Armininus feszülten várja, hogy az utolsó is bevetődjön a liftbe, miközben a többiek felé fordul.

- Felfelé? - kérdezi, de a tenyere már a gombon van.

- Ha mindenki a liftben van, javaslom használjuk mielőtt beérnek az eretnekek.

Majd beszélgetünk később.

- Felfelé! - válaszol Emeron. - Utolsó alkalommal arra ment a lift. Ha nem kijárathoz jutunk, akkor is utunk fontos állomása lesz!

Sorban mindenki beér a liftbe, néhányan fegyverrel a kezükben fedezik társaik érkezését. Armininus megragadja a kezelőpanelt és feszülten várja, hogy a legutolsóként robogó Krasovsky is bevetődjön a lift ketrecébe. Mögötte az eretnekek tömege közeledik már, lövedékek fütyülnek, pattognak a közeli szemeteken és a lift szerkezetén.

Ahogy Krasovsky bevetődik a liftbe, Armininus (a megbeszéltek szerint) rácsap a FEL gombra. A liftketrec ajtaja zörögve bezáródik, majd az egész ketrec elkezd emelkedni. Odalent az eretnekek közelebb érnek, és üvöltözve, átkozódva tüzelnek. Eleinte szikrákat hányva pattan le körülöttetek a ketrecről minden lövedék, de ahogy egyre feljebb emelkedtek, már alig érnek el titeket. Lassan már madártávlatból szemlélitek a 13-as Kripta ódon emlékeit. Látjátok a hatalmas lomhalmokat, még a lerohadt vásári óriáskerék, rozsdás repülőroncsok és egyéb szokatlan szemét is elétek tárul. A kripta sötétjét az innen-onnan felvilágló gázlángok világítják meg. Némi idő után a hatalmas lumengömbökkel kerültök egy magasságba, végül pedig a szűk liftakna ereszkedik körétek.

A ketrec csörömpölve halad felfelé. Egy árva, csupasz villanykörte világítja be a lift belsejét, körülöttetek viszont néha folyosók, karbantartó aknák suhannak el. Egyes helyeken baljóslatú tömegek mozdulnak, máshol gépek mozognak megállás nélkül. Gőz sziszeg, gigantikus dugattyúk dolgoznak, máshol homályos emeleteken embertelen lények árnyai látszanak, sziszegnek, ugatnak, hörögnek.

Alicia fényessége ugyan enyhül, de még mindig isteni ragyogást áraszt magából. Alicia, Grendel, Lazerus és Armininus ésreveszi, hogy a komisszár oldalán ott van az a tőr, véresen, amelyet még Lionel talált az arénából megmenekülve. Tényleg... hova lett Lionel?

A lift 20 percen keresztül fog felfelé emelkedni. Ezalatt beszélgethettek, gyógyíthattok, vagy csinálhattok bármit. Valós időben erre 1-3 napot fogok hagyni, attól függően, hogy milyen az aktivitásotok. Utána továbblépünk.
XP Osztás! Figyelem, mielőtt fejlesztenétek, a fejlesztést tessék velem egyeztetni PM-ben!
This message was last edited by the GM at 10:42, Fri 01 Aug 2014.

In reply to GM (msg # 343):

A padlóra támasztom a lánckardot, s fél térdre ereszkedve támaszkodom magam is az eszközön, mely segített legyőzni egy démont. Alicia előtt térdepelek így, s áhítattal a szememben nézek fel reá.

- Ha az Adepta Sororitas velünk van, az Ő fényessége ragyogja be életünket. Áldjon meg kérem. Áldjon meg mindannyiunkat.

Újra mondom, láncBÁRDOD van, vagyis egy rossz minőségű láncbárdnak megfelelő elektromos hússzeletelő eszköz, ami semmiképp nem lánckard!

A villanykörte fényében Emeron halott sápadtnak tűnik, haja verejtéktől és ráfröccsent vértől csatakos. Mégis, amikor végre elhal a lövések hangja, kihúzza magát, és arcán felsejlik az Eklézsiarchia magasztossága.

- Testvéreim - kezdi emelt hangon - bármit teendő és nehézség áll előttünk, még nem léphetünk tovább. Mert csodát láttunk, mert Ő megnyilatkozott előttünk, és fényével megsegített minket a vészben. Ajánljuk fel Neki, Ki A Trónról Vigyáz, békénk első percét!

Alicia színe elé sétál, Aquilát vet maga elé a levegőben, letérdel, és - ha a Sororitas hagyja - megcsókolja a kezét. Nem kel fel, hanem széttárja kezét és a plafonra emeli tekintetét.

- Imádkozzunk, testvéreim!

Ezzel Emeron mély levegőt vesz és recitálni kezdi Szent Drusus Feltámadásának zsoltárából az ideillő rövid passzust. Hunyt szemmel adja át magát az érzésnek, hogy a szentek köztünk járnak. Van remény. A villanykörte fényében arcára átszellemült, boldog mosoly ül ki. Az alvadt vér felcserepesedik a szája körül.
This message was last edited by the player at 12:43, Fri 01 Aug 2014.

-Grendel Hastus ezredes, Talon osztag szakaszvezető, szankcionált pszí, Scholar Materium. - mondom a többieknek a sörétes puskával a kezemben, miután pillantást váltottam Lazerussal, mellesleg hozzá hasonlóan én magam is a liftből kifelé kémlelek, figyelem van-e még valaki aki ezekkel a Gárdistákkal lehet, hogy ne hagyjunk itt senkit. Lőni nem lövök rá senkire. A Gárdánál töltött idő alatt már szinte teljesen el is felejtettem, hogy mennyivel másabb közegek is léteznek a Birodalmon belül. Én magam is féltérdre ereszkedem, de nem mondok semmit, várok, hogy vége legyen az imádkozásnak - jelenleg bármennyire és tartom érte magamat eretneknek, azonban égeti a szememet a tőr a komisszár oldalán, s ha az ima alatt szólalnék fel egészen biztosan lennének akik kidobnának a liftből. Lazerussal elveszítettük a helyzet felett az uralmat. És az egyetlen amiért nem szakítok bele az imába az a Nővér személye, a csoda amelyet tett még az én lelkemet is megmelengette, eléggé ahhoz, hogy személye iránt újonnan érzett tiszteletem jeléül ne vágjak közbe.

Ha vége van az imának akkor lépek oda a komisszárhoz: -DKK! Nem érdekel honnan szerezte azt a tőr, de nem is izgat; sötétség fakad belőle. Saját felelősségére tartsa magánál, azonban ha én a maga helyébe lennék most azonnal kidobnám a liftből.

Amikoron kiderül, hogy még egy Talon osztagos, vagy legalábbis magát annak valló ráadásképp Ezredes(!) található, újonnan megismerhetett sorstársaik között, aki mindemellett még szankcionált pszí is, akkor Huszonkettes tekintetében kifejezetten zavar látszik, ahogyan keresi kezdi a komisszárja pillantását.
Ilyen befolyásos avagy éppen híres háttérrel rendelkező személyek közelében úgy érzi eltörpül az ő egyszerű, mindenféle hősies tettektől mentes, gárdában töltött eddigi életével/tapasztalataival. Büszkesége, illetve a komisszár közelsége viszont nem engedi, hogy tartásán is meglátszódjon zavara. Hiszen ha tévesen megítélve és elhamarkodottan kételkedik az elhangzottak igazságában, akkor joggal lőhetné fejbe akkor és helyben a komisszár, ami mellesleg cseppet sem festene jól a papírjai között a nyilvántartásban.

A pap időközben közös imádkozást kezdeményez, amihez Huszonkettes is - szótlanul és ezzel a sorból vélhetően nem kilógva - a fejét lehajtva csatlakozik.

A kaosz elleni harcok soran mindig is ugy tartottam, hogy a kaosz ellen a legjobb fegyver egy osztagnyi rohamosztagos, de Alicia fenyessegeben minden masnak tunik, puskam megtolteset is felbe hagyom es lehajtott fejjel hallgatom az imat.

Mikor Grendel odalep DKK-hoz azzal hogy a tor a gonosz forrasa felhuzom a szemoldokomet, erre a fordulatra nem szamitottam.

Raszputyin végre elnémul vergődésében, s halálával megszűnt az ellenállás a lift körül. Persze távolabb, a régi leshelyünket adó ládák és szeméthalmok mögött további ellenséges erők mozognak. Nem sietik el a dolgot, bizonyára a hirtelen támadt fényesség és társaik végzete megroppantotta elszántságukat.
Érzem a késztetést, hogy szent igékkel ajkamon elvigyem hozzájuk az Istencsászár haragját és ítéletét. Ám lassú közeledésük és a lift halk surranó hangja emlékeztet rá, az ő idejük még nem jött el. Az Emberiség Ura reményt küldött, nem mindent elsöprő erőt ami elszabadulva tisztára égethetné eme meggyötört földet.

Lassan megkezdem hátrálásomat a felvonóhoz szememmel a társakat keresve. Az arrogáns harcost nem lelem sehol, és a szegény lányt is hátrahagytuk, ám érkeznek helyette idegenek a másik irányból...

- Exellenciája? *Kérdem halkan szinte álomból ébredve...*
- Csupán nővér...
Válaszolom mosolyogva...

**

A lift lassan megindult felfelé, s kissé hátravetem a fejem nekikoccantva a rácsos falának egy hosszabb pillanatra... Gondolataim az Istencsászár akarata körül forognak, és a hátrahagyott társakon, a psyker lányon és az önfeláldozó férfin aki alázuhant a mélybe... Milyen kevésen mult, hogy ők is velünk legyenek most... Ajkam önkéntelenül is a búcsúztató ima szavait formálják némán. A lány itt halt meg a kapuban.
Erővel tépem el magam eme gondolatoktól. Bár ideje van a gyásznak, az élők előrébb valók a szükség idején.
Még időben pillantok fel ahhoz, hogy elkapjam a harcoslány tekintetét... „Nyert dicsőségünk minket tesz vakká először csillogásával...” Jutnak eszembe az intelem szavai beszédes pillantás láttán.

- Alicia nővér vagyok, az Alcyonei St. Mina Káptalanból, Véres Rózsa rendből.

Mutatkozom be végül én is, némi kontrasztot alkotva szavaimmal az öltözékemet illetően, hiszen a fekete-olajmocskos egykor fehér polgárlány ruha egy fejszével és egy revolverrel, meg egy méretes késsel sokkal inkább emlékeztet Alicere csodaországból, semmint egy harcos apácára.
Ám a kérelem hallatán pillanatra bennragad a levegő... Vajon a krédó szerint megtehetem e? Fohászra minden bizonnyal... Mindenesetre kezem imára/áldásra emelem...

- „Az Istencsászár óvjon és vezessen benneteket a sötétbe vesző utatokon, melyre a sorsotok vetett...”

Az ima után Emeron is odafigyel a tőrrel kapcsolatos intelmekre.

- Ha a tőr valóban a sötétség forrása, akkor nem hagyhatjuk csak úgy itt az eretnekek javára. - Közelebb lép a komisszárhoz. - És egyéb bajokra is fel kell készülnünk. Nem sok időt tölthetünk a liftben, és nem tudjuk, mi vár minket odafent. Lehet, hogy amikor az ajtó kitárul, egy kivégzőosztag markába futunk.

Emeron arcáról az áhítatos öröm eltűnik, és feszült komolyság veszi át a helyét.

- Uraim, kaptunk egy esélyt a Császártól. Ne vesztegessük el! Mint a gárda komisszárja, bízhatunk magában, hogy megszervezze a lift védelmét? Rendelkezésére állunk a harc erejéig... bár magam nem vagyok harcedzett.

Kis gondolkodás után sebeire néz.

- Ért valaki a sebek kötözéséhez?

Kihúzom a tőrt az övem mögül s néhány pillanatnyi gondolkozás után - tétovázásnak nézhetik a többiek, valójában a hajítás szögét mérlegelem - teljes erőből olyan messzire hajítom ki a liftből, amennyire csak tőlem telik. Valójában Emeron intelmei már úgy érnek, hogy a tőr éppen megkezdi hosszú útját a mélység felé.

Visszafordulok Grendel felé. Haptákba vágom magam és képzeletbeli tányérsapkám karimájához emelem a tenyerem tisztelgés gyanánt.

- Nem kötnek érzelmi szálak a kifogásolt eszközhöz Ezredes. Legjobb tudásom szerint megszabadultam tőle.

Tisztelettel jelezném, hogy komisszárként kötelességem jelenteni, hogy a csapat kohéziójával és moráljával érzékelhető gondok vannak. Büntetés kiszabását jelenleg nem tartottam aktuálisnak, de a probléma kézzel fogható, a kezelését javaslom.

A Talon osztag. Hát igen, a hírük megelőzte őket. De én kriegi vagyok, számomra a tettek beszélnek, nem mendemondák és hősi regék. Megtiszteltetés lesz velük szolgálni, ha tényleg a Talon osztag tagjai, akkor azt nem szavakból, hanem példamutató tetteikből fogjuk látni. Semmi nem növeli jobban egy sereg morálját, mint az, ha igazi hősök vezetik.
Ez a tökéletes, kikezdhetetlen propaganda. Az Istencsászár a legjobb helyre küldött.

Huszonkettes bizonytalanságát észreveszem így hozzá is szólok.

- Acélozza meg az akaratát Huszonkettes! Ha az Ezredes igazat mond - és nincs okom kételkedni a szavában - akkor ők tetteikkel olyan példát mutatnak majd az egyszerű katonáknak és a Birodalom hű szolgáinak egyaránt, amit kötelességünk legjobb tudásunk szerint követni. A kétely megmételyezi azt a tudást ami önben is megvan. S nem csak önben. Hanem mindannyiunkban.

Itt végighordozom a tekintetem a liftben ácsorgó embereken. Végül Emeronnál állapodik meg a tekintetem.

- És maga se aggódjon atyám. A szívem tiszta. Akaratom pedig törhetetlen pajzs az elmém felett. Egy elátkozott, gonoszságtól szennyezett tárgy sem téríthet le a helyes útról.

Tisztelettel pillantok vissza a komisszárra. -Örömömre szolgál, hogy egy kriegivel harcolhatok együtt. Helyes döntést hozott mikor eldobta a kést. - visszatisztelgek DKK-nak, a maszk miatt felismerem honnan jött. -Magára bízom a morál megőrzését! Tudom, jól fogja végezni munkáját. Megmutatjuk ezeknek az átokverte eretnekeknek, hogy Gárdistákat fegyverhez jutni végzetes hiba. Ki fogunk törni, a Császár velünk van! Az Ő fénye ragyog ránk! - ritkán látható rajtam bármilyen érzelem, de most valóban fel vagyok emelkedve, örülök. -Lecsapunk rájuk, az árnyak közül. Megbánják az Inkvizítor halálát. - szándékkal szólom el magamat.

- Inkvizítor?

Emeron ledermed. Maga mellé ejti felemelt sebeit. A pillanatnyi érdeklődés a túlélők sebei felé hirtelen elillant.

A szavak lassan jutnak el a tudatáig.

- Egy... birodalmi inkvizítor is volt veletek?

Míg néhányan lehajtott fejjel imádkoznak, én is odafordítom az arcom, de nem sütöm le a szemem, hunyorogva Aliciát kémlelem pár másodpercig. Talán félreismertük, sőt talán ő is saját magát. Szent gondviselés ide vagy oda - nem árthat nyilván az sem -, a csapat harci potenciálját át kell értékelni egy ilyen erős lövedékvonzó és/vagy ellenségvakító mobil fényforrás birtokában.

Világít még egyáltalán?

Arcom nem árulkodik meglepetésről, amikor többen is jelzik, hogy hallottak rólunk (sőt, első gondolatom paranoid és ellenséges, amit aztán sikerül elfojtanom a jelen helyzetre való tekintettel: ide senki sem küldene utánunk rosszakarókat vagy kémeket... de az ösztön már csak ösztön marad), ugyanakkor fokozottan furcsának találom a dolgot. Úgymond "ki voltunk esve a világból" az utóbbi küldetéssorozatunk alatt, ezért nem tudhatom, miféle híresztelések kaptak szárnyra rólunk, és hogyan.

Az fohász végeztével a kezem lehanyatlik... s átadom a helyet a papnak. A közös ima celebrálása az ő dolga, s én tiszteletben kívánom tartani ezt az első perctől fogva.
Az imádság pedig segít pihenni kicsit, az utolsó harc túl viharos volt a számomra...
Azért pedig kifejezetten hálás vagyok, hogy a tőrrel nem kell vesződnöm, megoldják a többiek.

//Igen. Burn volt, szal sztem kitart egy darabig//
This message was last edited by the player at 19:39, Fri 01 Aug 2014.

Felfigyelek Grendel utolsó szavaira. Nem szólok rá, kíváncsi vagyok, mit reagálnak az idegenek.

In reply to Grendel Hastus (msg # 353):

Grendel szavaira elmosolyodok.
Tuleltuk a poklot, kiszabadultunk es meg fegyvereink is vannak. Ezerszer is megbanjak meg ezek a mocskok hogy a hetesekkel kikezdtek
A bosszu nem mindig a legjobb mozgatorugo, de ketsegkivul edes erzes. bolintok De megkerdezhetem kirol beszelsz? Melyik inkvizitor halott? gyulekeznek a ketsegek bennem.

- Alicia, nem tudjuk, hová érkezünk. Odafent jobb lesz észrevétlennek maradni minél tovább. Takard vagy tompítsd el magad, ha lassulni kezdünk - beszél belőlem a pragmatizmus, és az sem érdekel, ha a fényártól átszellemült többiek felkapják a vizet.

- Ostobaság vagy Eretnekség beszél belőled Lazerus.

Válaszolom halkan, de jól érthetően. A fény áttör a koszlott göncön is...

In reply to Alicia Sidorova (msg # 360):

- Nem akarjuk, hogy azonnal meglásson minket még egy horda vagy a maszkosok - magyarázom lassan, halkan, nyomatékosan.

- Ha a Császár úgy határoz, hogy egyből ki akarja égetni rothadó lelküket, akkor hadd lássanak.

Válaszolom szinte gondolkodás nélkül, majd ujra szemügyre veszem Lazerust, nem e kapott valami ütést a fejére és azért beszél ilyesmit.

In reply to Alicia Sidorova (msg # 362):

Viszonzom a hibbant személyekre tartogatott pillantást, és az ajtó felé fordulva elhallgatok. Eldőlt hát a szerepe: figyelemelterelő golyófogó.

Szegény nővér nem tudja, hogy az iménti beszélgetőpartnere máris rálépett a bűn útjára, amely a kárhozatba vezet. Micsoda szégyen, hogy mindez egy csoda után.