Trubald nem tudja úgy a fedőlapra kötni a kötelet, hogy az ne csússzon le róla, mikor húzni akarják.

Megpróbálok hosszúkás rést verni a kőlap oldalába és "kötélpályát" a sarkaiba, amiben megakadhat a kötél, miközben húzzuk.

Trubald a csákányával próbál vésni a fekete kőlapba, de túl kemény ahhoz, hogy vésni lehessen. Elkeseredettségében próbálja ütni a csákánnyal, mire föl elkezdenek hajszálrepedések megjelenni a kőlapon. Ezen fölbuzdulva Trubald folytatja, de elég kemény munka. Fél óra megfeszített csákányozás után, Trubald lihegve, izzadságban úszva hagyja abba. A fedő pedig darabokban van.

Az izzadság újra a szemembe olvasztja a hajamba alvadt vért, mégis pislogni is alig merek, amíg meg nem győződöm róla, hogy a szarkofág tartalma nem akar a nyakamnak ugrani. Látom a medált?

A szarkofágfedő széttört darabjai még elfedik tartalmát.

- Segítsetek szétdobálni a törmeléket - szólok a férfiaknak. Eszemben sincs letenni a csákányt vagy a fej (helyének) közelébe menni.

Nagyon nem jó ötlet kinyitni azt a valamit. Rossz előérzetem van...
megyek segíteni.

Vajon itt fogunk meghalni, szentségtelenül. Nem is értem pontosan miért voltam oly bolond hogy belevágjak ebbe a szentségtelen dologba. Ki hallott már olyan papról aki egy Káosz ereklye után kutat. Talán tényleg az északi boszi hálózta be? Egy biztos nem fogom neki engedni hogy bármihez is hozzáérjen.
Fogom magam és én is a medál keresésébe kezdek. Jobb lesz minnél hamarabb megtalálni és lelépni.

Sajnos a kincsek által képzett hídon még mindig csak egyetlen ember fér oda a szarkofághoz, így Trubald egyedül végzi a munkát. Izomszakasztó erővel szétdobálja a nehéz kődarabokat, felfedve szarkofág tartalmát.

A Szarkofágban egy gigantikus alak fekszik. Teljes testét fekete-vérvörös páncél fedi, az oldalán egy kétkezes nagy kard, a mellkasán egy hatalmas pajzs amely Khorne jelét hordozza.
Nyaka körül egy fekete vasláncon egy bronzkoponya függ...

A lihegés is a torkomon akad. Valószínűleg ha már ennyi kopácsolástól nem ébredt fel, fölösleges most emiatt aggódni, és mégis... Nagyon óvatosan olyan magasra emelem a csákányt, amennyire lehetséges, és becélzom a sisakrostély szem- vagy arcrését. Már ha van neki. És acéléket verek az agyáig, mert az a biztos.

Mit látsz?Mi van benne?
Ha esetleg nem látnám,mert alacsony vagyok.:-)

- A medál, meg valami rusnya páncélba bújtatott óriás - suttogom hátra, aztán hirtelen teljes erőből lesújtok a csákánnyal az alak sisaknyílásába. - Szeretném azt gondolni, hogy már halott és nem fog nekünk kellemetelnséget okozni - vonom meg a vállam.
This message was last edited by the player at 20:01, Sun 12 July 2009.

A páncél némileg behorpad és megreped, de semmi más nem történik.

A csákány nyelével görcsösen megvakarom a fejemet a sipka alatt.
- Hát elég halottnak tűnik.
Beleakasztom a csákány hegyét a sisak nyílásába és megkísérlem lehúzni a fejéről.
- Ha látjátok, hogy megmozdul, sikítsatok ám.

Éreztem, hogy nem lesz ennek jó vége. Nem volt elég eddig rohadt ocsmányságokkal küzdeni, felébresztenek itt valami holtat is.
Kezdek pánikba esni, bár igyekszek ezelni a dolgot

A páncél valami fura módon csatlakozhat a sisakhoz, ráadásul most sikerült is össze is horpasztani, nem sikerül lehúzni.

Közelebb hajolok megnézni, miképpen van összekapcsolódva a két páncéldarab, de pár pillantás rávesz, hogy nem éri meg ilyen apróságokért kockáztatnom a józan eszem maradékát. Megpróbálom inkább lehúzni róla a láncot, lehetőleg csak csákánnyal és bakanccsal érintve a káoszbajnokot.

A csákány nyelével sikerül (bár jó nehezen) a medált leszenvedni az alakról.

- Na jól van elegem van ebből a tökölésből. - mondom kissé már ideges hangon. nagyon el kéne már innen tűnni.
- Öntsd le olajjal, fogd azt a nyamvadt medált, gyújtsd fel és aztán húzzunk el de gyorsan.

Kihajítom a csákányon függő medált a lovag lába elé és az olajospalackért nyúlok. - Van itt egy kard meg egy pajzs is, de... - locsolok le mindent bő olajjal - nem hinném, hogy ezek kellenének bármelyikőtöknek is.
Lekászálódok a szarkofágról és belobbantom a testet. Mivel oda a lámpás és az olaj is, a tétlensége miatt még mindig mérges szemekkel elkérem Riksentől az övét, ha egyszer úgysem használja.

Tisztelettel és mélységes meghatódottsággal érintve, óvatosan elteszem a három ereklyét. Vissza kell őket szolgáltatnunk a rendjeiknek, főleg ezt a csodálatos kalapácsot.
Majd átmegyek a szobába és megnézem a többiek mire jutottak. Na ha megvan a medál, akkor tényleg indulhatunk, egyetért atyám?

Ahogy Trubald elhajítja a medált, az elszáll, de nem a lovag lába elé sikerül. Valahogy mintha fura lenne a súlyelosztása, és egy enyhe ívet leírva a levegőben, Gim lába elé esik, és szinte megbabonázó szemekkel mered a koponya a törpére...

Trubald végiglocsolja a testet és belobbantja. A szarkofág belseje szolidan lángolni kezd.

Gim hogyan rakja el az ereklyéket? A sisak még csak-csak de a zászló és a kalapács, kicsit nagy, csak úgy bevágni hátizsákba.

Oda atya a fejéhez kap, majd felpillant.
- Mi volt ez a csörrenés? -pillant abba az irányba ahova a medál esett.- Megvan? Megvan?

Riksen odaadja a lámpását.

Begyújtom a lámpást, hogy ne legyünk vakok, miután kialudtak a "máglyáink".
- Megvan, atyám. Mi legyen, verjük szét itt helyben? - sóhajtok fáradtan. Mégis, ezt kellene csinálni, habozás nélkül! Dugja föl magának Khorne a rohadt csecsebecséit.

- Fiam, sajnos egy mágikus ereklyével nem ily egyszerű... azonnal vissza kell vinnünk Middenheimbe, ahol reméljük már rájöttek a megsemmisítés vagy legalábbis... eltárolási módjára...