Miután a csapat végzett a vásárlással, elmegy az Ulricsmund kerületbe, ahol azonnal meg is találják Ulrik templomát, mivel ez a leginpozánsabb épület a kerületben, de talán egész Middenheimben is.

Valahol katedrális és kastély között helyezkedik el félúton. Megannyi zarándok és hívő rajzik a bejárata elött. Sokak ott a lépcsőkön ostorozzák magukat vagy térdepelnek és imádkoznak a Fehér Farkashoz.
Mások papolnak kisebb emelvényeken a templom elötti kis téren, hallgatóságok gyűrűjében, újabb világvégéről, Archaon visszatéréséről...

A templom csodálatos, a tetőszerkezete 120 láb magasan áll, és látható, hogy egy igazi építészeti remekmű.
A templom körül építmények komplexumai nőttek, mint idősebb papok lakhelyei, személyi szentélyek, Ulric egyházának hivatalos archivumai és egyéb létesítmények. Ezek főként a templom keleti részéhez csatlakoznak, azzal a Nagy Toronnyal együtt amely már a templom része s ránézésre van vagy 10 emeletes, de jó néhány kisebb torony is tartozik az épülethez.


This message was last edited by the GM at 21:35, Sun 14 June 2009.

Meg kell mondanom tetszetős, biztos Törpe mesterek irányításával építették! Na de keressünk meg valami papot, vagy valakit aki értünk küldetett.

- Valami, Ranulf nevű paapacska írta levél
This message was last edited by the GM at 21:40, Sun 14 June 2009.

Akkor keressük meg őt! Elkezdek kérdezősködni utánna az első paptól aki az utamba kerül.

Felnézek az óriási épülere és hirtelen teljesen valószerűtlennek tűnik, hogy bárki is meg akarta rohamozni. Amíg a papra várunk, keresek egy perselyt vagy egy akolitust és Ulriknak adományozok egy ezüstöt, biztos, ami biztos alapon.

A csapat kérdezősködve megy be a széles lépcsősorokon, a magas oszlopok közt a gigantikus terembe.
Ulric temploma monumentális.

Az épület belső tere hatalmas, a tetőt szinte, mintha mágia tartaná. Az akusztika elképesztő, az építészek képességei újra s újra megmutatkoznak.
A hatalmas, emberekkel teli terem közepén egy óriási kehely van, amiben lobognak a lángok. Ulric soha ki nem alvó tüze.

Némi kérdezősködés után egy pap vezeti el a kis csapatot, a templom keleti részébe, ahol a hívők rengetegéből kitörve egy kis mellékfolyosóra érkeznek, majd onnan egy kis terembe vezetik őket.
Egy kis tárgyalóterembe, ahol egy kisebb, székekkel körülvett asztal körül három ember várja őket.
Egy fiatalabb, szakállas, fehér prémet viselő pap fogadja az érkezőket állva.

Az asztal mellett ücsörög egy idősebb pap, tejfehér szemei rögtön elárulják, hogy vak.
Szintén az asztalnál ülve, egy fehér ruhákba burkolódzott, hosszú, fehér hajú nő ücsörög.

- Ãœdvözlöm önöket -rázza meg egyenként az érkezők kezét a fiatalabb pap mosolyogva.- Ranulf vagyok, örülök, hogy eljöttek. Foglaljanak helyet kérem -int a székek felé.

- Öö, köszönjük. - Bemutatkozom és leülök. - Miben lehetünk a Fehér Farkas segítségére? - kérdezem, bár a hely méretei és felkészültsége miatt abszurdnak érzem, hogy épp ránk van szükség.

Hmm... üdv! Én is leülök aztalhoz támasztva acsatabárdom.

- Hadd mutassam be Fraulein Nicolja Bukosky-t, Kislevből, aki az egyház barátja, és Odo atyát -int a lányra és a vak papra.- Továbbá szeretnénk megköszönni, hogy visszahozták az elveszett ikon ... keretét...

Biccentek feléjük.
- Nem tesz semmit. Ja, és sajnáljuk, hogy a kép nem lett meg... Fogalmam sincs, hová tűnhetett a patkányoktól. - Inkább nem részletezem, miféle patkányok.
This message was last edited by the player at 08:56, Mon 15 June 2009.

És most miért hivatott minket?

- Odo atyának egy rendkívül aggasztó látomása volt- mondja majd a vak pap felé fordul.- Atyám

Az idős pap kissé megremeg, majd száraz, gyenge hangon kezd beszélni.
- Borzasztó volt -kezdi.- Hirtelen a megszokott sötétség kitisztult a szememből, és egy sötét, homályos erdő közepén találtam magamat. Előttem egy hatalmas kő tornyosult, egy fűvel fedett domb tetején. Az alapja körül csontok és koponyák voltak felhalmozva. Ahogy néztem, vér kezdett a kő tetejéről lecsorogni. A vér vörösen kezdett izzani, mintha lángolva és a föld remegni kezdett. Végül a domb felrepedt és ott állt egy ember, tetőtől talpig fekete páncélba öltözve, pajzsán Khorne a Káosz Vér Istenének jelét viselte. Nyaka körül egy nehéz fekete fém láncon egy agyaras koponya lógott, amely bronzból készült. Ugyanaz a vörös fény világított a szeméből, mintha élne, vagy élőholt volna... Próbáltam imádkozni Ulrichoz erőért és védelemért, de az ajkaim nem mozdultak. Térdre estem a borzalmas látvány előtt. Aztán beszélt hozzám... biztos vagyok benne, hogy a koponya beszélt, nem a harcos, mert láttam az állkapcsát mozogni.
Azt mondta: "Szabad leszek!" -Odo atya megremeg megint -Még most is érzem a jelenlétét.- mondja gyengén. -Mintha az a dolog figyelne engem...
This message was last edited by the player at 09:22, Mon 15 June 2009.

Elég kellemetlen rémálom, méltó ellenfél lenne egy ilyen talpig páncélba öltözött förmedvény, ha létezne. Gondolom azt hiszik létezik. Mit várnak tőlünk?

Megvakarom a borostám.
- És mit jelenthet mindez?

Ranulf kissé komor tekintettel pillant a kérdezőkre.
- Ifjabb papjaink egyike talált rá a szobájában, a földön.- mondja. -Úgy tűnik, hogy ez a bronzkoponya, a Káosz egy ősi és nagyhatalmú varázstárgya lehet, és Odo látomása szerint, ez hamarosan a világra szabadul. A segítségüket kell kérnem. Nem csak a templom nevében, de talán egész Middenheim, az egész Birodalom nevében. Erőink nagyrésze eltávozott Middenheimből vagy elpusztult az ostromban. Schultzmann parancsnok dicsőítve beszélt rólatok, és a szükség nagy. Meg kell találnotok ezt a borzadványt, mielött a Káosz mocskos szolgái rakják rá a mancsukat. Vissza kell hoznotok Middenheimbe. Ezalatt a tudósaink megpróbálnak majd rájönni, hogy lehet ezt megsemmisíteni... vagy legalábbis eltárolni. Odo atya veletek tart, biztosak vagyunk benne, hogy ez a hely valahol a Drakwaldban van, és ő segít nektek odajutni, a vaksága ellenére is. Bukosky is veletek tart, ő nagy segítség lehet, akármire is kerüljön sor...

Csapom össze a tenyerem. Rendben most rögtön indulhatunk! Vigyorodok el, végre egy kis harc...

Irány a természet! kiváncsi vagyok, a törpe meddig birja hogy nem a föld, hanem az ég borít rá takarót...