Ellenkezés nélkül hagytam magam megláncolni, majd csendben várom az indulást. Ulrich Schultzmann? A többiek említették már egyszer kétszer a nevét, de bővebben semmit. Ha Trubald ilyen magabiztos, akkor talán segíthet az illető. Most majd kiderül. Csak bírjam ki az utat. Így is alig állok a lábamon a sebek miatt, pláne most, hogy ilyen kényelmetlen tartással kell majd ,,utaznom''.
This message was last edited by the player at 20:52, Wed 06 Jan 2010.

- Hozzák Ranulf atyát is - csörgetem meg a láncokat -, osz' maj' meglátjuk, ki kerül hűvösre vagy a lángokba.
Na ja, csak nehogy pofára essek.

Megcsóválom a fejem. Közben tétlenül várom hogy megbilincseljenek és elinduljunk.

Miután mind a négyeteket láncra vertek és elvették a fegyvereiteket, dühödt de mégis büszke arckifejezéssel kezdenek kirángatni titeket.

A tömeg elégedetten kezd szétoszlani, a fületekben még zeng a távolból a kislány sikolya...

A Városőrök ráncigálnak titeket keresztül a szűk utcákon, míg nagyobb mellékutcákra nem érnek. Onnan a főút felé veszik az irányt... a Városi Őrség központja felé visznek titeket láthatóan.

Bízom benne, hogy jól el van rejtve a hordók alatt a csapóajtó, meg hogy nincs még megfertőzve az az élelem. Mindegy, hány szörnyeteget láttunk már, a kislány embertelen sorsa mutatja a legjobban, milyen átkos dolog is ez a rohadt Káosz.
Prüszkölve és a ruhaujjammal próbálok megszabadulni az őr szájszagától. Már nem is vagyok álmos, de ezeket itt jaj de kedvem volna örök, vagy legalább belátható időn belül nem gyógyuló álomba ütni a csákánnyal.

A városőrök hurcolnak végig titeket a főutcán.

- Mi ez itt? Mit csinálnak velük?! -hallatszik hirtelen egy ismerős hang.
Ahogy a városőrök arra pillantanak, ti is meglátjátok, hogy egy ismerős alak lép közelebb, egy kisebb csapatnyi kísérettel.

Claus Liebnitz az, az Ulric templom helyettes főpapja. Körülötte vagy féltucat tagja a Teutogen Őrségnek. Elit Ulrikita lovagok alakulata, vaskos farkasprémekbe burkolódzott, kemény, hatalmas izmos harcosok, hosszú hajjal és szakállal, nyakig vasban. Olyan impozáns, sokat próbált és kemény harcosoknak tűnnek, amelyekre még ti is merő csodálattal néztek.

- A Káosz ügynökei nagyuram! -hajt térdet Liebnitz előtt a városőr, majd büszkén kihúzza magát. -Elkaptuk őket, miközben próbáltak egy mutánst védeni s elkerülni az igazságszolgáltatást!

A fene essen az összesbe, amelyik dúrván bánt azzal a szerencsétlen gyerekkel... Legszívesebben a nyakukba önteném azt az egész hordó torkövet, hogy annyira eltorzuljanak, hogy azt is megkérdőjelezzék, embernek születtek-e egyáltalán!
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal próbálom meg elterelni a figyelmemet az lüktető fájdalomról, amelyet annak a rózsaszínes-sárgás valaminek a harapása okozott.
Mikor a helyettes főpap megjelenik, megkönnyebbülök. Ekkor érzem meg igazán a fájdalmat. Biztos, hogy megint felszakadtak a sebek. Pedig ahogy ott üldögéltem, kezdett egész tűrhető lenni. Reménykedve nézek az újonnan érkező, ,,megmentőkre''.
This message was last edited by the player at 21:35, Wed 06 Jan 2010.

Na, végre egy ismerős arce. De ha nem húz ki a szarból, akkor nagyon benne leszünke.
Nézek a papra, s közben reménykedek.

- Főatyám - hajtok fejet a férfi előtt. Most aztán tényleg jó lesz vigyázni, ezek úgy néznek ki, hogy még Gimet is szétkapnák félkézzel. - Folytattuk a kultisták utáni kutatást, miután elváltak útjaink. A bizonyítékokat őriztük, amikor a kissé heves jónép bűnbaknak nézett minket. Megmutathatjuk a helyet, ahonnét a templom vizét megfertőző torzkő származik. A kultisták már halottak, de az az átkos szar még mindig ott van.
This message was last edited by the player at 21:43, Wed 06 Jan 2010.

Trubald alig kezd bele a mondókájába, az egyik városőr kardmarkolata a gyomorszájába csapódik. A sírásó köhögve, öklendezve esik össze.

Liebnitz végignéz rajtatok és alig bírja elfojtani mosolyát.
- Rendben kapitány, innen én átveszem -mondja. Csak legyint a városőrnek, amint az ellenkezni próbálna. -Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy kitüntetnek a letartóztatásért, és megkapod a megfelelő jutalmat.

Liebnitz int a Teutogen Őrségnek, akik azonnal körbevesznek titeket. A városőrök rögtön, bár kissé szomorkásan, feladják próbálkozásaikat és gyorsan arrébb lépnek.

- Jó vadászatot! -int Liebnitz a városőröknek.- Személyesen fogok Schultzmann Parancsokkal beszélni, miután kikérdeztem ezeket a gyalusítottakat. -mondja a főpap.
A városőrök meghajolnak, átadják a felszereléseteket a Teutogen Őrségnek majd távoznak.

- Kísérjék ezeket a gyanusítottakat a templomba! -mondja még hangosan Liebnitz az embereinek, miközben alig láthatóan kacsint nektek.

- Az... ta... kurva - nyöszörgök a váratlanul és a lehető legrosszabb ponton ért ütés után. Tántorogva elindulok, amerre terelnek, és próbálom megint értelmes szöveggé összekaparni az előbb lenyomott tiszteletköröket, de nem könnyű a szemem elé ereszkedő lila ködön keresztül.

Nem érzem sokkal nagyobb biztonságban magamat itt, mint ahol az előbb voltam. Habár tudom, hogy ők talán a mi megmentőink, most, hogy szinte a sisakjukra lihegek, mér elég félelmetesnek tűnnek.
Azért, remélem, hogy némi ellátásban is részesítenek majd minket... Ezek az átkozott sebek biztos súlyosak! És már enni se lenne rossz valamit...
Csendben haladok a megadott irányba, közben próbálom elterelni a figyelmemet a lüktető fájdalomról.

Ahogy megfelelő távolságba eltávolodtok a városi őrségtől, az élen haladó Liebnitz megszólít titeket.

- Mi történt magukkal? Hogy keveredtek ekkora bajba? És sikerült lefülelni a merénylőket?

- Halottak, atyám - nézek fel -, legalábbis egy részük. De egy hordó... torzkő... - le kell hajolnom, mert hirtelen erős késztetést érzek, hogy az egyik harcosbajnok nyakába hányjak. Amíg múlik az émelygés, intek a többieknek, hogy folytassák már.

-Sikerült elkapnunk egy szabotőrt, amint éppen megpróbálta egy kút vizét megfertőzni. - kezdek bele a beszámolómba - Kifaggattuk. Elmondta, hogy hol találjuk meg azt a házat, ahol a torzkövet tárolják. Elindultunk oda, hogy megvizsgáljuk az épületet. Egy raktárház, amelyben gabonát és más terményeket találtunk. Valószínűleg fertőzöttek lehetnek. Azonban, az épületnek volt egy alsó szinte. Lemerészkedtünk. Káoszpártiak vártak bennünket. Volt ott egy, Franz nevezetű illető, aki sötét mágiákat szabadított a nyakunkba. A nevét, még az elfogott szabotőr árulta el. Borzalmakat idézett ránk. Egy társunkkal... végzett. Végül, sikerült kitartanunk, és győzedelmeskednünk. A földalatti járatban találtunk egy teljes hordó torzkövet. Valószínűleg ezzel szerették volna megfertőzni a várost. Vázlatosan, ennyi lenne, főatya.

- Sajnos elkéstek... -mondja Liebnitz.- Sikerült még több kutat megmérgezniük. A mutánsok elszabadultak a városban. Nem sok, de ahhoz épp elég, hogy általános pánikot keltsenek. A nép felkelt dühben és haragban fortyogva, hogy elfogják őket...

- Szóval még többen lehetnek, még több hordó torzkővel? - Most fog elmenni a kedvem az egésztől, igazságosság ide, az emberiség pártolása amoda... - Atyám, tud valami módszert a torzkő megsemmisítésére?

Egy percig csak némán és értetlenkedve állok a hallottak előtt. A kislány jut eszembe, és az, hogy hány ember járhatott hasonlóan. Végül összeszedem magam: -Van... van valami mód arra, hogy a méreg eltávolításra kerüljön a vízből, vagy az érintett kutaknak örökre zárva kell maradnia?

- Meg fogjuk tisztítani a kutakat -mondja Liebnitz és sietősre veszi a lépteit. -A műveletek részleteit megtárgyaljuk a templomban rendben? Meg kell tisztítani Middenheimet a mocskoktól mielöbb!

És megint nem lesz pihenése.
A társainkkal nem találkoztake? Elvileg elindultak magukhoz hogy segitséget kérjenek a hordóval kapcsolatbane.

- Vissza kell mennünk a hordóért is, amit ott kellett hagynunk őrizetlen - kötöm az ebet a karóhoz. Nem tudom, Gimék mi a tökömet csinálnak, de ennél hozzáértőbb Káosz-gyűlölőket keresve se találhattak.

- Egyet se aggódjanak -válaszolja kurtán Liebnitz, majd vezet tovább titeket.

Keresztülvisznek titeket a hajnali városon, a nap már lassan pirkad de a felbolydulás csak nem csökken.

Liebnitz bevezet titeket Ulric hatalmas templomába, amely, most az éjszakára való tekintettel üres és nyugodt.
A Teutogen Őrökkel kísérve elvezet titeket a templom hátsóbb részébe, egy kisebb terembe.
A teremnek nincsenek ablakai, csak néhány zsák van odabent és egy lefele vezető lépcsősor.

Liebnitz szembe fordul veletek.
- Sajnálom, ha csalódást kell okoznom, -mondja kétszínűséggel a hangjában.- de nagyon úgy néz ki, hogy kinőttétek a hasznosságotokat. Jó néhány dolog követeli meg a figyelmemet jelenleg, de hamarosan visszatérek, hogy a ti ügyeteket is elsimítsam... addig is, élvezzétek ki legjobban az egyszerű vendégszeretetemet. -mondja, majd a Teutogen Őrökre pillant és int a lefele vezető lépcsősor felé, majd hátat fordít és kimegy.

A lovagok nem tétováznak, erős karjaikkal azonnal lefognak titeket, majd elkezdenek titeket lefele hurcolni a lépcsőn.

Kis híján közlöm a minket hurcoló őrökkel, hogy megyünk mi magunktól is, de inkább meggondolom magamat, mert eszembe jut, hogy járt Trubald a városőrrel. Hát a francba is... Bárkinek is segítünk, ez a hála. Maradtam volna inkább Altdorfban... Az a fogadó egész kellemes hely volt, és az embereknek tetszettek a történeteim. A fogadós lánya is egész szemrevaló teremtés volt... Sajnos, van egy olyan érzésem, hogy felcser és étel helyett megint csak fogság vár ránk. Remélem tévedek, és mégis úgy lesz.

Bután nézek magam elé, aztán sötéten a társaimra vigyorgok. - Már azt se tudom, fiú vagyok-e... - morgom magamban. "Kinőttük a hasznosságunkat"? Hát a "hősi" címünk az ikon visszaszolgáltatásáért? Hát az idióta, nyaktörő igyekezetünk, hogy megmentsük ezt az egész ragyavert várost, ahol most járunk először?
Őreinkre nézek és elbiggyesztem az ajkam. - Továbbra is jobb, ha megkeresitek azt a hordót a déli kaputól északnyugatra lévő romos raktárban.