-Úgy gondolod, hogy a fogadókból vett étel különb? - nevetek fel, ami egy fájdalmas köhögésbe torkollik - Mellesleg, látsz onnan fentről valamit?

Odaballagok az elfhez és felajánlom a Trubaldtól kapott pitét, vagy a nálam lévő száritott kajából egy adagot.
Egyél valamite. Az mindig segite. Húsos pite, vagy száraz utikajae?
Állok előtte egy darabig mit választ. Ha nem reagál, akkor a kezébe nyomom a száraz kaját, az legalább biztosan ehető. Ha megmondja melyiket kéri, akkor azt. Majd visszaülök a helyemre és megeszem a másikat.

- A húsos piték különösen rossz hírűek. Csak az a helyzet, hogy finomak is egyben, és ha épp a patkányvelőtől vagy éticsigától ilyen az ízük, hát nekem mindegy igazán - vonogatom a vállam komisz félmosollyal. Tényleg, Nagash, mit látok innen? "Itt" vagyok egyáltalán fent, vagy nincs mód a tetőlyukhoz férni?

-Én maradok annál, hogy láttam és ettem már rosszabbat is. - hajtogatom továbbra is - Igaz, mi mutatványosok nem szoktuk előadni ennek a szakmának az árnyoldalát, de azért gondolhatjátok. Egyrészt azért nem, mert ha a nemeseknek vagy az egyszerű embereknek arról adnék elő, hogy miképp úsztam meg az éhhalált annak a dögnek a teteméből, amit még azonosítani se tudtam... - felnevetek - Másrészt pedig azért, mert az utazóembereknek ezek nem ismeretlen dolgok. De a fenébe is, még mindig jobbak voltak azok a körülmények, mint amik között találkoztam veletek. - újból felnevetek, majd a ládákra pillantok - Mit gondoltok, mik lehetnek ezekben?
Azzal feltápászkodok a földről, és keresgélni kezdek a szobában lévő tárolókban.

12:26, Today: Fleron Merrilin rolled 18 using 1d100. search 18.

Trubald próbál felmászni a raktárépület tetejéhez, de sajnos nincs elég kapaszkodó az egyszerű faépületen, hogy elérjen odáig.

Fleron csak gabonát, árpát és hasonlókat talál a ládákban, bálákban.

Na, mit találtál bennüke? kérdem a mutatványostól miután befejezte a keresgélést.

-Gabona, árpa, búza és más növények. Nem hinném, hogy vennénk valami hasznát ezeknek... - felelek a törpének kissé elkeseredetten, majd visszaülök a fal tövébe.

Áááh, főzünk belőle jo kis serte? Persze nem most azonnal ittene. vigyorodok el a válaszán.

Kiráz a hideg. -Én ebből inkább nem csinálnék semmit. - szólok Gloernnek, remegő hangon - Utólag végiggondolva, ostoba voltam magam is, de szerencsés is. Nem nyúltam hozzá, csak a zsákokhoz és dobozokhoz, ugyanis bármelyik termény meg lehet már rontva a torzkővel.

Elfintorodok...
Ehh, ebben van valamie. Mi lenne még jobb módja a városszintű fertőzésnek, mint a szennyezett étele...

-Nem való nekem ez a semmittevés. - morgok magamnak. Szórakozásként egy dobótőrömet próbálom meg eldobni, de az oldalamba nyilalló fájdalom miatt leteszek a dologról. Egy hirtelen ötletnél fogva a tőlem nem messze lévő törpét szólítom meg - Gloern, engedd meg, hogy gyarapítsam a mesélői tudásomat! Mesélnél nekem, a törp istenekről? Nagyon keveset tudok a nemzetetekről, pedig az emberek nagyon szívesen hallanánk törpe legendákat, történeteket is!

Hát a törpék istenei az emberek számára nehezen érthetőek igy felesleges lenne elmesélneme. Úgysem tudnál vele mit kezdenie.

-Nehezen érthetőek? - kérdezek vissza - Egyáltalán nem nehezen érthetőek, csak kevés ember hallott róluk bármit is. Nagyon hálás lennék, hogyha bármit is elmondanál. És persze a környék legkeresettebb mutatványosa is. Reménykedve nézek a törpére, hátha hajlandó mesélni számomra valamit.

Egy törpe történetet szeretnéle? Egyet talán elmesélheteke. Karak Azgal elfeledett tárnáiban történt, mielőtt még őseink elvesztették volnae. Grongi, mikor még ifjú volt, nemes és erőse. Habár nemességét utána is megőrizte, ereje is sokáig kitartott, na de az ifjúságae... Aaaz gyorsan elrepült mint mindenkinek e földöne... Ööö, hol is tartottame? Ja, hogy régen volte. Igen igen, jó régen volte. Szóval akkor Grongi egyszer egy új tárnában dolgozott, melyben Izril köveket keresteke. Ismeritek az Izril kövekete? Kétlem mert jó régen elveszett egyetlen lelőhelyüke. Igen igen, pont Karak Azgalról van szóe. A lényeg hogy páratlanok, szépségük semmihez sem fogható ezen a világone. Na szóval Grongi éppen egy ilyen tárnában dolgozott mikor egy nagy csörömpölést, morajlást, kiabálást hallott a bejárat felőle. Mire megfordult hogy megnézze mi az, már omlott is össze a tárnae. Sokan bent rekedtek, köztük Grongival, nagyon sokan. Néhányan bepánikoltak, mások csak kinjukban, dühükben kezdtek kiabálni, de beállt a káosze. Grongi egyetlen Nyugalom testvéreim! kiáltására mindenki elnémulte. Az a kiáltás úgy viszhangzott az épen mardt tárnában, mint ezer harcos kiáltásae. Gyorsan felvázolta társainak a helyzetet és kijutásuk egyetlen reményét, mégpedig hogy kiássák magukate. A sok törpe egyetlen testként kezdett hozzá a munkához egy hét alatt megfelelő méretű járatot vájtak a törmelékbe hogy kijussanake. Mikor az első törpék kimásztak a járaton, akkor jelent csak meg az első felderitő csapat, amelyik a megkésett bányászok hollétét volt hivatott kideritenie. Akkor döbbentek le igazén, hogy Grongi nélkül lehet ott pusztultak volna a tárnában, mert segitség még sokáig nem jött volna, és már igy is sokan a tűrőképességük határán voltake. Mikor visszatértek Karak Azgal központjába, Grongit hősnek választották meg, s ezután ő felügyelte a tárnák azon részeit mig meg nem halte. Azóta kering eme szólás a bányászok köreiben, Ha kell kiássa magát, mint Grongi és csapatae. Remélem tetszett, ha nem, te bajode.

Türelmesen hallgatom Gloernt. Mikor végzett, nem hagyok neki egy szusszanásnyi időt sem, azonnal kérdezgetni kezdek.
-Mesélnél még azokról a bizonyos Izril kövekről? Miért omlott be a járat? Hogy lehet, hogy csak ilyen későn érkeztek kutatócsapatok? Meg kell mondanom, kissé illúzióromboló lehet az emberek számára, hogy a hegyek rátermett bányászainak járatai csak úgy beomlanak, aztán teljesen bepánikolnak és ha nincs velük megfelelő vezető akkor ott is ragadnak. De sebaj! Majd a magam verzióját adom elő az embereknek, amelyet egyenesen imádni fognak!

Eltöprengek egy pillanatra, közben kifújom magm.
Ahogy már mondtam, ez olyan rég volt, amikor meg a törpék is csak tanulták a mesterségete. S embert se hordott a hátán e vidéke. Hogy a járat miért omlott be azt én nem tudome. De szerintem senki élőe. Egyszerűen beomlott és késze.

A betört ajtó félfájának támaszkodva állok egyik lábamról a másikra. Fél szemmel az utcát nézem, meg az se baj, ha fél füllel nem hallom a bentiek estimeséit, mert még állva elnyomna a fáradtság és az álom. Szórakozottan simítgatom az államat, és az éberségem biztosítására csomóstul kitépkedem a nagyon kiálló szőrszálakat.

Csalódottan veszem tudomásul, hogy semmit se tudtam meg azokról az Izril kövekről. Talán megkérdezem róla a másik törpét is... Talán. De legalább egy törpe szájából hallhattam az egyik történetüket. Elnyomok egy ásítást. Nem kérdezek mást a törpétől. Unalmamban az övömön lógó dobótőrömet kezdem dobálni egyik kezemből a másikba.

Telik múlik az idő... a városból csak nem múlnak a furcsa zajok, füstszag üti meg a csapat orrát... lassan aggasztóan sok idő kezd eltelni, de semmi hír a többiekről.

-Lehet meg kellene keresnünk őket... - zsörtölődök - De akkor meg hiába poshadtunk itt egész este.
Összébb húzom magam az egyik doboz mellett, várva mit mondanak a többiek.

- Nem mondták, meddig lesznek. A feje tetején áll az egész város, egy kis késés még nem jelenti, hogy elfelejtettek minket. Talán csak bujdosnak vagy ilyesmi - mondom, feszülten küzdve az ellen, hogy elaludjak a saját hangomon. - Te, biztos nem gyúlékony az a por? Vagy tényleg kőpor? Bárcsak gyorsan megszabadulatnánk tőle... - szusszanok vissza az ajtófélfa mellé, jobb időkről ábrándozva. Morr rágja meg, nem hittem volna, hogy ilyen kalandok közepette az unalom fog megölni. Bár inkább az, mint valami... ehh, de tudod úgyis.

A csapat tovább vár... lassan a hajnal fényei kezdenek játszani az ég alján, de a másik csapatról semmi hír. Se városőrök, se papok nem érkeznek a raktárházhoz.

Újabb órák telnek el, mire lassan elkezd világlani az ég alja.

Egyszer csak zokogás hallatszik a raktár melletti sikátorból, elkeseredett lihegés hangja közeledik... apró trappoló léptek. A távolból pedig tömeg morajlása, dühödt, haragtól fortyogó kiáltások zengnek fel.
- TÉPJÉTEK SZÉT!
- KAPJÁTOK EL!
- VÉGEZZETEK VELE! DÖGÖLJÖN MEG!

- Mi a harag... - rázom ki a fejemből a tompaságot, és kilesek a sikátorba.

Ahogy Trubald kipillant észreveszi, hogy egy kimerült, lihegő tíz év körüli iszonyúan rémült kislány rohan a sikátorban. Ártatlan arcát könnyek áztatják, vörös karikák vannak a szemei körül... mögötte vasalt csizmák döndülései hallatszódnak, dühödt üvöltések, fegyveracél csattogása és fáklyák fénye verődik vissza a szűkösen álló falakról.