In reply to Trubald Altmann (msg #79):

A papnő levitte a pincébe.

- Már láttam korábban. És ez akkor sok ember életébe került. Még egy Ulrichita főpapot is hatása alá tudott vonni. - mondom emlékeim közt kutatva. - De ez egy meglehetősen hosszú történet, melynek én is csak egy részét ismerem. Ha társaim /-furcsa megint így gondolni rájuk, de ezek után nincs más választásom.-/ visszaérkeztek már, ők biztosan el tudják mesélni mindazt ami ide vezetett minket. - mondom becsukott szemmel, jobb kezem ujjaival orrnyergemet masszírozva.

Nagyjából ekkor érkezik meg Trubald, Gim és Gottri a pincebörtönbe. Látják, hogy Zena, a papnő, néhány papsegéd és pap meg egy masszív börtönőr ácsorog a kis lyuknak is alig nevezhető sötét cella elött, amelyben ott remeg a meztelenre vetkőztetett, ólomba öntött kezű tízévesforma kislány... a vállán egy ráégetett szimbólum látható, amelyet Trubald már korábban észrevett.

Megütközve nézek az ólomba öntött kezekre. – Öö, vallott már?
Ismerem a szimbólumot? Hogy néz ki?

-Amíg a többiek visszajönnek, valaki el tudja mondani, hogy miből maradtam ki, amíg nem voltam köztetek?.Kérdi társaitol a "betegszobában"

In reply to Trubald Altmann (msg #94):

- Csak üvöltött... - mondja Klara. - És ha nem kezd el beszélni, akkor még fog is...

Trubald felismeri a szimbólumot.

– Ezt a jelet láttuk Middenheimban is! – bökök rá. – Ez egy, az egész Birodalmat átszövő összeesküvés!

- Megmondom én már most... a rohadt mágusok állnak emögött - morogja a törpe és rosszalló szemmel nézi végig Zenát. - Nem is más mint az, az átokverte Messner. Ő az egész összeesküvés mesterelméje!

- Gottri mester, a lánynak meg kell halnia még napfelkelte elött... - mondja Klara, miközben meredten nézi a didergő teremtést. - Nem engedhetjük egy ilyen abomináció létét...

- Meg is fog, abban biztos lehetsz Klara... - morogja komoran a boszorkányvadász. - Ha beszél a máglyán... ha nem a kínpadon...

A törpe megjegyzését Zena csak egy sértődött/öntudatos hümmentéssel veszi tudomásul. - Mit tudhat egy törpe a mágusokról... -

Ahogy Zena hümment, a törpe rászegezi a tekintetét.
- Most is terveket forralsz nem igaz...? - morogja fenyegetően nézve. - Mind ugyanolyanok vagytok... a Birodalom rákfenéje! Fénylő piramisokban, halovány tornyokban meg rejtező csúcsokon bújkáltok és a Császár hőseinek állítjátok be magatokat, közben meg magát a Káoszt szabadítjátok ide a Birodalom szívébe! - köp egy hegyeset.

– Na, maradjunk csak a lényegnél inkább. Ilyen alapon minden nemest és drága boltost és... elfet fel lehetne koncolni, mert nem tesznek eleget, csak ülnek ott fent a magas lovukon – adom ki magamból. – Hol az a kínpad? – kérdezem nagy levegőt véve, egyáltalán nem minden rosszérzés nélkül.

- Azt bízd csak ide! - csap Trubald vállára a törpe, szemében mániákus csillanással. - Nem fogadná be aztat a ti kis, gyenge gyomrotok emberkék... Menjetek, folytassátok a küldetéseteket én pedig üzenni fogok nektek, amint kinyög valamit a kis mutáns féreg... Jut is eszembe, hova küldjek...?

Beharapom az ajkam. Mérlegelem a helyzetet. Erőszakosan megvakarom az állam, amitől megsajdul minden heg a pofámon.
– Nem, én itt akarok maradni. – Akar a farom... – Látni és hallani akarom.

A törpe igaztalan  rágalmai hallatán ökölbe szorulnak kezeim, és érzem ahogy dühömben Aqshy tüze járja át minden porcikámat. Szemeim még a megszokottnál is fényesebben látszanak izzani, miközben kitör belőlem felháborodottságom. -Van róla fogalmad hány mágus adta  már életét egyetlen szó nélkül  a birodalomért? Hány állt a Káosz söpredéke elé rettegést nem ismerve, csak hogy békét és nyugalmat adjon az embereknek?! talán csak nyelvbotlás Mi is csak halandó lények vagyunk, köztünk is van akit elragad a hatalomvágy. De ne tégy úgy mintha ez csak ránk volna igaz. Igenis vannak hőseink. -

Most hogy a kultista már ártalmatlan odalépek hozzá. Kinyitom a száját, megnézem a nyelvét, mevizsgálom a nyakát van-e rajta vágás, ami a hangszállaiban tett volna kárt. Tehát ellenőrzöm, hogy egyáltalán képes-e a beszédre!

- Tudok... többet tudok mint te valaha tudni fogsz varázslónő. Rengeteget láttam pályafutásom során! Láttam, hogy a mágusok, hogyan ármánykodnak, hogyan szövik intrikáik hálóját... Ismerem a mocskos kis trükkjeiteket...

Gim megvizsgálja a gyermeket és úgy tűnik, hogy a fején lévő mutációtól (és a vállára égetett sebhelytől) eltekintve sem nem torzult sem nem sérült (ha nem veszi tekintetbe a saját meg társai okozta sérüléseket).

- Ostoba vénember! - üvölteném legszívesebben, de inkább veszek egy nagy levegőt, és lassan kifújom. Csak most hogy elszállt a vörös köd az agyamból, kezdem felfogni valóban milyen nevetségesen is hangzanak a törpe elvakult rágalmai és összeesküvéselmélete. - Egyáltalán miről hiszi hogy olyan sokat tud? - Belátom hogy egy ilyen emberrel teljesen felesleges vitatkozni, mitöbb, időpocsékolás. A kikívánkozó gúnyos megjegyzést nagy önuralommal lenyelve, inkább csak csendben, arcomra nyugalmat erőltetve figyelem tovább a többiek ügyködését.

-Rám ne nagyon nézz barátom. - Csóválom meg fejem a narancs hajú elf felé. -Én még csak másfél napja ismerem ezt a bandát. Azóta már egyszer megmentetem a nemes úr életét és egyszer majdnem el is vettem azt. A kezeim között halt meg egy fiatal lány. Fejbe vágtak egy csülökkel és kis híján Cavindel cimbora véget vetett az utamnak. -Hadarom el a velem megesett dolgokat, így belegondolva elég mozgalmas. nem csoda, hogy ilyen furcsa ez a társaság. Ekkor figyelek fel igazán a bús dalnok szívfacsaró dalára, felé is fordulok. -Szép ez a dal barátom. Irigyellek érte. -Hiába a gyógyítás még mindig fáj mindenem, habár kétségtelenül jobb mint eddig.

Gottri nézd ezt a billogot! Neked nem ismerős? Hol találhatunk további szektatagokat ehhez kötve?

- Nem láttam még soha... de utána fogunk járni! - vizsgálja meg a billogot Gottri.

-Nincs ebben semmi amit irigyelni lehetne barátom. - mondom Siegfriednek. Én nem mentem le a többiekkel a pincébe, ehelyett inkább itt maradtam pihenni. Miközben bámulok magam elé egy újabb dalt kezdek játszani, hasonlatos az előzőhöz, ugyan az emberben ez a nosztalgia másik módját váltja ki. A dal címére nem emlékszem, egy utcai előadótól hallottam, így nem csoda, hogy nem tökéletesen játszom el, de semmi laikus számára hallható hibát nem vétek.

Figyelmesen hallgatom az új dalt, arcomon egy széles mosoly terül szét. Harsányan fordulok ismét a dalnokhoz. -Még, hogy nincs mit, úgy játszol az érzelmekkel mint erős szél a gyenge léggyel. Te biza bármely asszonyt az ágyadba csábíthatnál, csak húrokat kéne karistolnod..., rögtön vidámabb lenne az estéd, nem enné szívedet a mélabú, még ha csak egy rövid ideig is lépsz ki az árnyékból, de azért legalább rád mosolyog a nap. - Mondandóm végeztével kacagni volna kedvem, de csak halk kuncogást engedek meg magamnak.