- Hát, hogy lásd a jó szívemet fiam. Legyen 18 aranykorona hát...

Ugyan ez még mindig nagy ár, azonban bólintok az öregnek. -Köszönöm, akkor megegyeztünk. - mondom.

- Mikor kívánsz kezdeni?

-Minél hamarabb annál jobb. - mondom határozottan.

- Nos, akár most is nekikezdhetünk!

-Számomra ez lenne a legjobb. - mondom, majd várom, hogy az öreg beengedjen a lakásába. Hogyha máshol akar tanítani akkor természetesen követem.

Fleron és az öreg bemennek a házba, ahol a mester elkéri Flerontól a pénzt, majd nekikezdenek az első órának.

Átnyújtom a pénzt az öregnek (kicsit húzom ugyan a szám szélét mivel ez rengeteg pénz és a régi életemben ennyit soha egyszerre nem láttam, nemhogy elköltöttem volna) de azért a lelkesedésem töretlen marad.
Figyelek minden szóra amit az öreg kimond, nagyon nagy koncentrációval próbálok minden dolgot memorizálni az írással kapcsolatban. Leginkább azért is tartom ennyire fontosnak az odafigyelést, mert ritkán lesz majd lehetőségem elszakadni a csapattal, így minél rövidebb idő alatt kell megtanulnom minél többet.

Az öreg, dohos dolgozószobájába bágyadtan süt be a hideg napfény, de szerencsére odabent jó idő van. A poros és pókhálós könyvek adta hangulat valahogy mégjobban a háttérbe űzi a zsibongó város zajait. A férfi lassan tanítani kezdi Fleront a különböző betűkre. A dalnoknak még nem kell írnia, csupán figyelnie mesterére.

Nagy koncentrációval figyelek arra amit az öreg mond. Hogyha valamit esetleg nem értek abból amit mond, nem titkolom és nem bólintok rá, hogy értem, hanem inkább addig kérdezgetik amíg nem fogom érteni.
Ujjaimmal mellesleg türelmetlenül dobolok az asztalon (már ha annál ülök, máskülönben bármin amin csak tudok) miközben figyelek arra amit a tanító mond. Habár tudom, hogy ennek a mesterségnek az elsajátításához sok idő kell, azonban a türelmetlenség (amely nem megy a jelen pillanatra való koncentrálás rovására) úgy érzem egészséges.

Az öreg alig egy órát tanítgatja Fleront, irogat neki betüket egy kis noteszba.
Végül összezárja a noteszt és odaadja a zenésznek.
- Egyelőre ennyi - mondja. - Nem akarok rögtön túl sok terhet róni rád, úgy nehezebben marad meg a tudás. Menj és gyakorolj, tanulj a noteszből és térj vissza amilyen hamar tudsz, hogy folytathassuk.

-Rendben. Amilyen hamar csak lehet visszatérek. - nyugtázom az öreggel a beszélgetést, majd elköszönök és elhagyom a házat.
Szerettem volna még meglátogatni egy hozzám hasonló vándorbárdot, aki tud nekem néhány dolgot tanítani az éneklés tudományáról, azonban erre már nem maradt pénzem. Mivel a többieket már nem tudom pontosan, hogy merre vannak - és egymagamban pedig nem sok kedvem vagy csak lehetőségem van arra, hogy folytassam a küldetésünket - ezért elindulok vissza a fogadóban.
Út közben ha találok megfelelő helyet, ahol láthatóan nem a szegénység és az éhhalál peremén táncoló emberek is elhaladnak és mellesleg forgalmasnak is mondható, megállok egy kicsit. Vigyázva a hangszer épségére, hátamról leveszem a lantomat és az út egy nyugodtabbnak mondható pontján (tehát ahol nem tipornak majd el az emberek, de még látható/hallható vagyok) játszani kezdek rajta. Illetve előtte még a táskámból előkaparom a fa evőeszközkészletemből a tányéromat és a földre rakom, ha ne talán tán valakinek adakozni lenne kedve egy vándormutatványos számára.
A dal lassú, erőteljes pengetésekből épül fel. Ez volt az elsők közötti dal amit megtanultam Middenheimben, így nem csoda, hogy ahhoz a bizonyos városhoz kapcsolódik. A neve más, mint a ,,Middenheimi napkelte''.
This message was last edited by the player at 11:41, Tue 07 Feb 2012.

Az embereknek igencsak tetszik Fleron előadása láthatóan. Sorran koppannak a rézpennyk a fatárnyérban, miközben a lantos, magával elégedetten adja elő a dalt.

Örülök neki, hogy az embereknek tetszik a dal, így folytatom a játékot. A következő, egy nehezebb, gyorsabb, élénkebb dal. Már belekezdés előtt tartottam tőle, hogy nem fog túlzottan jól sikerülni és a félelmem beigazolódni látszik. Dal címe ,,Middenheimi nappal''.
This message was last edited by the player at 12:10, Tue 07 Feb 2012.

A pénzérmék egyre kevésbé koppannak a tányérban. Néhányan megállnak nézni az előadást, majd fejüket rázva állnak tovább, vagy csak szemüket forgatják. Valahonnan egy közel iablakból kirikácsol egy nő, kifogásolva a "macskanyávogást".

Kicsit elbizonytalanodom a játékban, ahogy az emberek kezdenek morgolódni és egyre rosszabb hatással is kezd rám lenni a dolog. Megállok egy kicsit és összeszedem magamat, majd újból belekezdek a játékba.
A ,,Middenheimi éjszaka'' következik, amely egy pörgős és merész váltásokból álló mű. Kalandos és izgalmas hangulatú és sokat gyakoroltam, így mindenképp mennie kell. Nem mondható könnyűnek, de megbízok a tudásomban és elkezdem játszani.
This message was last edited by the player at 18:48, Tue 07 Feb 2012.

Immár jó néhány ember gyülök Fleron köré. Néhányan tapsolnak, mások mosolyogva kezdenek táncolni az utcán. Meggyorsuló kopogással hullanak a pénzérmék a fatányérjába.

Nehezen tudom eldönteni, hogy játszok-e még valamit az embereknek akik táncra is perdültek a middenheimi éjszaka dalait hallva, de végül úgy döntök, hogy megpróbálok még egy gyorsabb, táncra való dallamot előadni, remélve, hogy nem bánom meg.
Egy igen erős mellényúlás után végül még sikerül javítanom a helyzetemen, de úgy látszik, hogy nem kellett volna erőltetnem. A hátralévő részek sem mennek már annyira jól, inkább azt várom, hogy vége legyen a dalnak aztán indulhassak vissza a fogadóba.

Szerencsére az előző dal lendülete tovább viszi Fleront de főleg a tömeg lelkesedését. Egy kisebb utcabál alakul ki a zenész körül, meglehetősen elkönyvelheti magának a sikert erre a délutánra. Az emberek boldogan hallgatják a dalát és végre az újabb érmék már nem a fatányér alján koppannak leggyakrabban, hanem csördülve esnek társaikra.

Egy meghajlás keretein belül megköszönöm az embereknek a biztatást és az érméket is, majd elkezdem elpakolni a dolgaimat. Először a lantomat rakom rendbe, hogy lássák az emberek, hogy végeztem a dalolással. Hogyha már kicsit hígul körülöttem a tömeg akkor felveszem a fatányéromat és gyorsan összeszámolom, hogy mennyi pénzt sikerült összezenélnem.

Fleron 38 rézpennyt számol meg.

Örömmel konstatálom, hogy több pénzt sikerült összeszednem mint amennyire számítottam, azonban ez még mindig kevés ahhoz, hogy az énekléssel kapcsolatos tervembe belekezdhessek. Utánakérdezni azonban sosem árt, talán sikerül pont egy olyan tanárt kifognom, aki különösképpen nem kér semmit érte, vagy megelégszik azzal, hogyha én tanítom meg valamire.
Mit is mondtak, valami Arany Sörcsepp fogadóban kérdezősködjek? Megvonom a vállamat és megkérdezek néhány embert, hogy merre találom meg majd elindulok a fogadó felé.

A kérdezősködés során egy fiatal férfi lesajnálva mosolyog és csóválja a fejét, miközben elmondja, hogy valaki vagy nagyon félreinformált téged, vagy te értetted félre, de az Arany Sörcsepp nem itt van, hanem a Déli városrészben, a Domplatz negyedben. Azonban hozzáteszi végül, hogy az valóban igaz, hogy van ott egy nagyon jól éneklő bárd rendszeresen...

Akkor valóban jól sejtettem, hogy nem erre a környékre mondták.
Megköszönöm az illetőnek az információt, miközben vállat vonok és láthatóan ezen a dolgon gondolkodom. Habár abból ítélve, hogy arról a bizonyos bárdról mindenki eddig még csak jókat mondott, minden bizonnyal kérni fog pénzt is azért, hogy órákat adjon nekem. Sebaj, legalább beszélni lesz alkalmam vele. Ki tudja, talán néhány színész vagy történetmesélő praktikáért cserébe megtanít énekelni. Esetleg zsonglőrködni szeretne de nem talált rá elég rátermett mestert.
Elindulok a fogadó irányába.

Fleron elindul a déli városrész felé. A lába csak úgy viszi, megint igazi vándornak érzi magát a sikeres utcai zenélése után. A siker igencsak felbuzdította őt.
Kissé elábrándozva, álmodozva halad, így gyorsan telik az idő.
A hídon áthaladva vámot kell fizetnie, de ez nem tántorítja el.
3 penny

A déli várorészbe érve némi kérdezősködés, útbaigazítás elirányítja őt az Arany Sörcsepp felé... azonban az út áthalad a Richten Platz-on...

Fleron ----> Re: Altdorf - Domplatz: Richten Platz, piac