-Hát... akkor javaslom nézelődjünk egy kicsit. Hátha felkeltjük magunkra a figyelmüket. - mondom, majd azzal az erővel egy hirtelen gondolattól vezérelve előveszem a lantomat. Egy pillanatra én magam sem tudom, hogy mit akartam vele kezdeni de valahogy kezd az az érzésem lenni, hogy bármennyire is vagyunk már régóta részei a káosz elleni harcnak azonban ehhez a helyzet túl idegenek vagyunk. A hangszeremen egy lassú, szomorkás kissé gyászoló hangulatú dalt kezdek játszani amitől az ember lelkébe borúság költözik. Néhol kicsit mellényúlok a dalnak mivel menet közben nehezebb játszani meg még is csak elég idegen az ötlet ahhoz, hogy ne legyenek olyan biztosak az ujjaim, de azért elérem a kívánt játékstílust.
This message was last edited by the player at 14:50, Sat 24 Nov 2012.

In reply to Fleron Merrilin (msg # 24):

- Nincs ínyemre a dolog, de ám legyen.
Minden ajtó mögé benézek ami mellett elsétálunk.

Kissé frusztrál a céltudatos utunk céljának mibenléte, de annyira nem félek, hisz már régen nem vagyok babonás gyerek, sőt jobban belegondolva, gyerek koromban sem voltam babonás, miért most kezdené el. Két jó pisztolyom megvéd mindentől. Ezt a biztos pontot kissé meggyengíti bennem a temetőben található ódon kőépület, szinte meg is szeppenek, bár ezt próbálom rejtegetni, és azzal bátorságot önteni magamba, hogy pisztolyaim markolatára teszem kezeimet. Mikor aztán bús dalnokunknak sikerül megragadni a hely szelleméhez pontosan passzoló nótát, halk füttyszó kíséretében én is becsatlakozok. Továbbra is magam előtt tartom a tekintetem, sőt néha ha a többiek nem figyelnek, hátra is pillantok, sötét árnyak után fürkészve, hátha itt megpillanthatom a híresen hírhedt részfaszú baglyot.

A csapat tovább sétálgat a folyosókon, miközben Fleron egy szomorkás dalt dúdol és kíséri magát a lanton. Sigfried fütyörészik, Wolfgang benéz az ajtókon, de továbbra is csak letakart ódon bútorokat, port és pókhálót talál. Teljes az üresség, a csendesség, ám mikor az egyik folyosó végére érve a csapat megfordul, majdnem beléjük fagy a szar, ahogy megpillantanak egy férfit, aki pont velük szemben áll a lépcsőházi átjáróban. Körülötte a földön sehol nincsenek lábnyomok, csak azok amelyeket a csapat hagyott ott.

A férfi egy öreg, magas és vékony komornyik. Elég ijesztő arca van: idős, ráncos, kopaszodó fején néhol még láthatóak az ősz hajfoltok. Arca rosszalló, gonosz szemekkel néz a csapatra bozontos ősz szemöldöke alól.



- Megkérdezhetem, hogy maguk mit keresnek itt és miért zajongnak?

In reply to GM (msg # 27):

- Megkérdezheti jó uram, ha megmondja, hogy miért kell órákon át bolyongani az Ametiszt iskolában anélkül, hogy valaki fogadná a vendégeket?
Kérdem vicceskedő hangon, ami nehezemre esik, lévén nem vagyok vicces kedvemben.
- Mivel az Ametiszt varázslókat keressük. Illetőleg csak egyet. Gabrielle Marsner a neve. Messze földön híres, és úgy tudjuk itt lakik.

In reply to Wolfgang Matzger (msg # 28):

- Az Ametiszt iskola varázslói nem fogadnak vendégeket! - mondja szigorúan a komornyik. - És akiket igen, azokat sem olyan módon, hogy önhatalmulag belépnek az épületbe! Gabrielle Marsner varázslómester hölgy ismeri önöket?

In reply to GM (msg # 29):

- Sajnos az ügy fontosabb annál, hogy megvárjuk míg a tiszteletre méltó Ametiszt varázslók meghívnak. De van egy jó hírem is, Herr Johann Schmidt ismeri Frau Gabriella Mersnert.
A nemesre nézek, hogy húzzon ki minket a kakából, mielőtt az iskola laboratóriumába kerülünk, mint kísérleti zombi.

- Igen - vigyorog kissé beszarian a nemesfiú. - Én ismerem Fraulein Marsnert!

A komornyik Schmidtre veti gonosz tekintetét.
- Ohh Herr Schmidt! - hajol meg mélyen a férfi. - Ezesetben... kérem kövessenek! - mondja, majd megfordul és lassan elindul a folyosón. A porban ezúttal igenis megjelennek a lábnyomai.

In reply to GM (msg # 32):

Követem, de minden lépésnél kétszer rajzolom mellkasomra, az ujjaimmal, Sigmar védelmező nyolcszögét.

Amikor elhaladok a pont fölött, ahol "megjelent" a komornyik, a talpammal megdöngetem a padlót, hátha felfedezek egy rejtett csapóajtót, illetve a mennyezetre is vetek egy pillantást, kötelet, nyílást keresve. Ha nem találok semmi ilyesmit, akkor az út hátralévő részét már csákánymarkolatra font ujjakkal teszem meg.

Trubald az adott ponton semmit nem lát, se csapóajtót, se padlásajtót. Egy egyszerű lépcsőházi átjárórész.

A komornyik a csapatot a legközelebbi szobába vezeti be. Odabent a szokásos látvány: ódon, letakart bútorok, mindenütt por. Homályos ablakok, mögötte halovány fény. A szobából a folyosóra vezető ajtón kívül, ahol a csapat bejött, az oldalfalon is található egy hasonló ajtó.

A komornyik visszahátrál a folyosóra, majd megragadja az ajtószárnyat.
- Kérem idebent várakozzanak! Rögtön hívom Fraulein Marsnert! - mondja, majd becsukja az ajtót.

Odakintről semmi zaj nem hallatszik. Még a léptei sem a régi fapadlón, hogy elhagyná az ajtó előtti részt.

In reply to GM (msg # 35):

- Nézzenek bolondak uraim, de szerintem ez a vénség egy szellem!
Kényszeresen megmarkolom a buzogányom markolatát. Veerherende a hátamra van szíjazva, de ha elő is venném, itt az épületen belül semmi hasznát nem venném.

A vér azonnal meghűl bennem a ,,komornyik'' láttán és természetesen rögtön félre és nyúlok a lantomon, a dallam dúdolását elveszítem és tenyeremmel egy pillanatnyi tétova rezegtetés után meg is csillapítom a húrokat. Már éppen válaszra nyitnám a számat amikor az újdonsült társunk a kezébe veszi a beszédkezdeményezés lehetőségét és mivel nem akarom, hogy valami szedett-vetett csürhének látszódjunk akik egymás szavába vágnak ezért hagyom, hadd mondja ahogy szeretné. Közben elrakom a lantomat és haladok a csapattal amikor az elindul.
A várakozó idő alatt visszaszólok Wolfgangnak: -És nézz te is bolondnak barátom viszont én bármennyire is tartok az ilyen dolgoktól, de még is csak elvakít a kíváncsiság. - erőltetek egy félmosolyt hozzá ami annyira azért nem sikerül jól, hogy bárkit is be lehessen csapni vele. Minden esetre az arcomról ugyan látható, hogy engem is frusztrál a hely azonban a szemem mélyén még is csak ott van a kíváncsiság csillagának fénye.

Pár pillanat múlva nyílik az oldalajtó (nem az ahol kiment a komornyik, hanem a másik). A komornyik nyitja ki azt a másik oldalról.

Egy szomszédos kis szoba tűnik fel, láthatóan ez a kettő ikerszoba. Ám az a szoba ki van takarítva, a sötét fa lambéria csillog, a szőnyegek tiszták. A bútorok használatba vannak véve, a vörös bársonyülők megcsillannak a megtisztított üvegű ablakokon beszűrődő fényben. Sehol egy pókháló vagy porcsomó.
A szoba szemközti sarkában, az ablak melletti árnyak között egy lila köpenyes, csuklyás női alak ül és láthatóan várakozik.

A szomszédos szobából a folyosó irányába is található egy csukott ajtó (ugyanarra a folyosóra, ahonnan abba a poros szobába jött a csapat, ahol jelenleg tartózkodik) A legfurcsább azonban az, hogy nagyon halkan de zajok hallatszanak mögüle. Elsétáló lépések, távolabb beszélgetés elfojtott moraja és hasonlók.

A komornyik meghajol, átlép a ti szobátokba és int a sarokban ücsörgő hölgy felé.

In reply to GM (msg # 38):

Mielőtt a közjáték lejátszódna, válaszolok Fleronnak.
- Akkor barátom, mind a ketten bolondok vagyunk.

Többet nem mondhatok, mert megint körülvesz minket Morr varázslóinak teátrális frászhozó műsora.
Az csak hab a tortán, hogy az előttünk ülő nő bárki is lehetne, életemben nem láttam még Frau Marsnert. Scmidt felé fordulok.
- Ő a keresett hölgy, Herr Scmidt?
Suttogom a fülébe, majd tiszteletteljesen meghajolok a nő előtt, ezt követően fél térdre ereszkedem, bár nem vagyok lovag.
- Esedezve kérem a bocsánatát Önnek és a teljes Ametiszt rendnek is, de sürgős, és Altdorf szempontjából életbevágóan fontos ügyben érkeztünk ilyen váratlanul és hívatlanul.

Tetszik nekem ez az új arc. Helyettünk is hajbókol és ékesszól.
This message was last edited by the player at 10:40, Tue 27 Nov 2012.

A nő a sarokban csak int vékony kezével, hogy lépjetek át a másik szobába.

In reply to Wolfgang Matzger (msg # 39):

- I..igen ő az! - mondja Schmidt, láthatóan ő is kissé ideges a körülmények miatt, majd mosolyt erőltet az arcára és int a nőnek, miközben átlép a szobába. - Üdv Fraulein Marsner!

Valami bűzlik itt nekem. Egyre jobban.
Megvárom, míg a többiek átmennek az ikerszobába, de én itt maradok, a két szoba közötti ajtónak dőlve várom a fejleményeket.

In reply to Trubald Altmann (msg # 43):

A komornyik az ajtó mellett áll, láthatóan várva, hogy becsukja azt. Hátborzongató szemeive várakozólag Trubaldra néz.

In reply to Gabrielle Marsner (msg # 41):

Felemelkedem, majd végignézek a többieken. Trubald marad.
- Miért nem jössz be? Magadra akarod haragítani őket?
Kérdem halkan, fél lábbal már a sírban a másik szobában.

In reply to GM (msg # 44):

Nem veszem figyelembe. Egy vendéget ne akarjanak beerőszakolni sehova! Mit fáj az neki, hogy itt álldogálok, nem pedig fél lépéssel beljebb?

In reply to Trubald Altmann (msg # 46):

- Kérem belépne uram? - kérdi némi várakozás után a komornyik.

- Miért? Jó itt nekem. Nem értem.