Odalököm neki a pennyt és elindulok a mutatott irányba. Végig figyelek erszényemre és ha valaki a társaimon kívül közeledni próbál hozzám, akkor fenyegetően rávillantom tekintetem, csatabárdomat meg magam előtt tartva segítek az embereknek a helyes útra térésben, azaz el előlem.
This message was last edited by the player at 16:27, Thu 23 Apr 2009.

Micsoda hely???

Végighaladva a rongyos tömegen peckes járást veszek fel, csak úgy mekszokásból. Ezek a régi nemesi udvarból vett viselkedésformák valahogy nem kopnak le rólam. Shallya papnőire tekintve azonban eszembe jut, hogy megváltoztak a dolgok, és az olvasmányokból ismert lovagi eszmények feltörnek bennem.Úgy érzem itt és most be tudom bizonyítani társaimnak és magamnak, hogy mennyire jó lovag lehetne belőlem. (Kutatom a tömeget lehetőséget keresve segítőkészségem gyakorlására...)

Most...Most majd meglátják kivel van dolguk...

Segítségre éppenséggel van igény, talán túlságosan sok is ahhoz, hogy bárki gyakorolhassa segítőkészségét.

Elindultok északi irányba keresztül a negyeden, végignézve az Ostwald kerület düledező házait, rongyos koldusait.

Egy idő múlva egyre normálisabb házak kezdik felváltani a romokat, és itt-ott utcai kereskedők jelennek meg, láttok Middenheim színeiben járőröző városőröket és egy idő múlva újabb tábla szegélyezi utatokat, amely a Kereskedő Negyed térképét mutatja a főút mentén. Itt nem romosak a házak, lévén a kerület távolabb van Middenheim falaitól, a káosz ostroma nem érte el oly mértékben az épületeket.

Dokumentumok topikban

Különös fintora az odaföntieknek, hogy a háború betörésével is a szegénynegyed nyomorultjait sújtják. Nos, olyan sok minden talán mégsem változott: a koldusok nem lettek szegényebbek ezzel sem, akik pedig azóta Morral táncolnak, azoknak már egyre megy.
Mentünkben megakad a szemem egy-két fogadón. Jól esne már lepihenni - lassan már az istállók szénája is csalogató -, de furcsa küldetésünk nem engedi, hogy elnapoljuk. Csak remélni merem, hogy cimboráim is így gondolják; továbbra sem szívesen válnék magányos ereklyehordozóvá egy dúlástól felpaprikázott nagyvárosban.
This message was last edited by the player at 19:25, Thu 23 Apr 2009.

Mostmár én sem tanúsítok olyan agresszív viselkedést, vállamra vetem a csatabárdom és elkezdek törpe nótákat fütyürészni miközben haladunk észak felé Freiburgba. De azért a másik kezem még mindig gondosan az erszényem tartalmát óvja.

Sosem lehet a törpe résen, mikor akarják ezek a hitvány emberek ellopni a kincsét, remélem a társaim eléggé figyelnek az ereklyére. Gyorsan lekéne már adni, hogy aztán beüljünk valahova meginni egy pár hordó sört, elmosva az út porát.

Odalépek egy városőrhöz és megkérdezem tőle:

Jó felé megyünk Freiburgba a társaimmal?
Sigmar templomát keressük.

"Hátt... méég igen..." mondja a városőr majd mutogatni kezd. "Menjenek tovább a főúton észak felé, és mikor elérnek egy térhez, akkor vannak Ulricsmund határánál. Namármost ottan van sok utca, maguk forduljanak jobbra és az északabbi utcán haladjanak tovább. Onnét má látniuk kell majd a Nagy Parkot... na az Middenheim közepe. A Nagy Parkot kerüljék meg északról és elfogják érni a Freiburgot..." magyarázza. "Ottan lesz térkép és megtalálják majd a templomot."

Kissé bizonytalanul de továbbindultok a városőr magyarázata alapján, de végül sikerül megtalálni a helyes utat és fél órán belül már a Freiburg kerület határánál lévő térképnél ácsorogtok.

A Dokumentumokba feltöltve minden kerület térképe amit érintettetek.

Lelkesen mutogatom társaimnak a térképen jelzett Sigmar templomot, ami Freiburg északi részén van.

Közel már a küldetésünk vége és közel már az ivászat kezdete.

Hangosan röhögök! Majd hirtelen elhalgatok és szomorúan megjegyzem.

Rég találkoztunk méltó ellenféllel akinek vérét onthattam volna.

- Nem mondom, lecsúszna pár jó pofa... - kezdenék el vigyorogni a törpére, de egykettőre elsavanyodik az ábrázatom, ahogy megtapogatom az erszényemet. Hirtelen átvillan az agyamon, hogy megloptak, de csakhamar eszembe jut, hogy legfejlebb én loptam megmagamat, és jelenleg ez a félmaréknyi érme minden vagyonom. Majdnem el is megy a kedvem az ivástól. - Egye fene, a vizezett alkohol legalább... egészségesebb... - rántom meg a vállamat rezignáltan.
Szememmel elkezdem keresni a Sigmar-templomot, ami elképzeléseim szerint hatalmas és fenséges épület lehet egy ekkora városban.
This message was last edited by the player at 12:46, Fri 24 Apr 2009.

Végigjárván Freiburg kerületben látjátok, hogy ez már egy igencsak kultúrált környék. A kis utcácskák tele vannak könyvesboltokkal, antikvitás kereskedésekkel, mágikus hozzáfalók boltjaival, siető diákokkal.

Végül eléritek Sigmar templomát. Látjátok, hogy valóban hatalmas, kupolás épület, bár méretben ez csupán a második legnagyobb a világon, mint tudjátok, az altdorfi Sigmar templom után. Middenheimben az Ulrik vallás központja van, nem véletlenül nevezik a Fehér Farkas Városának.

A széles lépcsősoron hívek tömege jár föl s alá, sietnek befele a templom hatalmas ajtaján.

- Nem igazán jártam még templomban - fordulok társaim felé -, csak a kiképzőtábori sátorkápolnákat ismerem. Szerintem a főpappal kellene beszélnünk, és jobb szeretnék magunk közt, mint mindenki füle hallatára. Ti ismeritek a járást az ilyen helyeken? - pillantok fel a kupolára, ami mellett aprónak és jelentéktelennek érzem magam. Most tudatosul csak bennem, hogy egy pap halálhírét jöttünk közölni és egy tőle származó ereklyével kufárkodni egy bosszúálló isten harcos papjaival teli rendházába- illetve persze, hogy nem, de így is nagyon könnyen félreérthető a helyzet.

Miért kell itt bonyolítani a helyzetet? Besétálunk, szólunk az első papnak, hogy mi történt, és átadjuk az ikont, mint a halott pap utolsó kívánságát. Nem pénzért csináljuk, úgy is útbaesett, tettünk egy szivességet egy haldoklónak. Véleményem szerint ebben nincs semmi bonyolult és nem is kell ismerni hozzá sem az egyházi hierarchiát, de még a templom felépítését sem, inkább menjünk, mert még kell szállást és piát is keresnünk.

Ezzel megindulok a lépcsőn felfelé és magamban zsörtölődök.

Az emberek mindent megbonyolítanak.

Félig bosszúsan, félig tanácstalanul megvakarom a borostát az államon, és lassan Gim után indulok. Amilyen bárdolatlannak tetszik olykor ez a törpe, olyan hatásos tud lenni a maga nemes egyszerűségében (és nem mellesleg derekamnyi alkarjaival). Pár lépésen belül sietve felzárkózok mellé és odasúgom neki: - Mindünk érdekében remélem, azért tudod, hogy Sigmar nem épp a vendégszerető félszerzet kukoricatermesztők istene... Szóval ha a híres sigmarita törpebarátság és a hírhedett sigmarita gyanakvás miatt nekem mégis a nyakam veszik, leszel szíves legalább megbosszulni engem... - próbálom megvillantani meglehetősen fáradt temetőhumoromat. Aminek persze megint a legjobbkor kellett előjönnie, és a legjobbnak címezve... Közben a köpenyem takarásában ruhaujjal és körömmel úgy-ahogy letisztogatom az ikonról a port és a pap vérét.

Szerintem nem kell semmitől tartanod, elmondjuk mit láttunk és kész. Teljesítettük egy sigmar hitű pap utolsó kívánságát. Emiatt nemhinném, hogy a nyakadat szegnék. De ha gondolod átadhatom én is az ikont a papoknak.

Elmosolyodok.

Na persze miután ma jól berúgunk, szerintem vissza is mehetünk majd a környéket felkutatni a goblinok után és kiírtani az összes kis rabló banditát. Valószínű a papoknak is ez lesz a kívánsága, úgyhogy jó mókának nézünk elébe!

- Nem tehetek róla, zsigerből nem bízom a... az élőkben, úgy hiszem. - tárom szét a karom. - Ne is törődj vele. Munkahelyi ártalom lehet, jó adag háború utáni búskomorsággal nyakonöntve. Az kell legyen, máskülönben nem beszélnék róla ilyen nyíltan. Ez nem jellemző rám. Szemben a Sigmar iránti kötelességtudattal. - Eszemben sincs elhalasztani vagy elhagyni az ikon átadását, ebben biztos lehetsz. Ez nem az a fajta kincs, amit tiszta lélekkel elkoboznék egy közönséges nevenincs tetemtől a harctéren vagy egy csatornakiömlőben. Ennek itt a helye ezen a szent helyen.

Valamelyest meglepődök magamon és emelkedett nézeteimen, de rá kell jönnöm, hogy bár a fentieket komolyan gondoltam, ezek után holnap ismét csak egy mindenki által megvetett, hazátlan, hitvány hullarabló leszek az éjszakában, és ez a tény visszahúz a való világba. Mindazonáltal... Talán a templom teszi, talán az ikon a kezemben, hogy dolgaim állása hirtelen zavarni kezd egy csöppet, és eszembe jut, milyen tervekkel és reményekkel csatlakoztam ehhez a bizarr csapathoz. Hát, majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
Ezek után lesöpröm arcomról a bamba töprengő ábrázatot és igyekszem kihúzni tetemcipelés és ásás hajlította hátamat, hogy méltósággal adhassam át az ikont a papoknak.

Hmmm... egy kis iszogatás tényleg jól hangzik.....Vajon hol találunk egy elfogadható kocsmát?

Azért igazán böszkék lehetünk magunkra barátaim.-szólok miközben belépünk a tempolmba-Vajon hányan teljesítették volna ezt a nemes cselekedetet?Apám biztos büszke lenne rám.....Mi azonban a becsület terén helytálltunk.-nyugtázom magamnak.

Mindannyian besétáltok a templomba. Odabent még szemet gyönörködtetőbb a templom. Magas boltíves ablakok, amelyeket színes mozik fed, körben domborművek, amelyek Sigmar tetteit ábrázolják, szemközt az oltár, föltöte egy hatalmas kétfarkú meteor szimbólum. Épp nincs mise, a hívek szabadon járnak kelnek, imádkoznak a papok gyóntatnak és hasonlók.

Az egyik olyan paphoz odamegyek, aki egyedül foglalatoskodik és hivők sincsenek a közelében, majd tiszteletteljes hangon enyhe főhajtással megszólítom.

Atyám küldetésben járunk, kérem halgasson meg minket, szomorú hírt kell közölnünk.
Egyik rendtársát pár órányira találtuk meg a várostól, de már nem tudtunk segíteni rajta. Ő is és a karaván minden tagja akivel utazott meghalt, valószínüleg goblinok által. Az utolsó szavaival arra kért minket, hogy biztonságban jutassunk el egy ikont ebbe a templomba, amit szeretnénk átadni a főatyának.

Ezzel intek a társamnak, hogy mutassa meg az ikont, amit ránkbíztak.

Megcélozom a legidősebb és/vagy a legdíszesebb talárt viselő papot és határozott léptekkel elé lépek. Lenyelem a templom belső tere gerjesztette gombócot a torkomban és meghajtom előtte a fejem.
- Szomorú hírünk van, atyám. Társaim és én körülbelül öt órás gyalogútra innen borzalmas mészárlás, ördögi karós kelepce nyomaira bukkantunk. Mocskos goblinok a ludasak, ha minket kérdezel... öhh. Csak egy pap maradt életben, de ő is kilehelte lelkét a csapdájá... kiszenve... meghalt, miután átnyújtotta nekünk ezt a... - Előveszem inkább és megmutatom neki. - Utolsó kívánságát teljesítettük azzal, hogy elhoztuk Sigmar házába. - Gyorsan a kezébe nyomom, hátrébb lépek és gyászt erőltetek ábrázatomra. Most már biztos, hogy nem nekem kellett volna beszélnem...

Észreveszem, hogy nem messze tőlem Gim is magához ragadta a kezdeményezést. Intek nekik, hogy jöjjenek közelebb. Hihetetlen, hogy sikerült félreszervezni az átadást annyi szájjártatás után is...
Ha az imádkozó tömeg érdeklődést mutatna irántunk, elfordulok a pap felé, akinek becsületes szemekkel igyekszem állni a tekintetét. Nincs mit takargatnunk, és jobb, ha ezt nyilvánvalóan ki is mutatjuk.

Meglepődök, amikor látom, hogy a hullarabló leszólította az egyik papot és sietve odamegyek hozzájuk.
Vajon mit mondhatott egy hullarabló egy papnak a történtekről? Az egy dolog, hogy régen volt részem egy kis vérfürdőben, de azért nem sigmarita papokkal kéne folytatni.

Trubald a pap kezébe nyomná az ikont, de az nem veszi el, csupán szemügyre veszi.

"Aaaz... ilyen ügyek nem rám tartoznak Herr." mondja a pap. "Morten atya foglalkozik az ehhez hasonló tárgyakkal. Nemrég tért vissza a Collegium Theologicán tartott előídásáról, rögtön szólok neki." mondja, majd elsiet.

Milyen bizalomgerjesztő neve van....

Leülök egy kicsit a legközelebbi padhoz és várom az atyát.
Közben merengve nézem a templomot és az ott lévőket.

Homlokráncolva emelem szememhez az ikont, miután a pap elcsoszog. Morr rágja le a lábam, ha átok ül rajta, mi meg behoztuk a város szívébe...
Sokatmondóan a fejemet ingatva Gim mellé telepedek, az ikont pedig kettőnk közé leteszem a padra.

Nem sokkal később egy pap jön oda hozzátok. 40-es éveiben járó, őszes-barna hajú enyhén kopaszodó, jókedélyű férfi.
- Üdvözlöm önöket Morten atya vagyok- mondja -Miben segíthetek?

Intek Trubaldnak mesélje csak el, hogy mi történt, én közben tovább nézegetem a templom berendezését, de azért hallgatom, hogy mit mond a társam a papnak.