Re: Age of Metal Világleírás - Mitológia v2.0
Mitológia - Az Öreg Istenek születésének Kora
Az Árnyak Nővérei - Celestia
A Metalokalipszis után sötét korszak borult a világra. Potomac népéhez hasonlatos sorsra jut Voräthrum is, ha Celestia hangjának szilánkjai a föld mélyéről nem sugároznak némi életet a bolygónak.
A megmaradt fajok kűzdöttek a túlélésért, jóformán semmit sem tudva a környező világról. Elkezdték lassan újra elfoglalni és benépesíteni a földeket, amelyeket immár a Titánokból maradt gigászi szobormaradványok pettyeztek itt-ott, az ősi világ mementói.
Egyesek még homályosan az emlékezetükben hordták Celestiát és a csillag kultusza született meg legelőször, melynek gyönyörű papnői a Csillagistennő segedelmével, csilingelő énekükkel gyógyították a sebesülteket, betegeket s bajba jutottakat. Náluk bárki védelemre s megértésre találhatott. A fájó lelket csillagfényből szőtt húrú hárfa dallamával és gyönyörű szirénénekükkel enyhítették.
Metallicös leszármazottai - Flammo és Steelia
Metallicös esszenciája nem tűnt el véglegesen. Korokon átívelve éreztette hatását, bugyborékoló lángvérével a föld magjában s a haragos vulkánokban, szétszort fémteste mindenütt megtalálható volt Voräthrum világán. Metallicös eltűnt a történelem színpadáról, jelenléte mégis örökké érezhető lesz.
Valahol a Föld mélyében, gigászi barlangokban, ahol az utolsó, elfeledett Titánok kovácsolják végeérhetetlen korokon keresztül fegyvereiket s a sorsot magát, hogy talán újra felvirágoztathassák Voräthrumot; ott született Metallicös lángoló véréből egy új, fiatalabb isten: Flammo. Ő tüzes volt és tettrekész, lángoló nyomot hagyva maga után száguldozott a földmélyi barlangokban és repedésekben, amelyeket évezredekkel azelött Matellicös súlyos öklének a csapása repesztett egészen a bolygó magjáig. Flammo imádta a száguldást és a forróságot.
Flammo első imádói a barlanglakó vadak voltak, akik a fényt és melegséget adó tüzet a barlangok hideg és sötét mélyén egyre többre tartották.
Metallcös fémtestéből egy új istennő formálódott. Karcsú volt és kemény, akár az Acélisten maga. Teste gyönyörűen, krómosan csillogott, léptei mély nyomokat hagytak a sivatagokban és hatalmas hegyeket döntöttek le. Ő volt Steelia az Acélistennő.
Steelia hívei megjelentek széles körben a túlélésért kűzdő törzsekben. Ő tanította meg gyermekeit a fémmegmunkálásra, kovácsmesterségre és általánosságban arra, hogy a világban oly gazdagon fellelhető fémet hogyan találják s munkálják meg.
Kinyilnak a Pokol Kapui - Sapriec démonai
Századokon és ezredeken keresztül szőtték terveiket Sapriec bosszúálló angyalai, míg bukott istenük, sátánuk a feledés homályán túli mélységbe távozott örök álomba. Benépesítették a Poklot őrült elméik által kreált teremtményekkel s azok élére álltak, hogy majdan hadseregként vezessék azokat s pusztítsák el Voräthrum világát. A bukott angyalok vagy fődémonok közül a legősibbek és leghatalmasabbak: Uranicus a Kegyetlen, Melphegor a Mélység Hercege, Mortis a Holtak Örzője, Saliam az Élvezkedő, Brubagh a Romlás Császára.
A Pokol démonai időnként erőt gyűjtenek ahhoz, hogy kaput nyissanak a világra s rontó hatalmukat, seregüket küldjék oda vagy maguk is a valóság dimenziójába lépjenek. Ilyenkor savval és vérrel bugyborékolnak föl a tengerek és óceánok. Koponya és csontszigetek s hegyek emelkednek, a bukott Titánok szellemei szabadon törnek a világra. Sötétté válik az ég, tűz hullik alá a fellegekből s borzalmas katasztrófák történnek. Ezeket rendszerint tömeges őrjöngés, fosztogatás, vandalizmus, háborúk követik. Sötét időknek ezek, ez a káosz és megjósolhatatlan jövő kora. Előfordult már, hogy csak napokra vált sötétre az ég, de volt már, hogy hónapokra vagy hosszú-hosszú évekre jött el a Pokol. Egyben ilyenkor történnek a legsorsfordítóbb események is.
A korai időkben volt, hogy kétszáz évre törtek fel Uranicus légiói s végeérhetetlenül pusztították a halandókat, hogy lelkekkel duzzasszák meg a Poklot.
Észak Istenei - Ragnarock és családja
A Metalokalipszis idejében a Titánok teljes faja pusztult el, de azért mielött mindannyian odavesztek volna, Metallicös utolsó erejével még megmenekített néhányat közülök. Ők lettek az utolsó Titánok.
Néhányan közülük a föld vagy az óceánok mélyére süllyedtek és eonokon át tartó álomba zuhantak, hogy megvárják míg eljön az ő idejük.
Az egyik legerősebb Ragnarock, azonban északra vándorolt és a hegyek, gleccserek rejtekében húzta meg magát egy új kor eljöveteléig. Az itt élő emberek és törpék törzsei istenként tekintettek rá és tisztelni kezdték, ő pedig tanítgatta, okította újonnan kelt híveit. Ragnarock erőskezű vezető volt és bölcs Titán. Az északi népek virágozni kezdtek az ő vezetésével.
Évek teltek és múltak, Ragnarock pedig minden éjjel az Északi Féltek legszebb és legfényesebb csillagát bámulta. Egészen megbabonázta őt annak a fényessége. Szerelemre gyúlt iránta és dalokat költött neki, amelyeket jégből formált gitárján adott elő a végtelen égnek. A világ ekkor ismerte meg újra a Metál Kora óta elfeledett zenét. A kemény dallamok formálták a törpéket és nomád embereket, kitartóak, szívósak és kemények lettek. Ők lettek a Nord nép.
S még valami történt. Hallva Ragnarock csodálatos zenéjét, a csillag alászállt s testet öltött egy gyönyörű Titán nő alakjában. Ő volt Larna. Szerelemre gyúltak egymás iránt s férj és feleség lettek. Négy gyermeket hoztak a világra: Zhärr-t, aki a villámok, indulatos tenger és viharos idő atyja lett, Nyma-t aki a szerelem hozója, anyák védelmezője és otthon melegének csiholó anyjává vállt, Beldär-t, ki a háborúk, fegyverek és győzelem pártfogója és kicsi Lanä-t, aki a jó élet, napsütés s meleg hozójává vállt.
Északon lassan eltűnt a fagy és hó, a vidék meleggé, napfényesség és termékennyé vállt, hála a cseperedő Lanä-nak.
Ők segítették népüket és egyre nagyobb területet sikerült benépesíteniük északon. Ám a Titánok ténykedése, dübörgő lépteik és testük hegynyi mérete felkeltett egy nyugvó bestiát, aki már a Metalokalipszis óta búvott meg a hegyek gyomrában. Ő volt Neeshal a sárkány.
Neeshal rárontott a titánokra és Ragnarock borzalmas csatába kezdett vele. Bírkóztak, kűzdöttek és harcoknak hála kicsépkéződött a tengerpart, gleccserfolyamok indultak meg a völgyekbe... de mielött Ragnarock végső csapást mérhetett volna Neesha-ra, a sárkány elpusztította az egyik gyermeket: Lanä-t. Az ifjú leány halálával újra jégbe és fagyba borult észak, Ragnarock pedig üvöltött dühében, minek hatására villámokkal teli felhőkkel telt meg az ég. Végzett Neesha-val, testét pedig a tengerekbe vetette.
Ragnarock belátta a hibáját, belátta, hogy ők a Titánok nem avatkozhatnak már az ifjú fajok dolgába, mert csak vészt hoznak rájuk. Így gyászoló feleségével s megmaradt gyermekeivel az egekig nyúló Välnar hegy tetejére költöztek magukra hagyva a parányokat örökre... időröl időre népének leghatalmasabb hősei mellé egy-egy harcos asszony angyalt - valkürt - küld, hogy segítse őket útjukon s ha meglelik a dicső halált, végül vezessék el őt a Välnar hegy tetejébe, Ragnarock ölelő keblére, a Hősök Csarnokába.
Sárkányhit - Neeshal
Úgy tartják, hogy a Ragnarock által elpusztított sárkány valójában nem halt meg. Testéből ezer és ezer tengeri kígyó született és népesítette be az északi tengereket, közel hajózhatatlanná téve azokat. Neeshal lett a sárkányhit első sárkány istene, Voräthrum gyíklényei gyakorta imádkoznak hozzá, főként, mikor hajóra szállnak vagy a tengerek felett szárnyalnak.
Elízia gyermekei
Az Északi, hatalmas erdőségekben született egy istennő az erdők életet adó táptalajából: Elízia. Ő volt az erdő maga, a termékenység a hulló eső és a fúvó szellő. Lanton játszott és gyönyörű lantjátékának hála termékeny méhéből születtek gyermekei: Koriiplani, Angus és Sainrith.
Koriiplani egy gyönyörű arcú és testű férfi volt, hosszú szőke lobonccal, akinek a tökéletességére testvérei irigyen tekintettek föl. Ő sugározta magából a fényességet és a szépséget, ő volt Elízia gyönyörűségének megtestesítője.
Angus, Elízia természethez közeli voltát testesítette meg. Mindig mezitelenül járt, de teste furcsa volt, formátlan, hátából és karjaiból ágak és gyökerek nőttek ki s ha úgy tartotta kedve, bármikor fává tudott változni. Fejéből szarvas agancsok meredeztek, lábak helyett patákkal tapodta a földet.
Sainrith kicsi volt, szőrös és görnyedt. Leginkább egy két lábon járó kecskére emlékeztetett, és mindig valami csínyben vagy fondorlatban járt, de mégis úgy tartják, hogy jó szívű volt és ha épp úgy tartotta kedve, akkor bárkit képes volt meggyógyítani akár még halálos sérüléséből is.
Őket vették körbe az elfek és az erdők más teremtményei s idővel az isteneikké váltak. Elízia gyermekei bár néha kissebb-nagyobb testvérviszályba keveredtek, mindig nagyon szorosan kötődtek egymáshoz, hiszen a család számukra elengedhetetlenül fontos volt, anyjukat pedig mindennél jobban szerették, becsülték és tisztelték. Így meleg és biztonságos otthont nyújtottak híveiknek az Északi Erdőségekben.
Az Árnyak Nővérei - Lilieth
Celestia asztrális apoteózisának hála rokonokra tett szert az égitestek között. Voräthrum egyetlen ezüstösen világító holdja kinyitotta a szemét, ahogy Celestia fényét kezdte ontani a világra. Lilieth ébredt ott fel, ki Celestiának immár a huga volt. Mondhatni a rosszabbik fele. Rossz szemmel nézte, ahogy újdonsült nővére még ha oly elfelejtett s közvetett módon is, de kiterjeszti hatalmát az Ő világára.
Leereszkedett Voräthrumra, hátrahagyva ezüstös porhüvelyét. Értetlenül járta a tájat s szemlélte az újjáéledő civilizációkat, a véres csatamezőket. Ő végigaludta volna az eltelt korokat? Eonokon át, mióta Metallicös megteremtette rideg, hideg fényt árasztó testét csupán mély álomba zuhanva keringett a viharos sorsú világ körül. Csalódottságot és irigységet érzett: irigyelte Celestia hatalmát, elszórt tehetségét és szépségét. Tehetetlen düh öntötte el őt.
Ám ekkor a Pokol démonai jelentek meg elötte. Alkut ajánlottak neki, hatalmat adtak a kezébe, cserébe azért, hogy rontsa meg az emberiséget, sötétséggel, melankóliával és változtassa lelküket feketévé. Lilieth örömmel fogadta el a démoni ajándékot: Uranicus megajándékozta kegyetlen rosszindulattal, Melphegor a sötét mélység vízióival, Mortis a halál hidegségével, Saliam vággyal, szépséggel és gyönyörű, de hátborzongató énekhanggal, Brubagh pedig a rontás érintésével.
Lilieth rosszindulattal teli kéjes vággyal nézett körül a halandók között. Végre felébredt, hatalmas és kíváncsi volt. Azt mondják, mikor Lilieth megérintett egy embert, annak bőre elfehéredett, tekintete sötétté vált, szemei köré sötét karikák szöktek. Hajuk gyakran hófehérré, éjfeketévé vagy lángvörössé vált. Valami ellenálhatatlan szépség költözött a vonásaikba, amely egyben volt vonzó s groteszk. Az így ujjászülető lényeket Lilieth a Sötétség Gyermekei-nek nevezte el.
Lilieth nem fukarkodott az érintéssel, végeérhetetlenül s perverzen bujálkodott férfiakkal s nőkkel egyaránt, kiélvezve az isteni hús minden örömét. Hosszú fekete körmeivel mély, véres barázdákat vájt a halandok testébe; hegyes fogaival harapta, kígyószerű nyelvével cirógatta őket...
This message was last edited by the GM at 10:38, Wed 19 Sept 2012.