Re: Könyvidézetek, -kritikák, -beszámolók, -ajánlások
Élménybeszámoló: A felhúzhatós lány
Nagyon nehéz, közel lehetetlen feladat spoilerektől mentesen írni erről a könyvről. A világot bemutatni már önmagában sok poén lelövése, mert...no inkább kezdem elölről.
Paolo Bacigalupi a globális ökológiai katasztrófa utáni ismeretlen, talán nagyon is közeli jövőbe helyezte a történetét, egyenesen Thaiföldre. Ebben a jövőben már szinte nincsenek nyersanyagforrások. A kőolaj már csak az öregek emlékezetében létezik, a szénért gyilkos háborúk zajlanak a mai napig is, a mai időket csak Terjeszkedésnek hívják, és az ebből a korból megmaradt autók, harci járművel meghajtásáról az ún. széndízel gondoskodik (a szenet cseppfolyósítják).
A ma is létező génmódosított állatok és növények megsemmisítették a táplálékláncot, alig maradt természetes faj amelyik túlélte volna a pusztítást. Így aztán a túlélők élelmezéséről génmódosított növények és állatok gondoskodnak. Ez sem tartós, mert a fennmaradásért küzdő tömegeken nyerészkedő megavállalatok újabb és újabb járványokat dolgoznak ki, hogy a rivális cég terményei elpusztuljanak és ne az ő terméküket vásárolják meg, hanem az ellenállóbb, jobb sajátot. Még a kipusztulás szélére sodródott emberiség sem képes a kapzsiság rémétől megszabadulni.
Ebbe a reménytelenségbe és romlottságba taszított poszt apokaliptikus környezetbe csöppen az olvasó, és ismeri meg a jelent s a múltat a négy (vagy mondhatni öt) főszereplő szemén keresztül. Őket nem ismertetném – egy kivételével – mert nincs izgalmasabb, mint a könyv olvasása közben felfedezni a szereplőket, márpedig mindegyik főhős igen is érdekes, több dimenziós, ízig-vérig élő személy, méltóak arra, hogy az olvasó többet akarjon tudni róluk.
Akivel kivételt tennék az maga a felhúzhatós lány, Emikó. Őt azért emelem ki, mert bár címadó szereplő, fontosságára nem derül fény egészen a könyv legvégéig! Komolyan, az ő szerepe, fontossága, létezésének a puszta igazolása az utolsó oldalon derül ki. Bacigalupi mesterien keveri a szálakat, és mindig újabb és újabb fordulatokkal hiteti el az olvasóval, hogy ez az a pont” amikor Emiko szerepe kiteljesedik. Maximális tisztelet ezért az írónak. Ritkán élvezem ha félrevezetnek, de ez a könyv azok közé tartozik.
Várjunk csak? Miért felhúzhatós egyáltalán?
Japánban annyira alacsony a születésszám, hogy a hiányzó népességet genetikai mintákból összerakott, ún. Új Emberekkel pótolják. Tulajdonképpen genetikai értelemben emberek – bár feltételezhető, hogy az engedelmességük genetikai alapja valamilyen kutya DNS belekeverése az emberibe – de teljes mértékben, 100%-osan mesterségesen lettek létrehozva. Még csak nem is anya szüli őket, hanem úgy növekednek valamilyen tápoldatban, és amikor a magzat teljesen kifejlődik akkor a születésük” annyi, hogy kiveszik őket a gépekből. Feladatuk a valódi emberek szolgálata. A gyári új embereknek sokszor 10 kezük van, hogy több feladatot tudjanak elvégezni. A katonai modellek iszonyat gyorsak, szinte soha nem fáradnak el, bioterminátorok. A civil” modellek a klasszikus társalkodónők (bizonyára vannak férfi modellek is, de róluk nem írt az író semmit sem). Bőrük, hogy maximálisan sima és puha legyen, csak minimális pólusokat kapott, emiatt könnyen túlhevülnek, hisz nem tudnak izzadni, csak a tenyerükön.
Az új emberek onnan kapták a nevüket (felhúzhatós, thaiul hícsi-kícsi), hogy a vicces kedvű genetikusok úgy alkották meg a génjeiket, hogy mozgás közben furcsa, akadozó mozdulataik vannak, pontosan úgy, mint egy felhúzhatós játékbabának. Ezt csak nagyon nehezen tudják leplezni. Olyannyira, hogy már a leplezés próbálkozása elég, hogy lebukjanak. Emiko a civil” modellek sorait gyarapítja.
A világról nem is írnék többet. Amit most elárultam az nem sok, viszonylag hamar kiderül, és az 550 oldalas könyvből elég kb. 50-60 oldalt elolvasni, hogy ezek az információk kiderüljenek. Ha ez nem hozza meg a kedvet akkor semmi sem.
A történetvezetésről írnék pár keresetlen szót, ugyanis ezen bukik” el a könyv nálam. Bacigalupi lassan, talán túl lassan is építi fel a világot. Majdnem 400 oldal telik el úgy, hogy nincs különösebb akció, de én nem is igényeltem. Intrikát vártam, összeesküvést, egy-két kisebb izgalmasabb verekedéssel vagy lövöldözéssel, de semmi extra. Nem akciókönyvet vettem, hanem egy furcsa antiutópia leírását. És bár a szereplők akciói nekünk olvasóknak hovatovább követhetőek, láthatjuk azt is, hogy elkerülhetetlen a konfrontáció.
A kellemes tempót azonban romba dönti az író az utolsó 140-150 oldallal. Egyszer csak turbó fokozatra kapcsol, és az olvasó csak kapkodja a fejét, hogy követni tudja a szereplők és a világ reakcióit. Mint ha gyorsított felvételben néznénk végig a negyedik világháborút. Minden egyes oldalon számtalan történés, szinte ötletszerűen történik minden. Barátokból ellenségek válnak, akikből pár oldal múlva ismét szövetségesek...talán barátok. Sokszor alig 10 oldal alatt.
Önmagában ez nem lenne haj, ha eleve egy pörgős történetvezetés jellemezné a művet. De nem így van. Sajnos olyan érzés volt számomra, mint ha az író megijedt volna, hogy ha tovább ír akkor kénytelen lesz még egy részt megtölteni, ezért inkább elkapkodta”, hogy egy részbe beleférjen. Hangsúlyozom, hogy számomra volt ilyen érzés, másból nem biztos, hogy ilyen reakciót vált ki.
Egy probléma van még, de ez nem az író hibája. A fordító úgy döntött, hogy a neveket nem fordítja ugyan le, de a nem angol neveket magyaros-fonetikus módon írja le. Példák: Tyájdi, Csajjá, Hok Széng, Tyáophrajá, Kannyá, Krunthgép, Phlőntyit, Prácsá...stb.
Bizonyára nem mindenkit fog zavarni, de én néha a hajam téptem kínomban. Szükségtelen és kínosan bugyuta. Erről az jut eszembe amikor valaki leírja, hogy Elmentem tegnap a Mekdonáldszba.” Igaz, nem tudok thaiul, sem kínaiul, de ha csak egyszerűen fonetikusan leírják akkor ha hibásan is képzelem el a kiejtését olvasás közben, legalább nem ilyen bárgyú megoldásokkal kellett volna találkoznom lépten-nyomon. A Wikipediából beidézek pár nevet az eredeti leírásból, döntsétek el melyik a jobb: Somdet Chaopraya (Szomdét Tyáophrajé), Pracha (Prácsá), Hock Seng (Hok Széng), Emiko (Emikó), Jaidee (Tyájdi), Kanya (Kannyá).
Összegzésként annyit kívánok csak leírni, hogy a fenti két negatívum ellenére a könyv hihetetlenül jó. Komoly kérdéseket feszeget, de nem ad válaszokat a szánkba. Elvárja az író, hogy mi döntsük el, melyik kérdésre mi a helyes válasz. Ad támpontokat, de a végső döntés a miénk. A végső kérdés persze az, hogy mit lehet vagy szabad megtenni egy fajt túlélése érdekében? Biztos, hogy mindent? Akik igennel szavaztak gondolatban, talán majd másképp fognak erre gondolni amikor elolvasták a könyvet. Nem azért, mert az író akarja, egyszerűen hitelesen és élethűen vázolja fel a lehetőségeket, és nagyon konok embernek kell lenni ahhoz, hogy ezeket egy legyintéssel el lehessen intézni. A Felhúzhatós lányban túlélésért folyik a harc, de nem egyének szintjén, itt az emberi faj puszta léte a tét. A blőd idegen inváziókkal vagy a túlzottan gyakran alkalmazott ezért sajnos elcsépeltté váló atomháború utáni helyzetekkel szemben itt nincs semmi visszafordíthatatlan. Ha van itt gátja az emberiségnek akkor az saját maga. Soha még annyira nem sikerült megérteni az alábbi kifejezést jobban, mint ebben a könyvben: Az emberi faj önpusztító létforma.” Bacigalupi számomra abszolút hitelesen ábrázolta, hogy mit jelent ez a – talán pontatlanul használt – idézet.
Ha emlékeztek Smith monológjára a Matrix első részéből akkor az abszolút tökéletesen visszaadja mindazt amit jelen könyv olvasása során éreztem. Ezzel az idézettel zárom ezt a kis élménybeszámolót.
Szeretném megosztani Önnel mire jöttem rá az itt létem során. Akkor döbbentem rá, amikor osztályozni próbáltam a faját. Ráébredtem, hogy Önök valójában nem emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen természetes egyensúlyra törekszik a környezetével, kivéve Magukat Embereket. Letelepednek valahová és addig szaporodnak míg fel nem élik mind a természeti erőforrásokat, és azután csak úgy képesek fennmaradni, ha új területeket foglalnak el. Van egy másik organizmus is ezen a bolygón, mely ugyanígy viselkedik. Tudja melyik? A vírus. Az emberi faj egy betegség, a bolygó rákosodása. Az ember egy ragály, és mi vagyunk a gyógyszer.
