Re: Könyvidézetek, -kritikák, -beszámolók, -ajánlások
2012. 08. 25-én írtam ezt:
Tövisek Hercege
A könyvvel kapcsolatosan lehetetlen úgy írni, hogy ne fontos spoilerekkel legyen teletűzdelve. Ezért kénytelen vagyok úgy írni, hogy elégedetlenségem - vagy elégedettségem - okát nem tudom leírni.
Pro:
Kezdjük a pozitívumokkal. Az első és legnagyobb, hogy pörög. Alig van holtidő, akkor meg vagy a sztoriból, vagy a történelemből, vagy a világról tudunk meg egy apró morzsát. A harcok nincsenek feleslegesen hosszúra írva, épp csak annyira, hogy még ne legyen zavaró. Izgalmasnak egyiket tudnám csak mondani, de az nagyon ott volt! :)
A világ kibontása egyszerűen több, mint remek. Ahogy átváltunk átlag kommersz fantasyból, dark-poszt-apokaliptikus technobarbár fantasyba, nos mindenképpen elismerésre méltó.
A karakterek egyszerűek, mint egy faék. Mármint, egy faék kétdimenziós rajzához hasonlóan egyszerűek. Kivéve a főhőst (Honorous Jorg Ancrath Herceg), akinek már annyi dimenziója van, hogy akár három szereplőre is elég lett volna.
Az E/1-es írási mód elsőre zavaró, másodszorra kissé gyermeteg, néhol flegma, olykor pedig egyenesen lehetetlen elképzelni, hogy másképp is meg lehetett volna írni.
Lássuk csak... Talán még pozitívumként fogható fel, hogy jól érzékelteti az író, hogy egy feudális, az egészségügyet csak mesékből ismerő világon, ahol a halandóság már-már katasztrofális mértékű, ott egy 14 éves ember igen is felnőtt, egy 40 éves ember pedig egyenesen vénségnek számít (bár csak szimplán öregnek hívja őket a főhös).
Utolsó, és legnagyobb pozitívum, a hangulat. A sötét, szinte már horrorisztikus világ, az értelmetlen kegyetlenkedések, a szadizmus keveredik helyenként az erotikával és a groteszk humorral. Pontosan az a fajta világ, ahol az ember örömmel kalandozna, hogy szétrúgjon néhány segget. :)
Kontra:
Apróság, de a könyvben végig 2 tucat briganti követi Jorgot. Nem tudom ki, hogy van vele, de a tucat az általánosan elfogadott 12-es számot szokta takarni. A könyvben kb. ennyi embere hal meg Jorgnak, de mégis, a könyv legvégéig két tucat marad. Nem pótolja őket! Egyszerűen a franc tudja hogyan, de mindig két tucatnyian vannak (nevén kb. a felét nevezik, a többi az arctalan tömeg).
Van benne egy csata ami annyira habos-babos, Én kicsi pónim szinten komolytalan mese, hogy a sorokat olvasva felmerült bennem, hogy az író nem épeszű. Jó, a történelem ismer zseniális csatákat, nem ez a baj. Egyszerűen az ellenfél olyan szinten passzív, hogy leginkább a Júdeai Nemzeti Front öngyilkos kommandósai jutottak róluk eszembe. Persze előre látom, hogy védeni fogják a könyvet, és mindenféle történelmi példával fognak győzködni, hogy ilyet igen is meg lehet csinálni. De egy dolgot előre leszögezek, hogy egy parancsnok lehet tehetségtelen, ettől még az emberei nem akarnak meghalni a csatában. Próbálta enyhíteni az élét azzal, hogy fejtegette pár sorban, hogy kiéhezett, fáradt, elgyötört emberek vannak az ellenség oldalán. Spoiler nélkül nem tudom kifejteni.
Aztán ott van maga Jorg. Persze kapunk némi magyarázatot arra, hogy miért sikerülhet neki néhány dolog, ám minden csodatételére ezek nem elégségesek. Egyszerűen lehetetlen érte izgulni! A sztori halad a maga útján, és az eseményeket egyszerűen csak tudomásul vesszük. Nincs az a tipikus olvasói magatartás, hogy reménykedünk azért, hogy a főhős ne menjen be egy adott helyre, vagy szituációba. Elolvassuk, tudatosul bennünk, hogy megtörtént, ezt is túlélte, aztán lapozunk.
Egyelőre nem jut eszembe több negatívum. Végül is ezek nem súlyos dolgok, nem teszik tönkre teljesen a könyvet. Nem bántam meg az elolvasását. Viszont nincs benne semmi zseniális. Egyszerűen és tömören fogalmazva: jó.
Igaz, fenntartásokkal kell kezelni egy reklámot, pláne többet! Mégis nagy elvárásokkal ültem le elolvasni, amit nem tudott teljesíteni. Nem is akart! Talán azért átjön majd másnak is, hogy vélhetően nem azzal a szándékkal lett megírva, hogy a világ legjobb könyve legyen, inkább arról lehetett szó, hogy volt egy sztori amit meg akart JÓL írni, és ezt teljesítette is.
A második részt is el szeretném olvasni. Az a Jorg, akiről a könyv utolsó lapjain olvasunk, bőven megérdemli, hogy király legyen.
Érdekesség, hogy van némi W40k párhuzam: techno barbárok harcolnak egymással, soha véget nem érő háborúkban, óriási seregek vívnak kegyetlen csatákat, jön egy ifjú aki egyesíteni akarja ezeket a barbár törzseket/királyságokat, hogy Császár legyen. :)
Vicces dolgok ezek. ^^
