In reply to Nagash_FFC (msg # 52):

Arra is igaz, hogy hirdetésként sem találkoztam vele.

Ebben a percben küldtem el az lfg-nek a kritikát, remélhetőleg nemsokára megjelenik.

Hirdetésnek és annál jóval többnek is- reményeim szerint - bőven megfelel.

Azért kicsit "félek", de jobb szó az, hogy izgulok majd mit reagálsz rá. :P
This message was last edited by the player at 18:00, Fri 19 Jan 2018.

In reply to Morak (msg # 53):

Kíváncsi vagyok :)

In reply to Nagash_FFC (msg # 54):

Kedvesen diplomatikus válasz. Tetszik.

Sikerült egy olyan hosszú - dagályosnak mondott valójában - kritikát írnom az Integrálváról - pedig bele se írtam mindent amit akartam :D - hogy BePe egyelőre nem publikálja, megkérdezte előbb, hogy szerkesztheti e, amire rábólintottam.

A vágatlan - és tényleg elég TL;DR jellegű - kritikámat majd később publikálom.
BePe keze alól bizonyára egy nagyon összetett, faszájos cucc fog kikerülni, azért amit én írtam kicsit izé...esetlen lett de mindegy is, nem vagyok gyakorlott/profi/képzett kritikus.

In reply to Morak (msg # 56):

Hűha! Hát kíváncsian várom.

In reply to Nagash_FFC (msg # 57):

Tudod próbáltam olyat írni ami megemlíti a negatívumokat is - amit én annak tartottam, így pontosabb - de kihangsúlyozni, hogy van elég értéke ahhoz, hogy ezek ne szegjék senki kedvét.

Aztán szófosást kaptam.

Téged a kritika érdekel, engem az, hogy a BePe féle vágott és az általam írt nyers közül melyiket érzed majd közelebb magadhoz.

In reply to Morak (msg # 58):

Lehet tudni, mikor kerül ki?

In reply to Nagash_FFC (msg # 59):

Várom BePe válaszát.
Az biztos, hogy a Könyvmolyos, neten megosztott részleteket is el kívánja olvasni, meg ugye jelezte, hogy megvágja és átszerkeszti amit írtam...szóval nem is adott meg határidőt magának.
Remélem a héten kikerül már az lfg-re. De ez csak remény. Trükkösen kerülte a konkrétumokat [én meg nem követelőzöm, elvégre ingyen csinálja a saját oldalán, szóval a türelem eszközéhez folyamodtam].

BePe nagyon elúszott ezzel a dologgal, bemásolom ide a kritikámat. Ez a nyers, amúgy többször átdolgozott és véglegesnek szánt verzió [csak az lfg.hu-n nem ez fog megjelenni, mert BePe átszerkeszti]:

Prológus

Megbízhatatlan emlékezetem szerint nagyjából négy, de lehet már öt évvel ezelőtt beszélt először Viktor arról, hogy írna. Meglehet terve sokkal távolabbra nyúlik vissza a múltba, én ekkortájt szereztem tudomást a szándékáról. 2017. december 22-én vettem kézbe dédelgetett álmának gyümölcsét a megnyerő borítóval érkező első könyvét, mely az Integrálva címet kapta a keresztségben. Viktor az érdeklődők számára bepillantást engedett a készülő műbe az internetre feltöltött rövid kis részletek formájában. A teljes művet a kezemben tartva azonban még én is átéreztem a jelentőségét annak, hogy mit jelent ennyi év lemondása, tanulása, munkája. Első regényét olvasva úgy érzem az Integrálva alapján Bakti Viktor előtt egy sikeres írói pálya állhat. Bizsergető érzés kézben tartani a körülmények ismeretében e könyvet.

A szavak ereje

Magam nem tartozom a keményvonalas nyelvtannácik közé, bár aki ismer az tudja, hogy hajlamos vagyok észrevenni a helyesírási és elgépelési hibákat. Az Integrálva lektorát érheti kritika, bár nem szabad túlzásokba esni. Emitt-amott akadnak ugyan nagyon csúf hibák, véleményem szerint kicsit rosszindulatúnak kell lenni ahhoz, hogy valaki azt mondja e hibák miatt a mű élvezhetősége csorbul. Említés szintjén írni kell róla, mert ott vannak, kikerülhetetlenül. Ha más kritika is készül a regényről remélem abban nem ostorozzák az írót ezek miatt, ha mégis, legyen ellenpont ez a kritika.
Ami viszont némileg zavaró lehet – nekem az volt – a regényhez alkotott szavak használata. Gondolok itt a megacégek (Googlapple), technológiák (Googlapple kiberszem: iEye), politikai társulások (TitokJog) és egyes politikai fogalmak neveire. Az már régóta nagyjából bejáratott, hogy egy kiberpunk történetben hozzávetőlegesen milyen műszavakkal találkozhat az olvasó. Jelen regény esetében maximálisan támogatom a szándékot, hogy az ismert sablonok helyett a minél több saját fogalom megalkotása mellett tette le az író a voksát. Ennek hatalmas előnye, hogy még véletlenül sem támadhat az az érzése az olvasónak, hogy ez nem egy független – saját alkotású – világ, hanem egy már korábban megalkotott nagy egészhez készült spin-off vagy fanfiction. Mert az Integrálva bátran és nyíltan egy egyedi mű, mely a saját lábán próbál megállni, nem is akar hasonlítani semmihez [ha mégis, akkor a hasonlóság pusztán a véletlen műve]. Konkrét példákat nem kívánok említeni a zárójelbe tetteken kívül, mivel mindenkinek más az ízlése és befogadó képessége. Maradjunk annyiban, hogy egyes kifejezések valamiért bennem azt az érzést erősítették, hogy a magyar nyelv valahogy nagyon esetlenné és bukdácsolóvá válik, ha angol/amerikai kulturális közegre kitalált szavakat próbálunk honosítani. Magyarán ha angolra fordítottam jól is hangzott, stílusos is volt, egyszerűen csak magyarul nem működött…nekem. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy leírjam, maga a történet egy második polgárháború miatt darabokra hullott Észak-Amerikájában játszódik, konkrétan Philadelphiában és környékén. Abban is biztos vagyok, hogy egyesek számára ilyen gondolat fel sem fog merülni. Apró negatívum, hogy a dátumok viszonylag kevés kapaszkodót nyújtanak az olvasónak. Az évszámok az egyik szereplő [Delphoi] esetében sokat segítenek abban, hogy hová helyezzük az eseményeket, viszont a többiek mind 2066 Júliusában ragadtak. Nekem nagyon hiányzott, hogy megtudjuk mely napokon játszódnak az események. Akármennyire is erőltettem magam, máig nem tudom, hogy a NeuexWire körül zajló események 3-4 nap, vagy 2-3 hét alatt zajlottak e. Ilyen téren semmilyen kapaszkodót nem kapunk, az események csak nagyon lazán összekapcsolva követik egymást, az egyetlen közös pont mindössze annyi, hogy 2066 Júliusa a történet jelen ideje. Ez persze meglehet szándékos, olvasóként nekem jelen formájában kicsit feleslegesnek tűnt a dátumok feltüntetése. Érdekelne az író meglátása, hogy miért döntött úgy, hogy nem ad pontos időkoordinátákat az eseményeknek.

Ready nerdgasm one

Másik érdekessége a könyvnek, hogy tele van „nerd” utalásokkal. Szemfülesek számos zenei, filmes vagy videojáték utalást találhatnak a művet olvasva. Néhány egyszerű példa, spoilermentesen természetesen.
Az egyik szereplő találkozik egy kazánnal aminek látszólag hatalmas fénylő, izzó szemei, méretes szája van melyből árad a pokoli hőség és a szereplő számára a gonoszság. Akinek erről nem a Reszkessetek Betörők jutnak eszébe, akkor halvány fogalmam sincs, hogy micsoda.
Szórakozóhelyen két DJ adja a talpalávalót, mindkettőn maszk (konkrétan TaskMask, ami kiterjesztett valóság segítségével ad nagyon pontos instrukciókat a használójának, gyakorlatilag lehetetlen elvéteni a munkafolyamatokat vele). Ha erről nem a Daft Punk ugrik be, megint ötletem sincs, hogy ugyan mi más lehet.
Valahol belsős poénnak érzem az egyik szereplő nevét egyszer tévesen Delphine-ként használják, s mivel az író egy Warhammer kalandomban játékosként szerepelt és a játékostársának a karakterét hívták így, bevallom nem tudtam elvonatkoztatni, magamra vettem. Kérem az írót hagyjon meg ebben a hitben, számomra megható pillanat volt ez.
Számos példa akad, például a legújabb azonosító chip amit a „főgonosz” cég tervez a piacra dobni. Milyen verziószámú lehet egy olyan bőr alá épített azonosító chip, ami a használó gondolatait is a cégnek továbbítja? Ha a válaszod a 19.84 volt, akkor gratulálok, felírhatsz egy piros pontot. Ezzel a számmal sokkal jobban kifejezi milyen szándékok vezérlik a céget, mint több oldalnyi – felesleges – expozíció.
Van még itt Mad Max, Fallout, Deus Ex, Mátrix és még sokan mások. Ám ennél a pontnál megállnék, lévén a legtöbb ilyen kikacsintás, utalás, homage alig néhány kivételtől eltekintve fontos eseményhez kötődik és e kritikának nem célja lerántani a leplet a borító alatt rejtőző titkokról, fedezzék csak fel az olvasók maguknak!

A McGuffin ereje

Azért negatívumok is akadnak sajnos. Távolról sem szeretnék rossz képet festeni a regényről, egyszerűen szólva nem óhajtom véka alá rejteni azt a néhány kisebb-nagyobb negatívumot, amit amúgy is észrevesznek majd azok, akik elolvassák.
A legnagyobb hiba az, hogy a könyv tömve van McGuffinnal. Az Integrálva két fajtájából merít gyakran.
Eszközök/ismeretek birtoklása alapos indoklás, felépítés nélkül. Viszonylag gyakori az, hogy a szereplők olyan tárgyakat, és leginkább ismereteket birtokolnak, amik az addig róluk olvasottak alapján nem igazán alátámasztott, hogy ezt igazából miért tudják, egyáltalán miként szerezték meg pont ők, de ott van. Mozgatják a cselekményt persze, s nem feltétlenül lesz mindenki így vele, nekem bántották a szemem.
Szereplők tettei. Ez volt igazán az a McGuffin típus, ami a legjobban zavart. A szereplők nevei által jelzett fejezetekben szépen lassan megismerjük a jellemüket, félelmeiket, motivációikat, tehát a személyiségüket. Ehhez képest szemlátomást egyes döntéseik nem a sajátjaik voltak, hanem az íróé. Álljunk is itt meg egy pillanatra. Azzal tisztában van mindenki, aki regényt olvas, hogy minden szereplő minden döntése az íróé. Ámde van egy fontos tényező, ami a jó írók sajátossága, hogy a szereplők a döntéseik során nem térnek el attól a személyiségtől, amit az írótól kaptak. Az Integrálva szereplői viszont sajnálatosan gyakran döntenek úgy, hogy az addig megismert személyiségükhöz – szerintem – egyáltalán nem illik, attól súlyos mértékben eltér, ott az író döntött helyettük, hogy a történet haladhasson.
Spoilermentes példa következik. Halad a történet, a szereplők végre belevágnak az akcióba, amit oly régóta terveznek. Az egyik nézőpont karakter [Jarred] harcba keveredik egy mellékszereplővel majd minden komolyabb magyarázat, felépítés, indoklás nélkül ott terem egy barátja [McAlister] és kisegíti a harcban. Élek a lehetőséggel, hogy itt bizony elsiklott a figyelmem valami felett, pedig a jelenet érthetetlensége miatt több fejezetet visszalapoztam és megnéztem újra és újra miként épült fel az események láncolata, de McAlister sehogy sem illett a képbe. Mégis ott volt, döntésével mozgatta a cselekményt.
Másik példa – nem csak ez a kettő van, a terjedelem csökkentése érdekében írok csupán ennyit – Yolanda esete. Megpróbálják beszervezni egy titkos műveletbe. Éri egy szakmai kudarc és bár amúgy számlálhatatlanul sok lehetősége lenne tenni ellene, s úgy is ismerjük meg, mint a média világának szupersztárját akinek ez az élete, mégis a történet mozgatása érdekében minden magyarázat nélkül átáll a „lázadók” pártjára.
Nem tudok leállni. Még írok egy kicsit erről. Amikor a hacker karakter feltör egy adatfolyamot a sok tízezer kibernetizált polgár közül az első – és egyetlen – próbálkozásával pont a médiasztár Yolandát találja meg. És ez azért McGuffin, mert ez a „véletlen” kell ahhoz, hogy a történet később haladjon. Spoiler lenne megírnom miként. Szóval röviden összefoglalva ez a „véletlen” inkább volt egy amúgy talán feloldhatatlan fejtörő kényelmes kikerülése. Nevezhetnénk logikai buktatónak is, de az véleményem szerint nem állja meg a helyét a fent leírt okok miatt.
Ha már a véletlenek szóba kerülnek. A regény vége felé közeledve már zavaró számú és jelentőségű véletlenek sorozatával szembesül az olvasó. Minden esemény aminek súlya van „véletlenül” pont akkor történik amikor az egyik nézőpont karakter ott van. És a „súlya van” nem szófordulat, legalább egy esetben pont ez a véletlen kell ahhoz, hogy a szereplő sikert érjen el. Zavaró? Egyeseknek. Logikus? Nem igazán, viszont ez régóta bevett sablon. Ami itt a hiba érzetét okozhatja az a tény, hogy első regény és még nem sikerült mindig kellően kifinomultan beleírni az eseményekbe. Szerintem a második regénynél már sokkal kevesebb ilyen lesz.
E fejezetet szeretném pozitív gondolattal zárni, mert kicsit lehúzó hangvételű lett. Az Integrálva eseményei szempontjából ezek a McGuffinok nem pusztító negatívumok (értsd: nem teszik élvezhetetlenné a könyvet). A kifejezést eleve a filmes történelem egyik legnagyobb rendezőjének köszönhetjük. Ez a férfi nem csak elnevezte ezt a korábban is létező eszközt, hanem olyan formába öntötte, amit a mai napig használnak a filmiparban (is). S ez a férfi nem volt más, mint Alfred Hitchcock. Ha neki el tudjuk nézni – márpedig el tudjuk – akkor kérem, hogy Bakti Viktornak is nézzük el. Szót ejtettem róla, engem néha zavart, a történet ettől még szerencsére jó marad. Akkor meg miért írtam róla ennyit? Szinte hallom a nekem szegezett kérdést. Ahogy írtam volt, nekem zavaró volt az olvasás pillanatában. A történet egészét ismerve már apróságnak tűnnek csupán, tehát célom ezzel a kicsit hosszúra nyúlt fejezettel megerősíteni mindenkit abban, hogy bátran rágja át magát ezeken a részeken is s olvassa végig a történetet, megéri.

Főszerepben

A záró gondolatok előtt kicsit írnék arról, hogy mely szereplőhöz miként viszonyultam. Ez az író számára érdekes inkább, elvégre így kap visszajelzést arról, hogy szándéka szerint vagy épp annak ellenére lett egy-egy szereplő kedves vagy ellenszenves az olvasó(k) szemében.

Jarred Webster: Ex-katona, a történet kezdetén a NeuexWire megacég biztonsági főnöke. Az a fajta tipikus katona, aki szívesebben van az övéi közt és a csaták forgatagában, mint a családjával. Olyan férfi ő, aki szinte reméli, hogy a felesége ismét elvetél, nem vágyik az apasággal járó lemondásokra és az ilyenkor jogosan felmerülő elvárásokra, ő harcolni akar. A legdinamikusabban fejlődő jellem. Lehet mondani majd persze, hogy a váltása nem logikus. Azt hiszem mégis értem miért tette azt amit tett. Mielőtt apává váltam magam sem voltam valami gyerekcentrikus [elképesztő eufemizmus ez a kijelentés]. Amint megszületett a lányom és a kezembe vehettem minden megváltozott. Egy csapásra. Jarred 180°-os fordulatát ezért én teljesen átéreztem – mert nyilván nem úgy, mint ő, de átéltem – s lélekben támogattam a szereplőt a döntéséért. Volt egy teljesen felesleges szakasz a történetében, amikor vonakodott megtenni a helyes cselekedetet. Sajnos ismert sablon már, hogy a főszereplő valamilyen elvre hivatkozva nem mer/nem akar cselekedni hiába győzködik. Közben ott van az, hogy makacskodását olvasva is tudja már előre mindenki, hogy úgy is meg fogja tenni. Bele kellett írni, megkerülhetetlen sablon, csak itt icipicit ez a rész el lett nyújtva. Szerintem. Az ő sorsa azért kellemesen egyenes ívben halad, túl sok meglepetést nem tartogat, kicsit úgy éreztem az olvasót itt pihenteti az író, és ezt most konkrétan pozitívumként könyvelem el.

Yolanda McGee: Riporternő, a történet elején kvázi médiaceleb. Tipikus cicababa, karrierista, felszínes kapcsolatokat ápoló, az érdekkapcsolatok sajátosságaira mégis kicsit naivan tekintő fiatal nő. Számomra egyetlen egy percre sem volt szimpatikus, a sors mit az író neki szánt valahol mégis méltatlan. Nagyon lassan, de elkezdett jellemet kapni a karakter és ez a jellemépítés nem lett befejezve, egy huszárvágással visszavonhatatlanul félbe lett csapva. Ironikus módon nem a karaktert, hanem a befejezetlenségét sajnálom. Illetőleg nála kicsit esetlenre sikeredett a személyiség is, mivel nála nem azt éreztem, hogy ő egy nő hanem azt, hogy ilyen az amikor egy ponyvát író férfi elképzel egy szép nőt. Szerintem ezzel mindent meg is írtam. Ráadásul elpazarolt lehetőség volt, hogy a karakterdrámájába egyáltalán nem lett beépítve annyi tisztánlátás sem, hogy a szakmai kudarca után teljesen érthetetlen módon nem érti miért fordulnak el tőle az érdekemberek. Több is lehetett volna Yolanában.

Hector „A Gátor”: Hacker, aki permanens csatlakozó a virtuális térben. Testét titkos helyen ápolják jó pénzért, miközben tudata évek óta a „Mátrixban” lebeg. Bosszúra vágyó fiatal, akinek a szabályok csak azért léteznek, hogy megszeghesse mindet. Zseniálisnak érzem azt a folyamatot, ahogy az író kezei alatt ez a kezdetben ellenszenves szereplő a történet végére hozzánő az olvasó szívéhez. Persze most csak a magam nevében nyilatkozhatom, mégis biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül még sokan mások is megkedvelik Gátort. És igazán szép befejezést kap a története. Most, hogy ezt a sort leírtam, megint libabőrös lettem. Kedves Viktor, ez bizony szép volt!
Victor Halloway: A NeuexWire vezérigazgatója. Fiatal, de tehetséges vezető, aki a klasszikus kiberpunk cégvezetőktől eltérően tényleg jobbá akarja tenni a világot. Súlyos trauma éri mikor szembesül a valósággal, ám az ő esetében nagyon sokáig nyitott marad a kérdés, hogy miként fog dönteni az események ismeretében. Cégvezetőként reagálja le az eseményeket, hogy végre beléphessen az elit szűk és kiváltságos rétegébe, vagy ember marad, hogy a lelkét megmentse a kárhozattól? Nem minden róla szóló sor lett elég jó ahhoz, hogy körmünk rágjuk az izgalomtól, de az utolsó mondat amit kapott az megérdemel egy piros pontot. Elegáns lezárása egy kicsit szárazon induló, majd sok izgalmat tartogató üzleti intrikának.

Delphoi: Most is kis fátyolossá válik a tekintetem, amikor leírtam ezt a nevet. A kislány korától a fiatal felnőttkoráig vezetett életút során figyelemmel kísérhetjük ennek a kedves, naiv teremtésnek a pokoli sorsát. És ez nem csak szenzációhajhász szóhasználat, dehogy! Olyan brutális kegyetlenséggel kínozza az író ezt a bájos teremtést, hogy komolyan mondom úgy éreztem – szó szerint – hogy a lelkemen ejt a soraival mély, nehezen gyógyuló sebeket. A szeretetre és törődésre váró gyermek megalkotja magának Ambert, azt a lényt, aki megérti őt, aki elfogadja őt, aki vigasztalja őt. És nem csak Delphoi, de még a képzelt barátja sem menekülhet az író szadizmusától. Fájt olvasni! Ráadásul nagyon-nagyon sokáig nyitott a kérdés, hogy szegény leány szenvedései véget érhetnek e valaha, megkegyelmez e neki az író végül? Tényleg nem lehet kitalálni. Ami engem illet nem egy alkalommal halkan felszisszentem és az orrom alatt morogtam, könyörögtem, hogy „Legyen már vége! Kérlek! Fejezd be!”. Viszonylag nehezen tudok meghatódni, Delphoi sanyarú sorsa mégis nem egyszer kis híján kicsalogatta belőlem a könnyeket. Szeretnék megengedni magamnak annyi gonoszságot, hogy tegyek egy olyan kijelentést, hogy aki Delphoit nem sajnálja, a sorsa semmilyen szinten nem érinti meg vagy esetleg unalmasnak találja az véleményem szerint valahol egy kicsit megkeseredett, lelketlen ember már. Tudom, durva szavak. De durva minden, amit szerencsétlen leány átél, nem tudom elhinni és elfogadni sem, hogy lehet olyan, akit hidegen hagy. Személy szerint már csak Delphoi – és Amber – miatt szeretném megköszönni a könyvet Viktornak és a kiadónak, amiért ez a könyv végre elkészült. S írom ezt úgy, hogy a történet végéig inkább éreztem haragot a miatt, amit vele művelt. Persze ő is megkapja a maga lezárását és azt természetesen nem ismertetem, viszont a befejezés kidolgozottsága bennem azt az érzést keltette, hogy a legjobban őt érezte az író. Röviden megfogalmazva nekem úgy tűnik a történetnek, ha van egyetlen, igazi főszereplője az Delphoi.

Epilógus

2018-ra (valójában már inkább úgy kb. 2015-re) eljutottunk odáig, hogy viszonylag kis túlzással – cinikusak szerint túlzás nélkül – kijelenthető, hogy kiberpunkban élünk. Mint, ha a Cp2020, a Ghost in the Shell, a Mátrix vagy az Akira történéseinek a küszöbén állnánk: óriásira hízott cégbirodalmak, a politikát irányító cégvezetők, kibernetizált művégtagok melyek némelyikével érezni is lehet, kiterjesztett valóság, virtuális valóság, elektromos járművek, számítógép vezérelte hadviselés, robotizált termelés, a középréteg elvékonyodása, a vagyonosok és a munkások vagyoni helyzete közt egyre növekvő szakadék, egyre inkább elnyomott munkás réteg. A sornak itt koránt sincs vége persze. És az Integrálva ezeket a folyamatokat megpróbálja tovább gondolni, és ezzel nem csak reflektálni, de kicsit kritizálni is. Nem politikai thriller azért, nem kell félni. A szereplők által látott és átélt eseményeken keresztül mi olvasók szembesülünk egy olyan lehetséges jövővel mely a ma is zajló folyamatokat ismerve nagyon is elképzelhetőnek tűnik. De ilyen jövő soha ne jöjjön el! Ponyvától talán nem megszokott, hogy odáig mer menni, hogy társadalomkritikát fogalmazzon meg. Illetőleg ez pontatlan, a társadalomkritikát az olvasó fogalmazza meg azok alapján amiket az Integrálvában olvas. Egy ponyvaregény ami képes filozófiai (kicsit politikai) gondolatokat ébreszteni. Karcolgatja csak a felszínt, nem mélyül el a témákban annyira, hogy részletekbe menően boncolgassa az ismertetett társadalom hibáit. Nem állít fel téziseket. Hagyja, hogy az olvasó maga alkossa meg az észrevételeit, következtetéseit. Olvashatnánk felszínesen úgy is, mint egy sci-fi, kiberpunk akcióponyvát. Gyorsan átlapozzuk és kész. Ilyen megközelítésben azért az Integrálva nem tartozik a legjobbak közé, talán kicsit inkább átlagosnak mondanám. Ha azonban hagyjuk az írót, hogy a sorok közül kikacsintva végig kísérjen minket a történeten és együtt pillantunk vele a felszín, a kulisszák mögé, és engedve a csábításnak mélyebb értelmet keresünk az eseményekben, na akkor a legjobb az Integrálva! Mert az igaz, hogy a cím a történet egy kulcsmomentumára utal, ám addig lavíroz velünk a sorok útvesztőiben, míg mi is úgy érezzük, a történet részesévé válunk. Itt azért megmutatkozik Bakti Viktorban az írói potenciál. Néha kizökkent – a fent említett hibákkal – de ügyesen vissza is ránt a történetbe míg a végére nem érsz.
Igyekszem tájékozott lenni a témában, mégis csak óvatos becsléseim vannak mennyi elsőkönyves író regénye jelenik meg csak Magyarországon [pongyolán megfogalmazva: sok]. Ugye itt vegyesen beszélhetünk külföldi és hazai tehetségekről. A fő kérdés az, hogy a széles választék közül kinek szavazunk bizalmat? Egy külföldi írónak a sok közül, vagy a jelenleg még nem túl sok, de egyre növekvő számú fiatal tehetségekből álló írók kicsiny közösségéből valakinek? E lelkes, amatőr kritika azért született, hogy segítsem a döntést, és az Integrálva minél több ember polcára kerüljön.
Távolról sem tökéletes a könyv, ezt több ponton is kifejtettem. Oly sok részletébe lehetne belekötni, hogy számolni is nehéz. Azért még két példa erejéig álljunk meg itt.
Valamiért az író ugyanazt a zavaró sablont alkalmazza, ami azok számára akik egy kicsit is értenek a fegyverek által okozott sérülésekhez, bizony nagyon zavaró. Az Integrálva világában ha valakit puskatussal fejbe vágnak az csak elájul, holott a valóságban simán be tud törni egy emberi koponyát.
A másik érthetetlen jelenet, amikor egy most meg nem nevezett szereplőt kivesznek a biotartályból. Kellő részletességgel le van írva, hogy az izmai miként sorvadtak el, mennyire lesoványodott miközben a tápoldatban lebegett évekig. Erre beadják neki azt a harci drogot ami az izomtömeget növeli és ahelyett, hogy szétrobbanna a szíve - vagy az erek a testében - nála csak annyit tesz, hogy képes lesz többé-kevésbé normál ember módjára futni. De bele akarunk kötni? Tudunk nyitottan állni egy ismeretlen író művéhez és az élvezetes részletekre összpontosítani? Tudjuk e a művet teljes terjedelmében értékelni és nem kiragadott – néhány esetben sajnos negatív - részletekből építeni az észrevételeinket? Látható a soraimból, hogy nem vagyok képzett kritikus, ám a művet olvasva azonnal feltámadt bennem a vágy, hogy írjak a műről kicsit mindkét szemszögből. A részleteket szövegkörnyezetükből kiragadva, s ami még fontosabb a történetet egységes egészként tekintve is. Mégpedig azért, hogy amíg még frissek az élmények átadhassam az élményeimet, hogy minél több embernek őszintén ajánlhassan ezt a fordulatokban gazdag, akciódús, gondolatébresztő regényt. Gyertek, legyetek ti is integrálva!

In reply to Morak (msg # 61):

Ne haragudj, de ez a tipikus példája annak, hogy nem mindenkinek kellene kritikát írnia.

Először

Kezdjük a gondolatmenetnél: ha nem olvastam a könyvet, a kritikádból nem derül ki, hogy miről fog szólni. Egy korrekt kritika - akár írott, akár vlog formájú - azzal kezdődik, hogy bemutatja a settinget. Jelen esetben a következő információkra lettünk volna kíváncsiak:

1. Cyberpunk / kiberpunk: először a harmadik bekezdésben jelent meg
2. Helyszín és dátum: a kritika nagyjából negyedénél jelentek meg, és még csak nem is együtt.
3. Nézőpontok: a kritika legvégén név szerinti felsorolás és a magánvéleményed róluk.

Ehelyütt megjegyezném, hogy kritikát nem az írónak, hanem az olvasónak írunk. Az írónak elküldheted a magánvéleményt levélben.

A setting után plot bemutatás az alapszituációval és a konfliktussal, spoilermentesen. Egyáltalán nem történik meg, semmilyen szinten. Semmi nem derül ki az alapszituációról vagy a konfliktusról, a kritika egész terjedelmében.

Másodszor

Említés a stílusra, célközönségre: honnan tudjam, hogy a könyv nekem szól-e? Ha nem vagyok célközönsége a könyvnek, nem vagyok célközönsége a kritikának. A kritikusnak feladata megmondani, hogy kik azok, akik élvezhetik, és kik azok, akik ne vegyék fel.

Elhangzottak olyan kifejezések a kritikában, amiből látom, hogy olvastál olyan kritikát, amiben ez megtörtént. De a szükséges információt nem írtad le.

Harmadszor

Információtartalom és információ átadása. Kezdem a tartalommal. Nem baj, ha negatív kritikát fogalmazol meg, sőt, abból épül az író. Három nagyon hosszú bekezdésen keresztül a szóhasználattal foglalkozni, miközben még nincs kialakult benyomásunk a műről nem egy építő kritika. És az, hogy utána leírod, hogy az nem jelenti azt, hogy írtál előtte pozitívot. Mert sajnos nem tetted.

Építő jellegű kritika például elmondani, hogy neked milyen információ hiányzott ahhoz, hogy beleéld magad, vagy hogy a jelenetek hosszán és ritmikáján mit kellett volna változtatni ahhoz, hogy jobban sodorjon az olvasás, vagy hogy mikor váltott szemszöget, ami összezavart, stb.

Ilyen kritika nem derült ki. Ez nem ad segítséget a szerzőnek, viszont magánvéleményért (magyar kifejezések esztétikus értéke angolszász környezetben) ekézed három bekezdésen keresztül, ami nagyon rossz benyomást kelt az olvasónak és nagyon rossz reklám a műnek.

Információ átadása: légy érthető! Ld.: MacGuffin. Egy átlagos olvasó nem tudja, hogy mit jelent, így neki ez nem lesz nyilvánvaló. A probléma tovább súlyosbodik azzal, hogy te sem tudod, mi az a MacGuffin, vagy legalábbis következetesen rosszul használod. A MacGuffin alapvetően nem stilisztikai hiba, hanem eszköz, és egyszerűen egy előzőleg meg nem magyarázott motivációja a karakternek. Pl., hogy a thriller elején a főszereplő miért szerelmes abba a nőbe, aki mindjárt meg fog halni. MacAllister közbelépése - ha valóban hiba -, akkor inkább a deus ex machina felé sodródik, de valószínűleg még csak nem is az.

Továbbá: ha leírod, hogy más valaki ezt hibának mondaná, vagy ha hét bekezdésen át oltod és a végére írod, hogy attól még mindig lehúztad és szidtad. Csak utána azt mondtad, hogy mégsem. Mert nem te szidod, hanem valaki más szidná. Wtf?

Ez olyan, mintha nem akarnál felelősséget vállalni a saját szövegedért. Lehúztad. Pont. Vagy húzd le rendesen, vagy ne írd le az adott kritikai pontot.

Negyedszer

Egyszerűen lehúzó szöveg. Nem tudom, hogy mit akartál elérni, hogy a szerző elszégyelje magát, vagy te okosnak tűnj, vagy... Nem, tényleg fogalmam sincs. A szöveg valójában összefüggő hibafelsorolás, néha egy-egy beágyazott dicsérettel. A dicséret viszont nem nekem, olvasónak szól. Nem igazán tudom meg, hogy nekem érdemes-e elolvasnom a művet. Azt megtudom, hogy te - ne haragudj, de - benyaltál a szerzőnek azzal a sorral. De minden más, és konkrétan, és szó szerint minden más, hibák felsorolása.

És ez szerintem nagyon gáz. Felém, mint olvasó felé fordulva oltod a szöveget, aztán kikacsintasz a szerző felé és benyalsz neki?

Ötödször

Lesz-e folytatás. Vásárlás befolyásoló szempont. Mindig kell a kritikába.

Hatodszor

Benfenntesség. Senkit nem érdekel, hogy ismered a szerzőt. Bár, de, emberileg kicsit megütköztem rajta. Ismered a szerzőt és ennyire alávágsz? Ne haragudj, de nekem ez emberileg kicsit sok. Ha ismered a szerzőt, kérlek vedd a fáradtságot arra, hogy olyan kritikát írsz, ami:

1. segít tájékozódni az olvasónak, hogy számára releváns-e
2. pro- kontra érveket sorakoztat fel az olvasás mellett
3. pozícionálja a könyvet (összehasonlítja a konkurenciájával, és felsorolja a különbségeit)
4. valóban írói szemszögből releváns, építő jellegű (ebbe beletartozik az is, hogy leírod a negatívumokat, a könyv gyengeségeit, de megfelelő formában és arányban teszed ezt)
5. tartod a terjedelmi arányokat - ami fontos, arról többet beszélsz, ami kevésbé, arról kevesebbet

Mit tudtam meg a kritikádból?

Megtudtam, hogy ismered a szerzőt, megtudtam, hogy játszottatok közösen egy kalandban, hogy tudni véled (helytelenül), hogy mi az a MacGuffin, hogy mi a véleményed az angolszász szövegbe ágyazott magyar kifejezésekről és szóösszetételekről, megtudtam, hogy mi a véleményed a karakterekről... érzel ebben egy tendenciát? Ez a szöveg információtartalmát tekintve rólad szól, nem a könyvről. Ez nem egy kritika, ez egy bemutatkozás a részedről.

Ha a szerző valóban fontos számodra, én lehet, hogy végiggondolnám, hogy publikálnám-e ezt. És azt is, hogy talán BePe okkal szerkeszti olyan sokáig.
This message was last edited by the player at 10:55, Wed 31 Jan 2018.

Na, én ezért nem írtam kritikát, mert nem tudok kritikát írni. Meg mivel még karácsony előtt elolvastam, nem akartam semmit se elszpojlerezni.

Ja, hát nem igazán vagyok úgymond írói alkat. Nagyon sokszor nehezen találom meg azon szóösszetételeket, melyek a fejemben ugyan megvannak, mire leírnám őket valami egész más lesz belőlük.

Viktor könyvének sikere fontos számomra, mert az igaz, hogy a kapcsolatunkat elbaltáztuk, úgyhogy azt hiszem lőttek az esélyének is, hogy barátok legyünk, mégis a pozitív emlékekre támaszkodva örülnék, ha minél sikeresebb író volna.

Viszont azon kritikák, cikkek, vélemények amik eddig születtek a könyvről szerintem nem mondanak igazat. Mert jó a könyv, élveztem, de nem az a nemzetközi világsiker, mint aminek egyesek megpróbálják beállítani.

Őszinte kritikát írni pedig nehéz. Nehéz, mert amikor egyes szavakon elképesztő lovaglást tud rendezni a net népe, a negatívumok kihangsúlyozása bizony el tudja venni a pozitívumok elől a fényt. Pedig ez csak nem is lehúzó kritika, egyszerűen ennyi hibát találtam.
A pozitívumokról írhattam volna többet is. Egy gond van. Viktor regényében minden pozitívum spoiler. Méghozzá nem kicsik.
Pedig azok viszik előre az olvasót. Ha nem így volna, nem olvasom ki. Ami nekem nem tetszik én el nem olvasom.

No a lényeg, hogy a kritkám lényege nem az, hogy jól megmutassam. Nem is az, hogy lejárassam a könyvet. Még csak azt se hiszem, hogy bármit is számítana [lényegében ismeretlennek számítok, így a véleményem majdnem biztos, hogy gyakorlatilag semmit nem jelent]. De hát nem is azért írtam, hogy ezzel a kritikával robbanjak a köztudatba.
Elolvastam és meg akartam osztani a véleményem - ŐSZINTÉN - minél több emberrel.

Jól sikerült e? Félek nem.
BePe amúgy olyan sokat nem szerkesztett rajta, pont ma küldte el a publikálásra szánt verzióját, lényegében a szereplők ismertetését vágta ki, illetve átírt 1-2 szót.
Szóval ártani nem szeretnék a könyvnek, az igazságérzetemet viszont bökdösi, hogy olyan ömlengős túldicséréseket olvasok, amik azt a látszatot keltik, hogy az Integrálva a valaha íródott legjobb könyv a világon. Ennyire nem jó. Jó könyv ettől függetlenül, és első regényként ilyen minősítést elérni nemhogy nem szégyen, de egyenesen fényes siker. Szerintem.

In reply to Thyressarexus (msg # 62):

Nem probléma, hogy nem tetszik a kritika, aki ilyet ír az fel kell készüljön az ilyesmire.

A véleményedből nekem az jön le, hogy te nagyon jó barátja vagy Viktornak és személyes sértésnek veszed, hogy nem áradozom a könyvéről. Áradozni márpedig nem tudok, mert sajnos sok olyan hiba maradt benne, ami ennek a lehetőségét elveszi. Mármint az áradozásnak.

Ami a hibák felsorolására vonatkozik az igaz, hogy odabökök egy-egy dicséretet is, de ellentétben néhány kritikussal én nem is vagyok az, tehát próbáltam jelezni a lehetőségét annak, hogy az, hogy nekem ez vagy amaz nem tetszik még nem vonja maga után azt, hogy ez rossz. Bár úgy voltam vele, hogy ez igényelhet magyarázatot, meggyőztem magam, hogy át fog menni a szándék. Ezek szerint nem.

A McGuffinok kapcsán - a fogalmat ismerem, de a kritika írása előtt a biztonság kedvéért újra és újra elolvastam - az a legnagyobb gond, hogy ha konkrétumot írok az spoiler. Spoilert nem írok. Pont.



Ez nagyon érdekes része az írásodnak. Tulajdonképpen a többi sem haszontalan, köszönöm.
Ez a rész viszont nagyon tanulságos és sokat elárul az emberek viszonyáról ami mások művének kritizálását/véleményezését illeti.
Ha megírod a hibákat, alávágsz. Ha eltitkolod az kvázi hazugság [konkrétan akkor az, ha kijelenti valaki, hogy hibátlan a mű]. Ez egy iszonyatosan kényes kérdés és szerintem még sehol senki nem tudta feloldani.
Azt hiszem a legjobb az, ha a hibákra márpedig felhívjuk a figyelmet. Főleg, ha ismerjük a szerzőt. Miért? Mert abból tanul. Ha agyba-főbe dícsérjük, akkor is, ha nincs rá okunk, akkor bizony a következő regényekben is el fogja követni azokat a hibákat. Látod már, miért lényeges ez?
Ez alávágás? Nem hiszek ebben. Egyrészt ahogy írtam a személyem jelentősége nagyjából a nulla felé konvergál.
Másrészt a kritika részben Viktornak írodott, részben azoknak akik olvasták a könyvet.
Aki nem olvasta annak írhatunk mézesmázos ajánlót, de azok egy ilyen szituációban csalódni fognak. Mert nem fogják azt a zseniális, korszakalkotó művet kapni amit egy áradozó ajánló után jogosan elvárhatnak. Ráadásul a kritika szerepe - akkor is, ha egy olyan laikus/amatőr írja, mint én - az, hogy a hibákról is szóljon, ha van. Az írók fejlődését ez jobban szolgálja.



Nem ismert információ.



Mindenféle szőrszálhasogatás nélkül ki merem jelenteni, hogy ez az információáradat az Integrálváról szól. Az én szemszögemből - máséból megírni nem is tudnám - de nem rólam.
Ez azért figyelmes olvasással kiderül. Tény, hogy az ízlésemről írtam pár sort, de azt gondoltam úgy a korrekt, hogy megindoklom nekem miért nem tetszett néhány részlet. Igen, a legtöbb kritika csak úgy odadobja, hogy "ez a részlet vacak". Pont. Nekem az volt a filozófiám, hogy nem bántó, nem sértő és nem is lehúzó, ha nem azt írom, hogy "ez rossz", hanem azt, hogy "ez nekem nem tetszik, mert".
Szerintem sokkal kedvesebb üzenete kellene legyen, mivel azt jelzi, hogy az adott részlet attól még nem lesz rossz, mert a kritikusnak nem tetszik. Ettől függetlenül van rá esély, hogy másnak sem fog.
Talán nem látod a mintát.
Az a minta, hogy nem akartam rásütni a bélyeget, hogy Viktor rosszul írt meg dolgokat, azt próbáltam jelezni, hogy amit Viktor írt egyes helyeken az nekem nem tetszett.

---

Elég sok érvet felsorakoztattam az olvasás mellett. Pont eleget ahhoz, hogy aki nem támadásként, hanem az eredeti szándék szerint véleményként, ajánlóként olvassa az irományomat az a kezébe fogja venni.
Főleg, hogy amint mondtam elég sok az Integrálvát egekig magasztaló vélemény. Nálam sokkal-sokkal relevánsabb személyektől. ;)

Ó, egy dologban igazad volt, vagyis részben több dologban is, egy dologban meg teljesen.
A könyv eseményeiről nem írtam. Ezen sokat gondolkoztam. Aztán úgy döntöttem - ezek szerint rosszul - hogy az írásom elég motivációt nyújt ahhoz, hogy a könyvet meg fogják keresni és akkor hamar rájönnek miről is szól.
Ez nem tudom már milyen logika alapján született, bizonyára szerencsésebb lett volna az ajánlószöveget a könyv hátuljáról egy az egyben bemásolni az írás elejére. Vagy végére.

Még valami.

Azért is tettem ide, hogy Viktor véleményezze és segítsen abban, hogy a kritikát úgy tudjam megírni, hogy az faszáj legyen.
Mármint vele szoros együttműködésben írnám meg.

Ez egy nyers verzió. BePe most szerkeszti. Ez egy dolog.
Én azonban - figyelembe véve az eddigi észrevételeket - jól sejtettem, hogy van mit dolgozni rajta. Ugyan sokáig írtam, sokat dolgoztam vele, de van még mit javítani, szóval a tény, hogy idemásoltam nem a "látjátok milyen jól odamondtam?" elv alapján, hanem a "nézd meg Viktor egyelőre ilyen, kérlek beszéljünk róla, mert szeretném, ha az Integrálva minél több emberhez eljutna" filozófia mentén történt.

És még egyszer, köszi az észrevételeket. Attól, hogy jó kemény volt az csak kiemelte azon hibákat, amikre jobban oda kell figyelnem...vagy kellett volna.

Aki nem tud olvasni, minek ír kritikát?

In reply to Morak (msg # 66):

Köszönöm a kritikát :)
Nem fogom véleményezni a saját alkotásomról készített véleményezést, az rettentő visszásan hozná ki magát :) Hát még, ha szoros együttműködésben írnánk meg!

Mielőtt írnék még kicsit, épp az Integrálváról beszélgetek egy barátommal.
Nem kell hasra esni a véleményétől, nem is igazán bántásnak, támadásnak szánom, egy nézőpont. Ennyi, nem több. Egy nézőpont. Kéretik eként kezelni.
Bemásolom az Integrálváról írt gondolatait, merthogy ez a beszélgetés jelenleg is zajlik, írásban.


This message was last edited by the player at 16:31, Fri 02 Feb 2018.

Elkészült a második rész.

Integrálva - kritika, 2. rész

Váratlan fordulat következett be az Integrálva és a köztem lévő kapcsolatban. Miután az első – több szerkesztés után is kissé dagályos - kritikámat megírtam elégedetten hátradőltem és örültem, hogy milyen jó kis ajánlót írtam. Aztán jött a felismerés, hogy annyira őszintén álltam a kérdéskörhöz, hogy nagy igyekezetemben kicsit túltoltam a negatívumok kihangsúlyozását. Annyira, hogy gyakorlatilag kimaradt a kritikából, hogy miért is ajánlom a népeknek, hogy olvassák el a regényt. Eme igen súlyos hiányosságomat pótolnám.

Az alaphelyzet tehát már nagyjából ismerős lehet az első részből. 2066-ban Philadelphiában a Neuex Wire nevű megacég üzembe próbálja léptetni Themiszt, a mindent és bármit megjósolni képes szuperszámítógépet. Ennek ára, hogy az embereket minden eddiginél szorosabb megfigyelés alá kellene vetni, hiszen a kinyert adatokból jósol a Themisz. A bökkenő az, hogy 2066-ban már nincs Amerikai Egyesült Államok, csak egy második Polgárháború után szétszakadt szövetségi rendszerekből álló kb. hidegháborús Észak-Amerika, a szétszakadt államok egyesítése egyelőre álom, s elég egy rossz döntés máris felugatnak újra a fegyverek.
Themisz pedig nem működik tökéletesen, időnként véletlenszertű, álomképhez hasonló adattöredékeket küld ki magából, amit a jósdáknak nevezett tákolmányokban szemfényvesztők megpróbálnak elcsípni és a hiszékenyeknek eladni, mint jóslat.
A történetet egy ilyen jóslat vezeti fel. A technológia és a babona szembeállítása nagyon ügyes felvezetés e a történetnek, mivel megadja az alaphangulatot, a borongós, a jövő bizonytalanságát a bőrén érző ember félelmeit, és a technológia uralmát a lakosság felett.
Innentől fogva a regény hullámzó minőségű fejezekre bomlik, a POV (point of view = nézőpont) karaktereken keresztül egyre jobban elmélyülhet az olvasó a klasszikus kiberpunk alapfelvetésen (ember vs. megacégek) jóval túlmutató, filozófiai mélységű thrillerben. Összesen öt ilyen POV karaktert kezel a regény, majdnem biztos, hogy egyikőjükkel - vagy többel is - képes lesz azonosulni az olvasó. Rossz hír, hogy egyes nézőpontváltások nem épp a legjobb időpontban, sokszor pedig túl nagy gyakorisággal történnek, jó hír - és ez tényleg jó - hogy így az ember a kevésbé kedvelt karakterekkel kevesebb időt kell eltöltsön.
Akcióban nincs hiány, ezek között akad minden ami szem s szájnak ingere. Modern - és elavult - fegyverekkel vívott tűzharcok, kiborgok és emberek közti küzdelem, drónok, harci lépegetők, felvonul minden és mindenki ami egy jófajta, adrenalintól hajtott kiberpunk történetbe szinte kötelező. Sajnálatos negatívum, hogy a harcok közül egy biztosan van ami nincs élvezhetően megírva, méghozzá a végjáték nagy, epikusnak szánt küzdelme. A legnagyobb baj vele, hogy nem izgalmas. Jobban belegondolva ez egy epikusnak szánt végjátékban mondjuk elég nagy probléma, de aggodalomra semmi ok, az előtte és utána játszódó események bőséggel kárpótolnak ezért.
Amit még kiemelnék a könyv erényeként, hogy ha fogékony az ember a sorok közt rejlő társadalomkritikára, akkor a felvetett problémákon, gondolatokon, időnként elmerengve le fogja tenni a könyvet, akár hosszabb időre is, hogy kicsit a gondolataiba mélyedjen. Vagyis nem egy könnyed olvasmány amit egy laza délután kiolvasunk. Kérdéseket tesz fel az író a karaktereken, az eseményeken keresztül, ám a válaszokat többnyire az olvasóra bízza és ez a leghelyesebb amit tehet. Itt megragadnám az alkalmat, hogy a saját ízlésem szempontjából vizsgáljam a dolgot, s innen vizsgálva bizony ezt ügyes húzásként értékelem, mivel rettentően utálom mikor az író a számba rágja a válaszokat. Ennek oka az általában roppant tolakodón, erőszakosan, vagy a történetvezetés addigi folytonosságát megszakító megoldások. Viktor elkerülte ezt a buktatót, amiért mindenképpen dicséretet érdemel.
Igen csak röviden egy negatívumot említenék külön az abszolút pozitív(nak szánt) második ajánlómban. A párbeszédeken kéretik javítani az írónak a következő részben. Sokszor nem érződik beszélgetésnek amit olvashatunk, inkább egysoroznak egymás felé a szereplők.

Ó igen. Ha már szóba került, mint az írótól megtudtam tervbe van véve a második rész. Esetlegesen egy spin-off. Ami sajnálatos hír lehet az Integrálva rajongótáborának, hogy ez tervezetten nem mostanában lesz. A sokat használt közhely szerint a jó munkához ugye idő kell. Nekem az volna a tippem, hogy Bakti Viktor boszorkánykonyhájában most is készül valami, csupán más témában. Fegyelmezett türelemmel várjuk az értesüléseket.
Megpróbálok röviden írni a szereplőkről. Nem a velük történő eseményekről, ez derüljön ki a regény elolvasásából. Inkább a benyomásaimról.
Jarred Webster a Neuex Wire zsoldjában álló katona. Azt is írhatnám, hogy mintakatona. A parancsokat hiba nélkül követő, az embereit szigorú fegyelemben tartó vezető, aki saját magát sem kíméli, ha edzésről van szó. Sajnos a karakter és a története is elég unalmas, mivel kiszámítható. Az érzelgősnek vagy a morális dilemmának szánt események már unalomig ismert sablonokra épülnek. Egyetlen dolog menti meg az ő fejezeteit, méghozzá a stáb aki körülveszi. Ugyanis nagyon jó mellékszereplőket sikerült Jarred mellé írni.
Yolanda McGee a TitokJog nevű lázadó csoportosulásnak otthont adó Sanctuary városkából érkezett vidéki fruska, aki kitartó munkával sztárriporterré vált Philadelphiában. Intelligens, munkamániás egyénnek ábrázolta az író, ehhez képest - talán vidéki származása miatt - nem veszi észre, hogy a pompa és csillogás csupán illúzió, barátai kizárólag érdekből vannak mellette. Hogy miként döbben rá az igazságra az már izgalmas történet, maga a karakter azonban távolról sem az. Nem az öncélú, „csak azért is legyen benne szexualitás” megtestesítőjeként, hanem egyszerűen nem sok mindent ad hozzá az eseményekhez a léte. Kivétel, amikor igen és azért az eléggé üt. Tényleg! Ám az ilyen ütős jelenetekből sajnálatosan nagyon kevés van.
Hector "A Gátor" egy permanensen a virtuális hálózatra csatlakozott hacker. A történet elején antiszociális, lekezelő, fennhéjázó figurának tűnik. Elég sokáig fent tudja tartani az író ezt a látszatot Hectorról, és jól teszi, mert amikor kiderül róla a háttere, sokkal nagyobb a hatása. Nehezemre esett megkedvelni ezt a figurát, szerintem Viktor valójában sokkal többet szeretett volna kihozni a hackerből. A könyv felétől már szurkoltam neki, a végére pedig az egyik kedvencemmé vált. Ráadásul szép lezárást kapott, ami tovább erősíti bennem a gyanút, hogy jóval több mindent tervezett vele az író.
Victor Halloway a Neuex Wire vezérigazgatója. Ugye emlékszünk az élménybeszámoló elején utaltam az ember vs. megacég felállásra. A kiberpunk regények kötelező eleme a gonosz megacég. Ám Victor nem gonosz. A cége lehet e gonosz, ha a vezérigazgató szándékai tiszták és becsületesek? Naiv volna? A könyvből kiderül. Egy dolog azonban biztos, hogy Victor a könyv nagy részében semmi különöset nem ad hozzá az eseményekhez mégis nélkülözhetetlen az olvasónak. Rajta keresztül hihetetlenül sok fontos információhoz jutunk a világról! Többször volt olyan érzésem, hogy ő csak afféle expozíció karakter. Hogy mikor következik be - vagy bekövetkezik e egyáltalán - szerepe jelentőségének felismerése, az túl sokat felfedne a könyv titkaiból, ezért bármennyire is csábító, ellenállok a kísértésnek és ennyit sem írok meg. Amit nem hagyhatok ki vele kapcsolatban, hogy többször is azt gondoltam, hogy Victor maga az író alteregója. Nem csak a névazonosság miatt.
Delphoi. Utoljára hagytam, de számomra ő a könyv lelke. A nézőpontváltások miatt a tragédiáját nem lehet mindig teljes mélységében átélni, de megmondom őszintén ennek örültem. Jézus Krisztus is sokat szenvedett mielőtt az Ararát Hegyén Longinus lándzsája által kiszállt testéből az élet, és Delphoi pokoljárása csakis a Megváltó megkínzatásával vonható párhuzamba. Ahogy mondottam volt, a nézőpontváltások nagyon hirtelen következnek be minden karakternél. Ennek hátránya, hogy mielőtt teljesen rányomná az olvasó lelkére a lány szenvedéstörténete már ugrunk is. Ennek tagadhatatlan előnye, hogy nem aprítja miszlikbe a lelkünk Delphoi megkínzatását olvasni.
Értelmezhetjük úgy is, hogy az ő története a legsablonosabb nyomortörténet, amit valaha papírra vetettek, de megvédeném őt és merek ellentmondani ennek (ezt az állítást a könyvet elolvasó közeli ismerősöm mondta, ezért merem leírni). A való életből is hozhatunk hasonló vagy durvább élettörténeteket, s a való élet van olyan kegyetlen, hogy ezekből sokszor nem is tudnak az érintettek kitörni. Delphoi azonban egy igen különleges személy. Érte tudtam aggódni. S lehet is, mert olyan eseményekbe csöppen, hogy nem éreztem biztonságban. A nézőpontváltások miatt nem tudhattam életben marad e. Azért a Tűz és Jég Dalához mérhető karaktermészárlás nem történik, bőséggel kijut a regényben halálból és szenvedésből mindenkinek. A néha ordas hibák ellenére is csakis hálával tartozhatok az írónak Delphoi megalkotásáért. Nagyon szeretném, ha a folytatásban vagy a spin-offban ismét találkozhatnék vele.
Visszatekintve a történetet csakis egy dolgot írhatok róla, élveztem. Olvasás közben nem mindig éreztem így, ám ez a könyvek jelentős részére igaz. Minden könyvben, a legjobb írók által írt legjobb könyvekben is előfordulnak olyan részletek, amikor kicsit leenged a sztori. Bakti Viktornak ez az első könyve. Amit megtudunk róla a könyv által, hogy érződik a tehetsége. A kritikám első részében is hangsúlyoztam, itt is megismételném korábbi kijelentésemet. Sokáig vártam rá, hogy elolvashassam az Integrálvát és nem bántam meg. Távol áll a hibátlantól, de annyira jó a történet, hogy ha kérhetek egyet az csupán annyi, hogy adjatok neki esélyt. Nem fogjátok megbánni.
Legyetek integrálva!
This message was last edited by the player at 18:38, Wed 07 Feb 2018.

Hát szerintem, ezt így ebben a formában nem kellene kirakni. Elég fura feltételezéseket okozhat ez a hirtelennek tűnő pálfordulás. Szerintem maradjon kint az, amit már publikáltál :) ezt az élménybeszámolót meg esetleg megoszthatod fórumokon, ilyesmi.

In reply to Nagash_FFC (msg # 71):

Oks. :)
Igaz nem pálfordulásnak, hanem kiegészítésnek szántam, ám az interneten a látszat - sajnos - fontosabb néha mint a szándék. :)
This message was last edited by the player at 11:49, Thu 08 Feb 2018.

In reply to Morak (msg # 72):

Igen :/ felesleges teret engedni a spekulációnak.

In reply to Nagash_FFC (msg # 73):

Köszönöm az észrevételt.

http://sfmag.hu/2018/05/16/bakti-viktor-integralva/

(Apró tévedés: a könyv 2017-ben jelent meg...)

In reply to Nagash_FFC (msg # 73):

Most csinálsz valamit? Az Integrálva már két éve jelent meg (gondolj bele: az már majdnem 30 év!), azóta nem jelent meg semmid?

In reply to korodikrisz (msg # 76):

Hát inkább csak másfél :) De amúgy igen, most egy fantasy regényen dolgozom. Többször történt már koncepcióváltás és úgy érzem, mindig csak jobb irányba, szóval nem érzem úgy, hogy veszendőbe menne az idő.