Az éjszaka számotokra viszonylag nyugodtan telik, eltekintve attól a zajtól amit az udvaron rendületlenül mulatozó déliek csapnak valamint azon zörejtől amelyet a tőletek később érkező társaitok keltenek - habár erre talán fel sem keltek, lévén mindannyian nagyon fáradtak vagytok.
A másnap reggel tompa, lassú, meleg és száraz, mint mindig a tengerpart ezen szakaszán, azonban valahogy még is más mint eddig. Ma indultok oda, ahol azt remélitek, hogy valamilyen megoldást találhattok a feladatokra és válaszokat a kérdésekre. De az ember mindig nagy elvárásokkal indul.

Mikor felébredtek mindenki a számotokra kialakított hálórészben van, azonban a déliek már mozgolódnak körülöttetek. A nő aki tegnap este beszélgetett veletek érkezik meg először, két másik nála jóval fiatalabb lány társaságában. Mindannyiukon látszik, hogy fáradtak, valószínűleg míg ti mulatoztatok illetve pihentetek ők lázasan dolgoztak azért, hogy a kéréseteknek eleget tudjanak tenni. Lerakják az öltözékeket. Ha valaki megnézi őket jobban akkor látja, hogy három fajta ruhát készítettek. Az egyik egy egyszerű fekete vászon nadrágból, durva marhabőr lábbeliből, valamint egy átlagos ingből és egy bőrből készült mellényből áll. Ehhez jár még egy váltás nadrág és ing is. A másik egy marhabőr bakancs, hozzá egy barna belülről bársony és kívülről vászon/bársony nadrág, valamint egy bordó hosszú ujjú bársony ing, hozzá pedig egy elegáns mellény amely fekete. Ehhez a szereléshez jár egy váltás nadrág és egy ing is. A harmadik pedig teljesen bársony, leginkább lila és ezüst, néhol aranyozott - legalábbis annak ható - karimákkal és szélekkel. Ehhez nincsen cipő viszont egy teljes váltás is van hozzá.
A déli nő még egy levelet is lerak, majd ha már ekkor ébren van Arkhaine akkor így szól: -Azt mondták ezt a levelet adjam oda. - mondja, majd a ruhák mellé teszi.

Kérek egy Észlelés dobást!
This message was last edited by the GM at 23:37, Fri 22 June 2012.

Nehezen ébredek a bortól még annál is nehezebb fejjel, ismét meggyőződhetek róla, hogy nem vagyok már fiatal. Ismét az ágy szélére ülve iszok pár korty állott vizet, közben térdeimre támaszkodva veszem észre, hogy bizony tegnap félre gomboltam az ingem, amit gyorsan korrigálok. Mikor aztán újabb adag vízért indulok, látom, megérkeztek az asszonyok, és éppen valamiféle levelet adnak át kereskedő barátomnak. Régebben már felébredtem volna ilyen zajra, vigyázni kell, az én helyzetemben nem nyugodhat meg az ember. Hajamba túrok mintegy megigazítva azt, ám nyúzott külsőmön nem sokat segít, de nem is nagyon érdekel. Odalépkedek az asszonyokhoz. -Köszönjük a fáradságos munkájukat. - Mondom, kedvesnek ható hangon, majd jobban megnézem a legnagyobb, tehát a nekem készült ruhát. -Igazán szép, kitűnő munkát végeztek. - Mondom őszintén, habár fogalmam sincs így van-e, esztétikai érzékem a ruhák és a szabászat terén meglehetősen hiányosak, de semmiképpen sem akarom megbántani az itteni, olyannyira kedves nőket. Mielőtt még elmennének, odalépek a tegnapról már ismert nőhöz és így szólok hozzá. -Remélem nem bántottam meg tegnap kegyedet, nem állt szándékomban. - Kérek bocsánatot egy halovány szégyenkező félmosoly kíséretében.

Egy hosszas nyújtózás közben elégedetten bólintok az érkező nőknek. - Köszönöm szépen! - A ruhák felé sétálva azonnal kigombolom és leveszem az ingemet, majd lerakom melléjük. A legelegánsabb szettet azonnal méregetni kezdem, a felső részét magamra próbálom, ujjaimmal lassan végigsimítom magamon. - Tökéletes! - jegyzem meg lassan, elnyújtottan, elégedetten.
A levelet, és a nadrágot az ágyamhoz viszem, majd kíváncsian felbontom a borítékot. A levél nem jöhetett máshonnan, mint otthonról, de azonnal a feladó kilétét kutatom. Közben a többieknek szólok - Amint átöltöztetek, indulunk is! Csak terjednek a lángok, amíg az időt húzzuk.

Feltehetőleg legelsőként ébredek a csapatból és a fáradt nők közeledése elkápráztat. - Idegenekért egy egész éjszakát végigdolgozni... Ha valahol, hát a déliek tájékán biztos jó otthonra lelnék. - Kiülök az ágyam szélére, mezítláb nadrágomban a nők mellé lépek, akik épp a ruhákat rakják le. - Igazán köszönjük! - Hamar felismerem, hogy a legegyszerűbb öltözék nekem készült, ám mégis örömmel tölt el, hogy személyre szabott ruhám van. Ámbár hamar elszontyolodok, mégis a jellegzetes vigyorom ott ül az arcomon. - Ez nem épp praktikus, de a célnak megfelel. - A nők felé fordítom a vigyoromat, majd nem sokkal később a kereskedő szavait nyugtázva elkezdek átöltözni. Amint az új és meglepően kényelmes öltözetben vagyok, kibontom a hajamat  és ujjaimmal itt-ott kifésülöm a gubanctól, majd ismét összefogom. Miután végeztem kiiszom a kulacsomat. - Ha feltöltöttem a kulacsomat vízzel, akkor már mehetünk is. - Fél lábbal már majdnem az ajtó felé indulok, amikor egy fontos dolgot még nem kérdeztem meg. Balommal visszalépve felteszek még egy sietős kérdést. - Fegyvert fogunk vinni a palotába?

Meghökkenve gondolom végig Laveillon nagyon jó kérdését - Fogunk, persze, hogy fogunk. Természetesen ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy csak úgy besétálhatunk velük. Igazából csak Zarclav fegyverét féltem különösebben. Attól tartok, hogy nincs lehetőségünk B tervre, ha nem engednek be fegyverestül, akkor úgysem tudunk megfelelően elrejteni egy ekkora szerszámot. - félmosollyal teszem hozzá - Egy-két tőrt azonban mi ketten, így vagy úgy, biztosan be tudunk juttatni. Zarclav pedig a fegyveres testőröm, egy nemesnek ne lenne joga a védelemhez? - Miután a ruha rajtam van, négy tőrt az övem mögül kiveszek, és a ruhában süllyesztem el itt-ott.
This message was last edited by the player at 15:27, Sun 24 June 2012.

A déli nő segítő lassan kimennek a szobából és magára hagyják a csapatot valamint a segítőjüket aki a ruhák elkészítésében minden bizonnyal nagy szerepet vállalat az éjszaka.  -Köszönjük a dicséretet, igyekeztünk jó munkát végezni, habár az idő rövid volt. - mondja a csapat mind a három tagjának, majd játékosan nevet egyet miközben Zarczlavhoz fordul: -Ugyan kedves, nem vagyok már szűzlány, hogy zavarba jöjjek egy mulatságban. - magyarázza, közben pedig azt figyeli, hogy jók-e rátok a ruhák. Amelyek nagyjából jók is, mindössze egy-két kisebb hibával rendelkeznek de ezek azok közé tartoznak, amelyek lassan tovaszállnak ahogy az ember kezdi betörni a ruháját.
Arkhaine miután nagyjából el tudta rejteni a késeit beleolvas a levelébe, a társaság többi tagja - akikről látható, hogy néhányan kezdik felfedezni a tényt, hogy őket nem viszitek be, se cseppet sem boldogok tőle - csak néhány pillantást szánnak a dolognak.

Azonnal apró darabokra tépem a levelet, és a legközelebbi ablakon szélnek eresztem a darabjait. - Remek! - mordulok fel. - Eszembe sem jutott eddig, de valóban; van értelme: a palotából eredhet ez az egész herce-hurca. Sejtettem, hogy lehetnek ott beépített embereik, de az, hogy a teljes szervezet központja, jóval megnehezíti a dolgunkat. Nem tisztogatni megyünk, hanem csatába. Szükség lesz Hollónyelvre, így vagy úgy, de nem megyünk be nélküle. - másodpercekig morfondírozok, majd újra felszólalok. - Feltéve, hogy nem mehetünk be fegyverekkel, akkor is jobban járunk vele, ha nem nyíltan viseljük. Hollónyelvvel egy elég merész ötletem támadt, de ennél csak vadabb terveim vannak: álcázzuk sétapálcának! Nos?

Abban a pillanatban ahogy Arkhaine beletép a levélbe az váratlanul meggyullad és kék lánggal kezd égni. Nem égeti meg a kereskedőt és semmi mást sem, mindössze a papírdarabokat kezdi elemészteni bármilyen hamu vagy maradvány nélkül. Az üzenetből semmi, a fizikai világban kézzel fogható nem maradt.

A csapat tagjai a láng láttán természetesen rögtön oda is kapják a fejüket. Karl kezébe rögtön kard kerül, Ismael pedig felpattan az ágy széléről. A délvidéki nő is láthatóan megijed, habár nem tudni, hogy ez a levél miatt van vagy pedig Karl rögtönzött cselekvése miatt.

-Akkor jó, nem vettem volna a lelkemre... - Mosolygok az asszonyra, miközben vállam felé lendülő jobb kezemet fékezem meg, nehogy megpróbáljam csillapítani a sebem körül egyre inkább fokozódó viszketést. Eztán a zsiványhoz fordulok, és odadobom neki eddig bal kezemben szorongatott kulacsomat. -Ha úgyis mégy, töltsd meg kérlek az enyémet is. - Kérem meg, aztán hozzálátok az átöltözéshez. Közben pedig Arkhaine felé fordulok... -Fegyver nélkül, semmik vagyunk... - Elgondolkodom a merész ötleten. -Hollónyelv, a két méter hosszú, rovásokkal díszített ébenfekete sétapálca... Talán bejöhet, de nem vagyok biztos benne... -Folytatnám még a beszédet, de a láng láttán elkerekedik a szemem. -Vircenza cud merczinouz!  - Használom anyanyelvemet meglepetésem kifejezésére.

- Nos, a rovások nem lehetnek túl feltűnőek egy sétapálcán, a színe valóban, éppen ezért, - és zsebemből előcsempészek egy festékkészletet - úgy gondolom ideje bevetni ezt a kis praktikus túlélőcsomagot. Valamelyik nőtől maradhatott nálam. - kuncogok hangosan. - Azonban embert már álcáztam más embernek, de egy fegyvert elrejteni inkább csak Laveillonnak lehet mestersége. Segíthetek átszínezni pár festék keverékével egy természetesebb, barna színre, a végébe belehúzunk egy fadarabot, hogy a hegye helyett fejdísznek látsszon, de az összkép még mindig nem lesz az igazi szakértői munka nélkül. - Ahogy kimondtam, munkához is látok a fegyveren.

-Hé, cimbora kigyúlt a leveled! - Hívom fel a kereskedő figyelmét a tényre, hogy valami kék lángolt az imént. Megrázom a fejem, mintha csak káprázott volna szemem, aztán visszatérve a témához. -Hó, hó, azért nem kéne elhamarkodni... Már megbocsáss, de ez még mindig egy ereklye még, ha hitvány zsoldosok belét is vájom ki vele... Nem kéne befesteni, amellett még egyáltalán nem biztos, hogy nem lehet fegyvert viselni, talán meg kéne kérdezni a kalauzunkat. Elvégre mégis csak polgárháborús helyzet van, egy testőr mindig kell... A véres páncél nélkül amúgy sem hatok annyira fenyegetőnek... - Érvelek a fegyverviselés mellett.

Vigyorogva kapom el a lovag kulacsát. Épphogy fordulnék, amikor a kékes színű láng elégeti a kereskedő levelét. - Varázslat?! - A kérdésemre a válaszokat még megvárom, a kereskedő megjegyzésére gunyoros hangnemben felelek. - Fegyvert rejtegetni nem kis dolog, de a fülem mögé nem tudnék egy kétméteres emberlyukasztót eldugni. - Még egy kicsit maradok, érdekel mi sül ki a fegyver témából.

- Hát az bizony kigyúlt, írta is az illető, hogy valami varázslattal van levédve. Én mindenesetre nagyon hálás vagyok, hogy nem robbant fel. De a témához visszatérve, az egy dolog, hogy be lehet vinni fegyvereket, de ha fegyvertelennek tűnünk az sokkal nagyobb előnyt nyújt, mint egy efféle ereklyével szaladgálni hivatalos körökben, főleg, hogy félő, hogy már szerzett magának némi hírnevet az emberek körében. Legrosszabb esetben is: az első bandita belében letisztul róla a por. Rajtatok áll, én készen vagyok, azonnal indulhatunk, akár fegyverrel, akár anélkül.

-Nem tudom, mitől tartasz, de kétlem, hogy oly nagy előnyöm származna belőle. Nem kenyerem ez a ravaszkodás, ha valaki hátba akar szúrni, az úgyis megtörténik. Amellett ti még mindig fegyvertelennek tűntök, majd megbosszuljátok ha hátba szúrnak... - Mosolyodom el.

- Akkor ideje felkeresni a kufárt. - mondom elégedetten, miután eldőlt a taktikánk. A sminkkészletet elpakolva elindulok felkeresni az öreget.

Visszalépek a kardomért és a derekamra szíjazom. - Az udvaron megvárlak titeket, a kulacsokat addig megtöltöm. - Az udvaron kérdezgetem a délieket, hol tudnám juthatnék vízhez, majd ha megkaptam a választ, megöltöm a kulacsokat és az udvar egy jól látható pontjában megvárom Zarclavot és Arkhainet.
This message was last updated by the GM at 15:38, Mon 25 June 2012.

Arkhaine azon a helyen keresi a délvidékit ahol a legtöbben gondolják, hogy megtalálható lesz, tehát a szállásán. Végiggyalogol a rengeteg relikvia és ereklye között, fel a lépcsőn majd végül megint a folyosón és ahogy kopogás után belép természetesen odabent találja a férfit. Még mindig mosolyogva csóválja a fejét, ha arra gondol bevisz titeket de ha már eldöntött valamit ki is tart amellett: -Nos, készen álltok? - kérdezi, majd a feláll az asztal mögül egy könyvel a kezében és visszarakja egy polcra.

Az udvaron nincsen kút, valószínűleg ha lenne is víz erre akkor az a város miatt annyira mocskos és szennyezett lenne, hogy az aki le is tudná valahogy gyűrni a torkán minden bizonnyal rosszul lenne tőle. Ehelyett az egyik déli elvezeti Laveillont egy raktárhelyiségbe ahol egy nagyobb tömlőből megtölti a zsivány által hozott kulacsokat. A víz nem mondható frissnek de az biztos, hogy hűvös és nincs semmi baja.

Amíg Zarczlav odabent van, Karl lép oda hozzá. Fegyverei természetesen nála vannak, láthatóan még az alvás idejére sem vette le őket, a fejvadász teljes készültségben van mint mindig. -Biztos kint akartok minket hagyni? - kérdezi egyszerűen, ahogy tőle megszokott.

Amióta ébren vagyok, egyfolytában vigyorgok és végre úgy érzem, kipihentem magam. Miután megtöltöttem a kulacsokat illedelmesen megköszönöm és ismét kimegyek az udvarra, hogy a csapat megtaláljon.
This message was last updated by the GM at 15:38, Mon 25 June 2012.

- Készen vagyok. Pillanatok kérdése, és a társaim is indulásra készen lesznek. Az udvaron várnak, menjünk!

Karlhoz fordulok. -A déli így így is habozott, hogy bevigyen-e minket egyáltalán... Azonfelül, nem is tudom mi vár ott ránk, Arkhaine is idegesebb. Mindenesetre, jobb ha kint maradsz a lánnyal, nem venném a szívemre az ő halálát is. - Egy kicsit elgondolkodom, majd újra Karlra nézek. -Vigyázz magadra, és a lányra is míg bent vagyunk, nem hinném, hogy soká tartana.

Karl csak a tőle teljes mértékben megszokott, rendületlen, érzelmeket szinte alig vagy egyáltalán arckifejezésével bólint egyet. -Itt leszünk a városban és figyelünk. - mondja, majd elpillant a nő felé, kissé halkabbra veszi a hangját. -Megpróbálom, de nem ígérhetek semmit. Nem fogok tétlenkedni míg bent vagytok. - jelenti ki határozottan az ex-fejvadász.

-Rendben, akkor ne késlekedjünk! - mondja a délvidéki kissé fellelkesedve, majd maga előtt terelgetve a kereskedőt elindul kifelé. Ahogy az udvarra érkeznek a meglehetősen furcsa kufár ordibál egy keveset, valószínűleg valamit a lovakról, majd az istállóban mozgolódni kezd néhány déli. Egy tucat kísérő kezd el közeledni az udvar közepére lóháton és magukkal terelgetve négy lovat. Ez lesz a kis csapat kísérete a Palotába. Miközben közelednek a déliek a hátasokkal a kufár így szól: -Menet közben el fogok mondani pár dolgot a Palotáról, amelyek betartása elkerülhetetlen a falai között. Fontos, hogy ezeket muszáj betartani különben az ember könnyen bajba kerülhet. - mondja.

-Ennél többet nem is kérhetek. - Bólintok Karlnak, eztán kezet nyújtok neki kitudja nem-e ez az utolsó találkozásunk. Bólintok a déli kereskedőnek is mikor meglátom, egy pillanatban gyönyörködöm a lovakban, majd kissé elszégyellem magam, hogy sajátom helyet idegen lovakon készülök lovagolni, de hát ez van, nincs mit tenni, a páncélom is itt marad. Így még lovagnak se vagyok jó, csak valami könnyűlovasnak... Felszállok a kiválasztott, vagy épen kiadott lóra, és indulásra készen várom a déli intő szavait.

Amint kilép Ir' megörülök, ám amikor a lovakat hozzák, elmerengek. - Én még eddig sosem ültem lovon... - Levezetem magamban a lehetőségeket, hogyan fogok leesni a lóról, illetve hogy fog eltaposni. Muszáj vagyok hamar elhessegetni ezeket a gondolatokat és inkább Zarclav kezébe nyomom a kulacsát. Utána várom mi is fog történni.

Elveszem a kulacsomat, aztán övemre kötözöm, Karlnak még mielőtt eltávolodna hozzáfűzöm. -Addig használhatod a lovamat, Belfeghor a neve arra hallgat, okos ló. -A többieket szemlélve feltűnik Laveillon bizalmatlansága ló láttán. -Mi az barátom, tartasz a lovaktól? -Kérdezem könnyed hangon mosolyogva.

Egy emlék kúszik elő az agyamból. Felhümmögök, majd gyorsan összefoglalom magamban mit is akarok ezzel kapcsolatban mondani és előadom a lovagnak. - Egyszer egy lovardában láttam, hogyan patkolnak egy lovat. Sajnos a növendéknek kellett mindezt elvégeznie, egy betöretlen lovon... A többit el tudod képzelni. - Feltekintek a nekem szánt lóra, megfogom a szárat, majd végigsimítom a kezem az orrán. Megvárom mit lép erre a ló, majd egy akrobatikus láblendítést követően megpróbálok a nyeregbe ugrani.
This message was last edited by the player at 14:27, Tue 26 June 2012.

Az állat természetesen érzi a zsivány nyugtalanságát és bizalmatlanságát vele szemben, így másképp reagál mint egy magabiztos lovasnak. A férfi egy példás mozdulattal ugrik a nyeregbe, a ló legkisebb örömére, mivel az ilyen utazó hátas nincs hozzászokva az ilyen egyéni nyeregbe ülésekhez ezért ijedtében megugrik. A zsivány csak ösztönében tud megkapaszkodni itt ott az állaton, a nyergen, a kantáron, a gyeplőn, s habár a déliek nevetésben törnek ki a próbálkozáson, azonban Laveillon eléri a célját, ugyanis sikerül megfékeznie a lovat, hogy ne kezdjen el futni és még a nyeregben is maradt.

Megfogom a szárat, majd a ló nyakát megpaskolom. Kezdek megnyugodni, és mivel már láttam, mások hogyan lovagoltak azt gondolom, nekem sem lesz nehéz. Amikor eljut az agyamig, hogy nevettek rajtam és nyeregben maradtam, elfog a büszkeség érzete és a vigyorom kiszélesedik, kihúzom magam és a nevető déliek felé vigyorgok. Kényelmesen elhelyezkedek a nyergen, ismét megpaskolom a ló nyakát és várom az indulást.
This message was last edited by the player at 18:41, Wed 27 June 2012.

- Na mivan, nem indul? - tudakolom jókedvűen Laveillontól, hogy sikerült-e már megfejtenie az állat mechanikáját, közben én is az egyik paripára kászálódok.

- Örülnél, ha nem tudnám megülni, igaz? - Kérdezem gúnyosan, miközben a kereskedő felé vigyorgok. - Nem áll távol a valóságtól, sosem ültem még lovon ezidáig... - Fontolgatom feltegyem-e a kérdést, majd pár másodperc múlva mégis csak felteszem. - Az addig oké, hogy felugrottam, de még sosem ültem lovon. Esetleg szólna valaki pár jó szót?

Nagyokat kacagok  zsiványon, kissé meg is riasztom az újdonsült lovamat, de hamar úrrá leszek rajta. Biz te nem vagy olyan mint az én jó lovam, csúnya paci... Szidom meg gondolataimban az állatot, eztán a már vigyorgó Laveillonhoz fordulok. -Őstehetség vagy Fiú, ha már ülni tudsz rajta nagy baj nem lehet. Na, most vájd bele a lábad az oldalába... De csak gyengéden, hallod. Aztán, ha túl gyorsan szaladna rántsd meg a kantárt, de azt is csak finoman. Ne feledd él az a jószág nem holmi fűrész az, hogy rángassa az ember. - Mondom el az alapokat jó kedélyűen, majd széles mosoly és büszkeség kíséretében figyelem mi történik ezt követően.

Zarclav szavai bátorságot öntenek belém, felidézem azt a pár estét, amikor a lovardával szemben álló nagy fán töltöttem néhány éjszakámat és reggel a lovak patáinak zajára ébredtem. Még fiatal voltam, nem mertem megkérdezni, szabad-e nekem is lovagolnom, így csak távolról csodálhattam őket. Végül vigyorogva úgy teszek, ahogy Zarclav mondta.

Laveillon valamint Arkhaine kisebb nagyobb problémákkal küzdve ugyan de meg tud birkózni a számukra hozott állatokkal, így a csapat végül el tud indulni.

A csapat így hát elindul a Palota felé, keresztül a forrongó embertömegen. A délvidékiekből álló kíséretetek láthatóan komolyan veszi az elégedetlenkedő polgárok nyújtotta fenyegetést, van olyan köztük aki kivont fegyverrel vonal, hogy bármelyik pillanatban harcra készen legyen. Haladás közben Ir' intéz hozzátok néhány szót: -A Palotában az egyedüli és megkérdőjelezhetetlen rendfenntartó szerv a Palotaőrségből valamint a Palota varázslóiból áll. Pártatlanok, nem szólnak bele a politikai dolgokba, azonban amennyiben valakiről úgy gondolják, hogy valamiben veszélyezteti a palotában lévők épségét, akkor arra rangtól függetlenül csapnak le. Nem éri meg velük packázni. - mondja. -A másik, hogy felejtsétek el azt, hogy bárkik is vagytok azok között az emberek között. Egész országok vagy hatalmas rendek felett parancsoló emberek tárgyalják Ort és a frakció sorsát. Hogyha hangot akartok magatoknak próbáljatok szövetségeket keresni és minél kevesebb ellenfelet találni, különben soha nem juttok sehova. - magyarázza. -Korábban a Palotába bárki bemehetett, de ez a lázadások idején már nincs így. Éppen ezért, ha bent vagytok onnantól kezdve már cselekedhettek teljes mértékben a saját nevetekben, nem kell rám hivatkoznotok, mivel nem raknának ki onnan még egy parasztot sem normális esetben. Na persze ez nem jelenti azt, hogy beengednék vagy azt, hogy a nemesi testőrség nem dobatná ki, de bejutni sokkal nehezebb mint bent maradni. Értitek? - folytatja. -És ismételten mondom, bárányok vagytok a farkasok között. Sok különféle kultúrájú ember van odabent, ne felejtsétek el. Hogyha valakinek a szokásait nem ismeritek egyértelműen, akkor ne habozzatok bocsánatot kérni, ha megsértitek, mivel könnyen bajotok lehet belőle. - teszi hozzá még a férfi, miközben haladtok a Palota felé.

- Értem. - felelem készségesen - Az idegen kultúrákról átfogó, ha nem is részletes ismereteim vannak. Az etikett szabályait be tudom tartani könnyedén, még ha idegen is. Szövetségesekre akadhatunk, sokan kereskedtek a keleti parton az itteni nemesek közül is, bizonyára van valaki, akinek érdeke a jó viszony az Ó-Bastin vidékkel.

Kicsit szokatlan ez a helyzet, de tetszik. Szívesen megtartanám ezt az állatot és, még ha a gatyám is rámenne az eltartására, szívesen tenném. A séta a lóval egész megnyugtató, de ugyanakkor figyelnem kell minden lépésére, és arra is, nehogy megbotoljon valamibe. Így ha testileg nem is fáradok el, szellemileg elfogok. Kellemetlen lesz kedvetlenül a 'farkasok' közé menni, de elvégre nekem csak annyi a dolgok, hogy csendben álljak a kereskedő mellett. Miután Arkhaine befejezte a mondandóját én is felelek It' szavaira. - Rendben! Nekem úgy is csak csendben kell lennem. Síííííri csendben. Mivel hozok, viszek... - Idézem a múlt éjjelről a kereskedő piszkálódó hangnemében, jelzem vele, hogy nem feledem azt, hogyan bánik velem. - Attól mert máshogy élek, még én is lehetek jó ember. De sebaj, majd vissza lesz ez még fizetve. Ha piszkálódni akarsz, hát legyen! - Mindeközben fékezhetetlen vigyorom ott ül, ahol ülnie kell.

-Csak ne bízd el magad, ezek között az emberek között... már ha éppen emberről lesz szó, szinte biztos, hogy találsz olyanokat akikről még hallani sem hallottál. Ezekkel kell a legjobban vigyázni mert az ilyen zárkózott nemzetek tagjai nagyon érzékenyek más kultúrákra és rengeteg félreértés lehet már csak a nyelvi eltérések miatt is. - mondja Ir' miközben haladtok tovább. -És lehet, hogy lesz akit ez a tengerparti dolog meg fog győzni de lehet, hogy nem és én inkább erre fogadok. Kisebb szövetségeseket persze könnyű így szerezni, de egy befolyásos ember az ilyeneknek a tucatját rántaná az irányátokba már csak annyival is, hogy meghív titeket a lakosztályára. A házak játéka ilyen és ilyen is marad. - magyarázza.

Miközben a csapat beszélget a délvidéki kufárral lassan, a Spirálon felfelé haladva megérkeztek a Népek Palotája előtti hatalmas térre. Az embertömeg nyomasztó, a bűz amelyet a több ezer izzadó test áraszt magából keveredik a füsttel és a halottak bomlásával, orrfacsaró szagokat létrehozva. Itt-ott a tömegben a földön elterülve embereket láttok akiket a tömeg már szinte véres csonkokká taposott szét, megmutatva ezzel a polgárháborús helyzet véres arcát a számotokra. Innen onnan üvöltözéseket hallotok a tömegből, szinte folyamatos jelleggel.
Engedjetek be, ott él a nővérem! Pusztuljon a Palota! Halál a parasztokra!
Halál a külföldiekre! Adjatok enni! Égjen a tengerpart!
Éljen az Istennő! Ő már halott! Csak egy aranyat, könyörgöm!
Szabadságot a Királynőnek! Vigyetek be majd én elbeszélgetek azokkal a fafejű nemesekkel! Erőt a Hadúrnak!
Vesszen a nemesség! Akasszátok fel őket! A fiam?! Hova lett a fiam!?
Itt vagyok! Hatalmat a népnek! Úgy van!
Védelmet és élelmet! Vegyük el! Úgy van! Hé baromarcú, nem látsz?!
Ide gyere már, hol vagy? Ég a szegénynegyed ti meg a Palotát véditek! Bérenc kutyák!
Halál! Halál! Dunnákat, párnákat...!
Valaki tegyen rendet! Őrség, őrség! Hozzátok vissza az Istennő korát!
A tömeg nagyon lassan nyit nektek utat és láthatóan az sem mindegy, hogy merre mentek, mert míg a tengerpart polgárai láthatóan nem reagálnak rátok agresszívan azonban néhány külföldi nemzet fiai, akiket Arkhaine kivételével talán csak alkalmanként Zarczlav ismer fel, már annál inkább agresszív tekintettel néznek rátok. A lovaitoknak sem tetszik ez a helyzet itt az embertömeg közepén és az egyre nagyobb nyomás miatt nagyon lassan tudtok már haladni.
De legalább a Palotára már rálátásotok van. Az épület maga hatalmas, hófehérre van meszelve amely így a délelőtti nap fényében szinte vakító. Az építészeti stílusosa az ég felé törő és karcsú, láthatóan több nemzet munkája van benne, s habár a díszítettségét innen nem látjátok, mind bizonnyal arra is ez vonatkozik. Egy kissé a gótikus stílusra hasonlít, nagyjából úgy éri meg elképzelni. Az viszont még talán ilyen Palotát soha nem látott emberek számára is nyilvánvaló, hogy az egész hatalmas épületet egy korábban itt álló Palota köré építették. Természetesen ez áll közepén, egy régi típusú tömbkastélyra hasonlít leginkább, ez a - tornyokat leszámítva - legmagasabb épület az egész Palotában. Ezt veszi körül kilenc torony, a kilenc építésben részt vevő fontos nemzetet jelképezve, s ezeket kisebb épületekkel kötik össze, amelyek még így is nagyok. Több helyen is láttok tornyokat, habár ezeket nehéz megszámlálni, mivel némelyikről nehéz eldönteni, hogy valóban torony-e vagy csak egy kisebb kiugró terasz.
Miközben lépésben haladtok figyelmeteket egy éppen szónoklásba belekezdő ember kelti fel: -Testvéreim! - kezd bele a férfi akit többiek tartanak a tömeg felé, ha jól látjátok egy asztallapon vagy egy pajzson áll, nehéz kivenni innen. -Bastinia büszke népe, árnyékai vagytok csupán magatoknak! Nézzetek magatokra! Ti lennétek Ochali* és Nerar** vérei?! Szégyen gyalázat így látni a legbüszkébb nemzetet az Istennő szeme előtt, akit azzal vádoltok, hogy elhagyott benneteket, pedig csak annyi történt, hogy vészterhes időkben és a külföldiek átka alatt, a nehéz idők alatt ti fordultatok el tőle, nem pedig ő tőletek! - mondja, miközben a környékről jól hallhatóak a sutyorgások a szónok szavai miatt valamint néhány külföldi káromkodása és szidkozása. -Én azt mondom nektek, hogy Bastinia a Bastinoké nem pedig a külföldi csőcseléké! Ragadjatok fegyvert és csatlakozzatok, csatlakozzatok a tengerpart utolsó hazafiként gondolkodó vezetőjéhez, a Hadúrhoz! Tisztítsuk meg a külföldiektől a Birodalmunkat és adjuk vissza a hatalmat a Királynői vérvonalnak! Igen! A vérvonal nem halt ki, csak visszavonult a visszatérést várva! Él a remény és az Istennő is velünk van! - a végén már teli torokból üvölti, hogy az emberek éljenzésén túl tudjon tenni. A külföldiek szépen lassan próbálnak távolabb húzódni az egyre forróbb hangulattól.
Az üvöltözése szépen lassan kezd elhalni mögöttetek, az emberek túlordítják. Azonban nem maradtok esemény nélkül, illetve pontosabban Zarczlav nem marad a nélkül. Fülét egy női segélykiáltás üti meg, amely túlzottan is ismerős számára... Ha a fejét arra kapja meg is látja a forrását, egy hosszú szőke hajú, huszas évei végén járó leányzó az, akit éppen néhány ember környékez meg és próbál elhurcolni, a többi ember szeme láttára, akik egy kézmozdulatot sem tesznek az ügy érdekében. A hangja is szörnyen ismerős volt, azonban ahogy meglátja az arcát szinte egészen biztos lesz benne, hogy nem csak halucinált. A szőke teremtés minden bizonnyal első szerelme akitől a rendje szakította el, s habár neki a messzi északon kellene lennie, ki tudja a lovagtól való elszakadása után milyen ostoba és világot látni akaró gondolatok miatt jöhetett ide.

* - Ochali, a Nagy Királynő-ként emlegetett uralkodóasszony volt, akit minden idők legbefolyásosabb és legtöbbet elérő királynőének tartanak a történelemben. Az első uralkodók között volt, ezért is emlegetik úgy mint a véradót a nemzet számára.
** - Nerar volt Ochali férje és a birodalom hadvezére. Az ő vezetésével számolták fel a tengerparton lévő ellenséges nemzetek és szövetkezetek maradékát.

Lándzsámat egyenesen tartva hegyét az ég felé, szegezve régi szokás szerint haladok, közben pedig figyelmesen hallgatom a déli, kalmár fejedelem szavait, nem áll szándékomban ezekkel ellentétben cselekedni, ezt magamban nyugtázva figyelem a fiatalok játékos csipkelődését, nekem már ehhez egyre ritkábban van kedvem. Ahogy beérünk a tömegbe lábammal szorosabban fogom a lovat és a kantárt is erősebben markolom, és magamban próbálom leplezni mennyire nem bízok ebben a jószágban. Szemöldökömet ráncolva és keskeny vágású szemeimet még jobban összehúzva hallgatom a külföldiek ellen uszító szavakat. Északon ez a föld csak egy tartomány lenne, nagyobb birodalmak kezében, de ezek még így is csak egymást ölik... Nem csoda, hogy egy gyenge isten nem is bír velük és itt hagyja őket főni saját levükben. Elkalandozott figyelmem azonban nem a beszélőre térnek vissza, hanem a női segélykérés irányába fordulnak. Ahogy meglátom a szőke haj lobogását, egyből bevillannak a képek, amit rendem tagja szakítanak el  szerelmemtől. Engem az egyik, míg Justynat a másik irányba vonszolva, hogy aztán egy a sötétzárka gyógyítson ki a szerelem gyengeségéből. Amikor aztán meglátom az aranyhaj övezte kétségbe esett arcot szívembe fájdalom hasít, és még az is megfordul a fejemben, hogy a szerelem valóban gyengeség. -Justyna! Justyna! - Kiáltom, abban bízva, hogy nem csak képzeletem játszik olvadozó szívemmel. Irányba fordítom a lovamat, majd mikor látom, hogy az nem tud rést ütni a tömegen leszállok a nyeregből és gyalog próbálok a bitangok felé törni. Szívem keltette őrületben forgó szememmel zavarom magam előtt a tömeget. -El az utamból! Engedjenek! Justyna! Engedjék el! - Próbálom túlharsogni a zsivajt eszeveszett üvöltésemmel.

A palota előtti tömeg nyugtalanná teszi alattam a jószágot, megkérdőjelezem a ló tartását és a gondozója munkáját. Igyekszem a munkámnak megfelelően csendben maradni, ám amikor Zarclav ordibálásba kezd és leszáll a lováról én sem habozok, utána sietek és próbálok segíteni. Ha vissza próbál tartani csak mélyen a szemébe nézek és oda mutatok ahová éppenséggel tartott. Ám ha nem tart vissza, szinte mellette, mindenki mást arrébb lökve haladok vele, miközben a vigyorom kissé ördögivé válik.

Kezdeményezzetek!
Lassan tudtok csak haladni az emberek között, különféle dobásokkal tudjátok gyorsítani a haladásotokat.

Zarczlav csak üvöltözik a kedvesét elragadó rossz arcú banditák után azonban azok figyelembe sem veszik a hangját, mivel a tömeg teljesen elnyomja. Nem úgy a nő, akit cipelnek: -Vasilij?! - érkezik a meglepett kiáltás a tömegen keresztül, majd rögtön utána néhány számotokra ismeretlen szó is.  A lovon ülők láthatják, hogy a lovag hangját hallva a nő új erőre kapott, szinte majdnem kitépi magát az elrabolói kezéből azonban nem elég erős hozzá, bárhogy is próbálkozik.
A kísérők csak értetlenül néznek hol a lovagra hol pedig Ir'-re aki láthatóan csak most veszi észre, hogy a háta mögött mik történnek. -Hé! - kiált a lovag után meglepetésében, többre nem is futja tőle jelenleg, azonban látva a helyzetet hamar rájön, hogy szavakkal bizony semmit nem érne el így csak anyanyelvén - valószínűleg - átkozódva figyeli a dolgot, majd vált néhány szót a déliekkel.


Fekete körvonal: Az illető hatáson ül.
Fekete kocka: A hátrahagyott ló.

A térképen minden beosztás kb. két méternek felel meg.

Két kiáltás között egyet hátra nézek, és meglátom Laveillon arcát, eszembe sem jut visszatartani, csak egy hálás pillantást küldök felé. Aztán meghallom Justyna hangját, ami újabb pofont ad lelkemnek, majd az otthoni szavak tépnek lelkembe. A leghangosabban, ahogy csak futás közben lehet kiáltok kedvesem után. -CZEGO SUNT VASILIJ! - Futok tovább, nem túl erősen félre lököm azokat akik az utamban maradnak, közben tovább kiáltozok. -Justyna! Tarts ki, megmentelek! Kibelezlek titeket fattyúk! Justyna! Megöllek mindőtöket! - Üvöltöm, mint a párját hívó szarvasbika.
This message was last edited by the player at 21:54, Sat 30 June 2012.

A lovamon maradok, és aggodalmasan szemlélem ahogyan a többiek máris bajba keverednek. A tömegre dörrenek - El az útból, most azonnal! - mutatok a Zarclav előtt bambán bámuldozó vagy ordítozó emberekre.

Zarclav hálás pillantására egy biccentéssel felelek amíg felém néz. Amint tudatosul bennem, hogy nőt menteni megyünk, gondolkodás nélkül kardot rántok és inkább Zarclav mögött megyek, ahol már szabad utam van, minthogy sajátot törjek magamnak. Igyekszem lépést tartani a lovaggal, nem akarom, hogy egyedül bocsátkozzon harcba. Ha valaki Zarclav és közém próbál állni, félrelököm. - Nem éppen tisztességes ennyien egy nőre menni. Egek, hol itt a jómodor?

Laveillon tartja a lovag sebességét, miközben karddal a kezében árnyékként követi. Nem igazán lép be közéjük senki mivel az emberek ahogy látják az üvöltöző lovagot és a zsivány kezében lévő kardot inkább kihátrálnak mellőlük, már amennyire lehetséges ez ebben a tömegben.
Eközben a lányt elraboló öt férfi tovább menekül a tömegen keresztül. A lány irányából már csak elfojtott nyögések hallatszódnak, az egyik fickó befogta a lány száját, hogy az ne tudjon ordibálni.
Zarczlav szóval és fegyverrel, de leginkább a kettő miatti együttes félelmet keltő jelenlétével próbál magának utat törni, amelybe a kereskedő szavai is besegítenek. A közte és a szerelme között lévő táv folyamatosan csökken... Néhány embert kézzel is odébb taszít a gyorsabb haladás érdekében.
Ir' eközben fejét csóválva nézi az eseményeket, majd a déliekre nézve bólint. Két déli válik ki a körkörös formációból és kezdi követni a két hőst, miközben a többiek átveszik a helyüket az alakzatban.
Arkhaine a tömegre parancsol, akik azonban nem figyelik annak mozdulatait mindössze a szavaira lesznek figyelmesek. Bambán fordulnak hátra és kezdenek villámgyors sebességgel eltakarodni a csapat útjába, megnyitva az utat a Palota felé. A jobbján lévő emberek közül csak néhányan veszik tudomásul, hogy róluk van szó, de az a pár ember utat is enged a lovagnak és a zsiványnak.


This message was last edited by the GM at 11:25, Sun 01 July 2012.

Zavar, hogy nem tudunk teljes sebességgel haladni, de örülök is neki, mivel a kiszemelt csapat, akit egyre jobban látok már, őket is kellően lelassítja. Hangot is adok nemtetszésemnek és torokból jövő üvöltés hagyja el ajkaim. - EL AZ ÚTBÓL! - Feszülten markolom a kardomat és várom a csatát, miközben az ellenfél fegyverzetét próbálom kifürkészni, már amennyire ezt a tömeg engedi.

-El az utamból! - Rivallok rá a tömegre, majd aki nem hallgat rám, azt arrébb taszítom, utat nyitva magamnak. -Justyna! - Kiáltok kétségbeesetten, és idegességemet is csak tovább fokozza a lány elhallgatása. -Engedjétek el! - Hangos kiáltozás közepette lándzsámat kifehéredett bütykökkel szorongatva török előre a tömegben.

Egy enyhe grimasszal az arcomon ülök tovább a lovamon, és reménykedem, hogy a többiek nem kerülnek túl nagy bajba. Én nem engedhetem magamnak, hogy a palotában bármiféle incidenssel megvádoljanak.

Zarczlav tovább halad a tömegben embereket lökdösve maga előtt, azonban a nagyobb sikert ezúttal is inkább a jelenléte éri el, így az emberek próbálnak nagyjából maguktól eltakarodni az útjából, anyázások és szitkozások keretében.

-A ti érdeketekben remélem, hogy a barátaid a Palotában mellőzik az ilyen jeleneteket, különben diplomáciai pályafutásotok nagyon rövid úton fog véget érni a Palotaőrök által. - mondja. Nincs a hangjában semmi megrovó mindössze kijelentést tesz, ámbár láthatóan a déli élvezi a helyzetet, amely egy ilyen ereklyegyűjtő világot látott embertől egyáltalán nem meglepő.

A két déli lovas aki beszállt az üldözésben és Laveillon pedig ott van közvetlenül Zarczlav nyomában.

Azonban ami történik arra senki nem számított, mindazonáltal mindannyian jól látjátok már. A menekülő emberrablók valamiért megtorpannak, ha jól látjátok egy férfi (leírás, katt) állja az útjukat. Az elől haladó fickó egy Takarodj kutya! - keretében fegyvert ránt és megpróbálja megtámadni a férfit azonban az egy villámgyors mozdulattal a kezében lévő hosszú kard segítségével megfosztja a férfit a fejétől aminek következtében vér kezd spriccelni minden irányba. A fegyver a vér nyomán tűzre kap és narancssárgás lángokkal kezd táncolni a gyilkos fegyver vakítóan ragyogó pengéjén.
Az emberek akik a környéken által sikoltozva kezdenek menekülni, láthatóan egyik sem kíván részt venni a balhéban. Menekülés közben az emberek majd agyonnyomják egymást annyira sietnek távol a helyszíntől. Valószínűleg nem a banditáktól félnek vagy a támadójuktól, hanem attól, hogy pillanatokon belül a városőrség fog lecsapni a helyre.
A férfi lángoló karddal a kezében, az embergyűrű közepén várja a banditák reakcióját valamint rátok pillantgat.

A félreállított emberek még mindig bután pillantgatnak a kereskedőre aki félreállította őket az útból, ám láthatóan nem szándékoznak visszatérni a helyükre, egyenlőre. -Na, mi lesz már? - érkezik az egyik elégetlenkedő embertől a kérdés, láthatóan ezek az emberek innen nem is látják tőlük nem messze mi történik.

A tágasabb helyszín és az ellenfél megtorpanása elindít bennem valamit. Vérem forrni kezd, de engedem, hogy Zarclav támadjon először, utána én a másik legközelebbire támadok.

-Justyna! -Üvöltöm ismét, miközben át sem gondolom miféle isteni gondviselés hatására torpantak meg üldözőim. -Végetek! - Ordítok a leghátsó ellenségre, majd gondolkodás nélkül vetem magam a küzdelembe. Hollónyelv, a Hollóisten kegyelméből előre lendül, egy alacsony döféssel próbálok végezni, kedvesem bántalmazójával. Fegyverem amint lecsapott máris visszatér, ösztönösen mozgok, és figyelek, hogy esetlegesen hárítani tudjak egy felém érkező támadást, ugyanis így páncél nélkül túlságosan sebezhető vagyok.

- Remek, - tör ki belőlem. ...egy újabb fegyveres barbár gyilkos. Eddig nem volt elég sem velünk, sem ellenünk. Az addig szép és jó, hogy levágott egy emberrablót, de nehogy Zarclavval találja folytatni szórakozását. - Neeeem, - felelem a kufárnak - odabent nem lesz velük baj. Csak akkor balhéznak, ha más tesz agresszív megnyilvánulásokat, de kapva kapnak minden alkalmon, csak hogy egy-két vércseppet ki tudjanak préselni valakiből. - lovamon előre dőlve figyelem az eseményeket, és kíváncsian várom, hogy ki marad meg a konfliktusból, kivel folytatom majd tovább utamat.

A csapat tagjai valamint a titokzatos idegen aki a csapat segítségére sietett egy emberként próbálna támadni a banditákra amikor valami olyan történik, amely miatt mindannyiuknak eláll a lélegzete...

Zarczlav szerelméről valamint az őt elraboló banditákról akiknek valószínűleg az volt a szándékuk, hogy szétválasszák a csapatot lehull a lepel.

Vérköd és foszladozó hús formájában a banditákról és Zarczlav szerelméről a fátyol tovaszáll és az illúzió feloszlik. Oszladozó bűz lesz úrrá azonnal a területen és másvilági kacaj járja be az egész teret ahogy az ég elsötétül felettetek és vöröslő színben kezd játszani a nappal, mintha csak az apokalipszis jött volna el az Istennő Szigetének pusztulása idejéből.
A lány helyén egy Empusa áll, a Névtelen Úrnő gyermeke, aki a pusztulás és a halál utáni szenvedés boszorkány istennője. A lény amely a helyén áll egy szamár alsó testű és csábos, szinte megbabonázó fedetlen felső testű nő, akinek aurája minden férfi ember szívét azonnal meglágyítja és szinte lefegyverzi, legyen bármennyire is romlott a test, amely a végtelen élvezetet ígéri. A tekintetétől szinte még a legerősebb lelkek is összezuhannak és letérdelnek előtte, kebleire omló vörös hajának pedig a gyengék kivétel nélkül behódolnak. Hangja nem e világi, minden szó visszhangzik mintha csak egyszerre ezer helyről suttogna a fületekbe. -Azt hittétek, hogy büntetlenül cselekedhettek a Sárkány nevében? Bolondok! - hangja csábító válik mint egy heves hajadoné aki már hónapok óta éhezik ura után: -Most pedig, öljétek le egymást! Nekem!... - mondja a végén folyamatosan halkulva, majd a kacagásra vált, amelybe folyamatos a gyönyör hangja költözik ahogy érzi és látja, hogy körülöttetek a polgárok egymásnak esnek.
De a banditák is átváltoznak, a földön fekvő halottal egyetemben. Megnőnek, alsó részük helyére különféle patás állatok lába kerül, ámbár csak kettő, nem négy mint a Empusanak. Állatias kezeik végén karmok jelennek meg vagy éppen kopott és rozsdás, cifrázott fegyverek amelyek már eddig is náluk voltak. Arcuk eltorzult és némelyikük fején szarvak nőnek ki, halált visítva készülnek felétek rontani, szerencsétekre a lehulló lepel adott számotokra egy kevés időt. Talán arra, hogy imádkozhassatok az életetekért, ugyanis a tömegben mindenhol feltűnik néhány...

A pillanatnyi csendet mindössze a délvidéki kufár kétségbeesett és mindent elnyomó kiáltása töri meg: -EMPUSA! - kiáltja és már kardot is ránt...



A többi NPC-ről még nem látni mi a szándéka, de a polgárok közül mindannyian engedelmeskednek a parancsnak.

Kérek majd egy vérmérséklet próbát!
Ha a dobás nagyobb mint húsz, semmi nem történik.
Ha húsz és tizenöt között van tudtok cselekedni, de mindenre -1 kocka.
Ha tíz és tizenöt között van akkor a félelem miatt cselekvésképtelenek lesztek.
Ha tíz alatt dobtok vagy a véletlen kockára 1 jön ki (függetlenül ilyenkor az értéktől) akkor megtámadjátok a hozzátok legközelebb álló nem démont. Ha a célpont akit támadnotok kellene barát, lehet dobni még egy vérmérséklet tesztet. Ilyenkor tizenöt felett kereshettek más célpontot (például a polgárok) alatta viszont nincs mese, támadnotok kell a másikat.

A harci cselekvések rendesek lehetnek, mintha csak harcolnátok ahogy akartok, tehát lehet benne kitérés, stb, mindössze a legközelebbit kell támadni.
This message was last edited by the player at 23:08, Mon 02 July 2012.

Az események összekuszálják a szálakat és megzavarodom. Kissé émelygek, majd a parancsnak eleget téve a legközelebbi ember felé vetem magam. Ismét nem törődöm, védekezem-e egyáltalán, csak hadonászok a legközelebbi ember felé.
This message was last edited by the player at 08:20, Tue 03 July 2012.

Ahogy halálra döföm a zsoldost, felpillantok ám ekkor olyan dolog történik, amire még a Hollóisten fiait sem készítheti fel semmiféle nagymester. Látom a démont, de nem érzek mást csak csalódottságot és céltalan haragot. Képek törnek elő bennem, ahogy magamhoz ölelem Justynat a farkasprémek rengetegében és szeretkezünk a hóesésben, látom Bohumil üveges tekintetét, számos lovagtársam holttestét, és megannyi szörnyűség pereg le a szemem előtt. Haragom céltalan, haragszom szüleimre, kik pénzért adtak túl rajtam, haragszom rendemre amiért elpusztította bennem az igazi álmokat és a reményt, haragszom Bohumilra amiért elvette tőlem a szerelmet... Érzelmeim zavarában, a Hollóistenhez fordulnék segítségért, ám más mutat utat haragomnak, egy vörös hajzuhatag és egy bájos arc... Lotha Sikolt fel bennem a remény, ám ekkor hallom álmaim hangját. ,,Szerettelek de te megöltél." Dühöm kiteljesedik. -Nem öltelek meg! Kiáltok, öntudatlanul, megfordul velem a világ, látom a pokol béli teremtményeket, a kárhozat farkasainak fajtalan fattyait, ám mégsem feléjük fordulok. Hátat fordítok önmagamnak és a szamártestű démonnak is amit Lothának képzelek. És magam előtt látom Laveillon vigyorgó arcát, amint rajtam nevet, kínomon nevet, pedig hagyta meghalni Lothát, hagyta hogy megöljem őt, befeketítette szavaim aranyát mit a vándornak adtam, és még nevetni mer rajtam, kineveti a Hollóistent, ennél kevesebbért is bárki halált érdemel, de most érzem a késztetést amit belemar érzéseimbe, tudatomba, a lényegembe. Bosszút állok Lotháért, bosszút állok Justynaért, bosszút állok Bohumilért... Bütykeim kifehérednek Hollónyelv faragott nyelén, haragom, dühöm, bosszúm útja világos. Meg kell ölnöm Laveillont, hogy enyhüljön a fájdalom. Lotha kér, Justiana kér, Bohumil kér, mind csak halált kér, a barátom halálát, nincs mit tenni ezt az áldozatot vállalni kell. Előre lendülök, lándzsámat előre szegezve a zsivány mellét célozva. Talán igaza van rendemnek, érzelem és álmok nélkül nincs fájdalom, nincs remény csak az igaz hit, hit hogy beteljesítem a Hollóisten akaratát. Előre lendülő lábam súlyát viszem bele a döfésbe mely Laveillon élete ellen tör. Azért élünk, hogy öljünk, azért ölünk, hogy élhessünk... Mondta egyszer a nagymester, mielőtt csatába küldött volna minket, talán igaza van. Nincs más célja életünknek, csak az ölés. Igaza van Primoznak is, halált érdemlek, halált érdemlek tetteimért... Merengek őrületemben, miközben lándzsám barátom melle felé döf.

A helyzettől kissé összezavarodva nem sikerül hirtelen erőt venni magamon, és meglepetéssel kevert ijedtséggel kapkodom tekintetem jobbra-balra.

-Ha az Empusa meghal, a varázslata is vele foszlik! - kiáltja a délvidéki kufár majd kivont éjfekete kardjával a démon irányába próbál haladni. Egyetlen egy déli van mindössze aki olyan állapotban van, hogy követni tudja és azon is látható, hogy alig tudja a lovát nyugtatni miközben ő maga is halálra van rémülve, de végül is karddal a kezében követi a magabiztos Ir'-t.

A kereskedő előtt lovagló kísérő azonban nem volt ennyire erős, kardot ránt és nemes egyszerűséggel nekiront a halálra rémült kereskedőnek, aki mozdulni sem képes, mindössze figyelni a felé közeledő pengét... Amely azonban soha nem ér oda mivel a mellette lovagló déli láthatóan tapasztaltabb és bátrabb ember, félreüti a kardot amely Arkhaine életét veszélyeztette. És mintha a kísérő valahonnan ismerős is lenne a kereskedő számára! It'? Vagy csak a képzelete játszik vele?

Az egyik démon amelyik mellett Ir' megpróbál ellovagolni karmával végigszántja az állatot és kis híján a kufár lábát is. Az állat szinte azonnal meghal, előre bukik ráesik egy nőre és messzire előre dobja a kereskedőt. A mögötte lovagló déli egy gyors mozdulattal leszáll a lóról és északra kerül, az állat menekülni kezd lovasa nélkül.

Az ismeretlen férfi valószínűleg a délvidéki kufár szavát hallva vértől lángoló kardjával rohanni kezd a démoni nő irányába. Nem jut túl sokáig, az egyik démon veti neki magát, a földre teperi és letépi a férfi fegyverforgató karját majd messzire dobja a végtagot amely még mindig szorongatja a fegyvert amelyet markában tart.

Az egyik délvidéki a saját társának ront neki és kardjával végigszántja annak mellkasát. Az ijedt és tehetetlen férfi lefordul a lóról, hátasa északra kezd menekülni míg ő maga a porban próbál fegyvert rántani és valami önuralmat erőltetni magára.

Egy déli démon amely a kísérők tömege felé közeledik egy embercsoporton haladna át. A nagyjából kettő és fél méter magas pokolfajzat nemes egyszerűséggel megragad egy termetes és izmos férfit majd kettészakítja, az egyik kezében maradó darabba beleharap majd eldobja a testrészeket.

Két másik déli a polgárokat kezdi mészárolni míg a többi tehetetlen, fegyverét vagy éppen azt sem szorongatva figyeli az eseményeket és próbál erőt venni magán.

A legészakibb démon varázslata segítségével lángok martalékává tesz legalább egy tucat polgárt.

Laveillon ereiben keringő megbájolt vére gyilkolásra készteti és arra, hogy engedelmeskedjen a parancsnak. Megtámadja a hozzá legközelebb álló, magáról sajnálatára teljes mértékben tudó délvidékit aki nem csak vele, de egy másik társával is szemben áll. Elkeseredetten próbál védekezni, félre üti a zsiványnál gyorsabban cselekvő társa kardját azonban Laveillon fegyvere mélyen a felszántja a kísérő lábát. Déliül káromkodik.

Északkeleten az emberekre valamilyen vörös köd telepedik az egyik démon jóvoltából. Pillanatok alatt megül az egymással harcoló embereken a köd majd egy placcsanás keretében az emberek darabokra szakadnak. Végtagok és vér minden felé...

A polgárok egymást gyilkolják ahogy Úrnőjük megparancsolta számukra, aki ennek a mámorában úszik. -Ennyire gyengék lennétek, Sárkánykölykök? Szánalmas! - kacag fel fejetekben. -Most pedig... meghaltok! - ördögi kacaja közben elkezd megváltozni körülöttetek a valóság, még laikus számára is érezhetően valami hatalmas mágiához fog folyamodni, hogy véget vessen a vérontásnak.

A láthatóan behódolt lovag lándzsával a kezében, valószínűleg senki által nem sejthető illúziók közepette fegyvert szegez és egyenesen a zsiványnak ront... akinek esélye sincs kitérni az ereklye fegyver elől, páncélja úgy hódol be a fegyvernek mint Zarczlav a démon szavának. Egyetlen szerencséje mindössze, hogy a lovag nem tudta célon tartani a fegyverét így a mozgolódó zsivány mellkasa helyett annak oldalán rohan keresztül, nem érve fontos szervet de így is pusztító találatot okozva.

A lovag akciója után az egyik démon lép oda hozzá és a mögötte lévő lándzsa nyelét valamint a vállát ragadja meg, hogy nemes egyszerűséggel leharapja annak fejét. Azonban ahogy a lény hozzáér a fegyverhez sisteregve marja meg a kezét és ugrik hátra majd dühödten karmolja végig a lovag hátát miközben földöntúlik sikollyal jelzi elégedetlenségét a megszentelt Isteni fegyvert illetően.

Körülöttetek pedig mindenhonnan rémült emberek sikolya hallatszik ahogy szinte minden általatok ismert Istenhez imádkozva könyörögnek segítségért és menekülnek az iránytű minden irányába.



A dobási lehetőségek (mindenkinek privátban):
This message was last edited by the player at 14:10, Tue 03 July 2012.

A hátamba maró éles fájdalom hatására, felkiáltok, ám ez a kiáltás megszabadít az elmémet fogva tartó erőtől. Amíg érzed, hogy fáj, tudod, hogy élsz... Jut eszembe nevelésem egyik tételmondata. Ahogy szememről felszáll a pusztítás hályoga, kétségbe esve tapasztalom, egy újabb barátom oldalából áll ki szent fegyverem. A csalódás újabb hulláma söpör rajtam végig, és a félelem, hogy milyen könnyen a kárhozat bajnokává váltam. Nem a démont támadtam, hanem saját tulajdon barátomat, gyomromban görcs keletkezik, mintha okádnom kéne. A kárhozat kovácsolta fegyveremmel sújtottam le a kárhozat erőinek parancsára... Nincs helye érzelemnek, nincs helye félelemnek, nincs helye bánatnak se örömnek, nincs helye álmoknak... Félek, hogy azzá válok ami ellen világ életembe harcoltam, félek a démonok hatalmától... Félek a kárhozattól... Ám le kell ezt győznöm, le kell győznöm a kárhozat és a saját démonaimat, hogy méltó bajnoka legyek a Hollóistennek, hogy magamon tudhassam a óvó szárnyait, és együtt ülhessünk a nagy tölgy ágán... Harcolnom kell, mindazért, amiben hiszek... Eltökéltségem egyre küzd a gyomromat szorongató félelemmel, ám a fájdalom segít, segít bennem feléleszteni a harcost az isteni szentségtől övezett lovagot, a Hollóisten bajnokaként kell viselnem magam, és ahhoz méltóan is cselekszem. Egy kegyetlen, ám szükséges mozdulattal kihúzom Laveillon sebéből a lándzsám, aztán perdülve támadok a démon felé. Az ellenség felé döfök lándzsámmal, fájdalmas kiáltás közepette, melyből erőt szándékozok meríteni, közben pedig készülök fogadni a démon visszatámadását, és a bennem lakozó ösztönök segítségével, pedig ügyelni próbálok hátam fedezésére, nehogy egy megvadult polgár vagy egy déli halálra sújtson míg én a démonnal vívom élet-halál harcomat. Hollóisten, most ne hagyj el...

Ahogy barátom lándzsája végigszántja oldalamat felordítok és visszazökkenek a valóságba. A kardom végén vér csepeg, egy déli vére, míg tőlem balra Zarclav áll, támadásra készen. A félelemtől megdermedve képtelen vagyok akárcsak egy hangot is kiadni a torkomon, reszkető kézzel szorongatom magam mellé engedett kardom. Lelkileg készülődöm a végzetemre és, így az utolsó pillanatokban Alesyerre tudok csak gondolni.
This message was last edited by the player at 17:42, Tue 03 July 2012.

Magamhoz térek, és felkiáltok: - A démont! Öljétek meg a nőt!

Ir' szinte még földet sem ér de kezei segítségével már is elkezd felállni és elszántan tovább folytatja a teljes mértékben esélytelennek látszó rohamot az Empusa ellen. Elhalad a démon mellett akivel Zarczlav harcol és csapásra kész karddal közeledik a démon felé.

A fél kezű idegen harcol az életéért. A démon aki rávetette magát nemes egyszerűséggel próbálja felzabálni a férfit aki az övéből előrántott késével próbálja védeni magát. Eddig még megúszta de az egész védekezéssel csak annyit ért el, hogy jobban felbőszítette a démont aki a mozdulataiból ítélve arra készül, hogy nemes egyszerűséggel letépje annak fejét.

A kereskedő csak remegő hangon, tetetett magabiztossággal próbálja arra biztatni társait, hogy próbálják meg elpusztítani a démont. -A démont! Öljétek meg a nőt! - kiáltja, néhány tekintetből leolvasható, hogy rajta lennének a dolgon azonban vagy éppen a saját társaik ellen kell harcolniuk vagy a félelmüket kell legyőzniük. Az utóbbiak végül is magukhoz térnek a kis biztatás és az életveszély hatására.

Azonban Arkhaine valaki másnak is szemet szúr, nem csak az általa lelkesíteni kívánt délieknek. A felé közeledő démon vicsorogva kezd varázsolni ahhoz hasonló vérködöt amelyet az előbb is láthatott a csapat. A kereskedő és a déliek körül lassan elkezd materializálódni a varázslat, ruhájukon jól láthatóan ott vannak az apró vörös pöttyök, bőrüket égetni kezdi, szemük könnybe lábad a maró ködtől.

Két déli erre eszmélve megpróbálja megtámadni a démont, hogy megszakítsák őt a gyilkos varázslatban, s habár mind a ketten mélyen belemártják a kardjukat és a démonnak a sebek mentén meglátszódnak a belsőségei is, mintha csak élvezni a helyzetet visszatámadni sem akar. Csak arra készül, hogy pillanatokon belül elsüsse a varázslatot és megöljön mindenkit akire a köd ráült.

A másik démon északnyugaton szintúgy megelégelte a szórakozást és a kereskedő valamint annak bandája felé fordul. A levegőbe emelkedik, láthatóan arra készül, hogy egy tűzköpettel sújtsa le a kis csapatot.

Két déli tovább kaszabolja a polgárokat míg a többi láthatóan tehetetlenül kapkodja ide-oda a fejét, hogy mit kellene tenniük a két démonnal aki pillanatokon belül le fog rájuk csapni.

Eközben egy másik démon a félelemtől egy helyben álldogáló Laveillont veszi célba. Valamilyen minden fényt elnyelő fekete masszát köp a zsivány bal karjára azonban még mielőtt oda kaphatna az elkezd beleivódni a bőrébe. A zsiványt hányinger kerülgeti a látványtól de nem igazán érez semmit az egészből mindössze annak a masszának az érkezését.

A lovag kirántja a zsiványból a lándzsáját amelynek hatására a férfiből folyni kezd a vér és a fájdalom is erős amelyet érez miatta.
Zarczlav démoni ellenfele acsarogva szemléli a lovag kezében lévő szent fegyver. Miután a lovag szúrt egyet a lándzsájával - amely sajnos nem érte el a célját - a démon varázslathoz kezd folyamodni. Hosszú lángnyelvek csapnak a lovag felé aki azonban elég fürge ahhoz, hogy kisebb sérülésekkel megússza.

A polgárok maradéka eközben egymást mészárolja lángolva, vérezve, néhányuk már kezdi menekülőre fogni azonban még mindig lézengenek néhányan a harcmezőn.

Ettől a körtől kezdve már a játékosok közül senki nincs a félelem hatása alatt, szabadon cselekedhet!

Az adrenalintól a reflexeim felgyorsulnak, és halott csigákkal vetekedő reflexeimmel dolgozom fel a szituációt. Még jó szándékkal szólva is csak relatívan azonnal indulok ki a baljós ködből. A két déli között átvágtatva, a lovát vesztett délit északról kerülve próbálok Zarclav mellé kerülni, kés-röptávolságba a démon nőhöz.
- Nem tűrjük meg a démonok tisztátalan játszadozásait az Istennő földjén! Pokolba a pokolfajzatokkal, égjenek a szörnyetegek!

Alesyer képe elillan és behunyom a szemem, ám hamar felnyitom, mert úgy éreztem valami a bal karomnak ütődött. Odapillantok de semmit sem látok, majd ahogy Zarclav kihúzza lándzsáját, morogva emelem meg a kardomat. Ismét szivárog életem vöröslő folyadéka és elborul az agyam. - Ebből most már elég! - A démon, akivel Zarclav hadakozik, válik látómezőm egyetlen legyilkolandó céljává, miután mély levegőt vettem kardomat arcom bal oldala mellé emelem, hegyével a démont célozva megrohamozom, majd egy alulról indított, átlós vágással próbálom megsebezni. A támadás után igyekszem elkerülni, ha valaki felém akar támadni.

A harc heve egyre erősödik szívemben és lelkemben és ahogy a pokol tüzének égető forróságát megérzem arcomon úgy foszlik le rólam a félelem terhe, bütykeim kifehérednek lándzsámon, és látom, hogy ki kell végeznem ezt a pokoli szörnyeteget ahhoz, hogy a déli elérje célját és, hogy barátom életben maradhasson. Ismét két kézre fogom a lándzsát és úgy vetem magam ismét harcba a démon felé döfve, a Hollóisten minden kegyelméből és haragjából erőt merítve.

A démonok és az Empusa felkészülnek arra, hogy egy pillanat múlva kivégezzék a lábon maradó tagokat a csapatból. Néhányukon a vérköd van rajta amely pillanatokon belül vérmasszává fogja robbantani a csapat legalább felét, míg a többiekkel a démonok tüze fog végezni vagy esetleg az Empusa egy varázslata.

Ugyan Zarczlav sikeresen megsebzi a démont azonban az nemes egyszerűséggel nekirohan a férfinek. Szarvával átszúrja a férfi eddig is sebesült vállát amelyből ömleni kezd a vér már azelőtt, hogy a porba eshetne.
Laveillon próbál neki segíteni, találata sikeres mivel a démon nem figyelt rá, azonban rohamozás közben az karmával végigszántja a zsivány gyomrát elkeserítően mélyen.  A démon jól demonstrálta, hogy milyen könnyen képes lenne akár az egész csapattal egymaga elbánni.
Eközben Arkhaine próbálná szóra nyitni a száját miközben a lovával ügyetlenkedik, de ehelyett egy démoni tűzgolyó löki méterekkel arrébb miközben lovastól mindenestül lángra kap. Az állat a lábára esett, a sebe súlyos és tovább lángol.  A vérködöt varázsoló démon pedig pillanatokon belül fel fogja robbantani a varázslatot.

-Ennyi lenne, Sárkánykölykök? - ordibálja nevetve csábos hangján miközben egy vöröslő villám cikázik keresztül az égen, mindenkit elvakítva egy pillanatra, a délvidéki kereskedő helyén pedig csak egy apró hamurakás marad valamint egy földre hulló fekete kard, amely még az iszonyatos hő ellenére sem izzott fel.

Több délvidéki kísérőt is nemes egyszerűséggel lemészárolnak a démonok, tapasztalt harcosok ide vagy oda, a tőletek nem messze lévő idegent is darabokra tépi a démon amelyik vele játszadozott majd beleharap a fejébe és a zsivány valamint a lovag irányába dobja.

És a démonok ezzel még nem fejezték be, mindannyian egy-egy utolsó csapásra készülnek, hogy kivégezzenek mindenkit amikor...

...egy megtermett férfi nagyságú, láthatóan nem emberi lény jelenik meg lila fény keretében a placc közepén. A másodperc tört részére minden megáll a harcmezőn ahogy megjelenése váratlanul érint mindenkit, majd egy hatalmas sárgás villanás keretében elkezd ragyogni két gömb a kezében.

Aztán mielőtt még bármit is tehetne, Arkhaine darabokra robban és vérköd formájában hull a talajra, Laveillont egy az előzőhöz hasonló vörös villám teszi semmissé Zarczlavot pedig deréktől felfelé kettészakítja a démon akivel harcolt. Legalább ez történne bármilyen nagy elszántságuk ellenére is, hogyha valami csoda nem lépett volna közbe.

A következő pillanatban Arkhainen lévő vérköd felrobban. Szinte érzi, ahogy szanaszét reppennek a testrészei és ködként hull alá a földre azonban nem ez történik. Ehelyett hatalmas nyomás nehezedik rá mintha harminc ember akarná más irányokba húzni, de valamilyen sárgás ragyogás van körülötte amely életben tartja és nem engedi darabokra szakadni. Ettől függetlenül a fájdalom erős és a tűz melegsége valamint összeégett húsa is ott van még.
A zsivány pedig szembekerül a megtestesült gyönyörrel ismételten, legalábbis ahogy az előbb látta. Az előbb látott vörös villám vakítja el és érzi, ahogy keresztülhúz rajta és elporlasztja, de mivel még hallja a mennydörgést tudja, hogy életben van. Mintha ötven fokos láza olyan érzés lesz rajta úrrá s látni is csak homályosan lát de annyit viszont igen, hogy valamilyen sárgás ragyogás van körülötte és valószínűleg ez védte meg az életét.
Zarczlav pedig alul marad a harcban, a démon leteperi, s habár néhány pillanatig képes ellenállni, a lény a medencéjére talpalva a földre teperi, rátapos a gyomrára majd két kezével megfogva kettétépné. Hihetetlenül erős fájdalom szalad végig a férfin ahogy a csontjai és a húsa megfeszül, s talán el is ájulna tőle azonban valamilyen sárgás ragyogás tartja életben és egyben.
Ehhez hasonló esemény történik egy délvidékivel valamint két polgárral is, habár ezt nem igazán látjátok.

A következő pillanatban a sárgás fény egy démont szaggat darabokra mintha csak valami papírból készült figura lenne. Túlvilági sikoly tölti meg a teret ahogy eltávozik a másik dimenzióra, ahonnan a legendák szerint egy évszázad és 666 nap múlva térhet csak vissza.
De a parádé nem ér itt véget, a démonok és az Empusa egyszerre zúdítják támadásukat az újonnan érkező felé. Vörös villámok, lángcsóvák, földöntúli fénnyel világító lövedékek és még egy égből lehulló meteor is megkörnyékezi a férfit. Valószínűleg titeket már csak ezek látványa képes volna megölni, de a sárga ragyogás megvédelmez titeket. Pillanatnyi káosz után az alak sértetlenül áll a sárga fénnyel maga körül majd újabb esemény történik.

Körülöttetek mindenhol köpenyes férfiak jelennek meg kisebb csoportokban, karddal a kezükben és mindegyikőjük öltözetében más szín dominál. Varázslattal és karddal csapnak össze a démonokkal miközben az elsőnek érkező idegen az Empusára támad. A démoni nő egy lila egyenes csóvával támad amely körül fekete spirálok futnak körbe, az idegen azonban egy fehér fény keretében eltükrözi azt egy másik irányba, egyenesen egy démon felé. Ahogy belecsapódik a démonba az azonnal köddé válik és mintha csak soha nem is létezett volna, az általa meggyilkolt emberek feltámadnak, az általa megidézett varázslatok pedig soha nem is léteztek. Pillanatokkal később a démon soha nem létezésével életüket visszanyert emberek belehalnak a körülöttetek dúló csata hevébe, emberi és démoni halálsikolyok töltik meg körülöttetek a levegőt ahogy lassan elkezd a vöröslő fény az égről halványulni.

A többi fegyveres szisztematikusan kezdi gyilkolni a démonokat akik nem hagyják magukat annyira könnyen elvinni. Ha valamilyen fehér buborék nem lenne körülöttetek valószínűleg a kiszabaduló varázslatok már a fél várost elpusztították volna. Általatok szinte teljesen átláthatatlanok a történések, de a sárga fény életben tart titeket, ki tudja meddig.

Folyamatosan újabb és újabb fegyveres varázslók érkeznek és a démonok lassan elkezdenek elfogyni, majd utolsóként az Empusa halálozik el ahogy az elsőként érkező idegen teremtmény a körülöttetek lévő sárga fénnyel egyszerűen belülről kifelé átvilágítja majd a lény egy mágiától megfosztott, vörös hajú és meztelen lányként hull a földre.

A csata véget ért, s habár majdnem a teljes kíséreteteket lemészárolták számotokra ismeretlen okokból, éltek. Ahogy próbáltok erőt venni magatokon ahhoz, hogy egyáltalán megmozdulni meg tudjatok, a fegyveresek kezdenek nektek is némi figyelmet szentelni.

Kellemetlenségekkel küszködve, az istennőnek hálát adva életemért nyögdécselem ki. - Démonokat ölni tudnak, embereket újraélesztani tudnak, ördögi trükköket játszi könnyedséggel verik vissza. De egy dolgot nem tudnak. Öt kibaszott perccel hamarabb érkezni, az már nincs a reszortjukban. - Azért még mindig elég jól időzítettek, be kell vallani. Azt hiszem odabent valóban jobb lesz, ha meghúzzuk magunkat.

In reply to Arkhaine Valour (msg # 68):

A kereskedő aki megannyi fájdalommal küzdik (egy ló valószínűleg eltörte a lábát ahogy ráesett, a húsába égett az öltözete és minden lélegzetvételnél húzza a belsőségeit, az arcán lévő hús pedig elroncsolódott és szinte a csontjáig égett valamint kis híján darabjaira robbant) csak érthetetlen szavakat képes nyögdécselni az arcát mozgató izmokból érkező fájdalom - és részleges hiánya miatt. Habár a túlzott fájdalomtól ő szinte úgy érzi, hogy kimondja őket, - a valóság teljesen más.
Felette néhány fegyveres kezd el mozgolódni, látja őket beszélni de nem érti mit mondanak, olyan távolinak tűnik minden ahogy a ragyogás amely körülölelte eddig kezd elhalványulni.
This message was last edited by the GM at 18:20, Wed 11 July 2012.

Szent lándzsám démonhúsba mélyed és én már tudom, hogy baj lesz, a démont nem sikerült halálra sújtani, így csak még közelebb került hozzám. Mikor aztán megérzem, a lény teljes súlyát testemen, már tudom, hogy legyőztek... Kimeredt tekintettel nézek szembe az acsarkodó szörnnyel, de lelkem messze jár, számos csata képe pereg le szemem előtt, ahogy egy lovasroham után földre vet haldokló hátasom..., de talpra állok. Látom, ahogy a fagyos földön csattan a fejem, ahogy egy óriás elsodor..., de talpra állok. Előttem van a kép, ahogy térdem megannyiszor megrogy, de mindig volt erőm, volt erőm talpra állni. Erőt veszek magamon, hogy talpra lökjem magam, lelökve magamról a bestiát, ám hirtelen jött erőm a semmibe lebben mikor szinte felnyársalom magam a démon szarvára. A levegő egy fájdalmas és csalódott ordítás kíséretében távozik vereségre ítélt testemből. Barna szemeim a démont vizslatják, ezt a velejéig gonosz szörnyeteget, melynek sikerült felém kerekednie, csupán annyi vigaszom van, hogy a gonosz elleni harcban esem el, testem még küzd, megpróbálom megemeli lándzsámat, hogy tovább harcoljak ám a fekete nyél is kicsúszik kezemből, és mintha csak a Hollóisten kezét engedném el, így hagy el hirtelen a reménybe vetett hit. Még látom ahogy, Laveillon szörnyű sebet kap és a segítségünkre segítő idegen véres martalék hull alá az égből, úgy múlik el ez az ismeretlen hős, hogy még csak köszönetet sem tudtam neki mondani... Már felkészültem, én is így végzem, véres szétmarcangolt tetemként a csatatér borzalminak egy elemeként mikor az arany fény körülölel, hirtelen azt hiszem meghaltam, ám a derekamba hasító fájdalom, mint annak előtt már annyiszor most is megerősít abban, hogy életben vagyok. Meglepve figyelem, ahogy az ördögi hatalmak elbuknak a különleges emberek ereje által és a rettentő démon, egy megtört lány képében hanyatlik a földre. Mikor már tisztul a világ a szemeim előtt nagy sóhajjal szakad fel bennem a megkönnyebbülés, hörgök és talán még néha fel is ordítok az éltető fájdalomtól, de legalább tudom, hogy élek. Kezemmel próbálom megkeresni lándzsámat, hogy újra magamban érezhessek némi erőt, mivel a Hollóisten volt oly kegyes és megáldott... Aztán óvatosan a fegyverre támaszkodva megpróbálok felállni, ha nem megy hagyom, és csak nézem az eget felhők után kutatva, ezen a földön, mindig oly szép fodrosak a felhők, ha sikerül talpra állni akkor is az eget kémlelem egy pillanatig, de aztán felmérem kiknek köszönhetem a csodát, hogy még élhetek és gyönyörködhetem a felhők fodrainak szépségében. Egyelőre nem szólok, csak nézek némán, eltűnődve a pusztításon.

A támadásom erőt vesztett, de pontos volt. Miután a kard befejezte útját, térdre rogyok és a kardra támaszkodom. Csak ez után veszem észre, hogy a hasam nagyon mélyen fel lett hasítva, miközben a démoni lényre támadtam. Nem sok erőm maradt a további cselekvésekre, de nézelődni még van erőm. Amikor az Empusa nevű démoni szamárhölgy felém tekint, valamilyen érdekes érzés jár át. Hirtelen úgy érzem elszakadok a testemtől, haladok az eddig elhunyt csapattagok felé, akik újdonsült barátaimnak is nevezhetnék. Beugrik Lotha arca, Sayundinevornys berregő hangja. Elmosolyodom és egy könnycsepp gördül végig a jobb szemem alatt. - Sajnálom... Alesyer. - Úgy érzem kész vagyok átlépni a túlvilágra, ám észre veszem a furcsa sárgás fényt, ami ugyanúgy ott van Zarclavon is. Nem igazán tudatosul bennem, mi a fene folyik pontosan, de örülök, hogy lesz még alkalmam Alesyer szemébe nézni. A kardomra támaszkodva, sarkaimon ülve fürkészem szemeimmel a csatateret és igyekszem minél hamarabb letisztázni magamban, mi is történt.

-Mi legyen velük Ítélethozó? - hallatszik a kérdés valahonnan, amelyet a csapat tagjai is hallanak. A villámtól vakoskodó és kissé megsüketülő Laveillon számára is jól érthetőek a szavak mivel a férfi mellett áll és éppen őt figyeli.
Mély, dörmögő hang válaszol: -Ir'kal'eef társaságában akartak a Palotába utazni, így oda tartozónak számítanak. Ezen kívül egy ilyen démoni aktivitást ki kell vizsgálnunk mindenképpen, mivel láthatóan őket akarták meggyilkolni. - mondja valaki még, majd mindannyitok körül kezd elsötétülni a kép, egészen ájulásig...