Karl csak a tőle teljes mértékben megszokott, rendületlen, érzelmeket szinte alig vagy egyáltalán arckifejezésével bólint egyet. -Itt leszünk a városban és figyelünk. - mondja, majd elpillant a nő felé, kissé halkabbra veszi a hangját. -Megpróbálom, de nem ígérhetek semmit. Nem fogok tétlenkedni míg bent vagytok. - jelenti ki határozottan az ex-fejvadász.

-Rendben, akkor ne késlekedjünk! - mondja a délvidéki kissé fellelkesedve, majd maga előtt terelgetve a kereskedőt elindul kifelé. Ahogy az udvarra érkeznek a meglehetősen furcsa kufár ordibál egy keveset, valószínűleg valamit a lovakról, majd az istállóban mozgolódni kezd néhány déli. Egy tucat kísérő kezd el közeledni az udvar közepére lóháton és magukkal terelgetve négy lovat. Ez lesz a kis csapat kísérete a Palotába. Miközben közelednek a déliek a hátasokkal a kufár így szól: -Menet közben el fogok mondani pár dolgot a Palotáról, amelyek betartása elkerülhetetlen a falai között. Fontos, hogy ezeket muszáj betartani különben az ember könnyen bajba kerülhet. - mondja.

-Ennél többet nem is kérhetek. - Bólintok Karlnak, eztán kezet nyújtok neki kitudja nem-e ez az utolsó találkozásunk. Bólintok a déli kereskedőnek is mikor meglátom, egy pillanatban gyönyörködöm a lovakban, majd kissé elszégyellem magam, hogy sajátom helyet idegen lovakon készülök lovagolni, de hát ez van, nincs mit tenni, a páncélom is itt marad. Így még lovagnak se vagyok jó, csak valami könnyűlovasnak... Felszállok a kiválasztott, vagy épen kiadott lóra, és indulásra készen várom a déli intő szavait.

Amint kilép Ir' megörülök, ám amikor a lovakat hozzák, elmerengek. - Én még eddig sosem ültem lovon... - Levezetem magamban a lehetőségeket, hogyan fogok leesni a lóról, illetve hogy fog eltaposni. Muszáj vagyok hamar elhessegetni ezeket a gondolatokat és inkább Zarclav kezébe nyomom a kulacsát. Utána várom mi is fog történni.

Elveszem a kulacsomat, aztán övemre kötözöm, Karlnak még mielőtt eltávolodna hozzáfűzöm. -Addig használhatod a lovamat, Belfeghor a neve arra hallgat, okos ló. -A többieket szemlélve feltűnik Laveillon bizalmatlansága ló láttán. -Mi az barátom, tartasz a lovaktól? -Kérdezem könnyed hangon mosolyogva.

Egy emlék kúszik elő az agyamból. Felhümmögök, majd gyorsan összefoglalom magamban mit is akarok ezzel kapcsolatban mondani és előadom a lovagnak. - Egyszer egy lovardában láttam, hogyan patkolnak egy lovat. Sajnos a növendéknek kellett mindezt elvégeznie, egy betöretlen lovon... A többit el tudod képzelni. - Feltekintek a nekem szánt lóra, megfogom a szárat, majd végigsimítom a kezem az orrán. Megvárom mit lép erre a ló, majd egy akrobatikus láblendítést követően megpróbálok a nyeregbe ugrani.
This message was last edited by the player at 14:27, Tue 26 June 2012.

Az állat természetesen érzi a zsivány nyugtalanságát és bizalmatlanságát vele szemben, így másképp reagál mint egy magabiztos lovasnak. A férfi egy példás mozdulattal ugrik a nyeregbe, a ló legkisebb örömére, mivel az ilyen utazó hátas nincs hozzászokva az ilyen egyéni nyeregbe ülésekhez ezért ijedtében megugrik. A zsivány csak ösztönében tud megkapaszkodni itt ott az állaton, a nyergen, a kantáron, a gyeplőn, s habár a déliek nevetésben törnek ki a próbálkozáson, azonban Laveillon eléri a célját, ugyanis sikerül megfékeznie a lovat, hogy ne kezdjen el futni és még a nyeregben is maradt.

Megfogom a szárat, majd a ló nyakát megpaskolom. Kezdek megnyugodni, és mivel már láttam, mások hogyan lovagoltak azt gondolom, nekem sem lesz nehéz. Amikor eljut az agyamig, hogy nevettek rajtam és nyeregben maradtam, elfog a büszkeség érzete és a vigyorom kiszélesedik, kihúzom magam és a nevető déliek felé vigyorgok. Kényelmesen elhelyezkedek a nyergen, ismét megpaskolom a ló nyakát és várom az indulást.
This message was last edited by the player at 18:41, Wed 27 June 2012.

- Na mivan, nem indul? - tudakolom jókedvűen Laveillontól, hogy sikerült-e már megfejtenie az állat mechanikáját, közben én is az egyik paripára kászálódok.

- Örülnél, ha nem tudnám megülni, igaz? - Kérdezem gúnyosan, miközben a kereskedő felé vigyorgok. - Nem áll távol a valóságtól, sosem ültem még lovon ezidáig... - Fontolgatom feltegyem-e a kérdést, majd pár másodperc múlva mégis csak felteszem. - Az addig oké, hogy felugrottam, de még sosem ültem lovon. Esetleg szólna valaki pár jó szót?

Nagyokat kacagok  zsiványon, kissé meg is riasztom az újdonsült lovamat, de hamar úrrá leszek rajta. Biz te nem vagy olyan mint az én jó lovam, csúnya paci... Szidom meg gondolataimban az állatot, eztán a már vigyorgó Laveillonhoz fordulok. -Őstehetség vagy Fiú, ha már ülni tudsz rajta nagy baj nem lehet. Na, most vájd bele a lábad az oldalába... De csak gyengéden, hallod. Aztán, ha túl gyorsan szaladna rántsd meg a kantárt, de azt is csak finoman. Ne feledd él az a jószág nem holmi fűrész az, hogy rángassa az ember. - Mondom el az alapokat jó kedélyűen, majd széles mosoly és büszkeség kíséretében figyelem mi történik ezt követően.

Zarclav szavai bátorságot öntenek belém, felidézem azt a pár estét, amikor a lovardával szemben álló nagy fán töltöttem néhány éjszakámat és reggel a lovak patáinak zajára ébredtem. Még fiatal voltam, nem mertem megkérdezni, szabad-e nekem is lovagolnom, így csak távolról csodálhattam őket. Végül vigyorogva úgy teszek, ahogy Zarclav mondta.

Laveillon valamint Arkhaine kisebb nagyobb problémákkal küzdve ugyan de meg tud birkózni a számukra hozott állatokkal, így a csapat végül el tud indulni.

A csapat így hát elindul a Palota felé, keresztül a forrongó embertömegen. A délvidékiekből álló kíséretetek láthatóan komolyan veszi az elégedetlenkedő polgárok nyújtotta fenyegetést, van olyan köztük aki kivont fegyverrel vonal, hogy bármelyik pillanatban harcra készen legyen. Haladás közben Ir' intéz hozzátok néhány szót: -A Palotában az egyedüli és megkérdőjelezhetetlen rendfenntartó szerv a Palotaőrségből valamint a Palota varázslóiból áll. Pártatlanok, nem szólnak bele a politikai dolgokba, azonban amennyiben valakiről úgy gondolják, hogy valamiben veszélyezteti a palotában lévők épségét, akkor arra rangtól függetlenül csapnak le. Nem éri meg velük packázni. - mondja. -A másik, hogy felejtsétek el azt, hogy bárkik is vagytok azok között az emberek között. Egész országok vagy hatalmas rendek felett parancsoló emberek tárgyalják Ort és a frakció sorsát. Hogyha hangot akartok magatoknak próbáljatok szövetségeket keresni és minél kevesebb ellenfelet találni, különben soha nem juttok sehova. - magyarázza. -Korábban a Palotába bárki bemehetett, de ez a lázadások idején már nincs így. Éppen ezért, ha bent vagytok onnantól kezdve már cselekedhettek teljes mértékben a saját nevetekben, nem kell rám hivatkoznotok, mivel nem raknának ki onnan még egy parasztot sem normális esetben. Na persze ez nem jelenti azt, hogy beengednék vagy azt, hogy a nemesi testőrség nem dobatná ki, de bejutni sokkal nehezebb mint bent maradni. Értitek? - folytatja. -És ismételten mondom, bárányok vagytok a farkasok között. Sok különféle kultúrájú ember van odabent, ne felejtsétek el. Hogyha valakinek a szokásait nem ismeritek egyértelműen, akkor ne habozzatok bocsánatot kérni, ha megsértitek, mivel könnyen bajotok lehet belőle. - teszi hozzá még a férfi, miközben haladtok a Palota felé.

- Értem. - felelem készségesen - Az idegen kultúrákról átfogó, ha nem is részletes ismereteim vannak. Az etikett szabályait be tudom tartani könnyedén, még ha idegen is. Szövetségesekre akadhatunk, sokan kereskedtek a keleti parton az itteni nemesek közül is, bizonyára van valaki, akinek érdeke a jó viszony az Ó-Bastin vidékkel.

Kicsit szokatlan ez a helyzet, de tetszik. Szívesen megtartanám ezt az állatot és, még ha a gatyám is rámenne az eltartására, szívesen tenném. A séta a lóval egész megnyugtató, de ugyanakkor figyelnem kell minden lépésére, és arra is, nehogy megbotoljon valamibe. Így ha testileg nem is fáradok el, szellemileg elfogok. Kellemetlen lesz kedvetlenül a 'farkasok' közé menni, de elvégre nekem csak annyi a dolgok, hogy csendben álljak a kereskedő mellett. Miután Arkhaine befejezte a mondandóját én is felelek It' szavaira. - Rendben! Nekem úgy is csak csendben kell lennem. Síííííri csendben. Mivel hozok, viszek... - Idézem a múlt éjjelről a kereskedő piszkálódó hangnemében, jelzem vele, hogy nem feledem azt, hogyan bánik velem. - Attól mert máshogy élek, még én is lehetek jó ember. De sebaj, majd vissza lesz ez még fizetve. Ha piszkálódni akarsz, hát legyen! - Mindeközben fékezhetetlen vigyorom ott ül, ahol ülnie kell.

-Csak ne bízd el magad, ezek között az emberek között... már ha éppen emberről lesz szó, szinte biztos, hogy találsz olyanokat akikről még hallani sem hallottál. Ezekkel kell a legjobban vigyázni mert az ilyen zárkózott nemzetek tagjai nagyon érzékenyek más kultúrákra és rengeteg félreértés lehet már csak a nyelvi eltérések miatt is. - mondja Ir' miközben haladtok tovább. -És lehet, hogy lesz akit ez a tengerparti dolog meg fog győzni de lehet, hogy nem és én inkább erre fogadok. Kisebb szövetségeseket persze könnyű így szerezni, de egy befolyásos ember az ilyeneknek a tucatját rántaná az irányátokba már csak annyival is, hogy meghív titeket a lakosztályára. A házak játéka ilyen és ilyen is marad. - magyarázza.

Miközben a csapat beszélget a délvidéki kufárral lassan, a Spirálon felfelé haladva megérkeztek a Népek Palotája előtti hatalmas térre. Az embertömeg nyomasztó, a bűz amelyet a több ezer izzadó test áraszt magából keveredik a füsttel és a halottak bomlásával, orrfacsaró szagokat létrehozva. Itt-ott a tömegben a földön elterülve embereket láttok akiket a tömeg már szinte véres csonkokká taposott szét, megmutatva ezzel a polgárháborús helyzet véres arcát a számotokra. Innen onnan üvöltözéseket hallotok a tömegből, szinte folyamatos jelleggel.
Engedjetek be, ott él a nővérem! Pusztuljon a Palota! Halál a parasztokra!
Halál a külföldiekre! Adjatok enni! Égjen a tengerpart!
Éljen az Istennő! Ő már halott! Csak egy aranyat, könyörgöm!
Szabadságot a Királynőnek! Vigyetek be majd én elbeszélgetek azokkal a fafejű nemesekkel! Erőt a Hadúrnak!
Vesszen a nemesség! Akasszátok fel őket! A fiam?! Hova lett a fiam!?
Itt vagyok! Hatalmat a népnek! Úgy van!
Védelmet és élelmet! Vegyük el! Úgy van! Hé baromarcú, nem látsz?!
Ide gyere már, hol vagy? Ég a szegénynegyed ti meg a Palotát véditek! Bérenc kutyák!
Halál! Halál! Dunnákat, párnákat...!
Valaki tegyen rendet! Őrség, őrség! Hozzátok vissza az Istennő korát!
A tömeg nagyon lassan nyit nektek utat és láthatóan az sem mindegy, hogy merre mentek, mert míg a tengerpart polgárai láthatóan nem reagálnak rátok agresszívan azonban néhány külföldi nemzet fiai, akiket Arkhaine kivételével talán csak alkalmanként Zarczlav ismer fel, már annál inkább agresszív tekintettel néznek rátok. A lovaitoknak sem tetszik ez a helyzet itt az embertömeg közepén és az egyre nagyobb nyomás miatt nagyon lassan tudtok már haladni.
De legalább a Palotára már rálátásotok van. Az épület maga hatalmas, hófehérre van meszelve amely így a délelőtti nap fényében szinte vakító. Az építészeti stílusosa az ég felé törő és karcsú, láthatóan több nemzet munkája van benne, s habár a díszítettségét innen nem látjátok, mind bizonnyal arra is ez vonatkozik. Egy kissé a gótikus stílusra hasonlít, nagyjából úgy éri meg elképzelni. Az viszont még talán ilyen Palotát soha nem látott emberek számára is nyilvánvaló, hogy az egész hatalmas épületet egy korábban itt álló Palota köré építették. Természetesen ez áll közepén, egy régi típusú tömbkastélyra hasonlít leginkább, ez a - tornyokat leszámítva - legmagasabb épület az egész Palotában. Ezt veszi körül kilenc torony, a kilenc építésben részt vevő fontos nemzetet jelképezve, s ezeket kisebb épületekkel kötik össze, amelyek még így is nagyok. Több helyen is láttok tornyokat, habár ezeket nehéz megszámlálni, mivel némelyikről nehéz eldönteni, hogy valóban torony-e vagy csak egy kisebb kiugró terasz.
Miközben lépésben haladtok figyelmeteket egy éppen szónoklásba belekezdő ember kelti fel: -Testvéreim! - kezd bele a férfi akit többiek tartanak a tömeg felé, ha jól látjátok egy asztallapon vagy egy pajzson áll, nehéz kivenni innen. -Bastinia büszke népe, árnyékai vagytok csupán magatoknak! Nézzetek magatokra! Ti lennétek Ochali* és Nerar** vérei?! Szégyen gyalázat így látni a legbüszkébb nemzetet az Istennő szeme előtt, akit azzal vádoltok, hogy elhagyott benneteket, pedig csak annyi történt, hogy vészterhes időkben és a külföldiek átka alatt, a nehéz idők alatt ti fordultatok el tőle, nem pedig ő tőletek! - mondja, miközben a környékről jól hallhatóak a sutyorgások a szónok szavai miatt valamint néhány külföldi káromkodása és szidkozása. -Én azt mondom nektek, hogy Bastinia a Bastinoké nem pedig a külföldi csőcseléké! Ragadjatok fegyvert és csatlakozzatok, csatlakozzatok a tengerpart utolsó hazafiként gondolkodó vezetőjéhez, a Hadúrhoz! Tisztítsuk meg a külföldiektől a Birodalmunkat és adjuk vissza a hatalmat a Királynői vérvonalnak! Igen! A vérvonal nem halt ki, csak visszavonult a visszatérést várva! Él a remény és az Istennő is velünk van! - a végén már teli torokból üvölti, hogy az emberek éljenzésén túl tudjon tenni. A külföldiek szépen lassan próbálnak távolabb húzódni az egyre forróbb hangulattól.
Az üvöltözése szépen lassan kezd elhalni mögöttetek, az emberek túlordítják. Azonban nem maradtok esemény nélkül, illetve pontosabban Zarczlav nem marad a nélkül. Fülét egy női segélykiáltás üti meg, amely túlzottan is ismerős számára... Ha a fejét arra kapja meg is látja a forrását, egy hosszú szőke hajú, huszas évei végén járó leányzó az, akit éppen néhány ember környékez meg és próbál elhurcolni, a többi ember szeme láttára, akik egy kézmozdulatot sem tesznek az ügy érdekében. A hangja is szörnyen ismerős volt, azonban ahogy meglátja az arcát szinte egészen biztos lesz benne, hogy nem csak halucinált. A szőke teremtés minden bizonnyal első szerelme akitől a rendje szakította el, s habár neki a messzi északon kellene lennie, ki tudja a lovagtól való elszakadása után milyen ostoba és világot látni akaró gondolatok miatt jöhetett ide.

* - Ochali, a Nagy Királynő-ként emlegetett uralkodóasszony volt, akit minden idők legbefolyásosabb és legtöbbet elérő királynőének tartanak a történelemben. Az első uralkodók között volt, ezért is emlegetik úgy mint a véradót a nemzet számára.
** - Nerar volt Ochali férje és a birodalom hadvezére. Az ő vezetésével számolták fel a tengerparton lévő ellenséges nemzetek és szövetkezetek maradékát.

Lándzsámat egyenesen tartva hegyét az ég felé, szegezve régi szokás szerint haladok, közben pedig figyelmesen hallgatom a déli, kalmár fejedelem szavait, nem áll szándékomban ezekkel ellentétben cselekedni, ezt magamban nyugtázva figyelem a fiatalok játékos csipkelődését, nekem már ehhez egyre ritkábban van kedvem. Ahogy beérünk a tömegbe lábammal szorosabban fogom a lovat és a kantárt is erősebben markolom, és magamban próbálom leplezni mennyire nem bízok ebben a jószágban. Szemöldökömet ráncolva és keskeny vágású szemeimet még jobban összehúzva hallgatom a külföldiek ellen uszító szavakat. Északon ez a föld csak egy tartomány lenne, nagyobb birodalmak kezében, de ezek még így is csak egymást ölik... Nem csoda, hogy egy gyenge isten nem is bír velük és itt hagyja őket főni saját levükben. Elkalandozott figyelmem azonban nem a beszélőre térnek vissza, hanem a női segélykérés irányába fordulnak. Ahogy meglátom a szőke haj lobogását, egyből bevillannak a képek, amit rendem tagja szakítanak el  szerelmemtől. Engem az egyik, míg Justynat a másik irányba vonszolva, hogy aztán egy a sötétzárka gyógyítson ki a szerelem gyengeségéből. Amikor aztán meglátom az aranyhaj övezte kétségbe esett arcot szívembe fájdalom hasít, és még az is megfordul a fejemben, hogy a szerelem valóban gyengeség. -Justyna! Justyna! - Kiáltom, abban bízva, hogy nem csak képzeletem játszik olvadozó szívemmel. Irányba fordítom a lovamat, majd mikor látom, hogy az nem tud rést ütni a tömegen leszállok a nyeregből és gyalog próbálok a bitangok felé törni. Szívem keltette őrületben forgó szememmel zavarom magam előtt a tömeget. -El az utamból! Engedjenek! Justyna! Engedjék el! - Próbálom túlharsogni a zsivajt eszeveszett üvöltésemmel.

A palota előtti tömeg nyugtalanná teszi alattam a jószágot, megkérdőjelezem a ló tartását és a gondozója munkáját. Igyekszem a munkámnak megfelelően csendben maradni, ám amikor Zarclav ordibálásba kezd és leszáll a lováról én sem habozok, utána sietek és próbálok segíteni. Ha vissza próbál tartani csak mélyen a szemébe nézek és oda mutatok ahová éppenséggel tartott. Ám ha nem tart vissza, szinte mellette, mindenki mást arrébb lökve haladok vele, miközben a vigyorom kissé ördögivé válik.

Kezdeményezzetek!
Lassan tudtok csak haladni az emberek között, különféle dobásokkal tudjátok gyorsítani a haladásotokat.

Zarczlav csak üvöltözik a kedvesét elragadó rossz arcú banditák után azonban azok figyelembe sem veszik a hangját, mivel a tömeg teljesen elnyomja. Nem úgy a nő, akit cipelnek: -Vasilij?! - érkezik a meglepett kiáltás a tömegen keresztül, majd rögtön utána néhány számotokra ismeretlen szó is.  A lovon ülők láthatják, hogy a lovag hangját hallva a nő új erőre kapott, szinte majdnem kitépi magát az elrabolói kezéből azonban nem elég erős hozzá, bárhogy is próbálkozik.
A kísérők csak értetlenül néznek hol a lovagra hol pedig Ir'-re aki láthatóan csak most veszi észre, hogy a háta mögött mik történnek. -Hé! - kiált a lovag után meglepetésében, többre nem is futja tőle jelenleg, azonban látva a helyzetet hamar rájön, hogy szavakkal bizony semmit nem érne el így csak anyanyelvén - valószínűleg - átkozódva figyeli a dolgot, majd vált néhány szót a déliekkel.


Fekete körvonal: Az illető hatáson ül.
Fekete kocka: A hátrahagyott ló.

A térképen minden beosztás kb. két méternek felel meg.

Két kiáltás között egyet hátra nézek, és meglátom Laveillon arcát, eszembe sem jut visszatartani, csak egy hálás pillantást küldök felé. Aztán meghallom Justyna hangját, ami újabb pofont ad lelkemnek, majd az otthoni szavak tépnek lelkembe. A leghangosabban, ahogy csak futás közben lehet kiáltok kedvesem után. -CZEGO SUNT VASILIJ! - Futok tovább, nem túl erősen félre lököm azokat akik az utamban maradnak, közben tovább kiáltozok. -Justyna! Tarts ki, megmentelek! Kibelezlek titeket fattyúk! Justyna! Megöllek mindőtöket! - Üvöltöm, mint a párját hívó szarvasbika.
This message was last edited by the player at 21:54, Sat 30 June 2012.

A lovamon maradok, és aggodalmasan szemlélem ahogyan a többiek máris bajba keverednek. A tömegre dörrenek - El az útból, most azonnal! - mutatok a Zarclav előtt bambán bámuldozó vagy ordítozó emberekre.

Zarclav hálás pillantására egy biccentéssel felelek amíg felém néz. Amint tudatosul bennem, hogy nőt menteni megyünk, gondolkodás nélkül kardot rántok és inkább Zarclav mögött megyek, ahol már szabad utam van, minthogy sajátot törjek magamnak. Igyekszem lépést tartani a lovaggal, nem akarom, hogy egyedül bocsátkozzon harcba. Ha valaki Zarclav és közém próbál állni, félrelököm. - Nem éppen tisztességes ennyien egy nőre menni. Egek, hol itt a jómodor?

Laveillon tartja a lovag sebességét, miközben karddal a kezében árnyékként követi. Nem igazán lép be közéjük senki mivel az emberek ahogy látják az üvöltöző lovagot és a zsivány kezében lévő kardot inkább kihátrálnak mellőlük, már amennyire lehetséges ez ebben a tömegben.
Eközben a lányt elraboló öt férfi tovább menekül a tömegen keresztül. A lány irányából már csak elfojtott nyögések hallatszódnak, az egyik fickó befogta a lány száját, hogy az ne tudjon ordibálni.
Zarczlav szóval és fegyverrel, de leginkább a kettő miatti együttes félelmet keltő jelenlétével próbál magának utat törni, amelybe a kereskedő szavai is besegítenek. A közte és a szerelme között lévő táv folyamatosan csökken... Néhány embert kézzel is odébb taszít a gyorsabb haladás érdekében.
Ir' eközben fejét csóválva nézi az eseményeket, majd a déliekre nézve bólint. Két déli válik ki a körkörös formációból és kezdi követni a két hőst, miközben a többiek átveszik a helyüket az alakzatban.
Arkhaine a tömegre parancsol, akik azonban nem figyelik annak mozdulatait mindössze a szavaira lesznek figyelmesek. Bambán fordulnak hátra és kezdenek villámgyors sebességgel eltakarodni a csapat útjába, megnyitva az utat a Palota felé. A jobbján lévő emberek közül csak néhányan veszik tudomásul, hogy róluk van szó, de az a pár ember utat is enged a lovagnak és a zsiványnak.


This message was last edited by the GM at 11:25, Sun 01 July 2012.

Zavar, hogy nem tudunk teljes sebességgel haladni, de örülök is neki, mivel a kiszemelt csapat, akit egyre jobban látok már, őket is kellően lelassítja. Hangot is adok nemtetszésemnek és torokból jövő üvöltés hagyja el ajkaim. - EL AZ ÚTBÓL! - Feszülten markolom a kardomat és várom a csatát, miközben az ellenfél fegyverzetét próbálom kifürkészni, már amennyire ezt a tömeg engedi.