A következő pillanatokban a tárgyalóterembe egy szolgálólány lép be. Elegánsan meghajol mindannyitok előtt majd mint heráld jelenti be a néhány lépéssel mögötte haladó férfit. -Engedje meg követasszony, hogy alázatosan bejelentsem a Bastin parti nagykövetet, a Kereskedelmi Szövetség megbízatásából, Arkhaine Valour urat. - nem vár többet, arrébb is lép az útból, hogy a férfi beléphessen a terembe kényelmesen és ne neki kelljen kikerülnie a szolgálót.
-Üdvözlöm Valour úr! Kérem foglaljon helyet, örömömre szolgál, hogy annak a bizonyos csapatnak a harmadik tagja is az én otthonomban vendégeskedik. - mondja a nő, majd az asztalra mutat, hogy a férfi helyezze magát kényelemben.

Hacsak Arkhaine másképp nem jelez, akkor a szolgálólány közvetlenül utána kilép a tárgyalóteremből.

A szobában így a jelenlegi személyek tartózkodnak: Arkhaine, Banir, Etasiroda, Laveillon, Lial, Zarczlav.

Mosolyogva, csendesen köszönöm meg a lánynak a bemutatást, majd az úrnőnek - Köszönöm, enyém a megtiszteltetés! Nagyon segítőkészek az alattvalói. - kellemes mosolyt küldök társaim felé, kétség sem férhet hozzá, hogy örülök, hogy mindannyian életben vannak. Emelt fővel lépek egy székhez, és méltósággal foglalok helyet. Egy gyors pillantást vetek a jelenlévőkre, és meglepetten tapasztalom az idegen trió inkább kalandor, mint hivatali személyi megjelenését. Az úrnőcske nem csak papírokat tologatni és szépen mosolyogni van itt, az már egyszer biztos. Szerencsére vannak itt világi képviselők is, vagy legalábbis kifogtuk a legjobb követséget. - Kis sóhajtás hagyja el ajkamat, egy ilyen csata után kevésbé érzem magam nagykövetnek, vagy nagyúrnak, mint legyőzött, megalázott sorkatonának. Gondterheltségemet visszaszorítva inkább csak csendben várom, hogy az úrnő kezdeményezzen.

-Remélem elfogadja bocsánatkérésem amiért nem kezdem el elölről a történetet amelyet a barátainak már elmondtam, mivel hamarosan egy fontos tárgyaláson kell részt vennem, de barátai minden bizonnyal szívesen felvilágosítják majd. Élvezzék nyugodtan a rezidenciám vendégszeretetét ameddig csak kedvük tartja. - mondja a nő. Kicsit meglepő a két régebb óta itt tartózkodó számára, hogy az előbbi ,,kitörésetek'' után is milyen eleganciával képes kezelni a helyzetet, mintha mi sem történt volna. -De mindazonáltal én úgy gondolom, hogy ez a feladat amely őket várja nem a maga asztala lenne, így nem is érzem úgy, hogy bármiből kimaradt volna. Tehát - mondja a nő majd a Laveillonhoz és Zarczlavhoz szól úgy döntöttek, hogy segíteni fognak nekem. Követi becsület szavamat adom rá, hogyha lenne más megoldás akkor inkább azt választanám, mivel az ottani körülmények rosszabbak mint bárhol ezen a síkon és még a Sárkány gyermekei számára is kihívást fog jelenteni, de sajnos nincs más lehetőségünk. Arkhaine úr minden bizonnyal érdeklődni fog a küldetésük iránt, kérem mondják el neki a részleteket, hogy szabad belátása szerint dönthessen, magukkal tart vagy pedig itt marad Ortban, hogy nekem segítsen más tereken harcolni a Bastin Tengerpart fennmaradásáért. - a nő feláll az asztaltól, majd betolja a széket. -Most azonban ha megbocsájtanak, nekem egy fontos tárgyalásra kell elmennem. Az ajtóban álló őrök természetesen a szolgálatukra lesznek bármiben és Banir is itt fog maradni, hogy a felszereléssel kapcsolatos kéréseiket kielégítse. Reményeim szerint hamarosan ismét csatlakozhatom a társaságukhoz, addig kérem tájékoztassák Arkhaine urat. - mondja a nő, majd elindul az ajtó felé.

Banir ajtót nyit neki és a nővel kimegy a szobából az összes jelenlévő szolgáló is, a csapat magára marad, Lial és Banir társaságában.
This message was last edited by the player at 18:34, Sat 08 Sept 2012.

Megbánóan követem az eseményeket, ám amikor kopogás hallatszik az ajtón inkább kíváncsivá válik tekintetem. Amikor a fiatal hölgy lép be elkomorulok, de amikor kiejti a kereskedő nevét, akit eddig a napig és csatáig nem igazán tartottam fontos személynek, most mégis heves szívveréssel fogadom, rendkívül széles mosollyal és akkora megkönnyebbülés járja át a testemet, hogy rögtön hátralépek a székért, helyére teszem és leülök. Elégedetten vigyorgok, hogy a beszédes cimboránk, aki annyi ékes szót szólt az eddigi pár csatánk során, ami nem mellesleg telepumpált adrenalinnal és sokkal hatékonyabban állhattam helyt az oldalán, most ismét a társaságunkban van. És így, hogy már tudom, hogy valamilyen szinten rokonom csak még boldogabb vagyok. - Történjék odaát bármi, ismét van családom. Cifra és érdekes, de van családom. - Igaz nem vagyok éhes, de nem tudom megállni, hogy ezt a remek pillanatot ne koronázzam meg egy falatka finom sajttal. Röstellem amit műveltem, nem akartam fegyelmezetlen és tolakodó, legkevésbé ellenséges lenni, de ennek ellenére önfeledten majszolom a sajtot, miközben vigyorogva bólogatok Arkhainenak. Közben hagyom, had mesélje el Zarclav a küldetésünket, minden bizonnyal neki sokkal jobban megy, mint nekem.

Mikor meglátom, hogy Arkhaine belép, jelentőségteljesen rápillantok, és egy jó nagy bólintással adom tudtára, hogy a megnevezhetetlenségig nem jó a kedvem. Megvárom míg, Etasiroda befejezi és kimegy a teremből, aztán odamegyek Arkhainhez, hogy tudassam vele mibe is mentem, illetve mentünk bele az imént. Ekkor veszem észre, hogy vörös hajú társam eszét vesztve mosolyog, nem értem, hogy mi oka erre, de most jobbnak látom ráhagyni. Megszorítom Arkheine vállát, majd olyan közel hajolok hozzá, hogy már érezhesse leheletemben az elfogyasztott ételek szagát, szinte suttogva közlöm vele.  - Nagyot sóhajtok, és még mélyebbre ásom tekintetem a fiatal, már már férfinek is titulálható személy lelkének tükrébe.  Értesz ugye? - Kérdezem ezt már fennhangon.

Csendben bólintok Zarclavnak, azonban egy ötlet kerülget - talán mégsem lennék olyan haszontalan azon az oldalon, ki tudja, hogy mennyi hasznos tudást lennék képes kisajtolni a kedves hölgyből. - Talán mégis tehetnék valamit értetek, azonban utána kell járnom. - a két bent maradt emberhez fordulok - Szükségem lenne egy szobára, de legalábbis pár perc magányra, fontos lenne, mielőtt még nekiállunk tervezni.

Egy teherrel kevesebb... Jegyzem meg magamban, mikor érzem, hogy egy kisebb kavicsocska gördül le a szívemről, így már eggyel kevesebb életet tartok a kezembe, következő lélegzetemmel pedig a felellőég is lecsúszik vállamról. Arkhaine vállára teszem a kezem, és így szólok: -Kérdezd meg az őröket, hova tudsz elvonulni.

Zarczlav tart egy cseppet sem rövid tájékoztatót az ifjú kereskedőnek arról, hogy milyen halállal és halandósággal dacoló feladat az amelyet a követasszony rótt a nyakukba. Mindezt elég halkan teszi ahhoz, hogy senki más ne hallhassa a célszemélyen kívül és a folyamatos sugdolózás láthatóan rosszul érinti Banirt aki habár nem teszi szóvá, de arcáról jól leolvasható a gyanú és az inger amit érez azzal kapcsolatba, hogy a férfi eme az előbb nyíltan közölt információkat sugdolózva adja tovább, mintha csak ferdíteni, torzítani próbálná az igazságot azért, hogy manipulálhassa a kereskedőt.
-Ha mosdót keres akkor itt ezen a folyosón talál. Ott le is ülhet néhány percre vagy ott van mellette egy vendégszoba is. Otto elkíséri. - mondja Banir a harmadik személyt kizáró információszerző beszélgetés hallatán, hangjában még érezni, hogy még mindig nem nyugodott le az előző vitából és ezt az is igazolja, hogy nem várja meg mit mond Arkhaine hanem ahogy belekezd a mondandójába résnyire nyitja az ajtót, hogy az odakint álló őr hallhassa mit kell majd tennie. Ezután Otto teljesen ajtót nyit és várja a kereskedőt illetve a desztinációt, hogy merre vezesse az ifjút.
Ha Arkhaine elhagyja a termet akkor azután, ha pedig nem akkor az ajtó bezáródása után az eddig hallgatag és érezhetően csak a kérdésekre válaszoló Lial veszi át a beszélgetés kezdeményezését: -Hallottatok már valamit arról a helyről ahova készültök?

Nem indulok sehova, azonban a kérdés elhangzása után felszólalok - Ismerek valakit, aki mesélhet róla egyet, s mást. - azzal mégis elindulok - Megpróbálom felfrissíteni az emlékezetemet, addig eldöntöm, hogy mégis mi tévő legyek. Kérem, kísérjen a mosdóba! - Úgy gondolom, hogy talán ki kellene kérnem valakinek a tanácsát, aki a jelenlévőknél jobban ért a témához, és valószínűleg kevésbé elfogult velem kapcsolatban. Rápillantok az órámra - két óra egy perc - elmosolyodom, hisz valóban fiatal még a nap.

Amint lecsúszott az utolsó falatka sajt is, egyből nyúlok a következőért. Ám ez az utolsó falat, mert ismét hangos szót hallok. Banir hangja emlékeztet az előbbi vitánkra, de már semmilyen érzelmet nem engedek kirajzolódni. Amint anyu magához ragadja a szót, felé fordulok és figyelem mit akar mondani.

Tekintetem érezhető ellenszenvvel villan Banir felé, de nem pihentetem meg rajta metsző szempáromat, helyette inkább a beszélők felé fordítom a figyelmem. Ami elég nehéz feladatnak bizonyul, így, hogy szinte még tapintható bennem az idegesség, nem a félem miatt, már régen nem féltem csatába indulni, a háború vagy téged öl meg, vagy a benned lappangó félelmet, legalábbis az erőszakos halál okozta félelmet. -Amíg Arkhaine odavan elmesélhetné nekünk amit tud. - Mondom nem a nőnek szánt rideg hangsúllyal, aztán pedig feszült figyelemmel hallgatom.

Arkhaine mögött bezárja az ajtót az egyik ott várakozó őr majd elkíséri a mellékhelyiséghez.
A férfi nem szól semmit a nagyjából fél perces út alatt mindössze egyenes háttal, kimért és katonás lépésekkel halad majd megállapodik az ajtó előtt. -A mellékhelyiség, uram. - a férfi nagyjából huszas évei vége felé járhat az arcáról ítélve tehát annál minden bizonnyal fiatalabb pár évvel. Minden esetre a hangjából érezni, hogy nem tudja eldönteni milyen titulust használjon felétek de mivel az Úrnője fontosnak vélt vendégei vagytok ezért annak megfelelően is kezel titeket - így ki is nyitja neked az ajtót, majd be is zárja azt ha te nem tennéd meg.
A helyiségbe belépve elsőként a szemedet a veled szemben lévő fából készült pad üti meg amelyen egy lyukat látsz, valamint egy e felett lévő szolidan megfényezett fémlemezt - rendeltetési célját nem tudod megállapítani. Kissé félhomály van odabent, nagyjából annyira, hogy olvasni még épp tudnál de erőltetned kéne a szemedet. Látsz még két vödör tiszta vizet, az egyiknek a tetején valamilyen szivacsos anyag úszkál - minden bizonnyal a dolgokat elvégző emberek ezzel tisztítják meg magukat - míg a másik felett egy szürke törölköző lóg, ebbe törölhetik a kezüket azok akiknek szükségük van rá. Látsz még egy kis polcot is amelyen egy félig leégett gyertya van, valószínűleg valaki tegnap estéről hagyta itt sietségében. Ha magad mögé pillantasz láthatod, hogy az ajtó felett három boltíves ablakocska van, hogy a folyosóról szűrődhessen be némi fény - a középső magasabban látható mint a többi. Ha helyfoglalás közben lepillantasz a lyukba - amelynek ülőkéje mellesleg meglepően tiszta - akkor nagyjából egy méterrel alattad lassan de folyamatosan csordogáló vizet látsz. És körülbelül mikor helyet foglalsz odabent kis híján nappali világosság lesz, ahogy kintről hirtelen fény érkezik amelyet a fejed felett lévő fémlemez szór szét a szobában - valószínűleg valamilyen tükörrel a felső boltíven keresztül irányítják be a nap sugarait.

A nő habozik egy keveset, hol Laveillonra hol pedig Zarczlavra néz, láthatóan azon töpreng, hogy mennyire kellene nyersen megfogalmaznia azt amit eddig hallott arról a helyről ahova indulni készültök. Végül a tőle megszokott illetve elvárt módban válaszol: -Sajnos múltról szóló tudása a népemnek megfakult az évek alatt leégett könyvtárak formájában de amit a legtöbben tudunk, hogy a nagy magiszterek az otthonnak emlegették azt a helyet. Úgy tartják, hogy az itt élő emberek sok generációval visszamenőleg azon a helyen éltek majd egy háború következtében távozni kényszerültek és ide menekültek, ahol megannyi más civilizálatlan primitív faj élt - őket rabszolgasorba taszították, hogy a meggyengült nemzetüket megerősítsék majd a Birodalom végét egy egységet lázadás okozta, aminek következtében nagyon lassan elkezdtek kialakulni a mai erőviszonyok. - mondja, majd tart egy rövid hatásszünetet. Hangja teljesen semleges, nem lehet kivenni belőle, hogy elhiszi-e azokat a dolgokat amiket mond vagy sem. Ellenben abból amit mond: -Azonban függetlenül attól, hogy a követasszony milyen meggyőződéssel beszél ezekről a rendekről és a sárkányról - hangjában mintha egy kevés szórakozottság is lenne ezzel kapcsolatban, de lehet csak ti képzelitek hozzá, nem tudni. én nem hiszem el ezt és szerintem egy ezen a világon történő démonok első megjelenéséről és az a miatt következő vándorlásokról gondolja azt, hogy ilyen áttelepülés történt. Az viszont biztos, hogy az a sík amiről beszél létezik és az is, hogy jártak ott emberek. A népem hagyományként tiszteli azt, hogy a háború alatt mágiával keresztezték a felmenőinket aminek köszönhetően képesek voltunk átmenni arra a síkra és megtámadni az ott lévő kárhozottakat. A magisztereink bizonyosak benne, hogy mi voltunk az első sorban mindig és habár mi szenvedtük a legnagyobb áldozatot a démonok világán való területfoglalásnak azonban mi szereztük a legtöbb érdemet is benne.

Leülök a dolgomat végezni az órámmal a kezemben. Meg is nyomom rajta a második gombot. Ha valami hasznossal elő tudok állni, ami élet-halál helyzetben is hasznos lehet - olyan élet-halál helyzetben, ahová engem már nem kívánnak magukkal vinni - akkor bizony Istennő az a budin lesz! - mosolyodom el. De nem akarok sokáig maradni. - a csendben, mások figyelme nélkül könnyebben jutok bármire is, mint a zajban és spekulációban.

Figyelmesen hallgatom a különös nőt. A történeti dolgok nem érdekelnek jelenleg, csupán, hogy min kell átverekednem magam a démonok síkján. Bizonyos mértékben újra fiatalnak érzem magam, mert buzog bennem a tettvágy és dacolni akarok a lehetetlennel, hiába az igazságtalanság, melyet népem velem szemben tesz. Emellett szívembe költözött még az öregség zavaró érzete, közel olyan mint a félelem, de tudom, hogy ez nem az... Most nem félek, hisz nincs már nagyon mit veszítenem... Mikor a nő a mondandója végéhez ér, tekintetem kiélesedik és mindenféle gondolkodás nélkül kérdezek: -Miféle áldozatot? - Aztán átgondolva a dolgokat a számomra fontos dolgokra is rákérdezek. -Miféle démoni förtelemnek kell odaát a vérét ontanom? Mivel álluk szemben amiről tudhat?

Jóllakottan és csendben figyelem a beszélgetéseket, mivel kérdezni nem igazán szeretnék és a gondolataimba sem merülök el.

A nő egyenlőre nem válaszol, hanem helyette Laveillon felé pillant. Figyeli néhány néma másodpercig majd megtöri a csendet: -Remélem figyelsz! Ezeket a dolgokat amiket most hallotok roppant kevés ember hallhatja és ezen kívül az életeteket mentheti meg! - hangjában van némi szigor a kissé bamba tekintettel maga elé meredő zsivány felé. Ami Zarczlav kérdését illeti arra csak ez után válaszol: -Sajnos azt nem tudhatom én magam sem. Ha jól értesültem itt a Palota előtt egy Empusa és néhány kisebb túlvilági ellen harcoltak, ők nagyon gyakoriak ott. De ha igaz amit a követasszony mondott és az Empusa valódi énje nem kárhozott el, tiszta maradt akkor az ő útmutatásával biztonságban, bármilyen harc nélkül járható lesz az a sík. - mondja, majd nyersen hozzáteszi: -De ez nem biztos. - nem vagyok benne biztosak, hogy csak a nő ridegsége az ami miatt nem törődik a sorsotokkal vagy pedig tényleg nem. Minden esetre még hozzáteszi: -Az áldozatunk pedig a megannyi halott volt és a megvetés amit a mai napig magunkon hordunk mert elég bátrak voltunk ahhoz, hogy az ellenség ellen fordítsuk a fegyverét. - nagyon óvatosan ugyan de érezhető, hogy büszke arra ami és az is, hogy valamilyen szinten ő is megveti azokat akik megvetik őt magát.