Tricorn toronykomplexum és környéke.   Posted by Storyteller.Group: 0
Storyteller
 GM, 334 posts
Sat 27 Sep 2014
at 10:14
Tricorn toronykomplexum és környéke
Monumentális épületegyüttes három toronyra taglalva melyeket masszív csőszerű folyosók kötnek össze. Scintilla inkvizíciós központja.

Az egész Al-szektor egyik legfontosabb épülete.


Légi felvétel

Amael Khan
 player, 304 posts
 Wound 12/12 Fate:1/2
 Ins:2 Corr:0
Sat 27 Sep 2014
at 14:25
Re: Tricorn toronykomplexum és környéke
Összehívom a társaimat egy gyors megbeszélésre.

- Kihalt a környék, vagyis nem igazán tudunk elvegyülni a tömegben. Bizonyára mindent figyel az inkvizíció, tehát az észrevétlen megközelítést úgy értem, hogy a Valkűrök és a Vendetták személyzete ne lásson meg minket.
Az inkvizíció nem számít ránk, de tud a létezésünkről. Hiszem, hogy tud a létezésünkről. Elvégre mégis csak akolitusok vagyunk.

A távolsági harcban jeleskedem. Ezért arra gondoltam, hogy egy testvérem előttünk, egy mögöttünk, egy-egy pedig tőlünk balra és jobbra haladva figyelné a környéket, én középen haladnék az ereklyével, Metan és Lorayne a közelemben. Minden irányból védve leszünk.
Túl nagy távolságot ne tartsunk egymástól! Vizuális távolság megmaradjon.

Metan
 player, 107 posts
 W: 10/12; F: 2/2; I: 0
 FEL: 32
Sat 27 Sep 2014
at 19:30
Re: Tricorn toronykomplexum és környéke
- Rendben van, de lehet értesíteni kellene a többieket a helyzetünkről mielőtt elindulunk. Legalább tudják a hulláinkat merre keressék, ha véletlen nem sikerülne a terv. - húzom el a szám. Nagyon nyílt terepen leszünk itt. A testvéreid nem ismernek valami csatornát amiben közelebb tudnánk menni? Ha csak 100 métert nyerünk már az is valami.
Amael Khan
 player, 305 posts
 Wound 12/12 Fate:1/2
 Ins:2 Corr:0
Sat 27 Sep 2014
at 19:59
Re: Tricorn toronykomplexum és környéke
In reply to Metan (msg # 3):

- Nem mondtam, hogy a föld felszínén kell menni. Ezt a városrészt annyira nem ismerem. Mehetünk a föld alatti járatokban is, de az is veszélyes terep, igaz más miatt.
Van respirátorotok? Nekem van. Odalent pedig nagyon mérges gázok is terjednek, az enyészet elviselhetetlen és igencsak fertőző bűze mellett.
És olyan kemikáliák folynak ott, aminek az érintésétől lemállik a bőröd vagy gomba nő rajta, esetleg kinő egy új végtagod. Nem mindenhol ilyen, de csatornatérkép nélkül bele fogunk szaladni véleményem szerint.

Inkább lőjenek le és haljak meg emberként, mint mutánsként létezzem tovább.

This message was last edited by the player at 20:34, Sat 27 Sept 2014.

Metan
 player, 109 posts
 W: 10/12; F: 2/2; I: 0
 FEL: 32
Sun 28 Sep 2014
at 07:03
Re: Tricorn toronykomplexum és környéke
- Természetesen van. - mondom egy laza vigyorral Persze csak úgy érdemes ha ott lenn el tudunk igazodni és közben nem lesnek ránk nagyobb veszélyek mint itt fenn. A fenti terep nekem is kedvezőbb lenne egyébként. - ütögetem meg a puskám oldalát.
Amael Khan
 player, 314 posts
 Wound 10/10 Fate: 3/4
 Ins:0 Corr:0
Mon 29 Sep 2014
at 18:07
Re: Tricorn toronykomplexum és környéke
In reply to Metan (msg # 5):

- A testvéreimnél bizonyára van respirátor. Van nálatok?

Kérdem határozottan, de nem szigorúan őket.

- Nálam nincs tartalék. Ha Lorayne-nél sincs, akkor ez az ötlet eleve hamvába holt. Nem élné túl.

Az orgyilkosokhoz fordulok.

- Két kérdésem lenne. Rendelkeztek ismeretekkel az itteni csatornák pontos útvonalairól? Illetőleg van e tartalék respirátorotok a társamnak.

Nos, amennyiben elkerülhető, úgy el is kerülném a csatornákat testvéreim, de ismeretlen vizekre eveztünk azzal, hogy a Tricornhoz jöttünk és láthatóan gyanús, mondhatni baljós előjelek jelzik, hogy bonyodalomra számíthatunk. Megeshet, hogy a föld alá kell vonulnunk.

Lorayne
 player, 119 posts
 W:12/13 FP:3/3
 Fel: 30 IP: 3
Wed 1 Oct 2014
at 11:06
Re: Tricorn toronykomplexum és környéke
Bár bolyvilági vagyok, azonban ettől függetlenül gyermekkoromban - mert nagyjából akkor jártam utoljára ilyen helyen huzamosabb ideig - soha nem voltam lent ennyire mélyen, s bár pontosan tudom, hogy a hatalmas városkomplexumok alatt mi található, azonban ettől függetlenül még nem készültem fel rá teljesen még akkor sem, amikor tudtam, hogy erre a bolygóra kell majd jönnöm. -Nincsen nálam respirátor. - csóválom meg a fejemet, miközben megigazítom a kalapomat és előveszek egy szálat, amelyet röviddel utána meg is gyújtok. -Bár azt talán még rövid időn be is tudok szerezni egyet, de én attól jobban tartok, hogy azokhoz a... kemikálékhoz érünk. Meg arról nem is beszélve, hogy sok lehet lent a mutáns. Én pedig nem vagyok éppen ilyen harchoz öltözve. - paskolom meg a puskámat a hátamon.
Amael Khan
 player, 317 posts
 Wound 10/10 Fate: 3/4
 Ins:0 Corr:0
Wed 1 Oct 2014
at 12:36
Re: Tricorn toronykomplexum és környéke
In reply to Lorayne (msg # 7):

- Ahogy hallhattad, a föld alatti haladást próbálom kerülni.
Lorayne
 player, 120 posts
 W:12/13 FP:3/3
 Fel: 30 IP: 3
Wed 1 Oct 2014
at 12:44
Re: Tricorn toronykomplexum és környéke
-Igen, tudom. - mondom, szokatlanul lassan, szívok egyet a cigarettából, hogy a hely miatti nyugtalanságomat próbáljam leplezni. -Csak szerettem volna hangját adni annak, hogy egyetértek veled. - kicsit fészkelődök is egy helyben, lopva körbepillantok. Szinte mind bolyvilágiak vagyunk amennyire én tudom - Amael társait is azoknak gondolom - de ettől függetlenül ez nem nyugtat meg; az a hely kiszámíthatatlan.

This message was last edited by the player at 12:47, Wed 01 Oct 2014.

Amael Khan
 player, 318 posts
 Wound 10/10 Fate: 3/4
 Ins:0 Corr:0
Wed 1 Oct 2014
at 12:47
Re: Tricorn toronykomplexum és környéke
In reply to Lorayne (msg # 9):

- Amíg a testvéreim végignézik a felszerelésüket és végiggondolják az útvonalukat, beszéljük meg mi is a továbbiakat.

Láthatóan a Tricorn is valamilyen ismeretlen esemény befolyása alá került. Azt gondolom tudjátok, hogy ha az inkvizíció központját bármi akár csak a legkisebb mértékig is képes vagy képes volt befolyásolni, akkor hiába jöttünk ide. A boly legbiztonságosabb részének kellene lennie.

Metan
 player, 110 posts
 W: 10/12; F: 2/2; I: 0
 FEL: 32
Wed 1 Oct 2014
at 20:45
Re: Tricorn toronykomplexum és környéke
- De mi lesz akkor, ha tévedtünk? Ha már ezt is megfertőzte az ami magának akarja ezt a tárgyat. Nem lenne jobb a kikötőbe menni inkább? Felszállni a hajóra és onnan tervezni a továbbiakat?
Amael Khan
 player, 327 posts
 Wound 10/10 Fate: 3/4
 Ins:0 Corr:0
Thu 2 Oct 2014
at 09:11
Re: Tricorn toronykomplexum és környéke
In reply to Metan (msg # 11):

- Messze van innen. És elkaphatnak ezer módon míg odaérünk.
Arról nem is beszélve, hogy megakadályozhatják a felszállásunkat is. Ennek is van ezer módja. Akolitusok vagyunk. Az Inkvizíció szolgálatában. Azt akarod mondani, hogy hátat fordítanál eme intézménynek, melytől a hatalmat kaptad ahhoz, hogy kipurgáld az ellenséget a hithű polgárok közül? NEM! Bemegyünk.