Re: [IC] Act 1: Midland Trading
-Mint ahogy én sem. - mondom a fiatal embernek amikor az rám pillant majd az újonnan érkezőket köszöntöm: -Természetesen, foglaljanak csak helyet nyugodtan. Ethenia vagyok a Escalanasok közül, átutazóban ezen a vidéken. - invitálom meg őket is azonban nem tudok nekik ennél több figyelmet szentelni jelenleg ugyanis a törpével folytatott beszélgetés kecsegtetőnek tűnik, a Piacvári kereskedő karavánja ígéretesebbnek hangzik mint az, hogy azzal ingázzak két állomás között mint amivel érkeztem - nem mintha nem találnám azt is érdekesnek, hiszen a karavánok útja nem ugyanolyan egyszer sem de ha lehetőségem nyílik tovább haladni a célom felé inkább azt választom. -Igaza van, valóban egymagam utazom de soha sem egyedül. - mondom, talán furcsának hangozhat elsőre hallva ez a szókapcsolat. Egy pillanatra elhallgatok, az ember és a törpe üdvözlési rituáléját figyelem, majd egy korty bor után folytatom a mondandómat: -Egy Eidolonból érkező karavánnal jöttem ideáig, hogy másik karaván után nézzek ami tovább halad. Még nem döntöttem el, hogy visszatérek-e velük előző állomásomra vagy pedig várok egy jobb lehetőségre. - mondom, kortyolok egy kis bort. Nem akarok tolakodó lenni, már annak is örülök, hogy láthatóan az itt élő emberek nincsenek olyan ellenséges viszonyban a népemmel mint ahogy azt sokszor tapasztalom. -Ami pedig a népemet illeti, nem vagyunk egyformák. Engem azok az öregek tanítottak a világ dolgaira akik a veszedelem idején segítettek egy súlyod döntés meghozásában. A népemnek vannak tagjai akik a fájdalmukba menekültek, értékeiket félredobva, elveszettségük érzése miatt olyan dolgokat téve és mondva amelyek sokaknak okot adhatnak a haragra, gyűlöletre. - ismét kortyolok, nagyjából ekkor térhet vissza az íjjal érkező férfi a pulttól. Jobbommal végigsimítom bal felkaromat a szalagos ruha alatt, ahogy folytatom a beszélgetést a tövisek tövétől összevérezett ujjaimat dörzsölöm egymáshoz az asztal felett, mintegy vizuális emlékeztetőt adva arról, hogy pontosan mire is gondolok a döntés alatt. Közben a törpe szemeibe nézek: -Úgy lettem tanítva, hogy ne azt gondoljam amit látok, hanem próbáljam megérteni a dolgokat. Sokakkal ellentétben nem a múlt bizonygatásával és helyességének pátyolgatásával foglalkozom hanem azzal, hogy a jövőben egymás erősségeire támaszkodva élhessünk. - mondom, igazából ezekkel a dolgokkal nem árultam el nagy titkokat, hiszen a feladatom nem titok, bár az is igaz nem árultam el belőle semmit - ennek az egyik oka, hogy pontosan nem tudom milyen pletykákról beszélhet a törpe mivel nekünk nem beszéltek ilyeneket, de valószínűleg arról, hogy mi magunk is a horror része vagyunk. Egy rövid szünet után hozzáteszem: -Bocsánat ha sokat beszélek, ritkán van lehetőségem olyan idegenek között lenni akik hallgatják a szavakat. - utalok ezzel arra, hogy általában a megvetés páncélját kell viselnem az engem figyelő tekintetek miatt.