[IC] 2947 Tavasza: Testvérviszály
Kragmir meglátásait összehúzott szemmel hallgatom, majd amikor pipára gyújtva alaposabban vizsgálódni kezd Hajnalhozó nyelét a földbe szúrom, s arra támaszkodva leülök a sarkamra.
- Nehezen tanult leckét osztok meg veletek, barátaim, - felelek Haakonnak rekedt hangon - hátha bölcsebbek lesztek, mint én voltam és keserű példámon okulva nem követjük el azt a hibát, mint én hajdan. Néhány éve még nem tartoztunk Beorn népébe, ekkor történt, hogy atyám, Belegros s én arra tértünk haza a falunkba, Háromtölgybe, hogy portyázó orkok porig égették és szinte mindenkit megöltek. A nyomokból ítélve ejtettek foglyokat, de már napokkal a hazatérésünk előtt történt mindez, így messze jártak. Atyám azt akarta, hogy ha sebtiben is, de temessük el a falunkbelieket, hisz' pár óra nem sokat számíthat napokhoz képest, ám én hallani sem akartam erről, dühtől fuldokolva rohanni kezdtem az orkok nyomán, s ő más egyebet nem tehetvén, követett. Napokig futottunk szinte megállás nélkül. Még két hasonló sorsú falut találtunk, de nekem ez sem volt elég figyelmeztetés - így amikor végül utolértük az orkokat nem néztem, hogy hányan vannak, sem azt, hogy alig állunk a lábunkon. - pár pillanatra lehúnyom a szememet és szabad kezemmel megdörzsölöm az arcomat - Párat levágtam, de persze túl sokan voltak. Atyám megpróbált kimenteni, de megölték, engem pedig súlyosan megsebeztek és rabláncra fűztek - elfintorodok és változtatok a testtartásomon, ilyenkor olyan élesen érzem a sebeim fájdalmát, mintha sose' gyógyultak volna be - Félig öntudatlanul vonszoltam magam, a fájdalomtól, a gyásztól és a bűntudattól gyötörve, mikor napok múlva az erdei emberek támadták meg az orkokat. Azok nyilván tudták, hogy minket akarnak kiszabadítani, így amikor látszott, hogy nem tudnak elmenekülni és legyűrik őket, nekiláttak legyilkolni a foglyokat. Egyet megfojtottam a láncaimmal és az ő lándzsájával próbáltam védeni a többieket - javarészt asszonyok, s gyerekek voltak - de szánalmasan keveset tudtam tenni... nem sokan éltük túl, s akik mégis, azok sem igazán nekem köszönhetik. - sóhajtok fel fájdalmasan - Utóbb kiderült, hogy már egy ideje követték az orkok nyomát, de nem ismerték úgy a vidéket, mint atyám és én. Ha a jó Belegros nem hallgat ostoba fiára és eltemetjük halottainkat, az erdei emberek ott találnak minket - azaz ha mi vezetejük őket, sokkal hamarabb utolérik az orkokat és legalább az egyik falu megmenekült volna, s atyám tán' még ma is élne. A holtaknak jár a tisztesség. Semmi jó nem származik abból, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, mint ahogyan Beorn tanácsát is hiba lenne elmulasztani. Tegyük ami helyes... - fejezem be a beszédet, miközben több-kevesebb sikerrel próbálok uralkodni az érzelmeimen. Hajnalhozót szorítom, kezemet végigfuttatom a hamufa nyélbe vésett rúnákon, hogy erőt merítsek belőlük - Aure Entuluva... feljő újra a nap... - suttogom elfúló hangon.
This message was last edited by the player at 12:29, Tue 05 July 2016.