A csatornak nem kulonosebben bizalomgerjeszto vagy vendegmarasztalo kornyek. Altalaban fuggoleges aknakon keresztul lehet lejutni es keskenyebb meg szelesebb jaratokban haladni. A szelesebb jaratok nagy elonye, hogy ott a csatornale mellett van parkany amin lehet haladni, meg ha az neha csuszos is, a keskenyebb jaratokban nincs ilyen szerencseje az embernek.


This message was last edited by the GM at 11:22, Sun 16 July 2017.

Theodora, Manfred, Cyl, Chlodovech

Rainer ereszkedik le eloszor es lathato gyakorlattal kapaszkodik le a kiallo kapaszkodok segitsegevel. Ti kotellel es a kapaszkodokkal egyutt probaltok lejutni.
(Akinek nem sikerul egy +30-as Agility probaja az tobbe kevesbe a csatornaleben vegzi. A sikertelenseg fuggvenyeben beletoccsan labbal, vagy akar beleesik hattal. Serulni semmikeppen nem serul senki maximum az onbecsulesetek)

Leerve Rainer a botja vegere akasztja a lampasat, melyet sziv a levegobol, o lathatoan jol erzi magat - Zold patkanynak zold a vere? - kerdezi es a foldre bok. Ott egy veres labnyom van, valoszinuleg a goblin megvaghatta tobb helyen is magat es igy haladas kozben valamelyest nyomokat hagyott maga utan.
- Rainer szereti a fura patkanyokat. A fura patkanyert tobb penz jar - mondja nagy bolcsen.

(Aki sikeres perceptiont vagy follow trailt dob az egesz gyorsan kepes eszrevenni es kovetni a nyomokat)>/Orange>

A nyomok a varosfal felol <Orange>(terkepen jobbrol) jonnek es az akna aljanal elkanyarodnak.

(Terkep atrakva a csatorna terkepre)
This message was last edited by the player at 22:30, Sat 16 Apr 2016.

Szinte kötélre sincs szükségem, úgy mászok macskaügyességgel a csatornabúvár után Bögenhafen mélyére. Felhúzott arcmaszkom orromat-szàmat takarja, bàr a csatorna odoràhoz tartok tôle hamar kevèsnek fog bizonyulni. Kifinomult hallásomat viszont a szűk járatban megzavarja a többiek csörömpölése, s annak nem elhanyagolható visszhangja. Szemem sem szokik hozzá egykönnyen a megváltozott fényviszonyokhoz, így inkább arra figyelek hova lépek semmint nyomok után eredjek. Ez utóbbit egyelőre Rainerre bízom, miután mindenki épségben leért összetekert kötelemet hátizsákomhoz rögzítem, s begyújtom halovány fénnyel derengő olajlámpásom, míg jobbomon mászókarmom szíját igazgatom kézfejemen, rövid kardom jelenleg hüvelyében pihen...
This message was last edited by the player at 13:55, Thu 10 Mar 2016.

A kiáramló szagra elfintorodom és hegyeset köpök, majd megvonom a vállamat és szilárd fogásokkal gyorsan leereszkedem. Mivel már a két újonnan csatlakozónál világít a lámpás, fölöslegesnek tartom a magamét is meggyújtani, helyette felcsatolom a pajzsomat és kihúzom a kardomat. A lámpások reszkető fényében éppenhogy látom a zöldes goblinvért, de a temérdek gyanús állagú tócsa és más "matériák" között nem tudom megállapítani, hogy merre vezet a vércsapa.
- No, cimbora, - mondom fojtott hangon Rainernek - most mutasd meg, hogy mit érsz; keressük meg ezt a háromlábú patkányt mielőbb! Ha lehet, akkor a jobb oldali párkányon haladok, az legalább onnan véd, míg balról ott van a pajzsom.
"Az hogy te itt vagy, Hetzau, nem is meglepő - itt sincsen nagyobb bűz, mint amikor négy nappal a mészárlás után takarítod a tetemeket egy kifosztott faluban." - töprengek - "Ám az akolitus és ez a fehér bőrű lány új illik ide, mint szamárra a korona..." - Sigmar, te vezess a sötétségben, engedd, hogy jogos dühöd karja legyek, ha ellenségeiddel találkozom! - eresztek meg egy suttogó fohászt. - Te pedig Ranald, ha ma is ólmozott kockákkal veted ki a Sorsot, úgy a javamra tedd, kérlek!

Egy darabig még odafent maradok, az akna mélyére nézek közben pedig magamban mérlegelem a lehetőségeket illetve az esélyeket. Be kell valljam kicsit keskenyebbre számítottam és örülök, hogy nem annyira szűk mint gondoltam, azonban az, hogy csak néhány kapaszkodó segít minket kicsit elbizonytalanít - nem is a lejutást találom problémásnak, hanem a feljutást. Ráadásul a lándzsámat is kényelmesebb lett volna más fegyverre lecserélni, de ez már mindegy - összekötözöm a lándzsámat illetve a lámpatartómat és egyéb felszereléseimet majd leszólok a többieknek, hogy valaki vegye majd el; utána leengedem. Végül pedig én is felkészülök arra, hogy lemásszak - nem szívesen teszem még most sem, de ezt is egy próbának fogom fel amit Myrmidia állít elém; most olyan helyzetben kell taktikailag a legmegfelelőbben eljárnom ahova egyébként nem is lenne szabad mennem.
Odalent körbenézek, bár a szemem nem nagyon szokott még hozzá a sötéthez - meggyújtom a lámpásomat, majd felszíjazom a pajzsomat; csak lazán, így kézbe tudom venni a lámpástartó rudat, míg a jobbomban a lándzsám foglal helyet. Miután elkészülődtem a patkányvadászra nézek: -Kövesd a nyomokat, de annyira ne siess előre, mi nem vagyunk a csatornához szokottak! - mondom, majd felnézek a boltívre; legalább kiegyenesedni ki tudunk, meglehetősen sokat segít. Jómagam sem beszélek hangosan, azt tudom, hogy a víz messze viszi a hangot, a csatornában sem lehet ez másképpen.

Rainer magaban motyogva a nyomokat vizsgalja majd megindul. Szepen, lassan halad. A parkany azonban csuszos, mindenfele olyan anyag rakodott le ra amire jobban szeretnetek nem is gondolni mi alkothatja.
Tobb kisebb es nagyobb jarat mellett is elmentek, van, hogy a parkany megszunik alolatok es ugranotok kell a tuloldalra vagy atgazolni a terdig ero csatornalen. Rainert ez lathatoan nem zavarja tulsagosan, bitjaval belebokod a vizbe es ha ugy talalja semmi nincsen benne akkor nyugodtan atgazol rajta. (Aki nem akarja kovetni ebben az ugyanugy mint az elobb a teljes utra dobjon egy +30-as Agilityt)
A sotetben vagy a kepzeletetek jatszik veletek vagy nem, de bizonyos jaratoknal fura talan nem is embertol szarmazo hangokat hallotok. Gurgulazo, cuppogo hangokat. JObb nem is belegondolni mi adhatja ki oket, de a szabalytalan tavolsagban elhelyezkedo verfoltok szerencsere nem ezekbe az iranyokba vezetnek. (terkep frissitve az uttal)

Vegul egy vaskos faajtohoz ertek (Kekkel bejelolve a jaratban) korulbelul szemmagassagban egy res van az ajton, azon vas racsok, a racsokon zoldes ver, az ajto kozepe fele egy veres labnyom... Habar a res merete alapjan lehetetlennek tunik hogy a goblin atpreselte volna magat, de mar lattatok tole elkepeszto mutatvanyokat. Talan itt is atfert. Mindenesetre Rainer korbenez a kornyeken es megallapitja hogy nem talalt ujabb vernyomokat. Az ajtonal veget ert.

Bepillantva a resen, a lampatok gyenge fenyeben egy negyzetesnek tuno pincet lattok. Jobbara uresnek tunik, de az oldalso falakra nem igazan lattok ra, az is lehet van ott valami, vagy esetleg valamifele jarat.

Eleg ideig befele nezelodve nem messze az ajtotol egy gyertyatartot vesztek eszre a foldon. Valami sotet gyertya van benne, alatta a padlon valamifele vonalak mennek, de az ajton keresztul nem sok feny szurodik be es a keskeny res miatt a latoszogetek sem tul kivalo.

Rainer meglokdosi az ajtot, az nem ereszt rogton. Valoszinuleg be van reteszelve (Ambar egy ugyes tolvaj valoszinuleg el tudna huzni a reteszt, vagy benyulva es valamivel probalkozva akar mas)
Csalodottan megcsovalja a fejet kis ideig nezelodik majd fulelni kezd. Valami halk kaparaszast es vekonyhangu visitas hallatszik a jaratbol. Rainer felkapja a fejet ra - Patkanyok. Sok-sok patkanyok - szinte tapsol oromeben - Sok patkanyok sok penz, sok penz jo elet - magyaraz mikozben integet a folyoso fele. Ot lathatoan nem igazan erdekli a szoba hiszen patkany nincsen bent es az ajtot sem sikerult siman kinyitnia.
This message was last updated by the player at 00:14, Fri 11 Mar 2016.

Igyekszem minél kevesebb alkalommal a szennyes vízbe gázolni, inkább a csatorna szélén lévő közlekedőket használva, ha kell, akkor nekihuzakodva átugrom egyik oldalról a másikra. A láncing és a bizonytalan talaj dacára nem csobbanok a vízbe, mire odaérünk az ajtóhoz.
- Cimbora, ne olyan sietve! - sziszegem neki, amikor tovább akar haladni - Először lessünk be ide; az a goblin förmedvény lehet, hogy beszuszakolta magát ide és ott röhög majd rajtunk, ha lelépünk!
Óvatosan megrugdosom az ajtót és próbaképpen nekifeszülök a vállammal, igyekszem felmérni, hogy milyen nehéz lenne betörni. Elég masszívnak tűnik, ám némi meglepetésemre belülről van elreteszelve. Az esélytelen, hogy be tudjak nyúlni, sőt Theodora sem épp vékony kacsójú úri lányka... "Kacsó" - villan fel bennem a gondolat, melynek hatására legújabb ismerősömhöz fordulok.
- Frau Sepha, - próbálom elkapni mandulavágású szemének pillantását - szerinted kecses karcsú karoddal benyúlva, vagy valami eszközzel ki tudnád reteszelni ez az ajtót? - kérdezem fojtott hangon - Mocskosul érdekelne, hogy az a féreg nem bújt-e el itt, meg amúgy valami ténykedés nyomai látszanak bent, szerintem üdvös volna megvizsgálnunk, hogy mi lehet az...

A város alatt meghúzódó csatornahálózat aknáit és alagútjait belepő visszataszító szennyes váladék ellen mely beborítja a falakat, s párkányokat minden érzékszervem tiltakozik, ám - talán egyesek számára meglepetésül - némán, rendületlenül haladok előre - kerülve a zavarost közlekedőkön át, vagy gázlót tapodva - közvetlenül a patkányképű Rainer nyomában. Új értelmet nyert a sylvaniai jóslat, az Óriás gyomra... - állapítom meg a sötéten parázsló szempárból, mely néha visszatekint rám, a gondolat megborzaszt. Libabőrös leszek.
Csizmám pedig rövidesen menthetetlenül beázik mikor egy ízben átevickélek a térdmagasságig érő csatornalén, mégsem a szagok, hanem a mindenfelől érkező kaparászás hangjai nyugtalanítanak a legjobban. Számos mélyedést, repedést, megvilágítok, nehogy rászedjen az a zöldbőrű mutáns, ám elhullajtott vére még idelent is szemlátomást elegendő nyomnak bizonyul vezetőnk számára, így persze számomra is. Próbálok a lehető legkevesebbszer hozzáérni a falakhoz, elég a cuppogás, tocsogás, mit lépteink zaja kelt. Magamban patrónusomhoz fohászkodom, követve az ostlandi példáját; add Sigmar hogy a mutáns zöldbőrű a vérveszteségtől már halott legyen mire rátalálunk...
Gondolataimból Hetzau szavai zökkentenek ki, nameg az egyre erősődő kaparászás.
-Patkányok...psszt. - szólok halkan, szinte egyszerre az óbégató Rainerrel, akit azonnal csendre is intek, mutatóujjamat ajkam elé téve; épp mikor nekifeszülne a bajnok az oldalsó járatot elzáró ajtónak, felé tartott lámpásommal elé állok, majd lesütött szemmel fogadom bókját, talán picit bele is pirul alabástromszín bőröm a sápatag fényben.
-Igen..várj, ne rontsunk ajtóstul a házba, van jobb ötletem! Fogd meg kérlek, s világíts ha szólok. - suttogom ekkor, s egyúttal nyújtom is Mannfrednek lámpásom, majd nyomban szemügyre veszem a pincebejáratot, mi előtt lecövekeltünk. A földön heverő gyertyatartó sziluettjét a fényárban megpillantva, nyugtalanító érzés fog el, de hamar cselekszem. Pillanat alatt a zárnyitó felszerelésem részét képező drótkötélből hurkot kötök és apró praclimat átbújtatom rajta, majd az ajtó melletti résen ezzel beakasztva visszafelé a kötélnyúlvány hurkát, így talán elegendő lesz meghúznom, ha amaz ráakadt a "retesz-csalira".
Áldom Sigmart, hogy az ideúton Altdorfból ellestem a hajózás néhány fortéját, álcám, Mannan ifjú beavatottjaként, a Torkos Sirály hétpróbás fedélzetmesterétől, ezzel bővítve amúgy sem csekély repertoáromat.


Mikor érzem, hogy elkapta a csalit, sebtiben megfeszítve a drótkötelet, ráfogok és rántok egyet a retesz nyakán.
-Parancsoljatok - lépek hátrébb a feltáruló ajtótól, s a többieket is távolabb intem. Túl egyszerű volt, csapdára számítok ám mikor egyre közelebbről érzékelem a kaparászást, óvatlanságnak tűnhet, de meggondolom magam.
-Már aktivizálódott volna, ha az ajtóhoz van kötve, de legyünk óvatosak. Menjünk be és javaslom zárjuk az ajtót magunk mögött... - suttogom bár tudom a patkányok idelent hamar ki fognak szagolni bennünket,  legyünk bármennyire is bűzösek...

Cyl tenykedesenek hala az ajto kitarul. Ahogy a lampas fenye rendesen bevilagitja a teret es a latoszogetek is jelentosen kitarul erdekes latvany fogad benneteket.

A pinceszobanak tuno helyisegnek lathatoan nincsen semmilyen egeyb kijarata es alig van benne valami, egyedul a szemben levo falnal all egy szekrenyke. Ezen kivul csak egy hatalmas pentagramma foglalja el a terem nagy reszet. A csillag csucsiban egy-egy hasonlo gyertyatarto es gyertya van, mig a pentagrammat korulolelo kor mintha rezbol vagy hasonlo anyagbol lenne. A pentagramma kozepen mintha valamifele iras lenne korbe, de ilyen tavolsagbol nehez elolvasni, meg egy fura szarvas koponya van amin helyenkent sotet folt fed, talan zodles es voros, de a lampa fenyeben nehez potnosan megmondani.

Az ajto elott kozvetlenul osszetort es megragott csontok es valamifele zoldes verszeru anyag boritja a padlot.

(Terkep a roll20-on)

Rainer az ujjaval elorebokve  remego hangon megjegyzi - E-e-ez nem patkany. Hatarozottan nem patkany. Rainer patkanyokat keres. Patkanyokat. - lathatoan nem nagyon tetszik neki a dolog es hatral elfele a dolgoktol.

(Egy rovid cselekvesre van idotok, de este irok akar csinaltok addig valamit akar nem)
This message was last updated by the player at 12:47, Fri 11 Mar 2016.

Felvonult szemöldökkel és egy kis fintorral az arcomon figyelem ahogy a patkányfogó egyszerűen átgázol a szennylén bár valahol meg tudom érteni; neki nem hiszem, hogy sokat számít a szaga, az egész életét itt töltötte. Én minden esetre nem gázolok át a szennylén, hanem átszökkenek a szennylén, láncingem pedig csörög zörög - azonban ezt leszámítva csendben haladok. A gurgulázó hangokat hallva csak egyszer teszek megjegyzést: -Myrmidiára mondom, ha közelebb jöttök megtanuljátok a lándzsa útját! - mondom bele a sötétbe, majd megyek a többiek után. Félni nem félek itt lent semmitől, ugyanakkor kicsit láthatóan feszült vagyok mert taktikailag a lehető legrosszabb helyen vagyunk és bármi támadna meg minket, annak otthonos volna a terep.
Az ajtóhoz érve már-már éppen türelemre inteném a patkányvadászt amikor Manfred megteszi így bár nem kellene megszólalnom, megteszem: -Ne feledd, most a mi segítségünkre vagy idelent! - dorgálom meg a patkányvadászt, hogy ne kóboroljon el, majd benézek én is az ajtón, amikor pedig a lányka hozzálát az ügyködéshez csendben figyelek, közben odatámasztom a lámpásomat a falnak és szorosabbra húzom a pajzsom szíját: valami oka van az ajtó ittlétének és jobb bármilyen eshetőségre felkészülni. -Szép munka! - dicsérem meg a lányt amikor az ajtó kinyílik, majd a pajzsommal magamat védve benyomulok a szobába. Megtorpanok amikor meglátom a földön lévő pentagrammát illetve középen a koponyát, majd egy hirtelen ötletnél fogva felrúgom a hozzám közelebb lévő gyertyát, közben pedig klasszikus nyelven hallatok egy rövid imát, ami avatatlan fül számára inkább tűnik csatakiáltásnak.

Elsötétült arccal nézem a baljós ábrát a padlón, összeszorított szájjal nyelek egy nagyot.
- Kegyelmes Sigmar! - szalad ki a számom, s szorosabban markolom a kardomat, majd belépek Theodora nyomában a helyiségbe, végig ügyelve arra, hogy a hátam fedezve legyen a fallal. A fal mellett lassan a szemközti szekrény felé araszolok. - Keressünk egy papot izibe' és ne zargassuk itt semmifé... - eddig jutok, amikor Frau Steinhoff felrúgja a gyertyát. - Shallya édes lehelletére! - csattanok fel, megtorpanok és felkészülök a bajra.
This message was last edited by the player at 14:12, Fri 11 Mar 2016.

Bàr elsôkènt nyitottam ki ajtajàt, utolsókènt lèpek be az apró helyisègbe.
-Sigmarra... - kerekednek el szemeim, a padlót borító rajzolat làttàn, s összenèzek Manfreddel. Legyen bàr patkànyhorda nyomunkban, inkàbb az, mint fekete màgia... - harapok ajkamba, s kapom a papnôre tekintetem óvatlan mozdulata làttàn.
...kifelè - sziszegem rèmültten, majd kardot ràntva, amilyen gyorsan èrkeztem, oly hamar igyekszem minèl tàvolabb kerülni a pentagrammàtól.
This message was last edited by the player at 19:20, Fri 11 Mar 2016.

Theodora belep a szobaba, atlep a fura maradvanyok felett es a legkozelebbi gyeryatartot felrugja.
Manfred eloldalaz a fal mellett, kikerulve a csontokat es a falnak lapulva probal eloldalazni a pentagramma mellett (bar nincs tul sok hely, mindenkeppen at kene lepnie felette)
Cyl belep es a csontok elott megallva az ajtoban all.
Chlodovech egyelore meg be se lepett, Cyl mogott nezelodik kint a folyoson.

Hirtelen mindannyian megdermedtek. A pentagramma kozepebol, a koponyabol vagy annak a kornyekebol sotet nyulos fekete fust kezd el omleni kifele, mint megannyi csap tapogatozik feletek, fura, szuros buz arad belole, majd a csapok visszahuzodva osszeallnak egy ocsmany szarnyas, szarvas lennye. Szarvas feje majdnem a plafont veri, szettarja borlebernyeges szarnyait es karmos mancsaival feletek int mikozben suvolto hangon sziszeg valamit, talan valami osi szavakat, de egyelore nem mozdul a pentagramma kozeppontjabol.

(Dobjatok Fear ellen)
This message was last edited by the player at 18:32, Fri 11 Mar 2016.

Földbe gyökerezett lábakkal állok a pentagramma felett materializálódott entitás előtt, egyenesen rá szegezve tekintetem. Tagjaimon felkúszik a félelem, törékeny, csatorna levétől mocskos, hideg verejtéktől nedves testem megfeszül akár a felajzott íj, mikor a sylvaniai temető anyagtalan lidércének emlékétől zúgni kezd fülemben a vér, saját szívdobogásom ütemét hallom csupán, minden más elcsendesül mikor elerednek könnyeim. Ajkaim a dohos levegő dacára a pillanat tört része alatt száradnak ki, képtelen vagyok karomat megemelni melynek sárkánymarkolatát úgy szorítom, belefehérednek apró ujjaim.
Cyl...nem...nem szabadott volna kinyitnod...a Te hibád, magad szabadítottad el, miért tetted? - visszhangoznak elmémben a béklyóba vert, s korábban eltemetett gondolatok. Sigmar papja megáldotta e kardot, hogy goblinvért igyon, de mi nem evilági...abban nem tehet kárt... - hátrálnék, de tapodtat sem bírok moccanni, szólnék, de nem jön hang számra, akár a partra vetett hal, könnyek tengerében tátogom, várva az elkerülhetetlent...

Már éppen folytatnám a szentségtelen szimbólum tovább rombolását, ezúttal a koponyával azonban első lépésem abba az irányba hamar is meg torpan, ahogy a fekete füst elkezd terjedni felénk - még eljátszok a gondolattal, hogy tovább folytassam az offenzívát a szimbólum ellen, ezúttal a koponyát célozva azonban amikor a füst összeáll és egy démon materializálódik előttünk megtorpanok, hátamat a falnak vetem szemeim pedig elkerekednek; félhangosan Myrmidiához imádkozok erőért, nem emelve tekintetemet a démonra. S bár elmémet elborítja félelem amelyet próbálok imákkal megtisztítani a gonosz jelenlététől, azonban sok évnyi gyakorlásnak köszönhetően ösztönösen védem magamat a pajzsommal.

A demon bugyborekolo hangon elneveti magat majd furan bugyborekolo hangon megszolal - Ti rettego patkanyok, ugy jartok majd mint az a zold fereg aminek csontjain tapostok, de kaptok egy kis elonyt, hogy izgalmasabb legyen. Fussatok. Most. - majd elkezd valamifele nyelven kantalni valamit mikozben a laba kornyeken ujabb fekete fustpamacsok gyulekeznek.

(Dobhattok Fearre megint)
This message was last updated by the player at 19:37, Sat 12 Mar 2016.

Imáimon keresztül megkapom a várt reményt Myrmidiához, a szent szavak kiűzik az elmémből a gonosz befolyását, felemelem tekintetemet a démonra és rákiáltok: -Nincs erőd felettem, Myrmidia fényében járunk! - kiáltom, közben pajzsommal magamat védem, lándzsám is készen áll arra, hogy bármelyik pillanatban szúrjak ha esetleg a démon közelebb lépne hozzánk. -Visszavonulás! - mondom ezt már a többieknek, majd közelebb lépek az ajtóhoz, hogy amint a többiek elhagyják a helységet én is távozhassak.
This message was last edited by the player at 03:19, Sun 13 Mar 2016.

A démon megjelenésekor teljesen ledermedek, elakadó lélegzettel a falnak vetem a hátamat, miközben érzem, hogy minden vér kifut az arcomból. "Sigmar segíts" fohászkodom magamban, de képtelen vagyok a tudatos gondolkodásra, inkább csak kapaszkodom a pajzsomba és a kardomban, mintsem tartom őket. Theodora határozottan felcsattanó hangja viszont úgy fújja el bénultságomat, akár napkeleti szél a hajnali ködöt.
Háttal a falnak a kijárat felé araszolok, védekezően felemelt pajzsom pereme felett megacélozódott elszántsággal (ám nem kevesebb iszonyattal) figyelem a túlvilági teremtményt, készen arra, hogy ha ránk támad, megpróbáljam megvédeni magamat vagy társaimat.
- Hatalmas Sigmar, áldd meg pengémet, ha a pokol ellenedre küldi seregeit! - suttogom az egyik katekizmust - Megronthatod az embereket, de én vas vagyok és acél, Sigmarért menetelek! Kipréselek egy vicsornak beillő vigyorgást a többiek felé. "Most tán' elválik, hogy tényleg az akarat megszenteli-e a pengét, ahogy a sigmarita atya prédikálta"

Alighogy a pokolfajzat megelevenedik, nem evilági morajára, lámpásom, majd kardom csilingelve hullik a földre, - megannyi csont magasába - ahogy fülemre tapasztom kezeimet, de az öblös bugyborékolás így is átszűrődik...s a legborzasztóbb...értem mit mondd, mintha elmém egy eltemetett szegletéből szólna. - ragadom meg loboncom, s darabos léptekkel igyekszem hátrálni a rettenet elől, futnék ha képes volnék rá, de a lény aurája gerjesztette hatás Myrmidia papnőjének szavai ellenére sem akar csillapodni lelkemben.
Sigmar, Unberogenek vezére, adj erőt, mi mozgatja a kart, hogy a veszedelem mire ráleltünk ismét homályba legyen taszítva...nem fordíthatok hátat a halálnak, Morr kaszája bárhova bújnék elérne idelent...egy ki mindenek felett..vas vagyok és acél, Sigmarért menetelek!  - rebegem lehunyt szemmel cincogó hangon fohászom elhullott fegyverem felett, amint a következő pillanatban megremegnek térdeim, s térdre hullok az entitás előtt, hitemen túl, Manfred szavaiban találva utolsó kapaszkodóm. Némán, könnyes szemmel tekintek rá.
This message was last edited by the player at 12:16, Sun 13 Mar 2016.

Theodora az ajtoig hatral, Manfred felkeszul vedekezni, mig Cyl lenyegeben elallja az ajtot. Chlodovech is felzarkozik a lany moge keszen arra hogy barmit cselekedjen, Rainert viszont nem latjatok, vagy kint van vagy eliszkolt.
Cyl persze nem tul nagydarab es nincsen szoborra ledermedve, ki lhet vezetni a szobabol konnyeden ha valaki szeretne.

A demon meg mindig nem tamad csak tovabb folytatja a fura hangu kantalast majd amikor a fekete fust ott kavarog a labanal megszolal - Nemsokara itt vannak a tobbiek is. Orom lesz egyesevel levadaszni titeket a csatornaban es aztan kiszivni a velot osszetort csontjaitokbol. A hus is edesebb ha kicsit fut az aldozat -

(Akinek meg mindig nem sikerult dobhat megint Fear ellen)

Cyl lampaja a foldre eses kovetkezteben elalszik, lehet el is tort, de az olaj nem gyulekony szimplan tovabb mocskolja a foldet ha ez tortent meg es enyhen csuszossa teszi a padlot
This message was last edited by the player at 13:34, Sun 13 Mar 2016.

Fehér köd nyálkás veleje ereszkedik tudatomra, melyen érzem átszűrődnek hangok, de képtelen vagyok uralni cselekedeteimet. Talán most adja vissza a sors, miért dacoltam Morral a halál torkában, a sylvaniai kriptában? - keresem kótyagosan elhullott sárkánykarom markolatú rövidkardom, mely oly sokszor mentette meg már életem, s mikor meglelem Uhler Voltsbach, Sigmar bögenhafeni templomának főpapja által megáldott pengét lehull a lepel és féltérdről ismét felemelkedem. Tekintetem villámokat szór, mit az eltört lámpáról egyenesen a démonra emelem.
-Vért, s velőt nem kapsz. Elpusztultok mindannyian. Ahogy minden, mit képviseltek pokolfattya. Sigmar nevében, takarodj e világról! - szegezem rá fegyverem, ahogy felizzik hátamon tetoválásom, a kalapácsot szájában tartó tűzsárkány.

Hátrálok tovább az ajtó irányába - ki is mennék rajta amennyiben a többiek nem állnák el az utat; azonban így van egy kicsi időm megfigyelni az előttem lévő jelenséget. A démon tétlensége számomra érthetetlen, de talán az lehet az oka, hogy még nem léptünk be a pentagrammába. De ettől függetlenül sem hiszem, hogy ez volna a legfőbb oka, ugyanakkor ki sem zárom, nem vagyok tudója az efféle dolgoknak csak azt tudom, hogy minél előbb ki kellene jutnunk ebből a szobából. -Vissza már! - hívom fel még egyszer a többiek figyelmét a visszavonulásra, ezúttal hangosabban és feszültebben, belevágva a démonhoz intézett mondandójukba; Sigmar és Ulrich követői talán elfogadhatónak tartják a vesztes ütközetek elvállalását, azonban én szeretném megérni a következő perceket, hogy erősítéssel térhessek vissza.
This message was last edited by the player at 22:07, Sun 13 Mar 2016.

(Akkor egy dontes hogy maradtok, tamadtok, elmenekultok?)

Ide-oda kapkodom a tekintetemet Theodora, Cyl és pokolfajzat között, alig várom, hogy biztonságos távolságba érjek és visszajussak a felszínre, főleg, mikor az akolitus hangja parancsolóan csattan. Már éppen megindulnék, amikor visszhangot vet bennem a démon egyik félmondata: "Nemsokára itt vannak a többiek is" - gondolkodom kétségbeesett sebességgel - Mi történik ha visszavonulunk? Rainer nélkül egyáltalán kitalálunk a csatornákból, miközben ez a dög és a hitsorosai üldöznek minket? Miféle biztonság az egyáltalán? Azt hittem, hogy von Wallenstein báró szolgálatában biztonságban leszek, csak a dolgomat kell tenni és a csatamezőn kívül nem leszek veszélyben... - Theodorára és Cylre nézek és Reginát látom, meg a kis Ferdit,s érzem ahogy a harag felhorgad bennem.
- Senki sincsen a Káosz elől biztonságban, sehol. - morgom dühösen - És nem fogok futás közben, rettegve meghalni a sötétben! Akkor már inkább itt és most! - az utolsó szavakat már ordítom - Vigyetek hírt a felszínre, hozzátok a boszorkányvadászokat! - kiáltom társaimnak, azzal megrohanom a démont, szilárdan eltökélve, hogy időt nyerek a többieknek. - Sigmar, vezesd karomat!

Theodora intelme dacára nem hagyom még egy társamat meghalni, a hiábavaló áldozatot Sigmarért, miután felülkerekedtem hitem erejéből félelmemen, azonnal cselekszem. Szent sárkánykarmom magasba emelem.
-Sigmarért, elsőként taszítunk vissza a nemlétbe! sipítom, majd az ostlandi példáját követve megrohamzom a szörnyet.

Myrmidiára mondom, így viszi sírba Sigmar a katonáit... Amikor láthatóan pillanatokon belül rohamozni fog két társam eléjük állok - hátat azért a démonnak nem fordítok: -A sast kövessétek ne a tornyot! - kiálltok hátra nekik a vállam felett, azonban társaim valószínűleg ezt a mondást nem ismerik, ami a Myrmidiások között felszólítás a józan ész használatára. -Van lőfegyveretek a démon pedig a körön belül akar harcolni, nem véletlenül nem támadott eddig ránk! - próbálom még elhadarni nekik mielőtt megrohamozzák a démont, azonban ennél többet nem teszek.

A demon latva mit tesztek hirtelen abbahagyja a kantaast mire a fekete csapok es a fust eltunik es karmos mancsait meglenditve nektek tamad. Alig par meterre vagytok tole igy gyorsan megteszi a tavolsagot es a pentagramman belulrol kicsap mancsaival feletek.

Kezdemeny:
Demon 55
Manfred 28
Theodora 28

This message was last edited by the GM at 23:33, Mon 14 Mar 2016.

"Acél szíve, hit pajzsa, igazság páncélja, Sigmar Heldenhammer, segítsd karomat!" - fohászkodom magamban, ahogy a pokoli kreatúra természetfeletti sebességgel felénk lódul. Pajzsommal próbálom védeni magamat és ha lehetőséget látok, azonnal támadok; félelemmel vegyes várakozással lesem, hogy tudok-e sebet ejteni rajta. Frau Steinhoff hangja nem süket fülekre talál; fájó szívvel gondolok arra, hogy akár felajzott nyílpuskával is beléphettem volna a helyiségbe.
This message was last edited by the GM at 22:02, Mon 14 Mar 2016.

Ahogy a démon megindul felénk ösztönösen teszek egy apró, oldalazó lépést balra-előre, hogy a balomon álló díszkardos nemeslány elé kerüljek, helyette elszenvedve az esetleges találatokat - pajzsom készen áll arra, hogy az esetleg csapásokat hárítsam vele s ruganyos tartásommal bármikor félreugorhatok ha esetleg az ütés a másik irányból jönne. Közben egy pillanatra idegesen hátra is pillantok az ajtó felé, de amikor látom, hogy Chlodovech nincs idebent akkor megnyugszok - rosszul viselném ha a vándor megsérülne mert segíteni akart nekem. Egy támadást is megindítok a démon ellen: [Language unknown: k Myrmidia, evearteen poáofriáec!] - a szúrásom bár pontos, kicsit erőtlen, azonban nem is volt vele több célom, minthogy távol tartsam magamtól a démont amennyire csak tudom. Még megadom a lehetőséget Cylnek, hogy mögöttem kisurranjon a teremből, de ha így tesz ha nem, tovább nem tartom a pajzsom mások helyett ha nem muszáj; én továbbra is buta dolognak tartom az ilyen nyílt harcot a démonnal amikor lenne más lehetőségünk, s szeretnék kivonulni az ütközetből.

Hogy megszakad a kántálás, megzavartuk a rituálét halovány reménysugár csillan elmémben. Sigmar velünk van, együtt harcolunk és együttes erővel győzni is fogunk... Felülkerekedvén félelmemen érzem tagjaimba minden mozdulatommal szétárad a zubogó vér energiája; ruganyos léptekkel előreszökkenek hát, majd kardommal lesújtanék, mikor szemem sarkából látom, a pillanat hevében Theodora pajzsa óvó árnyékot igyekszik vetni felém. Óhatatlanul oldalra lépek egy akrobatikus félfordulattal, ezért - hajszál híján, de - elvéti a fenevadat csapásom, ám így mancsa sem érhet el...
Még nem küzdöttem a papnővel és a bajnokkal vállvetve. Sigmarra, az első emlékezetes lesz, talán társukká fogadnak - ég bennem a bizonyítás lángja.
This message was last edited by the player at 16:21, Tue 15 Mar 2016.

Theodora probalja elallni Cyl utjat, hogy vedje ot a tamado demontol, de a furge lany megkerulve a pajzsot belep a pentagramma teruletere hogy a demon oldalaba keruljon.

A "mutatvany" eltereli a demon figyelmet es egyik karmaval a konnyu celpontnak tuno Cyl utan kap, mig a masikkal Theodora iranyaba. Myrmidianak hala Theodora vegig haritani keszult es veszedelmes karmok igy csak pajzsan karistolnak vegig kisse fulserto hanggal, mig masik karma Cyl mogott suhan csak el a levegoben.

Kihasznalva a pillanatnyi lehetoseget Manfred kozellep es ket jol iranyzott csapast mer a tamadora. Egy normal ellenfel ennyitol mar a foldre kerult volna, de Manfred csapasai habar melyen a demon oldalaba szaladtak, es tulvilagi testebol mattfekete ver csordul nyomukban, de lathatoan ahhoz hogy a foldre vigyek kevesnek bizonyultak.
Remito visitast hallat, szeme vorosen villan es kicsit Manfred fele fordul.


Kezdemeny:
Demon 55
Cyl 43
Manfred 28
Theodora 28


(Aki belep roll20-ra lathatja hogy szepen megsebeztetek vele, es ez Manfred elkovetkezo koret is erdekesse teszi azt hiszem. Egyebkent a 3 vs 1 tulero miatt ne feledjetek el a tamadasaitokhoz adni a +20-at)

"Sikerült! Ha vérzik, meg is döglik utóbb" - ujjongok gondolatban, ám sajna nem koncentrálok eléggé és a pokoli kreatúra nem dől be kétszer ugyanannak a trükknek, könnyedén ellép a szúrásom elől, a visszakezes vágást pedig megvetően söpri félre karmaival. Miközben a pengém csikorogva irányt vált, magam elé kapom a pajzsot és igyekszem kifordulni a támadás irányából. "Remélem a többiek elintézik" - reménykedem, mert a rőten villanó szemekből a fájdalmas halál ígérete sugárzik felém.
This message was last edited by the GM at 23:30, Tue 15 Mar 2016.

Túlerőnket kihasználva, akrobatikus pördüléssel, légies mozdulattal, sárkányharapás cselt vetek be fej mellől indítva, középtartású egyenes szúrással nyitva támadásom, majd rézsút, villámgyors haránt irányú vágással fejezem be a mozdulatsort. Testsúlyom jobb lábamról a balra helyeződik, ahogy kardom markolata szinte vállgödrömig húzódik vissza, míg a pengéjét ismét a démonra irányítom.
Mi vért hullajt, meg lehet ölni... - tekintek elszántan a lényre.

A Manfred csapásaitól megvadult démont látva végül megváltoztatom a terveimet. Késő a taktikus visszavonuláshoz... Talán Myrmidia is úgy látná, hogy eljött az idő egy kis kockázatvállalásra. -Myrmidia, defende nos in proelio; - zengem hirtelen egy harci imámat Myrmidia könyvéből, legalább annyira a démonnak mint a társaimnak miközben pajzsom védelmében, lándzsámmal folyamatos támadásokat intézve a démon felé megpróbálom meghátrálásra kényszeríteni, hogy ne tudjon teljes dühével Manfred ellen fordulni. -Contra nequitiam et insidias; - folytatom, s bár szúrásaimat magam is pontatlannak érzem mivel elsősorban a védekezésre fókuszálok még mindig, azonban mindenképpen bosszantó lehet tolakvó előrehaladásom. -diaboli esto praesidium! - fejezem be, bár a szememben hirtelen teljes erővel felgyulladt vallási tűz nem hagyott alább.
This message was last edited by the player at 22:44, Tue 15 Mar 2016.

A demon egy eros rikoltassal veti magat Manfred fele, karmos mancsai mogul a lovesz alig bir pajzsa moge bujni, egyedul Theodora tamadasai mentik ki vegul szorult helyzetebol. A demon a hirtelen elorenyomulas  miatt kenytelen kelletlen hatrebb lep parat es igy Manfred ujra levegohoz jut.
Cyl probal egy ugyes testcsellel kozel kerulni de a leny ele lebbeno szarnya megzavarja annyira hogy vegul utese celt teveszt

Apro szusszanashoz juttok, de latjatok, hogy ujra ugrashoz keszul (kiveve ha Theodora kovette a tamadast mert akkor egeydul all elotte mig a tobbiek egy lepessel hatrebb)


Kezdemeny:
Demon 55
Cyl 43
Manfred 28
Theodora 28

Követtem igen.

Nem elégszem meg annyival, hogy Manfred megszabadult a démon ostromló csapásai által keltett nyomás alól, megfordítom az eseményeket és tovább folytatom a támadásaimat, követve a démont visszavonulásában, őt téve ezúttal a védekező féllé és minket a támadóvá. Bízom pajzsomban és képességeimben, a lény karmai már kétszer is csődöt mondottak amikor védelmemet próbálták áttörni, s ruganyos, rutinos mozgásommal pedig bármikor kitérhetek ha esetleg rossz szögből érkezne támadás - bár tisztában vagyok vele, hogy egy rossz mozdulat halálos lehet, azonban ez az a nyomás aminek az elviselésére képeztek egész életemben.
This message was last edited by the player at 19:05, Wed 16 Mar 2016.

Könnyedén elhajolok a felém libbenő bőrszárny elől, s riposzt precíz szúrással igyekszem a pokolbéli teremtmény mocskos nedvét fakasztani, de a szörny Manfred felé nyomulását, majd hirtelen hátrálását - szemem sarkából - úgy tűnik Myrmidia papnője fogja megakasztani, így óhatatlanul is hátrébb táncolok, mielőtt elsodorna.
-Sigmarra, döfd mocskos szívét lándzsádra Theodora! - kiáltom.

Esélyt látok arra, hogy megússzuk élve - persze csak ha végzünk a kreatúrával. Most már nincsen visszaút, vagy ő, vagy mi: nem úgy fest, mint aki ad, vagy épp ismeri a kegyelem fogalmát.
This message was last edited by the GM at 21:05, Wed 16 Mar 2016.

Theodora vezetesevel a csapat atall tamadasokra es egyuttes erovel szorongatjak tamadojukat. Lathatoan a demon nem ehhez szokott orult duhvel probalna az elotte allo Theodorat tamadni, de a beavatott minden tudasat latba vetve vedi magat es kozben meg egy jo iranyzott dofessel is utat talal a demon fele.
Cyl es Manfred sem hagyja cserben Theodorat, de a leny karmai es neha elorecsapo szarnyai miatt egyikojuk sem kepes megfelelo tamadopozicioba kerulni.


Kezdemeny:
Demon 55
Cyl 43
Manfred 28
Theodora 28

"Addig üsd, amíg mozog, ha pedig nem mozog, szúrj bele még néhányt, csak hogy biztos legyen" - jutnak eszembe Knopfler kapitány intelmei a közelharcról, s ennek szellemében cselekszem. Legyen az ellenség ember, ork, vagy túlvilági szörny, ha már elkezdődött a harc, nem szabad időt hagyni a megrendült ellenfélnek, hogy összekapja magát.
- Sigmar, vezesd karomat! - harsogom érces hangon, kikerülöm a csapkodó szárnyait és a démon fekete vértől mocskos testébe döföm kardomat.
This message was last edited by the player at 21:50, Wed 16 Mar 2016.

Töretlen harci morállal hárítom Myrmidia szent szimbólumával megszentelt pajzsommal a démon folyamatos csapásait, s bár a nagy erejű találatoktól kezd már kicsit fáradni a karom, azonban még kitartok: folytatom is az eddigi taktikámat, elsősorban védekező harcmodoromat néhány pontos és gyors lándzsaszúrás köré építem miközben készen állok arra, hogy hárítsam az engem ostromló próbálkozásokat. Fárasztó harc s kezdenek a dolgok sietőssé válni: ha valóban érkeznek még, akkor minél hamarabb meg kell rongálnom még jobban ezt a szentségtelen szimbólumot! Ennek tudatában egy "Myrmidiáért!" kiáltás közepette próbálom ismét a démonba szúrni lándzsámat.
This message was last edited by the player at 22:39, Wed 16 Mar 2016.

Folytatom táncom, de kardom ismét csupán a levegőt suhintja.

Pajzsaitokkal ugyesen szoritjatok hatrebb es hatrebb a lenyt mikozben a veszedelmes karmok hatokoren birtok maradni. Vegul egyesitett erovel Manfred jobbrol mig Theodora elorol tamadva a demon testebe martjatok pengeiteket mire ellenfeletek egyszeruen kifakul a vilagbol es nem marad semmi utanna.

-Jól nézd meg! - ordítok még rá az egyre jobban fakuló démonra miután visszahúztam a lándzsámat majd a szent szimbólummal megáldott pajzsommal suhintok egyet felé, bár már csak a csatorna bűzös levegőjét zavarom fel vele; egy darabig még gyanakvóan nézek körbe, hogy vajon ez csak a démoni teremtmény egy játéka volna-e, azonban amikor már sok szívdobbanás eltelt azzal, hogy lándzsámmal pásztázom a szobát, s az még mindig üres, fáradtságomat elnyomva kihúzom magamat és a többiekre nézek: -Még nincs vége! Segítsetek! - szólítom fel a többieket, majd heves mozdulattal kezdem rombolni a pentagrammát: -Nem engedhetjük, hogy visszatérjen! Pusztítsátok el! Pusztítások az ellenség jelképét! - magyarázom, majd rongálni kezdek: félrerúgom a gyertyákat, nedves talpú csizmámmal szétkenem a festéket, arrébb tolom lándzsámmal a rézből készült "kört", hasonlók - közben néhány kapcsolódó imát is elmondok.
This message was last edited by the player at 02:20, Fri 18 Mar 2016.

Zihálva nézek a valóságból kifakuló démonra és letörlöm homlokomról a nyirkos verítéket.
Theodora felszólítására válaszul én is beszállok a rombolásba.
- Ez most elment, vagy megdöglött? - kérdezem a beavatottat - Semmi nyoma nem maradt, így a szemétdombi sánta korcs kutya sem fogja elhinni nekünk hogy mi történt itt! Sigmar jobb öklére mondom, még én is alig hiszem el... - dörmögöm, majd a hátsó falnál lévő szekrényke felé intek. - Frau Seph.. Cyl, kérlek megvizsgálnád azt a szekrényt amott? - kérdezem egy futó mosoly kíséretében, majd nagyon rúgok egy gyertyába, ami koppanva törik szét a falon.

A festek mar leszaradt, de rovid munka aran igy is egesz jol megrongaljatok. A rez kort az egyik illeszteknel meggyengitve megbontjatok, a gyertyakat szetrugdossatok.
Chlodovech is bejott kozben es beall o is segiteni. A lampa amit Cyl ejtett el korabban meg mukodokepesnek tunik, de az olaj nagyja kifolyt belole. A pentagramma kozepen levo feliratot mindannyian latjatok, de csak Theodora es Cyl tudja el is olvasni. Ordo Septenarius. Csak ennyi. A sarokba levo szekrenyke zarva van es eleg nehez darab. Valoszinuleg megerositettek alaposan femmel. A masik saroknal a foldon egy kulonos dolgot vesztek eszre. Egy selyem zsebkendo. Az irastudok az "F.S." betuket latjak rahimezve.

Chlodovech kozben megpiszkalja a bejaratnal levo maradvanyokat anelkul hogy a sajat vacsorajat is mellejuk helyezne es megjegyzi - Hacsak nem volt valami mas haromlabu is errefele akkor ez a mi goblinunk lehetett - mikozben a csontok kozul kirugdos a csizmajaval egy furcsa medence csontot amin harom labnak valo bemelyedes latszik a jobbara leragott hus alatt.
This message was last updated by the GM at 00:12, Fri 18 Mar 2016.

-Áldassék Sigmar üstökösének fénye! - kiáltom indulatosan, mialatt a förtelmes kreatúra végül Theodora és Manfred fékezhetetlen erővel bevitt, jól célzott csapásai alatt megtörik, s kikezdhetetlen védelmű pajzsfaluk, a páros megacélozott hite hatására végleg kifakulni látszik világunkból...még pernyét hagyva hátra. Elűzetett.

Eztán míg társaim, a papnő vezényszavára a sötét rituálé maradványainak elpusztításával foglalatoskodnak egy viasz gyertyacsonkot magam is eltaposok, majd letérdelek a csata hevében elejtett lámpásom mellé, igyekezvén megmenteni annyi olaját amennyit csak lehetséges, mégis egyelőre a földön hagyom a tárgyat. Kissé olajos praclival egyes kósza hajtincseimet elterelve arcomból, seizában ülve, halk fohászt ejtek pislákoló fénysugarában... -Köszönöm Sigmar, hogy megóvtad elménk, vezetted karunk, a túlvilág teremténye karistolta lelkünk, nem esett bajunk. - ...majd egyúttal mindkét kezemmel fogva markolatát, szertartásosan visszacsúsztatva kardom hüvelyébe, felállok ismét Manfred szavaira. Tekintetem az átélt borzalmak dacára szemlátomást békét, lelki nyugalmat sugall. -Hálával tartozom, bajtársaim. - törlöm le kézfejemmel könnymaszatos arcomat, s ha nem szólnak mást eleget téve a korábbi kérésnek nyomban szemügyre veszem a falnál álló szekrényt.
-Zárva.  jegyzem meg, hátrapillantva tetovált vállam felett oly tekintettel; 'a történtek után nem szívesen nyitnám ki.'

Az ismeretlen véset, Ordo Septenarius nem hagy nyugodni, remélem hamar Theodora pusztításának áldozatává lett, - gondolok vissza rá, mikor észreveszem az árva keszkenőt a helyiség mocskában.
-Vándor, nézd csak! - szólítom meg Chlodovech-t. -Innen úgy látszik, mintha rá lenne hímezve valami. Megvizsgálnád? - kérlelem a szűkszavú férfit. Kutyaszaga idelent már fel sem tűnik, s mikor válaszára bebizonyosodik a goblin tetemének maradványait kotorta elő a bejárat mocskából, a következőt fűzöm mondandómhoz:
-Ha a koponyáját megtaláltad, javaslom vigyük el igazolásul a szörnycirkuszosnak. - adok hangot észrevételemnek, hevesen verdeső szívvel, ujjaimmal sebesen tolvajkulcsaim közt válogatva, ha a többiek feltétlenül tudni akarnák mi rejtezik a kisszekrény ajtaja mögött...

Ugyebár Cyl nem tud a megbízásról, amit Ti kaptatok, mert külön úton jöttünk :)
This message was last edited by the player at 10:37, Fri 18 Mar 2016.

Mikor a rombolás mértékével már elégedett vagyok befejezem azt s a félhangosan mormolt imákat is, majd Manfredre nézek: -Elment, elűztük, elmenekült Myrmidia fénye elől, de nem pusztult el. De visszatérni sem fog már. - bökök lándzsámmal a megsemmisített pentagrammára, majd elégedetten elmosolyodok: -Szép harc volt, Myrmidia bizonyosan büszkén mosolyog most ránk, amiért nem hagytuk a démonnak, hogy vérünket fakassza! - majd Manfredre nézek, lándzsámmal megkopogtatom a pajzsomat: -Elinor papnő hinni fog nekünk, itt a jelkép ráadásul a pajzsomat is összekarmolta, a papnő látni fogja, hogy ilyen nyomokat egyetlen fegyver sem hagy. Ő hinni fog nekünk, ebben biztos lehetsz. - mondom magabiztosan, majd Cylre nézek: -Nem kell javasolnod, a goblin miatt vagyunk itt mindannyian, a vásár bírája bízott meg minket a kutatással. Amazt pedig miért nem nézed meg magad? - kérdezem miután Chlodovechez szólt, de végül én lépek oda, hogy megvizsgáljam a földön lévő zsebkendőt. Elgondolkodok a monogram jelentésén, de végül nem jut eszembe semmi, így figyelmemet inkább a szekrénynek szentelem. Megpróbálom tőrömmel kifeszíteni a szekrény ajtaját, látni akarom mi lehet benne, hogyha egy démont bíztak meg őrzésével.

Chlodovech az ebedjevel kemenyen kuzdve megpiszkalja a labaval a  maradvanyokat aztan ugy dont egyszerre eleg ez neki - Majd talan kesobb - kozli es inkabb megnezi a zsebkednot. - Nagyon uri holminak tunik - mondja majd elgondolkozik - Azaz vagy ez a valami megevett valaki befolyasosat vagy az a valaki itt volt es - hummogi el a veget majd felemeli a zsebkendot hogy jobban megnezze.
This message was last updated by the GM at 15:06, Fri 18 Mar 2016.

In reply to Theodora Steinhoff (msg # 50):

(Az rpol nem jelzett igy az elozo kommentem kicsit uti magat Theodoraeval de szerintem belefer)

Theodora megprobalja kifesziteni az ajtot, de az egy egyszeru torrel nehezkes. Egy feszitovassal nyilvanvaloan konnyen menne, vagy barmi hasonloval, de egy tor jo esellyel beletorne a dologba.

Nem próbálkozok túl sokáig a tőrömmel, nem akarom eltörni s amikor megbizonyosodok róla, hogy inkább a fegyver törne el s nem az ajtó nyílna ki, fel is adom a próbálkozást: még guggolva nézek végig a többieken, de mivel egyikőjüknél sem látok feszítésre alkalmas eszközöket ezért inkább Chlodovech mellé lépek oda és nézem a zsebkendőt ahogy kezében forgatja: -Véres? - kérdezem tőle. -Mert az a goblin elég hamar vesztét lelte idelent, gyanítom a démon nem engedte volna be idáig azt a valakit ha nem lenne hozzá köze... - gondolkodok hangosan jómagam is.

A zsebkendo nem mondhato teljesen tisztanak hiszen a padlorol szedtetek fel ami nem epen patyolat, de komoly verfoltok nincsenek rajta. Inkabb ugy tunik mint amit veletlenul elejtett a tulajdonosa.

In reply to Meselo (msg # 54):

Kissè megszeppenten figyelem a papnô tènykedèsèt, miutàn majdhogynem letorkoll, mièrt bàtorkodtam fèrfit küldeni az elejtett keszkenôèrt. Fura hölgy, annyi bizonyos... vágok fintorgón fancsali kèpet, làtva mit bíbelôdik a szekrènynèl, s nem igazàn boldogul tôrèvel; de nem szólok bele. Inkàbb a megbízàssal kapcsolatban elhangzottakon morfondírozom.
-S mondd Theodora, szèp summàt kaptatok, hogy elôkeritsètek a zöldbôrût? - vetem közbe kívàncsin. -...mert kizàrtnak tartom, hogy a goblin önszàntàból magàra zàrta volna az ajtót idelent egy 'tudjukmivel' teszem hozzà mondandojàhoz, magam is vàlaszokat keresve, s a zsebkendôt csupàn futólag szemrevètelezve.


GM: kaparaszo hangokat hallunk meg kintrol?

Innen nem halljatok. Vagy megszunt vagy csak hogy bent vagytok a szobaban es messzebb is egyszeruen mar nem halljatok.
This message was last edited by the GM at 19:49, Fri 18 Mar 2016.

Ahogy a lány elkezd beszélni egy pillanatra láthatóan bosszankodva vonom fel a szemöldökömet. Szép summát? Már megint a pénz... Azonban ahogy folytatja a mondandóját (hacsak nem akad el benne a reakcióm hatására) úgy arckifejezésem visszaáll a normálisra: -Viszonylag magas összeg, százötven ezüst összesen, kétszáz ha csendben sikerül elfogni. Illetve ötvenet ajánlott az szörnycirkusz vezetője ha élve kerül vissza a goblin - ez már nem fog megtörténni. - nézek el a csontvázak felé. -Mire akarsz kilyukadni? Nem hiszem, hogy szándékosan akartak ide vezetni minket, csak véletlenül, hogy a goblin bemászott ide. Az már más kérdés, hogy kívülről miért nem lehetett kinyitni azt az ajtót... - nézek körbe, hátha látok valami más bejáratot, illetve a szekrény mögé is megpróbálok bepillantani, nem-e esetleg azért van ott, hogy eltakarjon egy esetleges apró nyílást az ajtónál bepillantok szeme elől. -De egyenlőre ez nem is lényeg. Egy embert elvesztettünk, nézzük meg merre menekült el a patkányvadász, nehogy véletlenül ijedtében baja essen. - indulok el kifelé a szobából, hogy ismét kézbe vegyem a lámpámat és hallgatózzak egy kicsit odakint.

Chlodovech miutan korbelesett es semmit nem talalt ami kulonosen erdekelte volna elindul Theodora utan - A csontok egy reszet akkor vinnunk kene - kerdezi nem tul lelkesen.
This message was last updated by the GM at 22:00, Fri 18 Mar 2016.

- Csak egy minutumig várjunk még! - mondom, miután látom,h Theodora és mindenki más is elfordul a szekrénytől - Engem piszokul érdekel, hogy mi a háborodásnak tart valaki egy szekrényt a csatornákban, főleg, hogy bezárva... - azzal máris nekiállok a kardommal felfeszíteni a szekrény ajtaját.

Arra Manfred is rajon elegge gyorsan hogy a rugalmas kard nem tul jo feszitovas helyettesito, de a szekrenyt valoszinuleg szet lehet verni... Chlodovech oldalan log is egy alkalmasnak tuno fejsze.

-Visszajövünk még értük. - mondom a mellém felzárkózó Chlodovechnek halkan, majd fülelek egy darabig, végül pedig visszafordulok az ajtóban és Manfredre nézek: -Engem is! De nem akarom tönkretenni a tőrömet feleslegesen, baltával pedig nem akarom szétverni mert ki tudja mi van benne... Lehet benne mérgeket tartalmazó fiola is, nem törném össze. - csóválom meg a fejemet aggodalmasan nyomatékosításképpen. -De a patkányvadász alvilági személynek tűnik nekem, talán ért a zárnyitáshoz. De ha látsz más módszert kérlek ne hallgasd el. - nézek a katonára.

Állom a papnő rideg tekintetét.
-Nem kenyerem a kapzsiság..csak...vállaltátok a bíró küldetését, a jutalom titeket illet...erre akartam kilyukadni. - jegyzem meg félszegen, ám mentegetőzésnek nyoma sincs hangomban. Vállat vonok. -Egyébként is, egy forró fürdőre most bárminél jobban vágyom, amúgy meg Sigmarban hiszek, nem a véletlenekben...persze ettől még az űzött mutáns goblin lehetett ostoba... - nézek el a maradványok irányába, miközben megindulok az ajtó felé. -Emlékszel, a retesz belülről zárta a kamrát - lesek ki a folyosóra Theodora mellől, honnét érkeztünk, s halkan visszaszólok; -hát...csatornabúvárunk végleg felszívódott... - konstatálva, mikor eljut a fülembe ismét a kaparászó hangok zaja - De...ti is halljátok? - próbálok koncentrálni, de visszatekintve a helyiségbe a látvány egyszeriben kizökkent. -Psszt..kérlek, csendesebben Manfred! Nem vagyunk egyedül idelent. - pusmogom, vissza a kis szekrény felé a vándor válla mellett. -Mit művelsz?! - iramodom meg aztán az ostlandi irányába, látva kardjával méricskéli a szekrény zárját, mint kíváncsi gyermek a zenedobozt...
-Magam is értek a zárnyitáshoz. - ..folytatom, elkapva a papnő félmondatát. -De bonyolultnak tűnt a zár, s nem kizárt, hogy mágia védi a betolakodóktól a sifonér tartalmát... -sóhajtok -Ezért nem akaródzott megpróbálnom! - fejezem be a bajnok mellé érve rátartin, ugyanakkor kissé bűnbánón. Ha engedi megfogom fegyverforgató karját. -Mikor kinyitottam a reteszt, ránk szabadítottam egy démont. Sigmarra..., Manfred nem tudjuk mi lakozik benne...(?) - lesek laposan a szekrényre, majd vissza a férfira. -Biztos most akarod..öö...akarjátok kinyitni? - pillantva eztán lopva Theodora és Chlodovech irányába, majd vissza rá.

Végighallgatom a lányt - amikor a hangok felől érdeklődik nemes egyszerűséggel kicsit behajtom az ajtót: -Patkányok lehetnek. Reiner lehet felzavart néhányat amikor menekült, az alapján, ahogy keresztülvágott a csatorna mocskosabb részein nem lepne meg, hogyha a fészkeiket is megzargatta volna. - érvelek magabiztosan, láthatóan nem feszélyeznek a hangok mivel eddig is sok furcsa dolgot hallottunk idelent. De ettől függetlenül még mindig fegyverrel a kezemben állok az ajtóban, bár én nem a kaparászástól félek: ha esetleg a démont idéző valakik megjelennek, azokat nem fogjuk hallani időben. Mikor Cyl Manfredhez lép oda én a goblin maradványaitól eltávolodva Chlodovech mellé lépek és láthatóan kérdeznék is valamit amikor meghallom, hogy a lány ért a zárnyitáshoz. Kicsit felszaladt szemöldökkel kérdezek: -A zárnyitáshoz? - nézek rá, majd Chlodovechre, de inkább a lányra, akit ismét végigmérek gyors szemmozgással. -Kíváncsi volnék, hogy egy nemeslány hol tanul meg zárat nyitni, de ez úgysem a legalkalmasabb hely az ilyen kérdésekhez. Lássuk, ki tudod nyitni? - lépek közelebb én is. -És ne aggódj, a démon őrizte bármi is legyen benne, nem hiszem, hogy a szekrényt is védené újabb csapda. Nem volna taktikus. - magyarázom miközben várok. -De ha igen, itt vagyunk melletted. - biztatom, ha esetleg az előző gondolataim miatt láthatóan nem nyugodott volna meg.
This message was last edited by the player at 18:18, Sun 20 Mar 2016.

A szekrenyket megnezve, ki lehet talan mozgatni a helyebol. Az biztos hogy nincsen a falba epitve de eleg neheznek tunik. Talan fel is lehet boritani, hogy a sajat sulya roppantsa meg kisse a szerkezetet...

A kaparászás moraját bár próbálom feledni, az minduntalan tudatomba férkőzik, így óhatatlanul is olykor lopva kamránk bejárata felé pillantok, mintha legalábbis attól tartanék, hogy rögtön megjelenik benne valami, mely eddig ott sem volt...
-Ö...hát az hosszú történet... - reflektálok sebtiben, s elhamarkodottan a papnő azon szavaira, 'kíváncsi volnék, hogy egy nemeslány hol tanul meg zárat nyitni, de ez úgysem a legalkalmasabb hely az ilyen kérdésekhez' tompítva tán elszólásom élét...Cyl komolyan, nem akarod magadra tetováltatni?!; - miközben kulcsaimmal matatva inkább, mint lány ki már nem szed petrezselymet és először kísérték haza; Mandfredtől várva visszaigazolást a szekrény zárját illetően, végül feltekintve a bátorító szavakra.
-Legyen igazad Theodora, ne védje csapda... - tekintek a zárszerkezetre ismét. -...de jobb az óvatosság - méricskélve azt, kicsit nyelvembe harapva a koncentráció közepette, ahogy pöckét igyekszem kipiszkálni célszerszámommal, lassan féltérdre ereszkedve, megfelelően helyezkedve elé.
-Valami nincs a helyén... - susmorgom. -...ennek a zárbetét pöcöknek nem így kellene kinéznie. Ha el tudnátok húzni, vagy legalább forgatni valamelyest e szekrényt, talán a hátlapját könnyedebben fel lehetne feszíteni...vágni, s hamarabb boldogulnánk - morfondírozom halkan, majd nemsoká felállok. -Látod..tévedtem, nemeslány létemre mégsem tudok zárat nyitni... - mosolyodom el kényszeredetten, kissé csintalan.
-Bízzuk a férfiakra a szekrényt. - fonom karba kezeimet, miután eltettem szerszámaim, egészen Myrmidia papnője mellé hátrálva közben.

- Ulric agyaraira, ebből elég! - fortyanok fel - Chlodovech, add ide a baltádat, mindjárt dűlőre jutok én azzal a dögvészes szekrénnyel! - lépek a mesemondó felé, miközben kardomat a hüvelyébe csúsztatom. Ha odaadja, akkor odalépek a szekrényhez és szétverem rajta a zárat, az ajtót, vagy akármit, csak kinyíljon már végre.
This message was last edited by the player at 19:44, Thu 24 Mar 2016.

Manfred kiragadva Chlodovech kezebol a baltat nekilat eroteljes baltacsapasokkal szetverni a szekrenyt. Nem megy konnyen, a szekreny elegge kemeny fabol keszult, de a balta acelbol. Szep lassan a folyamatos baltacsapkodas (ami a visszhangos jaratokban minden bizonnyal oriasi tavolsagra elhallatszik) eredmenyekeppen a szekreny sarokvasai engednek. A zar azonban meg mindig osszefogja az ket szarnyat, mintha az szinte kinyithatatlan volna.
A feltarulo szekrenykeben nincsen sok minden. Az elso ami rogton feltunik nektek egy emberinek tuno koponya amire vasabroncsot rogzitettek erto kezek. A koponya mellett egy veres ezust talcan egy diszes tor fekszik. A tort vastagon boritja a ra szaradt ver.

-Talán túl olcsó zár. - mondom bármilyen irónia vagy gúny nélkül a lánynak, komolyan is gondolva a dolgot; nem értek a zártörés művészetéhez, de elképzelésem szerint ha igényes munkával készített zárakon tanulta meg azok kinyitását, akkor talán az egyszerű zárak kifoghatnak rajta. Minden esetre, csendben figyelem ahogyan Manfred szétveri a szekrényt - közben számolva azt, hány ütéssel teszi ezt. Amikor végre megláthatjuk, hogy mi van benne érezhető gyűlölettel felszólalok: -Átkozottak... - sziszegem a koponya és a véres tőr láttán. A tőrt kipiszkálom a szekrény romjai közül a lándzsámmal, majd felé hajolok a lámpásommal (amit a kipiszkálás után kézbe is veszek, eddig a falnak támasztva pihent), hogy jobban megvizsgálhassam. -Ez elégséges bizonyíték lehet hozzáértő szemek számára. Talán még Sigmar egyháza is be fogja látni, hogy valóban van itt valami a csatornák sötétjében. - jegyzem meg közben.

'Túl olcsó?' - engedek meg egy elegáns, talán sejtelmesnek képzelt, ugyanakkor inkább halovány felmosolyt a papnő észrevétele hallatán, ám ahogy tekintetem a szekrényroncs - Manfred hathatos ostroma eredményeképpen - hirtelenjében feltáruló tartalmára vetem menten elborzadok, bár a látvány nem ér meglepetésül, nem voltak tèvkèpzeteim mit talàlunk majd
-Kárhozott lélek, ki efféle sötét mágiát űz... - szólok csendesen, s egyszeriben. -...és nem érdemel jó halált. - folytatom, míg szemeim az ostlandi férfira emelem, eztán a bizonyítékokra mintegy igazolva pusztítását, melyet bárcsak folytathatna azon ki e vérmocskos tőrt legutóbb forgatta... -A goblin csupán fertőhordozó volt, felnyitotta szemünk, hogy az eredendő gonosz idelent lakozik, s akárcsak a földmély démona érzem halálával útmutatásul szolgált! - takarítom el lábfejemmel a szekrény törmelékét szavaim közben. -Áldjuk Sigmart...és persze Myrmidiát - tekintek a papnőre, utóbb - miért a zöldbőrű mutáns képében utat mutatott nekünk végtelen bölcsességében. - bólogatok a nő szavaira elszántan, majd lehajolok a tárgyak egyikéhez.
Hamar belátják Theodora. - érintem meg kesztyűben a koponyát ölelő vasabroncsot, hogy jobban szemügyre vegyem.
This message was last edited by the player at 15:50, Wed 30 Mar 2016.

Amikor Cyl megerinti a koponyat kicsit beleborzong. Nem kulonosen hideg a csont, de valahogy rossz erzes tolti el, mintha magat a targyat jarna at valamifele baljos dolog es sugarozna azt ki magabol. Egyebkent igy kozelebbrol megnezve ugy tunik a vasabroncson mintha jelek is mennenek korbe, de a fem patinajatol nehez pontosan kisilabizalni oket, talan ha megtisztitanatok rendesen, de amit lattok belole abbol nem sokat ertetek meg.

Chlodovech vegul visszakeri a baltajat Manfredtol es megjegyzi - Szeritnem nem kene sokaig itt szobroznunk, ezt a csapkodast barki meghallhatta, talan jobb lenne egy kocsmaban kellemesen sorozni amikor az aki ezert felelos visszaterne - jegyzi meg a mesemondo nem tul nagy mereszseget tanusitva. Latszik rajta, hogy legszivesebben mar most megprobalna learatni a kemeny munka gyumolcset a tortenetet elmeselve egy-ket ingyen korso sorert cserebe a legkozelebbi kocsmaban
This message was last updated by the GM at 22:59, Wed 30 Mar 2016.

- Köszönöm a fejszét, cimbora! - felelem Chlodovech-nek - Lehet, hogy majd ráfér némi élezés ezután az ácsmunka után. Az sötét mágiától és eretnekségtől bűzlő tárgyakra undorral tekintek és a pöröly jelét rajzolom a mellkasomra. Úgy érzem, hogy keserű epe tolul a torkomba, egy mordulással a földre köpöm. - Ahogy én nézem, a goblint megtaláltuk, ideje naposabb mezőkre távozni... - intek a bejárat felé, majd előhúzom a kardomat. - Indulhatunk vissza, vagy előtte megpróbáljuk előkeresni a patkányfogót, már persze, ha nem pucolt túl messzire? - kérdem a beavatottat.

Megérintve a vasabroncsot hamar lesütöm tekintetem, az eretnekségtől mocskos vésetek, üres szemgödrökkel terhes arccal csupán pár szívdobbanás erejéig nézve farkasszemet, zsákot húzok a koponya fejére a baljóslatú 'érintés' után nem sokkal. A tőrt a papnő gondjaira bíznám, s ennek a gondolatomnak rögtön hangot is adok a megnevezett felé. -Theodora, elveszed a vérmocskos tőrt, bizonyítékul? - várva válaszát, felemelkedek a törmelékből a koponyás rejtő zsákot tartva kezemben. -Aztán menjünk innen, Rainer is bizonyosan elpucolt már... - felelem utóbb Manfred felvetésére. -Nekem nem kell bizonyítanom a zöldbőrű mutáns halálát senki előtt, Sigmar a tanúm, rongyos élete bevégeztetett idelent. Azzal apró léptekkel elhagyom a termet, a kaparászás visszhangjai csak percről-percre feszültebbé tesznek.
A reteszes ajtóhoz érve szólok vissza, ezúttal minden jelenlévőnek címezve halk hangon ejtett szavaimat:
-Egyébként...hol szálltatok meg Bögenhafenben?
This message was last edited by the player at 11:35, Sun 03 Apr 2016.

Az ajtónál várakozok egy kicsit, mintha csak a kívülről érkező zajokat figyelném - azonban ha esetleg valaki odalép mellé az láthatja, hogy valamin gondolkodok.  Amikor a többiek ismét beszélni kezdenek, ezúttal már a távozásról, akkor én is odalépek, majd a nemrég a lándzsámmal kipiszkált tőr felé hajolok: -Nem. Legalábbis véresen nem. - nézek a lányra. -Ki tudja mennyi idő míg előkerül Reiner a föld alól, nem kívánok egy véres kés miatt egy vagy több éjszakát a kaszárnyában tölteni míg a patkányvadász végre előkerül. - majd Manfredre nézek: -Nem szívesen hagyok hátra senkit, de ezen a terepen lehetetlen megtalálnunk. - magyarázom. -Mellesleg az Alabárdosban szálltunk meg, ott van a kaszárnya környékén ahol találkoztunk, de miért fontos most ez? - még megvárom a választ(válaszukat) majd odakint a szennylében kicsit megmártom a tőrt és az őrségtől kapott nadrágom lábszárába törlöm.

-Miért is fontos ez? - kérdezek vissza inkább joviálisan, semmint tudálékosan; majd szinte szünet nélkül folytatom. -Kissé hallgatag barátotok kocsmai sörözést említett, talán, hogy jobban megeredjen a nyelve... - pillantok kedves mosoly kíséretében Chlodovech-re, miközben a papnő megtisztítja a tőrt.
-Az Alabárdos remek helynek kínálkozik, egyébként én is ott szálltam meg, s ha nem is öntenék fel a garatra... - vágok fancsali képet - legalábbis megtisztálkodnék és átöltöznék a napnyugtakor Bögenauer templomában celebrált mise előtt. Különben is, a történtek után lehet jobb ha együtt maradunk, míg nyomára nem bukkanunk az átkozott démonidézőnek, ki nem hiszem, hogy beérte volna ennyivel... - tárom szét kezeimet kissé teátrális mozdulattal, ezzel hátat is fordítva a felforgatott helyiségnek.

Cyl figyelve nehogy hozzaerjen a koponyahoz belerakja egy zsakba mig Theodora letisztogatja tessek lassek modon a tort. (Akkor minden mas marad ahogy van?)
Chlodovech gyorsan kiles a csatornafolyosora es elbok jobbra - Rainer arra tavozott - mondja. Ti balrol erkeztetek es egesz vegig nem mentetek el ujabb csatornafedel alatt.
- A maradvanyokkal mi legyen? - kerdezi meg majd felkpja a fejet - Ti is halljatok? Mintha valami lenne arra - bok arra megint amerre az elobb Rainert is mutatta. Chlodovech lathatoan megszeppent kicsit a csatatol meg ugy is hogy egyedul nezokent vett reszt benne. Szokasos magabiztossaganak jelenleg nincsen nagy nyoma, de ez talan betudhato Kenyer hianyanak is.

(Aki dob egy sikeres Perceptiont az szinten meghallja, valamifele motyogasszeru hangot. Talan jobb felol, de a satornaban a hangok iranya nem teljesen megbizhato mindig)
This message was last updated by the GM at 21:44, Sun 03 Apr 2016.

Amint a vándor lopva kiles a folyosóra köszönettel biccentek neki; - a csapzott külső mily nemes lelket takar - látva hátrahagyott zsákomat hozta, melyet a benne levő fejjel, na nem annak súlya miatt, már 'nem fűlött fogam' cipelni. Legalábbis - palástolva a különös érzést, mit tartalmának érintése jelentett - ezt mutatom felé, míg kissé kiszolgált lámpásomat igyekszem helyrepofozni, mivel azonban még nem keltek fényt a szűk folyosón.
-A maradványok talán... - kezdenék bele, de a mondat felénél eltekintek a Chlodovech által jelzett irányba, mégsem hallok semmi neszt. Talán a folytonos kaparászás visszhangjai űznek velem tréfát? - fürkészem az árnyakat, majd óvatosan leengedem magam mellé a lámpást, hangtalan a földre helyezve míg ujjaim ösztönösen kardom markolata köré fonódnak.

@Cyl zsákot szolgáltatott a fejnek, illetve eltette a hímzett keszkenőt és törött lámpáját. Máshoz nem nyúlt.
This message was last edited by the player at 17:01, Mon 04 Apr 2016.

Szótlan hallgatom végig a lány válaszát miközben a csatorna szennylevében úgy ahogy megtisztítom a kést, majd utána lerázom arról is meg a kezemről is a mocskot - végül mind a kettőt a nadrágszáramba törlöm (persze folyamatosan ügyelve arra, hogy ne vágjam meg magam). Koribbá gondolataim újra felelevenednek amikor meghallom, hogy új társunk is az Alabárdosban szállt meg - de nem terelem el ilyen irányba jelenleg a gondolataimat, idegen és veszélyes terepen vagyok, amelytől Myrmidia minden tanítása óvva int, így aztán nem engedhetem meg magamnak, hogy figyelmem lankadjon. Amikor Chlodovech hangokat hall a földre teszem a tőrt, majd jómagam is hallgatózok néhány másodpercig. -Tényleg motyog arra valaki. - suttogom nekik, bár Reiner volna a legértelemszerűbb forrása a hangnak, azonban lehet más is. -Tegyük egy zsákba a maradványokat Chlodovech, meg ezt a kést is, aztán menjünk. Nézzünk el abba az irányba amerről a hangok jöttek, de nagyon ne menjünk messze, innen még visszatalálunk a csatornanyíláshoz, de messzebbről már nem biztos.

Chlodovech nem tul nagy kedvvel de belesopri az egyik az oroktol szerzett zsakba a maradvanyok nagy reszet aztan rogton el is ejti es kiadja a vacsoraja atrtalmat a szennyvizbe. Kisse feher arccal de amint befejeztem felemeli kisse viszolyogva a zsakot mindenesetre latszik rajta hogy legszivesebben masra bizna a cipeleset. A tort egy masik zsakba dobja bele megse keveredjen a veres csontok koze ha mar meg lett tisztitva.

Mindenesetre a sokszor nagyon beszedes mesemondo egy szot nem szol az egesz kozben valoszinuleg fel hogy ha kinyitja a szajat akkor esetleg a vacsora utan az ebed is kijon.
This message was last updated by the GM at 20:03, Tue 05 Apr 2016.

Lassan indultok el a hangok iranyaba. Az elso dolog ami szembetunik nektek hogy a szobatol nem messze feljaratot talaltok. Talan ha tizenpar meternyire lehet az ajtotol, csak eddig a lampak gyenge fenyeben nem tunt fel nektek. Mindenesetre Rainer nelkul valoszinuleg nem lenne olyan konnyu felmaszni es kinyitni a lejaratot de egyaltalan nem tunik lehetetlennek. (Kapaszkodok igazabol csak a fuggoleges aknaban vannak igazan az meg a csatornale felett van vagy ket meterrel)

Mindenesetre nem feltetlenul kell eze gondolkoznotok ugyanis a feljaronal kette agazo jaratok egyikeben par meter utan eszreveszitek a motyogas forrasat. Rainer az. Magaba roskadva guggol a jarat egyik fala mellett es a sarkan hintazik.
- Patkanyok, gonosz patkanyok, nagy gonosz patkanyok. - motyogja Rainer maga ele, lathatoan valami nagyon rossz hatassal volt ra.

Nem messze, alig tobb mint karnyujtasnyira, tole a csatornaleben valami lebeg. Elegge nagy darab, de pontosan nem tudjatok mi lehet az, mindenesetre valahogy rossz erzesetek van az egesztol, tulontul is ismeros formaja van a dolognak. Kicsit kozelebb erve arra is rajottok miert. Ember, vagyis a meretei alapjan talan inkabb torpe lehet. Arccal elore lebeg a csatornaban, a testen tobb helyen is ragcsalasnyomok lathatoak, talan patkanyok lehettek...
This message was last updated by the player at 20:16, Tue 05 Apr 2016.

Nesztelen léptekkel indulok el a hangok forrása felé, s hogy korábbi idegenvezetőnk hallatja hangját egészen addig fel sem merül bennem, míg a feljáratból érkező huzat szellője valamelyest el nem altatja veszélyérzékemet. Az elágazástól visszatekintek az ostlandira majd a papnőre, eztán óvatos léptekkel haladva a csatornaszennytől lucskos följárón elsőként érek az innen nyíló járatok szájához. Tekintetem egy pillanatra megakad a fölém tornyosuló aknán, az időközben meggyújtott pislákoló lámpásom fénye pedig nyomban önnön gyomrába menekül a mindent elborító sötétség elől a halk fuvallat hatására, ahogy a magasba tartom azt; pár szívdobbanással később a közeli járat torkában megvilágítva a remegő csatornakurkász, Rainer sziluettjét.
-Rainer. Csak mi vagyunk azok. Jöjj közelebb. - suttogom lépteim közben, mígnem egészen lehajolok mellé, lámpásomat a földre helyezve közöttünk, mintha tompa fényénél legalábbis megmelegedhetne.

'Patkanyok, gonosz patkanyok, nagy gonosz patkanyok.'

Hmm...a rágcsálók a csatornák velejárói, mint a pékségeké a pók. Kizártnak tartom, hogy épp a patkányfogó turkászt ezek a hegyes fogú pengefarkú apró fenevadak rémisztették volna meg. - tartom ki lassan praclimat felé, igyekezvén megérinteni vállát, hintázását lassítandó és kiváltképp, hogy visszazökkenjen 'közénk', bárhol is járjon... Sylvaniában láttam hasonlót, de rajta még talán segíthetek... - mikor végre megállapodik tekintetem, fedezem fel a mögötte fekvő testet. Ahogy társaim alakja árnyékot vet ránk, nem fordulok meg vagy szólok, csak szabad kezemmel előre intek a holttest felé, míg a férfit csitítgatom.
-Rainer ismeri a csatornákat mint a tenyerét és Rainer tudja kik a barátai. - próbálkozom egy korábbi emlékkel, - mely a Kandurban történt - kizökkenteni a férfit jelen állapotából. -Rainer...Rainer, én vagyok az, Cyl. Mondd mit láttál? - kérdem halkan mihelyst sikerrel járok.

Amikor Chlodovech elhányja magát odalépek hozzá és befejezem magam a maradványok zsákba helyezését - azonban a zsákok hozását már rábízom, nekem elfoglalja az egyik kezemet a pajzsom s a lándzsámat sem dughatom az övembe mint mások a fegyvereiket. Egy "Jól vagy?" - keretében is megérdeklődöm a mesemondótól az állapotát, majd miután válaszolt elindulok a többiekkel. A csatornanyílásnál néhány másodpercre elidőzök. Itt kellene majd felmásznunk, talán elárul valamit az idézőről a környék. Meg ha esetleg tudnánk figyelni, az volna taktikailag a legjobb. De nem időzök, felzárkózok a többiekhez - annyi ideig nem kell mennünk szerencsére, hogy szóvá kelljen tennem, olyannak kell elől haladnia akinél pajzs van; nagyobb esélyt látok arra, hogy tolvajokba, csempészekbe futunk mint arra, hogy a démont idéző varázsló pont erre jár, vagy hogy idesiet démona pusztulásának tudatában.
Reinert meglátva nem lepődök meg, a démon látványa valószínűleg sok volt neki, s az amúgy is kissé bomlott elméjű patkányvadász úgy tűnik most besokkolt - de szavainak értelmét csak akkor látom meg amikor a vízben úszó törpe holttestére is figyelmes leszek. -Valószínűleg a patkányok rágcsálhatták a testet amikor erre menekült. - gondolkodok hangosan, illetve válaszolok Cylnak Reiner helyett. Nekem egyértelműnek tűnik, hogy valaki megölte és ledobta ide a törpe tetemét, esetleg pont a tolvajok akik miatt korábban is aggódtam már. Odaállok én is Reinerhez: -Nem kell félned, a démont elpusztítottunk, Myrmidia fénye ide a csatornákba is elér és rád is rád ragyog, nem eshet bántódásod míg itt vagyunk. - próbálom lelkesíteni a férfit, bár az én szavaim nem lelket próbálnak bele önteni, hanem az elveszett harci kedvét/akaratát próbálják feltámasztani inspiráló jelenlétemmel; láthatóan van benne rutinom (elég ahhoz, hogy talán még a többieket is jobb kedvre deríti ezen a sötét helyen, holott nem őket szólítottam meg elsősorban).
This message was last edited by the player at 02:18, Thu 07 Apr 2016.

- Valami kicsinálta a törpét, azután a patkányok elvégezték a piszkos munkát. - találgatok, miközben rezzenéstelen arccal nézem a törpe hulláját - Azt azért nem hiszem, hogy a patkányok emberre támadjanak. Ha így lenne, akkor a Reiner-félék nem húznák idelent soká... - megpróbálom valahogy közelebb piszkálni a halott törpét és felrángatni a "járdára" hogy megvizsgáljam, látok-e rajta valamilyen sérülést, ami miatt megtért az őseihez.

-Talàn... - felelem bizonytalanul a papnô èszrevètelère.
Àm ahogy ketten Manfreddel a tetem felett àllva törpèt emlegetnek, akaratlanul is egy nèv felè terelôdnek gondolataim: rèszeges 'Gottri'?, affèle sötèt megèrzèskènt, de tovàbbra sem hagyom magàra Rainert, de tekintetem ràszegezôdik, ahogy az ostlandi felràngatja. Nem vàrva felismerèst, mi az elhunyt szemèlyèt illeti.

Cyl es Theodora szavait hallva Rainer szep lassan felnez, nyel egyet - Patkanyok - mutat a hullara mikozben kisse elhal a szava. Nem tudjatok hogy mit ert alatta, hiszen Rainer egyik kedvenc szava a patkany, kisse bomlott elmejeben a legtobb dolog osszefonodik elmejeben ezzel az egy szoval. - Rainer tudja - valaszol vegul Cylnek, de lathatoan meg nem szedte ossze teljesen magat - Gonosz dolgok. Gonosz dolgok - motyogja maga ele, de legalabb ugy nez ki hogy valamelyest kizokkent az eddigi allapotbol meg ha a hulla fele nem is nez es egyelore nem kelt fel a fal mellol.
This message was last updated by the player at 20:13, Thu 07 Apr 2016.

Manfred probalva minnel kevesbe osszekenni magat kozelebb piszkalja a torpet es kirancigalja a padkara. Akarmennyire is probal vigyazni a halott teste nem konnyu igy a karjai es a labainak nagy resze alaposan osszemocskolodik, de vegul a hulla kikerul a vizbol. Ahogy a partra toccsan Rainer onkentelenul is osszerandul, Chlodovech kisse viszolyogva hatrebb lep.
Meg a vizben feltunt nektek, hogy van rajta par kisebb nagyobb ragcsalas, foleg patkanyok, de most hogy jobban latjatok az egyik karja majdnem teljesen le van ragva, erre patkany nem lehetett kepes, es amikor megforditjatok....
A torpe fel arcat mintha leette volna valami, a melluregeben, a szive helyen egy luk tatong, mintha kiettek vagy talan kivagtak volna. A teste kulonbozo reszein kisebb nagyobb mertekben mintha daraboltak vagy ragcsaltak volna.

(Mindenki aki komolyabban meg akarja vizsgalni a hullat dobjon WP-t +0-val, aki igyekszik nem nagyon odanezni +10-el, akinek nem sikerul a proba a latvanytol kap 1 IP-t.)

Végre szemkontaktust nyerek a zavarodott tekintettel. 'Patkányok' - nézek hová Rainer mutat, majd vissza reá épp ahogy a pilács sápadt, halovány fényében az értelem szikrája gyúl az apró szempárban.
-Igen, értjük. - bólogatok. -Patkányok foga-körme által végeztetett, s tért meg lelke Morrhoz. - suttogom halkan, a 'gonosz dolgokra' válaszul, míg a   tagbaszakadt ostlandi a halott törpével foglalatoskodik.

Aztán villámcsapásra, a rossz ómenből lett felismeréstől szám elé kapom kezem, amint a lámpafénynél kivehetővé lesznek a törpe vonásai. -Gotri, a bányász - szalad ki ajkamon, majd lenyelve a keserű nyálat mi számba tódul félelem helyett inkább a bosszú dühe kap lángra szívemben. Felegyenesedem a csatornakurkász mellől.
-A neve Gottri Gurnisson. - hangom remeg, mégis tárgyilagos próbálok maradni. -A fesztiválon ismertem meg. Egy a bíróság sátránál felállított kalodában sínylődött. Vélt vagy valós bűnei dacára közbenjárásomra, hogy letettem az óvadékot herr Heinz Richter bíró felmentette bűnei alól, ám meghagytam, hogy jelentkezzen munkára Sigmar templománál, vezekelve a részegen elkövetett randalírozásért. Sza...szavát adta, hogy ennek eleget tesz... - sütöm le szomorú tekintetem, elfordítva azt a holttestről. Önzetlenül segítetted a törpenépet Cyl, ahogy Sigmar előírásai szólnak...de miért...(?)...ha nem avatkozol közbe..még élne... -Ezt nem patkányok tették vele, igaz Manfed...? - forrongó gondolataim közepette ökölbe szorulnak praclijaim.

@Manfred: karakterem feltételezi, hogy miután kirángattad - mialatt beszélek - megvizsgálod a holttestet.

Miután kiráncigáltam a hullát, megvizsgálom milyen állapotban van: elég megrendítő látvány, ám láttam már cifrábbat is, ráadásul nem is ismertem, nemigen ráz meg a holttest.
- Nincsen jó formában, - morgom, közölve a nyilvánvalót - biztosan nem patkányok végeztek vele. "Nem szép halál, de végtére is; melyik az..." - Rainer, te tudod, hogy honnan úszhatott ide ez a nyomorult fickó? - kérdezem a patkányfogót. - Szívesen a szeme közé néznék annak, aki ilyet tett - vagy "ami" ilyet tett! - sziszegem indulatosan. - Ha nem, akkor viszont jobb lenne eltisztulni innét, amíg szépen vagyunk; megkeressünk a többieket és együtt kisütjük, hogy mi folyik itt: mert hogy itt nem csak a valódi szarba léptünk bele, hanem valami másba is, az bizonyos! Nyilván nem én fogom kideríteni, nem vagyok perzekútor, de ha kell egy kard, akkor az enyémet remélem, hogy majd Sigmar vezeti!
This message was last edited by the player at 23:22, Mon 11 Apr 2016.

Manfred megvizsgalja a hullat. A lovesz latott mar par ronda dolgot eleteben de ez elegge a topon van. Mindenesetre komoly rosszullet nelkul atvizsgalja. Egyertelmuen vagasnyomok vannak rajta, a szive kornyeken is. Habar nem szep munka de majdnem biztos hogy kessel vagtak ki, es nincsen itt. A ragasnak tuno nyomok meg elegge durvak, ilyet patkany nem tud tenni, max egy nagyobb kutya.

Rainer a kerdesre a fejet razza es a hatatok moge mutat. Lathatoan meg nincsen teljesen formaban, de mar nem motyog legalabb ossze vissza.
Kicsit figyelve rajottok mire akart utalni a patkanyvadasz. A csatorna habar nagyon lassan de folyik. A hulla egyszeruen megakadt valamiben. A folyasirany az elobb elhagyott lejarat fele halad. Lehet valaki ott dobta le a hullat. Bar az is lehet hogy az elagazas valamelyik agabol sodrodott mar ide. Vagy arrol amerrol ti jottetek vagy a masik iranybol. (lasd terkep)
A csatorna nagy esellyel valamifele folyoba omlik, azaz itt nem lepodnetek meg ha a Bogen lenne az.
This message was last updated by the player at 22:58, Wed 13 Apr 2016.

Rainer útmutatására a csatornában hol balra, hol jobbra tekintek, melyet lemondó sóhajom követ. -A víz elmosta a nyomokat. Idelent nem fogjuk megtudni honnan és ki által került a csatornába Gottri teste. - horgasztom le fejem. Láthatóan megadnám a törpének a végtisztességet, testét eltemetve; de harcol bennem a tettvágy, hogy hamarabb előkerítsem gyilkosát, minthogy a szörnyű sebekre rákerül a szemfödél. Megmártanám kardom szívében, ki ezt tette a részeges bányásszal - bólogatok Mannfed szavaira, majd mikor társait említi Theodorára tekintek,
-Mannanra, egy csendes ima után nyeljék el Bogen habjai a testet, vagy Morr háza mellett a temetőben leljem nyugalomra? - kérdem a papnőt őrlődve. Szemlátomást még rövid távon sem bírnám cipelni a halottat, de a zöld számos árnyalatában pompázó arcú Chlodovech-re sem bíznám, ahogy félnótás idegenvezetőnkre sem. Manfred döntése pedig már javarészt megszületett...

Figyelmem a hullának szentelem ahogy Manfred közelebb húzza a csatorna széléhez - összevont szemöldökkel figyelem a rágásnyomokat - nem igazán tudom elképzelni mennyi patkány kell ahhoz, hogy lerágjanak egy teljes végtagot, s minél inkább próbálom kitalálni mennyi ideje lehet itt a tetem vagy hány patkány rághatta, annál inkább kezdek bizonytalan lenni a dologban. Aztán amikor Manfred felfordítja a holttestet s láthatóvá válik a mellkasában tántorgó üreg s megcsapja az orromat a bűz (amelyet talán csak én vélek érezni) egy pillanatra meg is szédülök. Még néhány másodpercig nézem a teljesen megcsonkított/gyalázott holttestet, majd egy visszafojtott, gyenge öklendezés után inkább ellépek a holttesttől s kerülöm tekintetemmel azt. Még a bestiaemberek sem tesznek ilyen gyomorforgató dolgokat az elesettekkel, amennyiben ezek tényleg patkányok voltak úgy nem is csodálom, hogy megbomlott az elméje a patkányvadászunknak. S bár a látványt hamar feledem a sötétben ahogy Chlodovechhel próbálok tekintetet váltani, nem véletlenül: a csatorna bűze kezd egyre nyomasztóbbá válni, friss levegőt kíván elmém és egyre inkább kezdi égetni a tudatomat, hogy taktikailag mennyire kiszolgáltatott helyen vagyunk itt, a csatornákban. Gondolataimból a nemes lány szavai rántanak ki; nyelek ismét egyet, hogy visszanyerjem magabiztos hangomat: -A Tengerek Ura bizonyosan megharagudna ha egy csatornában temetnénk valakit az ő nevében. - mondom, majd egy pillanatra elgondolkodok, de nem nézek a halott törpére, nem akarom, hogy megint felforduljon a gyomrom. -Elsők az élők, a halottak is így akarnák, nem csak a háborúban, de máskor is. Az pedig akivel így elbántak... - hallgatok el egy pillanatra. -Az már csak éltének üdvében bízhat halála után. - mondom komoran. -Menjünk. Ha tenni akartok érte valamit annak az ideje később fog eljönni mikor megtaláljuk azt, aki a csatorna árnyékai között settenkedik.

-Nem is arra gondoltam, hogy idelent helyezzük végső nyugalomra! - felelem megbotránkozva a hallottakon. -Holtában már nem segíthetem a törpenépet, - hirdetem szokatlanul csendesen Sigmar igéjét - de a végtisztességet megadhatnánk neki, akár eltemetve, vagy hamvait a Bogenbe szórva majd a Tengerek Ura beavatottjának imája mellett... - tekintek le végül Gottrira. -Ha a kalodában marad, talán még most is élne...ez..ez a legkevesebb volna... csuklik el hangom, ahogy elfordítom tekintetem a szörnyű sebekről. Titkon reméltem Mymidia papnője mellém áll, s támogatja, hogy megadjuk az elesett törpének mi megilleti, tán a harcmezőn jobban megkövült szíve mint gondoltam volna...? Hol a túlélés a tét, s feleded az elesetteket, akárcsak a gondolatát, hogy Morr elé kerülj? - ádáz harc dúl lelkemben, mert magam is hamarabb végeznék gyilkosával mintsem eltemetném az egykori bányászt, ki miattam került ide. Az idő ellenünk dolgozik.
-Szerencsétlenségre utal a temetetlen halott, még a bűnözőknek, gonosztevőknek is kijár egy gödör, vagy egyszerű elföldelés. Nem tudnám cipelni, de nem is szeretném itt hagyni, patkányok martalékául... - tekintek kérdőn végül Rainerre.
Talán egy lezárható tárna...

Rainer eloszor csak csendben mered Cylre aztan vegul a hatatok mogott levo akna fele int - Fel lehet huzni - jelenti ki szokatlanul tisztan - Rainer mar latott ilyet - jelenti ki vegul kis gondolkodas utan.
This message was last updated by the player at 20:58, Wed 20 Apr 2016.

-Rendben, akkor ez eldöntetett... - felelem kissé indiszponáltan a csatornakurkásznak, bár javaslatára komoly tehertől szabadult meg szívem.
-Talán ha keresztben átkötnénk a testen a kötelet, hogy stabilan tartsa és könnyedén fel lehessen húzni... - ötletelek. -Segítetek megemelni Manfred, Rainer? - kérem az ostlandit, majd a patkányfogót. Bár orrlukaimat eldugaszoltam, s arcmaszkom is szűri valamelyest a csatorna odorát, egyre inkább szabadulnék az idelent honoló bűztől, mely a test közelségétől lassan hányingerré fajul....

Részemről eztán lökhetsz a storyn GM

Rainer meg mindig tulsagosan magaba van fordulva hogy aktivan reszt akarjon venni a dologban, nem valoszinu hogy a csatornaszenny miatt inkabb a hullaval vannak problemai, de Chlodovech segit helyette. Manfered es Chlodovech segitsegevel a hullat az akna aljaba huzzatok es atkotitek kotellel. A munka nem nevezheto tulsagosan tisztanak, a vegere a resztvevok alaposan kapnak a csatornalebol maguk is, de megoldjatok. Rainer ugyes mozdulatokkal felkapaszkodik a csatornanyilason a kotellel, kinyitja a csatornafedot es segit kimaszni a tobbieknek is, majd a hullat is kihuzzatok.

Theodora, Cyl, Manfred, Chlodovech, Rainer
link to a message in this game