Alighogy a pokolfajzat megelevenedik, nem evilági morajára, lámpásom, majd kardom csilingelve hullik a földre, - megannyi csont magasába - ahogy fülemre tapasztom kezeimet, de az öblös bugyborékolás így is átszűrődik...s a legborzasztóbb...értem mit mondd, mintha elmém egy eltemetett szegletéből szólna. - ragadom meg loboncom, s darabos léptekkel igyekszem hátrálni a rettenet elől, futnék ha képes volnék rá, de a lény aurája gerjesztette hatás Myrmidia papnőjének szavai ellenére sem akar csillapodni lelkemben.
Sigmar, Unberogenek vezére, adj erőt, mi mozgatja a kart, hogy a veszedelem mire ráleltünk ismét homályba legyen taszítva...nem fordíthatok hátat a halálnak, Morr kaszája bárhova bújnék elérne idelent...egy ki mindenek felett..vas vagyok és acél, Sigmarért menetelek!  - rebegem lehunyt szemmel cincogó hangon fohászom elhullott fegyverem felett, amint a következő pillanatban megremegnek térdeim, s térdre hullok az entitás előtt, hitemen túl, Manfred szavaiban találva utolsó kapaszkodóm. Némán, könnyes szemmel tekintek rá.
This message was last edited by the player at 12:16, Sun 13 Mar 2016.

Theodora az ajtoig hatral, Manfred felkeszul vedekezni, mig Cyl lenyegeben elallja az ajtot. Chlodovech is felzarkozik a lany moge keszen arra hogy barmit cselekedjen, Rainert viszont nem latjatok, vagy kint van vagy eliszkolt.
Cyl persze nem tul nagydarab es nincsen szoborra ledermedve, ki lhet vezetni a szobabol konnyeden ha valaki szeretne.

A demon meg mindig nem tamad csak tovabb folytatja a fura hangu kantalast majd amikor a fekete fust ott kavarog a labanal megszolal - Nemsokara itt vannak a tobbiek is. Orom lesz egyesevel levadaszni titeket a csatornaban es aztan kiszivni a velot osszetort csontjaitokbol. A hus is edesebb ha kicsit fut az aldozat -

(Akinek meg mindig nem sikerult dobhat megint Fear ellen)

Cyl lampaja a foldre eses kovetkezteben elalszik, lehet el is tort, de az olaj nem gyulekony szimplan tovabb mocskolja a foldet ha ez tortent meg es enyhen csuszossa teszi a padlot
This message was last edited by the player at 13:34, Sun 13 Mar 2016.

Fehér köd nyálkás veleje ereszkedik tudatomra, melyen érzem átszűrődnek hangok, de képtelen vagyok uralni cselekedeteimet. Talán most adja vissza a sors, miért dacoltam Morral a halál torkában, a sylvaniai kriptában? - keresem kótyagosan elhullott sárkánykarom markolatú rövidkardom, mely oly sokszor mentette meg már életem, s mikor meglelem Uhler Voltsbach, Sigmar bögenhafeni templomának főpapja által megáldott pengét lehull a lepel és féltérdről ismét felemelkedem. Tekintetem villámokat szór, mit az eltört lámpáról egyenesen a démonra emelem.
-Vért, s velőt nem kapsz. Elpusztultok mindannyian. Ahogy minden, mit képviseltek pokolfattya. Sigmar nevében, takarodj e világról! - szegezem rá fegyverem, ahogy felizzik hátamon tetoválásom, a kalapácsot szájában tartó tűzsárkány.

Hátrálok tovább az ajtó irányába - ki is mennék rajta amennyiben a többiek nem állnák el az utat; azonban így van egy kicsi időm megfigyelni az előttem lévő jelenséget. A démon tétlensége számomra érthetetlen, de talán az lehet az oka, hogy még nem léptünk be a pentagrammába. De ettől függetlenül sem hiszem, hogy ez volna a legfőbb oka, ugyanakkor ki sem zárom, nem vagyok tudója az efféle dolgoknak csak azt tudom, hogy minél előbb ki kellene jutnunk ebből a szobából. -Vissza már! - hívom fel még egyszer a többiek figyelmét a visszavonulásra, ezúttal hangosabban és feszültebben, belevágva a démonhoz intézett mondandójukba; Sigmar és Ulrich követői talán elfogadhatónak tartják a vesztes ütközetek elvállalását, azonban én szeretném megérni a következő perceket, hogy erősítéssel térhessek vissza.
This message was last edited by the player at 22:07, Sun 13 Mar 2016.

(Akkor egy dontes hogy maradtok, tamadtok, elmenekultok?)

Ide-oda kapkodom a tekintetemet Theodora, Cyl és pokolfajzat között, alig várom, hogy biztonságos távolságba érjek és visszajussak a felszínre, főleg, mikor az akolitus hangja parancsolóan csattan. Már éppen megindulnék, amikor visszhangot vet bennem a démon egyik félmondata: "Nemsokára itt vannak a többiek is" - gondolkodom kétségbeesett sebességgel - Mi történik ha visszavonulunk? Rainer nélkül egyáltalán kitalálunk a csatornákból, miközben ez a dög és a hitsorosai üldöznek minket? Miféle biztonság az egyáltalán? Azt hittem, hogy von Wallenstein báró szolgálatában biztonságban leszek, csak a dolgomat kell tenni és a csatamezőn kívül nem leszek veszélyben... - Theodorára és Cylre nézek és Reginát látom, meg a kis Ferdit,s érzem ahogy a harag felhorgad bennem.
- Senki sincsen a Káosz elől biztonságban, sehol. - morgom dühösen - És nem fogok futás közben, rettegve meghalni a sötétben! Akkor már inkább itt és most! - az utolsó szavakat már ordítom - Vigyetek hírt a felszínre, hozzátok a boszorkányvadászokat! - kiáltom társaimnak, azzal megrohanom a démont, szilárdan eltökélve, hogy időt nyerek a többieknek. - Sigmar, vezesd karomat!

Theodora intelme dacára nem hagyom még egy társamat meghalni, a hiábavaló áldozatot Sigmarért, miután felülkerekedtem hitem erejéből félelmemen, azonnal cselekszem. Szent sárkánykarmom magasba emelem.
-Sigmarért, elsőként taszítunk vissza a nemlétbe! sipítom, majd az ostlandi példáját követve megrohamzom a szörnyet.

Myrmidiára mondom, így viszi sírba Sigmar a katonáit... Amikor láthatóan pillanatokon belül rohamozni fog két társam eléjük állok - hátat azért a démonnak nem fordítok: -A sast kövessétek ne a tornyot! - kiálltok hátra nekik a vállam felett, azonban társaim valószínűleg ezt a mondást nem ismerik, ami a Myrmidiások között felszólítás a józan ész használatára. -Van lőfegyveretek a démon pedig a körön belül akar harcolni, nem véletlenül nem támadott eddig ránk! - próbálom még elhadarni nekik mielőtt megrohamozzák a démont, azonban ennél többet nem teszek.

A demon latva mit tesztek hirtelen abbahagyja a kantaast mire a fekete csapok es a fust eltunik es karmos mancsait meglenditve nektek tamad. Alig par meterre vagytok tole igy gyorsan megteszi a tavolsagot es a pentagramman belulrol kicsap mancsaival feletek.

Kezdemeny:
Demon 55
Manfred 28
Theodora 28

This message was last edited by the GM at 23:33, Mon 14 Mar 2016.

"Acél szíve, hit pajzsa, igazság páncélja, Sigmar Heldenhammer, segítsd karomat!" - fohászkodom magamban, ahogy a pokoli kreatúra természetfeletti sebességgel felénk lódul. Pajzsommal próbálom védeni magamat és ha lehetőséget látok, azonnal támadok; félelemmel vegyes várakozással lesem, hogy tudok-e sebet ejteni rajta. Frau Steinhoff hangja nem süket fülekre talál; fájó szívvel gondolok arra, hogy akár felajzott nyílpuskával is beléphettem volna a helyiségbe.
This message was last edited by the GM at 22:02, Mon 14 Mar 2016.

Ahogy a démon megindul felénk ösztönösen teszek egy apró, oldalazó lépést balra-előre, hogy a balomon álló díszkardos nemeslány elé kerüljek, helyette elszenvedve az esetleges találatokat - pajzsom készen áll arra, hogy az esetleg csapásokat hárítsam vele s ruganyos tartásommal bármikor félreugorhatok ha esetleg az ütés a másik irányból jönne. Közben egy pillanatra idegesen hátra is pillantok az ajtó felé, de amikor látom, hogy Chlodovech nincs idebent akkor megnyugszok - rosszul viselném ha a vándor megsérülne mert segíteni akart nekem. Egy támadást is megindítok a démon ellen: [Language unknown: p Myrmidia, heisei usábuttaáe!] - a szúrásom bár pontos, kicsit erőtlen, azonban nem is volt vele több célom, minthogy távol tartsam magamtól a démont amennyire csak tudom. Még megadom a lehetőséget Cylnek, hogy mögöttem kisurranjon a teremből, de ha így tesz ha nem, tovább nem tartom a pajzsom mások helyett ha nem muszáj; én továbbra is buta dolognak tartom az ilyen nyílt harcot a démonnal amikor lenne más lehetőségünk, s szeretnék kivonulni az ütközetből.

Hogy megszakad a kántálás, megzavartuk a rituálét halovány reménysugár csillan elmémben. Sigmar velünk van, együtt harcolunk és együttes erővel győzni is fogunk... Felülkerekedvén félelmemen érzem tagjaimba minden mozdulatommal szétárad a zubogó vér energiája; ruganyos léptekkel előreszökkenek hát, majd kardommal lesújtanék, mikor szemem sarkából látom, a pillanat hevében Theodora pajzsa óvó árnyékot igyekszik vetni felém. Óhatatlanul oldalra lépek egy akrobatikus félfordulattal, ezért - hajszál híján, de - elvéti a fenevadat csapásom, ám így mancsa sem érhet el...
Még nem küzdöttem a papnővel és a bajnokkal vállvetve. Sigmarra, az első emlékezetes lesz, talán társukká fogadnak - ég bennem a bizonyítás lángja.
This message was last edited by the player at 16:21, Tue 15 Mar 2016.

Theodora probalja elallni Cyl utjat, hogy vedje ot a tamado demontol, de a furge lany megkerulve a pajzsot belep a pentagramma teruletere hogy a demon oldalaba keruljon.

A "mutatvany" eltereli a demon figyelmet es egyik karmaval a konnyu celpontnak tuno Cyl utan kap, mig a masikkal Theodora iranyaba. Myrmidianak hala Theodora vegig haritani keszult es veszedelmes karmok igy csak pajzsan karistolnak vegig kisse fulserto hanggal, mig masik karma Cyl mogott suhan csak el a levegoben.

Kihasznalva a pillanatnyi lehetoseget Manfred kozellep es ket jol iranyzott csapast mer a tamadora. Egy normal ellenfel ennyitol mar a foldre kerult volna, de Manfred csapasai habar melyen a demon oldalaba szaladtak, es tulvilagi testebol mattfekete ver csordul nyomukban, de lathatoan ahhoz hogy a foldre vigyek kevesnek bizonyultak.
Remito visitast hallat, szeme vorosen villan es kicsit Manfred fele fordul.


Kezdemeny:
Demon 55
Cyl 43
Manfred 28
Theodora 28


(Aki belep roll20-ra lathatja hogy szepen megsebeztetek vele, es ez Manfred elkovetkezo koret is erdekesse teszi azt hiszem. Egyebkent a 3 vs 1 tulero miatt ne feledjetek el a tamadasaitokhoz adni a +20-at)

"Sikerült! Ha vérzik, meg is döglik utóbb" - ujjongok gondolatban, ám sajna nem koncentrálok eléggé és a pokoli kreatúra nem dől be kétszer ugyanannak a trükknek, könnyedén ellép a szúrásom elől, a visszakezes vágást pedig megvetően söpri félre karmaival. Miközben a pengém csikorogva irányt vált, magam elé kapom a pajzsot és igyekszem kifordulni a támadás irányából. "Remélem a többiek elintézik" - reménykedem, mert a rőten villanó szemekből a fájdalmas halál ígérete sugárzik felém.
This message was last edited by the GM at 23:30, Tue 15 Mar 2016.

Túlerőnket kihasználva, akrobatikus pördüléssel, légies mozdulattal, sárkányharapás cselt vetek be fej mellől indítva, középtartású egyenes szúrással nyitva támadásom, majd rézsút, villámgyors haránt irányú vágással fejezem be a mozdulatsort. Testsúlyom jobb lábamról a balra helyeződik, ahogy kardom markolata szinte vállgödrömig húzódik vissza, míg a pengéjét ismét a démonra irányítom.
Mi vért hullajt, meg lehet ölni... - tekintek elszántan a lényre.

A Manfred csapásaitól megvadult démont látva végül megváltoztatom a terveimet. Késő a taktikus visszavonuláshoz... Talán Myrmidia is úgy látná, hogy eljött az idő egy kis kockázatvállalásra. -Myrmidia, defende nos in proelio; - zengem hirtelen egy harci imámat Myrmidia könyvéből, legalább annyira a démonnak mint a társaimnak miközben pajzsom védelmében, lándzsámmal folyamatos támadásokat intézve a démon felé megpróbálom meghátrálásra kényszeríteni, hogy ne tudjon teljes dühével Manfred ellen fordulni. -Contra nequitiam et insidias; - folytatom, s bár szúrásaimat magam is pontatlannak érzem mivel elsősorban a védekezésre fókuszálok még mindig, azonban mindenképpen bosszantó lehet tolakvó előrehaladásom. -diaboli esto praesidium! - fejezem be, bár a szememben hirtelen teljes erővel felgyulladt vallási tűz nem hagyott alább.
This message was last edited by the player at 22:44, Tue 15 Mar 2016.

A demon egy eros rikoltassal veti magat Manfred fele, karmos mancsai mogul a lovesz alig bir pajzsa moge bujni, egyedul Theodora tamadasai mentik ki vegul szorult helyzetebol. A demon a hirtelen elorenyomulas  miatt kenytelen kelletlen hatrebb lep parat es igy Manfred ujra levegohoz jut.
Cyl probal egy ugyes testcsellel kozel kerulni de a leny ele lebbeno szarnya megzavarja annyira hogy vegul utese celt teveszt

Apro szusszanashoz juttok, de latjatok, hogy ujra ugrashoz keszul (kiveve ha Theodora kovette a tamadast mert akkor egeydul all elotte mig a tobbiek egy lepessel hatrebb)


Kezdemeny:
Demon 55
Cyl 43
Manfred 28
Theodora 28

Követtem igen.

Nem elégszem meg annyival, hogy Manfred megszabadult a démon ostromló csapásai által keltett nyomás alól, megfordítom az eseményeket és tovább folytatom a támadásaimat, követve a démont visszavonulásában, őt téve ezúttal a védekező féllé és minket a támadóvá. Bízom pajzsomban és képességeimben, a lény karmai már kétszer is csődöt mondottak amikor védelmemet próbálták áttörni, s ruganyos, rutinos mozgásommal pedig bármikor kitérhetek ha esetleg rossz szögből érkezne támadás - bár tisztában vagyok vele, hogy egy rossz mozdulat halálos lehet, azonban ez az a nyomás aminek az elviselésére képeztek egész életemben.
This message was last edited by the player at 19:05, Wed 16 Mar 2016.

Könnyedén elhajolok a felém libbenő bőrszárny elől, s riposzt precíz szúrással igyekszem a pokolbéli teremtmény mocskos nedvét fakasztani, de a szörny Manfred felé nyomulását, majd hirtelen hátrálását - szemem sarkából - úgy tűnik Myrmidia papnője fogja megakasztani, így óhatatlanul is hátrébb táncolok, mielőtt elsodorna.
-Sigmarra, döfd mocskos szívét lándzsádra Theodora! - kiáltom.

Esélyt látok arra, hogy megússzuk élve - persze csak ha végzünk a kreatúrával. Most már nincsen visszaút, vagy ő, vagy mi: nem úgy fest, mint aki ad, vagy épp ismeri a kegyelem fogalmát.
This message was last edited by the GM at 21:05, Wed 16 Mar 2016.

Theodora vezetesevel a csapat atall tamadasokra es egyuttes erovel szorongatjak tamadojukat. Lathatoan a demon nem ehhez szokott orult duhvel probalna az elotte allo Theodorat tamadni, de a beavatott minden tudasat latba vetve vedi magat es kozben meg egy jo iranyzott dofessel is utat talal a demon fele.
Cyl es Manfred sem hagyja cserben Theodorat, de a leny karmai es neha elorecsapo szarnyai miatt egyikojuk sem kepes megfelelo tamadopozicioba kerulni.


Kezdemeny:
Demon 55
Cyl 43
Manfred 28
Theodora 28

"Addig üsd, amíg mozog, ha pedig nem mozog, szúrj bele még néhányt, csak hogy biztos legyen" - jutnak eszembe Knopfler kapitány intelmei a közelharcról, s ennek szellemében cselekszem. Legyen az ellenség ember, ork, vagy túlvilági szörny, ha már elkezdődött a harc, nem szabad időt hagyni a megrendült ellenfélnek, hogy összekapja magát.
- Sigmar, vezesd karomat! - harsogom érces hangon, kikerülöm a csapkodó szárnyait és a démon fekete vértől mocskos testébe döföm kardomat.
This message was last edited by the player at 21:50, Wed 16 Mar 2016.

Töretlen harci morállal hárítom Myrmidia szent szimbólumával megszentelt pajzsommal a démon folyamatos csapásait, s bár a nagy erejű találatoktól kezd már kicsit fáradni a karom, azonban még kitartok: folytatom is az eddigi taktikámat, elsősorban védekező harcmodoromat néhány pontos és gyors lándzsaszúrás köré építem miközben készen állok arra, hogy hárítsam az engem ostromló próbálkozásokat. Fárasztó harc s kezdenek a dolgok sietőssé válni: ha valóban érkeznek még, akkor minél hamarabb meg kell rongálnom még jobban ezt a szentségtelen szimbólumot! Ennek tudatában egy "Myrmidiáért!" kiáltás közepette próbálom ismét a démonba szúrni lándzsámat.
This message was last edited by the player at 22:39, Wed 16 Mar 2016.

Folytatom táncom, de kardom ismét csupán a levegőt suhintja.

Pajzsaitokkal ugyesen szoritjatok hatrebb es hatrebb a lenyt mikozben a veszedelmes karmok hatokoren birtok maradni. Vegul egyesitett erovel Manfred jobbrol mig Theodora elorol tamadva a demon testebe martjatok pengeiteket mire ellenfeletek egyszeruen kifakul a vilagbol es nem marad semmi utanna.