A csatornak nem kulonosebben bizalomgerjeszto vagy vendegmarasztalo kornyek. Altalaban fuggoleges aknakon keresztul lehet lejutni es keskenyebb meg szelesebb jaratokban haladni. A szelesebb jaratok nagy elonye, hogy ott a csatornale mellett van parkany amin lehet haladni, meg ha az neha csuszos is, a keskenyebb jaratokban nincs ilyen szerencseje az embernek.


This message was last edited by the GM at 11:22, Sun 16 July 2017.

Theodora, Manfred, Cyl, Chlodovech

Rainer ereszkedik le eloszor es lathato gyakorlattal kapaszkodik le a kiallo kapaszkodok segitsegevel. Ti kotellel es a kapaszkodokkal egyutt probaltok lejutni.
(Akinek nem sikerul egy +30-as Agility probaja az tobbe kevesbe a csatornaleben vegzi. A sikertelenseg fuggvenyeben beletoccsan labbal, vagy akar beleesik hattal. Serulni semmikeppen nem serul senki maximum az onbecsulesetek)

Leerve Rainer a botja vegere akasztja a lampasat, melyet sziv a levegobol, o lathatoan jol erzi magat - Zold patkanynak zold a vere? - kerdezi es a foldre bok. Ott egy veres labnyom van, valoszinuleg a goblin megvaghatta tobb helyen is magat es igy haladas kozben valamelyest nyomokat hagyott maga utan.
- Rainer szereti a fura patkanyokat. A fura patkanyert tobb penz jar - mondja nagy bolcsen.

(Aki sikeres perceptiont vagy follow trailt dob az egesz gyorsan kepes eszrevenni es kovetni a nyomokat)>/Orange>

A nyomok a varosfal felol <Orange>(terkepen jobbrol) jonnek es az akna aljanal elkanyarodnak.

(Terkep atrakva a csatorna terkepre)
This message was last edited by the player at 22:30, Sat 16 Apr 2016.

Szinte kötélre sincs szükségem, úgy mászok macskaügyességgel a csatornabúvár után Bögenhafen mélyére. Felhúzott arcmaszkom orromat-szàmat takarja, bàr a csatorna odoràhoz tartok tôle hamar kevèsnek fog bizonyulni. Kifinomult hallásomat viszont a szűk járatban megzavarja a többiek csörömpölése, s annak nem elhanyagolható visszhangja. Szemem sem szokik hozzá egykönnyen a megváltozott fényviszonyokhoz, így inkább arra figyelek hova lépek semmint nyomok után eredjek. Ez utóbbit egyelőre Rainerre bízom, miután mindenki épségben leért összetekert kötelemet hátizsákomhoz rögzítem, s begyújtom halovány fénnyel derengő olajlámpásom, míg jobbomon mászókarmom szíját igazgatom kézfejemen, rövid kardom jelenleg hüvelyében pihen...
This message was last edited by the player at 13:55, Thu 10 Mar 2016.

A kiáramló szagra elfintorodom és hegyeset köpök, majd megvonom a vállamat és szilárd fogásokkal gyorsan leereszkedem. Mivel már a két újonnan csatlakozónál világít a lámpás, fölöslegesnek tartom a magamét is meggyújtani, helyette felcsatolom a pajzsomat és kihúzom a kardomat. A lámpások reszkető fényében éppenhogy látom a zöldes goblinvért, de a temérdek gyanús állagú tócsa és más "matériák" között nem tudom megállapítani, hogy merre vezet a vércsapa.
- No, cimbora, - mondom fojtott hangon Rainernek - most mutasd meg, hogy mit érsz; keressük meg ezt a háromlábú patkányt mielőbb! Ha lehet, akkor a jobb oldali párkányon haladok, az legalább onnan véd, míg balról ott van a pajzsom.
"Az hogy te itt vagy, Hetzau, nem is meglepő - itt sincsen nagyobb bűz, mint amikor négy nappal a mészárlás után takarítod a tetemeket egy kifosztott faluban." - töprengek - "Ám az akolitus és ez a fehér bőrű lány új illik ide, mint szamárra a korona..." - Sigmar, te vezess a sötétségben, engedd, hogy jogos dühöd karja legyek, ha ellenségeiddel találkozom! - eresztek meg egy suttogó fohászt. - Te pedig Ranald, ha ma is ólmozott kockákkal veted ki a Sorsot, úgy a javamra tedd, kérlek!

Egy darabig még odafent maradok, az akna mélyére nézek közben pedig magamban mérlegelem a lehetőségeket illetve az esélyeket. Be kell valljam kicsit keskenyebbre számítottam és örülök, hogy nem annyira szűk mint gondoltam, azonban az, hogy csak néhány kapaszkodó segít minket kicsit elbizonytalanít - nem is a lejutást találom problémásnak, hanem a feljutást. Ráadásul a lándzsámat is kényelmesebb lett volna más fegyverre lecserélni, de ez már mindegy - összekötözöm a lándzsámat illetve a lámpatartómat és egyéb felszereléseimet majd leszólok a többieknek, hogy valaki vegye majd el; utána leengedem. Végül pedig én is felkészülök arra, hogy lemásszak - nem szívesen teszem még most sem, de ezt is egy próbának fogom fel amit Myrmidia állít elém; most olyan helyzetben kell taktikailag a legmegfelelőbben eljárnom ahova egyébként nem is lenne szabad mennem.
Odalent körbenézek, bár a szemem nem nagyon szokott még hozzá a sötéthez - meggyújtom a lámpásomat, majd felszíjazom a pajzsomat; csak lazán, így kézbe tudom venni a lámpástartó rudat, míg a jobbomban a lándzsám foglal helyet. Miután elkészülődtem a patkányvadászra nézek: -Kövesd a nyomokat, de annyira ne siess előre, mi nem vagyunk a csatornához szokottak! - mondom, majd felnézek a boltívre; legalább kiegyenesedni ki tudunk, meglehetősen sokat segít. Jómagam sem beszélek hangosan, azt tudom, hogy a víz messze viszi a hangot, a csatornában sem lehet ez másképpen.

Rainer magaban motyogva a nyomokat vizsgalja majd megindul. Szepen, lassan halad. A parkany azonban csuszos, mindenfele olyan anyag rakodott le ra amire jobban szeretnetek nem is gondolni mi alkothatja.
Tobb kisebb es nagyobb jarat mellett is elmentek, van, hogy a parkany megszunik alolatok es ugranotok kell a tuloldalra vagy atgazolni a terdig ero csatornalen. Rainert ez lathatoan nem zavarja tulsagosan, bitjaval belebokod a vizbe es ha ugy talalja semmi nincsen benne akkor nyugodtan atgazol rajta. (Aki nem akarja kovetni ebben az ugyanugy mint az elobb a teljes utra dobjon egy +30-as Agilityt)
A sotetben vagy a kepzeletetek jatszik veletek vagy nem, de bizonyos jaratoknal fura talan nem is embertol szarmazo hangokat hallotok. Gurgulazo, cuppogo hangokat. JObb nem is belegondolni mi adhatja ki oket, de a szabalytalan tavolsagban elhelyezkedo verfoltok szerencsere nem ezekbe az iranyokba vezetnek. (terkep frissitve az uttal)

Vegul egy vaskos faajtohoz ertek (Kekkel bejelolve a jaratban) korulbelul szemmagassagban egy res van az ajton, azon vas racsok, a racsokon zoldes ver, az ajto kozepe fele egy veres labnyom... Habar a res merete alapjan lehetetlennek tunik hogy a goblin atpreselte volna magat, de mar lattatok tole elkepeszto mutatvanyokat. Talan itt is atfert. Mindenesetre Rainer korbenez a kornyeken es megallapitja hogy nem talalt ujabb vernyomokat. Az ajtonal veget ert.

Bepillantva a resen, a lampatok gyenge fenyeben egy negyzetesnek tuno pincet lattok. Jobbara uresnek tunik, de az oldalso falakra nem igazan lattok ra, az is lehet van ott valami, vagy esetleg valamifele jarat.

Eleg ideig befele nezelodve nem messze az ajtotol egy gyertyatartot vesztek eszre a foldon. Valami sotet gyertya van benne, alatta a padlon valamifele vonalak mennek, de az ajton keresztul nem sok feny szurodik be es a keskeny res miatt a latoszogetek sem tul kivalo.

Rainer meglokdosi az ajtot, az nem ereszt rogton. Valoszinuleg be van reteszelve (Ambar egy ugyes tolvaj valoszinuleg el tudna huzni a reteszt, vagy benyulva es valamivel probalkozva akar mas)
Csalodottan megcsovalja a fejet kis ideig nezelodik majd fulelni kezd. Valami halk kaparaszast es vekonyhangu visitas hallatszik a jaratbol. Rainer felkapja a fejet ra - Patkanyok. Sok-sok patkanyok - szinte tapsol oromeben - Sok patkanyok sok penz, sok penz jo elet - magyaraz mikozben integet a folyoso fele. Ot lathatoan nem igazan erdekli a szoba hiszen patkany nincsen bent es az ajtot sem sikerult siman kinyitnia.
This message was last updated by the player at 00:14, Fri 11 Mar 2016.

Igyekszem minél kevesebb alkalommal a szennyes vízbe gázolni, inkább a csatorna szélén lévő közlekedőket használva, ha kell, akkor nekihuzakodva átugrom egyik oldalról a másikra. A láncing és a bizonytalan talaj dacára nem csobbanok a vízbe, mire odaérünk az ajtóhoz.
- Cimbora, ne olyan sietve! - sziszegem neki, amikor tovább akar haladni - Először lessünk be ide; az a goblin förmedvény lehet, hogy beszuszakolta magát ide és ott röhög majd rajtunk, ha lelépünk!
Óvatosan megrugdosom az ajtót és próbaképpen nekifeszülök a vállammal, igyekszem felmérni, hogy milyen nehéz lenne betörni. Elég masszívnak tűnik, ám némi meglepetésemre belülről van elreteszelve. Az esélytelen, hogy be tudjak nyúlni, sőt Theodora sem épp vékony kacsójú úri lányka... "Kacsó" - villan fel bennem a gondolat, melynek hatására legújabb ismerősömhöz fordulok.
- Frau Sepha, - próbálom elkapni mandulavágású szemének pillantását - szerinted kecses karcsú karoddal benyúlva, vagy valami eszközzel ki tudnád reteszelni ez az ajtót? - kérdezem fojtott hangon - Mocskosul érdekelne, hogy az a féreg nem bújt-e el itt, meg amúgy valami ténykedés nyomai látszanak bent, szerintem üdvös volna megvizsgálnunk, hogy mi lehet az...

A város alatt meghúzódó csatornahálózat aknáit és alagútjait belepő visszataszító szennyes váladék ellen mely beborítja a falakat, s párkányokat minden érzékszervem tiltakozik, ám - talán egyesek számára meglepetésül - némán, rendületlenül haladok előre - kerülve a zavarost közlekedőkön át, vagy gázlót tapodva - közvetlenül a patkányképű Rainer nyomában. Új értelmet nyert a sylvaniai jóslat, az Óriás gyomra... - állapítom meg a sötéten parázsló szempárból, mely néha visszatekint rám, a gondolat megborzaszt. Libabőrös leszek.
Csizmám pedig rövidesen menthetetlenül beázik mikor egy ízben átevickélek a térdmagasságig érő csatornalén, mégsem a szagok, hanem a mindenfelől érkező kaparászás hangjai nyugtalanítanak a legjobban. Számos mélyedést, repedést, megvilágítok, nehogy rászedjen az a zöldbőrű mutáns, ám elhullajtott vére még idelent is szemlátomást elegendő nyomnak bizonyul vezetőnk számára, így persze számomra is. Próbálok a lehető legkevesebbszer hozzáérni a falakhoz, elég a cuppogás, tocsogás, mit lépteink zaja kelt. Magamban patrónusomhoz fohászkodom, követve az ostlandi példáját; add Sigmar hogy a mutáns zöldbőrű a vérveszteségtől már halott legyen mire rátalálunk...
Gondolataimból Hetzau szavai zökkentenek ki, nameg az egyre erősődő kaparászás.
-Patkányok...psszt. - szólok halkan, szinte egyszerre az óbégató Rainerrel, akit azonnal csendre is intek, mutatóujjamat ajkam elé téve; épp mikor nekifeszülne a bajnok az oldalsó járatot elzáró ajtónak, felé tartott lámpásommal elé állok, majd lesütött szemmel fogadom bókját, talán picit bele is pirul alabástromszín bőröm a sápatag fényben.
-Igen..várj, ne rontsunk ajtóstul a házba, van jobb ötletem! Fogd meg kérlek, s világíts ha szólok. - suttogom ekkor, s egyúttal nyújtom is Mannfrednek lámpásom, majd nyomban szemügyre veszem a pincebejáratot, mi előtt lecövekeltünk. A földön heverő gyertyatartó sziluettjét a fényárban megpillantva, nyugtalanító érzés fog el, de hamar cselekszem. Pillanat alatt a zárnyitó felszerelésem részét képező drótkötélből hurkot kötök és apró praclimat átbújtatom rajta, majd az ajtó melletti résen ezzel beakasztva visszafelé a kötélnyúlvány hurkát, így talán elegendő lesz meghúznom, ha amaz ráakadt a "retesz-csalira".
Áldom Sigmart, hogy az ideúton Altdorfból ellestem a hajózás néhány fortéját, álcám, Mannan ifjú beavatottjaként, a Torkos Sirály hétpróbás fedélzetmesterétől, ezzel bővítve amúgy sem csekély repertoáromat.


Mikor érzem, hogy elkapta a csalit, sebtiben megfeszítve a drótkötelet, ráfogok és rántok egyet a retesz nyakán.
-Parancsoljatok - lépek hátrébb a feltáruló ajtótól, s a többieket is távolabb intem. Túl egyszerű volt, csapdára számítok ám mikor egyre közelebbről érzékelem a kaparászást, óvatlanságnak tűnhet, de meggondolom magam.
-Már aktivizálódott volna, ha az ajtóhoz van kötve, de legyünk óvatosak. Menjünk be és javaslom zárjuk az ajtót magunk mögött... - suttogom bár tudom a patkányok idelent hamar ki fognak szagolni bennünket,  legyünk bármennyire is bűzösek...

Cyl tenykedesenek hala az ajto kitarul. Ahogy a lampas fenye rendesen bevilagitja a teret es a latoszogetek is jelentosen kitarul erdekes latvany fogad benneteket.

A pinceszobanak tuno helyisegnek lathatoan nincsen semmilyen egeyb kijarata es alig van benne valami, egyedul a szemben levo falnal all egy szekrenyke. Ezen kivul csak egy hatalmas pentagramma foglalja el a terem nagy reszet. A csillag csucsiban egy-egy hasonlo gyertyatarto es gyertya van, mig a pentagrammat korulolelo kor mintha rezbol vagy hasonlo anyagbol lenne. A pentagramma kozepen mintha valamifele iras lenne korbe, de ilyen tavolsagbol nehez elolvasni, meg egy fura szarvas koponya van amin helyenkent sotet folt fed, talan zodles es voros, de a lampa fenyeben nehez potnosan megmondani.

Az ajto elott kozvetlenul osszetort es megragott csontok es valamifele zoldes verszeru anyag boritja a padlot.

(Terkep a roll20-on)

Rainer az ujjaval elorebokve  remego hangon megjegyzi - E-e-ez nem patkany. Hatarozottan nem patkany. Rainer patkanyokat keres. Patkanyokat. - lathatoan nem nagyon tetszik neki a dolog es hatral elfele a dolgoktol.

(Egy rovid cselekvesre van idotok, de este irok akar csinaltok addig valamit akar nem)
This message was last updated by the player at 12:47, Fri 11 Mar 2016.

Felvonult szemöldökkel és egy kis fintorral az arcomon figyelem ahogy a patkányfogó egyszerűen átgázol a szennylén bár valahol meg tudom érteni; neki nem hiszem, hogy sokat számít a szaga, az egész életét itt töltötte. Én minden esetre nem gázolok át a szennylén, hanem átszökkenek a szennylén, láncingem pedig csörög zörög - azonban ezt leszámítva csendben haladok. A gurgulázó hangokat hallva csak egyszer teszek megjegyzést: -Myrmidiára mondom, ha közelebb jöttök megtanuljátok a lándzsa útját! - mondom bele a sötétbe, majd megyek a többiek után. Félni nem félek itt lent semmitől, ugyanakkor kicsit láthatóan feszült vagyok mert taktikailag a lehető legrosszabb helyen vagyunk és bármi támadna meg minket, annak otthonos volna a terep.
Az ajtóhoz érve már-már éppen türelemre inteném a patkányvadászt amikor Manfred megteszi így bár nem kellene megszólalnom, megteszem: -Ne feledd, most a mi segítségünkre vagy idelent! - dorgálom meg a patkányvadászt, hogy ne kóboroljon el, majd benézek én is az ajtón, amikor pedig a lányka hozzálát az ügyködéshez csendben figyelek, közben odatámasztom a lámpásomat a falnak és szorosabbra húzom a pajzsom szíját: valami oka van az ajtó ittlétének és jobb bármilyen eshetőségre felkészülni. -Szép munka! - dicsérem meg a lányt amikor az ajtó kinyílik, majd a pajzsommal magamat védve benyomulok a szobába. Megtorpanok amikor meglátom a földön lévő pentagrammát illetve középen a koponyát, majd egy hirtelen ötletnél fogva felrúgom a hozzám közelebb lévő gyertyát, közben pedig klasszikus nyelven hallatok egy rövid imát, ami avatatlan fül számára inkább tűnik csatakiáltásnak.

Elsötétült arccal nézem a baljós ábrát a padlón, összeszorított szájjal nyelek egy nagyot.
- Kegyelmes Sigmar! - szalad ki a számom, s szorosabban markolom a kardomat, majd belépek Theodora nyomában a helyiségbe, végig ügyelve arra, hogy a hátam fedezve legyen a fallal. A fal mellett lassan a szemközti szekrény felé araszolok. - Keressünk egy papot izibe' és ne zargassuk itt semmifé... - eddig jutok, amikor Frau Steinhoff felrúgja a gyertyát. - Shallya édes lehelletére! - csattanok fel, megtorpanok és felkészülök a bajra.
This message was last edited by the player at 14:12, Fri 11 Mar 2016.

Bàr elsôkènt nyitottam ki ajtajàt, utolsókènt lèpek be az apró helyisègbe.
-Sigmarra... - kerekednek el szemeim, a padlót borító rajzolat làttàn, s összenèzek Manfreddel. Legyen bàr patkànyhorda nyomunkban, inkàbb az, mint fekete màgia... - harapok ajkamba, s kapom a papnôre tekintetem óvatlan mozdulata làttàn.
...kifelè - sziszegem rèmültten, majd kardot ràntva, amilyen gyorsan èrkeztem, oly hamar igyekszem minèl tàvolabb kerülni a pentagrammàtól.
This message was last edited by the player at 19:20, Fri 11 Mar 2016.

Theodora belep a szobaba, atlep a fura maradvanyok felett es a legkozelebbi gyeryatartot felrugja.
Manfred eloldalaz a fal mellett, kikerulve a csontokat es a falnak lapulva probal eloldalazni a pentagramma mellett (bar nincs tul sok hely, mindenkeppen at kene lepnie felette)
Cyl belep es a csontok elott megallva az ajtoban all.
Chlodovech egyelore meg be se lepett, Cyl mogott nezelodik kint a folyoson.

Hirtelen mindannyian megdermedtek. A pentagramma kozepebol, a koponyabol vagy annak a kornyekebol sotet nyulos fekete fust kezd el omleni kifele, mint megannyi csap tapogatozik feletek, fura, szuros buz arad belole, majd a csapok visszahuzodva osszeallnak egy ocsmany szarnyas, szarvas lennye. Szarvas feje majdnem a plafont veri, szettarja borlebernyeges szarnyait es karmos mancsaival feletek int mikozben suvolto hangon sziszeg valamit, talan valami osi szavakat, de egyelore nem mozdul a pentagramma kozeppontjabol.

(Dobjatok Fear ellen)
This message was last edited by the player at 18:32, Fri 11 Mar 2016.

Földbe gyökerezett lábakkal állok a pentagramma felett materializálódott entitás előtt, egyenesen rá szegezve tekintetem. Tagjaimon felkúszik a félelem, törékeny, csatorna levétől mocskos, hideg verejtéktől nedves testem megfeszül akár a felajzott íj, mikor a sylvaniai temető anyagtalan lidércének emlékétől zúgni kezd fülemben a vér, saját szívdobogásom ütemét hallom csupán, minden más elcsendesül mikor elerednek könnyeim. Ajkaim a dohos levegő dacára a pillanat tört része alatt száradnak ki, képtelen vagyok karomat megemelni melynek sárkánymarkolatát úgy szorítom, belefehérednek apró ujjaim.
Cyl...nem...nem szabadott volna kinyitnod...a Te hibád, magad szabadítottad el, miért tetted? - visszhangoznak elmémben a béklyóba vert, s korábban eltemetett gondolatok. Sigmar papja megáldotta e kardot, hogy goblinvért igyon, de mi nem evilági...abban nem tehet kárt... - hátrálnék, de tapodtat sem bírok moccanni, szólnék, de nem jön hang számra, akár a partra vetett hal, könnyek tengerében tátogom, várva az elkerülhetetlent...

Már éppen folytatnám a szentségtelen szimbólum tovább rombolását, ezúttal a koponyával azonban első lépésem abba az irányba hamar is meg torpan, ahogy a fekete füst elkezd terjedni felénk - még eljátszok a gondolattal, hogy tovább folytassam az offenzívát a szimbólum ellen, ezúttal a koponyát célozva azonban amikor a füst összeáll és egy démon materializálódik előttünk megtorpanok, hátamat a falnak vetem szemeim pedig elkerekednek; félhangosan Myrmidiához imádkozok erőért, nem emelve tekintetemet a démonra. S bár elmémet elborítja félelem amelyet próbálok imákkal megtisztítani a gonosz jelenlététől, azonban sok évnyi gyakorlásnak köszönhetően ösztönösen védem magamat a pajzsommal.

A demon bugyborekolo hangon elneveti magat majd furan bugyborekolo hangon megszolal - Ti rettego patkanyok, ugy jartok majd mint az a zold fereg aminek csontjain tapostok, de kaptok egy kis elonyt, hogy izgalmasabb legyen. Fussatok. Most. - majd elkezd valamifele nyelven kantalni valamit mikozben a laba kornyeken ujabb fekete fustpamacsok gyulekeznek.

(Dobhattok Fearre megint)
This message was last updated by the player at 19:37, Sat 12 Mar 2016.

Imáimon keresztül megkapom a várt reményt Myrmidiához, a szent szavak kiűzik az elmémből a gonosz befolyását, felemelem tekintetemet a démonra és rákiáltok: -Nincs erőd felettem, Myrmidia fényében járunk! - kiáltom, közben pajzsommal magamat védem, lándzsám is készen áll arra, hogy bármelyik pillanatban szúrjak ha esetleg a démon közelebb lépne hozzánk. -Visszavonulás! - mondom ezt már a többieknek, majd közelebb lépek az ajtóhoz, hogy amint a többiek elhagyják a helységet én is távozhassak.
This message was last edited by the player at 03:19, Sun 13 Mar 2016.

A démon megjelenésekor teljesen ledermedek, elakadó lélegzettel a falnak vetem a hátamat, miközben érzem, hogy minden vér kifut az arcomból. "Sigmar segíts" fohászkodom magamban, de képtelen vagyok a tudatos gondolkodásra, inkább csak kapaszkodom a pajzsomba és a kardomban, mintsem tartom őket. Theodora határozottan felcsattanó hangja viszont úgy fújja el bénultságomat, akár napkeleti szél a hajnali ködöt.
Háttal a falnak a kijárat felé araszolok, védekezően felemelt pajzsom pereme felett megacélozódott elszántsággal (ám nem kevesebb iszonyattal) figyelem a túlvilági teremtményt, készen arra, hogy ha ránk támad, megpróbáljam megvédeni magamat vagy társaimat.
- Hatalmas Sigmar, áldd meg pengémet, ha a pokol ellenedre küldi seregeit! - suttogom az egyik katekizmust - Megronthatod az embereket, de én vas vagyok és acél, Sigmarért menetelek! Kipréselek egy vicsornak beillő vigyorgást a többiek felé. "Most tán' elválik, hogy tényleg az akarat megszenteli-e a pengét, ahogy a sigmarita atya prédikálta"