Teddy még a félszerzetek között is alacsonynak számít, amit hegyes kalapjával igyekszik ellensúlyozni. A Nagy Folyó mentén sokan ismerik látásból a mindig vidám csónakost, zöld köpenye és hupikék sálja az ismertetőjegyévé vált. Tekintete gyakran a távolba réved, amikor pedig messzi földről jött utazóval sodorja össze a sors (ami az Északvégi fogadóban gyakran megesik) szinte csüng a szavain. Általában az oldalán lóg a szebb napokat is megélt rövidkardja, de valódi büszkesége a díszes, faragott rövid íj (hobbit mércével talán inkább csak íj) amelyről előszeretettel meséli el, hogyan találta a partmenti romok között, és hogyan tudott elmenekülni egy farkasfalka elől, hogy az élete csak egy hajszálon múlott. Teddy sohasem hagyott fel eredeti foglalkozásával, ami a halászat, de ütött-kopott csónakjával sokkal messzebb elmerészkedik, mint azt a halak indokolnák.




Előtörténet:

Theodard, akit mindenki csak Teddynek hív, a Harmadkor 2902. évében született, egy kis hobbit faluban, az Anduin mentén. Az apja nyomán már egészen fiatal korában csónakba szállt, hogy a Nagy Folyó sodraiban kapásra leljen. Így ragadt rá a Halász név.
Ahogy teltek az évek, az orkok és más szörnyetegek pedig egyre sokasodtak a környéken, a faluban egyre többen beszéltek a távoli Megyéről, ahol az otthon nyugalma tényleg háborítatlan. Aztán szépen lassan, egyenként el is költöztek,  faluból pedig tanya lett, ahol szinte már csak Teddy családja élt.
Teddy azonban ügyet sem vetett rá, mert nem tudott elképzelni unalmasabb és hátborzongatóbb dolgot, mint a kényelmes otthon, ahonnan ki sem kell dugnia a lábát. Minden egyes alkalommal messzebbre és messzebbre merészkedett öreg csónakjával, felfedezve a Nagy Folyó partjait, északra és délre egyaránt. Az útjai során számos olyan helyre bukkant, ahova jó érzésű hobbit nem tenné be a lábát.
Egy ilyen kiruccanása során élete majdnem csúfos véget ért, amikor a parttól nem messze gazzal benőtt romokra bukkant. Kíváncsi természete által vezérelve kikötött, és kis termetének köszönhetően át tudta szuszakolni magát a kövek között. Az ősi romok nem rejtettek már kincset, de a követ közé szorulva talált egy díszesen megmunkált íjat, amihez foghatót még sohasem látott korábban. Szerencsére nem volt valami nagy, éppen Teddynek való. Az már kisebb szerencsére vallott, hogy időközben farkasok vették körül a romot, megérezve a porhanyós hobbit-hús szagát. Teddy egy hajszál híján jutott csak vissza a csónakjához, szíve a torkában dobogott, de valami megmagyarázhatatlan, jó érzés kerítette hatalmába. Fájó tagokkal és lélegzetét kapkodva hátradőlt a csónakban, és egy jóízűt nevetett. Élvezte a kalandot, és szerette Vadonföldét.
Mikor a családja bejelentette, hogy nekiindul a Megyébe vezető útnak, Teddy úgy döntött, hogy marad. Győzködték, kérlelték, még fenyegették is, de vitának nem volt helye, a 33. évét betöltött hobbitra már nem hatott a kényszer. Ígéretet tett, hogy ha már nincs számára több kaland a vidéken, akkor felkeresi a családot a Megyében, de a szíve még nem érett meg arra, hogy letelepedjen, és az otthon kényelmében csak elhervadna, mint egy virág, amit nem öntöznek.
Azóta a folyót járja, ügyes halászként nem csak a saját betevőjét keresi meg, de gyakran szállít a folyó menti falvakba, a beornfiaknak és az Északvégi Fogadóba is, ahol mindig szívesen látják.
A felfedezések, kalandozások megedzették Teddyt, aki mostmár nemcsak a bottal és hálóval bánik ügyesen, de kitűnő íjász hírében is áll. A romok között talált íj a legféltettebb kincse, azon kívül csak egy ütött-kopott csónakja van, amely a megélhetését biztosítja. Néha hiányzik neki a családja, de tudja, hogy addig nem nyújthat neki semmit a Megye, amíg kalandvágya nem csillapodott.