Ide írhattok információkat amiket összegyűjtöttetek egymásról, leveleket haza, naplóbejegyzéseket, gondolatokat, elmélkedéseket és bármit ami színesíti a karakterek történetét.

Továbbá ez a topic használható közös jegyzettömbnek a folyamatban lévő nyomozás infóinak gyűjtéséhez.

A régi csapat
Athel Loren erdeje nagy, igaz az elfek gyakran összegyűlnek, de mégis csak keveseket ismerünk személyesen. Hisz nem is igazán a név vagy az arc számít, hanem az, hogy közülünk való. Persze mindenkinek az életében, és minden életszakaszában vannak kitüntetett személyek, akiket a barátainak, társainak nevezhet. Hogy mi az ami összeköti őket, annak csak Kurnous a megmondhatója. Talán csak a véletlenek, amik egymás mellé terelték őket, vagy talán a sors, ahogy összekuszálja az előre elrendelt utakat, melyeket végig kell járnunk, jórészt egyedül, de gyakran a mellék vezérelt társak oldalán.
Az erdőben az egyedüllét nem igazán érezhető, a természet körülvesz minket, egy kicsit mindenki otthon érzi magát. De sok időnk van, nagyon sok, és a gondolatok egymást követve kergetik a napokat. Néha jól esik egy megértő társsal megosztani őket, néha nem csak elmondva, mint inkább átélve ezeket. Van amikor egy pillanatban ugyanúgy ugyanarra mozdulunk, összenézünk, és tudjuk, hogy ugyanazoknak az erőknek engedelmeskedünk. A mosolyunk, a szemünkben villanó szikra jelzi, hogy megértettük, egyek vagyunk. Ezek a pillanatok nagyon fontosak az évszázadok súlya alatt. Nehéz több száz évet lelkesen és tevékenyen leélni, gyakran csak tűnődöm és várakozom. Az ilyen soha nem felejthető pillanatokat várva.
Igaz, még az elfek között fiatalnak számítok, de Fergenthil Fastspeart már ismerem, és társamnak, néha még barátomnak is tekintem néhány évtizede.
Ha ránézek eszembe jutnak a közös vadászatok, a versenyfutások, ahogy a fák közt kanyarogva próbáljuk egymást megelőzni. Felidéződik bennem a dac, mikor a narancs hajzuhatagot magam előtt látom, és a győzelem öröme, mikor hátratetintve.
Mindig emlékezni fogok az élénkzöld szikrákra a szemében, mikor először néztem bele közvetlen közelről. Emlékszem a vállamhoz nyomódó sziklának, ahogy ledöntött a lábamról, rámvigyorgott felpattant, és tovább futott. A bosszúság mellett valami mást is felkavart bennem.
Ha ránézek, emlékszem a harcokra, a csapatra, akikkel a vének kiküldtek minket
Lorriel, aki minden apró hajtsról tudta, milyen betegség gyógyíre lesz, ha szárba szökken
Athrimot és Miarell külön külön is halálosak voltak a két vékonyka kardjukkal..de ha együtt kellett harcolniuk, mindenki a négy kard és a selymek táncában gyönyörködött
Sebithel, senki nem tudta a korát, talán még maga sem. Igazi bölcs volt, keveset beszélt sokat mondott, és a végsőkig tartotta bennünk a lelket, gyógyító imáival, még azon is túl.
Nihlaus a kiválló vívó...
és a többiek akik velünk tartottak, de nevüket más őrizte meg a világnak
Ha ránézek örülök, hogy újra velem van...láthatom a lemenőnap fényében csillanó haját, pajkos mosolyát a zölden szikrázó szemei alatt...
Ha ránézek szomorú vagyok, talán a többieket sosem látom viszont
Ha rá nézek remény tölt el, ha nekünk sikerült, talán másoknak is

Ha ránézek elgondolkodok, merre lehet a legközelebbi fogadó, vagy egy erdőmélyi kegyes bozót, ami befogadna minket
:)

A káoszt sosem fogjuk kiűzni...sem mi, sem az elkövetkező nemzedékek...
A káosz bennünk lakozik, talán azokban a leginkább, akik a legnagyobb elánnal harcolnak ellene.
A látható erői néha visszahúzódnak, elhitetve velünk, hogy legyőztük, de addigra már elhintették a magot a lelkünk legmélyén.
Így születnek a káosz igazi harcosai, akik nem azért harcolnak, hogy túléljenek, vagy valakin segítsenek, nem hitük szerint ragadnak fegyvert. Pusztán a harc kedvéért.
Engem tartanak bolondnak, aki nem azért élek, hogy harcoljak, hanem azért harcolok, hogy éljek, s hogy mások is élhessenek.
Az élet szent, és nem azért kaptuk az istenektől, hogy elfecséreljük.
Mikor súlyos sérüléseket kaptam, megesett, hogy kívántam a halált, nem akartam ilyen testben leélni az életem. De rá kellett jönnöm, hogy pusztán hiúságból és kényelemből nem szállhatok ki az örök körforgásból. Valakinek valamikor biztosan szüksége lesz arra, hogy én ott álljak mellette.
Tovább jöttem a többiekkel, mert az öreg szerint fontos megszerezni azt a medált, hogy ne tudjanak új kaput nyitni a káosznak, így nekem is fontos lett. A fogaim összeszorítva tovább jöttem, bár féltem tőle, hogy csak akadályoznám őket egy nehéz helyzetben. Mégis jönnöm kellett, mert talán számít egy jól irányzott nyílvessző is, amit még mindig képes vagyok kilőni.
A fához lapulva figyelem a fenevadat, és a hirtelen rárontó lovagot.
Furcsa, a népem ellensége, még az is lehet, hogy valamikor már harcoltam ellene, vagy az apja ellen Athel Loren erdeit védve. A káosz elleni háború, vagy a sors fintora mégis egy csapatba terelt minket. Kicsit csodálkozom magamon, semmilyen ellenszenvet nem érzek iránta, talán van benne valami, amitől más, mint a többi bretton. Vagy csak Nicolja szúrós megjegyzési állítottak az oldalára. Az ellenségem ellensége a barátom...

Lehet, hogy nem ide tartozik a rémálma Garretnek, ami a kocsin zargatja, de remélem Nagash nem törli majd ki innen.

Az álom még fiatal koromban játszódik. Alig vagyok 12 éves, és apám ismét részegen jött haza. Meghagyta, hogy pakoljam el a kardokat, amiket készített. Gyönyörű kardok voltak, szép markolattal, vésetekkel. Mindent úgy csináltam, ahogy apám kérte. Mégis szemrehányta, hogy rendetlenül pakoltam őket a helyükre. Elkezdedd ordibálni velem. Ügyet sem vetettem a hangzavarra, mivel már megszokott történet volt, de kezet ezelőtt még sosem emelt rám. Akkor megtörtént. Szokásomhoz híven elmentem otthonról, mikor apám ágynak döntötte fejét. Két hétig nem is tértem haza. Azalatt az idő alatt egy kedves öreg hölgy vett szárnyai alá. Egyetlen fia volt megélhetése. Tolvaj volt a fia, egész sikeres. Gottfriednek hívták. Aznap nem volt otthon, de az idős hölgy nem szégyellte, hogy tolvaj a fia. Véleménye szerint, a gazdagoknak van bőven... Nekik nem árt, ha egy kis érték elvész. Másnap hazaérkezett Gottfried, egy teli zsákkal. Csak úgy csillogott a szeme. Látszott rajta, hogy élete eddigi legsikeresebb tolvajlása volt az azelőtti nap. Ennek ünnepére hatalmas lakomát rendezett az idős hölgy, és én is részesülhettem belőle. Lakoma után a hölgy rosszul lett, és lebetegedett. Nagyon beteg volt a hölgy, akinek már a nevére sem emlékszem. Gottfried szeme ragyogóból síróvá változott. Akkor úgy éreztem, hogy meg fog halni a hölgy. Gottfriedon is látszott, hogy anyja nélkül élete nem fog érni semmit. Nem lesz kihez hazatérnie, nem lesz kivel megosztani az élményeit. Három napra rá az hölgy felkelt az ágyból. Gottfrieddel megörültönk, hogy az élők sora közt marad a hölgy, akit majdnem anyámként tiszteltem. Azalatt a három nap alatt úgy éreztem kötelességem viszonozni a segítséget, amit én is kaptam tőle. Aznap volt életem legrosszabb napja. A második anyám ebéd után nyugovóra tért. Végleg lehunyta szemeit és Sigmar mellett ül, figyelve minket. Ezek után Gottfried nem tudott mit kezdeni, de amit tudtam segítettem neki is. Sokszor kolonc voltam, de egész idő alatt nyaggattam, hogy tanítson ki engem is tolvajnak. Sok időmbe és törekvésembe tellett, mire meggyőztem, hogy oktasson, de végül sikerült. A két hét fennmaradó idejében kézügyességemen fejlesztettem, valamint Gottfried lopott nekem egy kis tőrt, ami akkor majdnem kard volt a kezemben. Gottfrieden látszott, anyja nélkül nem képes jól tolvajlani és meg is látszott rajtunk. Sokat éheztünk, fáztunk, áztunk. A 13. napon viszont valami más dolog történt. Közölte velem Gott, hogy nagyobb fogás kell ide, mert ennyiből nem húzzuk sokáig. Egy nemeshez akartunk este betörni, ami sikerült is, de Gottot elkapták. Nem tehettem semmit a városőrök ellen. Be akarták vinni és bebörtönözni, de Gottfried ellen állt. A szemem előtt ölték meg. Tisztességtelen túlerővel állt szemben. Négy őr egy tolvaj ellen. Gott még így is megsebezett három őrt, de a negyedik hátulról szúrta le. Sírva rohantam végig az utcán. Egy sikátorban leltem menedéket, de másnap hazakóvályogtam apámhoz. Nem mesélhettem el apámnak hol voltam, mit csináltam. A tőrömet el kellett rejtenem, de még tehetségem nem teljesedett ki. Hatalmas szerencsémre apám ismét részeg volt. Megint meg akart verni, de ezúttal nem hagytam magam, és keze útját látva elléptem előle. Meglepetten torpant meg az apám. Ezidő után már nem nagyon akart bántani, de párszor megkísérelte. Szerencsémre nem esett túl sok bajom....
This message was last edited by the player at 10:31, Wed 04 Aug 2010.

Mivel nem nyert túl nagy sikert ez a topic megpróbálok egy új ötletet belevinni. Ide lehet gyűjteni a csapat emlékezetes (esetleg baromi vicces) megmozdulásait, aranyköpéseit:

Fleron:
Körbenézek, hogy merre lehet Felix vagy Piers.
-Mindjárt jövök. Lehet nem fog tetszeni, de fő a biztonság. - szólok Zenának majd elmegyek, és magára hagyom a nemessel. Szememmel Pierst keresem, aki tudtommal idekint van. Ha megtalálom, szóba elegyedek vele: -Lovag uram, szükség lenne a kardjára. Van egy hely, ahol be tudunk jutni a fogadóba, viszont félő, hogy olyan ellenállásba ütközünk, ami felettünk áll.

Piers:
Piers morog valamit az orra alatt, majd átnyújtja a kardját Fleronnak.

Fleron:
Felvont szemöldökkel rábámulok Piersre:
-Nem teljesen... így gondoltam. Kellene valaki, aki forgatja is eme fegyvert! - magyarázkodok, miközben visszanyújtom neki a kardot.
This message was last edited by the GM at 10:37, Wed 31 Aug 2011.

Legyen szíves másolja be valaki Konrad részeges júniusi produkcióját, aki megtalálja! Sírva nevettem rajta meg a DW-s hozzászólásán, marha nagy volt. :D

In reply to Trubald Altmann (msg #7):

Sajna nem fog menni. Konrad a postot magát módosította utólag :/ Gondolhattam volna, hogy le kéne menteni :D

Még jó, hogy rajtam kívül mindenki emlékszik a dátumra :D

In reply to GM (msg #8):

Az bizony súlyos veszteség... :[ Lehet, hogy ilyen webarchiváló oldalakon meg lehetne találni, de nekem sima fórumbeli kereséssel is fél óráig tart, nemhogy trükközve...

hát én sem emlékszek a dátumra, de most mosolyt csalt az arcomra az eset:D

Kompenzáljuk azzal, hogy keresünk más emlékezetes eseteket! :)

mint amikor gimet elverték?:D

Mordechai ar Vertigoth:
-Én vadok a navigátor. mondom bután

Mit szóltok ehhez? :D

xD

In reply to Konrad von Oderschwank (msg #14):

Uhh de kapni fog még ezért a másik kaland GM-e -.-

gumicukrot?:D

egyébként nem tehetek róla hogy sokáig nem írtál engem meg nem fogott el a kreativitás, és nem szált meg a nagy RPG szellem:D

Én nagyon szívesen elkezdeném írni Fleron naplójának a részleteit, de jelenleg még nem futotta xp rá, hogy tudjak ilyen tudományt csinálni :)
De hamarosan!

Egy kis (privát) móka a kaland korai napjaiból! Ezen mindig jót nevetek :D

Fleron Merrilin
Wed 5 Aug 2009
at 14:04

A gépem még mindig szar, de a laptop még marad egy darabig itt.

SZerk: ez a gm tényleg meg akar ölni minket xD

Gloern Magnarsson
Wed 5 Aug 2009
at 22:31

Amig nem veglegesen halunk meg, addig nincs problema... :-)

GM
Wed 5 Aug 2009
at 22:52

Csak korrektségből közlöm. Látom ám ;)

Gloern Magnarsson
Wed 5 Aug 2009
at 22:58

Kocc hogy szoltal... De aszittem ez privat. X'D
(...)

Fleron Merrilin
Wed 5 Aug 2009
at 23:06

őőő... Engem még a hideg is kivert, megmondom őszintén. :D ,,A gm szeme mindent lát.'' szokták mondani. Milyen igazuk van...
(...)

GM
Thu 6 Aug 2009
at 08:24

Privátnak privát, de én még azt is látom :) Az egyetlen dolgod amit nem látok az a ScratchPad :D

Fleron Merrilin
Thu 6 Aug 2009
at 12:44

Legközelebb az msn-be fogsz beleírni, hogy látom ám :D

GM a piacon(?), mielőtt Altdorfba indultunk volna: "tud venni Trubald egy middenlandi stílusú ruházatot, sötét színekben. Egy ilyenért Altdorfban minden bizonnyal körberöhögnék őt, de milyen szerencse, hogy eszük ágában sincs odamenni, nem igaz?"

Na látod, nem is röhögtek ki miatta!! :P :D

In reply to Trubald Altmann (msg #20):

Próbáltam némi iróniát csempészni bele :D