In reply to Zena Zumwald (msg #524):

- A legkevésbé sem szeretem ha a hatalmam felől érdeklődnek ifjú varázslótanonc -biccent Zena felé Wolfgang. - Azt még kevésbé ha olyan kérdések hangoznak el, amelyek megválaszolatlanok kell, hogy maradjanak, vagy olyan gondolatok merüljenek fel, amelyek jobb ha sosem öltenek gondolatot. Úgyhiszem te és én tudjuk ezt a legjobban...

Johann nem sokáig gyászolja barátját. Egy mozdulattal felcseszi annak testét a kocsira, majd lovát a magáé mögé köti.
- Gyerünk, indulás! -csap a szekereket húzó lovak farára, mire azok a lassan magához térő Kraemer irányításával megindulnak.
This message was last edited by the player at 11:53, Mon 20 Sept 2010.

Hagyja,hogy a nő odébb húzza,majd saját nyelvükön szól hozzá

A nő idegesen felel

Garretre csak egy szúrós pillantást vet

kissé elmosolyodik.
aztán válaszol...
mondja,és az egyik bestia felé bök,majd letérdel mellé,és begyűjti a trófeáját.

Morcosan, mérgelődve felszállok a kocsira. Beszari rohadékok....

A csapat, Johann noszogatására gyorsan tovább indul a szekerekkel az úton. Az ájulásból frissen felkelt családfő magához öleli családját és próbálja nyugtatni őket.

- Meg kell, hogy mondjam, önök igazán összeszokott és ütőképes csapatnak tűnnek -biccent a mellette lévő Zena és Gim felé elismerően a varázsló. - Mégsem nézem önöket bármiféle szervezet tagjainak. Így értelemszerűen felmerül a kérdés, hogy, mi az, amin önök átmentek, amely ily jó harcosokká kovácsolta önöket egymás oldalán?

– Az első sorból nézhettük és szenvedhettük, hogy Ulric és Sigmar egyháza majdnem egymás torkának esett Middenheimban. Azután a jó Ulric elég nyilvánvalóvá tette, hogy jobb, ha azt csináljuk a továbbiakban, ami az ő érdekit szolgálja... – vetek egy pillantást a billogra a kezemen.
This message was last edited by the player at 08:40, Tue 21 Sept 2010.

- Úgy hiszem ez bővebb magyarázatra szorul -villant egy félmosolyt a Ragyogó Varázsló Trubald felé.

Körülnézek, hátha valaki, aki nálam járatosabb a varázstudók megbízhatóságának megítélésében, rábólint a figura beavatására a történtekbe.
– Ömm... Nem ismeri esetleg Dieter Klemperert a Mennyei Iskolából?

Egyszerű, morgom oda a varázslónak. Jön a sok bestia, meg káoszivadék, meg tudja mifene korcs, mi meg feldaraboljuk őket. akik eddig túlélték azok itt vannak, akik nem azok már máshol. Jut az eszembe, nincs magánál egy kis égetett szesz?

Larna csak megrázza a fejét

Amint az elf elkezdi begyűjteni az újabb trófeát csak sóhajtva elmegy a közeléből.

Mivel a háttámaszom megindult mögülem, felkászálódok a szekérre és elterülök a padlón. Legalábbis amennyi hely van rajta. Röviddel később, lehámozom magamról a vértemet és szörnyülködve nézem a sebemet.
Ettől legfeljebb csak a démon karmolta volt rosszabbe. mondom végül félhangosan, leginkább csak magamnak, miközben a karomon lévő heget is megdörzsölöm igy ruhán keresztül. Igazából fel sem tűnik hogy nem csak gondolatban mondtam.

- Nem, nem ismerem... a Mennyei Iskolával aligha állok kapcsolatban - rázza meg a fejét Wolfgang majd elővesz egy kis kulacsot, majd meglötyböli és Gim felé nyújtja.
- Whiskey, Marienburgból. Azt állították, hogy eredeti albioni, de ki hiszi azt el... Bestiák, démonok, káoszivadékok... csak nem a Káosz Viharában harcoltak Middenheimért?

mikor végez a bestia fejének a levágásával,és meghallja a varázsló kérdését,csak felpillant a válla felett,és halkan mondja,alig halhatóan.
én például harcoltam.igaz nem egy emberi városért,de nem is a saját földemen.
majd föláll,és elindul a lova felé

– Höh, a Káoszviharos háború csak bemelegítés volt a városnak miránk. És képzelje, patkányemberek tényleg nem csak a mesékben léteznek. – Elkövetelem Gimtől a flaskát, miután meghúzta kiitta a nagyját. – Altdorfba' se lesz egyszerű melónk. Van rá valami esély, hogy ráér egy kis eretnekégetésre?
This message was last edited by the player at 12:06, Tue 21 Sept 2010.

Áhh, csak a Vihar utáne. De épp elég viharos volt igy ise.

- Nos jómagam meglehetősen elfoglalt leszek Altdorfban -bámul maga elé Wolfgang. - De ezek szerint nem csupán a háború hamvai elől menekülnek a fővárosba, ha jól értem valami fontos ügyben járnak. Kétségtelenül fontos lehet, hogyha ilyen sok téren jártas csapat indult útnak miatta.

Körbenézek szakadt, bizalomhiányos, bizalmat (velem együtt) nem is igen érdemlő kompániánkon, és valahogy sikerül megállnom, hogy szégyentelenül felkacagjak a saját szórakoztatásomra.
– Há' állítólag a világot mentjük épp. Az mondjuk bizonyos, hogy kritikus az ügy, ha egész Middenheimben mi voltunk a legalkalmasabb banda ahhoz, hogy megbízzon a dologgal a város vezetése. Vagy sietős, és nem volt idő hadsereget verbuválni – vigyorgok, mint egy idióta, ahogy belegondolok.

Meghúzom hosszan a flaskát, majd amikor alig marad benne a végén, átadom Trubaldnak. Ez jó volt! Böfögök ennyit.

A csapat alig egy órán belül végre eléri az útszéli fogadót, ahol Johann némi dörömbölésének hatására a fogadós végre kinyitja a kapukat és Kraemer a kocsis le tudja parkolni a belső udvarban a szekereket.

A családok kissé még mindig remegve ételt s italt kérnek, majd nagyon gyorsan a szobáikba sietnek. Johann gyászolja társának halálát, és a fogadósra bízza a testét, hogy a majd hívott pap megfelelően lássa el a végtisztességet, majd elmegy -az útfelügyelőknek kijáró- felszerelést vételezni.

Wolfganggal a beszélgetés a faggyúszagú, sötét fogadóhelységben folytatódik, ahol a -még hálósipkát viselő- fogadós sebtiben láncon függő lámpásokat gyújt meg, és leemel néhány széket az asztalokról, majd jó hideg és jó habos barna sört hoz mindenkinek, Johann kérésére a bátor harcosoknak, ingyen.

- Világot mentenek! -biccent elismerően Wolfganf miközben letörli a sörhabot a szájáról. - Dícséretes cselekedet -neveti végül el magát. - Na de, mégis mitől mentik meg a világot?

– Nagylányok szüzességétől, ha egy mód van rá! – Hirtelen nagyon jó kedvem lesz így, biztonságban, melegben. – Démonok, eretnekek, árulók, tudja... – legyintek. – Hogy pontosan? A nevit én ugyan ki nem tudom ejteni, kérdezze mástól.

Az ingyen sörtől feloldódik morcos bajuszom majd gyászoló útfelügyelőnket előbb, vagy utóbb részvétben részesítem és sajnálatom fejezem ki előtte. Még amit a kocsin mondott a fővarázslovunk... azon sokat elmélkedtem. Konkrétan a tarka-bandánk utalása gondolkoztatott el. Nagyjából csendesen ücsörögve pihegek, de mikor lepillantok sebeimre eszembe jut, hogy kezelni sem ártana őket.

Korsó szám vedelem a söröket, és elég szótlanul ülök az idegen kérdéseit hallgatva. Az útfelügyelő halála nem különösebben visel meg, láttam már halált eleget, csak az enyémet nem sikerült még megérni. Mikor ezen elgondolkozok, akkor azért rám tör a szomorúság és megkétszerezett erővl kezdem pusztítani a söröskorsók tatalmát!