Altdorf - Kereskedőnegyed, Lángoló Asztal Fogadó ----> Fleron, Gim, Siegfried, Trubald, Wolfgang, Garret

A csapat útja keresztülvisz megint az egész, nyüzsgő Altdorfon. A híddíjak és a közlekedés ezúttal mindenkinek 4 penny-be kerül és útközben egy Arábiai küldöttség díszmenetét csodálhatják meg. A szőttesek, színes turbánok és egzotikus rabszolganők látványa egészen felemelő és különleges.

Végül elérnek a palotanegyed szépségébe és nyugalmába, ahol némi kérdezősködés és utánajárás után valóban megtalálják a Schmidt rezidenciát a Wissenladni Választó Palota árnyékában. Egy kétemeletes, meglehetős gazdagságra utaló, jól karbantartott épület kertek és fák között.

Az egzotikus szépségek látványa merengésre késztet: nem volna-e jobb nekem, ha lopnék magamnak egy-két ilyet, megszöknénk valahová Tileába vagy Estaliába, és boldogan élnénk a birodalmi nyűgöktől szabadon, amíg csak halálra nem keféljük egymást?

- Nna. Ki megy be? - nézek a többiekre, pontosabban az öltözetükre és az arcukra. Engem az én gúnyámmal és sebhelyes pofámmal előbb penderítenének ki egy ilyen helyről, mint hogy kinyithatnám a számat elmondani a jövetelem okát.
This message was last edited by the player at 10:19, Thu 08 Nov 2012.

Garret szemöldökráncolva lép hátrébb tiltakozólag.
- Hát nem'tom - mondja. - Ezek a helyek furcsán... ijesztőek fényes nappal!

In reply to Garret Balthasar (msg # 3):

Az egzotikumokra vajmi kevés figyelmet fordítok. Leginkább csak azért, hogy képes legyek a feladatomra koncentrálni. Hiába, sokat látott katonaemberként szívesen felejtenék két formás csecs között. De most nem lehet, így úgy teszek, mint ha nem venném észre az étvágygerjesztő női idomokat.

Mikor odaérünk a rezidenciához, le sem lassítok, rögtön a bejárat felé megyek. Biztos, hogy őrzik. Egyszerűen csak próbára teszem az ajtónállók elhatározását az idegenek kint tartására vonatkozóan.
Ha van kint őr, vagy őrök, akkor megszólítom őket.
- Adjanak az istenek szép napot. Herr Schmidthez jöttem. Van rá lehetőség, hogy meghívó, vagy előzetes megbeszélés nélkül tárgyaljunk vele fontos ügyletekről?
Úgy állok, hogy lássák a hősöket mögöttem. Bizonyára nem csak a pórnépet érte el a róluk szóló számtalan pletyka és legenda.

Wolfgangnak elöbb kopognia kell, hogy ajtót nyisson neki egy felemelt orrú, elegánsan öltözött komornyik. A férfi szemöldökráncolva, megvetően néz rá, majd unottan sóhajt.

- Ez nem igen... öhm... gyakori eljárás. És megtudhatnám, hogy kik önök uraim?

In reply to GM (msg # 5):

- Köszönöm, hogy ajtót nyitott.
Enyhén meghajlok.
- Jómagam Wolfgang Mätzger vagyok, ostlandi Nagykardos, a Dúlás, vagy Vészkorszak, ki-hogy-nevezi veteránja, ők pedig a társaim a démonölők.
Hagyom, hogy bemutatkozzanak a maguk módján.
- Az eljárás szokatlan, de a helyzet is az, melyben Herr Johann Schmidt segedelmét kérnénk.

In reply to Wolfgang Matzger (msg # 6):

- Ahh... - fogja meg az orra tövét fejfájást színlelve a férfi. - Nézzék, én értem, hogy a tábori sátrak regulázatlanságához szoktak, de egy nemesi házba...

- Ki az Geoffrey? - szakítja félbe hirtelen a komornyikot odabentről egy fiatal férfi hangja. - Hozzám jöttek? Kísérd be őket!

- Ne haragudjanak, egy pillanatra - fordul vissza hozzátok a komornyik, majd behajtja az ajtót, ám az résnyire nyitva marad, így némileg tompán de így is hallatszik odabentről a beszélgetés.

- Úrfi, ezek valami jöttment népek. Mord, harcosemberek, tenyeres-talpas útróvó csőcselék, nem az ön fajtájához valók!

- Harcosok? Remek! Kísérje be őket a földszinti tárgyalóba! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit akarhatnak!

Lábbal benyitok. Szó szerint. Semmi rugdosás, semmi erőszak. Egyszerűen csak csizmám orrával finoman benyitom az ajtót.
Ha kifelé nyílna, akkor meg a kilincset megragadva, lassan, óvatosan kinyitom az ajtót, hogy az úrfi maga dönthesse el látványunk alapján, hogy mit gondol.
Egy szót nem szólok tettem elkövetése közben.

- De úrfi... ahhh... egyébként is, az édesapja meghagyta, hogy nem használhatja a földszinti tárgyalótermet...

- Jó... akkor az emeleti fogadószobába. Ne késlekedjen Geoffrey!

Wolfgang már csak mozgolódást lát odabentről és távozó lépteket, meg az ajtónyilást eltakaró komornyikot ahogy újra megjelenik, majd egy mosolyt erőltet az arcára.

- Kérem fáradjanak beljebb - mondja és elveszi a kabátokat, köpenyeket. - Johann Schmidt úrfi látni kívánja önöket. Kérem kövessenek engem az emeletre!

In reply to GM (msg # 14):

- Köszönöm.
Vigyorom önelégült, de mégis örömből fakad, amikor belépek. Amennyiben nincs farkasordító hideg (ostlandi mércével mérve) úgy nincs rajtam kabát, meg semmi, amit átadhatnék, mert egyenruhám felett mindössze a teljes láncvértemet és Veerherendét viselem, oldalamon az elmaradhatatlan buzogánnyal és egy kis késsel, ami inkább való étkezésre, mint harcra (bár a szükség nagy úr).

In reply to Wolfgang Matzger (msg # 15):

- Elkérhetem a fegyvereiket? - kérdezi Geoffrey, amint megpillantja Wolfgang bazinagy kardját.

In reply to GM (msg # 16):

Gyanakodva méregetem az inast.
- Próbálja meg elkérni a törpétől. Csak...próbálja meg, és ez lesz élete utolsó napja.
Hangsúlyom arra utal, hogy aggódom az életéért, nem arra, hogy el kívánom venni azt.
- Mint Sigmar követője, kötelességem egy nemes úrnak engedelmeskedni, de nem kötelességem egy nemes komornyikjának engedelmeskedni. Herr Scmidtnek nincs félnivalója tőlem. De ha ragaszkodik a fegyvertelen belépéshez, kérem tolmácsolja, hogy személyesen jelezze.
Nem adok oda semmit.

- Kérem, adják át a fegyvereiket... - ismétli a komornyik, kicsit idegesen, Gimnek is címzi a kérést. - Ismeretlenekkén állítottak be az utcáról azzal, hogy az úrfival kívánnak találkozni és a fegyvereiket sem adják át. Sajnos ha nem adják át vagy nem távoznak, kénytelen leszek hívni a városi őrséget.

- De nem ám - hárítom el a komornyikot, aki egyből vetkőztetne a porfogómból. - Tessék. Aztán nehogy fényesebben kapjam vissza! - adom át a csákányt, amin talán még mindig kéklik egy kevés nemesvér Konradból. A pajzsocskát is odaadom, ha kéri, a bakancsszáraimban megbúvó tőrökről azonban nem szólok.

In reply to Trubald Altmann (msg # 19):

Átadom Veerherendét, és a buzogányt. Ha nemes lennék, a kést is megtarthatnám, de ha a komornyik ragaszkodik hozzá, akkor átadom azt is.

A komornyik átveszi Wolfgang minden fegyverét, Trubald által átadott fegyvereket, Garret látható fegyvereit, majd várja a többieket.

A komornyikra nézek mérgesen. Már ezért kibelezhetnélek! De a társaimra való tekintettel életben hagylak és kint várakozok. Ezzel leülök a bejárati ajtó elé és ölembe veszem a csatabárdom.

Csendben haladok a csapattal és a többiekkel ellentétben engem láthatóan felvillanyoz a külföldi küldöttség látványa. Mindig is szerettem volna annyira messze eljutni a szülőföldemtől, hogy a világ ahova kerülök legalább annyira idegen legyen mint nekik a miénk. Volt alkalmam beszélni néhány olyan emberrel akik megjárták Arábiát és azóta furdalja az oldalamat, hogy amiket mondhattak igazak lehetnek-e, de ezek alapján bizonyos embereknek valóban maga a földi paradicsom lehet.
Fejemben jegyzetelem a látottakat, hogy később a meséimben felidézhessem őket, de mivel sietős a dolgunk ezért nem állok meg egyetlen egy külföldivel sem beszélni - habár szívesen tennék így.

Amikor a komornyik hozzám lép a fegyverekért belekezdek a mondókámba: -A nevem Fleron Merrilin vándorénekes. - mondom, majd odaadom az összes fegyverem a Fergitől kapott kard kivételével. -Eme fegyver pedig elf hagyaték csapatunk számára, ritkább mint a magunkfajta látogató uránál és minden bizonnyal az ifjú úrfi kíváncsian hallgatná végig a történetét hasonlatosan ahhoz, mint a miénket, hogy miért is keressük fel fontos ügyben. - mesterkedek, hátha nem kéri el.

In reply to Fleron Merrilin (msg # 23):

- Biztosan - mondja a komornyik. - De magát a kardot kérem hagyja itt. A történetet beviheti.

Bocs srácok, de haladunk tovább.

Miután mindenki lerakta a fegyvereit (vagy kint maradt) a komornyik berakja azokat egy kulcsra zárható öltözködőszobába, végül felvezeti őket az igen gazdagon berendezett ház emeletére egy belső lépcsőn. Drága tapéta, a padlón márványcsempe és import szőnyegek Estaliáól és Tileából. A falakon tehetséges festők képei függenek.

Az emeleten egy kisebb szobához vezeti őket, majd odakint tisztelettudóan megáll. Belépve egy nem túl nagy, de komfortos szobába érkezik a csapat. Körben bársonyülők, a falakon szőttesek meleg színekből, főleg vörös és barna. Hasonló színű bútorok is találhatóak: egy kisebb tálalószekrény, illetve egy félkör asztal, körülötte féltucat székkel.
Az asztal főrészén ül egy férfi.

Hosszú szőke haja van és feltünően szögletes, nemesi vonásai. Nem túl hivalkodó ám jó minőségű ruhákat visel: mélykék inget, egy fekete mellénnyel, bordó nyakbavaló ékíti a nyakát, apró fellvart címer a mellényt.



- Üdv tisztelt vendégek - áll fel félmosollyal. - Johann Schmidt vagyok. Megkérdezhetem nevüket és jövetelük célját?
This message was last updated by the player at 07:26, Mon 12 Nov 2012.

- Tiszteletem Herr Schmidt. Wolfgang Mätzger, ostlandi Nagykardos vagyok, a Dúlás veteránja.
Szót adok a többieknek, a jövetelünk célját sem említem. Majd a többiek a maguk módján elmondják.

In reply to Wolfgang Matzger (msg # 26):

Dúlás? Vigyázat MAGUS geek! :)

- Ohh egy nagykardos! Igen igen! - mondja mosolyogva, tenyerét dörzsölgetve próbálja leplezni izgatottságát, miközben a többiek felé fordul érdeklődve.

A potenciálisan drága képeket látva reflexből oldalba bököm Garretet, de inkább nem kommentálom az ötleteimet, Balthasar úgyis érti majd. Meg aztán most jobb más dolgunk is van.
- Altmann vagyok, hul... khm, a "Middenheimi Eset"... veteránja. - Esélyes, hogy hallott a dologról, és ezzel felkeltettem az érdeklődését, de majd Fleron elregéli neki életünk történetét és küldetésünk lényegét, ha az kell. - A segítsége kéne, ha nem akarja, hogy legyen egy nagyon hasonló "Altdorfi Eset" is.

- Herr Altmann - hajol meg Schmidt. - Igen, hallottam a Middenheimi Esetről! Meglepően gyorsan terjednek a hírek, nem igaz? - majd várakozóan pillant a többiek felé.

Garret szűkszavúan bemutatkozik.

A kardot sajnálkozva ugyan de odakint hagyom, láthatóan nincs túl sok értelme annak, hogy tovább próbálkozzam a komornyik meggyőzősével arról, hogy nem ártó szándékkal jöttünk. De mindegy is, mivel kíváncsian indulok a férfi után az idegen mód bebútorozott és díszített épület falai között, szemeimet folyamatosan kapkodom ide-oda a messze földről hozott alkotásokra, a fejemben lévő képzeletbéli jegyzet lapjai folyamatosan telnek meg, habár azért valamennyire büszkeséggel tölt el magamban, hogy öreg róka mesélő vagyok még is csak és a legtöbb mintázat azért ismerős megjelenés benyomását kelti a fejemben.

-Köszönjük a szíves vendéglátást Herr Schmidt, a nevem Fleron Merrilin vándorénekes - mondom, miközben bemutatom a cifra karmozdulatokból álló szertartásos meghajlásomat, amely azért annyira egzotikus és különleges, hogy ne legyen alkalomhoz illő. és én magas is a bizonyos Middenheimi Eset veteránja vagyok és előttem szóló bajtársamhoz hasonlóan azon dolgozom, hogy ne lehessen Altdorfi Eset. - megköszörülöm a torkomat, bizony jókora mesébe fogok belekezdeni így kell hozzá a szusz és a tiszta hang, hogy élvezhető is legyen: -A jó Lord Frederick személyének köszönhetően kerestük fel magát aki szerint tud nekünk segíteni abban, hogy megakadályozzuk ezt a bizonyos esetet. Minden bizonnyal ismeri a bizonyos történeseket amelyek Middenheim városát rázták meg, de azért bizonyosan jobb lesz, hogyha az Önt illetve most Altdorfot érintő lényeget azok szájából hallja akik ott is voltak: Ulrich főpapja káoszpárti áruló volt, magas beosztáson, befolyással és egy egész őt imádó szektával, hogy elhozzák szeretett földünkre a Káoszt, talán sokkal veszedelmesebb formában mint valaha. Egy ereklye segítségével megidézett Ulrich templomába egy démont amelyet a városőrség segítségével sikerült legyőzni - a gyilkos csapást az odakint várakozó Trollölő vitte be a démonnak. Mint látja, a történet valóban igaz - mondom miközben a kezemen lévő jelképet mutatom meg az ifjú nemesnek és valóban mi vagyunk azok akik ilyen kitüntetett helyen munkálkodtak a veszedelem megfékezésében illetve annak még idejében való leleplezésében - ezért is kaptuk ezt a jutalmat az Istenektől. - pillanatnyi hatásszünet. -Amit akkor még nem tudtunk, hogy az az ereklye egy sokkal nagyobb démonnak egy darabját zárta magába. Hogyha mind a három ilyen szilánk szabadjára kerül a világunkban akkor olyan borzalmaknak lehetünk majd szemtanúi amelyet sajnos már attól tartok senkinek nem lesz hatalmában megállítani. Így az egyetlen megoldás az, hogy megtaláljuk ezt az ereklyét, egy tőrt, Yul K'chaum fegyverét amely magában tartalmaz egy újabb démon szilánkot. Sajnos nem elég elpusztítani ezt az ereklyét - sőt, ez a lehető legrosszabb megoldás mivel szabadjára ereszti a belé zárt erőket - hanem azt kell megsemmisíteni ami benne van. Jelenleg már van egy megoldásfélénk arra, hogy ez miképp kivitelezhető de korántsem vagyunk benne biztosak, hogy működni fog. - magyarázom. -Sok szónak is rövid a vége, Lord Frederick szerint maga sokat tartózkodik kalandorok és egyéb hasonlatos emberek társaságában és minden bizonnyal lehetnek kapcsolatai ahhoz, hogy segítsen nekünk a felkutatásban és a megoldás találásában - s óvatosan megjegyezte azt is, hogy szíveset örömest venne részt efféle kalandokban. De persze kérem ne felejtse el, hogy ezek az információk bizalmasak és ne vegye sértésnek, de ha a Lord nem szólt volna ennyi jót magáról akkor Önnek sem mondtuk volna el az egész történetet. - fejezem be.
This message was lightly edited by the player at 22:37, Mon 12 Nov 2012.

Johann végig érdeklődve hallgatja a történetet és csillogni látszanak a szemei, mikor Fleron a kalandori társaságról, de főként arról beszél, hogy Johann szívesen venne részt ilyen kalandokban.

- Igen! - pattan fel. - Mármint... - válik egy kicsit megfontoltabbá. - Igen, való igaz, hogy kedvelem az efféle történeteket és jómagam is szíves örömest állnék a Káosz elleni harc mellé. Ismerek olyan bátor embereket, akik sokat tettek már szeretett Birodalmunkért. Ott van például a My Lady, Elizabeth Baern, aki korábban egy szektát tett a földdel egyenlővé. Szíves örömest vállnék jómagam is a legenda részévé, hiszen legyünk őszinték, a Middenheimi Eset kezd lassan legendaszámba menni!

In reply to Johan Schmidt (msg # 31):

- Azt javasolja hát Herr Schmidt, hogy az Ön társaságában, vagy az Ön pecsétjével ellátott kézirattal keressük fel ezeket a személyeket és állítsuk az ügy mellé őket?
Próbálom leplezni megdöbbenésemet, ugyanis a történetből én sem tudtam szinte semmit. Kedvem lenne elismerően füttyenteni a hallottak után.

In reply to Wolfgang Matzger (msg # 32):

- Nos, ami azt illeti én nagyon szívesen az ügyük mellé állok, akár személyesen is! - húzza ki magát büszkén a férfi.

In reply to Johan Schmidt (msg # 33):

- Igazi megtiszteltetés lenne egy valódi nemes oldalán harcolni.
Elmosolyodom.
- Már csak a komornyikján kell átverekednünk magunkat, meglehetősen komolyan veszi az Ön védelmének a feladatát.

In reply to Wolfgang Matzger (msg # 34):

- Oh... öhm, indulunk is? - kezd kapkodni a férfi. - Elnézésüket kérem, csak engedjék meg, hogy átöltözzek az útra!

Pár perc múlva Schmidt csizmába, kabátba bújva, oldalán vívótőrrel és hárítótörrel jelenik meg.
- Készen állok uraim! Örülök, hogy önökkel tarthatok az Altdorfi Eset megelőzése végett!

In reply to Johan Schmidt (msg # 36):

- A megtiszteltetés a miénk Herr Schmidt.
Hajolok meg előtte. A mozdulatot befejezve társaimra sandítok, mert meglep, hogy még nem tették szóvá, hogy a nemes úr ilyen - gyanúsan - segítőkész.

Mikor az ifjú nemes kilép a szobából odalépek Trubald mellé és halkan beszélek hozzá. Persze csak annyira halkan, hogy ő ne halhassa meg, de a bent lévő társaink még igen ha elég közel lépnek: -Mit mondasz? Frederick szólt, hogy igencsak vállalkozó szellemű de nem hinném, hogy valóban kultistafészkekbe akarna kerülni. Ellenben ha valóban annyi embert ismer meglátogathatok vele párat. - mondom, utalva arra, hogy nem feltétlen kell a csapat nagyobbik részével haladnia, már csak azért is mert Gim valószínűleg nem tűrné el - csak úgy mint ahogy Trubald sem sokáig.

In reply to Fleron Merrilin (msg # 38):

- Én szívesen elkísérem. Katona vagyok, nem okoz gondot számomra a beszédük hallgatása. Megszoktam már.
Ajánlkozom áldozati báránynak.

Fleron Merrilin:

Mikor az ifjú nemes kilép a szobából odalépek Trubald mellé és halkan beszélek hozzá. Persze csak annyira halkan, hogy ő ne halhassa meg, de a bent lévő társaink még igen ha elég közel lépnek:

xDD

- Amíg nincs jobb dolgunk, mi is mehetünk. Ami a Schmidtet illeti, szerintem csak naiv és romantikusan látja a "kalandozásunkat", és ez még akár bajba is sodorhat minket. Jó lesz vigyázni vele, miket mond másoknak, mit csinál, mibe rohanna bele... - súgok vissza.
This message was last edited by the player at 14:15, Wed 14 Nov 2012.

-Ha már ezt a Baernes történetet is elhitte, akkor nincs mit ragozni rajta. - teszem hozzá még halkan. -De az első nyúlkálós kislány vagy levéldémon után talán benő a feje lágya aztán elmondhatja mindenkinek, milyen kitartóak is a ,,Middenheimi Eset'' veteránjai. - mondom még de mivel már lassan várható az érkezte nem folytatom. Valamelyest osztom a kétségeit Trubaldnak de egy kevés kockázatot mindenhol vállalunk, s ha már ilyen határozottan ide akart jönni mindenki, akkor nosza rajta, tegyük próbára.

ő = Schmidt :D
This message was last edited by the player at 14:23, Wed 14 Nov 2012.

Az Altdorfi Eset. Milyen finomkodó nevet ötlöttünk arra, hogy hajszálon múlik csak, hogy egy démon elpusztítsa talán az egész világunkat. Mosollyal az arcomon pillantok végig a nemes ifjún. Nem ez a benyalós mosoly inkább ilyen semleges, mivel képtelen vagyok megállni a mosolygást azon, hogy mennyire valami romantikus kalandozós történetből előpattantnak látszik Schmidt mint amilyet a finomkodó fehérnépek szeretnek hallani történeteimből. Talán még nevetnék is egyet ha nem akarnám türtőztetni magamat. A kérdést, hogy az édesapja jóvá hagyja-e a távozását - hiszen a földszinti tárgyalót nem hagyta - nem teszem fel, csak remélem, hogy ebből a helyzetből legalább nem úgy jövünk ki mint a gonoszak akik őrületet keltő dologba rángatták bele a regényhőst. -Lassan valóban itt lesz az ideje az indulásnak. - mondom, miközben Trubaldra vetek egy egyértelmű pillantást. De hova? Ismét a nemesnek, hogy ennyire ne látszódjunk ötlettelennek: -Lady Baernen kívül mást is ismer aki nagy tudományában áll a démonoknak és a káoszimádó szektáknak? - annak ellenére, hogy a helyzetet nevetségesnek találom, már csak ezt a nőt is ilyen szavakkal illetni komédiába illő, teljesen komolyan teszem fel a kérdést. Tartok tőle, ha másnak kéne még elnevetné magát.

In reply to Fleron Merrilin (msg # 43):

- Leginkább a megsemmisítésüket preferáljuk, ezért ilyen irányultságú szakértelemmel rendelkező embereket keresünk. Herr Schmidt.

In reply to Wolfgang Matzger (msg # 44):

- Nos nyilván varázslók segíthetnek önöknek. Ismerek egy hölgyet, a neve Gabrielle Marsner. Ő egy Ametiszt varázsló és nemrégiben még kalandor volt. Soha nem engedte meg, hogy velük tartsak, még most sem, hogy a régi csapata feloszlott. Az elf visszatért Ultuhanba, a harcos pedig úgy döntött, hogy a hegyekben segít a törpéknek zöldbőrűek ellen harcolni.
A hölgy szereti azt hinni, hogy széles körben ismert hírnévvel rendelkezik, mint egy hatalmas és misztikus varázslónő. Ha említik neki, hogy ezt hallották, biztosan jó kedvvel fogadja majd a kérdéseiket. Habár mindez igaz, de a hírneve még nem terjedt el. - mondja elgondolkodóan a fiatal férfi.
This message was last edited by the player at 13:44, Sun 18 Nov 2012.

-Nos, azt hiszem nem lesz nehéz megtalálni vele a közös hangnemet. - mondom, majd a többiekre nézek. -Mindannyian megkeressük a hölgyet vagy kutassunk több szálon?

- Hogy micsoda?! Egy Ametiszt varázsló? Sigmarra, azok a holtak és a Halál hírnökei! Az istenek legyenek kegyesek hozzánk!
Sigmar óvó jelét vetem a mellkasomra.
- Óva intenék mindenkit attól, hogy magára haragítsa! Herr Wolfgang tűzgolyói félelmetesek lehetnek, de ez semmi ahhoz a rettenethez képest, amit egy Ametiszt varázsló dühében ránk szabadíthat.
This message was last edited by the player at 07:22, Mon 19 Nov 2012.

Közben a csapat lesétál a házból, ki az utcára, vissza Gimhez.
A csapathoz újonnan csatlakozott Johann érdeklődve nézegeti a trollölőt, mint valami érdekes műtárgyat.

Wolfgang reakciója mulattat egy csöppet, de nem teszem szóvá. Még csak egy másodperce van a csapattal, majd meglátja...

Várom a többiek reakcióját. Semmi.
Most várom, hogy elinduljunk. Szintén semmi.

Viszont addig nem megyek egy lépést sem, míg nem kapom vissza az összes fegyverem.
This message was last edited by the player at 11:33, Mon 19 Nov 2012.

- Menjünk.
A kijáratnál visszaudvariatlankodom a fegyverzetemet.

A komornyik természetesen mindenkinek mindent visszaad.

-Mit hallottad a megajánlója szerint készségesen segít nekünk amennyiben mi is készségesek vagyunk tehetségének elismerése terén. Illetve nem gondolom, hogy a middenheimi esettől vagy a remélhetőleg be nem következő altdorfi esettől sokkal félelmetesebb lehetne a hölgy. - magyarázom nyugodt hangnemben, mintha mi sem lenne természetesebb ezeknél a dolgoknál. Odakint én is visszakérem a fegyvereimet: -Látja, igazán kár volt ez az óvatosság! - mondom, s magamban elképzelem mennyire bosszanthatja magát most a komornyik amiért a fiú egy fél tucat vad idegen fegyveres férfival távozik. Valóban mint egy romantikus kalandregény. Én is készen állok az indulásra. -Nos, akkor keressük fel a hölgyet. - bólintok közben Trubaldnak.

In reply to Fleron Merrilin (msg # 53):

- Az egyetlen hely, ahol tudom, hogy megtalálhatjuk Fraulein Marsnert, az a Halál Iskolájának épülete a temetőben - mondja Schmidt.

Még egy nemes ficsur... Gyűlölöm ezt a várost... Remélem ennek nem csak a szája nagy.... Merre tovább?

In reply to Johan Schmidt (msg # 54):

- A temetőben? Végre egy nyugodt hely. Induljunk.
Aki ismeri a hátteremet, tudja, hogy ezzel most nem ironizáltam, hanem komolyan is gondolom, bár nehéz megállapítani.

Herr Schmidtnek le kell vitatkoznia egy sort a komornyikkal, de végülis egy egyszerűbb hintót sikerül elhoznia a ház istállójából. Ezzel indul meg a csapat messze, Altdorf északi féltekére.

Gim, Garret, Trubald, Fleron, Wolfgang, Siegfried ----> Altdorf - Reikhoch Bezirk, Ametisz iskola