Age of Metal - Hangulatkeltő írások (régi világkép)   Posted by Nagash.Group: 0
Nagash
 GM, 163 posts
Tue 25 Oct 2011
at 13:16
Age of Metal világszínesítés - Hangulatkeltő írások
Ide hoszabb, rövidebb novellarészletek, versek, levelek, naplók, sírfeliratok... stb. kerülnek Voräthrumról.
Nagash
 GM, 202 posts
Sat 31 Dec 2011
at 02:17
Re: Age of Metal világszínesítés - Hangulatkeltő írások
Lord Melhrum összehúzta bozontos szemöldökét és úgy nézett végig a kastély erkélyéről, az előtte húzódó nyüzsgő városon. Az emberek, mintha csak apró bogarak lettek volna, amelyek egy tökéletesen és aprólékosan kidolgozott makettben rohangálnak. Idáig nem hallatszott föl a zsibongásuk, csak a magaslati szelek fújtak és fütyültek az inkvizítor füleibe.
Baziliszkuszbőr kesztyűbe bujtatott ujjai megfeszültek az erkély fehér márványkorlátján, már sokadik alkalommal. A tehetetlenség dühe rántotta görcsbe azokat, mivel oly nehéz döntés előtt állt, amilyennel egyetlen embernek sem szabadott volna szembesülnie. Két dolgot tudott, tudta, hogy mi az ami erőt ad a Voräthrumnak: büszkén tekintett le a Striktonia közepén dagadozó kupolára, amely a híres koncertcsarnokot fedte és örömmel nézte az utcák kuszaságában dolgozó utcai zenészeket. De tudta azt is, hogy mi az ami Voräthrum végét jelentheti.
- Arrogáns és vak papok - sziszegte Melhrum, csak a szélbe. - És még képesek magukat Szent Tanácsnak nevezni.
Lepillantott a kezére, amelyet egy mívesen díszített alkarvédő fedett. Előrefeszítette a kézfejét, mire egy vékony, ezüstös penge vágódott ki a csuklója fölött a páncéldarabból. Gara-Naumi mesteremberek szaktudását dicsérte az okos kis mechanikus szerkezet. Az inkvizitor tisztában volt vele, hogy a vak elutasítás nem vezet sehová, bár a keze alá dolgozó fanatikusok esetében gyakran hasznos lehet, ügynökeinek azonban soha nem engedte, szemben más inkvizitorokkal. Tudta jól, hogy technológia és technológia között sok különbség van.
Ez a gara-naumi mechanika esetleg az ott gyakorolt alkímia még bőségesen belefér a veszélytelennek tartott kategóriába; viszont az a förtelem amit Algeron Ulyessben művelnek szénnel, gőzzel, fogaskerekekkel elfogadhatatlan. Nem is beszélve a Végtelen Utak Földjén fellelhető gépekről és robbanómotoros kiborgokról. Az industroni korrupció pedig már túl volt minden határon. A cél az igaz erő megőrzése volt, amelyet ezen technológia-szennyeződések veszélyeztettek, de a cél elérésére az Inkvizíció bármely eszközt felhasználhatott, ellentmondásos módon még az említett technológiákkal készítetteket is. Lord Melhrum tudta, hogy ez csupán azért lehet így, mert ők felelősségteljesen s szent cél érdekében alkalmazták ezeket. Aki nem így gondolja az naiv és ostoba. Sajnos sokan voltak így, az Inkvizíció berkein belül is.
Gondolatai egy pár pillanatra elrévedtek az egyik Barbariában tevékenykedő ügynöke, Jens-Alair, nem régiben érkezett jelentésére, de csupán azért, hogy eltereljék gondolatait az előtte lebegő nehéz döntésről. A körülmények azonban nem engedték, hogy egy pillanatra is nyugodhasson a szívét mardosó kétségektől.
- U... uram - szólt egy igencsak sápadt szolgáló remegő hangon, aki kipillantott az erkélyre nyíló ajtón. - A lé... a vendég tá... távozni készül.
Melhrum sóhajtott, majd bólintott és ő maga is bement.
Miközben a díszes márványfolyosón haladt testőrei kíséretében végig azon gondolkodott, hogy vajon a cél minden egyes alkalommal szentesíti-e az eszközt. Nem történhet meg, hogy még ha valaki Striktonia Inkvizitora is, túl messzire megy? Visszafordíthatatlan hibát vét el a túlkapásával? Hol az a határ, ahol a cél már nem szentesíti az eszközt?
A folyosó végén benyitott a vaskos tölgyfaajtón és a félhomályos teremben, ahová érkezett szinte érezni lehetett a feszültséget. A méretes teremben, csak néhány lángtartó volt elhelyezve, sárgás-vöröses fél-fénybe burkolva a helyiséget. Inkviziciós ügynökök voltak odabent díszpáncélban, fegyverrel. Körülöttük striktoniai őrök, rúnapáncélban, állig felfegyverkezve. Melhrum az egyiküknél Gasoliai Lángszórót is látott. Minden tekintet félőn s óvatosan tekintett a küldöttség felé. Ott álltak a terem közepén ők.
Ott álltak a potomachiak.
Körben ezüstös ruhát viselő, sápadt bőrű, üres tekintetű emberek álltak. Hajuk egyen rövidre volt vágva, kezükben ismeretlen energiafegyvereket tartottak. Melhrum háta megborzongott a tudattól, hogy valaha ők is józan voräthrumi polgárok voltak. Mellettük állt a két méretes harci droid, az emberre egyáltalán nem emlékeztető testüket védő, hajlított páncéllemezeket sárgára festették, szögletes számokkal jelölve őket. Célzó fények pásztáztak és színes ledek villogtak testükön, fejlett fegyvereikkel a tömeget méregették. Középen állt az idegen lény. Méretes mecha csatavértet viselt, melynek minden mozdulatát kompjuterizált eszközök irányították s növelték meg minden rezdülésének erejét elképesztő mértékűvé. Nem is beszélve a beültetett, auto-energiafegyverekről. Sisakot nem viselt, ezért az ismeretlen fémből készült gallér mögött egy vékony nyak emelkedett, melyen egy szürke, elnyúlt koponyájú fej ült. A szájrészét egy fejlett ezüstös maszk takarta, de hatalmas, vizenyős, fekete szemei rögtön az inkvizitorra vetődtek.
- Fontolja meg az ajánlatunkat inkvizitor-ember! - fordította a potomachi beszédét érzelemmentes gépi hangon a maszk, majd vaskos gépkarjaival fejére illesztette sisakját. - Tudja, hogyan érhet el minket.
Majd a küldöttség egy emberként távozott a teremből, a tetők irányába vezető lépcsőn, ahol a hajójuk várakozott.
Lord Melhrum idegeset sóhajtott.

- Nagash

This message was last edited by the GM at 13:25, Sat 31 Dec 2011.

Nagash
 GM, 203 posts
Sat 31 Dec 2011
at 03:04
Re: Age of Metal világszínesítés - Hangulatkeltő írások
Desiree guggolásból emelkedett fel a tetőn. Büszkén húzta ki magát, hagyta, hogy éjfekete szoknyája s vérvörös haja szabadon szálljon az indusztriális mocsoktól terhes szélben és az idegennek ható alkonyban végignézett a hátborzongató városon. Fölötte sugárhajtóműves gépek húztak el, a távolban nagy teljesítményű reflektorok pásztázták az utcákat mindent alaposan ellenőrzés alatt tartva. Minden olyan fejlett volt, olyan letisztult s olyan... romlott. A távolból ütemes ritmus szállt, mindenféle dallam vagy érzés nélkül lüktetett monotonon. Desiree a fogait csikorgatta, máris érezte, hogy kezdi eltompítani érzékeit.
Alant az utcán az emberek mind olyan egyformák voltak. Ugyanúgy sétáltak, nézelődtek s még hasonlóan is néztek ki. Mintha a személyiségüket is kitörölték volna. Talán így is volt. Néhányan már a tetőn álló lány felé kezdtek mutogatni. Desiree hátborzongatóan elmosolyodott s felemelte állát, hogy hajába még jobban belekapjon a szél. Tudta, hogy percek kérdése és őrök érkeznek.
Szemet gyönyörködtető ébenfából faragott, kecses hegedűjét a vállához illesztette s szinte rituális könnyedséggel helyezte a húrokra a vonót.
- Ezt hallgassátok szerencsétlenek... - suttogta maga elé s húzni kezdte a dallamot. Sötét, szomorkás dallam volt az. Szívet szaggató. De mégis, valahogy alattomos.

- Nephoweenben ez a nyivákolás dívik? - pillantott fel a sikátor mélyéről Ulbar Lars. Páncélkesztyűs jobbjával sűrű szakállát simogatta, míg a bal szorosan fogta rúnadíszes kalapácsának nyelét.
Zaghiarr megnyalta villás nyelvével kirepedezett ajkát, miközben démoni szemeiben pokoltüzek gyúltak.
- Nem tudják ezek a puhányok, hogy mi az Igazi Metál! - sziszegte mély hangján, vigyorogva, tűhegyes fogai mind elővillantak szájából.
- Elég legyen! - suttogta a kiborg lány elcsitítva a két sziklait. - Desiree nélkül nem mennénk semmire!
Ulbar Lars ingerülten kiköpött.
- Fél kézzel elintézném ezeket a pondró ezüstruhásakat - kötötte a törpe az ebet a karóhoz. - Akár a kalapácsom akár a dobverőmet forgatom.
- Az ilyen Desiree féle sápadtak legfeljebb vacsorának jók - vigyorgott tovább Zaghiarr. - Felfalni a húsukat, összetörni a csontjukat. S közben megbaszni őket!
- Emlékeztess, hogy küldjelek vissza a pokol mélyére, ha ezzel végeztünk démonfatty - köpött a törpe undorodva. - Ki nem állhatom a romlott fajtádat!
- Csend legyen most már! - szólt újfent rájuk a lány. - Mindjárt itt az idő!
Desiree dallamának hatására sötét árnyak kezdtek gyűlni a sikátorban. Természetellenes fekete köd gomolygott elő a falak repedéseiből, a földet fedő acéllapok közti résekből. A látótávolság méterekre csökkent, sötétség lepte be az utcaszintet.
- Gyerünk gyerünk! - mondta Ulbar Lars, majd apró lábaival halkan futni kezdett. Társai követték őt. Sikátorokon és kis utcákon osontak végig, a hegedűszót lassan a hátuk mögött hagyva. Az első útjukba kerülő járókelőt Ulbar a kalapácsának nyelével ütötte le, a másodikat pedig Zaghiarr kapta el hátulról. Eltörte a nyakát, majd karmos kezével ütött lyukat a hátában a bordái között s élvezettel emelte ki onnan vértől lüktető szívét.
- Erre mégis, mi szükség volt? - kérdezte Abbey Nexus a kiborg lány, undorodva fintorogva, de Zaghiarr csak vértől maszatos szájjal vigyorgott rá, miközben elfogyasztotta a szerv maradékait is.
Utuk végül egy nagyobb épületkomplexum hátsó részéhez vezetett, ahol egy vaskos biztonsági ajtó zárta le útjukat. Ulbar nem tudott mit kezdeni az ajtó melletti kis monitorral és apró billentyűzettel ezért már lendítette is kalapácsát, hogy utat csináljon, de Abbey leintette.
- Ne! Az túl nagy zajt csapna. Majd én!
A törpe értetlenkedve vonogatta a szemöldökét, de arrébb lépett. Nexus a panel elé térdelt, majd óvatosan leemelt egy fémlemezt, amely mögött komplex áramkörök és csatlakozók váltak láthatóvá.
- Milyen szerencse, hogy ilyen áruló és sunyi a fajtád nem igaz? - sziszegte a démonfatty, de Abbey csak egy morcos pillantásra méltatta a bestiát.
Hajába font neonszínű műrasztái közül kiemelt két vaskos kábelt, amelyek a koponyájához csatlakoztak, majd a végükön lévő illesztőt a csatlakozókba helyezte. Behunyta mandulavágású szemeit s porcelánmaszkhoz hasonlatos tökéletességű arca csak néha-néha rezdült meg a koncentrációtól. Az apró panelmonitoron számok rohantak, majd végül egy halk kattanás hallatszott a biztonsági ajtó felől. Nexus újra kinyitotta átható tekintetű, nem emberi szemeit.

- Nagash

This message was last edited by the GM at 13:26, Sat 31 Dec 2011.

Nagash
 GM, 204 posts
Sat 31 Dec 2011
at 13:21
Re: Age of Metal világszínesítés - Hangulatkeltő írások
Behatoltak a létesítménybe. Szűk folyosókon, acéllépcsőkön és állványzatokon nyomultak előre. Az első útjukba kerülő őrt hátulról lepték meg, egy folyosó fordulóban. Nexus egy sokkoló fegyverrel hatástalanította a férfit csendben.
Miután egy kis biztonsági központban, ahol a tisztet Ulbar öklének csapásaival gyorsan elnémította, Nexus egy időre kiiktatta a kamerákat, egy nagy csarnokban osontak, felül áthaladó tranzit hidak alatt. Látszólag csend volt, a kamerák nem riadóztattak senkit.
Váratlanul azonban energiafegyverek sistergésére lettek figyelmesek, a közvetlenül fölöttük húzódó hídról két őr kezdett tüzelni rájuk. A törpe és Zaghiarr még időben visszavetődtek a híd alá, de a lány nem volt elég gyors. Két sugár megmarta tagjait, mire aktiválni tudta a kis tenyérnyi berendezést ami egy vibráló, áttetsző energiapajzsot varázsolt a tenyerébe. E mögé guggolt, hogy védje magát a lövésektől, de a pajzs láthatóan nem sokáig tartott már, a lövések hamar túlterhelték.
- Csinálnunk kell valamit! - pillantott fel Ulbar Lars a fölöttük lévő hídra, majd két kézre ragadta a kalapácsát. - Különben megölik!
- Nem lenne nagy kár érte...
- Zaghiarr! - vicsorgott dühödten a törpe majd nagyot sújtott az egyik támogató acélgerendába. Kábelek pattantak el, nyikordulás hallatszott és a híd megremegett, de ez még kevés volt.
- Jó, megmentem a seggét, ha ilyen szépen kéred... - vigyorgott a démonfatty, majd leemelte hátáról gitárját. Jávor teste merész, V alakot formázott, akár egy ördög villás nyelve. Pokoltűz vörösre festették, melyen villámok csapkodtak. Karmos ujjaival végigsimította a húrokat, mire azokból sercegő kisülések nyalták végig.
- Nincs nálunk mennydörgőláda! - pillantott rá a törpe, majd újat sújtott a gerendába.
- Szóval a barbár fajtád így hívja az erősítőt? - nevetett fel a démonfatty. - Nekem arra ugyan nincsen szükségem...
Nexus kétségbeesetten sikított, ahogy az utolsókat vergődő energiapajzs még fel-felvillant.
- Akkor csináld! - üvöltött Ulbar s tovább ostromozta a tartógerendát.
Zaghiarr végignyalta ajkait, majd becsukta szemeit. Nem használt pengetőt, tulajdon karmaival pengette a húrokat, miközben bal kezének ujjai követhetetlen gyorsasággal szaladgáltak a gitárnyakon. A semmiből hangzott fel a visító gitárszóló.
- A Metál Istenek velünk vannak! - kiáltotta Ulbar s újabbat sújtott kalapácsával.
Sikítva szólt a gitár, elnyújtott, vibráló magas hangok és elképesztő gyorsaságú fel és lemenetek követték egymást. A kereszthídon sercegések futottak végig, kisülések nyalogatták az acélt, ahogy egyre s egyre jobban feléledtek.
- Ez az basszátok meg! - kiáltott Zaghiarr, ahogy szólója a tetőpontjára érkezett.
Villámok csaptak a hídból a két őrbe, akik görcsbe rándult taggal ejtették el fegyvereiket majd estek össze rángatózva.
A démonfatty egy karmoló akkorddal fejezte be a szólót majd kezével ördögvillát formázott és az égbe emelte.
- EZ a Metál seggfejek!
- Végük? - pillantott fel Nexus, ahogy inaktiválta az energiapajzsot.
- Eszméletlenek.
- Nem hagyhatjuk, hogy riadóztassanak! - mondta Ulbar, majd rúnakalapácsának újabb csapására nyikordulva engedett a gerenda. Végig a híd mentén tartókábelek pattantak szét és mély mordulással ereszkedett le a híd. A törpe fegyverének gyors csapásaival végzett a két ájult férfival.
Haladtak tovább. Megtalálták a megfelelő folyosót, ami egy lépcsőházba, amely pedig a felsőbb szintekre vezette őket. Nem sokkal később szirénák hangjai csendültek fel és vészfények kezdtek villódzni körülöttük.
- A képfelvevők? - torpant meg a törpe.
- Nem - rázta a fejét Nexus. - Azok még legalább 5 percig rotálnak.
- Talán észrevették a holttesteket - mondta a démon. - Vagy meghallották a zenét.
- Akárhogy is... - kezdte Nexus, de mondanivalóját váratlanul félbeszakította a falakba épített hangszórókból szóló zene. Vagy inkább zaj? Monoton ritmus, amely csak néha változott.
- Arghh... - hullott térdre a törpe, kalapácsa a padlóra koppant, kezeit a füleire tapasztotta... - Techno...
Zaghiarr a legközelebbi hangszóróhoz ugrott és karmaival kitépte azt a falból. A kábelek sercegtek, ahogy kiszakadtak. Dühödten vágta a földhöz azt, de távolabbról, hallatszott, hogy rendszeres időközönként helyezkednek el hangszórók a létesítményben végig. Ulbar lassan talpra állt és felvette fegyverét. A távolról hangzó anti-zene továbbra is sajgó fejfájást okozott neki.
- Nem tépheted ki mindet - mondta Nexus, majd egy-egy fejhallgatót nyújtott át nekik. - Vegyétek fel! Ez tompítja a hangokat. Időleges védelemnek megteszi...
- Nem akarok agymosott idiótává válni - remegett a törpe, majd felhelyezte az eszközt. Zaghiarr is így tett.
Haladtak tovább. A fejhallgató nem tudta teljesen elnémítani a zajokat, így minden akaraterejüket össze kellett gyűjteniük, hogy ellenálljanak.
Magasan a sokadik emeleten jártak, mikor egy átriumban haladták át egy függőhídon. Szemből őrök érkeztek és már záporoztak is feléjük az energialövedékek. Ulbar Lars elhajolt egy vékony, kilőtt acélkorong elől, majd előrevetette magát társai közt és kalapácsának gyors csapásával zúzott pozdorjává egy térdet. A földre hulló, nyikkanó férfinek szilánkokra zúzta a koponyáját.
Zaghairr sziszegett, ahogy megmarta oldalát egy korong, jobb vállát pedig egy lézersugár, de ellenfelét megrohamozta és szarvaival öklelte fel. Az ezüstruhás átbucskázott a korláton majd üvöltve zuhant több emeletnyit.
Nexus az immár feltöltődött energiapajzsot aktiválta egy pillanatra s ezzel védte a lövedékek első hullámát. Majd gyorsan kikapcsolta azt és autopisztolyával küldött rövid sorozatot a felé rohanó férfiba. A golyók feltépték a potomachi mellkasát és az elvágódott a hídon. A lendület miatt holtteste még csúszott egy ideig.
Ulbar Lars az utolsó férfi gyomrába vágta kalapácsát, majd öklével olyan csapást mért a nyakára, hogy eltört a gerince. Ekkor váratlanul egy vékony acélszálas háló hullott rájuk odafentről. Mindhárman a mágnesnehezékekkel ellátott hálóba gabalyodtak.
Fölöttük az átrium legfelső szintjén egy apró erkélyen további őrök álltak s feléjük szegezték fegyvereiket.
Nexus egy lánckéssel kezdett bíbelődni, Zaghiarr pedig dühödten markolta és harapta az acélszövetet, de nem jutott semmire.
- Végezzetek velük! - kiáltotta az egyik őr.
A három zenész szembenézett a halállal.

Egy holló visítása hallatszott s odafent az egyik őr üvöltve kapott az arcához, ahogy egy fekete madár csapódott neki és kemény csőrével kivájta a szemét. A férfi üvöltve zuhant alá.
Mire a többi potomachi reagált volna, egyikük mellkasába egy számszeríj vessző csapódott s ő is követte társát a mélybe. A harmadiknak már volt ideje megfordulni, hogy fogadja az átrium üvegtetején beszakadó fekete alakot, de nem volt elég gyors, hogy elkerülje a vékony ezüsttőrt, amely felszakította a torkát. Desiree elhajolt az utolsó őr ökölcsapása elől és mellkason taszajtotta őt, mire az is eltűnt az emeletek közti mélységben. Csak egy csattanás hallatszott pillanatokkal később.
A nephoweeni lány a hídra huppant, akár egy fekete macska. Hollója a vállára reppent.
- Mire mennétek nélkülem... - mondta halkan, majd leszedte a hálót társairól.
- Köszönjük! - hullott Nexus társa nyakába és ölelte meg, miután kiszabadult. - Megmentettél minket!
- Nélküled is ment volna! - fújtatott Zaghiarr dühödten.
- Jahh... vettem észre - suttogta cinikusan Desiree.

- Nagash

This message was last edited by the GM at 13:27, Sat 31 Dec 2011.

Nagash
 GM, 205 posts
Sat 31 Dec 2011
at 14:27
Re: Age of Metal világszínesítés - Hangulatkeltő írások
A szirénák zaja és a hangládákból szóló monoton ütem egyre inkább elhomályosította tekintetüket és eltompította érzékeiket, de fogcsikorgatva kitartottak. Nexus ügyes ujjai egy újabb biztonsági ajtó panelét bütykölték meg, mire kivilágított folyosókra érkeztek be.
- Ez lesz az! - pillantott fel Desiree a falakra erősített táblákra. Nem tudta elolvasni a potomachi írást, de ösztönei azt súgták jó helyen járnak. Hollója egyetértően károgott a vállán. - A börtönblokk!
Balra szűk folyosók kezdődtek, jobbra pedig egy széles lépcsősor ereszkedett alá hosszan. Odalent őrök gyülekeztek tömegestül. Nagyobb rohamra készültek a csapat ellen. Lövedékeik már sisteregve csaptak el a sziklaiak és Nexus feje mellett, de ilyen távolságból még jóformán hatástalanok voltak.
- Így nem tudjuk kiszabadítani Balthazart! - húzta össze frusztráltan festett szemöldökét Nexus. A gyülekező őröket babonázta.
- Akkor menj Abbey! - mondta neki Desiree és az őrök irányába fordult. - Mi feltartóztatjuk őket!
- Köszönöm! - suttogta az industroni lány, majd a folyosók felé kezdett rohanni.
- Úgyis elegem van már ebből a szar zajból - vicsorogta a démonfatty és kezébe kerítette a gitárját.
- És a basszus? - pörgetett elő Ulbar Lars két dobverőt. - Anélkül nem fog menni.
- Egyet se aggódj! - mosolyodott el Desiree, majd kinyújtotta maga elé a kezeit s váratlanul fekete füst kelt benne. Ahogy szertefoszlott, egy gyönyörű, hosszú nyakú basszusgitár pihent benne. A falhoz lépett és lenyitott egy panelt. A gitár kábelét a mögötte lévő csatlakozóba illesztette, a falakon elhelyezett hangszórókat használva hangfalként.
- Nem gondoltam, hogy normális hangszeren is játszol - mosolyodott el a törpe, habár már nem egyszer együtt gyakorolt a lánnyal. Majd jobb híján az acélpadlón, a fém falakon és az azokra helyezett biztosítódobozokon kezdte verni az ütemet. Vasalt bakancsát ritmikusan a padlóhoz döngette s hamarosan egy kemény ritmust adott.
Zaghiarr a húrok közé karmolt s mágikus gitárja keményen szólt, mintha megannyi ló patája dübörögne, szinte a föld is beleremegett.
Desiree ujjai ügyesen játszottak a basszus vastag húrjain, a folyosó hangszórói fennen zengték tehetségét.
A démonfatty hangja karcos volt ahogy felcsendült az ének s nemsokára Desiree csilingelő hangja is csatlakozott a szólamhoz. Összeállt a dalt, a föld megremegett a lépcsőn felfele rohanó őrök alatt, a Metál elnyomta a dübörgő techno-zajt. Mindhárman érezték, hogy még ezen az idegen és ellenséges földön is mellettük vannak a Metál Istenek.
Spirális alakban keltek a lángok a lépcsőn, ahogy a zenészek felől lassan feléledt a tűzvihar.

Nexus a néma és hátborzongató folyosókon szaladt. A falakon rendszeres időközönként ajtók suhantak el, mindegyik mellett biztonsági panel. Abbey megtalálta végül amit keresett. Az egyik ajtónál megtorpant és a koponyájába erősített kábelek segítségével felülírta az ajtó biztonsági kódjait. Elektromos zizegés hallatszott és az ajtó félrecsusszant.
Egy enyhén megvilágított szobába érkezett. A plafonról és a padlóról világító spotlámpák vontak kellemes homályba mindent. A falak mentén bútorok sorakoztak, kényelmi berendezések, háztartási gépek. Az egyik fal mentén adatlemezeket tartalmazó polcok sorakoztak.
Ez volna egy börtön? - futott végig Abbey fejében a gondolat, majd az egyik polcra helyezett lejátszóberendezéshez lépett és kikapcsolta a szobát betöltő antizenét. Az Industroni zene közelebb állt a potomachi technohoz mint bármi amelyet a sziklaiak ismertek így ő jobban ellen is tudott állni neki, de még így is érezte, hogy lassan szétreped a koponyája.
Miután csend ereszkedett alá, észrevette, hogy a szoba hátsó részében egy kényelmes kanapén fekszik egy férfi. Aludt.
- Balthazar! - sietett oda hozzá.
A férfi egyen, testhez simuló ezüstös kezeslábast viselt. Szép hosszú fekete haját rövidre vágták, kiszőkítették és tüskésre állították be. Abbey feltűrte a karján az inget és kicsordult a könnye, mikor meglátta, hogy a karján lévő gyönyörű sárkányból, koponyákból és kacskaringókból álló tetoválást lézerrel eltávolították.
- Mit tettek veled...? - suttogta keserűen. - Ígérem minden a régi lesz!
Elkezdte rázogatni a férfi vállát.
- Ébredj fel Balthazar! - suttogta s rázta tovább. - Kiviszünk innen! Minden a régi lesz ígérem!
A férfi kinyitotta a szemeit és Abbeyéba nézett. Tekintete valahogy üres volt.
- Balthazar... - mondta keserűen a lány könnyeivel küszködve.
Ekkor egy elektromos sistergés hallatszott és Nexus megremegett. Az industroni, kiborg lány lepillantott és észrevette, hogy hasán egy égett szélű, véres lyuk tátong. A férfi pedig valami kompakt, tenyérben elrejthető energiafegyvert fog, amelynek még vöröslik a csöve.
Nexus halkan hanyatlott a földre.
Hát ez mégsem börtön...
Meghalt.
A férfi felemelkedett az ágyról. Letette a kompakt fegyvert, majd lassan a lejátszóberendezéshez sétált. Visszakapcsolta a techno zenét. Becsukta a szemeit és hagyta, hogy az ütemes ritmus átjárja őt. Mélyet sóhajtott.
Majd az egyik fali panelhez lépett és megnyomott rajta egy gombot.
- Itt BZR-990, delta szintű katonai tiszt. Behatolók az intézetben - mondta a mikrofonba érzelemmentes hangon. - Mindenki teljes készültségbe! Riadóztassák az erősítést is!

- Nagash

This message was last edited by the GM at 14:33, Sat 31 Dec 2011.

Nagash
 GM, 206 posts
Tue 3 Jan 2012
at 11:07
Re: Age of Metal világszínesítés - Hangulatkeltő írások
Kulghan magasra emelte a csatabárdját, amelyről ezernyi és ezernyi ellenség vére csorgott alá. Miközben diadalittasan kiegyenesedett a hatalmas, koponyákból és holttestekből álló halmon, harci üvöltését nem tudták elnyomni a feje fölött kavargó fekete fellegekből csapkodó villámok mennydörgése. Napbarnította bőre alatt dagadoztak a méretes izmai. Testét csupán agyékánál fedte egy orkról lenyúzott bőrböl készült ágyékkötő, melynek a közepén a szerencsétlenül járt szörnyeteg koponyája díszelgett; illetve vaskos bőr csizmákat viselt. Az utolsó megcsonkított, vértől fröcsögő troll szánalmasan bucskázott le a hullahalomról.
- Mélységes tiszteletem Kulghan! - az öreg sámán bicegett a barbár mellé. Állatbőrökből és tollakból varrt ruhát viselt, amelyről lógó csontok és egyéb talizmánok csilingeltek a csatatéren süvítő szélben. Elképesztően csúnya férfi volt, elnyújtott, bamba arcát ragyák tarkították. - Immár szabad az út a barlanghoz... - dörzsölgette össze a kezeit a hajlot hátú férfi mohón. - Immár nem állíthat meg a horda.
- Hé Kölyök! - vakkantott le Kulghan dübörgő, mély hangján a - rajta és a sámánon kívül - környéken egyetlen élő személyhez. Magas homloka alatt, csontos szemüregben ülő apró szemek szkeptikusan mérték végig a folyton rongyokba és csuklyába bugyolált alakot. - Mutasd az utat!
A kölyök meghajolt a holltestekből álló domb tövében.
- Ahogy kívánod hatalmas Kulghan - mondta alázatosan, szinte suttogva. Hangjából hallatszott, hogy ifjabb férfi lehet. - Az égi fénykorong ott van, ott fönt!
A barbár és a sámán követték a Kölyök égbe emelt ujját. Megannyi, a sivatag fölé emelkedő sziklán túl, a villámoktól időnként hátborzongató ezüstre festett fekete fellegek alatt a magasban egy hatalmas sziklatömb lebegett, látszólag fittyet hányva minden ismert természeti törvényre.
- Az Ősi Titánok haragjára! - babonázta a sámán a furcsa jelenést. - Imádkozom a Metál Istenekhez, hogy segítsenek meg minket!
- Gyerünk! - hörrent Kulghan, majd elindult egy kissé távolabbi sziklafal irányába.
- De... de hatalmas Kulghan! - futott utána a sámán, átugrálva, megkerülve a mindenfele fekvő, véres sárban ázó holttesteket. - Hogyan akarsz oda feljutni? Lehetetlen!
A nagydarab férfi csak mordult egyet.
- Itt fészkelnek közelben a sárkánygyíkok - emelte fel lazán egy kézzel kétkezes csatabárdját a barbár, hogy a közeli szirt felé mutasson fel vele.
- Hogy... mi?
Hosszú és fáradtságos mászás volt, legalábbis a sámán számára. Lehorzsolta tenyereit, letörte körmeit és majd kiköpte a tüdejét is mire sikerült felérnie a sziklapárkányra. A barbár vaskos izmai segítségével könnyedén mozgott, a Kölyök pedig meglepő ügyességgel mászta a falat, akár egy ruganyos nagymacska.
Felérve a szírtre vérfagyasztó látvány tárult a szemük elé.
A mélyen benyúló sziklapárkányon három hatalmas, föléjük magasodó sárkánygyík nyújtogatta a nyakát. Nem gyíkharcosok voltak ezek, kik a Paweram hegység kolostorerődjeiben imádkoznak sárkányisteneikhez, pedig közülük sok olyan hasonlított ezekhez a teremtményekhez, kik már elérték az olyannyira áhított kegyet. Nem. Ezek nem hithű, becsületes és intelligens teremtmények voltak, hanem ádáz, vérszomjas bestiák!
A középső az ég felé visított, miközben kitárta börszárnyait. A jobb oldali akár egy támadó kígyó csapódott előre s hosszú feje végén ülő pici fején, elképesztő méretű száj nyílt ki. A méreténél csak a benne ülő fogak mérete és mennyisége volt meglepőbb.
A sámán sikoltva vágódott el a földön, Kulghan pedig azonnal reagált. Kitért a lecsapó fogak elől és ahogy elsuhant a lény feje mellett, szájába vágta éles baltáját. A szörnyeteg felvisított, vér spriccelt a szájából.
A bal oldali teremtmény két szárnycsapással emlkedett fel a levegőbe, hogy aztán rögtön le is csaphasson a külön ácsorgó Kölyökre. A fiú időben észrevette a levegőböl alászálló halált és rögtön kigurult oldalra. Elképesztő reflexekkel rendelkezett. Egy dobótőrt varázsolt elő a göncei közül és a lény felé hajította, de az csak dühödten mordult és arrébb rántotta a fejét, ahogy eltalálta. A tőr ártalmatlanul pattant le a pikkelyeiről. Mintha csak egy zavaró légy lett volna.
Kulghan leguggolt, az újra lecsapó fej fölötte suhant el. Kigurult oldalra és hatalmasat csapott a lény nyakára csatabárdjával. A sárkánygyík csak egy nyekkenést hallatott, a következő pillanatban a vaskos nyak és nehéz koponya döngve zuhantak a porba, nem sokkal később az oldalra dőlő test is követte. A megcsonkított nyakból vér fröcsögött, Kulghant vörösre festve, de ő már mással törődött. Körbepillantott.
A sámán a szírt mentén kuporgott, próbált távol maradni a harctól. A Kölyök hátrált a nyakát felé nyújtogató lény elől, amely éppen készült felreppenni a légbe, hogy karmaival zúzza össze Kulghan társát. A harmadik szörnyeteg még mindig szárnyait lobogtatta és az égbe visított, talán társait hívta.
A barbár rögtön rohanni kezdett, majd ahogy a lény mögé ért, hatalmasat sújtott a szárnyára, szétroncsolva a szárnyat mozgató csontokat, idegeket és izmokat. A sárkánygyík hatalmasat visított, ahogy éppen a levegőbe emelkedett, majd zuhanni kezdett féloldalt... lecsúszott a sziklapárkányról és szárnyaszegetten bucskázott le a mélységbe...
A Kölyök és a barbár tekintete találkozott, az ifjú csak egy apró bólintással köszönte meg Kulghan segítségét.
Nem volt idejük többre, ugyanis mindketten oldalravetődtek, ahogy közéjük vágódott a harmadik lény nyaka. Oda mart a sziklába, ahol egy pillanattal azelött a Kölyök állt. Kulghan öklével egy hatalmasat sújtott a nyaka oldalába, mire a lény visítva fordult felé. Ahogy újra lecsapott, Kulghan jól időzített csapásával ezúttal állbavágta a teremtményt. Az ütés erejétől az bágyadtan, kezdett hátrálni, de a barbár kihasználta az alkalmat. Előrevetődött, fellépett a fejére, majd lendületből végigfutott a nyakán. Leült a nyakszírtjéhez és kezeivel erősen megragadta a lény kiálló csontnyúlványait, akár a gyeplőt. A sárkánygyík percekig vergődött és próbálta lerázni a hátáról a barbárt, de az makacsul kitartott. Végül a lény meghunyászkodva nyugodott meg.
- Gyertek! - nyúlt le a lény hátáról, segítő kezet adva a sámánnak a barbár. - Indulunk!
Az öreg, még mindig remegve, a barbár segítségével mászott fel a betört teremtményre, a Kölyök pedig pár gyors ugrással rajta termett.
Kulghan megsarkantyúzta a sárkánygyíkot, mire az némi ellenkező visítással, de végül a sziklapárkányhoz mászott s végül elrúgva magát a légben kitárta a szárnyait.
A sámán remegve kapaszkodott a kölyök ruháiba hátulról, miközben a végtelen mélység fölött siklottak, Kulghan hosszú, fekete haja lobogott a szélben. A szörnyeteg bőrszárnyait néha csapkodtak körülöttük. Odalent a Baharut sivatagban hatalmas hordák csaptak össze az örvénylő, kavargó homokviharban. Idáig hallatszott a fegyverek csendülése, a halálsikolyok és csatakiáltások és nem utolsó sorban a minden elsöprő, kőkemény Heavy Metal. Távolban óriási kőszobrok emelkedtek az ég felé, az Ősi Titánok mementóiként.
Kulghan a lebegő szikla felé irányította a sárkánygyíkot, s ahogy megközelítették a képződményt, látták, hogy egy nagyobb lapos rész helyezkedik el rajta, pontosan egy barlangnyílás elött.
- Az lesz az! - mondta a Kölyök. - A fénykorong barlangja! Oda megyünk!
- Úgy látom már várnak minket - mondta a barbár.
És valóban, a fennsíkon alakok gyülekeztek. Orkok voltak azok, fegyvereket rázva, morogva várták Kulghanék érkeztét. - Készüljetek fel!
Katapult lövedékként csapódott a bátor zöldbőrűek közé a sárkánygyík. Kettőnt azonnal letaposott karmaival, egyet pedig izmos állkapcsába kapott. Hiába vergődött a szörnyeteg, az éles fogak a húsába fúródtak, gerince kettéroppant.
Kulghan gondolkodás nélkül ugrott le hátasa hátáról és vetődött az ellenfelek gyűrűjébe. Csatabárdja fel-alá járt és rögtön két megcsonkított tetem hulott el mellőle.
A Kölyök egy gurulással sietett le a lényről és sebtiben előrántott rövid kardjával nyársalta fel az első nekirontó orkot.
A sárkánygyík mancsával halálra karmolt egy lényt, de másik kettőnek sikerült megsebeznie a nyakát, zúzófegyvereikkel a hörgő orkok átütötték az erős pikkelyeket is. Vad közelharc volt, de Kulghan láthatóan ezernyi ilyet megélt már és könnyedén hárította az ellenfelek ostromát. A Kölyök hálát adott ezért Wäreghisnek, mert nem bírt volna a testek iszonyatos nyomásával úgy mint a barbár. Elgurult egy ork mellett és annak gyomrába vágta a kardját. Ahogy felegyenesedett, még látta, amint a barbár egy hatalmas rúgással küldi le a végtelen mélységbe az egyik sikoltó orkot, míg az utolsónak lecsapja a fejét bárdjával. A magasba emelte az üveges tekintetű fejet, mintha csak a Metál Isteneknek kínálná fel.
- Ne késlekedjünk! - mondta a Kölyök, miután megtisztította kardját, majd futólépésben ment a barlang felé. Társai követték. A sárkánygyík a barlang elött letelepedett, hogy nyalogassa sebeit.
Alig haladtak befele a barlangba pár métert, már is megpillantották azt a kis csarnokot, ahol a fénykorong nyugvott.
- Ez lesz az - így az ifjú.
A csarnok közepén egy furcsa szerkezet pihent. Ezüstös fémből építették az egészet és úgy festett, mintha két csészealjat illesztettek volna össze lapos felüknél. A felületén különböző, teljesen idegennek ható berendezések voltak. A terem teteje nyitott volt az ég felé, így a beszűrődő fényben egészen csillogni és irizálni tetszett.
- Ez elképesztő! - lépett közelebb a sámán, szemei elkerekedve méregették az idegen járművet. - Egészen elképesztő és hihetetlen! Ez a Titánok ősi csodája lehet.
Odalépett hozzá s hosszú, pókláb szerú ujjait kinyújtotta, hogy megérintse a szerkezetet. Ekkor egy nyikkanás hallatszott mögüle.
Megpördült és azt látta, hogy Kulghan mereven áll, szemei a semmibe révednek, szája sarkából vékony vércsík kúszott lefele. A következő pillanatban a barbár összecsuklott. A Kölyök állt mögötte, csuklyás köntösének ujjából egy apró penge látszódott a fiú csuklója alatt, amely csupa vér volt.
- Mit művelsz Kölyök? - hebegte értetlenül a sámán.
A fiú leemelte a csuklyát az arcáról. Fiatal volt valóban, de valahogy komornak és tapasztaltnak tűnt. Szemei metszőek, orra hegyes, hosszú, fekete haja szorosan hátrafogva a fején.
- A nevem nem Kölyök - válaszolta. - Hanem Jens-Alair!
- Áruló! - mutatott rá a sámán remegő kézzel, de Jens-Alair előrevetődött.
A sámán kinyitotta foghíjas száját s meglepően tiszta s még meglepőbben magas énekhang szállt fel belőle. Éles hangot énekelt ki, s az előrevetődő fiú azt vette észre, hogy a járat falának repedéseiből kígyók siklanak elő. Viperák martak felé és életét csak éles reflexei mentették meg, ahogy elugrott előlük. A következő pillanatban egy vaskos folytókígyó tekeredett rá lábára, ő pedig elvágódott a földön.
A sámán tovább énekelt, Jens-Alair pedig megrettenve vette észre, hogy mérgeskígyók kúsznak felé ijesztő sebességgel. Előhúzta az utolsó dobótőrét a mellkasára szíjazott övről és a sámán felé hajította azt. A penge az idős férfi torkát vágta át, vér spriccelt az idegen szerkezetre, a sámán testve pedig összecsuklott. A kígyók pillanatok alatt visszakúsztak a falak réseibe, békén hagyva Jens-Alairt.
Az Inkviziciós ügynök összeszedte magát és a sámán holttestével nem is törődve a potomachi szerkezethez lépett. Végigsimította kesztyűs kezével és megborzongott. Hálát kellett adnia Kulghannak, amiért lehetővé tette neki, hogy eljusson ide, akármilyen ostoba és befolyásolható is volt a barbár. Jens örült neki, hogy Melhrum inkvizitor engedélyezte fejlettebb technológiák használatát is, hiszen így nem puszta kézzel kellett szétvernie a szerkezetet.
Elővette az apró de nehéz berendezést a hátizsákjából. Ettől is kirázta a hideg: industroni technológia. A mágneses talpakkal felerősítette a berendezést a jármű oldalára, majd beállított jó pár másodpercet a detonációig. Elég lesz. Aktiválta a szerkezetet, mire vörös fények kezdtek villódzni a felszinén.
Megfordult, hogy távozzon, azonban ekkor valami megragadta a lábát.
Riadtan pillantott le.
- El fogsz kárhozni! - károgta a felvágott torkú sámán. - A pokol mélyén fogsz égni, démonok falatoznak majd a lelkedből!
- Eressz! - kiáltotta a fiú, de az öreg, utolsó erejéből szorította a lábát.
- Légy átkozott, legyen jussod a kín és a szenvedés! A Titánok sorsa fog utolérni téged!
Jens-Alair kicsapta rejtett pengéjét az alkarvédőböl és szemen szúrta a férfit. Az azonnal meghalt, kezei elernyedtek. A bombán már csak alig néhány másodperc volt. Teljes erejéből kezdett futni kifele a barlangból. Nagyjából fél úton járt, mikor iszonyatos detonáció rázta meg a lebegő építményt. Légnyomás lökte meg hátulról a férfit elemei erővel s ő kisuhant a barlangból. Az utolsó amit látott, mielött minden elsötétült volna, hogy teste a fejét értetlenül felemelő sárkánygyíknak csapódik...

- Nagash

This message was last edited by the GM at 13:07, Fri 24 Feb 2012.

Nagash
 GM, 221 posts
Wed 13 Jun 2012
at 14:11
Re: Age of Metal világszínesítés - Hangulatkeltő írások
Hugo Erneimhein másodtiszt a delejradart tanulmányozta. A kisérteties zöld háttérfénnyel égő, köralakú kijelzőn világosabb zöld kisülések táncoltak a középpontból kiindulva a kör szélét ostromolva. Hugo rosszallóan húzta össze a szemét, miközben pipáját megigazította a szájában. Két napja voltak úton Észak Zyxonia pusztasága felett és eddig szerencsésen elkerültek minden veszélyt, ami Algeron Ulyesstől idáig leselkedhetett volna rájuk, de úgy tűnt elpártol mellőlük a szerencse.
A kapitánnyal csak nemrégiben tértek vissza a legutolsó metángyüjtő körútjukról. Még a testes de mégis kecses Elizát sem tudták megfelelőképpen rendberakni, mikor már gőzvonatsürgönnyel érkezett is hozzájuk a parancs. El kellett hajózniuk egészen a Potomachi Hegemónia határához, Industron közelébe, hogy egy csapat túlélő tagjait menekítsék ki az idegenek földjéről.
- Behatoltak! - mondta Hugo a kapitánynak aznap este az ebédlőasztal mellett. - Behatoltak a Hegemóniába uram! Ez hogyan lehetséges? Hogy sikerült nekik?
- Fogalmam sincs Hugo - reccsent az idős kapitány, majd lerakta a kupáját, kabátujjával törölte meg bortol nedves szakállát, majd meg is vakargatta azt. - Úgy tudom sziklai népek. Tudod... kemények. Úgy lettek összeválogatva a feladatra. Nagyon kemény emberek... meg... egyéb népek... tudod.
- Értem uram, de ez az út rendkívül embertpróbáló lesz. Léghajóval keresztülrepülni az Észak-Zyxoniai sivatagon elég veszélyes! És utána még ott lesznek majd a Hegemoniai droidok, meg kitudja mi...
- Pontosan az a fajta kaland amire már régóta vágytam! - csapott az asztalra a kapitány nevetve.
Hugo csak nyelt egyet, majd frusztráltan sóhajtott.
- Gondolod, hogy össze tudod kaparni a fiúkat a kocsmákból és a bordélyokból holnap reggelre?
- Közel lehetetlen uram...
- Helyes, szóval igen. Akkor hajnalban légre szálunk!

Hugo apró világoszöld pontok közeledtét észlelte a radaron a középponthoz. Aggodalmasan összehúzta a szemöldökét, majd megrántott egy zsinort, mire egy kürt bőgött fel.
- KALÓZOK! - üvöltötte el magát, mire a léghajó fedélzetén izgatott sürgölődés támadt.
Egy pillanattal később fel is bukkant a kalózok hajója Eliza testétől jobbra, egy gránitszürke gázfelhőböl siklott elő. Leginkább úgy nézett ki mint egy elnyúlt testű, egymást átfedő fémlemezekkel fedett teknős vagy tatu, amelynek az oldalsó "lábai" folyton előre-hátra mozogtak. Három kisebb ballon tartotta a levegőben. Legalább olyan hosszú volt mint Eliza, ha nem nagyobb.
Mocskos, varras és bozontos képű embereket hörögtek és üvöltöztek a fedélzetén fegyvereket lóbálva. Hugo észrevette, hogy sokuk durva, pusztasági implantátumokat visel. Egyesek csúnya utánzatai voltak a letisztult algeron-ulyessi gőzimplantátumoknak, míg mások összeguberált hegemóniai droidalkatrészekből készültek. Főleg vaskos kar és lábpótlások.
Váratlanul a kalózhajó aljából lecsapódott egy fedő és három kisebb gőzvitorlás zuhant ki a hajóbol, majd rögtön el is tűnt a füstben, épphogy csak feldübörögtek hajtómotorjaik.
- VADÁSZOK! - üvöltött fel újra Hugo, mire az embereik közül sokan Eliza korlátjához siettek és csáklyavetőkkel, kézi ágyúkkal és puskákkal kezdték pásztázni maguk alatt a felhőrengeteget.
A következő pillanatban, szinte szinkronban a kalózhajóval dörrentek a puskák és pisztolyok, gőzhajtású nyílvetők és kézi nyilpuskák szórták halálos lövedéküket ellenségük felé. Hugo csak azt látta, ahogy embereik váratlanul elvágódnak a korlát mellett. A kalózok nem játszottak fer módon, rengeteg lövedék célozta Eliza kövér hasát a ballont, de ő nem akármilyen léghajó volt. A ballont szegmentált fémlemezek védték, minden lövedék hatástalannak bizonyult.
Ahogy a kalózhajó közelebb ért megkezdődött a csáklyázás. Hugo felett a tatfedélzeten felbődült a kapitány, majd egy gauss pisztollyal adott le egy lövést, mire a két hajó közt reppenő, vidáman üvöltő kalóz megrándult a légben, majd vérző homlokkal tűnt el az ürességben... A pisztoly surranó hangok kíséretében oltotta még ki két kalóz életét, amelyek éppen átértek az Elizára. A fiúk is emberesen kűzdöttek és sikeresen visszaverték az átszállók első hullámát.
Ezúttal az Eliza legénységén volt a sor. A kapitány kardjának lendítésére durrogtak a csáklyavetők, majd tíz ember egyszerre suhant neki, hogy átszálljon a kalózhajóra. És mind meghaltak...
A két hajó közti rés alatt lévő felhőböl váratlanul felbukkant az egyik vadász, amely úgy suhant felfelé, hogy közben propellerjeivel és lángoló hajtóművével vagy elvágta a köteleket, vagy széttrancsírozta az átszállókat. Mindeközben a fedélzeten lévő tüzér egy sorozatvetővel végigverte a korlát menti matrózokat. Sok volt a veszteség, de Hugo látta a kapitány szemében: Semmi nincs veszve!
- Választűz! Nehézágyúsok, lőjétek a vadászokat! - üvöltötte a kapitány, miközben egy második vadász is felemelkedett a felhőrengetegből.
A gőzhajtású sorozetvetősök azonnal rájuk fordították rögzített fegyvereiket és tüzelni kezdtek, miközben a cső rekeszei és nyílásai közül folyamatosan miniatür gőzkitörések törtek elő.
A másodikként feltörő vadász szárnyait és vitorláit azonnal kilyuggatták, majd az spirális forgással tűnt el az alattuk húzódó felhők között. Az első vadásznak még sikerült ráfordulnia Elizára, amikor a testében kigyulladt valami. A lángok magasra csaptak, majd a következő pillanatba becsapódott a léghajóba.
Hugo elzuhant és szinte megsüketült, ahogy a teljes legénység egy emberként üvöltött fel.

- Nagash

This message was last edited by the GM at 14:35, Wed 13 June 2012.