Mennyien vadásztak már rám mióta eljöttem? Legalább egy tucat férfi és még egy nő is... Mi oka van egy nőnek, hogy vadász legyen? Miért jó száműzött lovagra vadászni, bárkinek is? Nem tudom, talán amiért nekem jó keresni a bajt. Nem jó az embernek egy helyben megposhadnia... Mindenkinek szüksége van valamire, ami a szellemét és életben tartja, legyen az a kaland vagy akár a vadászat is... Így lesznek a semmilyen emberekből gonoszak, vagy szörnyek, a jóemberekből pedig lelki roncsok... Az élet nem adja meg a kegyelemdöfést, csak nézi ahogy fetrengesz a sárban, a saját beleidet visszafogva..., és röhög rajtad. Már meg is húznám a poharam, de csalódnom kell, mert nincs benne semmi, ez figyelmeztet, hogy már igencsak bennem van a sok bor, amit ma sikerült legurítanom. Még egy kicsit maradhatok... Bólintok a távozó kereskedőnek, majd így folytatom a beszélgetést. -Rám már többször is vadásztak, több mint valószínű, hogy valaki most is lohol a nyomomba. Ám mégis oly ritka az olyan üldöző, aki fogadni merné párbajra hívásomat, ha egyáltalán szembe mer állni velem. Voltak köztük jók és rosszak is, de ahogy megölöm őket, és látom, ahogy elmúlnak, én leszek egyre rosszabb, mindig visznek magukkal egy részt belőlem, de ez az ára az életemnek, nincs mese, ezt meg kell fizetnem.

Ahogy Arkhaine felnéz az égre a napot keresve kénytelen tudomásul venni, hogy a ragyogó golyóbis kereséséhez inkább a föld alá kell pillantgatnia, ugyanis fent csak a csillagos éjszakai égboltot látja.
-Nekem sincs semmi bajom velük, mindössze a módszereikkel és az áldozattal amit hoznak. Na persze az igazi harcos a győzelemért bármit megtesz. - mondja a délvidéki miközben újabbat kortyol a borából, amely már eddig is meglátszott rajta, talán túlzottan is. -Mellesleg ezek alapján igencsak ragaszkodik hozzád az anyafölded külföldi barátom. - mondja a hadvezér Zarczlavnak.

A lány csak lemondóan megcsóválja a fejét: -Nem tudom, nem akarom megmondani mit csinálj. Maradunk, megyünk, számít ez egyáltalán? Már semmi nem lesz olyan mint előtte... - mondja, majd sóhajt, hangjából bizonytalanság és a világ történéseinek rendjétől való félelem sugárzik. Az biztos, hogy a lány túl érzékeny a világnak ennek a szegletéhez.

Kissé csalódott leszek amiatt, amit mondott Alesyer, de nem engedem ezeket az érzelmeket kirajzolódni. - Miért is hittem azt, hogy el fog zavarni? Mindig meg tudsz lepni... - Előremeredek a tűzbe és elgondolkozok. Közben abba a zsebembe nyúlok amelyikbe a vaddisznóagyarakat tettem. - Két termetes méretű agyar. - Bal tenyeremben forgatom egy kis ideig a két agyart, majd két ujjal ráfogva a hegyénél nyújtom oda a nőnek. - Fogd fel úgy ezeket, hogy ennek így kellett lennie. Talán a sors, talán az Istennő akarata volt ez, nem tudom. De azt tudom, hogy nekünk tovább kell élnünk. Akár itt, akár máshol. - Ha még nem vette volna el az agyarat, akkor a kezébe nyomom és rákulcsolom az ujjait. - Tovább kell élnünk, és én szeretnék veled élni. - Tartok egy kis hatásszünetet. - Egy feladattal bíztak meg minket. Mihelyst végeztünk vele, szeretném, ha együtt élnénk egy eldugodt, nyugodt kis helyen, ahol nem fenyeget semmi hasonló baj. - Magamon is meglepődöm, hogy tudtam ezt ennyire nyugodtan előadni úgy, hogy közben a gerincem bizsergése tovaszállt.

Bármit...? Talán bármit, ha úgy hozza a helyzet... Talán bármit. -Nem hozzám ragaszkodnak annyira, hanem hozzá. - Markolom meg a lándzsát. -Engem már a fél világ amit ismerek holtan akar látni... Na, jó ez túlzás de egész sokan szeretnék, hogy temetetlen testem egy bokorban püffedezzen. Hollónyelvet akarják visszavinni a földre melyet megilleti, csak az emberek nem méltók Hollónyelvhez. Én sem vagyok jobb mit ők, de én egyedül kevesebb bajt tudok okozni mit egy sereg belőlem. -Mondom a bortól könnyed hangon.

Laveillon hiába önti ki a lelkét a nőnek - illetve határozná el, hogy kiönti - azonban az már rögtön az első mondatnál belevág a szavába és hacsak a zsivány nem beszél vele párhuzamosan, akkor nem lesz ideje végigmondani amit akar: -Fogadjam el, hogy a nővéremnek meg kellett halnia? - kérdezi, szeméből rögtön eltűnik a határozatlanság és a bizonytalanság, helyébe pedig felháborodott védekező, afféle anyai családvédő ösztön költözik. -Nem fogom elfogadni azt, hogy a nővéremnek az volt a sorsa, hogy banditák mészárolják le miközben valami ostoba álmot kerget és meghal egy jöttment külföldiért! - láthatóan akar mondani valamit, azonban elharapja azt, valószínűleg azért mert nem akarja végigszidni a csapatot, ellenkezik a jellemével de a hirtelen indulat miatt kiszaladt a száján. Nemes egyszerűséggel elviharzik a tűztől, a kisfiút is hátrahagyva aki csak értetlenül nézi az eseményeket.

Bocsánat, kicsit sok volt a munka, de vége a kaotikus időszaknak szóval elvileg több ilyen hetes leállás nem lesz.

-Én mindig azt mondtam, hogyha az embernek nincs ellensége akkor nem is létezik! - mondja a hadvezér, nagyot kortyol a borból de láthatóan ezen húzás után már kénytelen egy kicsit grimaszolni miközben magában küzdi le a túl sok bortól háborgó gyomrát. Az egyik délvidéki kísérő csak jót mosolyog a hadvezér és oda is szólni neki valamit nevetve, Et' mindössze legyint neki egyet valamint, hogy bizonyítsa jól van és bírja az italt húz még egyet a borból, amit aztán teljesen normális arccal visel, hála a büszkeségének.

Miközben a hadvezér a bor hatásával küszködik és Karl barátian megveregeti a vállát - habár azok számára akik ismerik az életét nehéz eldönteni, hogy ilyenkor mire gondolhat - egy nő lép oda Zarczlavhoz. A déli nők jellegzetes ruháját viseli, húszas évei végén járhat, a kezében egy nagyjából Zarczlav méretével megegyező inget tart. Hogyha a lovag nem figyelne fel rá, akkor nemes egyszerűséggel elé tolakodik, hogy belekerüljön a látóterébe - teljesen kitöltse azt - majd belekezd a mondókájába: -A barátotok azt mondta, hogy ruhára van szükségetek. - mondja, egy pillanatnyi habozással, nem igazán tudja eldönteni, hogy illik-e tegeznie a szerájba érkezett vendégeket, még ha velük egy idős is. Minden esetre így dönt, a déliek szeretnek közvetlen emberek lenni. -Viszont ehhez méretre lenne szükségünk. - mondja, majd átnyújtja az inget Zarczlavnak. Arra láthatóan nem gondoltak, hogy nadrágot is próbáltassanak a csapat tagjaira.
This message was last edited by the GM at 10:20, Thu 14 June 2012.

Kicsit rosszul esik, hogy félbeszakítanak, de én végighallgatom a nőt. Elkeseredek azon, amiket mond, helyükre teszem a fogakat és keresek valami magas helyet amire felmászhatok és az eget leshetem - akár látszik a hold, akár nem. Amint felértem leveszem hátamról az íjat, keresztbe fektetem a mellkasomon és lefekszem. Elgondolkodok azon miket is mondtam, azon miket is szerettem volna mondani. Elgondolkoztat az is, mi lett volna, ha hagyja végigmondani azt, amit szerettem volna. - Ennek nem most kellett elhangzania. Vagy mégis? Menjek oda és öntsem ki neki a lelkem? Minek? Most viharzott el az imént. - A hűs szellő végigszalad a bőrvértezetemben a kötéseken, valamint a sebeken. Először hűs érzést hagy maga után, de később égni kezdenek. Nem fogom egy darabig elfelejteni mi történt ma. Azt sem, hogy miket mondtam annak a nőnek, aki talán életem nője. - Ezért jobb neked egyedül te névtelen. A sajátodat se tudod, mégis hívnak valahogy. De ő nem te vagy. Te meghaltál akkor, amikor a szüleid. - Nincs tovább, nem tudom uralni a könnyeimet. Hamar könnyes lesz a szemem és patakként folyik le arcomon. - Kinek volt érdeke mindez? Mégis miért kellett így végeznie a szüleimnek. Miért épp pókok? - Elmémben a gyíkember és szavai elevenednek fel. Az alabárdján lévő pók, amikor megeszi. - A rúnás pók... Mi lehet valójában? - Gondolataim közben elkezd korogni a gyomrom. Felülök, megtörlöm a szememet és előkotrom a sokadnapos élelmemet. A vekni kenyeret félbetöröm és elkezdem ropogtatni a kemény héját. Mellé a papírba csomagolt húsba harapok, miközben könnyemmel sózom meg. - Ez a neked való élet. Egyedül... Mindenkitől távol. Minél távolabb... - Amint megettem a porcióm felét meglögybölöm a kulacsomat és az éjszaka hidege ihatóra hűtötte a benne lévő szintén sokadnapos vizet. Megdűtöm és jó nagyokat kortyolok belőle. Miután végeztem visszafekszem ismét és az eget bámulom.

Kicsit megmosolygom a tábornok italtűrését, majd így szólok. -Igen, amíg fáj élsz, amíg ölsz élsz, amíg mégy előre élsz... - Még tovább is folytatnám a szónoklást, de egy fiatalasszonyka libben látóterembe. -Óhh, elnézést hölgyem, persze szükségem van ruhára, és köszönöm a nagylelkű segítségét! - Borgőzös vigyort villantok a nőre. -Itt megfelel? -Kérdezem, de még a választ sem várom meg, máris kezdem kioldani bal alkarvédőm csatjait.

-Ha nem szégyenlős az úr. - mondja a nő félmosollyal az arcán. Miközben Zarczlav elkezd vetkőzni Et' valamilyen nehezen azonosítható szagú párlatszerűséget vesz magához az egyik asztalról és végigkínálja a csapat ott lévő tagjait, beleértve természetesen a lovagot és a szegény nőt is aki csak a ruháért jött - az italt pedig elutasítja.
Ha a lovag nem iszik akkor a hadvezér Karlal issza meg az adagját, ellenkező esetben természetesen megvárja a lovagot.

Laveillon az eget bámulja egy számára megfelelőnek talált helyről. A déliek házainak úgymond nincs teteje, tehát ilyen helyet nagyon könnyen talál. Habár egy-két délvidéki megnézi magának, hogy mit is csinál a zsivány, ettől függetlenül egyik sem gondolja úgy, hogy rá kellene szólnia a férfira aki a tetőre készül felmászni, pedig az egyik nagyhangú jól hallhatóan szóvá is teszi a dolgot.
A csillagok ragyogását és az égen lassan vonuló két hold - az egyik nagyjából kétszer akkora mint a másik, megközelítőleg egy vonalban foglalnak helyet s mind a kettő éppen fogyóhold fázisban van, viszonylag annak felénél - kalandor szívét gyönyörködtető látványát mindössze az ég alján vörösen pislákoló lángok csúfítják, vagy éppen teszik pont széppé, függően az embertől, aki talán szereti a káoszt talán nem. Az égbolt gyönyörű látvány, de ez nem lehet véletlen, hiszen az Istennő még akkor teremtette meg az ember nagy örömére amikor még a kegyeibe fogadva lakták ezt a vidéket. A karavánszeráj körül mindenhonnan halálsikolyokat, elnyomott kiáltásokat, fegyvercsörgést hallani. Az égen dögevő madarak szállnak keresztül, akiknek a város pusztulása számukra az aranykor közepét jelenti, hiszen bőven találnak maguknak élelmet, olyannyira, hogy teljes falkák suhannak keresztül a sötét égbolton.
A zsivány egyetlen társasága egy kóbor macska aki éppen mosakszik és fél szemével a földön fekvő férfit figyeli, olyan tíz lépésről.

Arkhaine pedig felkeresi a szállását. Nem tart sokáig megtudnia valamelyik délitől, hogy merre kapnak lehetőséget arra, hogy kipihenjék magukat. Az egyik nő készségesen elvezeti oda a kereskedőt és megmutatja, hogy merre hajthatják nyugovóra a fejüket. Valószínűleg a délieknek nem lehet túl sok helyük most - a kereskedő szakmai múltja miatt tudja is, hogy miért: mivel a szeráj elköltözik ezért visszahívták a kint lévő embereket és most majdnem mindenki itt van - így a külön szállások helyett egy nagyobb alvóban kapnak helyet. Az egyetlen amit tenni tudtak, hogy azt a néhány délit aki itt volt máshova tették, így csak a csapat tagjai foglalnak itt helyet. Ez alól egyedül Alesyer a kivétel, akit a nők közé tettek be - ezt is a délvidéki mondja. Tíz ágy van odabent, ezek közül az egyiken van csak néhány dolog, ez valószínűleg Ismael ágya lesz. Ha a kereskedőnek nincsen kérdése vagy problémája akkor a nő távozik.

Eközben az udvaron felfordulás kezd lenni, a déliek egy közös, körkörös táncba és énekbe kezdenek, amelytől zeng az egész udvar - olyannyira, hogy még a bent lévő Arkhaine is hallja. Az ének szövegét azonban sajnos egyikőtök sem érti meg, mivel a déliek saját nyelvükön éneklik.
Az viszont mindannyitok számára nyilvánvaló, hogy nem éppen szomorú dolgokról szól, kicsit érdekes látnotok, hogy a rengeteg halál és szenvedés között ebben a kis apró ligetben az emberek mennyire képesek felszabadultan szórakozni - még ha az alkohol hatására is.
This message was last edited by the GM at 00:32, Sat 16 June 2012.

Magával ragad az égbolt és úgy érzem kiszakadok a testemből. A csillagok felé haladok ám hamar visszazökkenek a valóságba, ugyanis felébredek a szerájban zajló táncra. Lelógatom a lábamat és körbetekintek az udvarban. A tábortűz alapos szemügyre vétele után Zarclavot vagy Arkhainet keresem. - Lassan a holnappal is foglalkozni kellene... Elvégre nekem cask ez a szakadt bőrhacukám van. - Visszacsúsztatom a bőrtokjába a leajzott Éjszelet, lemászok a tetőről és körbejárom a szerájt ismerős arc után kutatva.

-Van sok minden, mit szégyellhetek, de azok nem a csatában szerzett hegeim. - Válaszolok a az asszonykának, közben pedig lecsatolom másik alkarvédőmet, majd óvatosan kibújok láncingemből. Aztán óvatosan hozzálátok kigombolni több helyen is vérfoltos durva szabású, már már elnőtt vászoningemet. Aztán félmeztelenül kortyolok a furcsa párlatból. Mielőtt még felvenném a próbadarabot lepillantok a lándzsa ütötte sebemre, hogy nem-e szakadt fel a párbajban, de nem törődöm vele sokáig, magamra öltöm a ruhát, majd így szólok. -Na, hogy áll kedveském? Ne szomoríts el egy deresedő lovagot. - Kacsintok a nőre az alkoholtól csibészes mosollyal, a körtánc egyelőre nem köti le annyira figyelmem.

A macska még Laveillon ébredésekkor is ott van, amikor a zsivány mozgolódni kezd az állat csak egy fenyegető nyávogással adja a férfi tudtára, hogy tud ő aztán vigyázni magára, hogyha úgy adódna. Kivár egy pillanatot majd elugrik onnan és megy a dolgára, valószínűleg egy kis éjszakai vadászatra.
Laveillon felkel és végigméri a tábort. A kereskedőt nem látja sehol sem minden esetre a zsoldos lovag még mindig ugyanott van mint ahol hagyta, az ital környékén. Már szemmel láthatóan vidám állapotban, éppen egy déli nőtől kapott inget próbál fel.
Miután lemászott a tetőről körbejárja a tábort. Lát egy-két délit akinek az arca ismerős, láthatta már őket ma este de talán csak valaki más miatt látszódnak ismerősnek, nem tudni. Minden esetre ismerni egyiket sem ismeri, kivéve azt az egy délit aki elkísérte őket a fogadótól egészen idáig. Ismaelt pillantja meg először, azon a helyen üldögél a kisgyerekkel ahol Alesyerrel beszélgetett. Hamarosan a lányt is megpillantja az egyik ház tövében, egy padon üldögélve, egy fiatal déli lánnyal beszélget, aki nagyjából néhány évvel fiatalabb lehet mint ő. Karl és Zarczlav pedig a hadvezérrel iszik továbbra is. Laveillon egy pillanatra mintha It'-et is megpillantotta volna valahol a tömegbe, de ebben nem lehet biztos mert utána már nyomát sem látja. Ezek a déliek az öltözékükben elég egyformák. És ha a déli kereskedő ablaka felé pillant akkor megpillanthatja Ir'kal'eef-et is, amint az ablakban áll és ölbe tett kézzel figyeli a mulatozó tömeget.

Zarczlav felveszi az inget magára, amely habár egy kicsit kisebb mint a számára ideális méret, de elvégre pont ezért is próbáltatták fel vele. A déli asszony láthatóan se zavarba se másba nem jön a lovag kacsintásától és alkoholtól csábos szavaitól, csak egy félmosollyal válaszol a lovagnak, ezzel is mintegy jelezve a többiek számára, hogy megmosolyandó dolognak találja az északi zsoldos viselkedését. -Mit ne mondjak nem túl jól, de így már lesz mihez viszonyítani. - mondja a nő. A hadvezér is hozzátesz néhány szót a dologhoz, megveregeti a lovag hátát és így szól: -Egész jó délvidéki lennél ebben a ruhában én mondom.
Karl csak külső megfigyelőként szemmel tartja a dolgokat és a táncot, de most nem szól semmit.

Miután körbejártam a tábort Zarclav társulatához megyek, mindenkit egy biccentéssel üdvözlök és kivárom, míg a ruhapróba lezajlik, majd a déli asszonyhoz szólok. - Remélem a kereskedő barátom engem is megemlített, nekem is szükségem lenne egy úgy ruhára. - Bizakodva várom, hogy nem pofont, hanem kedves szavakat kapok viszonzásul, Alesyertől így is kaptam ma hideget, meleget... Hideget... - Nem lesz egyszerű zöldágra vergődni vele. Ha legközelebb is így elbaltázom a beszélgetésünket, talán tovább kéne várni, mint egy-két nap... - Arcomon ugyanaz a mélabú ül, mint amikor visszaadtam a fegyverét a lovagnak.

A nő néhány pillanatig csak nézi a zsiványt, láthatóan próbálja beazonosítani a személyleírást amelyet kapott, még annak ellenére is, hogy nem sok nem-déli származású ember van a táborban. -Igen, igen! - csattan ki végül amikor láthatóan megbizonyosodik róla, hogy Laveillon volt a második személy akit meg kellett keresnie. -Persze említett. - közben végigméri a zsiványt, láthatóan azt hasonlíthatja össze magában, hogy jó lesz-e rá az az ing amit a zsoldosnak adott. -Nincsen nálam jó ing, de ha velem jössz adok egyet amit fel tudsz próbálni. - mondja, majd egy szabóknál alkalmazott fehér jelölővel a kezében várja, hogy a lovag megváljon a ruhájától amit tőle kapott.

A déli és az asszony szavainak hatására csak hangosan felnevetek, hiába vagyok hozzászokva az italok élvezetéhez, úgy látszik még mindig kevés a vérem az efféle tivornyázáshoz. -Bizony daliás egy déli lennék. - Pördülök meg az ingben, majd újra nevetek. Csak ekkor veszem észre Laveillont. -Üdvözl'lek ismét barátim! -Köszönök neki, majd leveszem magamról az inget, és belebújok a sajátomba, majd összepakolom a láncingemet és ráteszem az alkarvédőimet, aztán visszaülök a helyemre és önfeledten csodálom a déliek körtáncát, mintha csak valami földöntúli dolgot látnék.

Zarclavon elmosolyodom, szám sarkába vigyor telepszik, de nem engedem sokáig ott üldögélni. A déli nőnek egy kurta biccentéssel jelzem, hogy oda követem, ahova szeretné.

-Na ne olyan gyorsan! - mondja a déli nő ahogy a kezébe kerül az ing amely az előbb még Zarczlavon volt. A ruha két ujjánál fogva odatartja a lovaghoz és a jelölővel néhol vonalakat húz, valószínűleg azt jelöli be magának, hogy merre kell változtatniuk a szabáson. Miután ezzel végzett szól a zsiványnak, hogy kövesse majd vele is egy hasonló öltözködős és jelölős procedúrát végez el (a haladás érdekében most nem részletezném, de ha nagyon kéred igen).

Csendben engedelmeskedem a déli nőnek. - Köszönöm, hogy foglalkoztál velem. Biztos vagyok benne, remek ruhát fogtok készíteni. - Miután megköszöntem a déli kedvességét visszasétálok Zarclavékhoz és várok.

Egy darabig még nézem a körtáncot, csak ekkor tudatosul bennem, hogy eléggé elálmosodtam, és bár bőven ittam még mindig kívánom, ám erőt veszek magamon, nem lenne jó holnap másnaposan szédelegve látogatást tenni a Népek Palotájában. Öreg vagy már nem bírod úgy az ital mint régen... Régen egy üveg bor meg sem kottyant, és csak a másodiktól kezdtem el vidámodni, bezzeg mostanában... Öregszel lovag... Az asztalra támaszkodva állok fel. -Jó volt megismerni egy ilyen páratlan harcost mint te Et'sul, köszönöm, hogy megosztottad velem páratlan borodat, és társaságodat. Most úgy érzem mennem kell, míg tudok, álmod legyen békés és nyugodt csak ennyit kívánhatok. -Azzal fejet hajtok és Laveillon válásra támaszkodva annyit mondok. -Segíts kérlek, hozni a láncingemet. - Megmarkolom, alkarvédőimet és Hollónyelvet, majd elindulok páncélom többi darabjai után, illetve azután a szállásunkra viszem felszerelésem.

-Én örültem a szerencsének északi barátom! - mondja a délvidéki hadvezér, majd poharát emeli és iszik is egyet a lovag egészségére. Legalábbis inna, hogyha a nemrég mellé érkező nem állítaná meg a kezét és kezdene valószínűleg arról beszélni neki anyanyelvükön, hogy talán kezd már sok lenni az italt.
A körtánc eközben pedig fokozatosan kezd kibontakozni. Az énekeket sajnos nem értitek, pedig minden bizonnyal nagyon jó betekintést nyújtana a déliek kultúrájába. Annak a népnek az életébe, akik ugyanúgy szenvednek az Istennő távozásától, mint a parthoz közelebb élők.

Habár nem tudjátok, hogy merre van a szállás, azonban néhány megkérdezett ember közül egy biztos útba tud majd igazítani titeket. (A 939. posztban látható a lakóhely leírása, annyi a plusz, hogy Arkhaine is ott van)

Csendben segítek a lovagnak cipekedni. A termetes ember eléggé nehéznek bizonyul, a hasamon lévő seb ismét fájni kezd, de lassan csak betántorgunk a szállásunkra. A Zarclavval szomszédos ágyra rendezkedek be. Leveszem a hátamról az íjamat, amit az ágy mellé, a falhoz támasztok, mellé hüvelyestől a kardomat. Csizmámat az ágy végébe, közel a lábamhoz rakom le. Meglazítom a bőrvértem szíjait, majd később le is veszem, furcsa módon melegem van. A hátamon fekve a két vaddisznó agyart figyelgetem. Közel azonos méretű agyarak, egy vékony bőrmadzaggal... Visszacsúsztatom a zsebembe a fogakat, majd oldalamra fordulok, magamra húzom a takarót és álomra hajtom fejem.

Ha valaki akart még valamit a második fejezet előtt akkor ide leírhatja még, egészen addig amíg nem zárolom a fonalat.

A második fejezetet hamarosan megnyitom.


A fejlesztéseket mindenképpen egyeztessétek velem privátban mielőtt a karakterlapra kerülne!
This message was last edited by the GM at 18:44, Fri 22 June 2012.

Páncéldarabjaimat nyeregtáskámmal együtt viszem a szállásra, mikor aztán megérkezünk lerogyok ágyam szélére és kortyolok néhány kortyot vizes palackomból, aztán pedig lecsatolom lábvértemet is és ledőlök aludni, nem tart soká míg a bor biztosította nyugodt álom magával ránt.