Végre valahára eljött a nagy nap. A nap, amikor találkoztok a különös nővel a megbeszéltek szerint. Azon a reggelen mindannyitokhoz odasétál a fogadós és közli veletek, hogy egy úrhölgy szeretne veletek beszélgetni a fogadó hátsó részében lévő szobában (amely mint később látásról kiderül, régen raktár lehetett de mára már más szerepet tölt be).

Lassan mind megérkeztek és egy igencsak színes társaság pislog egymás irányába gyanakvóan. A szobában egy nemesnek látszó férfi ül két déli kísérővel, egy íjász tekinget méregetően a többiekre, egy lándzsás harcos figyeli a többiek eddigi zárkózottságát oldalán egy zsoldossal és egy gyíkemberre. Ül még idebent egy fekete hajú nő is az egyik széken, mellette pedig a földön egy vörös hajú bőrpáncélos nő fekszik a porban. Hogy miért választott ilyen érdekes pozíciót a helyfoglalásra az számotokra ismeretlen.

Jelenleg még semmi nyoma Emissának. A szobában a feszültség kézzel tapintható, egyikőtök sem gondolta volna, hogy első találkozás a ,,legjobbakkal'' ilyen rendhagyó lesz.
This message was last edited by the GM at 21:10, Wed 29 Feb 2012.

Árnyas tekintettel fürkészem a bent lévőket, nem igazán nyűgözött le a látvány. Csalódásom okozta feszültségemet ujjaimmal való dobolással fejezem ki. Pffh, ezek lennének a legjobbak, holmi szedet-vetett szercsevadászok kaotikus társulása, kik becsületről még hírből sem hallottak... Az ilyenek nem temetnek, nincs bennük alázat, miattuk híznak kövérre a kárhozat fehér farkasai. A fekvő nőre pillantok. Annak meg mi baja? Ha nem lenne némber már kihívtam volna és a lelkét már a hollók vinnék a magasba. Lopva társaimra pillantok, majd bólintok nekik, azzal felállok lándzsámra támaszkodva megállok és mély hangon így kezdem: - Üdvözlök mindenkit, amíg várakozunk had mutatkozzam be, a nevem Vasilij Zarczlav. - Fogom rövidre a dolgot, látszik, hogy itt az emberek nem sok modort tanultak, külhoniként nekem kell elsőnek felszólalni.

-A nevem Karl. - mondja az imént bemutatkozó férfi mögött álló fickó. Tekintetét végig rajtatok tartja. Nem kimondottan gyanakvóan, talán csak az irritáció teszi, hogy ennyi emberrel van összezárva egy kicsinek nevezhető szobában, miközben az ismeretlenre várakozik. Kezeit ölbe fonva tartja, így várja, hogy mások is felvállalják magukat.

A lándzsás férfi mögött álló gyíkember - igen, legnagyobb meglepetésetekre egy gyíkember is van a teremben - alabárdjával dobbant egyet a földön, enyhén meghajol előttetek és érdes sziszegő hangján ő maga is bemutatkozik: -Sayundinevornys, a déli rengetegek elhivatott harcosa. - mondja. Néhányatok számára újabb meglepetést okoz, hogy problémák nélkül képes beszélni a nyelveteket, mindössze a hangja berregő, érdes hangja ad neki furcas hangzást.

A nemesi megjelenésű férfi megigazgatja a ruháját, betúrja a kilátszó pergameneket a kabátja belső zsebébe, nem túl sok sikerrel bár, mert azok láthatólag alig férnek el ott, és feszülten megrázza a nyakában lévő tintafiolát, hogy "ne száradjon be", mintha a jeges tekintetektől valaha is száradt volna meg tinta.

Hamar feloldódik a tekintetemben a feszültség, ahogy megakad a szemem a szoba egyedüli valamire való látványosságain - a hölgyeken. Nem sokba tellik, hogy egy halvány, csábító mosolyt eresszek először a sötétebb hajú nőre, hogy lazítsak a feszült hangulatán, és nem utolsó sorban a ruházatán. Miközben alakját méregetem, elmélyedek a gondolataimban, a külsőjének továbbszemlélése helyett.
Olybá tűnik, hogy egy komplett fegyveres akció része lettem, nem tudom miért lehet szüksége rám annak a hölgynek - hogy is hívják? - áh, igen, Emissának. A meggyőzőképessége meglehetősen túlszárnyalja az enyémeket, és semmi helyem egy seregben. Nos, sebaj, amíg nem az én vérem folyik, és a pénztárcám gyarapodik, nincs vesztenivalóm.
Mikor észbekapok, elkapom tekintetemet a fekete hajú felsőtestéről és ügyetlen bocsánatkérő mosollyal halad tovább tekintetem.

-Lám, lám, a jó fiúk bemutatkoznak. - mondja a földön heverésző vörös hajú nő, miközben egy gyors mozdulattal felül a porból. A mozdulat hatására a kardjának tokja nyikorgó hanggal csikorog végig a kőpadlón, társulva játékos hangjához a csend megtörésében. -Az én nevem pedig Lotha Kopolenth, de hívjatok csak Lothnak. Hangjában nem kifejezetten gúny van, inkább csak az az általános emberben megbújó cinizmus és kötekedési hajlam érezhető.

Az elhangzott bemutatkozások csak most kezdenek felszívódni összeszedetlen elmémben.
Elkezd derengeni, hogy a lovag előbb mit mondott, és felállok, hogy viszonozzam a köszöntést - A nevem Arkhaine Valour, Mr.Valournak szólítanak munkatársaim, egy kis üzletet vezetek innen nem messze, nagyon örvendek! - Félig meghajolok a páncélos és kísérői előtt.
Ezután hátrafordulok - A kísérőim velünk tartanak egy ideig, hadd mutassam be őket; Ch' és It' - mutatok rájuk egyesével, kicsit összezavarodottan, mivel nem sikerült soha megjegyeznem teljes nevüket - bátor, képzett harcosok, becsületük rendíthetetlen, mint kardforgató karjuk.
Eztuán visszaülök székemre.
This message was last edited by the player at 21:54, Wed 29 Feb 2012.

-Én pedig Alesyer Kopolenth vagyok. - mondja a széken ülő fekete hajú nő, miközben halvány mosollyal végigpillant a szobában ülőkön. Mielőtt megszólalni vándorbotjával játszik, ide-oda pakolgatja maga körül, forgatja ujjaival. Mondandója idejére abbahagy vele, majd ahogy befejezte ismét rákezd. Senkinek nincs az az érzése, hogy az idegességének elvezése érdekében teszi, inkább csak megrögződött cselekvés.

Karbafont kézzel, vigyorogva heverek a székemen. Méregetően és előítéletekkel tekintek az itt megjelent emberekre, de a lovag hozzáállása eléggé megforgatja bennem a kést. - Chöhh... Lovagok, csak a becsület, csak a hírnév, csak a dogmák... Ha valóban caspattá akarnak minket kovácsolni, akkor kíváncsian várom Emissának mi lehet a terve. A bájcsevegésből nem veszem ki a részem, hadd legyek csak 'Ismeretlen'.

Ahogy a férfi aki mögött áll a déli kardmester meghajol a szobában ülők előtt és mély hangján ő maga is bemutatkozik. -Ch'toryer. Megtiszteltetés találkozni ezen vidék lakóival.. - mondja a férfi.

-Én pedig It'drau vagyok. Örülök, hogy végre találkozok azokkal, akikről már annyi szó esett, pedig semmit nem tudtunk a találkozón résztvevőkről. - mondja a másik déli kísérő, a kardtáncos. Ő sem tűz hozzá semmi más mondanivalót, inkább csak figyeli a szobában lévőket.

Egy igazi céda... phh ő biztos azok között a legjobb... Visszafogom magamban a feltörni készülő dühöt, legalább ezt sikerült elsajátítani az éveke folyamán. Nem szólok az előbb még fetrengő nőhöz, helyette csak lassan bólintok, semmi kedvem valami. Mikor a kereskedőnek látszó férfi felszólal, figyelmem a mögötte álló két alakra terelődik, végigmérem a délieket. Becsület...talán..., mindenesetre jól neveltek annyi szent. Tekintetem tovasiklik a nőre, neki is biccentek, majd megállapodik a furcsa hajú szétcsúszott figurán. -Te ki volnál? -Kérdezem tőle, láthatóan nincs benne annyi, hogy magától bemutatkozzon.

Szemébe vájom a tekintetemet és széles vigyorral felelek. - Senki!

Állom a zűrös figura tekintetét, markom szorosabbra fonódik lándzsám markolatán. -Nem azt kérdeztem, hogy kinek kell tartsalak, hanem a nevedet. Az ilyen meg mit keres itt, a többin legalább látszik valamiféle tapasztalat, de ez csak egy csapongó szellem.

-Á, szóval te vagy a magányos vándor igaz? - kérdezi a vörös hajú nő, miközben feltápászkodik a földről és leporolja magát. -Vagy inkább úgy fejezzem ki magamat, hogy a társadalomtól számon űzött életképtelen vándor? - kérdezi szarkazmussal átitatott hangnemben a nő, miközben nekitámaszkodik a fekete hajú nő székének fél kézzel, a súlyát jobb lábán tartja míg a balt keresztezi a másik mögött.

-Nyugalom nővérem, nem harcolni jöttünk ezek közé az emberek közé. - mondja a Loth mellett ülő fekete hajú nő, Alesyer. Fél kezét csitítólag a másik karjára helyezi, mintha csak óvatosan vissza akarná taszítani őt a földre. A másik ugyan nem tesz pontról pontra így, de valamennyit lazít a tartásán.
This message was last edited by the player at 22:10, Wed 29 Feb 2012.

Az életképtelenre felhümmögök, de nem felelek semmit, míg a lovagnak a reakciója egyáltalán nem tetszik. - Ha csak egy név érdekel, nem maga a személy, akkor csak Laveillon. A többit idővel...

Karl csak jót nevet a szobában folyó beszélgetést hallgatva. Fejével követi a volt raktárhelységben folyó diskurzust a bemutatkozásról, az idegenek között folyó veszekedésről. Kezeit továbbra is összefonva tartja, láthatóan nem is szándékozik változtatni védekezőleges testtartásán még egy darabig.

-Nem... - mondja a nő miközben Karl-ra mutat ...engedtem meg, hogy röhögj azon amit mondok! Láthatóan nem érdekli már az imént bemutatkozó Laveillon, inkább Karl szemeibe vési bele tekintetét, amelyet a férfi szemrebbenés nélkül áll, így hamarosan fel is hagy a próbálkozással.

A mellette ülő nő csak egy finom mozdulattal tenyerébe temeti arcát.

A magadfajta nem él addig... -Rendben... Laveillon. - Bólintok neki is még egy pillanatig még megpihen a tekintetem az ellenszenves figurán, de aztán nem provokálom tovább tekintetemmel. Ez meg mért visel női nevet..., biztosan a feltűnő hajviseletéhez jár. Visszaülök a helyemre, úgy várom a fejleményeket.

Tekintetem most Lothára irányul. - Ha életképtelen lennék, akkor most itt lennék? - Továbbra is kellemesen vigyorgok. - Itt ma még érdekes dolgok kerekednek még ki, de a lovag fegyverzetét jobb pihentetni. Ha ő is itt van az okkal van. Csak kóstolgatom, nem harapok bele, addig ameddig nem ad rá okot...

Arkhaine, Mr. Valour végigtekint a kis csapaton. Ha én lennék a legjobb harcos mindannyiunk közül, akkor sem tartanám magamat annyira életrevalónak, hogy azon két harcos közé álljak. - és tovább méregetem a vörös nőt és a hatalmas lovagot, megpróbálva megállapítani, hogy melyikük ellen lenne esélyem tovább túlélni.
This message was last edited by the player at 22:25, Wed 29 Feb 2012.

Időközben hamar felfigyelek a vörös nő kidolgozott combjaira, pár perc múltán felszürcsölök egy szökni kívánó nyálcseppet a szám széléről, és visszatérek a valóságba. Az előbbi gondolataimat gondosan félrecsomagolom magányosabb éjszakákra.

-Szóval azt mondod nem vagy az? Megmondom én neke... - mondja a nő, azonban a mellette ülő félbeszakítja. Láthatóan kezdi magát beleélni a kötözködésbe és már néhány fenyegetőbb, hirtelenebb mozdulatot is tesz.

-Nem úgy gondolta ahogy mondta, sajnálom de egy kicsit összefér... - próbál kicsit visszavenni a pengeélen táncoló helyzetből, azonban sikertelen. A vörös hajú nő hajthatatlanul folytatja a mondandóját.

Néhány arasznyival közelebb is lép a sarokban álló Laveillon és úgy folytatja a monológját, láthatóan nem érdekli a huga: - Ne szólj bele ez az én dolgom hugica. - mondja miközben a nőre néz majd vissza az íjászra. -Megmutatom én neked, hogy mi az életképes. Szeretnéd magad megveretni egy nővel mi? A te tisztességtelen fajtád soha nem fog jó modort mutatni a nőkkel szemben, hogyha legalább egyszer nem veri meg az egyikünk kiadósan egy... - és már nyúlna is a kardja felé amikor hirtelen valaki erőteljesen bevágja az egyetlen ajtót amely a kis raktárba vezet.
This message was last edited by the player at 22:34, Wed 29 Feb 2012.

Egy arányosan erősnek és termetesnek nevezhető, tekintély parancsoló férfi lép be az ajtón. Különféle fegyverek teljes arzenálja látható rajta, páncélzatán és tartásán kiválóan látszik, hogy igazán harcedzett férfiről van szó. Azonban az a dolog amely egyből megüti mind a hármótok tekintetét az az amulett, amely hajszál pontosan ugyanolyan mint amit Emissa hordott. -De sokan érkeztetek távoli tájakról kalandorok. - mondja, miközben elgyalogol köztetek, egyenes abba a sarokba ahol egy kis asztal található. Menet közben még berúgja maga mögött az ajtót. Majd ahogy odaér, folytatja is: -A nevem Boskel, üdvözöllek benneteket Ortban. Emissa helyett érkeztem mivel adódott némi... problémája. Remélem még meg fog érkezni mielőtt elkezdeném elmondani miért is vagytok itt és miért is örülnék neki, hogyha nem tekernétek ki egymás nyakát mielőtt az ellenség tehetné azt. - mondja, miközben szúrós tekintettel néz a vörös hajú nőre.
This message was last edited by the player at 22:38, Wed 29 Feb 2012.

"Boskel vagyok az ajtók legjobb barátja, és én remélem, hogy előbb-utóbb kitekerik a nyakatokat, amíg Emissa ki nem sminkeli magát..." Mérem végig röviden a kultúr-férfit.

A vöröske kirohanására ügyet sem vetek, hisz úgyse támadna meg, legfeljebb egy pofont kapnék tőle. Ám amikor belép az újdonsült szereplő, akkor megakad a szemem az amuletten, amit már korábban láttam és enyhe baljós érzés fog el. - Hmm... gyanús nekem ez az amulett. Mégis miben mesterkednek ezek, hogy egyennyakláncuk is van?

Mikor a tekintélyparancsoló férfi belép a terembe felállok a székemből, nem akarom megsérteni, láthatóan érdemes a tiszteletre, nem úgy mint ezek. Pillantok ekkor röviden a vörös hajú férfira és nőre. Végül aztán közelebb megyek a férfihoz kezet nyújtok neki, várva hogy harcosként megrázza alkarom. -A nevem Vasilij Zarczlav, remélem nincs semmi komoly probléma. - Mondom a harcosnak, apró hangsúlyokat használva.

Az arcomra nem rajzolom ki azokat a gondolatokat amik a lovag haptákállása és kéznyújtása vált ki belőlem, de igen vicces és dogmatikus mozzanatsor. - Szép volt Vasi, ezt várta a lelkem!

A férfi kezet ráz a lovaggal miközben élénk mosoly kúszik fel az arcára. -Na, látom van akibe nem fagy bele a vér mert valaki rugdossa az ajtót. Örülök, hogy találkoztunk fegyveres. - mondja, de nem időzik túl sokat a zsoldoslovaggal, vár egy keveset, hogy ne legyen sértő a férfi számára a hirtelen beszélgetőpartner váltás, majd mindenkihez szól: -Halljam, mit mondott el nektek Emissa drága azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a feladatotok? Egyáltalán említette, hogy kicsoda?

Eközben az Arkhaine mögött álló kísérők sugdolózni kezdenek.

A másik férfi visszasúg a kísérőnek.
This message was last edited by the player at 23:08, Wed 29 Feb 2012.

Nos, amennyire emlékszem: "Tisztességesem megfizetem fáradozását, Mr.Valour, de sajnos nem adhatok meg több információt jelen pillanatban." Idézem kissé pontatlanul, tömören Emissa mondanivalójának lényegét.

Megvillantok egy félmosolyt, hogy ne legyek udvariatlan. -Viszont örvendek. - Mondom a fegyveresnek, majd visszahátrálok a helyemre, egyelőre nem válaszolok a kérdésére, had beszéljenek a többiek is, látom a kereskedő nem olyan mint ez a nyighaj ember ott elnyúlva ott a széken.

-Nem illik társaságban sugdolózni ,,uraim''. - mondja a vörös hajú nő, megint csak kötekedő hangnemben a két déli kísérőnek, miközben az eddig megszokott módon, ezúttal is teljes testével fordul feléjük. A mellette ülő nő megint csak sóhajt egyet és fejét csóválja, de ezúttal nem próbálja meg csendesítgetni.

-Milyen szerencse, hogy itt vagy te, hogy ezt elmondhasd nekünk. Legközelebb majd fenn hangom ordítom a mondandómat, hogy egészen biztosan mindenki szavába vágjak vele. - mondja a hosszú kardos zord kísérő, folyamatosan a vörös hajú nőn tartva a szemét. Hangjában semmi agressziót nem érezni, afféle kedvtelen megjegyzésnek hat.

Látván, hogy a lovag nem érzi úgy, hogy átvegye a gyeplőt a nyilatkozások lóversenyében, kíváncsiságom erőt vesz rajtam. Ezek a hölgyek meglehetősen érdekesek, de cseppet sem ugyanabban a kategóriában, mint a lovag, de ha jobban belegondolok, mindannyiuk fizikuma elég meggyőző.
Hadd kérdezzem meg... - Hm, egy lovag, akkor netalán a megszólítása... - Lord? Zarczlav, hogy önt hogyan találta meg Emissa, és mit ígért. Szerepe a csapatunkban messze kétségtelen.

-Ha gondoljátok kimegyek aztán a maradékkal majd megbeszélem a dolgokat. - mondja Boskel, miközben jelképesen meg is indul az ajtó felé majd néhány lépés után meg is áll. Néhányotok fejében meg is születik a kép, ahogy ismételten majd kiszakítja a régi faajtót a helyéről. -Mindjárt más. - mondja mikor látja, hogy kicsit csillapodtak a kedélyek. Láthatóan majdnem elkezdte a mondandóját, azonban Arkhaine kérdésére megállt. Nem látszik tekintetében semmi bosszúság, inkább kíváncsian figyeli a beszélgetést.

Miközben a lovag válaszát várom, gondolataimba merülök fél füllel. Nem hiszem, hogy a férfi-nő hibrid senkiházi szájából maradna annyi, hogy azzal bárki bármit eltátogjon.

A kereskedő szemébe nézek. -Nos Mr. Valour, tőlem a hölgy segítséget kért és mint látja kapott is. Semmi konkrét dolgot nem árult el, ami érthető is mivel egy zsoldos tábor közepén tudtunk csak beszélni. Kalandot és dicsőséget ígért, ami kirángatott tétova életemből. - Válaszolok velősen a kereskedőnek, átélés nélkül.

Bólintok a lovagnak. - Azt hiszem abban megegyezhetünk, hogy mindannyiunkat valójában a kaland ajánlata fogott meg, mintsem bármi más, habár a mellei sem voltak sokkal kevésbé csábítóak, be kell valljam, örülök hogy egy magafajta harcos oldalán... segédkezhetek! Odalépek hozzá, szokásos magabiztossággal, és kezet nyújtok neki a bizalmam jelképéül.

Arcomon félmosollyal fogadom el a jobbot. -Nem kevésbé. - Mondom neki kurtán, látszik, hogy érdekből cselekszik de nem zavar, becsülete megkérdőjelezhetőségére majd fényt derít az idő, addig is szövetségesem ként fogadom a férfit.

Ahogy a zsoldos lovag és a kereskedő befejezik a már-már barátkozásnak mondható ,,szertartást'' Boskel megköszörüli a torkát és rákezd a mondandójára, ismételten:-Sajnos én nem tudom olyan szépen felvezetni és praktikákba burkolni a mondanivalómat mint Emissa, de velem kell beérnetek. A rendem célját még sajnos nem mondhatom el nektek de azt, hogy mi a dolgotok azt igen. Mint gondolom sokan hallottátok és észleltétek, itt Ort városában tömörül a világ minden tájáról érkezett emberek sokasága. Egy bizonyos csoport azt szeretné elérni, hogy ezek egymásnak essenek és a népek elkezdjék gyilkolni egymást a földjeinket, káoszt keltve. A feladatok, hogy rájöjjetek ki áll ezek mögött a dolgok mögött és megakadályozzátok mielőtt még megtörténne. Sajnos nem tudok nektek többet mondani, ez minden amit tudok. - mondja, majd vár egy kicsit, hogy meg tudjátok emészteni a hallottakat. -Kérdés?

Egy pillanatnyi, nem több emésztgetés után úgy érzem meg kell kérdeznem - Nos, azt hiszem a kisebb sereg fegyveres célja nem az lesz, hogy halat belezzenek és szalonnát nyársaljanak, hogy kempingpartikat rendezhessünk az utca közepén, hanem a célszemélyeket kell majd vágóhídra terelnünk... nem keresünk békés megoldást az ügyre semmiképp. Fejezem be kérdően, egy látszólagos megállapítással. De ha mégis, erőszakra számítanak.
Egyikünk sem nyomozó, de ha valakinek lehetősége van mézesmadzagra lelni ebben a bizonytalanságban, az én lehetek. Az emberek szájait könnyen megoldják az ügyesen szőtt, édes szavak, biztos van aki tudja, hogy miért is utálja az idegeneket.

Amikor a rend szót kiejti a száján Boskel végigborzongok és gyanúm kezd beigazolódni. A szétcsúszott pózt felváltom egy katonásabb, egyenes háttal való ülésre és a karbafont kéz marad a helyén. Gyanúsan nézelődök akkor, amikor Boskel részletezi a teendőnket és nem kérdés, hogy pont az szólal fel, aki legkevésbbé ért a harchoz. - Még ha egy lovag is, muszáj lesz normálisnak lennem a szemében, nem akarom, hogy kettőnk viszálya tegye tönkre a céljaim elérését. Ez a nemesi figura viszont egy szálka a szememben, nyálas és nagyravágyó. El se merem képzelni mennyit fog dumálni egész nap és éjjel... Ráadásul szánom, hogy ennyire éhezik a nők után és még kordában sem tudja tartani az érzelmeit. - Amikor Boskel a kérdés részéhez ér felteszek egyet, de csak Arkhaine után. - Kit kellene a csapat vezetőjeként tisztelnem?

Miután Boskel befejezte a mondanivalóját türelmesen végighallgatja a kérdéseket, láthatóan ezúttal figyel is arra amit mondotok és az arcáról is eltűnik az a nemtörődömség amely eddig rajta volt. Először természetesen az elsőnek felvette ,,megállapítás''-hoz tűz hozzá dolgokat: -A módszerek nem tartoznak rám. Tegyétek úgy ahogy a legjobbnak gondoljátok. És lehetne itt akár egy egész zsoldososztag is, hogyha nem tudják megtalálni ki áll a dolgok háta mögött vagy azt, hogy egyáltalán mi a fenét akar csinálni, akkor mit sem ér a sok fegyver. - mondja, majd a magát éppen nemrég megemberelő - legalábbis tartás szempontjából - íjász felé fordul: -Az, hogy magatok között ki osztogatja a parancsokat vagy milyen hierarchia szerint dolgoztok engem nem érdekel. - mondja.

Nyugalmasan hallgatom a beszélgetést, próbálom minél jobban felmérni leendő társaim viselkedését. Megelégedésere szolgál, hogy ha kell Laveillon is képes összekapni magát, kérdésfeltevése is érdekfeszítő témát vet fel. Hmm Vezető..., először úgy gondolom, nem szólok bele, de végül is meggondolom magam, mégsem hagyhatom, hogy holmi zöldfülű vezesse a csapatot. Így hát ismét felszólalok, nem tolakodóan, inkább csak javaslatképpen hallatom hangsúlytalan hangom. -Ha ragaszkodnak parancsnokhoz, én elvállalom ezt a terhet. - Egyelőre nem mondok többet, inkább várom, hogy reagálnak a többiek.

Felállok a székemről, és miután a lovag befejezte előre lépek - Szintén van némi tapasztalatom akár nagyobb csapatok vezetésésben, munkásokhoz vagyok szokva, de rámragadt pár trükk A Kapitánytól is. Taktikák kidolgozása esszenciális volt mindig is életemben, de mindenek előtt fontos, hogy rám hallgassanak, ha utasítást improvizálok. - aztán megadóan hozzáteszem - Nem ragaszkodok hozzá természetesen, nem a frontvonalon a helyem. - fejezem be, majd karba tett kézzel hátraállok It' és Ch't közé.

-Nekem ugyan nem fog parancsolni egy harcot soha nem látott ember. - mondja Karl, miközben kicsit előrébb lép és Arkhaine felé mutat. -Voltál már valaha harcmezőn? Én azt mondom, egy olyan embert bízzunk meg a feladattal aki már harcolt életében és tudja, mi a teendő a harcmezőn! - nem lép hátrébb, láthatóan feldúlta a dolog, hogy valaki úgy gondolja, hogy nem a lovag lenne a legalkalmasabb a feladat ellátására.

-A harcmező nem mindig az erőseké Karl. És ne feledd, hogy nem csak harcra választunk valakit hanem arra is, hogy a hétköznapi dolgainkat is ő rendezze! - mondja a déli kardtáncos, megvédve ezzel Arkhaine szavát. Ő nem tesz semmi fenyegető mozdulatot a többiek felé, azonban Karl-hoz hasonlóan egy kicsivel ő is előrébb lép. Valószínűleg azért, hogy egyértelműsítse, a két eltakart arcú férfi közül ő beszél.

-Nekem aztán nem fog egyetlen egy ember sem diktálni, hogy mit tegyek és mit ne! - szál be a vitába immár a vörös hajú nő is. Az eddigi alkalmakhoz hasonlóan ezúttal is teljes testével benne van a beszélgetésben, kezeivel hevesen mutogat és ad nyomatékot mondandójának. -Főleg nem egy olyan nagyképű aki maga jelöli ki magát egy bizonyos feladatra! Visszataszító!

Mivel a kereskedő is hajlandó a vezetésre, de neki sem füllik hozzá a foga így maradt választási lehetőség. Ezt ki kell használni, habár nem tartom maradéktalanul  megfelelőnek ezt a Valourt, azért ha nem marad más választásom elfogadom a parancsát, de valószínűleg vakon soha sem bíznék meg benne. -Ez esetben döntsenek a többiek. - Nézek társaimra, de közben lopva Boskelre pillantok.

Halkan kuncogok. - Mint legyek a szarra! Tudtam én. A büdös életbe nem fogunk tudni összedolgozni, amíg ezek történnek köreinken belül. - Matatok a kulacsom után és kortyolok belőle kettőt.

Utoljára, mikor rámugrott egy kannibál, elég volt ráparancsolnom, hogy haljon meg. Ritkán van szükségem fegyverekre, mások karjaival ügyesebben bánok, több hasznomat vennétek soraitok mögül, mint parancsokat követni, és lyukas csizmákkal dobálni az ellenfeleinket. Amíg ti vígan elkaszaboltok, én ráérek gondolkodni helyettetek.
És ahogy így elnézlek, szükséged is lesz rá. Miközben a válasszal vajúdik a barbár, elmerülök gondolataimban. Mielőtt elindultam, az egyik rakodómunkás épp egy zsák krumplit pakolt... sokkal több esze volt annak a krumplinak, nem kételkedik az okosabb szavaiban, csak csendben végzi a dolgát... érik, érik, majd hagyja, hogy kisüssék, és ezzel a legtöbbet hozzák ki belőle... a krumplik olyan... aranyosak. A maguk kis koszos tökéletlen-kerekségükben sokkal vonzóbbak, mint itt egyes hasonlóan koszos egyének, de meglehet hamarosan őket is a föld alól kell kiásni, ha hasznukat akarjuk venni.

Némán figyelem a kibontakozó veszekedést, egy cseppet sem lep meg a dolog. A vörös hajú nőre nézek, hidegen, nem hat meg a tény, hogy nőről van szó, ha nem hölgyhöz méltóan viselkedik az illető. Csitítólag Karl vállára teszem a kezem, majd mikor rám néz bólintok neki. -Nem vitára buzdítlak benneteket, de abban biztos vagyok, hogy vezető nélkül nem maradunk sokáig egy csapat, arra is szükség van, hogy ezt a vezetőt magunk válasszuk. Kérlek titeket, gondoljátok meg, és legjobb belátásotok szerint mondjatok egy nevet. - Vetem fel most már nyíltan a szavazás ötletét, habár sejtelmem sincs, mi fog kisülni belőle.

A kulacsomat elteszem, majd teljes figyelmet fordítok a szavazásra és arcomon a vigyor szélesedik. Nem szavazok még, várok más ötletére és majd később, belátásom szerint döntök.
This message was last edited by the player at 16:39, Thu 01 Mar 2012.

Minden tiszelettel a jelenlévők felé, de véleményem szerint akkor veszitek legnagyobb hasznomat, ha hagytok szóhoz jutni. A vezetéshez értek, máshoz nem. Magamra szavazok, de hajlandó vagyok fenntartás nélkül elfogadni másik vezető parancsait is. - a nyomatékosított szónál lovagra pillantok.
This message was last edited by the player at 16:42, Thu 01 Mar 2012.

-Nekem aztán biztosan nem fog egy nemes ficsúr parancsolgatni a kényelmes szobájából! - mondja Karl, miközben még előrébb lép egyet és immár hangsúlyosabban mondja: -Én azt mondom, vezessen minket egy harcos a csatába ne kölyök!
Válaszra válasz érkezik, ezúttal a másik déli kísérőtől, aki kilép Arkhaine mögül és ő is nagyobb hangerővel folytatja a diskurzust. -Gyilkoljunk le mindenkit esztelenül, EZT AKARJÁTOK? - kiáltja a végén az eddig teljesen nyugodtat viselkedő déli kardmester, miközben vádlóan Zarczlav felé mutat. Rögtön rá érkezik is a válasz, ezúttal a csendes lánytól Alesyer-től: -Kérlek benneteket, próbáljuk meg emberek módjára megbeszélni a dolgokat és...
-Egy nő pedig főleg ne szóljon bele a férfiak dolgába! - ripakodik rá a nőre Karl, belevágva annak szavába, a nő pedig meg se próbálja folytatni, mindössze tátva maradt szájjal veszi tudomással, hogy ennyire elfajultak a dolgok.
-Hagyd őket, hisz nézz rájuk! Egytől egyig barbárok, ráadásul külföldiek is! - mondja a vörös hajú nő, miközben a nővére és Karl közé áll, majd az utolsó hangsúlyos szónál Zarczlav, a gyíkember majd a déli kísérők felé mutat.
Azonban ez berobbantja a levegőben lévő feszültséget... Kardok kerülnek ki a hüvelyükből fémes csikorgás közepette, artikulátlanul beüvöltött érvek és szavak ricsaja tölti meg a kis raktárhelyiséget. Mindenki ordítja a saját mondandóját, káoszt okozva ezzel, amelynek láttán még maga Boskel is ordibálni kezd és arra kér titeket, hogy azonnal hagyjátok abba. Még éppen az első csapások előtt azonban kinyílik az ajtó és valaki belép rajta. Valaki ismerős...

...Emissa lép be az ajtón, teljes pompájában, amelynek hatására az apró szobában azonnal megáll a levegő. A fegyvereket szépen lassan mindenki leereszti, ahogy a nő tekintélyt parancsoló és karizmatikus megjelenése megtölti a ,,termet''.
This message was last edited by the player at 16:44, Thu 01 Mar 2012.

Az egész civakodás alatt nyugton ülök a székemen és vigyorogva kapkodom az épp ordibáló egyénre a szememet. Amikor betoppan Emissa érezhetően megoldódni látszik ez a csekély probléma, amit egy elengedett kérdéssel okoztam.

Hogy ÍGY jutott be az irodámba fegyveresen, az őrökön keresztül... A nő megjelenése egy testamentum Khaine számára, mely tényként fogalmazza meg benne, hogy a problémái megoldódtak.

A vita alatt nyugodtan viselkedek, bal kezem rövidkardomra fonódik, míg jobb egyre szorítja Hollónyelvet. Mikor megjelenik a nemes hölgy, fejet hajtok, hiába engem tartanak barbárnak, én még nem keltem ki magamból. -Üdvözöllek Hölgyem. -Töröm meg a feszült, szégyenteljes csendet.

-Uraim, hölgyeim. - mondja Emissa még mindig az ajtóban állva, majd jobbjával óvatosan bezárja az ódon faajtót maga mögött. -Úgy hallottam az utcáról, hogy egy kicsit elfajultak a dolgok így gondoltam beugrok és megnézem, hogy miről is folyik ez az igen csak hangosan és feltűnést keltő beszélgetés. - eközben a nő Boskel felé halad, lassú és nemes lépteivel. Köpenyege kis híján a földet súrolja, jobbját elegánsan az övén lógó fegyverén tartja míg a balját pedig a lépésével egy ütembe viszi maga mellett. Amikor odaér az asztalhoz egy térképet tesz le rá amely eddig a bal kezében volt - miért nem vettétek észre? nem értitek - és ismét szavakat intéz hozzátok: -Nem szeretném megmondani maguknak, hogy milyen módszerekkel kell tenniük azt, amire Boskel és én kérjük magukat, de hadd adjak egy tanácsot. Habár nem hívtam ennyiüket és a csapat az eredeti állásában is igen csak sokrétű volt, mind tudásilag mind pedig származásilag, az újabb kompániatagok csak tovább színesítették. Természetes, hogy egy emberben dac és küzdelem van, hogyha nem úgy történik valami ahogy ő szeretné és főleg megérthető a gőg, hogyha egy olyan embertől kell parancsokat elfogadnia, akit ő maga nem tisztel. Elvégre, mind emberek vagyunk. - mondja, majd egy pillanatra megáll a szavában és a gyíkember felé fordul. -Bocsáss meg déli, nem szántam sértésnek hűséges néped kihagyását. - majd ismét a tömeghez intézi a szavait: -Meg kell tanulnotok csapatként dolgozni. Elfogadni azoknak a szavát akik valamiben képzettek és megérteni azt, hogy egy ilyen cél érdekében működő szervet nem vezethet egy ember. Magatok közt kell megbeszélnetek azt, hogy mit teszek olyan alapon, hogy mindenki egy aprót tesz bele a közösbe, a tudásának a legjavát, hogy az így megalkotott terv minden szempontból megállja a helyét. - mondja. Eddigre már mindenki ismét teljesen nyugodt, a fegyverek visszakerültek a helyükre és mindenki a nő szavait figyeli. Érdekes látni, hogy Emissa szinte mindenkivel képes még így is tartani a szemkontaktust. Valahogy az embernek az az érzése van, hogy csak ő rá figyel, pedig tudja, hogy mindenkivel egyszerre szemezget. -Nos, képesek lesztek elfogadni egymást avagy sem? Képesek lesztek-e csapat ként dolgozni avagy sem? Alkalmasak lesztek-e rá, hogy megbirkózzatok a feladattal avagy sem?
This message was last edited by the player at 17:06, Thu 01 Mar 2012.

Újra előlépek - Szavak a fegyvereim, és szavamat adom a hűségemre! - Bólintással fejezem be nyilatkozásomat, és vissszalépek.

A nő mondandójának hatására elszégyellem magam, az előbb még ötleteltül, most viszont már majdnem ölre mentünk, és ebben én is nagy szerepet játszottam, ezzel nem szolgálom sem a hölgyet, sem annak ügyét. Elengedem kardom markolatát, lándzsámat is már csak lazán fogom. Lesütött szemmel válaszolok a nő mondandójára. -Igazad van, nagyot hibáztunk, el szaladt velünk a ló. -Alkalmazom a roppant frappáns közmondást, melyet nem rég tanultam. -Esküm tartom, míg vérem lüktet, kardom és lándzsám továbbra is neked ajánlom. -Majd mikor végzek, mélyen belenézek az elegáns nő szemébe.

Ülve hozzáteszem amit szerettem volna eddig is, azt, hogy emberként, ne pedig valami életképtelen korcsként kezeljenek. - Amíg emberszámba vesznek és nem lógok valakinek a fegyveréről, természetesen igen! - Majd tekintetemet a lovagéra terelem és nyugodtan, az eddigitől eltérő módon kissé barátságosnak sejthető arckifejezéssel fejezem be mondandómat. - Ne vegye kérem sértésnek, kicsit rossz benyomásom van a lovagokkal szemben.

Az íjászra pillantok, csak zordan tekintek rá, természetesen gyanakvással fogadom ezt a hirtelen szemléletváltást, minden esetre, nem most van itt az ideje, hogy leálljak vitatkozni. Mindenesetre bólintok egyet lassan. -Nem tesz semmit, biztosan megvan rá az oka. - Megyek bele a fegyverszünetbe, de leginkább csak Emissa jelenléte miatt.

Meghökkent a reakció, de ezt kívülre már nem rajzolom ki. - Még a végén kiderül, hogy normális. Biztos az a sok lemez teszi ezt vele... - Már csak az események további lezajlására vagyok kíváncsi, szólni már nem nagyon akarok.

-Örülök, hogy újra látjuk egymást és ezúttal is rendet tudsz vágni a káoszba Emissa. - mondja a fekete hajú nő, továbbra is a székén ülve, nyugodt és csengő hangon, majd kérdése feltevéséhez feláll a székről, ahogy az illendőség és a jó modor kívánja egy társaságban. -Azonban meg kell kérdeznem egy olyan dolgot, amely már mindannyiunk fejében végigfutott: Miért nem vezettek ti minket a feladatunk végrehajtása közben?

Vigyorom kiszélesedik amikor a fekete hajú nő ezt megkérdezi. - Túl sok ellensége van, így feltehetőleg csak útban lenne. Jobban járunk, ha csak bábmesterként van jelen ebben a meccsben.

Tekintetem elszakítom az íjászéról, helyette inkább a megnyerő, dalalmos hangú nőre figyelek aki éppen felszólal. Mérsékelt modora és valóban jogos mondandója miatt már kiérdemelte tiszteletemet, nem úgy mint neveletlen céda társa, az a vörös hajú. -Igaza van Alesyernek Hölgyem, miért nem használtok minket ti saját fegyveretekként? Úgy bizonyosan célravezetőbben szolgálhatnánk az ügyet melyet kitűzöl elénk. - Álok a fekete hajú nő mellé.

Emissa csak elmosolyodik a felvetés hallatán. Megvárja, míg mindannyian kifejtétek véleményeteket, majd utána veszi vissza csak a szót magához: -Látom félreértettetek. Én vezetlek titeket ebben a feladatban, mivel én magam szerveztelek össze benneteket, azonban engem más tevékenységek is lekötnek, így személyem nem állhat mindig mellettetek, csak lélekben cipelhetem azt a terhet veletek együtt minden pillanatban, amelyet magatok között osztotok majd meg. - mondja -És én továbbra is azt kérem tőletek, hogy magatok között ne versengjetek az irányításért, mivel onnantól kezdve, hogy bármelyikőtök is több súlyt szeretne a hangjának mint amennyit tisztelettel képes magának kivívni, a csoport azzá fog válni ami ellen harcol és a cél vele együtt fog romlani, s fog elsorvadni mint a rózsaszál léte végén.

A lány láthatóan elégedett a válasszal, halvány mosollyal az arcán bólint egyet: -Köszönöm és megértem. Minden bizonnyal feladatod nem csak a mi felügyeletünkben merül ki. - mondja, majd leül vissza a székére.

-Megértem Emissa, de kérlek értsd meg a mi helyzetünket is csak most találkoztunk, és mint láthattad az előbb közel kerültünk ahhoz, hogy szövetségünk már az első percben vérbe fulladjon. A feladatunk még mindig ködbe vész, és mint az ingoványon eltévedt ember úgy igényeljük mi is a vezetőt, melyet először megpróbáltunk magunk között keresni, de mivel itt csak a mély vár ránk, feléd fordultunk. Mond hát el mit vársz tőlünk, hogy a feladaton rágódva ismerjük meg egymás erősségeit és így idomuljunk össze egyetlen jól működő szervvé. Mind elhivatottak vagyunk feléd, ügyedért, a kalandért, a dicsőségért. Ne csigázz tovább drága hölgy.

Vigyorom ismét kiszélesedik konzervdobozunk monológján. - Ugyan már! Ha nem lenne itt szinte mindenki előítéletekkel túltömve, már régen a dolgunkra indulhattunk volna.

-Megértem és átérzem a helyzeteteket. - mondja Emissa -Azonban nektek is meg kell értenetek, hogy egy háború nem csak egy fronton zajlik és nem tehetem meg azt, hogy más embereket hagyok cserben jelenlétemmel. Vannak helyek, ahol szintúgy nagy szükség van rám, azonban még azokon a helyeken sem tölthetek el túl sok időt, állandóan utaznom kell egyik helyről a másikra, hogy ugyan csak egy kevéssel, de támogassam őket, legalább lélekben, hogy visszanyerjék a motivációjukat. - fejezi be Emissa a mondandóját. Valahogy mindennyitokban megfogalmazódik az a gondolat, hogy bármit tesztek, a nő nem fog itt maradni Ort városában. Ellenkező esetben nem szedett volna össze titeket.

-Akarod mondani, magunkra vagyunk utalva és a problémáinkat oldjuk meg magunk, igaz? - kérdezi a vörös hajú nő. Habár ezúttal korántsem annyira  agresszív és támadó jellegű módon mint ahogy szokta, azonban hangjában még mindig érezni a szarkazmus halvány vonásait.

-Hogyha neked így jobban tetszik akkor igen, erre akart kilyukadni. - válaszol a nő helyett Boskel.

Korrekt feltételek. Sok pénzemet szereztem már "oldd meg!" típusú hazárdírozáson.

Mélyen Emissa szemébe próbálok nézni, hogy kicsit megszüntessem a mindenkivel folyamatos szemkontaktusát. -Ne érts félre hölgyem. Szolgállak én s mint a többiek is, feladatunkat legjobb tudásunk szerint, akár erőnkön felül is megkíséreljük elvégezni. Ebben biztos lehetsz. - Megszakítom a szemkontaktust, és Lothra nézek. -Nem kell aggódni, megteszünk mindent, ez fog minket eggyé kovácsolni. - Tudom, hogy semmiféle pozitív válaszra nem számíthatok, de azért még mindig próbálkozok, ha már társak vagyunk.

-Hé, ne érts félre én aztán nem aggódom. - mondja a vörös hajú nő Zarczlavnak. -Jó kis csapat leszünk mi majd meglátjátok. Iszunk és harcolunk egy keveset együtt, aztán a másnaposság meg a vérköd majd elnyomja az ellentéteket. - mondja, ezúttal is a szinte kézzel tapintható szarkazmussal a hangjában.
This message was last edited by the player at 22:29, Thu 01 Mar 2012.

Látom, halva született ötlet volt hozzá is szólni, így csak a szokásos módon  bólintok a vörös hajú lánynak. Mivel kifogytam a mondandóból, visszaülök a helyemre , kíváncsian a gyíkembere tekintek. Majd figyelmem az egész szobának szentelem. Kíváncsian várom a további fejleményeket.

Végignézek a többé-kevésbé-kevésbé kellemes hölgyeményen majd a lovag fegyverzetét méregetem hozzá - Egy jó nagy tarkónvágás egy lándzsa nyelével, az is megoldja az ellentéteket. Végtére is meglehetősen nehéz kötekedni baltával a szádban, vagy pengével a tüdőben, jobb ha tőlem tudjátok... - Kaján mosollyal nyugtázom magamban, hogy ha a lovag egyedül nem is tudja megverni a csapat.... "szkeptikusabb" tagjait, abban az esetben is elegendő segítséget lelne, hogy egy kis együttműködést verjen beléjük, ezzel röviden végigpillantok az ő csapattársain, aztán hátrafordulok Ch't és It' felé - két jó harcos ez,  hírét sem hallottam még nagyobb harcosoknak, mint amit ezek már bizonyítottak.
Végül továbbra is csendben várom, hogy kapunk-e még utasítást, vagy utunkra eresztenek-e.

-Nos, amennyiben nincs több kérdésük - mondja Emissa -akkor úgy gondolom, hogy végeztünk is. Sajnos annál többel tényleg nem segíthetek mint amennyit Boskel elmondott, ez minden amit mi is tudunk. - mondja, majd az asztalon lévő térképet megemeli, megmutatja nektek és folytatja: -Ez egy új rajzolású térkép, amelyen a város minden pontja fel van tüntetve a hátulján magyarázattal, hogy mi hol található. És van még valami: a városőrség segítség lehet a feladat végrehajtásában, hogyha rám hivatkoznak akkor tudni fogják, hogy kik maguk. A diszkréció azonban fontos, hogyha a városőrségen kívül más is tudomást szerez arról, hogy kérdezősködnek utánuk, akkor talán hamarabb fognak cselekedni a felbujtók.

Közelebb lépek a térképhez, bizonytalanul abban, hogy senki, vagy kevés jelenlévő tud folyékonyan olvasni, megemelem, és végignézem a hátulján lévő listát, úgy, hogy még a többiek is lássák.

Arkhaine megvizsgálja a térképet.

Halványan elmosolyodok magamban, a gyíkember figyelemre méltó éberségén, de hamar letörlöm arcomról, a ravaszkásnak is nevezhető mosolyt. Emisára nézek, majd a térképre, én is közelebb lépek, hogy megvizsgálhassam.

Zarczlav is odalép a térképhez, hogy megvizsgálhassa.

Elégedetten bólogatok, még egy kicsit alsó ajkam is kibiggyesztem, de hamar rájövök, hogy ez nem illendő, és nem is áll valami jól így inkább megszüntetem ezt a kisfiús állapotot és csak komoran nézek tovább, leginkább a kereskedőt figyelem.

A térkép a miénk? - kérdezem szerényen - Ha szükség van rá, le tudom másolni egy kis idő alatt. - aztán feleszmélve, hogy kicsit talán udvariatlan tőlem, hogy nem fűzök hozzá semmit, megszólalok - Ha valaki nem tudna jól olvasni, az utcák, negyedek, csatornahálózat, és a fontosabb épületek nevei vannak rajta feltüntetve. Aki ellenben tud olvasni, annak készíthetek egy másolatot, feltéve, hogy nem vihetjük el ezt a példányt.

Zarclav után én is odalépek és a válla mellett tekintek a térképre. - Most biztos azt gondolják, hogy gőzöm sincs róla mit is olvasok és minden bizonnyal csak azt próbálom elhitetni velük, hogy tudok olvasni. Amikor Arkhaine megfordítja a szöveges részét is elolvasom több figyelemmel, mint a városneveket.

Laveillon is odalép a térképhez, hogy megvizsgálja azt.


Később majd felrakom ezt a térképet a dokumentumok közé!

-Igen, a térkép teljes mértékben a tiétek, nektek készítettem. Szerettem volna több példányt készíttetni, de sajnos csak ez az egy lett. - mondja Emissa, miközben az asztal mögül figyeli ahogy nézegetitek a térképet.

-Én azt javaslom, hogy ez a térkép maradjon itt a szállásunkon és szerezzünk magunknak hétköznapi térképeket. - mondja a fekete hajú lány miközben félénken rátok pillantgat a térkép mellől, várva, hogy melyikőtök fogja lehurrogni -Legalábbis így biztos nem lenne belőle veszekedés, hogy kinél legyen.

Egyetértően bólogatok - És ha lesz szabadidőnk, megpróbálhatok másolatokat készíteni. Ha találunk egy boltot, ahol olcsón megvehetjük őket azonban, akkor állom a költségeket!

A beszélők között kapkodom a tekintetem, majd csak egy keveset űzök hozzá a dologhoz. -Kétlem, hogy találnál olcsó térkép másolót, aki jól és gyorsan is dolgozik, láthatod a Hölgynek sem sikerült.

Azt hiszem, az olcsó eléggé relatív köztünk - biccentek a lovag felé - a gyors pedig relatív köztünk. - mutatok Emissa, majd a lovag és magam felé - Azonban nem cáfolnám meg. Majd egyik hajnalban nakiülök készíteni pár keretesebb másolatot, úgyis hiányzik az olvasnivaló, és aláírandó papírok tömkelege.

-Könnyíthetünk a dolgodon, hogyha csak a magyarázatokat és a nagyobb különbségeket kell átmásolnod egy vett sablonos térképre. - mondja Alesyer, majd a térképhez nyúl és megfordítja, hogy a térkép része legyen felfelé, nem pedig a jelmagyarázat. -Szívesen vállalom a feladatot, hogy a nővéremmel beszerzünk néhány térképet még a nap folyamán.

-Hogy micsoda? Én ugyan nem fogok térképekért rohangálni, amikor van izgalmasabb is. Küldjük a lovagot vagy a nemest ilyen pepecselős keresgélős dolgokra. - fakad ki magából Loth a huga szavai hallatán, amire testvére csak egy afféle ,,Maradj csendben kérlek'' tekintettel válaszol. Loth széttárja karjait, megvonja a vállát, majd sóhajtva egyezik bele a dologba: -Jól van, jól van, érzem én, le vagyok szarva, nem baj, hozzászoktam már.

A gyíkember megjegyzésként fűz hozzá a vörös hajú nő szavaihoz: -A népemnél van egy elterjedt mondás: inkább szarjanak le, mint ki. - mondja, rekedtes berregő hangján.
This message was last edited by the player at 18:31, Sat 03 Mar 2012.

-Abban biztos vagyok. - Válaszolok az anyagi különbségeinkre rámutató megjegyzésre.  Majd a gyíkember megjegyzésén, majdnem elröhögöm magam, de egy széles mosoly mindenképpen kicsúszik.

Vagy elmehetünk együtt "pepecselni", amíg a nővéred, és a lovag... átformálnak pár...arcot...véleményt, veszélyesebb vizeken. - ekkor körbepillantok a csapaton, hogy felmérjem mindannyiónk képességeit - Alesyvel beszélhetünk az emberekkel, kereskedőkkel, de talán jobb is lenne, ha Lothának nem engednénk, hogy olyannal kerüljön kapcsolatba, akire még élve szükségünk lehet. - és hozzáteszem - Persze teljesen megértem, ha szeretnél a nővéreddel együtt dolgozni ...na jó, valójában fogalmam sincs miért akarna bárki vele dolgozni..., és addig mi beszélgetünk egyet az őrséggel.

A mosoly rögtön leolvad az arcomról, mikor meghallom, hogy a kereskedő egy kalap alá vesz a neveletlen cédával. Össze ráncolom a szemöldököm de nem szólok semmit, inkább csak magamban firtatom a dolgot. Ez meg milyen alapon tart engem is ilyennek?...még nem is hívtam ki senkit, pedig adtak rá elég okot. A Hollóisten kegyelmével játszok, és ez a hála,túlságosan hamar ítélnek ezek az itteni népek. Nem tisztelik ezek még a halált se. Gyorsan temetnek sekélyen...

-Azt hiszem ezt megbeszéltük. - mondja a vörös hajú lány. Nem hangsúlyozza többször az egyetértését, hanem inkább a lovag és a csapata felé tesz néhány lépést, ezzel is jelezve, hogy velük tart. A lovag mellé áll közvetlenül, majd kinyújtott kezével nekitámaszkodik annak vállának, amely jóval a feje felett van.
This message was last edited by the player at 19:53, Sat 03 Mar 2012.

-Hát... Ez nála a barátság jegye. Legalábbis azt hiszem. - mondja Alesyer miközben Zarczlavra néz, láthatóan kicsit bizonytalan tekintettel, hogy mégis mit mondjon a dologgal kapcsolatban. - Viszont azt még mindig nem tudom, hogy hova mennének. Semmi kiindulási alapunk nincs. Nekünk is csak a városőrség, de ahogy Emissa mondta, ők is csak segítők lehetnek, de tudni nem tudnak semmit.

-Nos, azt hiszem ránk itt már nincsen szükség. - mondja Emissa mosolyogva figyelve a lovagot és a nőt, majd Boskelre néz, utána pedig vissza rátok. -Elhagyjuk a várost és magunkra hagyunk benneteket. Nagyjából tíz naplemente múlva ha még itt lesztek meg fog titeket látogatni néhány barátunk, - mondja, meglehetősen furcsán hangsúlyozva ezt a szót -ha nagyon fontos kérhettek tőlük némi segítséget. De jó tanácsként mondom, tőlük csak a legvégsőbb esetben kérjetek bármit is. - fejezi be a monológját. Láthatóan készen állnak az indulásra, még esetleges kérdéseket várnak mielőtt elmennének.
This message was last edited by the player at 20:28, Sat 03 Mar 2012.

Alesyer kommentárját hallván csengő kacaj tör ki belőlem, a lovag és Lotha arckifejezése nem enged teret önkontrollnak. Tökéletes páros... Nos, én úgy vélem, amit Karl kétségtelenül megerősítene, hogy hagyjuk a harcosokra, hogy harcosokkal kommunikáljanak, értik ők egymás nyelvét. Ami minket illet, sosem árthat beszélni a köz embereivel, csak kicsit figyelni, meghallgatni őket, csodákra lehet képes. Kiindulópontnak kereshetünk térképeket.  - ezzel elkezdem bogarászni az Emissástól kapott térképet, és megkeresem a piacokat, piac-utcákat.
Majd Emissához fordulok - Talán lehetnek a városban más... szervek... kapcsolatok is, akikkel összeköttetésbe kerülhetünk?
This message was last edited by the player at 20:05, Sat 03 Mar 2012.

-Senki mást nem tudok ajánlani nektek, akik segíthetne a feladatban. És a városőrségben is csak a felsőbb emberek közül fognak ismerni, akikkel nem lesz könnyű elérnetek, hogy találkozzatok. - mondja a nő, miközben rendeletlenül a kereskedő szemébe néz a válasz alatt. Utána a mellette álló Boskelre pillant, aki bólint neki. -Hogyha nincs több kérdésetek, mi útra kelünk.

-A lány arra gondol, hogy kikkel fognak beszélni. - mondja a kísérő Arkhainenak, mielőtt még a fekete hajú Alesyer válaszolhatna. -Szerintem arra gondol, hogy nem túl jó ötlet az alsóbb körökben kérdezősködni ilyen dolgokkal kapcsolatban, főleg nem egy ilyen változatos csapatnak.
This message was last edited by the player at 20:28, Sat 03 Mar 2012.

Alesyer csak bólogat a déli kardtáncos szavait hallva. -Igazából abban sem vagyok biztos, hogy felsőbb körökben biztonságos ilyen kérdéseket feltenni. - mondja, majd gondterhelten a térképre pillant, mintha csak inspirációt várna valami felsőbb erőtől.

Hacsak nem kételkedtek benne, hogy eljutotok felsőbb körökbe, - pillantok a lovagra - akkor magatokra is hagyunk, és elindulunk vásárolni. Azonban, ha szükség lehet a befolyásomra és rangomra, ne hezitáljatok, veletek tartok. - Kérdően Alesyerre pillantok, bizonytalan vagyok, nem tudom jó ötlet-e a nővérét és a lovagot ilyen törékeny tárgyalással megbízni, azonban abban biztos vagyok, hogy nem küldhetem el a nővérét olyan helyre, ahol nem tudja... levezeti feszültségét.

-Abban biztos vagyok. -Válaszolok a fekete hajú nőnek magamat ismételve, közben komoran nézek rá. Lassan egy félmosoly ül ki arcomra. Majd mikor érzem, hogy a nő teljes súlyával rám támaszkodik, elrántom hátra a vállamat hogy felém dőljön, majd egy oldalra lépés kíséretében, ügyesen elkapom, mondhatni kísérem az esést. Megtartom kezemen a nő súlyát, hogy szinte csak fekszik karomban. Mélyen belenézek a szemébe, szinte tekintetemmel fúrom át tekintetét. Arcomon a ravaszkás félmosollyal mondom neki. -Így mégiscsak kényelmesebb, ügyebár? Azért szemrevaló egy céda azt meg kell hagyni. Talán már túl hamar ítélek, mint az itteniek. Egy esélyt adok neki, főleg mert olyan szép tűzvörös a haja... Gondolkodok el magamban, ahogy megbabonáz a nő felém csapó, mámorító illata, hiába lovag az ember, a nő az mégis csak nő, nem bánhat velük akárhogy az ember.

Behúzom nyakamat, és összeszorítom szememet, mert érzem, hogy ennek *hatalmas* csattanás lesz a vége...

-Milyen lovagias. - mondja Loth. Láthatóan egyáltalán nem jött zavarba az imént történt dologtól (a legtöbbetek fejében átfut a dolog, hogy egyáltalán lenne-e valami amitől zavarba jön) és még egy kicsit módosít is a súlypontján, hogy kényelmesebben ,,feküdjön''. -Verset nem kapok? - kérdezi, megszokott hangnemében.

Alesyer csak gyermekes mosollyal figyeli a lovag és a nővére között zajló eseményt.

-Dehogynem drága. Sajnos nincs szabad kezem, így nem tudom elővenni a kötete, de ha gondolod csak karolj át és máris megtalálod. - Mondom a lánynak, folytatva játékot. A többiekre rá sem hederítek, most nem szakítom meg ezt a játékos pillanatot, melyből oly kevés van az életembe, annyira nem sürget minket az idő, főleg mert fogalmam sincs hol kezdjük a kutatás.

-Nos, halljuk azt a verset! - mondja színpadiasan Loth, mintha csak egy előre megbeszélt darab közepén lenne és szabaddá teszi a lovag másik kezét azzal, hogy elveszi annak kezéből a lándzsáját. Hangjában azonban valóban érezhető egy kevéske kíváncsiság és az arcán lévő gyengéd mosoly sem tűnik hamisnak, habár soha nem lehet tudni, hogy egy ilyen jellemű ember mikor mutat igazi érzelmeket mikor nem.

-Biztos vagy te ebben? - kérdezi a mellette álló Emissát felég felé fordulva, miközben szemét a lovagon és a nőn tartja. -Még mindig áll az ajánlatom, hogy néhány részeges földművest összeszedek neked egy nap alatt.

A lány határozottan bólint, arcán továbbra is fedetlen mosolyával, majd felnéz a nála valamivel magasabb Boskelre. -Igen, úgy gondolom, hogy ezek az emberek jól fogják szolgálni a jó ügyet. - mondja, miközben elindul az ajtó felé, nyomában Boskellel. Az ajtóban fordul még vissza hozzátok: -Ne keressetek minket, majd mi fogunk keresni titeket, hogyha a sors úgy hozza. Addig is sok sikert a kutatáshoz és Ort védelmezéséhez. - mondja a terem hangulatához megfelelően, színpadias formában és hangnemben a nő, majd Boskellel együtt elmegy.

Elő veseszem a piros borítású kis könyvecskét, kinyitom egy véletlenszerű oldalon, kezemben tartom, de rá sem pillantok, továbbra is csak a lány szemébe nézek, még az előzőnél is áthatóbb tekintettel. Dallamos de mély hangon, kezdek a versbe.

Lábam alatt égető parázs
nincs már itt tovább maradás
utam kaland, hajt a vágy,
léptem kíséri olvadás.
A bíbor naplemet folyton más.
Vörös égen minden lángol,
ettől a tűztől elönt a mámor.
lelkem fényét eldobnám érte
csak, hogy ő megértse
egem és földem megtaláltam szemébe,
utamnak ezzel örökre vége.

Nem akarom megszakítani a lovag jelenetét, de a homlokomat törölgetem, ezzel leplezem, ahogy a szememet forgatom minden sor után...

Lábam alatt égető parázs
Az állam mocskosul borostás
Utam kaland, hajt a vágy
Meg is húználak, ha lenne itt egy ágy...

A térkép félretétele után visszasétálok a székem elé és a terem közepe felé fordítom a figyelmemet, hogy nagyjából mindenkire ráláthassak. Amikor a kereskedő levezeti a csapatelosztást megüti a fülemet, hogy kimaradtam, de nem is igazából zavar, mivel megszoktam, hogy egyedül dolgozom. - Pedig itt lenne az ideje csapatba verődve is megtanulni játszani. Mindenesetre ha majd kellek, szólnak. Amikor Lotha rádől a lovagra elgondolkozom mégis mi lesz ennek a végkimenetele, de amikor a verses kötet mászik elő átjár egy gondolat. - Ezt nem éppen itt kellene átélnetek, elvégre azt hiszem ez a magánélet kategóriába pakolandó. De ti tudjátok, ha titeket nem zavar, akkor engem se kellene, hogy zavarjon. Amikor a gondolataim végére érek elfog egy bizsergő érzés és a hugicára pillantgatok félszemmel és késztetést érzek arra, hogy jobban megismerjem. - De most nincs itt ennek az ideje. Még a végén orgiába fulladna és több a férfi, mint a nő...

Loth végighallgatja a lovag versét, színpadias mosolyával az arcán - habár még most sem lehet egyértelműen eldönteni, hogy az-e vagy sem - majd amikor a lovag befejezte azt, egy lendület mozdulattal felkel annak fogásából és szabad kezébe nyomja az eddig általa tartott fegyvert. -Gyönyörű vers és nemes, de ideje lesz a feladatra koncentrálnunk Vasilij. - mondja, majd az asztalnál állók felé fordul akik végig őket nézték, ezúttal már sokkal inkább rá valló modorával: -Még mindig nincs ötletetek?

-A feladat..., a kötelesség... -Ejtem ki e szavakat halkan, mintha valóban elvesztem volna a lány szemében, de aztán csak rámosolygok, és én is a bámulók felé fordulok. Látom onnan nem sok mindent várhatok, így hát újra a Lothához szólok. -Mivel semmi nyomunk, kezdhetnénk a városi őrségnél. - Mondom most már a szokásos hangnemembe.

A déli kísérő is a térkép mellé lép. Még a maszkján keresztül is látható, hogy gondolkodik valamin - legalábbis erről árulkodik, hogy a feje búbját vakarássza. Néhányszor átfordítja a térképet, a magyarázatok között keresgél, majd Arkhaine felé fordul: -Mi Ch'-val meglátogatnánk a negyedünket, már ha lehet ezt a két utcát annak nevezni. Van itt néhány régi barátunk, talán tudnak segíteni nekünk. - mondja.
A távolabb álló Ch' is bólogat az ötlet hallatán.

 Ekkor It'-hez fordulok - Jó ötletnek tartom, - bólintok - vigyázzatok magatokra! - Aztán Alesy-re, a lovag kis csapatára és Lothára, végül a vándorra mutatok egy félkörben. - Ezesetben tartsunk együtt, a vásárlást majd később rendezzük. De nem biztos, hogy jó ötlet együtt berontani, hacak nem álcázzuk magunkat vándorcirkusznak, vagy ribancoknak, arra biztos vevők lennének. - a végén a szemöldökömet ráncolom, sosem szerettem az őrök korrupt szerepét a bürokráciában.
This message was last edited by the player at 13:55, Sun 04 Mar 2012.

-Nem megyünk be mindnyájan, az nyíltan fenyegetően is hathatna, Alesy és te tárgyaljatok, úgy talán jobban megnyílnak előttetek, mi kint megvárunk, de elkísérünk. - Mondom a kereskedőnek, egyszerű tanácsként.

- Teljesen egyetértek, és köszönjük bizalmatokat - Alesy felé pillantok - Ha nincs ellenvetés, javaslom, hogy induljunk is, rövidek a napok. - majd gyors pillantást vetek a térképre, és eszembe vésem az utat a városőrség épülete felé.

-Én nem hagynám itt azt a térképet. Furcsa népek is ülnek odakint. - mondja az eddig leginkább hallgatag lövész miközben fejével először a térkép felé, majd utána az ajtó felé lök, ezzel is megerősítve a mondandóját, hogy a vendégekről beszél.

- Melyikünk szobájába zárjuk be? Magunkkal is vihetjük persze, de nehogy újra vita támadjon belőle, hogy ki is vigye a térképet. - Bólogatok Karl mondandójának hallatán.

Amikor rám mutat a kereskedő egy félbiccentéssel jelzem, hogy tudomásul vettem, hogy velük kellene mennem. - Hmm... Együtt egy csapatban a Alesyerrel. Ha már a lovag megengedheti magának az udvarlást, akkor elvégre nekem sem ártana elkezdeni keresni a szívem választottját. Ha családot szeretnék egy nyugodtabb jövőben, akkor ez egy sok-az-egyben csapat. - Gondolataimból az a pár szó ragad ki amit a kereskedő mond. - "Köszönjük a bizalmatokat" ... Ez szerintem nem csak nekem gyanús, de ha nem is ma, de majd később muszáj lesz megbíznunk egymásban.
This message was last edited by the player at 14:58, Sun 04 Mar 2012.

-Vigyük magunkkal, hátha kell még miután megjártuk a célunk. Nem vágyom a térkép társaságára, így viheted te is, a sok papír közül nem fog kitűnni. - Mondom a kereskedőnek, nem vágyom már vitára.

Összetekerem a térképet, és beszúrom az évekkel ezelőtti költségvetési tervek, és a régi épületünk alaprajza közé. - Gyertek!

Biccentek Arkhainenek majd ügyelve arra, hogy az összes hölgy előttem távozzon elhagyom én is a termet. Közben egy egy illetlen pillantást is vetek a leplezett női bájakra. Hát csak elindulunk, mi a legjobbak... Ekkor pillantok Lotha csípője alá, és elképzelem félmosolyom, de nem engedem ki magamból. Talán a Hollóisten szereti a tréfát? Azt nem tudom, de, hogy jelenleg is rajtunk derül abban biztos vagyok. Se nyomunk, se ötletünk, bejárt utakat taposunk új ösvényt keresve, de mi végett, még azt sem tudom biztosan. Talán csak Emissa mosolya babonázott meg, vagy valóban fontos a küldetés? Miféle kaland árnyéka vetül ránk? Ezek mind csak kérdések, de a válaszok a fontosak, melyből egyelőre igen kevés akad

Lehetőleg a csapat legvégén lépek ki majd a raktárhelyiségből úgy, hogy az ajtótól két lépés távolságban a vállammal a falnak dőlve felmérem a csapatunkat. Szememen semmilyen megvetést nem engedek kirajzolódni, ám annál inkább kirajzolom a megelégedett mosolyokat.

Ahogy elhagyjátok a fogadót a két kísérő elbúcsúzik és elindul a saját népe felé. Ha igaz amit mondtak, csak késő este fogjátok őket látni, ugyanis időbe telik míg minden régi barátot végigkérdeznek és egyáltalán megtudnak valami olyat is, ami nektek használható lesz.

Ti magatok pedig a városőrség felé viszitek az irányt. Több mellékutcán is téren kell keresztülvágnotok a térkép szerint, hogy elérjétek a célotokat, a főkaszárnyát, amely a Népek Palotájának a negyedében van, tehát a város középpontját. Megkímélitek magatokat a sok látnivalótól így nem a Spirálon, hanem a mellékutcákon haladtok, amelyek gyorsabbak és rövidebbek is egyúttal. Erre nincs olyan nagy tolongás mint a főúton, azonban még így is rengeteg emberrel találkoztok, akik távolságtartónak bizonyulnak. Néhányan talán okkal félnek tőletek, ugyanis a csapat összegészében fenyegetően hat és egy emberek irányába barátságot mutató gyíkember sem túl gyakori. Habár, a ,,szokatlan'' talán jobb szó mint a fenyegető, azonban egy ilyen városban ahol a világ minden népe megfordul, talán a szokatlan annyira ritka, hogy az emberek félni kezdenek tőle.

Az út nagyjából zavartalanul telik, leszámítva azt a néhány fiatal fiút akik egy sikátorban tanyázva két irányból körbefognak titeket, de még realizálni sincs időtök mi történik, mivel ahogy meglátják, hogy ezúttal nem egy-két polgárral van dolguk, elszelelnek.

Végül eléritek célotokat és kilyukadtok a főkaszárnya mellett. Innen nem látjátok a Népek Palotája épületét mivel takarásban vagytok, azonban az arról érkező zsinat egyértelműen jelzi a közelségét.

Lassan leszállok lovam nyergéből, majd valamihez kikötöm a kantárt. Kétszer megpaskolom a lovam nyakát, majd míg megkerülöm az állatot végighúzom rajta kezem. Tekintetem megkeresi a kereskedőét, csak annyit mondok neki: -Itt várunk titeket.

Amikor a lovag kijelenti, hogy itt várakozunk, keresek egy közeli falat, aminek nekidőlve várhatom ki, mit tesz. - Talán egy kisebb ismerkedés beleférne ebbe a helyzetbe, hisz nyugodtabb, kiszellőzött fejjel talán nem esnénk egymás torkának. Bár, ki tudja...

Bólintok a lovagnak. Ha öt percen belül nem térek vissza... - és a bejárat felé fordulok - akkor bejutottunk. - Megfogom Alesyer vállát, és a kaszárnya felé tessékelem.

-Rendben, akkor induljunk. - mondja a lány, majd hagyja, hogy Valour a kaszárnya felé tessékelje.

Arkhaine

Elindultok a kaszárnya főbejárata felé. Igazából innen sokkal jobban játszik az épület nagysága, mint oldalról a sikátorok közül. A legtöbb városban az ilyen katonai jellegű épületek nem nevezhetőek szépnek, azonban itt Ortban ez is egy külön műalkotás, sok-sok nemzet művészetét ötvözve. Az ajtóban álló őrök nem szólnak hozzátok, rendületlen arccal néznek előre, alabárdjuknak támaszkodva. Ahogy beléptek további őröket láttok, valamint magatok előtt egy asztalt, ahol egy tiszt ül és éppen papírmunkát végez.

Laveillon, Vasilij

Eközben ti a kaszárnya melletti sikátorban várakoztok, ahol jelen pillanatban semmi nem történik.

Szokásommal ellentétben én töröm meg a csendet. - Ha már nincs mit tenni, ismerjük meg egymást. - Tekintetemet Lothára kapom és egy kicsit megköszörülöm a torkomat. - Hölgyeké az elsőbbség!

-Lám, milyen szorgalmas! Először bemutatkozni sem szeretne, de most már szorgalmazza az ismerkedést! - mondja a lány, cinikusan, színpadias kézmozdulatokkal és mimikával. -Halljuk, mi játszódik a fejedben? Kíváncsivá tettél.

Érdeklődve figyelem, ahogy az íjat viselő fazon próbál barátkozni, mint arra már Lotha is rámutatott nincs értelme a furcsa fickó viselkedésének, mint a nő én sem tudom mire vélni a dolgot, így hát kíváncsian tekintek Laveillonra, hogy vajon mivel fogja megmagyarázni viselkedésének mivoltát.

Kiszélesedik a vigyorom, majd belekezdek abba, amit annyira szeretne hallani Lotha. - Mivel eddig egyedül bóklásztam, csak magamra számíthattam, de mától más a helyzet. Noha még nem is bízunk egymásban, biztosra veszem, hogy kisebb-nagyobb kötelékek ki fognak alakulni bizonyos emberek között. - Hagyok egy kis hatásszünetet, esetleg időt arra, hogy Lotha beleszóljon. Amikor úgy látom, hogy senkinek nincs hozzáfűzni valója, folytatom. - Emissa azt ígérte, jobbá tehetem a világot. De naiv módon azt hittem, ez egyedül is fog menni. Ám most itt vagyok, idegenekkel, akik közelebb juttathatnak egy nagyobb jóhoz. Feltételezem nem csak én szeretném jobbá tenni ezt a szerencsétlen sorsa jutott vidéket, így kérem, engedje, hogy kicsit meg is alapozhassam a bimbózó bizalmamat a csapat felé!

Közben én odabent tevékenykedem.

Odamegyek a pultnál ülő tiszthez, és csendesen megköszörülöm a torkomat, hogy ne zavarjam meg, majd miután biztosra veszem, hogy tisztában van jelenlétemmel, megszólítom - Jó napot kívánok, uram. Mr.Arkhaine Valour vagyok, ez pedig társam, Ms.Alesyer - mutatok a lányra. - Fontos ügyben jöttünk önökhöz, a Kereskedelmi Szövetség több tagjának nevében, akik ezen a gyönyörű, multikulturális területen szolgálják kettőnk birodalmait, városait. Azonban azzal a sajnálatos kikötéssel küldtek szövetségeseim cégei, hogy a lehető legmagasabb rangú tiszttel lépjek kapcsolatba, ha a vezetőjükkel nem is lehetséges. Nagyon - ezt kihangsúlyozom, és szüntetet tartok - bizalmas ügy.
This message was last edited by the player at 19:24, Sun 04 Mar 2012.

Arkhaine
A tiszt viselkedése nagyon megváltozik amint kiejted a nevedet. Nem tudod megérteni, hogy miért, de hirtelen kiveri a víz és azonnal feláll a székből, még végig sem hallgatja a mondandódat. Ugyan nem vág közbe annak amit mondasz, de láthatóan várja, hogy befejezd. Amint végeztél rögtön meg is szólal: -Üdvözlöm önöket, kérem gyorsan kövessenek. - mondja, majd a jobb oldalt lévő folyosó felé indul el.
This message was last edited by the player at 19:38, Sun 04 Mar 2012.

-Mindannyiunknak azt ígérte. - fűzi hozzá Laveillon mondandójához miután az már nem beszél. Nem mond semmi többet hanem visszatér ahhoz amit eddig is csinált, vagyis a sikátorszerű mellékutca két irányába tekintget mintha csak rajtaütéstől tartana. Látható a férfin, hogy veterán katona.

Arkhaine
Ránézek Alesyerre, hogy nem aggódik-e. Nem hagyom kirajzolódni aggodalmamat, hisz sokan ismernek, még ezen a könyéken is. Miután felmértem a lány arcát, követem a tisztet.
This message was last edited by the player at 20:44, Sun 04 Mar 2012.

-Lám milyen beszédes lett valaki hirtelen. - mondja Lotha, valóban meglepődve az íjász hirtelen jött szóáradatán. -Sok barátság indul kényszerből, mivel muszáj együttműködnöd másokkal. De gondolom erről két barátunk - mondja, miközben Zarczlavra és Karlra néz -biztos többet tudna mesélni. Én nem hinném, hogy problémák lesznek köztünk, ugyanis már mint mondtam, az alkohol sok ellentétre gyógyír. - nem vagyok benne biztosak, de mintha a hangjában tényleg egy kis jószándék is lenne és valóban megpróbálná megnyugtatni a csapatot azzal kapcsolatban, hogy jól ki fognak-e jönni egymással.
This message was last edited by the player at 19:36, Sun 04 Mar 2012.

Arkhaine
Habár Alesyer is ugyanúgy próbálja rejtegetni a meglepettségét, azonban csak úgy mint az övén - valamennyire a tiéden is látszódik - hogy milyen furcsának nevezhetőnek találja az esetet.
A tisztet ő is követi, szinte egy pillanatban indul el veled.
This message was last edited by the player at 19:38, Sun 04 Mar 2012.

Lehajtom egy kicsit a fejemet és elmosolyodok. - Sajnálom, hogy rajtatok keresztül kell bíztantom magam... - Tekintetem ismét Lothára szegezem, de ezúttal nem szólalok meg, csak rávigyorgok.

Arkhaine
Követitek a tisztet, aki egy folyosón vezet titeket végig egy szobába. Bezárja mögöttetek az ajtót és jóval nyugodtabb hangnemben kezd rá mondandójára: -Remélem nem ijesztettem meg magukat, a nevem Samves Garoll a városőrség kapitánya. Tudom jól, hogy sok karavánja szokott megfordulni a városban Mr.Valour és a közelmúltban végbemenő események miatt elég rossz hírnévre tett szert. Nincs rá különösebb oka, azonban a városban lévők valamire mindig ráfogják a rossz dolgokat és most a kereskedőkön a sor. Remélem, hogy egyetlen egy rosszakarója sem hallotta meg, hogy itt van a városban, különben problémái lehetnek. - mondja a tiszt, miközben a szobában lévő asztal felé lépked. Odarak két széket az asztalhoz, majd helyet foglal az asztal mögött. -Mi lenne ez a kényes ügy?
This message was last updated by the player at 19:46, Sun 04 Mar 2012.

Finom mosoly tar utat arcomra, mely ott lóbálja lábát még beszéd közben is. -Apropó alkohol..., - Mondom halkan, majd visszasétálok lovamhoz és a nyeregtáskából kiveszem jó üveg boromat, foggal kihúzom belőle dugót, majd odaviszem Lotháékhoz. -Mint újdonsült barátunk mondta hölgyeké az elsőbbség. - Kínálom a nőt a borral. Míg iszik, ha iszik nem nézek oda, nehogy sértésnek vegye, helyette inkább a vörös hajú fickóra nézek. -Mi volt a valói oka amiért belementél ebbe a kalandba? - Kérdezem, érdeklődve, a beszélgetés életben tartása végett.

Arkhaine
Megnyugodott mosollyal helyet foglalok, és intek Aleynek is. - Egyáltalán nem féltem én a bőrömet, sem az üzletemet, - itt kifújom magamat - de valóban ehhez kapcsolódó ügyben jöttem. Úgy hallom, hogy az emberek mostanában szörnyen ellenségesek más kultúrákkal szemben. Felkért egy helyi szerv, hogy járjak utána, lévén az én szívem ügye is, hogy békességgel keveredhessen a különböző népek árui. Ellenben, ha meg tudja mondani, hogy kiktől kell tartanom, nagyon hálás leszek a helyi őrségnek, de első sorban a felbujtók kiléte, és holléte miatt látogattam meg önöket.
This message was last edited by the player at 20:44, Sun 04 Mar 2012.

-Ez a beszéd! Vers, ital, már alig várom a harcot! - mondja, majd elveszi az üveg bort. Először beleszagol, hogy megállapítsa mi van benne, majd csak utána iszik belőle néhány kortyot és tovább adja a mellette álló Karlnak.
This message had punctuation tweaked by the player at 19:56, Sun 04 Mar 2012.

Karl természetesen elveszi az üveget, azonban ő nem szagol bele, hanem egy ,,Egészség!'' köszöntő keretében megemeli az üveget és ő is nagyot húz az italból, majd tovább adja a gyíkembernek.

Megörülök a kérdésnek. - Nem szeretném, ha a gyermekemnek úgy kellene felnőni, mint ahogy én nőttem fel. Nekem ez elég indok. - A válaszom megkönnyebbüléssel tölt el. Viszontkérdéssel zárom a mondókámat. - És magát is gondolom hasonló ok sodorta ide.

Sayundinevornys elveszi az üveget Karltól, azonban nem emeli a szájához. Láthatóan hezitál, hogy igyon-e a flaskából, de végül úgy dönt, hogy iszik belőle. Nem kortyol sokat inkább csak nem akar senkit sem megsérteni azzal, hogy kimarad a körből. A flaskát Laveillon felé nyújtja.

Örömmel veszem át a flaskát, biccentek is egyet, majd belekortyolok, de nem iszok belőle sokat. Végül visszanyújtom a tulajdonosának.

Arkhaine
-Azért azt javaslom, hogy ne nagyon hangoztassa itt létét jelen körülmények között. - mondja, majd azzal kapcsolatban válaszol neked amit eddig mondtál: -A városban mindig is nagy volt a feszültség. Leginkább a túl sok változó népcsoportú külföldi miatt. Habár fegyveres összetűzésre ritkán kerül sor, azonban az elmúlt néhány héten több példa is volt rá, hogy eddig békésnek mondható csoportok estek egymásnak. Nem tudom, hogy valóban úgy van-e ahogy maguk mondják és valóban vannak ilyen felbujtók de ha vannak is, semmi jelük nincsen. Az egyetlen ami tudok, hogy már nincs akkora tekintélye a városőrségnek mint régen volt még így sem, hogy rengeteg különféle nemzet fiai szolgálnak benne.
This message was last edited by the player at 20:06, Sun 04 Mar 2012.

Arkhaine
Gondterelten, kis mérlegelés után, válaszolok a kapitánynak. Sajnos nem mondhatom el magamról, hogy kész tervekkel érkeztem, és egydül a városőrség segítségét tudta ajánlani a megbízóm... Ha így ismerősebb, Emissa. - Kis hatásszünetet tartok - De ha bármivel elő tudna állni a városőrség, hogy megerősítse jelenlétét, szívesen segítek, egybe esenk érdekeink, bizonyára találnánk valami nyomot, ami hasznunkra lehetne... Esetleg ismer magánnyomozókat a környéken? Megbízhatót.
Nem vagyok biztos benne, hogy teljesen őszinte, mélyen a szemébe nézek.
This message was last edited by the player at 20:42, Sun 04 Mar 2012.

-Én mindent megadok a hölgyemnek, és természetesen a harcban vagyok a legjobb. -Mondom a vörös hajú lánynak, egy mosoly kíséretében. Majd mikor visszaveszem az üveget, eképpen válaszolok Laveillonnak: -Be kell valljam, engem elsősorban nem a magasztos cél motivált, hanem a kaland és legfőképpen a dicsőség, a harcoshoz méltó élet és halál, mellyel beteljesíthetem a Hollóisten akaratát. - Vallom meg őszintén a az íjjásznak. - Én őszinte vagyok veled barátom, de ne várd, hogy elhiggyem, téged ily asszonyi célok motiválnak.Míg a válaszra várok nagyot húzok a borból, már igazán jól esik ez a nemes íz a számban, és kétségtelen jó hatással van modoromra is.

- Pedig így igaz. Nincs több vágyam egy kis családnál, ami nyugodt körülmények között éli életét. - Kicsit elszomorít a gondolat, de ezt kifelé nem jelzem, egyszerűen csak tovább vigyorgok. - Aprópó! Ha már a harc a te kenyered, örülnék ha segítenél nekem. - Kicsit megvetően bökök az övemről lelógó kardra. - Hiába lóg itt... Én a vesszőket szeretem röpíteni, de ez nem mindig előnyös. Ha tudnál mutatni pár mozdulatot, vagy esetleg tanítani is tudnál, hálás lennék.

-Egyszerű vágy, bár ezt a legnehezebb megvalósítani. - Bólogatok, de még most sem hiszem, hogy ez a teljes igazság, mindenesetre még egy nagyot húzok a borból, és így folytatom: -ha tanulni akarsz hát gyere, hagy lássam mit tudsz. - Mondom és leveszem hátamról a pajzsomat, majd lándzsámmal együtt odaadom Karlank. Mind két kezem lazán ökölbe szorítom és felveszek egyfajta védekezésre és visszatámadásra alkalmas alapállást. -Támadj. - Biztatom újból a felborotvált hajú férfit.

Arkhaine
A városőr láthatóan gondolkodóba esik a név hallatán. -Igen, tudom kiről beszél... Emlékszem rá, tett néhány szívességet a városőrségnek ami miatt hálások vagyunk neki, azonban meg kell érteniük, olyan információt nem mondhatok el maguknak, amiket én magam sem tudok. Márpedig minden olyan dologgal tisztában vagyok, amellyel a parancsnok-helyettes. Egyedül a parancsnoknak lehetnek titkai előttem, de ő éppen díszőrjáraton van a körúton és csak este tér vissza. - mondja, majd elgondolkodik a nyomozós dologgal. -Megbízható úgy gondolom egyetlen városban nincs, főleg nem itt.

Arkhaine
-Nem tudna esetleg néhány városőrt megbízni azzal, hogy kérdezősködjenek ezzel kapcsolatban? Vagy ha esetleg vannak egyenruha nélküli őrei... - mondja befejezetlenül a lány, gondolva, hogy a városőr meg fogja érteni mire akar kilyukadni.

Arkhaine
-Nézze hölgyem, a városőrség feladata az, hogy a várost védje így már azelőtt is az ilyen emberek után kutattak, mielőtt még hármunk közül bárki is megszületett volna. Köszönöm a figyelmeztetést és ígérem maguknak, hogy Emissára való tekintettel, ha megtudok valamit akkor közlöm magukkal, de értsék meg, hogy így is minden készenlétes katonánk a városban őrjáratozik és ennél többet nem tehetünk. - mondja Samves, miközben előredől a székében és az asztalra támaszkodik.

Karl kérdőn néz rád ugyan, de elveszi tőled a lándzsádat és a pajzsodat. A hosszú fegyver nyelébe kapaszkodva támaszkodik a falnak és figyeli, hogy mi fog történni.

Arkhaine
Azt hiszem elmegyek és beszélek az emberekkel a piacon... - hajtom le búsan fejemet - Sajnos semmi nyomunk nincsen, hogy hol kezdhetnénk. - Felállok a székemből, és végigsimítom Aley vállát, jelezve neki, hogy indulunk. A kapitányra nézek, várom válaszát, mielőtt elhagyjuk a szobát.

-Nézzenek oda! Mindenben kijár az első lehetőség a nőknek, bezzeg a mulatságból kihagynak. - mondja, miközben cümmögve lép hátra néhányat, hogy szabad legyen köztetek a hely.

Meglepődök a reakción, de nem lenne helyénvaló visszautasítani. Teszek egy vállkörzést, amivel fel is emelem ökölbe szorított kezemet és kicsit közelebb lépek Zarclavhoz. - Ezen a robosztus alkaton nem okozhatok semmiféle sérülést, így nincs okom visszafogni magamat, de ugyanakkor ő könnyedén eltörheti bármimet. Óvatosnak kell lennem. - Amikor kartávolságba érek megpróbálok minél gyorsabban behúzni egyet bal kézzel. - A bal karom... Hogy fog ez fájni.

Laveillon sokkal gyorsabban mozdul meg mint Zarczlav teljes páncélzatában, azonban még mindig nem elég ügyes és gyors ahhoz, hogy egyáltalán csak eltalálja a lovagot. Nem kell védekeznie, egy apró mozdulattal ki tud térni a támadása elől.

Arkhaine
-Melyik fogadóban szálltak meg? - kérdezi Samves, miközben ő is feláll a székéből amikor ti is -Hogyha gondolja maga mellé adom néhány őrömet, hogy visszakísérjék biztonságban oda. - látható rajta, hogy próbál valamiben segíteni, hogyha már információt nem tudott nektek adni.

Meglepődök amikor rendkívül gyengén sikerül elengednem a kezemet, de az várható volt, hogy könnyedén megvédi magát. - Ennyire félnék a lovagoktól? - Hirtelen észbe kapva felkészülök egy esetleges visszatámadásra, amit megpróbálok elkerülni.

-Állj állj! -Mondom a hirtelen íjásznak. -Nem így, azt mondtad karddal akarsz gyakorolni. Hát tedd azt. Azzal újra felveszem az alapállást, és ingerkedve, kézfejemmel a férfi arca felé csapok, persze nem akarok benne kárt tenni.

-Állj állj! -Mondja Zarczlav miközben helyezkedik egy keveset -Nem így, azt mondtad karddal akarsz gyakorolni. Hát tedd azt. - mondja. Laveillon szinte meg sem hallja a szavakat, védekezőleg felkészül egy támadás elkerülésére. Zarzclav azonban meghazudtolja a józan ész által diktált törvényeket és a nehéz páncéljában egy villámgyors mozdulattal kézfejével pofán vágja az íjászt.

Arkhaine
- Óh ne aggódjon, biztonságban leszünk. És kérem, ne keressen minket, nem szeretném felhívni magamra a figyelmet, főleg nem az egyetlen biztonságos szentélyünkre. Majd holnap, vagy este felé visszatérek - elindulok kifelé, Alesy alkarját megérintem, és az ajtó felé húzom halványan, azt kinyitom, és várom, hogy kilépjen rajta, - szívességet tenne, ha a parancsnokkal tudna beszélni az érdekemben, szeretnék váltani vele pár szót. És teljesen komolyan gondolom, hogy a későbbiekben előnyös kapcsolatot alakíthatnának ki a cégemmel, ha sikerrel jár kis kalandozásom, sok pénz forog kockán, elég lenne egy befektetésre, bizonyára ki tudná használni az őrség, hogy megerősíthesse pozícióját.

Értetlenül tekintek a lovagra. - Köszönöm, hogy ennyire lebecsülsz. - Miután végiggondoltam, hogy mennyire lenéznek vigyorom leplezésével dühödten kapom elő a kardomat. Magamhoz mérten erősen lendítem meg Zarclav felé.

Arkhaine
-Megpróbálok beszélni vele, de a parancsnok nem ennyire jóhiszemű az idegenekkel szemben, még akkor sem, hogyha Emissára hivatkoznak. - mondja. Valami furcsaságot veszel észre a hangjában, de nem vagy benne biztos, hogy mi az. -Minden esetre bármire szükségük van szóljanak. Mellesleg kérem, ne gondolja azt, hogy a városőrséget a pénz vezeti, ugyanis vannak akik nem fogják ilyen könnyen elengedni a fülük mellett mint én azt, hogyha burkoltan is de a korrupcióra utal. - mondja még végül.

Arkhaine
-Azért köszönjük a segítséget és a szándékot és kérem ne vegye sértésnek amit az imént hallott. - mondja Alesyer halvány, afféle béketeremtő mosollyal az arcán, majd hagyja, hogy a kereskedő baljánál fogva kivezesse a szobából.

Ez a beszéd. Ahogy látom és érzem, hogy felém közeledik a kard, megkísérlek ellépni a csapás elől. Ez meg csak vigyorog rendületlenül...

Ezúttal Laveillonak sikerül hamarabb reagálni, azonban ez sem elég. Kapkodva ránt fegyvert és rögtön a páncélos Zarczlav felé sújt, akinek egy nagyon kis mozdulattal sikerül teljesen kitérni a felé zúgó kard elől. A beleadott nagy lendület kis híján el is viszi a másik irányba a levegőt csapdosó Laveillont.

Nem hagyom abba a kard lóbálgatását, amíg azt nem mondja, hogy álljak le. - Ha egyszer is eltalálnálak, ahhoz minden isten áldása is kevés lenne... - Majdnem kacagva támadok ismét a lovagra.

Elérkeznetek látom az időt egy komolyabb támadásra, az egyensúlyából kilendült férfi felé sújtok öklömmel. Majd óvatosan rántom félre testemet, a felém irányuló támadás elől.

Arkhaine
Egy bólintással köszönök el a kapitánytól az ajtóban, és Alesyert a derekánál fogva kivezetem, majd visszanézek, elengedem a nőt, és kilépek az utcára, hogy megkeressem társaimat.

Arkhaine
-Nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok még a színpadiasság ellenére is? - kérdezi a lány amikor megérinted annak derekát. Nem látszik, hogy el lenne pirulva, azonban hangjában mintha egy kevés nemtetszés lenne és a kezedet sem tolja el magától, azonban egyértelműen megkönnyebbül amikor visszahúzod a kezedet.

Laveillon, Zarczlav

Laveillon egy meglepően gyors támadást indít a lovag felé, aki szintúgy támadólag lendül meg felé. A zsivány már-már eltalálni a férfit azonban az egy kis manőverrel el tudja húzni a vállát a csapás felől és ugyanebből a lendületből sikeresen oldalba tudja verni a férfit amely még a bőr vérten keresztül is fájdalmas.

Eközben Karl szól hozzá a két férfihez: -Azt hiszem, azok a városőrök ott... félreértik a helyzetet. - mondja, majd ahogy elpillantotok a távolba látjátok, hogy nagyjából egy tucat városőr tart felétek futólépésben, teljes fegyverben, parancsszavakat kiabálva a tiszt által.

Arkhaine

Ahogy az utcára lépsz látod, hogy abban az irányba tart néhány városőr, ahol a társaidat hagytad. A tisztük ordítva vezeti a futólépésben haladó katonákat: -Utcai leszámolás! Utcai leszámolás! - kiáltja többször is. Talán kifigyeltek volna titeket és meglátták volna, hogy veled vannak?!
This message was last edited by the GM at 21:45, Sun 04 Mar 2012.

Az ütéstől pár lépést oldalazok, mély levegőt veszek és ismét támadnék, de Karl szavaira inkább helyére teszem a kardomat és próbálom felmérni mégis mennyi őr szalad felénk, majd odaszólok Zarclavnak. - Lehet, hogy nem pont itt kellett volna felmérned a tudásomat. - Ezt a szót különös cinizmussal hangsúlyozom.

A lányra rá sem hederítek ilyen helyzetben, rohanva indulok a társaim felé, fél kézzel az övemen. Máris megtaláltak minket?

-Igazad van barátom, nem a kaszárnya előtti sikátor lett volna erre a legideálisabb. -Mondom halkan, majd karjaimat leengedve sóhajtok egy nagyot, közben pedig a távolból egyre közeledő városőrökre révedek. Majd közelebb lépek Karlhoz, hogy a lándzsa mégse nálam legyen, de ha esetleg szükség lenne rá rögtön a kezem ügyébe kerüljön.

Alesyer fogást vált a botján, valahol középen kezdi el fogni és így rohan a csapat hátrahagyott tagjai felé, leelőzve Arkhainet, de nem hagyva el sokkal.

-Utcai leszámolás! - kiáltja a tiszt, miközben a nagyjából egy tucat városőr alakzatban közeledik felétek. Az, hogy elraktátok a fegyvereiteket nem zavarja meg az őröket, gyorsan és agresszíven lépnek közbe. Mindenki felé két városőr közeledik sebes léptekkel, még nagyjából tíz lépés távolságra lehetnek a csapattól.

Látom, hogy a városőrséget nem tántoríthatja el holmi tény hogy már nem harcolunk. Mivel más nem jut hirtelen eszembe mind két kezem a magasba tartom és így kiáltok rájuk. -Megálljanak uraim, nincs itt semmiféle leszámolás! Nyugalom! -Próbálom csitítani a felém is tartó népeket.

Mibe keveredtek már megint? Remélem nem számolta le máris azt a vörös... - ekkor Alesyre nézek, és meggondolom magamat - nőt a társaság.

Zarclav mellé lépek olyan távolságba, hogy nyilvánvaló felkészülését ne hátráltassam, majd én is magasba tartom mindkét kezemet.

Ez meg mit csinál? -Te mit csinálsz? Tedd le a kezed, még fenyegetésnek veszik, nem akarok összetűzést. Míg a végén tényleg leszámolás lesz Nézek az izgága férfi felé, aztán visszafordulok a közeledők felé, én is leengedem a kezem, majd nyomatékosításképpen még egyszer hangosan szólok feléjük. -Nyugalom emberek, nem lesz itt semmi probléma.

Gyorsan lekapom a kezemet, majd utána lepődök meg. - Ez nem a megadás jele? - Kérdem inkább csak magamtól, mint Zarclavtól.

A városőrök tovább rohannak felétek ignorálva azokat amiket mondotok, aztán ahogy odaérnek mindannyitokat ketten veszik kezelésbe. -Teperjétek le őket! - kiáltja a tiszt, miközben lemaradozva figyeli ahogy a városőrei körbefognak titeket.

Aki ellenkezni szeretne az ne felejtse el a dobásait.

Még mielőtt válaszolni tudnák az íjásznak, a tiszt hangja minden gondolatomat szétkergeti. Szemlélem őket egy fél pillanatig aztán belenyugszok, közben ezzel csitítom magam: Nem éri meg....Nem éri meg... Így aztán méltóságteljesen próbálok a porba hullani.

Vigyorogva hagyom magam leteperni. - Te mondtad, hogy támadjak. Sebaj, első közös emlék. - Amikor a földön vagyok halkan kacagok egy kicsit, de feltehetőleg csak Zarclav hallja.

A városőrök gyorsan mindenkit kettesével elkapnak. Akik nem ellenkeznek azok megússzák egy kardmarkolattal a térdhajlatukban - ami ugyan eléggé fájdalmas, de a legjobb módja az ember térdre kényszerítésének és maradandó sérülést sem okoz. Ellenben a hevesen ellenkező Lotha kap egy ütést kardmarkolattal a gyomrába is amelytől mindjárt kezesebbé válik. Egyedül a gyíkember marad talpon, alabárdjával a kezében néz farkasszemet két pajzsát maga elé tartó őrrel.

-Azonnali magyarázatot követelek arra, hogy egy tucat idegen közül kettő miért kezdett el nyilvánosan párbajozni a főkaszárnya melletti utcában. - mondja a tiszt, miközben végigsétál előttetek, méregetve titeket. -Azt az átkozott hüllőt pedig fogjátok le végre!
This message was last edited by the player at 18:00, Mon 05 Mar 2012.

Lotha leteperését látva feltámadnak bennem a védelmező ösztönök, harag gyúl szívében, de habár nehezen de visszafogom. -Várjanak, - Mondom lassan, nyugodt hangnemben. -nem akartunk problémát csak... játszottunk barátommal, levezettük a felgyülemlett feszültséget, nem akartunk problémát. Nem folyt vér, láthatja, nem vagyunk ellenségek. A hüllőt pedig ne zargassák ha kérhetem, ő nem ártott sem a csendnek, sem másnak. -Egy pillanat szünetet tartok, majd így szólok a gyíkemberhez: -Sayundinevornys, -Ejtem ki lassan a hangokat. -Kérlek tedd le a fegyvert, ne kelljen vérnek a porba hullnia. -Jegyzem meg kétértelműen, nem kételkedek benne, hogy a gyíkember nagy pusztítást vinne véghez mielőtt sikerülne őt leteperni.

Úgy hiszem, most jobb, ha a lovagra hagyom a beszédet, mégis csak jobban ismerheti a városőrök fajtáját. - Átkozott hüllő? Ez nekem sértő, pedig az a szerencsétlen gyík még csak a borból is alig ivott.

A gyíkember leengedi a fegyvert ahogy Zarczlav rászól, de ahogy a két őr közelebb lép hozzá rögtön vissza is kapja. Láthatóan nem tetszik neki a dolog de a két őr is beletörődik, így a pajzsaik mögül figyelik Sayundinevornyst.

-Engedjétek el őket. - mondja a tiszt, amelynek hatására a városőrök egy darabig még fognak titeket, majd egy hirtelen mozdulattal mindenkit eleresztenek és védekezőleg lépnek hátra, mintha csak arra számítanának, hogy mindjárt megtámadjátok őket. -Ha még egyszer verekedésen kaplak titeket bárhol a városban nem ússzátok meg az egy napot! Tünés! - mondja, majd peckesen elsétál a szakasza élén.
This message was last edited by the player at 20:12, Mon 05 Mar 2012.

-Ez valóban egy nagyszerűen kitalált dolog volt! - mondja a lány panaszkodva, miközben a hasát dörzsölgeti ahova nemrég az egyik városőr jól odasózott a kardjának a markolatával. -Legközelebb a főkaszárnya lépcsőjén próbáljátok meg szétvágni egymást, de több sikerrel, hogy az őröknek ne legyen dolga!

-Ügyelünk, rá hogy ne kapjon, további szerencsés napot. - majd mikor távozik, odasétálok Lothához, felsegítem, vagy csak simán támogatom ha szüksége van rá ha nem. -Jól vagy? -Kérdem tőle. -Bocsáss meg nem akartam gondot okozni. -Kérek tőle elnézést.  Közben egyszer a gyíkemberre pillantok, először hozzá akartam odamenni.

Mire feloszlanak az őrök, én is odaférek a csapathoz - Nos... beszéltem a kapitánnyal, azonban a parancsnokkal még nem tudtam... és nem is éppen egy életbiztosítás, legfőképp, ha kiderül, hogy egy bagázs vagyunk. - Odalépek a lovaghoz, és a kabátom ujjával ledörzsölök egy porfoltot a lemezekről. - Azt hiszem, nincs más nyomunk, már csak csodára, vagy a déli nemes harcosainkra számíthatunk. - Elpillantok a horizont felé, mintha ott lennének.

-Jól vagy? - siet oda Alesyer a nővéréhez gyorsan, mintha az csak halálos beteg lenne. Botját a porba dobja, mind a két kezével kezdi támogatni a lányt, akinek amúgy nincs rá szüksége.

-Igen, jól vagyok, köszönöm. - mondja a két érte aggódónak, láthatóan duzzogva, amiért mindenki túlreagálja a dolgot, pedig csak gyomron verték. Valószínűleg megszokta már az ilyen típusú ,,sérüléseket''.

A gyíkember alabárdján támaszkodva bólint Zarczlavnak, hogy jól van, ami nem is csoda, mivel hozzá sem nyúltak.

-Összetartó népek. - válaszol Karl a kereskedőnek, miközben közelebb lép a kis csoportosuláshoz, ezzel is arra utalva, hogy ők talán hoznak majd valami hasznos információt.

Amikor elengednek feltérdepelek és ráülök a sarkamra. Nem törődöm a körülöttem történő dolgokkal pár másodpercig. - Megint én. Miattam történt ez. "Mr. Laveillon, maga valóban következményekbe való belegondolás és egy apró megfontoltság nélkül cselekszik". Ahogy Emissa is megmondta. - Kissé dühössé válok és térdemre csapok, és ezzel lendülettel felállok, azután a többiekhez fordulok. - Sajnálom. Mindenkitől bocsánatot kérek.

Óvatosan elengedem a lányt, közben gyengéden végig simítom a hátát, hogy mégse olyan hirtelen engedjem el, na meg persze mert jól is esik. Furcsállva nézem, ahogy a kereskedő letörli rólam a port, de végül nem teszem szóvá. -Tehát semmi, semmi nyom. Nincs min elindulni, vakon botorkálunk az erdőbe. - Egy kis szünetet tartok. -Reménykedjünk ebben, hátha ők találnak valamit ami segítségünkre lehet. -Majd a vörös hajú fickóra nézek, kicsit meglep, hogy bocsánatot kér. -Főként az én hibám barátom, ne emészd magad, komoly baj nem történt. - Mondom neki halkan, halvány, kissé biztató mosoly kíséretében.

- Ha szükségesnek vélitek, később visszatérhetek a parancsnokhoz, de nem túl biztató hangnemben beszélt a kapitány az ő, és Emissa kapcsolatáról. - hangosan gondolkodom ezután - A városi őrök nagyon magabiztos emberek. A parancsnok bizonyára az őrség etalonja, olyan példaértékkel bírhat, hogyha azt mondja, hogy dél van, de köröttünk sötétség homálylik minden irányba, jobb, ha elkezdünk aggódni a nap sorsáért... Egyenlőre vehetnénk pár térkép mintát, visszatérhetnénk a fogadóba, leihatnánk magunkat, összeverekedhetnénk, és mire kijózanodunk,  és elkészülök a térképekkel, a barátaim is visszatérnek.

-Az őrök valóban biztosak a dolgukban. - mondja Alesyer, miközben nővére legnagyobb megkönnyebbülésére végre leakaszkodik róla és felveszi a botját a földről. -Azonban, hogyha egy ilyen zsúfolt és sokféleképpen tagolt várost egyben tudnék tartani, minden bizonnyal én is az lennék. Mellesleg én szívesebben körbenéznék a városnak néhány fogadójában a nővéremmel. Nem ismeretlen számunkra a vándor élet, hamar megtaláljuk a közös hangnemet az emberekkel és talán elkotyognak néhány olyan dolgot, amelyet a városiak általában maguk között sem szívesen beszélnek ki. - mondja.

Meglepődöm amikor ismét barátnak szólít a lovag, pedig nem érzem kiérdemeltnek ezt a jelzőt. Biztató mosolya ellenére ugyanúgy kellemetlenül érzem magam.

Mélyen egyetértően bólogatok- Szívem szerint én is ezt tenném, a szegény emberekkel könnyen megütöm a közös hangnemet, és sok kultúrát ismerek. Talán találkozok valakivel a környező törzsekből, akit még ismerhettem valaha. - kihajtogatom a térképet, hogy megpróbáljak keresni egy egyszerűbb emberek által lakott környéket. Ekkor feleszmélek Alesyer mondanivalójának végére - Nem kétlem, hogy megered a nyelvük, a kis színtársulatotok láttán. - ezt hangsúlyozom egy bátorító mosollyal. Messze esett az alma a nővérétől, de nem utaznak különb mesterségben, mint én.

-Igazatok lehet, nem érdemes itt rágni magunkat, mennyünk igyunk hát. -Mondom a kereskedőnek és a fiatalabb nőnek egyaránt, majd Laveillon felé fordulok, és egy félmosoly kíséretében, jegyzem meg neki. -A kocsma a nekünk való hely, ott aztán összeismerkedhetünk annak rendje és módja szerint. - Tekintetem ismét Lothára téved, közelebb is lépek hozzá. -A kellemetlenségre, vagy akármi másra való tekintettel esetleg lenne kedve, jó lovam Belfeghor hátán, mögöttem ülve utazni? - Kérdem a nőt.

-Mi? Hogy? - kérdezi a lány zavarodottan a lovon való utazás lehetőségét hallva -Én aztán fel nem ülök arra a szörnyetegre. Jobban bízom a saját lábamban. - mondja.

- Szörnyeteg!? - horkanok fel rosszallóan.

-Rendben, akkor mi ketten körbekérdezünk néhány helyen. Megpróbálunk még az éjszaka előtt visszatérni a fogadóba. - mondja. Egyértelműen arra utalt, hogy nem fognak messze menni révén a város nagysága miatt.

-Az ott! - mondja a lány fennhangon miközben Zarczlav fekete harci ménese felé bök. -Az előbb is láttam, hogy engem figyelt. Szinte biztos, hogy rossz szándékai vannak!

-Az csak egy ló. - mondja egykedvűen Karl miközben odalép Lothához és a lóhoz.

-Az csak egy ló! Mondod te! - fakad ki újból Lotha -Az csak egy patkány! Milyen kicsi és aranyos állat, betegségekkel fertőz meg minket, de az csak egy patkány! Az csak egy madár, de kieszi a földekből a magokat! Az pedig csak egy ló! Megrúg vagy leharapja a fél fejedet, de az csak egy ló ne félj tőle! - mondja, a végén már inkább csak magában duzzogva mintsem nektek szánva.

Egy halk mély hangú kacagás tör fel belőlem, majd mosolyogva Lothára nézek. -Hát persze, hogy téged figyel, okos jószág tudja mire érdemes vetnie tekintetét. - Bókolok, sajátos modoromban.  -Abban biztosíthatlak, hogy nincsenek rossz szándékai, ahogy nekem sem. Lába pedig biztosabb a fák gyökerénél, nem lenne mitől tartanod, de ha nem hát nem. Sok sikert, a fogadóban találkozunk. Először kezet akarok csókolni, de aztán mégis meggondolom magam. Majd a csapat férfitagjai felé fordulok. -Így sajnos csak egymást tudjuk megismerni. -Mondom a többieknek, de a szemkontaktust a kereskedővel tartom.

- Így hát rám hárul a nemes feladat, hogy a mámorító örömök tengerébe vessem társulatunkat, és a fogadós zsebébe pénzünk maradékát. - súgva folytatom - Már pedig egy csatamént meg lehetne ölni ennyi pénzzel. Óh, kérlek, ne vedd sértésnek! - fordulok Belphegor felé. Aztán kacsintok egyet a lovagnak. Sarkon fordulok, intek a többieknek, és visszaindulok a fogadónk felé, ugyanezeken a mellékutcákon. - Minden valamire való férfi tudja, hogy mivel lehet legjobban megalapozni az aranyat érő bizalmat. - Előveszem a "Modern vallási tézisek" és az "Ander kapitány jelentése" jelölésű tekercsek közül egy demizson bort, és a lovagnak nyújtom - Nem száradhatunk ki ezen a hosszú úton.

-Akkor a fogadóban találkozunk! - mondja a lány ahogy a sikátor végére érték, azonban ő és a nővére a másik irányba folytatják az utat. Lassan elvesznek a tömeg forgatagában és eltűnnek a szemeitek elől...

A csapat maradék tagjai elindulnak vissza a fogadó irányába...

Beszélgessetek nyugodtan, szólni fogok, hogyha megérkeztek.

-Látom ön ért az utazás rejtelmeihez, és azt is tudja mi kell a megfáradt lovagnak. -Azzal elveszem a bort és egy közepeset húzok belőle, igazán ízletesnek találom a nedűt. -Köszönöm. - Nyújtom vissza a borocskát. -Vezess hát az örömök vizén nagy kapitány. - Mondom tréfálkozva, lehet hogy az éh gyomorra ivott bor az oka de egész jól érzem magam. Vissza megyek Karlhoz, visszakérem tőle lándzsám és pajzsom, majd eloldozom lovam, és felküzdöm magam a nyergébe, ez mindig kihívás, hiába a két méter magas lovat páncélba megmászni nem túl könnyű.

-Nyugat-Óbastin szigeteki veres. A kapitányom szállította, személyes tartalék. Ander kapitány.... Jó ember! - nosztalgikusan elrévedve gondolok vissza a kapitányomra, máris honvágyam támad.
Jól meghúzom a demizsont, és a lovag kísérete felé emelem, kínálóan, meglendítem a szűkszavú vándor felé is.

A gyíkember közelebb lépked a lovaghoz miközben haladtok az utcán és jellegzetes berregő érdes nyelvén szólítja meg: -Próféta követője, idefele láttam a népemből néhányat és kötelességem meglátogatni őket. Napkelte előtt vissza fogok térni a fogadóhoz. - mondja, majd még egy kérdést is feltesz: -Vaj a Prófétának szüksége lehet még több fegyverre? - kérdezi Zarczlavot.

Azt hiszem legnagyobb szükségünket már nem fegyverekben leljük. - Figyelmeztetem a lovagot - Kezd túl sok is lenni... - toldom meg feszülten.

Karl szó nélkül elfogadja az italt amelyet Arkhaine nyújt neki, majd nagyot húz belőle. Láthatóan ízlik neki, miután elvette a szájától még visszateszi és egy keveset a szájában tart, hogy ízlelgethesse. A flaskát hol a kereskedő hol pedig Laveillon felé nyújtja, hogy valamelyikőjük iszik-e. -Arrafelé igazin értenek az italkészítéshez. - mondja, miután már lenyelte a nedűt.

A gyíkemberre nézek. -Igaza van Mr. Valournak, egyelőre elég kardunk van, de a segítség bármikor jól jöhet, most jobban járunk ha egyelőre csak kapcsolatként, lelendő segítségként tartjuk számon őket. - Egy kis szünetet tartok. -Vigyázz a véredre, nem szeretik itt népedet, ha baj lenne hivatkozz rám, én érted megyek, de kérlek ne ölj meg senkit, csak ha nagyon muszáj. Mikor az ég vöröslik újra látjuk egymást, addig vigyázz.

Mogorva hangulatom nem enged mosolyogni. Egész idő alatt Emissa szavai játszódnak le újra és újra a fejemben. - Belegondolás... Megfontoltság... Laveillon... LAVEILLON... - Majd Karl ragad vissza a valós síkra amikor hozzám tartja a flaskát, amit némán, leszegett fejjel utasítok vissza.

Visszaveszem a flaskát Karltól - Aranyat ér minden cseppje. - elteszem a maradékot a megszokott helyre - Ami azt illeti, sok pénzt jelentett nekem, amikor egyik reggelim mellé ezt szolgálták fel, azóta ebben utazunk, nem kevés sikerrel. - jegyezem meg büszkén.

-Laveillon, mi emészti lelked, amin ne segítene egy kis bor? -Kérdezem a szokatlanul mosolytalan íjászt, kicsit összeráncolom a szemöldököm. Biztos komoly gondja lehet, emészti magát, átok ez a léleknek, melyet csak önmaga oldhat fel. Gondolkodok magamban, de ez nem látszik érdeklődő arcomon.

Rátekintek a lovagra. Úgy érzem kiadnám minden lelki szemetemet, de ennek nem most van itt az ideje, végül mégis csak kinyögök pár szót. - Az nyomaszt, hogy nem gondolkozok, csak cselekszek, vagy nem cselekszek. Értem én, hogy itt nem lett komolyabb bajunk, de ha harc közben történik hasonló, akkor életek múlhatnak a hülyeségemen. - Kezem ökölbe szorítom és lehajtott fejjel haladok tovább. - A bor csak feledtetne, de nem oldaná meg a gondot.

Aha, szóval a kezdő harcosok, rákfenéje eszi ezt is. -Tudom komolynak látszik a probléma, de ne hagyd, hogy felül kerekedjen rajtad. Harcban add át magad a benned rejlő ösztönöknek, melyek vezeti kezedenek. Ez olyan mint az íjászat eleinte rosszul vetted a levegőt, remegett a kezed a túl erős idegtől, ujjaid sajogtak a fájdalomtól. Ahogy hozzá szoksz az íjhoz, úgy lesz belőled íjász, fokozatosan egynek érzed magad a fegyvereddel. -Egy levegővételnyi szünetet tartok. -A harcosok útja is ilyen, eleinte tétovák mozdulataid, ösztöneid későn törnek utat kezeidhez, félsz a következményektől, magadra veszed mások életének súlyát. Ezek a problémák idővel elmúlnak meglásd. Csak te leszel az ellenség és a fegyvered, ne tarts hiába semmitől, mikor a Hollók Ura válaszút elé állít te nem fogsz habozni, megcselekszed   mindazt amit megkövetel a helyzet. Ott és akkor megtanulod tisztelni magad és kardod által lelkétől megfosztott ellenfeledet is. Akkor férfivá értél - Mondom vörös hajú társamnak, lovam hátáról. Lehet kicsit fölényesnek hangzanak szavaim, ám minden nagyzó szándéktól mentesek.
This message was last edited by the player at 18:15, Tue 06 Mar 2012.

Hirtelen elillanni látszik mindaz amit eddig éreztem és felnézek a lovagra. Nem válaszolok csak nézek rá és próbálom megérteni mit is mondott. - Bölcsebb, mint amilyennek látszik. Tele tapasztalattal, amit emberek között szerzett... - Elrévülök a gondolataimban, majd egy idő után visszaszökik a mosoly az arcomra. - Ennyit megtehetek a csapatért. Muszáj úgy viselkednem, ahogy a csapat megköveteli. De egy pillanat?! Máris csapat tagjaként gondolkozok, amikor még csak nem is tudatosult bennem az, hogy majdnem lecsuktak. - Kissé mérgelődve tekintek magamra, de ezt már nem engedem kimutatni. - Miért kell folyton a rosszat meglátnom? Miért nem cselekedhetek úgy, mint ahogy Zarclav mondta? Nem kéne annyit gondolkozni, hanem engedni, hogy a helyzet irányítson. - Végül Zarclav mondatai után pár perccel csak egy szót ejtek ki, azt is alig hallhatóan, de félreérthetetlenül. - Köszönöm...

Látom fiatal társam megértette mit próbáltam neki elmondani, nem szólok neki csak némán bólintok. Úgy látszik, mégsem olyan elveszett, csak segítségre van szüksége, példára melyet követhet, ha csak ennyiben is de segítek neki, talán még együtt is ülhetünk a tölgy ágán. Addig viszont még hosszú út áll előttünk...

A gyíkember beszélgetésetek közben elvált a csapattól egy intés keretében még korábban.

Ti magatok pedig lassan visszaértek a fogadóhoz ahonnan indultatok. Már a mellékutcájában vagytok, bármelyik pillanatban megérkezhettek. Hogy mikor az rajtatok áll innen, akár a következő postban is.

Megörülök az fogadó környéki ismerős utcáknak és a mosolyom már az út felétől a helyén van, vigyorgok és végül elhatározásomat is megerősítettem. - Mindenesetre ma kirúgunk a hámból a kereksedő pénzén! Talán segít kitisztulni idebent, majd jöhet a többi. - Jobb kezemet a sérültnek nem igazán mondható oldalamra teszem és megnézem fáj-e még.

-Mutass tartást. - mondja a lövész Laveillonnak, miközben haladtok a fogadó felé. -Tartás nélkül nincs tisztelet, tisztelet nélkül pedig nincs élet amely megérné a folytatást. - mondja, zord arcával és monoton hangjával, amely jól cseng a hátatok mögül érkező utca zajával. -Ha pedig magadat nem tiszteled legalább elfogadás szinten, mástól sem várhatod el még a felét sem. - mondja. Kicsit furcsán hatnak ezek a szavak a zord és precíz lövész szájából, valószínűleg Zarczlav biztatása miatt intézi ezeket a ,,pozitív'' szavakat.

Mikor már lezártnak tekintem a témát, Karl szavai újra gondolkodásra intenek. Először rá majd Laveillonra szegezem tekintetem. -Karlnak igaza van. - Jegyzem meg, majd egy kicsit szelídebb formába próbálom burkolni a nyers de jó szándékú  kritikát. -Erényeid és vágyad mind önmagad kicsiny ládájában vannak elrejtve, hogy ezt kinyisd és megtapasztald mindazt ami oda el van zárva fel kell ezt a ládát nyitni. Ám itt az élet kihívása, a kulcsot is önmagadban kell keresned. Ebben a kalandban én vagy bárki más nem lehet segítségedre, csupán csak tanáccsal szolgálhatunk. -Mondom lágy hangon, hogy Karl szava élén tompítsak egy kicsit.

A Vasilij és Karl tanácsain, és az italon felhevülve beszállok én is a beszélgetésbe. - Nos, az én utam nem a pengék útja. Nem ismerem az istenedet, Lovag uram, de nem idegen tőlem az utad! Ha az alkalom cselekvésre szólít fel, cselekszem! Emelt fővel, becsülettel, félelem nélkül ki kell állnom a védenceimért, és önmagamért! Mindig is vesztett ügyért vívtam. Egy törzsbe születtem, rabszolgává tettek, a város bűnből szőtt falai alatti mocsokban éheztem, szomjaztam. Nézz rám! Nézzetek! Ma aranyban duskál mindenki, aki valaha velem tartott! Pokolba az esélyekkel, pokolba a sorssal, fegyver nélkül küzdöttem magamat fel a világ másik oldalára. - Majd visszafogott hanggal, csendesen fejezem be - Minden esetre én jobbszeretek gondolkodni.
This message was last edited by the player at 19:53, Tue 06 Mar 2012.

Lassan felsétálok a fogadó ajtajához, és megfodulok az ajtóban, hogy van-e még hozzászólnivalójuk a többieknek, vagy készen állunk-e rá, hogy alkoholba fulladjunk.

Nem tekintek hátra Karlra, viszont teljesítem a kérését. Kihúzom magam, de mivel ezt nem igazából szoktam, feltehetőleg bele lehetne kötni a tartásomba. - Kulcsok, ládák... Eddig teljesen mást nyújtottak. Apám, miért így neveltél? Miért csak edzettünk egész álló nap? Miért épp így gondoltad, hogy jó lesz nekem. -Ezek a kérdések egészen eddig még csak eszembe se jutottak, mindezt Zarclavnak és Karlnak köszönhetem. - Mégis mit csináltam én eddig? Pff... Már megint csak értelmetlenségeket zagyválok magamnak. Idővel meg tudom majd felelni, de nem szabad, hogy mindez elterelje a figyelmemet. - Egészen eddig nem hallottam ilyen hasonlatokat, talán azért, mert társaságkerülő vagyok, vagyis hát voltam. Túl újszerű mindez és kicsit nehéz megszokni.

-Az apám bátyja akinél kiskoromban laktunk, szintúgy kereskedő volt mint te magad, ígéretes jövővel. - mondja Karl. Az első szótól kezdte szokott hangneme uralkodik a mondandóján, a különbség ezúttal nem abban van ahogy mondja a dolgokat, hanem abban amit mond, ugyanis a zord lövésztől nagyon ritkán hallatok bármi olyan dolgot ami a múltjáról szól. -Végül az üzlete a lángok és a rablók martalékává vált. Ne vedd sértésnek, de nekem túlzottan kézzel fogható az életed. - címezi szavait a kereskedőnek, miközben őt is nézi, hogyha éppen lehet akkor szemkontaktust is tart.
This message was last edited by the player at 20:01, Tue 06 Mar 2012.

-Nem hiába, az erőt szerezni kell, azzal nem születik az ember. legyen az akármilyen természetű.- Fordulok a kereskedő felé. -Csak azok az emberek válhatnak a legjobbakká akik ezt megtapasztalták, mint Karl, vagy bármelyikünk, az akadályokon átlendülve kapunk új lendületet a holnaphoz. -Mondom miközben lovamról szállok le, majd elindulok bekötni az istállóba. - Várjatok, azonnal jövök. -Közlöm a többiekkel, majd sietve vezetem el lovam.

Bólintok Karlnak - Bármikor végezheti így bármelyikünk, karriertől függetlenül. - Kinyitom az ajtót, és befelé terelem őket, megvárom vele a lovagot is.

Zarczlav leszáll a lováról és az istálló felé vezeti a fekete harci ménest. A kis épületrészben az övével együtt pont fél tucat ló várakozik a gazdájára. Ahogy a lovag belép a kétszárnyú ajtón megcsapja a jellegzetes szag és az első dolog amit meglát, hogy a lovászfiú egy ló csutakolását befejezve rohan felé: -Hagyja csak uram, majd én gondoskodom róla! A napokban már jól megbarátkoztam a jó lovával. - mondja és már nyúl is a kantárszárért, hogyha odaadod neki.

A fogadóban nagyjából másfél tucat ember van bent ilyenkor, de semmi különös esemény nem üti meg a szemeteket.
This message was last edited by the GM at 20:18, Tue 06 Mar 2012.

-Rendben fiam, köszönöm. - Szólok kedvesen a lovászfiúhoz. Majd odasietek a rám várakozó kereskedőhöz, ráteszem vállára páncélos tenyerem, úgy sugallom neki, hogy ő menjen be előbb az ajtón.

Egy mosolyt eresztek a lovag felé, és besétálok. Odaállok a pulthoz - Jó uram, a legjobb italaival küldjön nekünk egy pincérhölgyet, garantálom, nem fog sokat pihenni ma este!

A mosolyra mosollyal felelek. Mielőtt belépnék a fogadóba, hátrafordítom fejem és alaposan szétnézek magam mögött, ezt a cselekedetem nem tudnám pontosan indokolni. Végül belépek az ajtón, majd óvatosan behajtom azt. Látom gazdag barátom már intézi az italt, így a helyválasztás rám esik. Tekintetemmel végigpásztázom a termet, egy viszonylag nyugodt zugot keresek, ahol békésen, mindenféle külső hatástól mentesen iszogathatunk.

A lovászfiú lelkesen vezeti el Zarczlav lovát, azonban a férfi többet már nem lát a dolgok történéséből mivel elhagyja az istállót.

-Clara, a legjobb borunkból hozz az uraknak! - kiált a fogadós a ahogy a kereskedő italt rendel. Az éppen az egyik asztalnál italt és ételt pakolászó lány kiáltása hallatszik fejetek felett: -Máris Mr.Lardir! - majd hamarosan látjátok ahogy eltűnik a raktárhelyiség bejáratánál.
-Három ezüst lesz. - mondja nektek miközben várakoztok a lányra, aki nagyjából nagyjából két perc múlva meg is jelenik egy tálcával a kezében és elétek rakja. Egy szokványos borosüveg van rajta valamint négy pohár. Címkét nem láttok az üvegen azonban amint kibontjátok megüti az orrotokat az illata, valószínűleg elég öreg bor lehet, hogy ennyire erős és jellegzetes ,,szaga'' van. Kóstolásra pedig még inkább elégedettek lesztek az itallal, ugyanis valóban kiváló bort kaptatok ennyi pénzért.

/ha helyet foglaltatok valami asztalnál oda, ha a pultnál vagytok akkor természetesen oda, ha a szobákba mentetek fel pár perc késéssel ugyan de oda is felviszi/
This message was last edited by the GM at 20:39, Tue 06 Mar 2012.

- Leülünk idelent mulatni, vagy felmegyünk beszélgetni a szobáinkba? - Kérdezem tárt karokkal.
This message was last edited by the player at 20:47, Tue 06 Mar 2012.

Nézem még egy pillanatig a helyeket, de végül csak megrázom a fejemet, hajam aprót libben a mozdulattól. -Menjünk fel, én azt javaslom, ott nyugodtabban beszélhetünk. - Válaszolok, de még azért kérdőn az íjászokra nézek.

Vigyorom a palack láttán helyére szökken és mai gondjaim kezdenek lecsúszni a vállamról. Hozzáfűzni valóm igazából nincs a dolgokhoz, de véleményemet én is kinyilvánítom. - Fent nyugodtabb lenne, az biztos.

Elindulok felfelé, intek, hogy kövessenek. Mosolyom kiszélesedik.

-Az ezüstök uram! - kiált a fogadós a felfelé haladó kereskedő felé aki az italt rendelte, miközben a pult mögött a férfi irányába tesz néhány lépést.
This message was last edited by the GM at 21:07, Tue 06 Mar 2012.

- De mennyi? - kérdem a pincérnőt az itallal, hogy ne kelljen kiabálni.

-Három ezüst, még én is hallottam. - mondja Karl aki éppen Arkhaine mögött haladt a lépcsők felé. Hangjából ezúttal nem a monotonitás érezhető, hanem mintha csak azt súgná mindannyitok fülébe, hogy: szép kis kereskedő, elfelejt fizetni de még az összeget se jegyzi meg.

Odaadok a nőnek hat ezüstöt - Legyen kiáltótávolságon belül, meg fogja érni! - kacsintok rá.

Követem felfelé a csibészes férfit, mikor megtorpan, én is vele torpanok, majd mikor elfelejt fizetni, egy halovány mosolyt megengedek magamnak.

-Én nem vagyok... az a fajta lány. - mondja Clara, miközben el is pirul és elveszi a pénzt tőled, de hacsak nem nyomod a kezébe a pénzt akkor csak három ezüstöt.
Az ilyen polgári fogadókban nem lehet mindennapos hallania ilyet és még annak ellenére, hogy érezni rajtatok valamennyit már ittatok ezért nem is vehetett titeket túl komolyan, az elpiruláshoz minden bizonnyal közrejátszik a kereskedő megjelenése és édeskés hangja is, már ha nem ez az egyetlen kiváltó oka.

Ahogy megtorpantok a lépcsők előtt, Karl egy kicsit közelebb lép a kereskedőhöz.

- Nem vagy az a fajta lány, aki a borravaló ellenében hozna nekünk még egy üveggel, nehogy kiszáradjunk? - a kezébe nyomok 4 ezüstöt - Köszönöm, elmehet! - Karlhoz fordulok - A kapitány említette, hogy vadászhatnak rám. Nincs mit tenni, nézzük a jó oldalát, le tudom tesztelni új késeimet. - Megekresem a szobám ajtaját, hogy beinvitáljam a többieket.
This message was last edited by the GM at 21:48, Tue 06 Mar 2012.

A lány továbbra is erős pírrel az arcán veszi el a négy ezüstöt és követ titeket felfele a szobátokba, majd ahogy le tudja tenni a tálcát meg is teszi és elhagyja a szobát. Odabent teljes rend van, láthatóan csak takarítani járt a szobában azóta, hogy a kereskedő és kompániája elhagyta a bérelt menedéket - kicsit meglepő is számotokra, hogy ebben a kis fogadóban ennyire ügyelnek a rendre, Emissa jó helyen rendezte meg a találkát és számított is arra, hogy ez marad további szállásotok is.

Zarczlav számára ismerős lehet a szoba berendezése, ugyanis pont ugyanolyan mint amit ők fizetnek két társával együtt. Egy nagyobbnak nevezhető előszoba valamint három kisebb hálóhely, amelyek mind erre az egyre nyílnak.

Egy csomag fejadagot előpakolok kabátom egyik mély zsebéből kísérőnek. - Karavánőr kiszerelés, mindannyiónknak elég csemegézni. Élelmiszerben utazunk elsősorban, nem hagyjuk az árúnk után vágyakozni embereinket.
This message was last edited by the player at 22:08, Tue 06 Mar 2012.

Érdeklődve nézek körbe a szobában, kissé meglepődve szemlélem, hogy mennyire hasonlít a mienkre. Egyelőre nem foglalok, helyet, csak állva nézem ahogy a kereskedő, mély zsebéből valami élelem félét pakol elő.

Jól meghúzom a bontott üveget, majd össze-vissza szaladgálva összehordom a lakosztály összes székét, hogy legyen elég mindannyiónknak. - Kérlek, foglaljatok helyet, csipegessetek az élelemből kedvetekre, igyatok velem, felejtsétek el gondjaitokat. - Az ajtóra, majd Karlra pillantok - De a fegyvereinket tartsuk közel, furcsa emberek bámultak odakint... - szokásos nyugtató, lassú hangomon hozzáteszem - de nem számítok problémára. Csak hogy ne ázzon át a torkunk vitorlája, hadd fújjam alkoholtengerünk szeleit kellemesebb vizekre! Ha elvégezzük a feladatot, és Emissa kifizet minket... - hatásszünetet tartok, hogy mindannyian bele tudjanak gondolni - mire fektetnék be magukfajta emberek? Úgy értem mire költ egy állig felfegyverzett lovag, aki aligha ért máshoz, mint a harc, mire költ egy vándor, aki a családjával törődne, de mégsincsen neki? - hadarva, magyarázkodóan hozzáteszem - No de ne vegyék sértésnek uraim! Tudom, hogy nem elsősorban a pénzért vagyunk itt, de mégsem vetné el egyikőnk sem a tengerbe az aranyat!

Próbálok nem tolakodónak tűnni, de amikor megemlíti a kereskedő a furcsa embereket, akkor próbálok úgy leülni, hogy minél kisebb szögbe lássak rá az ajtóra. Amikor kiejti a vándor szót zsebes társam, akkor várok egy kicsit, hogy más válaszolhasson a kérdésére, majd amikor elérkezettnek látom az időt, felelek. - Nagyrészt egyszerű élelem és néhány vessző. Nem élek fényűző életet, nem is igénylem. Fiatal koromban tevékenykedtem kisebb kertekben, így meg tudom különböztetni a zöldséget a gyomtól, tehát egy megművelendő kis földecske már elég kiinduló hely lenne.

-Nekem sincs nagyobb vágyam, mint egy zug, egy család, ahol végső napjaim tengethetem. Egy nő ki begyógyítja az élet okozta sebeket. Egy fiú kinek átadhatom mindazt amire a hollók ura megtanított, és azt is amit magamtól tanultam meg. Egy kis ház hol gondtalanul élhetek, hol nem kerget ellenség, kivel fájna leszámolni. Ezek az én vágyaim, melyhez a pénz csak segítség. - Mondom halkan egyaránt a kereskedőnek és az íjásznak.

- Jómagam is hajlok rá, hogy messze jövendőbe vessem lelkem tükreit, de a letelepedés minden bizonnyal távol áll még mindannyiónktól, és ne próbáljátok megcáfolni, hogy nem fogtok csak úgy letelepedni, miután ennek a dicsőséges munkának vége szakad! - válaszolom felindulva, majd még hatalmasabb lendülettel kezdek neki újra - Egy cég, egy zsoldoscéh, csempészhálózatok, egy hatalmas földbirtok, egy erőd, egy saját város, királyság, az egész világ! Ez mind odakinn vár! Ott már bárki letelepedne, de mi, mi nem fogunk megelégedni holmi csavargó hírnévvel, egy szalmatetejű, tűzre való házzal! Harcosok vagytok mind, mutassatok lelket, határozottságot, grandiózus célokat! - újra a csendesebbik, lágy hangnememben fejezem be - Persze nem látom mit ne kívánhatnánk egy kis házikón, békés, egyszerű asszonykán, és kis kerten. Egyszerűen csak többre vagytok hivatottak, halljátok szavam!

Könnyed mosoly kíséretében szólok a kereskedőhöz. - Talán igazad van! - Elveszek valamit a kicsomagolt élelemből, majd hátradőlök a széken. Elrágcsálva a falatot a lovaghoz fordulok egy, már régóta égető kérdéssel. - Bocsásd meg tudatlanságomat kérlek, de nem ismerem Holló Istenedet. Mesélnél róla?

-A pénzről kérdeztél barátom, nem a csodás dicsőségről. Mely olyan akár a szép asszony egy hűvös éjjelen, hirtelen átölel, felmelegít majd egy pillant múlva felpofoz és ott hagy magadra. Akárhogy is nézem, a mi dicsőségünk nem a hősök dicsősége, az amiért a nép éltetne, hanem az amiről senki nem tud csak élvezi hasznát. Akkor is ugyanúgy köpni fognak a hontalan külhoni lovagra, mint most, csak akkor éljenzik ha öl és vér festi páncélját. - Egy kis szünetet tartok, ha kezem ügyébe van a bor iszok is belőle. -A hírnév nem az én utam, a dicsőség éltet és hajt, de egy idő után már csak a halálba. Ott és akkor kell elutasítani a csalfa szeretőt és keresni egy igazat. Már életem felén túl figyelni kell, mikor csábít a halál, húz a mély. Elég bátornak kell lennem hozzá, hogy vissza is tudjak lépni egyet. - Nézek komolyan a lelkes ifjúra. Látom téged még nem tört meg az élet, nem is kívánom neked, maradjon lelked kortalan, sose tudd meg milyen az amikor nem érzel mást csak hideget és a remény helyett csak a köd lebeg a szemed előtt

Kicsit magam elé tekintek, majd az íjászra. -A Hollóistenről akarsz hallani? Hát legyen mesélek neked róla. Ő az ki élet és halál ura, ki ül az élet öreg tölgyének legfelső ágán, kristálytrónján őrzi azt, onnan dönt el ki milyen magasra kerülhet. Ő vigyázza lépted a farkasoktól, melyeket vonz a hibák szaga, és marcangolva tépik lelked. Ő ad erőt, hogy felülemelkedjek hibáimon, megbocsátsak magamnak számtalan bűnömért, hogy becsüljem ellenségimet még a halálon is túl. Ő az aki nem kér sokat, de annál többet ad. Nélküle nincs reménye a magamfajtának semmi jóra. Minden becsület tőle fakad, kegyelmet és halált oszt kezem által. -Egy levegővételnyi szünetet tartok, közben átgondolom szavaimat. -Anyaföldemen néhány rend már felismerte hatalmát, de nem terjesztjük igazságát csak munkálunk az által. Ez hit kérdése barátom, és csak akkor ér valamit ha magad ismered fel a hitet. Látod ez is magadban dől el, mint annyi minden más, szinte az egész életed magadon múlik. Akarsz még tudni valamit? Szívesen mesélek, hogy okulj belőle. -Mosolygok halványan, a szokásos bizalomgerjesztő módon.

- Felénk rég nem jár már isten. - kortyolok egyet a borból - Szar van nyakig, gyűlik a falak alatt, mögöttük bújnak a nemesek, áldott tudatlanságban, a pénzüket és falakat használják szemfedőként, és kétségbeesetten kapálóznak, nehogy elérje őket végzetük. - csippentek egyet az ételből - Én mondom, ha élve hazatérek, az összes pénzt és hatalmat, és ki tudja mit kapunk még Emissától, arra fogom fordítani, hogy felülkerekedjek a monopóliumokon, nyakukba szakítsam a pórnépet, és többet nem rekesztünk ki senkit a falakon kívülre. Pokolba is, letépetném az összes téglát, de az már könnyelműség lenne. - újabb korty követi átlagosnál könnyeben száradó torkomat - A bürokrácia és korrupció istenei rágják lábszárunkat. Emissa, Boskel, és magatok féle emberek kellenek oda, ha valaha meg akarom váltani magamat, már pedig rohamosan közeledik a valaha időpontja!

A tálcán lévő borból az egyik, hozzám közelebb eső pohárba teletöltök, majd visszadőlve egy kis étellel a kezemben elkezdek enni, inni. Figyelemmel kísérem a lovag szavait, amikor a halál őréről és uráról beszél. - Egy isten... Nem sokat hallottam felőlük, apám sose mesélt semmiféle istenről. A pórnép hívta fel a figyelemem a 'ribancra'. Szerintem nem illeti meg a név, bár nem tudom mit követett el. - Amikor ismét arra utal, hogy magam döntök ezen dolgokról elhatározásom véglegessé válik. - Ideje kicsit kutakodni magamban és rálelni a kulcsomra. - Amikor elfogyott vagy az étel, vagy a bor kicsi szünetekkel pótlom, nem akarok feltűnően zabálni, pedig igazán jól esne.

-Azok nem istenek, azok csak a kárhozat fehér farkasainak e világra szült átokverte fattyai. Az igaz Isten felettünk szárnyal, letekint ránk, de nem szól ügyeinkbe ezért oly sok sínylődés. A Hollóisten, vagy akár melyik másik igaznak vallott istennek nem feladata az itteni dolgokkal foglalkozni, hanem a saját birodalmába válogat igaz embereket, kik akár ott is méltón szolgálhatják magasztos ügyét. Bármely isten amely ezen a világon jóval kecsegtet az hamis. -Újra iszok, most valamit eszek is hozzá, már nem elég a bor, hiába finom. -De meglássátok célunk nemessége itt is jót fog tenni velünk, tanulunk egymástól, megértjük az eddig meg nem értett dolgokat és lelünk egy kis örömet a végtelen harcban legyen az akár kézitusa, akár a forgó nyelvek párbaja, vagy akár elvek és istenek fékezhetetlen örök civódása. A jutalom nem marad el akár sikerrel járunk, akár a sárba hullunk. -Végül a kereskedő vállára helyezem súlyos kezem. -Fiam, célod nemes de vigyázz, túl merész az út, nehogy megtörd magad, maradj vidám és lelkes, kerüld az élet sötét vermeit mert onnan csak úgy juthatsz ki ha ott hagyod lelked egy fontos és szép darabját. - Beszélek tovább, magamba feledkezve borgőzös fejjel.

Miközben életetekről, filozófiátokról és vallásaitokról beszélgettek Karl csak csendben hallgat. Amikor a kör hozzá ér elveszi az italt és iszik belőle majd tovább adja, láthatóan figyel arra aki éppen a szót viszi és árasztja magából a mondandóját, azonban nem szól egy szót sem, csak figyel.

Mindeközben odakint lassacskán kezd az idő naplementébe fordulni, de egyenlőre még világos van, éppen csak elkezdett az idő éjszakába fordulni.

- Merész út az én utam, kard nélkül járom, de fegyverem élesebb, mint pengék rengetege, ez az egyetlen pajzs és dárda, ami utat tud vágni a korrupció rengetegében. Ma már a szörnyek és banditák nem a főutakon és az árnyékokban rejtőznek, ma már ott ülnek fent a trónokon, és teraszokon. A mai napok szennyes, nyomorúságba taszító csatáit már nem a véres mezőkön vívjuk, hanem királyi udvarokban, és bíróságokon. - kortyolok még egy utolsót az italból, és ezzel mára abbahagyom az ivást, kínálva intek a többieknek, hogy fejezzék be az üveget. Csippentek egy utolsót az ételemből, és megtörlöm számat. Végül hátradőlök a székemben, és jobb híján elkezdem egyik késemet tanulmányozni, amit itt vettem.

A bor kezdi eltompítani az agyamat és kellemes, bizsergő érzés tölti meg a fejemet. Pár perccel később, miután a csipegetésből úgymond jóllaktam, felteszek egy kérdést Zarclavnak. - Szabad-e tudni, hogyan lettél lovag? Mindig is érdekelt miféle esemény segíti lovaggá az embert.

Ahogy Laveillon inni próbál a borból már csak néhány csepp marad az alján amely éppen csak arra elég, hogy száraz száját megnedvesítse. Az üveg jó borotok elfogyott és már javában mindannyitok fejébe szált az ital.

- Halljuk halljuk!

Ahogy egyre beszélek, egy furcsa ám kellemes érzés kerít hatalmába. Mintha csak a fiaimnak mesélnék. Mielőtt még belekezdenék történetembe válaszolok gazdagabbik fiamnak. -Ne becsüld alá a kar erejét fiam, számtalan vitát vívtam már nagyurak nevében lándzsával, páncélt pedig nem a szavak miatt hordok, -Nyomatékosítás végett páncélomra csapok. -a szó az szó, az erő az erő, mindkettőnek megvan a helye, még ma is. Ne mondj mást mert megmutatom mire jó az utóbbi. -Fenyegetőzök nevetve. -Kíváncsiságotok csillapíthatatlan barátaim, de én megpróbálok ezzel is dacolni. - Egy kicsi szünetet tartok és fájlalóan veszem tudomásul, hogy nincs több bor a szobában, majd folytatom. -Ki kell ábrándítsalak benneteket, nem önszántamból léptem erre az útra. Mondatnám, hogy a Hollóisten terelt rá, de ez nem így van, a nyomor volt az amely belökött a sötétbe. Kilencen voltunk testvérek, én a kilencedik, nem volt már pénz így szüleimnek meg kellett válniuk tőlem. A Hollóisten fiai ragadtak ki a mocsokból, ők vittek rendházukba, öt vagy hat éves lehettem, nem emlékszem már. Azóta gyakorlom a lovagi életet. Párbajoztam nemzetek sorsáért, Istenem igazáért, mások oltalmazásáért, vagy csak magáért a becsületért. Mindig sikerrel járta, akkoriban még Hollónyelv nélkül is. Küzdöttem de megróttak, álmodtam de megtapostak. Eztán követtem el hibámat... -Itt megállok, tekintetem a távolba réved és elsötétedik.

Együtt érzően Zarclav vállára teszem a közelebbik kezemet és nem szólok semmit. - Szerintem tudod mire gondolok... Neked is hasonló gyermekkorod lehetett, mint nekem. Különbség csak az, hogy neked akadt segítség, míg nekem egyedül kellett rájönnöm mindenre. - Pár pillanat múlva visszadőlök a székbe és várom a további eseményeket, mivel már eddig is elég sokat beszéltem. - Talán rám is rám kérdeznek még ma este.

Véget ér nyugodtságom a lovagom szavainak hallatán, bortól forró szenvedélyben szólalok fel újra - Pokolba a hibákkal! Saját magad felett csak te magad mondhatsz ítéletet, ha pedig istened kezébe adod sorsodat, bízhatsz benne, hogy nem fog holmi fattyú bíró módjára ítélni, hanem maga az igazság lesz az ellensúly lelked mérlegén! - Komolyabb, megfontoltabb hangnemben hangzik további bölcseletem - Mégis, soha, de soha ne kívánd hibáid feledtét! Ha felednéd őket mi történne? Újra beléjük esnél, valahol egy másik, messzi úton. Ez az ember sorsa, hibázzon, hibázzon, de soha kétszer ugyanazon verembe ne hulljon bele. Fogadd el hibáidat, ne bándd őket, állj fel, harcolj újra! Látom te már megtetted, de vágd el kötelékeidet, mielőtt még nyakadra feszülnének! - Végül visszatér a bölcs, nyugodt, rendíthetetlen egyensúlyt sugárzó hangnemem - Persze ezt nem kell neked mondanom, bár az egész világ hallaná inkább! - A szoba falára bámulok, elmerengek, majd újra rákezdek - Érdekes társaságod van, mégis hogy ismerted meg őket?

Ahogy tekintetem kitisztul, először a kezét vállamra tevőre, majd a kereskedőre nézek. Arcomon semmitmondó kifejezéssel hallgatom az ifjú szavait. Azt hiszed nem tudom fiam, de te sem tudod mit jelent mikor kijőve a sötétből, az lelkedben marad és olyat teszel amire nem a szíved biztatott, hanem a benned burjánzó sötétség. Az ilyet nem lehet megbocsátani sem pedig feledni... Csak megyek egyre, de hiába, a teher nem kopik. Örömmel veszem, hogy senki nem firtatja, mélyen elzárt érzelmeimet. Arcomra egy keserű mosolyt erőltetek, és így folytatom: -Sokat beszéltem már, az ő részét mesélje érdekes barátom Karl, mikor elér az én részemhez átveszem a szót. Utána viszont ti meséltek, had hallgassak én is egy kicsit. Jó lesz-e így? -Kérdezem a többiektől, mire mondatom befejezem hirtelen jött rossz hangulatom is tovaszáll, halvány mosolyomba valódi élet költözik.

Karl kicsit megdöbbenten veszi tudomásul, hogy az ő személye is szóba került és először értetlenül néz Zarczlavra amikor arról beszél, hogy a saját életét mutassa be ő maga, majd a lovaghoz szól, de igazából mindannyitoknak címezi: -Az én életem a legtöbb ember számára megvetendő és elítélt. - mondja egykedvű monoton hangján, miközben a padlót bámulja.

Amikor a boros flaska nálam fogy ki felkérem a kereskedőt, hogy helyettem szólítsa meg a pincérnőt. - Drága Arkhaine! Kérlek hívd ide a pincérnőt, nekem nem erősségem az ékes beszéd. A következő kört én állom! - Amikor Zarclav felkéri Karlt, hogy meséljen múltjáról érdekesen pillantok rá, de amikor röviden letudja felharsanok. - Ugyan Karl! Szerintem itt mindannyiunk közül nekem van a legelítélendőbb életem. Eddig senkinek sem meséltem múltam stötétjéről, de ma már megígértem magamnak, hogy kiadom azt, amit ki kell. Másképp nem várhatnám el, hogy megbízzanak bennem. Az előítéletek pedig emberfüggőek. - Együttérzésemet kifejezve egy csekély sóhajtás után Karlra tekintek szintén együtt érző mosollyal.

Ittunk eleget. - Nem szólok, csak hozzávágom a flaskámat a maradék borral.

Egy kicsit meglep, hogy a kereskedőnknek ennyi bor elég is volt, majd meghúzom a flaskáját. - Azt hittem erőssége az ivászat, mégsem kér már többet. Nekem ettől több kell a lazításhoz, de lehet, hogy nem kéne több, bár én még szomjas vagyok. - Ha Karl épp nem beszél, röptibe megkérdezem Zarclavtól és Karltól; - Ti szomjasak vagytok még? - A választ megvárom és a flaskát továbbnyújtom valakinek.

Karl csak nevet egyek a dolgon amit mondasz. Furcsán hat a zord lövész hangján a nevetés és arcán is az a groteszk mosoly amely megjelenik csak a legtöbbetek azt eredményezi, hogy végigfut a hátatokon a hideg. A Laveillon által nyújtott flaska felé nyúl és elveszi, iszik belőle majd tovább adja Zarczlavnak. Miután megtörölte a száját kezd csak bele rövid mondandójába: -Mint mondtam, a megvetés árnyékából meg eleget láttam. - mondja, ezzel is elutasítva a múltjáról való társalgást.

Aki innentől kezdve iszik majd az dobjon kitartás/állóképességre!
This message was last edited by the player at 16:30, Thu 08 Mar 2012.

Nem felelek Karl szavaira, egyszerűen csak elfogadom. Ha az asztalon van még csipegetni való, elveszek valamit és majszolni kezdem.

Elveszem a flaskát és egy igazi embereset húzok belőle. -Jó borból sosem elég. - Válaszolok Laveillonnak, majd Karlhoz fordulok. -Ha nem hát nem. Akkor visszatérek az eredeti kérdéshez, hogy hogyan is találkoztunk. Egy zsoldos táborban kerestem a kenyérre és a borra költendőt, ott találkoztam Karllal, és a jó gyík barátommal is, Emissával és Sayun..dinevor..nysszal az oldalamon küzdöttem tíz zsoldossal kik az életemre törtek, ezek barátommal is kibabráltak, egy híján mindnek vére folyt azon a délután. Méltón temettem őket így még talán együtt ülhetünk egyszer a tölgy ágain. Na de most már elég legyen beszéljetek ti fiatalok! Mi szél nyűtte meg így a te lelkedet fiam? -Kérdezem a vörös hajú íjászt, majd még hozzá teszem. -Ne szégyelld nekünk elmondhatod, persze csak ha jól esik. -hangom harsány már a bortól, mosolyom pedig egyre furcsább.

Mély levegőt veszek, majd Zarclav szemébe nézek mélyen, azután ismét magam elé bámulok. - Nem tudom mi az igazi nevem. Apámmal és anyámmal folyamatosan menekültünk, míg egy napon megölték az anyámat. Másnap máris máshol ébredtem, valószínűleg éjszaka költöztetett át apám. Öt éves se lehettem, bár arra az időszakra más emlékem nincs. Amikor idősebb lettem apám egész napokat gyakorolt velem. Ekkor fogtam kezembe először íjat és tanultam még rengeteg életrevaló praktikát. Pár évre rá apám is úgy végezte, mint anyám... - Lehajtom a fejemet és hatásszünetet tartok. - Aznap felmarkoltam az apám keze által készült íjat - A hátamon fekvő íjra bökök - Ő Éjszélnek hívta és azt mondta, hogy hasznomra lesz. Azért is őriztem meg, mert ez az egyetlen tárgyi emlékem, amit a saját kezével készített. A további életemet úgy éltem, ahogy tudtam. Sötéten, utcák között kóborolva, néha zsebeket metszve. Bár erről a foglalkozásról hamar lemondtam, mivel nem tudtam a lelkiismeret miatt aludni. Más csínytevés is szükséges volt ahhoz, hogy életbe tudjak maradni, valamint néhány kisebb faluban nem látnak szívesen. A Laveillon nevet rám ragasztották néhány éve, nem messze innen, hajam viseletét pedig apáméról mintáztam.

Némán, zord tekintettel hallgatom Laveillon történetét, mikor befejezi így szólok hozzá megértőn szelíd tekintettel: -Az élet a te gyerek korod is elnyelte feneketlen, posványos gyomrába, a jó emberek mind így kezdik. Ne bánd egy percig se, hogy nehéz volt, mert az is lesz, ezt már régen megtanultam a hosszú vágták során, mikor az ember csak néz előre és csak a hibáin emészti magát. Ez a próba edzett meg, és úgy látom ki álltad fiam, nem vagy rablógyilkos, sem útszéli csavargó, harcos vagy az igaz oldalon, és nem számít, hogy fáj attól tudod, hogy még mindig élsz. -Még egyet húzok a borból, majd a kereskedő felé nyújtom. -Igyál, hisz te emlegetted a tivornyát. Igyál úgy könnyebben jár a száj és nem facsarodik annyira a szív. Mond hát el a te történeted is! -Biztatom, harsány hangon az ifjút.
This message was last edited by the player at 17:13, Thu 08 Mar 2012.

Már így is gyanúsan mosolyogva utasítom el az italt - Nem szoktam addig húzni a tivornyáimat, míg ki nem dőlök, mint a templom tornya, amit homokra alapozva, lángoló csigák milliói húznak a tornádóban. Már a hasonlatok sem mennek igazán. - Ekkor hatalmas böfögés tör ki belőlem, mint mennyek döreje, az Urak országából elsütött ágyú, ami a haladók falain rója le célját, parancsoló, határozott dallammal az oroszlánok legbátrabbikának is félelmet súlytana szívébe. - Nos, uraim, - végignézek mindannyiójuk tekintetén - nem régen születtem, alig régebben két évtizednél. Egy törzsbe születtem, mely elkerülte a környező birodalmak figyelmét, szegény hely volt, nem volt mit bekebeleznie a javakra éhző uraknak. Sosem csatlakoztunk egyik alapító klánhoz sem. Semanefris sámán csak a bajt látta a civilizációban - ,,A civilizáció! Vak népek, velejéig romlottak, ők űzték el az Istennőt, de meglássátok, mi visszahozzuk őt hitünkkel!" - Azóta sem láttam nyomát istenségnek... - mélabúsan szólalok újra - Lesúlytott ránk Ildaq ostora. - nagyot nyelek, emlékeimben félig elmerülve - Egy oka volt, hogy túléltem. Már életem hajnalán is én voltam törzsünk küldötte. Sosem értettem a harcászathoz, vadászathoz, sosem érdekelt. Szerettem a többiekkel játszani, gerelyt, és bumerángot dobáltunk, hol egymásnak, hol célpontra. - újra fellelkesedek -Nékem voltak a legszebb dobópengéim, én jutottam hozzájuk először, a törzs sosem használta őket azelőtt. Mit gondolsz, csináltam? - mindekinek egyenként intézem a kérdést tekintetemmel - Vettem, egy marék értéktelen csontért, nem másért! - kéjes mosollyal mondom tova - Ildaq nomádjai barbár népek, akinek esze van, az szolgálójuk, így éltem túl, közel egyedül. Nincs mit mesélnem, kőfejű, ércagyú barbárok, ki sem tudják használni a képességeimet, ha nem győzöm meg őket minden egyes döntésük helytelenségéről. Tettem gazdámnak, Grevetornak, kéjes, mézes, aranyozott ígéreteket, hogy csak jól jár vele, ha elenged a Kereskedelmi Szövetségbe szerencsét próbálni. Kapcsolatok, pénz, nők, ital egyszerű elmék vágyai. Azóta sem láttam, nem is kell neki senki, aki pengéit övében, nem ellenségeiben hordja. Hamar átvettem az irányítást, sok barátot szereztem, már hajóim is vannak. Echas, Eldnn, Kelgha, Ander, mind jó emberek, egymást ragadtuk el a sors gyötrelmeitől. Látod, már It'drau és Ch'toryer is kezembe helyezték sorsukat, és soha el nem feledem nekik. A karaván őrei voltak, amivel érkeztem, a többieket lemészárolták. Sokuk halála az én hibám, nem vagyok igazi harcos... De ez már a múlté, nemde?

Nyugodt mosollyal dőlök hátra - Megkaptad a választ, ennél értékesebbet már nem tudok adni a világon.

Kérek mindenkitől egy észlelés tesztet!

Székemben ülve majszolgatok nyugodtan, érdeklődve figyelve Valour szavait.

Feszült figyelemmel kísérem a remekül előadott történetet, nem értem, miért nem iszik az úrfi de nem zavar annyira, az ő dolga. -Bizony érdekes a történeted, joggal mintázhatnák rólad az ambíció szobrát barátom. Ha egyszer végzünk itt te még újszülött bárányként fogod öledben simogatni a világot. Viszont továbbra is azt mondom ne törd meg magad. -Mondom a kereskedőnek, még egyszer egy mozdulattal megkínálom a saját borából, ha nem kell neki tovább adom a vöröshajúnak.

Karl vág bele a lovag szavában miközben az éppen a mondandója vége felé jár: -Emberek vannak az ajtónk előtt. - mondja egykedvűen és halkan, hogy kívülről ne lehessen meghallani. Közben a bejárat felé mutat de hiába néztek oda vagy maradtok teljes csendben, hogy hallgatózzatok nem láttok vagy vesztek észre semmit. -Beszéljetek tovább vagy rájönnek, hogy észrevettük őket. - mondja, miközben kezével mutogat nektek, biztat titeket a további beszélgetésre.

Biccentek Karlnak és szépen halkan leveszem a vállamról az íjamat. Megpróbálom minél halkabban felajzani, közben próbálok beszélni valamiről. - Érdekes csapattá lettünk, de még nem beszéltünk a nőkről! - Azzal Zarclavra tekintek és folytatom. - Amint látom Lotha megbabonázott téged, vagy tévednék?

Laveillon éppen csak elkezdi elővenni az íját amikor hirtelen egy hatalmas reccsenés keretében az ajtó kiszakad az azt tartó zsanérokból és egy nagydarab - még Zarczlavnál is nagyobb - férfi lép be de láttok még mögötte másokat is akik ugyanazzal a lendülettel nyomulnak be a szobába. Mindegyikőjük kezében fegyver van és láthatóan nem a következő adag italt hozták... Ránézésre zsoldosok lehetne, legalábbis váltakozó felszerelésük erről árulkodik.

Az első körben mindenki kap -1D módosítót minden dobására a meglepetés miatt.
Térképet a következő körben kaptok.

Mikor Karl közli az észrevételét, összeráncolom szemöldökömet, de folytatom mondatom, ahogy a lövész javasolta. Lassan felállok, felveszem földre fektetett fegyverzetem, majd válaszolok az íjásznak. -Ez tagadhatatlan, szépsége elragadta szívemet. Férfi vérem hevesebben lüktet ha közelemben érezhetem, illata csakúgy elveszi eszem mint a finom bor. Csípős nyelve pedig csak kihívással kecsegtet. -Egy kis szünetet tartok, a veszélyhelyzet ellenére szemem előtt megjelenik a nő képe, de hamar elűzöm borgőzös fejemből. -Ezt vedd úgy, hogy párbajoznék is érte. - Mosolygok hamisan Laveillonra. -Had halljam, ki kívánja húgára vetni hálóját? -Kérdezek, nehogy meghalljon a beszélgetés.

Zarclavnak annyit felelek csak. - Szívesen megismerném a húgát! - Magamba káromkodok egy nagyot és kapkodva pakolom össze az íjamat.
This message was last edited by the player at 18:57, Thu 08 Mar 2012.

Úgy ahogy felkészülve várok a támadásra, pajzsommal blokkolni próbálok akármilyen támadást közben felkiáltok: -Eriggyetek mögém!

Szépen lassan előveszek négy kést az öt ujjam közé, közben rákezdek őrült ordítozásomra - Patkányok vagytok mind, ti, kik rátörnek a becsület és jóság őreire egy gyönyörű éjszakán! Testetek a csatornába vetjük, ahová való, és a saját fajtátok fog lakmározni rothadt húsotokból! Barátaim, álljatok dicsően az erények káromlóival szemben, eltiporjuk lelküket, mint testüket, a becsület erejével karjainkban!
This message was last edited by the player at 19:21, Thu 08 Mar 2012.

A hirtelen történő eseményekre Karl reagál a leggyorsabban. Az ajtó még földet sem ér és még a port sem csapja fel, mire a lövésznek máris a keze ügyébe kerül kardja.
Eközben a támadók folyamatosan nyomulnak be a szobátokba. Összesen öten vannak, legalábbis ennyit láttok még csak. Az elől haladó lendületesen felugrik az asztalra buzogányaival a kezében.
Laveillon elkezdi felajzani az íját azonban az egyik zsoldos rohamos sebességgel rohan felé baltáját meglendítve. -Szívesen megismerném a húgát! - mondja a zsivány miközben íjával babrál és a felé közeledő zsoldost szemléli.
-Patkányok vagytok mind, ti, kik rátörnek a becsület és jóság őreire egy gyönyörű éjszakán! Testetek a csatornába vetjük, ahová való - kiáltja Arkhaine miközben késeket kezd a keze ügyébe venni, azonban az ő irányába is rohan egy termetes zsoldos karddal a kezében.
Zarczlav reagál a leglassabban, félig meddig felkészített pajzsát azonnal hárításra emeli a vele szemben lévő asztalon álló két buzogányos zsoldos irányába. -Eriggyetek mögém! - kiáltja a társainak.


Karl suhint egyet kardjával az asztalon álló férfi felé azonban távolságtartó harcmodora miatt még eltalálni sem találja el...
Eközben az asztalon álló zsoldos egy irdatlan kongatás keretében mind a két buzogányával a lovag pajzsára csap. Láthatóan nem volt célja, hogy eltalálja a férfit, inkább csak szerette volna a pajzsos karját teljesen elzsibbasztani.
A Laveillonra továbbra is az íját próbálja felajzani, azonban a sors közbelép. A felé rohanó zsoldos baltájával végighasítja a férfi felkarját hosszában, amelynek a súlyosságán ugyan a páncélja enyhít de még így is komoly találatot kap bal karjába.
A zsoldos amelyek Arkhaine felé rohant egy irdatlan nagyot húz be a kereskedőnek akinek a szava is eláll és vérző orral kénytelen néhány lépést hátrálni.
Eközben a másik két zsoldos közeledik a két asztalfőnél ülő férfi felé de jelenleg még nem férnek oda, a védtelenek szerencséjére.
és a saját fajtátok fog lakmározni rothadt húsotokból! Barátaim - kiáltja még a kereskedő aztán a súlyos ütés következtében kényteln fojtatni azt.
Az asztalon álló férfi irdatlan ütéseitől a pajzsot tartó lovag megremeg, karjával irdatlan erejű ütéseket fogott fel az imént, csak kevés hiányzott ahhoz, hogy a fejével ne kelljen megtámasztania a körpajzsot. Sajgó karját kénytelen lentebb ereszteni.


Arkhaine ,,bíztatása'' következtében a következő három körben minden dobásra kaptok +2-őt. Nem kocka, +2!

Zarclav kiáltására próbálok minél gyorsabban közeledni hozzá, miközben egy vesszőt pattintok a húrra és beleeresztem a közelebbi zsoldosba.
This message was last edited by the player at 19:56, Thu 08 Mar 2012.

Megrázom magam, szívem már észlelte a veszélyt, készen állok a harcra. Pajzsot tartó kezem hátra lendül, míg lándzsás kezem előre, felfelé döf az asztalon lévő zsoldos felé.

Meglendítem egyik késemet a velem szemben álló férfi felé. Kétségbeesetten megpróbálom megzavarni, hogy ne vegye észre a felé repülő kést - Mögötted, kutya!

A leggyorsabban ezúttal is Karl cselekszik a harcban. Egy villámgyors mozdulattal a kereskedő támadója felé indul meg és már emeli is a kardját, hogy lesújtson vele...
Rögtön utána a felbőszült zsoldoslovag egy pusztító szúrással egy Holló gyorsaságával keresztülnyársalja a buzogányos férfit, aki érthetetlenül nézi, ahogy a felé közeledő fegyvert nem tudja eltörni két irtózatos erejű támadással sem.
Az íjász és az őt támadó zsoldos szinte egy időben reagál azonban valamivel gyorsabban cselekszik a baltás. Habár nem találja el az íjával hadakozó férfit azonban egy söprő csapással elsodorja az íját és kis híján felmetszi a mellkasát.
Laveillon próbálná lelőni az orrában álló zsoldost, azonban az elsöpri fegyverét amelynek idegére éppen a vesszőt helyezi fel. Másik támadójának csapását is csak egy akrobatikus, egy helyben végrehajtott mozdulattal tudja kikerülni.
Eközben Karl odaérkezik a kereskedőt támadó zsoldoshoz aki éppen csapásra emelné a fegyverét, lendületében elrúgja a széket miközben egy precíz csapással nemes egyszerűséggel lefejezi a zsoldost. Szívritmusnak megfelelően vér fröcsög minden irányba, bemocskolva mind a három férfit a térde hulló tetem körül.
-Mögötted, kutya! - kiáltja még a kereskedő azonban már csak a padlóra hulló fejhez címzi a szavakat és az általa meglendített kést el sem dobja, látva már fölöslegesen tenné.

This message was last edited by the GM at 20:51, Thu 08 Mar 2012.

- Ti ketten! - ordítok a lovagnak és a zsiványnak - Azt ott!- és a Laveillon jobbján lévő fegyveresre mutatok.
Felkészülök rá, hogy kitérjek a következő támadó elől.
This message was last edited by the player at 20:58, Thu 08 Mar 2012.

Egy csavarintással rántom ki Hollónyelvet a döbbent férfiból. Tekintetem villanva pásztázza a szobát, először a vérszökőkútban fürdőző Karlra nézek, látom a kereskedő jó kezekben van, nem hiába, mi veteránok vagyunk. A másik oldalon azonban már aggaszt a nem túl rózsás helyzet, gondolkodás nélkül arrafelé vetem magam, az ifjú szavát csak halk csengésként hallom, annyira elmerülök lázas teendőmben. Végül lándzsám ismételten döfésre emelem, magasan szúrok, a hozzám legközelebb álló zsoldos felé.

Magamban mérgelődve a szék mögé lépek, felkapom azt és a közelebbi zsoldoshoz dobom oda. Nem megsebezni akarom, csak elterelni a figyelmét, hogy legyen egy kicsi időm, amíg előveszem a kardomat.

Karl precíz csapása után a fej nélkül hánykódó testet ellöki amely a hátára érkezve elterül és elernyed a padlón, így biztosítva magának szabad járást.
Laveillon egy akrobatikus nyúlós mozdulattal felkapja a mellette lévő széket miközben hátrál és azt a felé támadó zsoldos képébe hajítja.
A zsoldos aki éppen felé sújtana baltájával ahelyett inkább a felé tartó széket töri darabokra és mindenfelé az ülőalkalmatosság darabjai repülnek.
Eközben a mellette lévő rövid lándzsával felszerelt zsoldos a repkedő szilánkok ellenére is sikeresen oldalba tudja szúrni a zsiványt. Szerencséjére a fegyver csak karcolja az oldalát, azonban még így is fájdalmas.
-Ti ketten! - kiállt Arkhaine két társának miközben Laveillon ellenfelére mutat -Azt ott! - Ahogy Karl realizálja, hogy ez a parancsolgatás neki szólt eddig teljesen érzelemmentes arcára düh szabadul fel és nemes egyszerűséggel otthagyja a kereskedőt és elindul az íjász ellenfelei irányába.
A kereskedő ellenfele nem törődik az elhaladó lövésszel, ehelyett inkább teljes testével a kereskedőnek veti magát. A kereskedő hajszál híján ugyan de képes kikerülni a teljes testtel felé rohanó férfit azonban annak kését már nem. Oldalába hasító fájdalom nyilal bele ahogy a zsoldos kése páncélján keresztül megvágja.
Az ezúttal lassan cselekvő lovag pedig közelebb helyezkedik Laveillon támadójához és egy hosszú mozdulattal, messze maga elé, lándzsáját kezében előre csúsztatva felfelé szúr, majd a végét megragadva és erőset döf vele a férfi mellkasába. A támadója esélytelen a védekezésre, a felé repülő széktől szinte észre sem vette a lovagot.

Mihelyt a kardom a kezemben van már nem figyelek másra csak a védekezésre.

Megdobom az előttem álló ellenséget.

Ismét lejátszódik a véres rutin: forgat majd kihúz. Az íjásszal szemben álló zsoldosra támadok, egy hangos kiáltás kíséretében államat leszegve, lándzsámat szegezve rontok neki a férfinak, karom erőteljes döfő mozdulatot végfez, mely ellenfelem hasára irányul.

Laveillon a felé rontó zsoldos támadását egy precíz, nyúlós akrobatikus mozdulattal kerüli ki. A férfi pontos ütése csak a levegőt suhintja, majd ezután a zsivány kardot is ránt.
Az Arkhainet támadó zsoldos megpróbálja kilökni a kereskedőt az ablakon, jelentősnek mondható sikerrel. Mindenfelé üvegszilánkok szállnak és a kereskedő hátát is össze vissza vágják, de szerencséje egyetlen egy sem hatol át vékony páncélján.
A fiatal fiú emberfeletti erőfeszítéssel próbál meg ellenállni a zsoldosnak, azonban a nagydarab izmos férfi könnyedén tuszkolja kifele az ablakon. Kését esélye sem volt eldobni, már csak másodperceken és a jó szerencséjén múlik, hogy melyikük fog győzni.
Zarczlav a zsivány mellé lép, hogy kicsi lendületet vegyen és előre szúr a zsoldos felé. Támadását a férfi képes megcsúsztatni így csak annak páncélját találja el, de húst nem ér.
Karl mintha csak semmi nem történne körülötte sétál a szoba északi részében harcolok felé, kardját a kezében lóbálgatva.

Újra támadok, lándzsám hegyét vissza húzom, egy félkört írok le vele, majd szúrok. Fegyveremmel azonos oldali lábammal kilépek, hogy lendületet és erőt tudjak adni a pusztító fegyveremnek. Harc közben kizárom a külvilágot, így azt sem veszem észre, milyen szorongatott helyzetbe került az ifjú kereskedő.

Elkezdek hátrálni és hagyom, hogy szakértő ölje meg a közelben lévő zsoldost. Mindenesetre ha utánam támadna megkísérlem elkerülni támadását.

Védekezek.

Arkhaine minden erejével próbálja magát benntartani a szobában. Habár az ellenfele jóval erősebb azonban a kereskedő még bent tudja magát tartani a szobában és mintha egy picit javítana is a helyzetén.
Laveillon védekezőleg hátrább lép a támadójától és felkészül az elkerülésre azonban a felbőszült zsoldos nem őt veszi célba újabb ütésével...
...Ehelyett az előbb őt az előbb majdnem megsebesítő zsoldoslovag felé támad. Habár látja, hogy a kissé megkéső lándzsa már felé tart azonban nem törődik vele, vérköd már az elméjére szált egy eszeveszett rohamba kezd súlyosan megsebesítve a zsoldos felkarját, mivel nem képes hárítani a pajzsával.
Majd pillanatokkal később Zarczlav lándzsája célba talál az ellensége mellkasában. Nem sokáig húzza a férfi, vért köpve és távolba meredő szemekkel hullik térdre.

A szobában már csak egy helyen folyik harc, az egyik bandita és Arkhaine között.

Körbetekintek a szobában és amikor meglátom, hogy Valour a frissebb levegőt szereti szívni az asztalt megkerülve igyekszem minél hamarabb a zsoldos háta mögé érkezni, miközben fél szemmel azt figyelem ki, hogyan próbál segíteni a kereskedőnek. Ha valaki el akar mellettem szaladni, akkor engedem, hogy úgy tegyen.

Állkapcsomat összeszorítva nyelem el magamban a fájdalmat, orromon keresztül egy nagyot fújtatok. Kitépem ellenfelemből a lándzsám, lehanyatló karomat elengedem, egy fájdalmas rázással, megszabadulok pajzsomtól.Újabb seb, újabb heg, újabb bizonyíték arról, hogy még mindig küzdök... Trófea, melyet soha el nem hagyok... Megrázom, fejem ekkor veszem észre, hogy a kereskedő igen csak nagy bajban van. Lendületes megindulok az ellen felé, a bejárat felől, megkerülve lövészt.

Elkezdek futni a támadóm elől az asztal bal oldala felé.

Laveillon a szoba másik vége felé kezd sietni és a zsoldos mögé ér.
Arkhaine eközben továbbra is próbálkozik a védekezéssel, hogy a támadója ne tudja kilökni az ablakon. Kevés sikerrel, ha így folytatódik a zsoldos pillanatokon belül ki fogja vetni az épületből.
A kereskedőt támadó zsoldos egy mozdulattal a lábánál fogva szinte teljesen kidobja a férfit az ablakon, akinek már csak egy lába van a szobában és próbál kapaszkodni a zsoldosba, hogy ne essen ki.
Eközben Zarczlav is közelebb kerül, immár elég közel ahhoz, hogy megölhesse a banditát.

Magas kezdeményezéssel és egy jó ügyesség teszttel aki akarja megpróbálhatja elkapni Arkhainet.

Kissé későn realizálódik bennem, hogy nekem kell elkapnom Arkhainet, amíg Zarclav megöli a zsoldost.

Felkészülök, hogy elkapjam a párkányt, vagy az első kezemre eső objektumot.

Sérült kezembe erőt sugárzok, nem törődök a fájdalommal. Két kézzel ragadom meg a lándzsát, teljes lendületemet, beleadva döfök az utolsó zsoldos felé.

Összeszedett csapatmunka bontakozik ki pillanatok alatt.
Laveillon egy gyors mozdulattal az ablak felé veti magát. A zsoldos másik oldalára érkezik, fél kezével megtartja magát a falon míg másik kezével elkapja a már félig kint lévő kereskedőt. A zsiványnak egyáltalán nem esik nehezére megtartani Arkhainet.
Ezzel egy időben a zsoldos a mellé érkező íjászt megpróbálja lefejelni, hogy sikerülhessen a terve, de még mielőtt akár csak lendületet adhatna a fejének, mellkasán egy lándzsa halad keresztül - kis híján Arkhaine arcát is átformálva.

A férfi Arkhainet összevérezve, szépen lassan elernyed és a földre hull.

Ezt a csatát megnyertétek.

Behúzom Arkhainet és amikor már biztos talaj van a lába alatt akkor a vállára teszem a kezemet és kacagva ennyit mondok; - Óvakodj az ablakoktól!

Hollónyelvet benne hagyom a zsoldosban, majd segítek az íjásznak behúzni a kereskedőt. Mikor ezzel megvagyunk, kihúzom a lándzsám a férfi teteméből, majd hegyét megtörlöm annak ruhájába. -Megvagytok? -Kérdezem megviselt társaimat, immár kiegyenesedve, fegyveremre támaszkodva.

- Csak egy kicsit kiszellőztettem a fejemet. - válaszolok széles mosollyal - Amíg ti a zsoldosok tüdejébe faragtatok extra orrlyukakat.

Eközben a háttérből egy halk nyögést hallotok. Ahogy hátra fordultok látjátok, hogy Karl kardjával éppen szíven szúr egy földön fekvő támadót aki még életben volt. Egy pillanatra felkapja a kezét és megragadja a mellkasából kiálló fegyvert, majd elernyed és meghal, immár valójában.

Körbetekintek a harcmezővé vált szobában. Elréved a teremben a tekintetem és megfogalmazódik bennem egy halom kérdés. - Ki bérelte őket? Ezt nem tudom megfelelni... Miért támadtak ránk? Ezt már megtudom, azért, mert valaki megtudta, hogy mit is fogunk csinálni, miért hivatott össze minket Emissa. Ezt akarják megakadályozni. De miért csak ennyien jöttek? Ha valójában el akartak volna intézni minket, több embert küldtek volna. Neeeem, nem. Ez csak fenyegetés volt. Megfélemlítés, hogy eldöntessék velünk, mit is akarunk tenni egyáltalán. De lehet, hogy Emissa tett minket próbára?! Ki tudja?

Hátra fordulok a nyögés irányába. -Úgy látszik nem végeztem jó munkát. - Jegyzem meg hangosan, inkább csak magamnak címezve. Újra a kereskedő felé fordulok. -Tehát megvagy, akkor jó. Többiek? -Egy kis szünetet tartok, majd az engem irritáló problémát helyezem előtérbe. -Ki jön velem eltemetni ezeket? -Kérdezem viszonylag hangosan, de hangsúlytalanul, a bor okozta jókedvem, el is illant, a harc kivette belőlem a bor lelkét.