A délvidéki nem ad időt pihenni Zarczlavnak. Ezúttal is gyorsabban mozdult mint a lovag habár nem cselekszik egészen addig ameddig nem világos számára, hogy Zarczlav mire készül. Amikor az szúrni próbál felé az utolsó pillanatig vár és csak akkor lép ki jobbra amikor Zarczlav már nem képes módosítani a szúrás irányán. A férfinak sejtése sem lehetett a délvidéki mozdulatáról mivel az jobbját úgy tartotta mintha hárításra készülne. Azonban ehelyett ahogy kilépett jobbjával rögtön támadást indít, ezúttal Zarczlav bal oldala ellen. A lovag kénytelen a jobbjában lévő karddal hárítani az oldalról érkező mozgást s ha nem lenne legalább annyira agilis mint a délvidéki, akkor minden bizonnyal képtelen lenne rá. Fém a fémnek ütközik, s hogyha nem próbálná hosszú kardjai miatt ennyire tartani a távot a délvidékivel szemben a lecsúszó penge minden bizonnyal megsebezte volna.

Zene füleimnek a fémnek ütődő fém hangja, most igazán el tudok vonatkoztatni gyötrő érzelmeimtől, a feladatunk súlyától és minden mástól ami teherként van aggatva megfáradt lelkemre. A déli csele láttán, tudatosul bennem, hogy a férfi még annál is jobb mint amire eddig gondoltam, talán még nálam is jobb. Mozgásba lendülök, jobbom egy vágással próbálkozik, majd balra próbálok lépni, hogy távolabb kerüljek ellenfelem pengéjétől.

Kifele menet ugyan azokon a fegyvereken akad meg a szemem, mint befele jövet. Gyönyörű és félelmetes szerszámok, melyek mellett maga a halál várakozik. Ismét megfordul a fejemben, hogy szívesen magaménak tudnám ezeket, de még nem tudnám hasznukat venni. Amint kiléptem az udvarra a párviadal nekem is elragadja a tekintetemet és kissé irigyen tekintek rájuk. - Ha egyszer nekem is így menne a vívás... - Sóvárgó tekintetem azonban hamar elpártol a párbajozókról és Alesyerre tekint. - A nő! Akit szeretek és még csak nem is tud róla. A csók... - Hirtelen görcs ül a gyomromba és eszembe jutnak azok a percek, amikor kisírt szemmel a porban hever. Fekete hajában ősz hajszálak lengedeznek és amikor a székről lehajolt hozzám... Lassan odasétálok a tűzhöz és leülök. Bambán meredek a tűzre és figyelem, ahogy a lángnyelvek tánca magával ragad. Meglep, amikor Zarclav mellém lép és kezembe nyomja a lándzsáját. Nem tudom mire vélni mindezt, de amikor a kardomat kéri kezdem megérteni. Lassan kihúzom hüvelyéből és pengéjénél fogva, a nyelével nyújtom a lovagnak, de még mielőtt elvenné, két ujjal ráfogok a pengére és nem engedem egy pár szó erejéig. - Aztán csak óvatosan! - Visszatelepedek a tűzhöz és a lándzsát bámulom, ami az imént került a kezem ügyébe. - Mi is a neved? Hollószem? Nem... Hollónyelv! Ez az... Meg tudod mondani hány ember vére száradt rajtad valaha? Mennyi idős is lehetsz... Hmm, olyan száz éves? Neeem? Több? Kevesebb? Áh, mindegy. Minek is törődöm egy olyan fegyverrel, ami nem az enyém. - A párbaj zaja ugyan felkelti figyelmemet, de nem akarom nézni. Nem amiatt, mert nem érdekel, hanem mert nem akarom Zarclavot csatározás közben figyelni. Féltem a lovagot is, meg az ellenfelét is. - Csak ne veszítsd el ott is a fejed, mint kint a fogadó előtt. - Mindeközben a fegyvert markolászva hasonlóságokat keresek a bukott kósza kardja és Zarclav lándzsája közt.

Ahogy a nézők elborzadnak, bennem úgy lángol fel a jókedv, és azonnal, indulattal kezdek Zarclavnak drukkolni. Biztos vagyok a győzelmében. - Mutasd meg neki mit tudunk mi itt északon! Nem vagyunk istentelen barbár kutyák, akik a kereskedőutak mentén vadásznak a karavánokra, igazi harcosuk vagyunk! Nem holmi páncél a vértünk, a becsületünk az! Hitünk mélyebbre vág, mint bármilyen penge! Mi vagyunk az északi birodalmak hősei!

A délvidéki megdöbbentő gyorsasággal lendül támadásba, oldalazó lábmozgásokkal lép előre nagyjából másfél lépést és ennek a mozdulatnak a lendületével jobbjával egy alulról indított vágást kezdeményezni. Zarczlav balja képtelen lenne ennek a támadásnak az útjába kerülni azonban lesújtó jobbjával meg tudja akasztani Et' pengéjét akinek ezek után hátrább is kell lépnie, nehogy a lecsúszó fegyver megvágja. A mozdulat mellesleg kissé szerencsétlenül jött ki, az eredetileg támadásnak indított mozdulat ugyan megállította a délit de annyi ideje már nem maradt a lovagnak, hogy ismét támadásba lendítse.

Eközben Laveillon a lándzsát vizsgálgatja.

Kapsz egy bónusz kockát, hogyha befogadod a kereskedő lelkesítő szavait.
This message was last edited by the player at 11:37, Tue 29 May 2012.

A kereskedő szavai eljutnak fülembe, ajkam halvány mosolyra is húzódik tőle. Ez hiányzott, a biztatás, az egyszerű harc öröme. Újonnan lelt jókedvemmel támadok ismét a mesteri délire. Jobbommal fentről lefelé átlósan kaszálok, egy előre lépéssel adva meg a támadásnak a kellő lendületet. Ahogy érzem, hogy kardom túlhaladt a holtponton, máris emelem bal kezem, hogy hárítani tudjam a déli, valószínűleg kiváló támadását.

A délvidéki ismételten tanúbizonyságot tesz a fürgeségéről. Ismételten egy villámgyors támadással teszi próbára a zsoldos lovag acélos védelmét aki ezúttal könnyedén képes hárítani Et' támadását. Jól ki tudja használni kétkezes harcmodorában szerzett tapasztalatát, miközben a déli próbálja visszahozni maga elé a lecsúszott rövid kardot ő támadást indít, amelyet azonban a déli - kis híján ugyan - de képes kikerülni.
A tömeg éljenzik, láthatóan örömét leli a szoros küzdelemben.
This message was last edited by the player at 11:40, Tue 29 May 2012.

Továbbra is örömömet lelem a tömeg éljenzésében, és párbajban is egyaránt. Ez a momentum vakmerő cselekedetre sarkall, balommal ellenfelem jobbját támadom, egy erőteljes suhintással próbálom lefoglalni ellenfelem pengéjét. Jobbommal máris támadásba lendülök, ismét egy alsó szúrással kínálom meg ellenfelem. A támadás közepette pedig feszülten figyelek, nehogy Et'sul meg tudjon lepni egy frappáns ellentámadással.

A déli ha lehetséges most gyorsabb és precízebb mozdulatokkal támad mint az előbb. Nem várja meg, hogy Zarczlav támadásba lendüljön, nemes egyszerűséggel a zsoldos felsőteste felé támad. A penge azonban nem ér célba mert Zarczlav elől tartott lába segítségével eleget tud lökni magán visszafelé, hogy megfelelő távolságot tartson. Ezt a lendületet megfordítva erőt vesz magán és támadást indít mind a két kezével. Súlyosan sérült bal válla azonban nem elég gyors ahhoz, hogy fenyegetést jelentsen a délire, aki így képes koncentrálni a jobbjával indított szúrásra. Ha a délvidéki nem rövid karddal harcolna akkor nem tudná elütni a hozzá már veszélyesen közel kerülő fegyvert, azonban a penge gyorsasága megmenti.

A harc hevében már szinte meg is feledkeztem a vállamban honoló tompa fájdalomról, ám mikor hevesen támadnék balommal, újra élesen sajogni kezd a Primoz okozta seb. Balomat ezúttal pihenésre kárhoztatom. Jobbommal megkockáztatok egy oldalsó suhintást, közben pedig ügyelek arra, nehogy bekapjak egy kényelmetlen támadást.

Ezúttal - nem sokkal ugyan - de Zarczlav támad hamarabb. Jobbjával egy erőtlen támadást indít a délvidéki ellen aki könnyen kitér a penge elől és lendületes vágást intéz Zarczlav bal oldala ellen. A lovag könnyedén képes hárítani a fegyvert amelyet Et' hamar vissza is húz maga mellé.

Ez a gyors ütésváltás is jól mutatja mennyire jó az ellenfelem. Nagyot fútatok, megszabadulva a felesleges levegőtől, majd jobbommal török előre míg balommal szinte már várom a déli támadását, próbálok figyelni ellenfelem minden mozdulatára, hogy lassan kiismerhessem.

A déli ismét gyorsabban mozdul mint Zarczlav. Ezúttal nem indít támadás hanem megvárja míg a lovag kezdeményez és amikor már biztosra megy, hogy mi lesz a mozdulata akkor egy erőteljes csapással félreüti a pengét magától. Arcáról nem lehet semmi különösebb érzelmet leolvasni, s ha Zarczlav a technikáját elemzi kénytelen rájönni arra, hogy nem ismeri fel a módszert amelyet a délvidéki alkalmaz. Minden bizonnyal a kísérőktől eltérően ez nem hosszú évek alatt betanult technika, hanem saját, rutin által kitanult.

Most már bizonyos vagyok benne, hogy ellenfelem nagy bajnok lehet itt a délieknél.  Ismét egy támadással próbálkozok, a jobbomban tartott karddal előre szúrok, a déli bal oldalát célozva meg, míg bal pengémmel, pedig már támadásom kezdetén védekezésre készülök. Összevont szemöldökkel, leszegett állal, lobogó hajjal támadok, remélve találok egy rést az ellen hihetetlen gyors és pontos védelmén.

Mielőtt Zarczlav támadásba lendülhetne a délvidéki kezdeményez. Egy villámgyors felülről érkező csapást indít meg amely végigsérti Zarczlav felkarját. A vágás nem mély azonban a mozdulaton látható, hogy könnyedén súlyosabb is lehetett volna, hogyha a délvidéki úgy akarta volna. Mindössze egy kevés vér szivárog, semmi súlyos.
Az embertömeg ünnepelni kezd és ahogy vége a harcnak és mind a két fél megállapodott nyugalomban Et' elrakja a fegyverét. -Jó harc volt Vasilij, igyál meg velem valamit a harc kipihenéseként. - mondja a délvidéki, majd karjának mozdulatával invitálja a lovagot az egyik asztalhoz.

- Hm. - Mordulok fel csalódottan, bár a csata valóban érdekes volt, és biztos vagyok benne, hogy ugyanezzel az erővel akár egy sereget lemészárolhatna bármelyikőjük. Méltó ellenefélre találtak egymásban. - Fene gondolta, hogy egy hadvezér nem csak a parancsolgatáshoz ért. - gondolkodom hangosan. - Szép volt, Zarclav! - kiáltok oda végül - Hajszál híja volt!

Felfigyelek az ujjongásra és a párbaj felé tekintek. Keserűen nyugtázom, hogy Zarclav vesztett. Felállok és lándzsájával odasétálok hozzá. Út közben feltűnik, hogy szinte csak egy fadarab nehézségű rudat tartok a kezemben, pont úgy, mint akkor éjjel a kard esetében. - Hogy lehet valami ilyen könnyű és ugyanakkor ennyire erős? - A válaszokat majd egy magányos percben szeretném megtudakolni a lovagtól. Amikor mellé érek odanyújtom neki csendben a lándzsát.

Felszisszenek mikor a kard eléri a karomat, nem a fájdalom hatására, inkább csak amiatt, hogy felismertem saját hibámat. Hiába nem nekem szól az üdvrivalgás, az én lelkemet is megmelengeti. Ahogy a déli elrakja fegyverét, én is így teszek, saját kardomat hüvelyébe, míg a zsiványét övembe tűzöm. Halványan elmosolyodok, Et'sul szavai hallatán. -Bizony jó harc volt, megtiszteltetés ilyen jó harcossal összemérni tudásomat, még akkor is ha alul maradtam. El kell ismernem jól esne az ital. - Azzal követem a délit az asztalhoz, mikor aztán Laveillon megérkezik kezében a lándzsámmal, óvatosan kiveszem övéből az ő fegyverét, majd átnyújtom neki. -Köszönöm barátom, kiváló kardod van, kár hogy nem tudtam dicsőséggel forgatni. - A lándzsát az asztalnak támasztom, majd újra Et'sul felé fordulok. -Hagy mutassam be, útitársam és egyben barátom Laveillont. - Mutatok a vörös hajú fiatal férfi felé.

Miután lecsendesedett a tömeg, keresek egy kisebb csapat nőt, hogy hozzájuk intázzem kérdésemet. - Elnézést hölgyeim, tudnának segíteni? A barátaim - ekkor a lovag és Laveillon felé mutatok - és én szeretnénk új ruhákat venni, inkább elegánsakat, mint praktikusokat. Szükségünk lenne egy jó szabóra, vagy egy árusra.

Zarclav dicséretét csak egy vállvonással veszem tudomásul. - Nincs ebbe a kardba semmi kiváló, vagy jó. Egy szimpla kétélű penge... - A bemutatkozáskor pedig csak biccentek egyet a délinek. A kardomat, miután átvettem a lovagtól, a hüvelyébe csúsztatom, majd sarkon fordulva távozok. Szememmel Alesyert keresem.

Amikor Laveillon megjelenik az asztalnál és Zarczlav bemutatja őt a délvidékinek az csak mosolyogva válaszol: -Öröm megismerni egy jó harcos baráját. A nevem Et'sul. - mondja, azonban ahogy látja a zsivány komorságát lecsúszik arcáról a mosoly és miután az elment csak így szól halkan Zarczlavhoz: -Elég búskomor fickó. Régen a déli hadtestnél sok volt az ilyen, főleg a kényszerből besorozottak között. - mondja, majd rögtön másra is tereli a szót, hogyha Zarczlav hagyja: -De mesélj, honnan érkeztél barátom? Régen láttam már jó kardforgatót ezen a vidéken, még a kardtáncosok is megirigyelhetik tudásodat.
Zarczlav felfigyel arra is, hogy Karl közeledik lassan feléjük.

Eközben Laveillon Alesyert keresi. Hamar megtalálja a lányt, a tábortűz környékén ül Ismaellel és halkan beszélgetnek, de innen esélytelen meghallani miről az emberek zsinata miatt.

Arkhaine pedig talál magának néhány segítőkész asszonyt. A fiatalabb déli lányok csak arcukat takarva elpirulva nevetgélnek ahogy megjelenik a kereskedő, míg az öregebbek beszélgetnek vele: -A palotába? Nemes anyagból való ruhát ugye? Éppenséggel jó szabónők vagyunk mindannyian, a magunk ruháit mi készítjük el. Ha nem bánod, hogy kicsit délies lesz átszabunk nektek néhány ruhát. - mondja az egyik öregebbnek látszó asszony, majd tenyerével nagyot csap az egyik fiatal lány fenekére aki játékosan sikítozva odébb fut.
This message was last edited by the GM at 13:29, Wed 30 May 2012.

Megindulok Alesyerék felé és ez idő alatt Lotha jár a fejemben. - Szinte nem is ismertem. Már csak amiatt is jobban meg kéne ismernem, mert a húgát szeretem és szeretném, ha az én emlékeimben is tovább élhetne. - Amint odaérek hozzájuk leheveredek a földre. Közben egy kurta - Mi a helyzet? - kérdés csúszik ki a számon, bár magam sem tudom miért kérdeztem.

Borúsan nézek egy pillanatig Laveillon után, de nem hibáztatom. A déli szavaira, vissza fordítom felé a tekintetem. -Van oka búsnak lenni, fájó veszteségeink voltak a minap... - Nem folytatom a dolgot, helyette inkább hagyom tovább kanyarodni a beszélgetést. -Köszönöm az elismerést, Korinalia volt az én hazám, messze északon, a vízen túl van egy félsziget, ott sok minden forog a katonáskodás körül. Lovagnak, neveltek már ilyen kicsi korom óta. - Mutatom is a kezemmel a magasságot, és ahogy oldalra pillantok, Karlt is észre veszem, még nem szólok róla, megvárom míg ideér. -Viszont meg kell hagyni, kevés az olyan jó kardforgató mint te barátom, sok nép fiával vívtam már párviadalt, ezen a földön is, de csak kevés volt képes legyűrni.

- Tökéletes lesz! A világ minden tájáról származunk, és egyikünk sem délről, de teljesen megfelel! - válaszolok, és közben a fiatalabb példányokat méregetem. - Szükségünk lenne egy egyszerűbb, szolgálói ruhára számára, - mutatok Laveillonra - illetve a lovag ruháit meg kellene foltozni, és lehet neki is valami szebbre lenne szüksége, világi zsoldoslovaghoz illőre, de ki tudja, talán egy déli hadvezéri vagy valamiféle ünnepi kardtáncos ruházat is illő lenne. - ekkor a lovagra mutatok utólag. - Jómagamnak pedig igazán nemes ruha, és talán néhány ékszer. Természetesen ki tudjuk fizetni a munkát. - fejezem be, egy pár szép szál combot méregetve.

-Éppen a déliekről beszélgettünk, hogy mennyire kedves emberek és mennyire bíznak egymásban, amiért egy társuk szavára beengedtek minket bármilyen kérdés nélkül. - mondja, miközben a tűzbe bámul. Láthatóan valamennyivel jobban van már, s habár teljesen soha nem fogja magát túltenni a történteken azonban az biztos, hogy idővel ismét teljes értékűnek fog számítani. Habár az arcára kiülő gondterheltségből nem ez érződik.