A díszőrség "élén" haladok, élvezem a kis ceremoniális kíséretet - jót tesz a tekintélyemnek egy kis séta velük a sarkamban a palota tájékán - egy kis mosoly is arcomra húzódik, még ebben a bizonytalan, kritikus időben is.
Banir szavait hallva, amúgy hangosan gondolkodva mormogom az orom alatt. Kiszámíthatatlan elemek? - Ismerős. - Az a specialitásunk, kiszámítható elemekkel egy ideje nem is találkoztunk!
Odalent a felszerelésekre vetül először a tekintetem, és végigtapogatom a zsebeimet, hogy mindenem megvan-e, vagy át kell-e túrnom nekem is az asztalt.
Miközben a beszélgetést hallgatom, végigmérem a jelenlévőket, és a két idegen, fegyveres alakon ráncolom a szemöldökömet. Ahogy Zarclav bólint nekik, kissé meglepődöm, és megnyugszom. - Ezeket honnan ismered?
Közben az Ítélethozót tanulmányozom, így, hogy először látom a híres megmentőnket, aki mellesleg tekintélyes és tiszteletreméltó alaknak tűnik, kíváncsivá tesz, hogy miféle erők birtokában áll, és kinek a kezére játszik. A fegyverzete után kutatok, és címereket és rangjelzéseket keresek a ruházatán.
Ahogy a követasszony felénk indul, előrébb lépek - nem árt az ő jó oldalára kerülni, meg a varázslókéra sem.
Fél szemmel figyelem bajtársaimat is, nehogy disznóvágásba kezdjenek, amíg háttal vagyok nekik.
Megvárom, hogy megszólít-e, van-e mondanivalója a követasszonynak, és ha szólnom illik, akkor megkérdezem - Biztosan megbízhatunk ebben a... seggfejben? varázslóban? Nem szeretném, ha pont itt... csúsznának meg a terveink. - barátságosan mosolygok, hogy fenntartsam az efféle formális alkalmakra betanult kedvességemet és fiatalosságomat.

Csak biccentéssel veszem tudomásul, hogy Banir mit felel a kérdésemre és út közben csendben ballagok, inkább magamba merülve. Anyu felől ez az ismerős érzés nem először járja át a testemet. Most se tudom mit jelent valójában, de azt már sikerült megtanulni, hogy ez kifele ne látszódjon... Egy félreeső pillanatban aggódva nézek anyura, majd visszakapom a tekintetemet és monoton követem a kíséretet, közel Zarlcavhoz. A lépcsőnél Banir szavaira nem felelek semmit. Tudom, hogy főként nekem címezte, de igyekszem kordában tartani az érzelmeimet. Még nem érzem magam teljesen stabilnak, de nincs időnk most arra, hogy összeszedjem magam! További unalmas és gondolatmentes percek telnek el, amikor belépünk a hatalmas terembe és szinte azonnal a két fekete fémes fazonon állapodik meg a szemem. Jól láthatóan ingadozni kezdek megint és már majdnem ökölbe szorítom a kezem, amikor észreveszem, hogy a gerincem mentén bizsergek. Nem biccentek nekik, mint ahogy Vasilij barátom tette, de követem a felszerelésekhez, amikor ő is elindul. Mivel lerí mindenkiről, hogy sietne, nem törődök semmivel, ott helyben átöltözöm, felveszem a bőrpáncélomat, az íjamat a hátamra akasztom és ekkor egy furcsa, eleddig nem érzett közelséget érzek. Mintha valaki más is lenne a szobában, akit nem látunk... Ebben a percben elég butának tűnhetek kívülről, mint akinek olyan dolgot próbálnak megtanítani, amit sose tudna elsajátítani. Majd utána szépen lassan magamhoz veszem a vesszőket is és felveszem az övemre a kardomat is. Igyekszem minél hamarabb magamra aggatni mindent, a táskát a csáklyával és a kötéllel legfőképp, odaát biztos hasznunkra lesz! Az álkulcsaim pedig ott vannak, ahol hagytam őket. Mihelyst végeztem csendben előrébb lépdelek jelezve, hogy elkészültem!

-Sajnos ő az egyetlen egy olyan ember az általam ismert személyek között aki már járt a túlsó síkon és elég ereje van ahhoz, hogy megnyisson egy kaput amelyen a barátai átléphetnek a másik világba. - mondja a követasszony Arkhainenak. A fiatal vörös hajú lány szorosan mögötte áll, már csak akkor lehetne rémültebbnek tűnő hogyha Etasiroda ruhájába kapaszkodna. -S bár a stílusa roppantmód zavaró, akárcsak a két társáé, azonban ők is itt élnek és mivel ismeretében van a terveimnek ezért nekik is fontos, hogy a küldetésünk sikerrel záruljon. - magyarázza. -Nem a legjobb megoldás elismerem, de még az Ítélethozó sem bír elég erővel ahhoz, hogy átvigye őket.
Nagyjából mire ezt a mondandót befejezi addigra lép mögé Banir. Nem tesz semmit, csak ahogy testőrparancsnokhoz illik két lépés távolságba marad a nőtől.

Miközben Arkhaine a követasszonnyal beszélget az alatt a csapat másik két tagja elkezdi magához venni a személyes tárgyait. Minden megvan ami a démoni támadás előtt volt náluk, azzal a változtatással, hogy a ruhadarabok meg lettek foltozva és a fegyverek újra lettek élezve - mestermunka mind, valószínűleg ezt Etasiroda követasszonnynak köszönhetitek.  Miközben Zarczlav a saját felszerelését ölti magára arra lesz figyelmes, hogy egy kupac fekete pelyhe is van közte - alaktalan masszát képez, azonban ahogy a kezébe veszi és megpróbálja elmozdítani rájön, hogy a Szent Állatának a Hollónak tollából készült köpeny pihen az asztalán. Ha Laveillon vagy Arkhaine arra néz akkor természetesen ő is látja ezt a kegytárgyat.  Ha Zarczlav elpillant a követasszony felé akkor válaszul egy szégyenlős mosolyt kap.

-Igencsak nemes társaság vett rá titeket arra, hogy hazamenjetek. - mondja egyszer csak a Bukott Zarczlav mögött állva, hangját a kendője kissé torzítja de természetesen ettől függetlenül tisztán érthető mit mond. -De vajon megéri még többet visszaadni abból az acélból amit a kárhozottak készítettek, hogy elpusztítsák vele a világunkat? - mondja miközben a Hollónyelv felé biccent.
Ha valamelyikőtök elpillant a varázsló és a légiós felé akkor láthatja, hogy a nő azon a bizonyos éjszakáéhoz hasonló rosszalló tekintettel figyeli a beszélgető bukottat.

Megnyugtató mosollyal felelek a követasszonynak - Sehogy sem hangzik jól. - de majdcsak megoldódik.
Az viszont meglep, hogy az Ítélethozónál nagyobb hatalmat képvisel - ez megmagyarázza az arroganciáját, de nem örülök neki, hogy egy ilyen barátságtalan ember kezébe kerül efféle erő.
- Távollétükben mi itthon tartjuk a frontot, igaz? Önnek van már valami terve? - múlatom az időt beszélgetéssel, amíg az illetékesek felkészülnek.

-Nincs mitől félnie. Hazám egy ellenségekkel körbevett területen helyezkedik el, s a hosszú évek folyamán az ember megtanulja a legrosszabb helyzeteket is kezelni. - mondja a követasszony, hangjában érezhető, hogy tapasztalatból beszél. Csak egy pillanatra hallgat el majd folytatja is a beszélgetést Arkhaineval: -Természetesen ezen a világon sem fogunk tétlenkedni de amennyiben nem bánja ezt privátabb keretek között szeretném megtárggyalni magával miután a barátai távoztak.

A felszereléseim magamhozvétele közben a kereskedőre pillantok. -A támadóink temetésén tették tiszteletüket, akkor találkoztunk velük az erdőben. - Válaszolok könnyedén, mintha teljesen természetes dologról van szó. Ám ekkor ujjaim a fekete tollköpenybe akadnak, a hátamon is végigfut a hideg ahogy a selymes érzés szinte hatalmába kerít. Nem lehet az... Ekkor pillantok a követasszonyra, pillantása csak mégjobban elbizonytalanít. Valóban az volna... Gyorsan magamra öltöm vértezetem darabjait, felkötöm fegyverövemet. Pár apró mozdulattal igazítok magamon, hogy jól álljon a páncél, és a kelleténél ne nyomjon jobban, majd mély tisztelettel magam köré kanyarítom a tollköpenyeget. Kis szünet után pedig szembefordulok a rekedtes sejtelmes szavak gazdájához. -Úgy vélem nincs túl sok választásunk. Ti is velünk tartotok? - Kérdezek rá nyíltan. Nem tudom, mennyire jó dolog ez, de egyelőre ez aggaszt a legkevésbé. Kérdésem után még egy pillantást vetek a vöröshajú lányra, közben pedig a varázsló iránti rosszérzésem sem enyhül.

-Az teljesen lehetetlen. - kapcsolódik be a beszélgetésbe a számszeríjjal felszerelt nő. Testtartása és az a kevés mimika amit látni az arcán a kendő mögött elárulja, hogy ezzel nem a maga nevében beszélt, hanem a mellett álló férfi helyett akart válaszolni. Mint az pillanatokkal később kiderül, a próbálkozása hiábavaló volt.

-Lehetetlen? Ugyan kedves, nem is tudom mikor jártam utoljára otthon. Na persze ez a te esetedben valóban nem megemlítendő tényező de annyit élősködtem már a hazádban, hogy itt az ideje ez fordítva is megtörténjen. - válaszol a nőnek aki csak egy sokat sejtető sóhajtást hallat a dolog hallatán, majd ismét Zarczlavhoz címzi a szavait: -Tudod ezek a varázslók aligha rángatnak el valakit valahova csak úgy céltalanul. Ők már csak ilyen kiszámíthatatlanok, hisz kötve hiszem, hogy valakinek aki az egész Palotát képes lenne relombolni pont a mi védelmünkre lenne szüksége. - nevet egyet a dolgon. -Nem igaz drága? - néz a nőre ennek a kérdésnek az erejéig, aki nem mond semmit, de testtartása elárulja, hogy egyáltalán nem tetszik neki amit hall. -Mitagadás a túlsó oldalon valóban irdatlan nagy bajban lesztek a kis vöröskével. Tudod Hollóisten követője nekem az évek nem jelentenek akadályt, de mit szól ehhez a ti kis pártfogótok? - biccent Etasiroda felé. -Az előbb már el akart varázsolni valami csúfsággá mert megjegyeztem neki, hogy még én is jobb varázsló lennék mint ő. Azóta annyira nem kedvel. - miután pedig magadra öltötted a köpenyt csak ennyit mond: -Jól áll.
This message was last edited by the player at 21:33, Wed 18 Sept 2013.

A Fekete Légiósra nézek, már éppen rábólintanék az egyszerű mondatra, amikor a Bukott magához ragadja a szavakat. Amikor a varázslókról beszél egy gyér félmosolyt erőltetek az arcomra. A bókra, csak annyit mondok: -Köszönöm, remélem méltó leszek a köpenyhez. - Ujjaimmal ismét végigsimítom a köpenyt, majd folytatom. -Az Úrnő véleményéről nem tudok nyilatkozni, igazán keveset tudok a dolgok jelenlegi áramlásáról, csak teszem amire megkértek... Ennyit tudok.

-Valós beleszólása nincs a dolgoknak, amíg a varázsló itt van addig mindenki csendben behúzza a farkát és várja, hogy minnél hamarabb túllegyünk a dolgon. Szerinted miért van itt a fél Palota varázslógárdája? Csak tudod azt hittem, hogy kissé közlékenyebbek és együttműködőbbek vagytok egymással. - válaszol a Bukott. -Na persze ha hirtelen itthagyna minket biztos vagyok benne, hogy fél perc nem telne el már a Hollók lakomáznának a maradványaimból.

Megvonom a vállam. -Mindenki a világ pusztulásáról, beszél, összeesküvések szaga terjeng a levegőben, ilyenkor a befolyásos emberek még a megszokottnál is kevesebbet beszélnek, főleg ilyen ködös és szinte szertartásosan titkos dolgokról. Én pedig ahhoz szoktam, hogy tegyem amit elvárnak tőlem, ez volt régi életem kulcsmondata, most megint úgy érzem magam... - Lemondóan megrázom a fejem, majd szemem villanásával a varázsló felé intek. -Ki ő?

-Egy varázsló! - vág közbe a nő még mielőtt a másik bármit tudna mondani, majd az egy sóhaj után ismét belekezd: -Soha ne vegyél pártfogoltságod alá nőket barátom mert azon fogod kapni magadat, hogy mindenen megpróbálnak elhatalmasodni. - mondja kissé nevetve. -De ha esetleg úgy hozná a sors, hogy veletek megyünk akkor hallani fogsz a régi barátomról. - teszi még hozzá.
Bizonyos szempontból gyomorforgató érzés látni, hogy a férfi mennyire hanyagul és nemtörődöm mód beszél azokról a dolgokról amelyek jelen helyzetben nektek a világ megmentéséről szólnak.

Sikerül elpakolni mindent, közben hallgatom a beszélgetéseket, majd szemet szúr, hogy egy tőr gazdátlanul maradt a holmim között. Felteszem nekem szánták, így kézbe veszem és jól szemügyre veszem. - Szép kis kés ez! - Nem ügyködök vele sokat, a hüvelyt beállítom közel a kardhoz, majd a tőrrel ügyeskedek egy kicsit, jelezve azt, hogy tetszik! Ám alig kezdek el játszani vele, amikor látom, hogy Zarclav barátom mit kapott. Nem kell nagyon erőlködnie senkinek, hogy felfedezze, elsárgultam az irigységtől, de gyorsan helyre teszem magam és megjegyzem. - Az nem semmi! - A továbbiakban nem szándékszom szólni, csak ha kérdeznek. Várom az indulást!

Kifejezéstelen arccal várakozom. -Az én életem egy nő, miatt lett olyan, mint amilyet most magaménak tudhatok. - Veszek egy sóhajtás szerű lélegzetet. -Sok mindent bánok, de azt a nőt nem veszem ezek közé. - Közben felsejlik előttem Justyna légies alakja, arcát sem látom magam előtt, de az akkori érzéseim töredékei újból felszínre törnek. Aztán a téren történt események férkőznek szép emlékeim közé, és az Empusa, aki felvette szerelem alakját, és újra eszembe jut az a balsejtelmű gondolat, hogy honnan tudott hajdani kedvesem kilétéről, és vajon mi mást is tudhat még rólam. Ekkor újra a leendő vezetőnkre nézek. Ekkor döbbenek rá, hogy kissé elkalandoztam, gyorsan vissza idézem, miről is folyt a diskurzus, majd így szólok. -Meglátjuk, mit rendelet számunkra a Hollóisten... - Eztán Laveillonra nézek. -A kés is szép, reméljük kevesebbet kell használnunk odaát, mint amennyi vágyódást a mozdulataidból kiérzek.

Bajtársaimat figyelem a követnő válla fölött, és csak csendben bólintok neki, hogy tudomásul vettem, és egyetértek a véleményében.
Közelebb megyek Zarclavhoz és Laveillonhoz, hogy és is megnézzem, hogy mit kaptak, és mosolygok rajta, hogy lassan ezen világ képviselőihez, vagy akár védőihez méltó felszerelés csepereg be a kis csapatunk tulajdonába.
A fekete ruhás személyek felé fordulok, és nyájasan megkérdezem a kedves hölgyet - Netalán ismerős a kedves hölgy a túloldalon? Esetleg van valami jó tanácsa? Nagyon hálás lennék érte.
Jó lenne minél hamarabb túlesni ezen a túrán. Csak a kezdet a nehéz? Ezek mellett a mai varázslók mellett. Szó se róla, akit én ismerek "szebb" időkből, még talán rosszabb.

Zarclav válaszára vidáman bólintok és hirtelen bevillan egy kép előttem. Egy kép, a túloldalról. Közel se biztos, hogy az a kép valóban arról a síkról való, ahova tartunk, de azt tudom, hogy minden mozdulatunkat látják és csatáról csatára kell haladnunk. Nem vagy biztos benne, hogy elérjük-e a célunkat, de azt látom, hogy nem adjuk fel. Majd amilyen hirtelen jött ez a sejtelem, úgy is áll tovább. A többiek társalgására igyekszem figyelni, de anyu érzelmeit is próbálom kifürkészni.

A Bukott az arcát takaró kendőn keresztül is elmosolyodik. -A világégés és a sok érték pusztulása is egy nő miatt következett be - pontosabban annak halála miatt. Minden esetre tetszik amit mondasz barátom, viszont meg kell mondanom, hogy szükségetek lesz némi segítségre az otthonomban. Egy emberre aki ott élt, néhány plusz kézre akik nem félnek fegyvert ragadni. Emellett pedig tartok tőle, hogy tönkre fogod tenni a következő napjainkat ugyanis veletek kell tartanunk. - magyarázza. -Ezeknek a dolgoknak a hátterében meg tudom érteni, hogy nehéz a lelked. - a nőre néz. -És természetesen te is velem tartasz.

A nő a Bukott mögött álló varázslóra pillant aki nem mond semmit mindössze egy aprót és határozatlan bólint. Láthatóant feszült, de aki látott már feleselő de lojális katonát az tudja, hogy bármennyire is próbálja a maga módján irányítani a kárhozott pengékkel felruházott férfit, most parancsot kapott és vele fog tartani.

Így hát ez is eldöntetett - Zarczlav és Laveillon a veszélyes küldetésükre új útitársakat talált.

A távolban figyelő Etasiroda és Banir halkan beszélgetnek - lehetetlen, hogy ne tudják miről van szó mivel a csarnokban az akusztika kiváló és a feketébe öltözöttek nem is beszélnek halkan. Nem látszik rajta, hogy megpróbálna beleavatkozni az eseményekbe de az arcáról leolvasható, hogy nem örül neki.

A páncélos, csapzott megjelenésű nő néhány lépés távolságról figyeli az eseményeket. Zarczlav ugyanazt látja a nőn mint amit Tirsissel való találkozása esetén látott, a különbség csak az, hogy jelen pillanatban az érzések és azok megnyilvánulása - bár nem effektív - de jobban érezhető. Nem tetszenek neki a feketébe öltözöttek.

-Ő nem, de én ott nőttem fel. És már döntöttem, a barátaiddal tartok, hogy jelenlétemmel hátráltassam a küldetésüket. - válaszol a nő helyett a Bukott. Amennyire zordnak és barátságtalannak tűnik, valahogy hangjában annál inkább felbukkant a bajtársiasság jele abba a pillanatban, ahogy ezt a kijelentést még pont odalépésed előtt megtette a zsoldoslovag felé.

A dolgok kezdenek egyre komplikáltabbak lenni és láthatóan mindenki arra vár, hogy elkezdődjön végre a rituálé.

Figyelmesen hallgatom a beszélőt, közben pedig néha a futólag a nőre pillantva leskelődöm a reakciója iránt. Látszik rajta, hogy neki se füllik ehhez a kis kiránduláshoz a foga mint nekem. Az a gondolat sem nyugtatja le bennem az egyre gyülemlő feszültséget, hogy a Bukott ott nőtt fel. Ám ami tény az tény, gyors, vakmerő és eszes pengékre is szükségünk lehet, sőt van is odaát, így pedig nem viszolygok az újdonsült útitársainktól. A Csapzott nő reakciójának csak érzelemtelítettsége lep meg, a rosszallása nem, de nincs mit tenni, ilyen vagy olyan módon de végigcsináljuk. A bukott szemébe nézek, majd kezet nyújtok. -Ez esetben köszönjük a segítséget, és ha kell üdvözöljünk a Hollóisten árnyéka alatt, hősi halálban, odaát egymás oldalán.

Csak csendben figyelem a beszélgetést, miközben még egy kicsit ügyködök a tőrrel, majd egy ügyes mozdulattal a helyére csusszantom. Anyu érzései engem is bizonytalanná tesznek és nem vagyok biztos benne, hogy ez látszik-e rajtam, de igyekszem visszafogni az érzéseimet. Várakozok, kérdésem nincs, de már inkább lennék túl ezen a rituálén, mint hogy itt ácsorogjunk...

A fekete köpenyes varázsló lép oda Zarczlavhoz és Laveillonhoz és beleszól a beszélgetésbe: -Ideje útra kelniük. Mindenki kész? - kérdezi majd amennyiben mind a ketten bólintotok akkor odatereli mellétek a vörös hajú lányt is. Néhány lépéssel arrébb pár szót vált a Bukottal illetve a Fekete Légióssal – a nő láthatóan még mindig ellenzi az egész ötletet azonban a varázsló csak egy bólintással jelzi, hogy az aggodalmai amelyeket felhozott alaptalanok. Végül a két új társatok is odasétál mellétek.

-Kérem jelezze a varázslóinak, hogy ne veszítsék el a fejüket a rituálé alatt és főleg ne támadjanak rám ugyanis akkor kénytelen leszek megölni közülük annyit amennyit szükségesnek látok. Egy Isten erejével is felérek, ne tegyenek próbára és ne akadályozzanak semmiben. - mondja a fekete ruhás férfi a jelenlévő varázslónak, valamint az Ítélethozónak és belekezd a rituáléba.
A halk, szinte földöntúli motyogás amelyet először hallatok apró kézmozdulatokkal párosul amely fokozatosan nagyobb léptékű lesz és a férfi hangja is ennek megfelelően vadabb és hevesebb lesz, hirtelenebb hangsúlyváltások és nagyobb hangerő. Váratlanul egy széllökés elviselhetetlenül orrfacsaró bűzt sodor be a terembe és elolt minden fáklyát a falakon aminek köszönhetően teljes sötétség telepedik a terembe – a Palotaőrök nem tétlenkednek sokáig, azok akiknek a megfelelő képzettség a hatalmukban áll apró sárga lángokat élesztenek a tenyerükben megvilágítva ezzel az eseményeket. Arkhaine azon kapja magát, hogy a láthatóan mágiával átitatott Etasiroda lép oda mellé, maga mögé parancsolva mind őt mind pedig Banirt a testőrparancsnokot – a férfi minden bizonnyal kiváló szolgálatot teljesít azonban ezt a harcot ő nem vívhatja meg.
Azonban ezek a jelenségek még csak a kezdetet képzik. Pillanatokkal később a terem remegni kezd ezzel jelezve előre azt a káosz amely pillanatokon belül fog elszabadulni a Spirál alatt. Lángvörös villanás vakít el mindenkit aki a férfit figyelte ebben a pillanatban és ezzel együtt földöntúli sikolyok, kiáltások, rimánkodások, panaszkodások, halálhörgések, csatazajok kezdik megtölteni a termet. A Palotaőrök láthatóan feszültek a helyzettől mivel egyértelmű, hogy ezek a zörejek démoni eredetűek.
Laveillon és Zarczlav azon kapja magát, hogy láthatatlan karmok kezdik mardosni a húsukat. Nem fájdalmas azonban tisztán kivehető és érezhető, hogy nem hallucinációról van mivel a bőrön is látni a sebeket – bár vére egyikőjüknek sem fakad. A kezek egyre gyakrabban és erősebben mardosnak míg végül már beléjük kapaszkodni próbálnak, megpróbálva a földre rántani őket – nem olyan erősek, hogy komoly ellenállást váltson ki a két férfiből azonban kétségtelen, hogy nem a legmegnyugtatóbb jelenség. A kezekkel elfoglalt utazók talán észre sem veszik először, hogy a teremben szépen lassan vérvörös köd kezd megülni amelyből egy váratlan pillanatban egy nagyjából másfél ember magasságú ostort és lángoló kardot kezében tartó démon légiós jelenik meg, egyenesen a varázsló felé lépdelve. A hirtelen adrenalinlöket már-már pánikként nyilvánul meg a Palotaőrök között mivel a lény ami előttetek lépdel nem egy emberekből vagy más lényekből elragadott egyed akit a mágia megfertőzött hanem egy valódi démon. A férfi egy hófehér villámcsapás segítségével elporlasztja a démont akiből mindössze egy kupac hamu marad.
Eközben az eddigi suttogás ordítássá kezd erősödni: ERESSZETEK EL! ENGEDJETEK KI! MENTSETEK MEG A SZENVEDÉSTŐL! KÍMÉLJÉTEK MEG A KÁRHOZOTT LELKÜNKET HOGY ÚJRA SZOLGÁLHASSUNK! MUTASSATOK UTAT A SÖTÉTBEN! IMÁDKOZZATOK ÉRTÜNK ÉS MI IS IMÁDKOZUNK ÉRTETEK! ENGEDJ BE MINKET FŐVARÁZSLÓ! KÍMÉÉÉLJETEK MEG! NE ENGEDD KÖZÉNK A SÁRKÁNYOKAT! NE HAGYD A BOMLOTTAKAT CSELEKEDNI! MENTS MEG! KÍMÉLD MEG A LELKEMET ÉS VIDD AZ ISTENNŐ ELÉ!
Ahogy tovább hangosodnak és egyre többen beszélnek úgy kezd az egész egy érthetetlen fortyogó káosszá válni. Azonban ekkor megtörténik az amire talán mindenki a legkevésbé számított. A hangok, a légkör, a démon, a rituálét végző varázsló jelenléte elég volt ahhoz, hogy három Palotaőr elméje megbomoljon. Mind a hárman teljes erejüket bevetve próbálják megállítani a rituálét azonban a feketébe öltözött férfi körüli aranysárga aurás ragyogás minden praktikájukat elnyeli majd viszonzásul az előbb látott hófehér villámok őket is mindössze egy kupac hamuvá degradálják – az egész jelenség katartikus jellegébe még maga az Ítélethozó is láthatóan beleremeg ezzel is felfedve némi emberi érzelmet létezéséből. A Csarnokba azonban folyamatosan jelennek meg különféle kapukon a Palotaőrök, valamint a Palota különböző varázslói. Az Ítélethozó és az ott tartózkodó Első Varázsló szava sem elég ahhoz, hogy a társukat elveszítő katonák ne próbálják megállítani az általuk egyértelműen démoninak titulált rituálét. Az aranysárga ragyogás a férfi körül kitart azonban arcáról jól leolvasható, hogy erőlködnie kell az életéért valamint a küldetés sikeréért. -Egy Isten sem lenne képes megállítani bolondok, ha tovább hátráltattok mindannyitokat elpusztítom! – robajlik a varázsló hangja a teremben, hangja is mutatja, hogy erőlködnie kell a környék talán legjobban képzett varázslóinak teljes arzenálja ellen s bizonyosan képes lenne mindenkit elpusztítani a teremben de nem teszi. Nem ez a dolga.
Aztán hirtelen egy lökéshullám vágja falhoz az összes teremben lévő személyt, kihíve az utazókat, az Ítélethozót valamint az Etasiroda védelme mögött álló két férfit. Egy lélegzetvételnyi idővel később a ragyogás egy pillanatra alábbhagy és egy vérvörös villanás után a szobában már nyoma sincs se Zarczlavnak, se Laveillonnak, sem három útitársuknak. Eltűntek.
-Bolondok! Ha miattatok rossz helyre küldtem őket az egész Palotát a földdel teszem egyenlővé és az emlékét is kitörlöm a történelemből a nevetséges rendetekkel együtt! – kiáltja a roppant mód ideges feketébe öltözött férfi. -A démonok jelenlé... - az Ítélethozó nem tudja befejezni, a másik a szavába vág. -Pont az Ítélethozónak kellene tudnia, hogy egy démoni megszállás alatt álló síkra máshogy nem lehet kaput nyitni! Szánalomra méltó inkompetens csürhe! - végül kiköp, majd el halvány fényjelenség közepette teljesen eltűnik.
This message was last edited by the GM at 23:42, Wed 02 Oct 2013.