Amelia ki-, majd elrohanása kissé váratlanul ér, s már épp utána kiáltanék, amikor rájövök, hogy igazából nemigen tudok semmi értelmeset mondani. Így inkább csak néhány pillanatig meredek magam elé és szótlan maradok.

Amíg az indulásra várakozunk, keresek egy vödröt, amivel a bárka másik végébe vonulok, levetkőzök, (remélem a többiek nem szemérmesek,de felénk, Ostlandban nem volt érkezésünk a városokban dívó álszemérmességgel vesződni, épp elég erőnkbe került életben maradni a kietlen vidéken) vizet húzok a folyóból és "ahogy sikerül"-módszerrel gyorsan lesikálom az út mocskát magamról. A ruhámból hasonló metódussal kimosom Kustos vérét, majd kiterítem valahova száradni, majd megkeresem a málhámat és felveszem a tartalék gúnyámat.
"Most már csak azt kellene kiagyalni, hogy mi a bánatot kezdjünk ezzel a tetemmel." - morfondírozok, miközben frissen mosott szakállamat vakargatom - sokkal inkább a megszokás kedvéért, nem pedig azért, mert valóban viszketne. "Illetve, hogy miképp fogom megengesztelni Ameliat" - folytatom a következő gonddal, hallgatva a fedélközből hallatszó dühös csapkodást és puffogást.

Némán megcsóválom a fejemet a látottakra való reagálásként, egy darabig elidőzik a tekintetem az élénken figyelő Chlodovechen majd egy sóhajtás után unottan leveszem az övemről a korábban Manfred által nekem adott erszényt. Amikor azonban elkezdem számolni a pénzt már nagyobb életöröm ül ki az arcomra - azt persze kívülről nehéz megállapítani, hogy ez nem azért van mert érmék mozognak a kezeim között, hanem csak szimplán szeretek számolni. Ugyanakkor az már árulkodó jel lehet a külső látszat csalóka illúziójáról, hogy többször megszámolom az érméket, rendszerezem őket majd elölről kezdem. Csak egyszer nézek fel, akkor is Kastorra aki megjegyzi, hogy ő nem kér a pénzből - ha nem hát nem. Végül miután végeztem mindenkinek egyesével odaadom a pénzt - az erszényt Chlodovechnek adom, tudtommal neki nincs is szütyője, hanem a csizmájában meg a zsebében tartja a pénzét, biztos jól fog jönni neki bár azt tudom, hogyha akart volna akkor már vett volna egyet. De hátha örülni fog neki. Függetlenül attól, hogy a továbbiakban mi történik egy ronggyal, imák mormolása közben megtisztítom a lándzsámat illetve a ruhámat ha az véres lett, majd ha nincs rám szükség a hajón, akkor visszavonulok a kabinba.

In reply to Theodora Steinhoff (msg # 571):

In reply to Amelia (msg # 572):
This message was last edited by the player at 14:45, Thu 04 Feb 2016.

Immár felöltözve, feszes biccentéssel megköszönöm Theodorának a jussomat, majd megkérdezem a kapitányt, hogy hol alhatok meg. Ha nincsen hely a fedélközben és engedélyt kapok rá, akkor a fedélzeten is össze tudom eszkábálni az egyszemélyes sátramat, amennyiben ki tudom kötni valamihez. (Nem hiszem, hogy Josef örülne, ha sátorcövekeket kalapálnék a deszkákba) Amint vagy így, vagy úgy, de sikerült hálóhelyet kerítem, megkeresem Ameliát.
This message was last edited by the player at 08:12, Thu 04 Feb 2016.

Amikor megkapom a pénzt mormogok magamban. Látszik hogy elégedetlen vagyok de már nem érdekel az egész. Sokkal komolyabb probléma kezd kirajzolódni a fejemben a következő városban érkezés után... Addig pedig marad az ébrenlét és a hajózás.

Johann úgy tűnik kissé magába fordult a beszélgetést követően, mert azután se mozdul helyéről, hogy a többiek elvonulnak saját dolgukat intézni. A férfi hosszasan szemléli a combját borító, szoros kötést és ízlelgeti a sebből áradó tompa, lüktető fájdalmat. Végül elfordul saját lábának látványától, szorosabbra húzza maga körül a köpönyegét az éjszaka hidege ellen és a hajó korlátjának döntve hátát a halványan pislákoló csillagokat kémleli a mennyekben. Fejében egymást kergetik a gondolatok gazdaságról, szerencséről és az elmúlásról. Sehogy se tud olyasmire gondolni, ami felvidítaná. Végül addig kavarognak az egyre lehetetlenebb jövőképek a fejében, míg dühösen el nem vicsorodik az égre és öklével combjára csap.

Ámbár majd két tenyérire ütötte meg combját a sebhelytől, a kilövellő fájdalomtól majdnem összevizeli magát és könnybe lábadnak ismételten a szemei.
- Basszus, basszus, basszus, sziszegi dühösen összeszorított fogai között, miközben átkozza a saját hülyeségét. Mikor alábbhagy a kín, finom, óvatos mozdulatokkal kényelmesebb pozícióba rakja sebesült lábát, majd behunyja a szemét és megpróbál pihenni kicsit. Azt mondják, az alvás segít a gyógyulásban, bár Johann kétli, hogy a megfázás kapcsán elhangzott bölcsesség egy kard által okozott seb esetében is működne. De egy próbát megér a dolog.
This message was last edited by the player at 14:15, Thu 04 Feb 2016.

In reply to Manfred Hetzau (msg # 574):

A belső kabinban akkor csitul el igazán a háborgás, amikor bezörög, majd benyit a volt katona az ajtón.

Ameliától visszatérvén megkérdezem Josefet, hogy van-e valami teendő, amiben segítsek. Ha igen, akkor igyekszem szárazföldi patkányhoz mérten legjobb tudásom szerint elvégezni, ha nem akkor viszont megtisztogatom a fegyverzetemet, beolajozom a páncélomat, megélezem kardomat és mindkét tőrömet. Ezt követően, ha lehetőség adódik rá, akkor nyugovóra térek.
This message was last edited by the player at 13:36, Thu 04 Feb 2016.

In reply to Manfred Hetzau (msg # 578):

In reply to Theodora Steinhoff (msg # 573):

In reply to Amelia (msg # 580):
This message was last edited by the player at 17:19, Thu 04 Feb 2016.

Josef az ejszakat atkormanyozva reggelre hullafaradtan atadja a kormanyt a hajo egyetlen masik utasanak akiben, hajos tapasztalatai miatt, annyira megbizik, hogy rabizza a hajo iranyitasat, Johannnak. A hulla eltunt a fedelzetrol reggelre, a tisztesseges kapitany valoszinuleg egyszeruen a vizbe lokte hogy a folyo gondolskodjon rola hol dobja ki a testet.

Éjjel, amikor már valószínűleg mindenki alszik a fedélzeten Josef, Theodora és Amelia kivételével.

A fruska Theodorát magára hagyja, hogy a beavatott zavartalanul elmondhassa esti imáját, majd Johann keresésére indul.
Igyekszik csendesen, nem mindenkit felverve járni.
Josef-fel pár szót még beszél, két ezüst még a csillagok fényénél megcsillan és a holttest mellett csobban a vízbe miközben Kustos hulláját segíti a bárkáról eltüntetni. akkor, ha Gunther vagy Manfred a köztes időben nem gondoskodott erről természetesen. Ha nincsen már fenn a hulla, akkor csak a két érmét ereszti a vízbe mialatt halkan a halott Kunz lelkiüdvéért is a saját tudása szerinti imát mormogja.
Amikor végzett,  az alvó Johann mellé telepedik.
This message was last edited by the player at 07:40, Fri 05 Feb 2016.

Johann nem alszik, amikor Amelia odabújik mellé. Ahhoz túlzottan el van foglalva hol az önsajnálattal, hol a hatalmas vagyon iránti sóvárgással. Úgy váltakoznak, mint egy érme két oldala, amit feldobtak a levegőbe. Így aztán amikor a lány mellé bújik, kiül az arcára a meglepettség. Nem látta vagy hallotta Ameliát feljönni a fedélközből, de nem meglepő módon nem húzódik el a lány teste által kínált melegtől és komforttól. Egy pillanatra félreérti a gesztust, amikor a lány közel hajol, de aztán az Amelia ajkait elhagyó halk szavak visszazökkentik morózus hangulatába. Halk párbeszéd alakul ki kettejük között.

In reply to Johann Munroe (msg # 584):

A lány feszülten toppant egyet, majd megrázza a vállainál fogva a csempészt, hogy némi józanságot és összeszedettséget próbáljon kiprovokálni a férfiból.

Az utcai harc utáni napon is ugyanakkor kelek mint ahogy szoktam ha előző este valamilyen oknál fogva nem kellett dolgozni a fedélzeten.  Szokásom szerint segítek a fejadagok kiszámolásában és kiporciózásában, ügyelve arra, hogy minél inkább testreszabottabb legyen mindenkinek az adagja, nem szeretem a pazarlást (illetve másnap Kastor több ételt kap, hogy jobban viselje a szervezete a gyógyulást).
Társaságát nem nagyon keresem senkinek, néhány szót Chlodovechhel meg Manfreddel váltok úgy, hogy én kezdeményezem a beszélgetést, de ez érthető, hiszen őket már jóval régebbről ismerem mint az altdorfi indulás.
Mellesleg ha valaki akar, akkor a szokásos reggel elkezdett, napom jelentős részét felemésztő gyakorlatozáshoz csatlakozhat - ha így van, akkor szívesen változtatok a gyakorlatokon, ugyanis lehet, hogy másnak nem annyira élvezetes vagy célszerű azt utánoznia amit én csinálok, ugyanis ez gyakran tartalmaz olyan dolgokat, mint egy adott szúrás egymás után többszöri elgyakorlása ugyanabból a pozícióból ugyanabba a pozícióba (itt akár több százra is lehet gondolni).
This message was last edited by the player at 00:12, Sat 06 Feb 2016.

A hajóúton igyekszem hasznossá tenni magamat és Josefnek segíteni; természetesen mit sem konyítok a bárkákhoz, de egy kötelet vagy evezőt csak meg tudok fogni. Amikor csak tehetem, Frau Steinhoffal gyakorlok, igyekszem a tökéletességre törekedő, művészien kifinomult mozdulatokkal harcoló beavatottnak minden általam ismert piszkos trükköt megmutatni, mer' az általam megélt csatákban ezek sokszor az élet és halál közti különbséget jelentik.
Ezeken felül a felszerelésemet tartom nagy gonddal karban és Chlodovechet igyekszem rávenni, hogy mindenféle érdekes történetekkel szórakoztasson.

A Weissbruck elhagyását követő első reggelen sokáig aludt. Összekuporodva -ölében minden motyójával- a köpönyegét takarónak használva a kabin belső sarkába húzódva érte az aprócska ablakon beszűrődő első napsugár.
Nem nézett fel akkor sem, amikor Theodora a reggel szokásos rituáléjaként fel-, majd levette a vértezetét.

Hacsak korábban Josef-nek nem lesz szüksége rá, akkor egészen délidőig a belső kabinban marad.
Ebben az esetben: Ébredés után kiélvezi, hogyha egymagában, a benti magányt felhasználva elgondolkozhat a múlton és az eddig történteken.

Ha ébreszti valaki, akkor kelletlenül felkel, majd mosdás után, nagyokat ásítozva besegít a bárkán végzendő munkákba.

Napközben nem igazán beszél ő sem senkivel, ha nem kell mást tennie, akkor felmászik az árbócra ameddig biztonságosnak véli és onnan nézelődik.

A hosszú éjszakai őrködés miatt reggel és délelőtt Günther jóízűen horpaszt a hajó fedélzetén. Olyan helyet keres ahol nem fognak belerúgni minden pillanatban a dolgozó "matrózok", és a köpenyével erősen becsavarja magát. Délután felkel némi vizet vesz magához és ételt majd a dolgához lát a vitorláknál a kapitány parancsai szerint.

Negy napig utaztok a Bogenen felfele. A folyasirannyal szembeni haladas lassu es faradtsagos. Amikor szel fuj a hegyek fele konnyebb, de sokszor kell eveznetek, hogy haladasban birjatok tartani a barkat. Mindezek ellenere a napok nagyjabol kellemesen telnek. Josef megenyhul mar a menekules masnapjara es ahogy egyre kozelebb kerultok a varoshoz neha meg futyoreszik is. Lathatoan komoly haszonra szamit es ez alaposan javitja a kedelyallapotat.
Elhaladtok a kornyeket uralo hatalmas kastely mellett, majd szep lassan feltunik elottetek Bogenhafen varosfala es maga a varos.

(Aki sikeres Common Knowledge(Empire) probat dob az tudhatja, hogy a jol karbantartott var a Grauenburg kastely a Saponatheim csalad osi lakhelye es a jelenlegi baro Wilhelm von Saponatheim habar Bogenhafen torvenyes ura jobbara videki kastelyaban mulatja az idejet)

Amikor keso este feltunik a varos Josef megallitja a hajot - Ejszaka nincsen ertelme bemenni, a rakodomunkasok csak nappal dolgoznak, es a kereskedok sem elerhetoek - majd elokotorja az erszenyet es habar nem ertetek vegul egy nappal a mulatsag megkezdese elott Bogenhafenbe mindenki kezebe nyom egy arany ertekben ermeket. Manfrednel elgondolkozva 10 ezustnyit ad es bolint, hatba veregetve a katonat, lathatoan a tobb napi munkat ertekelte hogy segitett a folyon haladasban.
- Ugy gondoltam jobb a fizetseget meg most elintezni, a varosban, hmm, szoval furak a szokasok. Nalunk eszakon nincsenek ilyenek es nehezen szokom meg, hogy itt mindenre mindenfele csoportok, vagy ahogy ok mondjak - keresi a szot kis ideig majd elegge idegenul ejti ki - cehek vannak. Meg kitalalnak hogy titeket fizetlek a rakodasert - elneveti kisse magat - es bajba kerulnek a rakodomunkasok cehevel. - megcsovalja a fejet. - Fura nepek -
This message was last updated by the player at 12:05, Mon 08 Feb 2016.

Magamban számolom az utolsó napokon azt, hogy hányat húzok az evezővel - azonban minél közelebb érünk Bögenhafenhez, annál kevesebbig jutok el mielőtt még a gondolataim elkalandoznának. A korábbiakkal ellentétben ezúttal nem az evezést keverem össze a fejemben létező ütközési sebességre gyorsító gályával, hanem egyre inkább a városban történő dolgokon jár az eszem. Még mindig élesen él a fejemben a beszélgetés amit Adelgardo Fonzi atyával folytattam az általa beszerzett térkép felett. Bögenhafen talán nagy áttörési pont lesz a kutatásban és így az életemben is, azonban addig meg kell tisztítanom az elmémet az út alatt rám ragadt, egy Myrmidia beavatotthoz nem méltó gondolatoktól. Így magamban azt is elhatározom, hogy nem fogom Kastort a Verena papok elé vinni - amikor megérkezünk és elválnak útjaink megkapja a papírt amit a fejvadásznál találtunk én pedig teljes koncentrációmmal a kutatásomra fogok fókuszálni. Amikor elindultam ez az egész még csak egy álomnak tűnt, talán tanítóim sem igazán gondolták, hogy valaha bármit találni fogok, azonban most, hogy majdnem Bögenhafenben vagyok egyre inkább kezdek biztos lenni benne, hogy nem utaztam hiába ennyit.
A vár mellett elhaladva láthatóan minden figyelmemet leköti az épület tanulmányozása. Néha csak ajkaim mozgásából található ki, hogy számolok valamit máskor pedig hangosan teszem azt, de hogy mit, azt soha nem közlöm - annál jobban bele vagyok merülve a kastély felmérésbe, hogy másnak is elmagyarázzam a gondolatmenetemet. Minden apró részletet próbálok megfigyelni az idő alatt amíg elhaladunk mellette, ha van aki evezzen helyettem akkor az evezőmet is elhagyom. Adelgardo atya kevés nevet említett nekem, köztük a környék uráét, azonban korán sem vagyok benne biztos, hogy ez a kastély az övé. Minden esetre Chlodovechet megkérdezem, hallott-e valamit a kastélyról s ha igen, akkor megkérem mesélje el (amit valószínűleg örömmel meg fog tenni, bár azt azért hozzáteszem neki, hogy meghálálnám, hogyha ezúttal a pontos részleteknél maradna).
Amikor késő este a hajó végre megáll a fáradtság ellenére is lelkesen kelek fel a helyemről. Megköszönöm a fizetségemet majd nem pazarolom a pihenésre szánt időt, holnap sok dolgom lesz így ha tehetem, akkor aludni térek amint lehetőségem van rá.

Reggel a többiek arra ébrednek, hogy Johann áll a kormánynál és elszánt arccal navigálja a bárkát. Nem mintha annak komolyabb kormányzásra volna szüksége a gyenge szélben és a még enyhébb sodrással szemben. Néha meg-megmozdul, hogy levegye a terhet sebesült lábáról, de alapvetően úgy tűnik, hogy már jobban van. Ennek egyik eltéveszthetetlen jele, hogy derekán ismét ott lóg a kard, mely bár harcban volt, húsba egyetlen egyszer sem vágott.

Az út további részében szépen elfogyasztja a rá kirótt ételadagot és keményen dolgozik. Nem tart soká, míg lekerülhet a lábáról a kötés, szerencsére Theodora gyors közbeavatkozása megmentette a hosszú felépüléstől. Amikor lehetősége nyílik rá és nem evez vagy valami csomót kötöz, akkor Guntherrel gyakorolja a kardforgatást, illetve kikéri Manfred tanácsát is. Utóbbit lehetőleg mesélteti múltjáról, szükség esetén odahívva Chlodovechet, mert a vándor jelenlétében valahogy mindenkinek megered a nyelve.

Amikor Josef átadja a fizetséget, Johann hálásan a zsebébe süllyeszti a pénzt. Ha másért nem is, egy aranyért már megérte felevezni a csatornán.
This message was last edited by the player at 15:27, Mon 08 Feb 2016.

In reply to Johann Munroe (msg # 593):

Az út hátralévő részében amikor nem éppen az evezőnél ült és erőltette magára a többiek diktálta tempót, akkor némi izomnyújtó és -lazító gyakorlat után feltelepedett a ponyvával takart hordók egyikének tetejére és vagy a dobótőreivel való zsonglőrködést gyakorolta vagy egy ezüstösen csillanó karkötőn lévő medált nézegetett elgondolkozva. Ez utóbbi esetben nem vette észre, ha csak megszólította bárki is, olyankor szó szerint ki kellett zökkenteni a merengéséből.

Enni alig evett, Gunther-t pedig a szűkös lehetőségek ellenére is próbálta elkerülni egész idő alatt.
A beszélgetéseket csak fél füllel hallgatja, a nagyját meg sem jegyzi, pedig Chlodovech történeteire azért ő is kíváncsian és lelkesen próbált figyelni.

A Josef adta fizetséget halkan megköszönte, a céhekre való emlékeztetésre viszont összerezzent, de nem sokkal később kényszeredetten elmosolyodott.
Lefekvés előtt viszont mégis csak Gunther mellé keveredett.
- Azt tudnod kell, hogy biztos vagyok abban, hogy Manfred sosem fizetne egyetlen penny-t sem ki értem, ha úgy alakulna, hogy mégis a visszahurcolásomon akarnál gondolkozni. - jegyezte meg, majd a választ meg sem várva lement a kabinba és azzal a felkiáltással -hogy ki tudja mikor alszik legközelebb ágyban- még egyszer átnézte mindene a hátizsákjába visszakerült-e, majd az ágyon elheveredve álomba merült.