[IC] Act 1: Altdorf
Az emberi civilizáció talán legnagyobb városába érve Johann - a hatalmas pénz lehetősége ellenére - elszontyolodik. Hiába retteg az erdőkben lapuló veszedelmektől, azt még mindig jobban komálja, mint Altdorfot. Az emberi ürülék és izzadtság mindent átitató szaga, a szűk utcákon akarva-akaratlanul egymásnak feszülő redves alakok tömegei, a magasba nyúló házak közé beszűrődő félhomály szimplán rossz hatással van a csempész tágas területekhez és jó levegőhöz szokott érzékeire.
Ezért aztán csak értetlenül pislog, amikor a kocsiból kikászálódás után nem egész egy perccel valaki meg is lép a hamiskártyás csomagjával, aki habozás nélkül a tolvaj után ered a tömegbe. Johann ujjai szorosabban markolják hátizsákja szíját, azonban kezeit távol tartja a legfontosabb dologtól, a szíve fölött és ruhái rejtekében megbúvó iratoktól. Ha csak véletlenül is arra kezdene matatni, a tolvajok egyből tudnák, hogy merre vannak az igazán értékes dolgok.
- Au revoir, feleli perfekt bretonni kiejtéssel a férfi Philippenek, amikor a "bretonni" nemes úgy dönt, hogy távozik. Ezután a megmaradt társasággal - Amelia, Gunther, Tess és Konrad - elkezdenek körbe nézni valami szálláshely után, ahol tábort verhetnek, mikor megközelíti őket a két alak. A tömeg ellenére - vagy talán pont azért - Johann egyből észre veszi a "jelet", de csak az ismétlés során esik le, hogy valószínűleg az ő figyelmét próbálják felkelteni.
Porondra, gondolja magában, pedig sosem volt artista és odasúg társainak.
- Azt hiszem az a két férfi a Lieberung család örökösét keresi, azaz engem. Hogy mi célból, az majd kiderül, de legyetek óvatosak, figyelmezteti halkan társait, majd a biztonság kedvéért hozzáteszi, ha meghalok, nincs örökség sem.
Ezután Johann nagy levegőt vesz, kihúzza magát, enyhén hátra dönti a fejét és amennyire csak lehet, úgy tesz, mintha nemesi vérből származna. Habár sose kapta meg az ehhez szükséges neveltetést, gazdag nemeseknek dolgozó csempészként azonban bőven volt lehetősége kívülállóként megtapasztalni, hogyan viselkednek ezek az emberek. Ha tökéletes nem is lesz a színjátéka, remélhetőleg arra elég lesz, hogy meggyőzze ezt a két férfit első körben.
Johann bólint a rá meredő férfinak és bal kezével oda inti őket.
- Úgy bámulnak, mint valami egzotikus tileai táncoslányt. Igazán tanúsíthatnának nagyobb diszkréciót, mondja a két férfinak, amikor - ha - azok odajönnek.