Felettébb hosszú és tagadhatatlanul viszontagságos utam jelen állomása, mely a Birodalom fővárosából, Altdorfból a megannyi céh embertömegtől fortyogó olvasztótégelyében, Bögenhafen szcénáján lel otthonra, előzetes várakozásaimat is felülmúlja. Ahogy lélekvesztőnk tajtékot vet a folyó sodrásán, majd helyet keres magának megannyi sirályt követve az egymásra halmozott báláktól és serényen dolgozó dokkmunkásoktól, kurjongató kalmárok számos portékájától kakofóniába roskadozó rakodómólók irányába, minden szívdobbanással egyre közelebb hozza a partot a kötélhágcsóhoz, melyen már-már a víz felett kapaszkodom. Imádom a percet mikor - jelenleg kontyot mellőző - egyenesen vízpermettől hullámos hajam fürtjeit szertehordja az itt-ott belekapó szellő, bizseregnek talpaim, hogy rövidest ismét szárazföldet tapodhatnak, s nem utolsósorban tán beteljesülhet a jóslat is, miről a sylvaniai öregasszony beszélt...
Tekintetem elidőzik a szomszédos bárkákon, ahogy megannyi kabinajtó és ablak üresen tátog a környező hajókon himbálódzásuk hatására. Néhol utazóládák hányják tartalmukat gazdagon megpakolt bőröndökbe, melyek némelyike rögtön igásállatokra kerül málhának gazdájuk akaratából. Tekintetem a fedélzet felé fordítom,  ragyogó mosolyommal első ízben a kormánykerék mellett álló fedélzetmestert örvendeztetem meg, mikor visszahuppanok a fedélzetre. Mèg Altdorf kikötöjèben a számos kagylóból, némi moszatfonákból kreált diadémból és egy tengerkék tunika kombinációjából alkotott álcám hatására Manann beavatottjának nézhetett, mikor felkéredzkedtem a hajóra, így - akár egy nemes hölgy, egy imáért és egy  csókért védettségét élvezhettem közbenjárására az első tiszt, majd jó kapitányunk hathatós közreműködésével - és nem utolsósorban a fuvar sem járt költséggel... Az egykor meisseni birtokainkat sújtó árvizek, Manannak intézett fohászok nem merültek feledésbe nyomtalan, ahogy a wissenlandi kiejtés is hamar barátokra lelt, még ha valódi kilétemet, mint küldetésem célját mindmáig titok is övezte a Torkos Sirály fedélzetén. Csupán íjásztudásomat fitogtattam a kétkedőknek, mikor is mindenáron testőrként akartak mellém szegődni a legénység tagjaiból kapitányuk borgőzös parancsára. Még szerencse, hogy az elsőtiszt megvetette a mámorító nedűt...
Az emlékek, akár a felém érkező illatok sokszínűsége vegyes érzelmeket kelt bennem. Ám a folyami kereskedőbárka és legénysége a család ígéretét hordozta. Távol véremtől és a klántól csupán nipponi mesterem, Ejin Va meditációs gyakorlatainak köszönhettem, hogy nem billentem ki szerepemből. Bárcsak megnyílhattam volna, de oly háborgó vizeken még kevesen jártak...
A lecsapódó palló zökkent ki gondolataimból, mikor fátyolos tekintetem a fedélzetmesterre emelem. Tucatnyi cserzett marok ragad kötelet a következő pillanatban. A torokhangú parancs nem kér a lustaságból. Feltekintek a hajó tatkorlátját markoló délceg kapitányra, miközben gyapjúk tömegei vándorolnak el mellettem egyenest a bárka gyomrából bele a mólón összegyűlt végeláthatatlan forgatagba.
Sebtiben búcsúzom hát magam is a tengerészektől, a fedélzetmester kézcsókját nevetve fogadom, míg a kapitány kalaplengetèsét pukedlivel, majd magam mögött hagyom a "tengerimedve-társaságot".
Egykettőre megállapítom, a nyugati oldalra érkeztem, ám egy dokkmunkás ladikfuvarja segedelmével hamar fokozódik a nyüzsgés köröttem, mire ismét partot érek. A munkás nyakából függő acélfogakkal teli nyaklánc hirtelen egy emléket idéz. A jóslat...az Óriás gyomra. Talán egy fogadó neve? Vagy egészen mást takar... - tekintek körbe tanácstalanul. Ideje levetnem álcám. - azzal elköszönve a munkástól, fizetség gyanánt egyetlen rézérmével szolgálva, a bálák irányába indulok, s takarásukban a fal mentén hamar átvedlem, iszákomból felöltve rövid, fűzött mellényem, bőrvértem majd kámzsás köpenyem. Eztán alkar- és lábszárvédőim is helyükre kerülnek, akárcsak az elmaradhatatlan karperecek. Szám elé ellenben nem húzom selyem arcmaszkom, így indulok útnak.
This message was last edited by the player at 19:03, Tue 09 Feb 2016.

Bár az ébredő és egyre inkább nyüzsgő város látványa és a hozzá tartozó jellegzetes szagok élesen eltérnek a csatornán, majd a Bögen-en töltött csendesnek és tiszta levegőjűnek is nevezhető utazástól, a fruska még sem osztozik a kapitány és a többiek rövidebb-hosszabb ideig tartó lelkesedésében. Nem a lehetőségek tárháza és az új élet kezdés lebeg a lelki szemei előtt, hanem a koldusok, az alvilági, Gunther-féle alakok világa és a sikátorok sötétje ragadják meg a tekintetét.
Elveszettnek tűnik, ahogy a bárka mólóhoz koppanásáig csak mered a kikötésnél szorgoskodók mögötti zsibongás mélyére.
Oda sem fordulva kottyantja közbe amikor Johann megemlíti a pokol és a jó szándék közötti összefüggést bizonytalanul.
- A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve - dünnyögi, de leginkább csak magának.
...
A beszélgetés többi részét szótlanul hallgatja, nincsen semmi hozzáfűznivalója.
Fel sem merült benne, hogy egyedül induljon akármerre is a nyüzsgő kikötőből. Johann és némileg kényszeredetten Gunther mellett marad.
...
A találkozó helyszínével kapcsolatban figyel, nem szándékozik lemaradni a lehetőségről.
...
- A jó szerencse legyen veletek és kívánom, hogy találj rá arra, amit keresel. - búcsúzik Theodorától és a vele tartóktól mielőtt elindulnának a Berebeli-ről a város belseje felé.

A rakodomunkasok gyorsan dolgoznak es a hordok jo sebesseggel kerulnek kordera. Kozben hallotok olyanokat is akik reklamalnak hogy meg unnepnap is dolgozni kell meg olyat is aki orul az extra penznek, es a vasarban tervezi elkolteni. Mindenesetre nagyon a munkasokon kivul jarokelot nem nagyon lattok. Egyreszt a dokkok korul allo rengeteg raktarepulet is megmutatja hogy foleg aruszallitasra hasznaljak a kornyeket (a terkep osszes folyoparti epulete raktar, az a szep egyenletes hosszu sor) masreszt meg valoszinuleg a normal jarokelok nagy resze az unnepre valo tekintettel kint van mar a vasaron.
Josef Theodora kerdesere meg megjegyzi, hogy legjobb tudomasa szerint a vasar a Nulni kapunal van a varoson kivul, ahova a nem messze indulo Hafen Strasse visz, es ott biztosan van jo etel meg ital is, aztan a munkasok fele fordul es szinte csak felig figyel ratok, probalja a rakodokat iranyitani es a portekajara vigyazni.
This message was last edited by the player at 21:16, Tue 09 Feb 2016.

Chlodovech Theodora szavaira bologat - Persze, veled tartok, amig nincsen jobb dolgom - jegyzi meg majd hozzateszi - De ha poros konyvtarakban akarsz kutatni abban ne szamits ram - mosolyodik el - inkabb valami sorsatorban megvarnalak meg megtudnam a kornyek erdekes hireit - nem teszi hozza de sejted hogy fizetes helyett valoszinuleg probalna par ingyen korsot kierdemelni a meseivel.
This message was last updated by the GM at 21:11, Tue 09 Feb 2016.

Megköszönöm Josefnek az információt, majd tőle is elbúcsúzok szóban - persze este tlaán még találkozunk, de mint ahogyan azt korábban mondtam csak akkor, hogyha a lehetőségeim engedni fogják. -Hasonló jókat! - intek lándzsámmal a kezemben Ameliának is és közben szóban is búcsúzkodok tőle; láthatóan nem visel meg a távozás, utaztam már eleget és szolgáltam már sokat különféle hadtestek soraiban ahhoz, hogy rövid idő alatt ne nagyon nőjön a szívemhez senki.
A bárka előtt várakozó Manfredhez és Chlodovechez (illetve nem utolsó sorban Kenyérhez) lépek oda - felnézek az égre amíg a vándormutatványos beszél, kora reggel van még, bőven van még időnk és talán tényleg el tudunk indulni a várásba amikor a nap már közeledni kezd a horizonthoz. Miután Chlodovech befejezte elmosolyodom: -Tudom én, hogy nem akarsz a könyvtárban üldögélni, főleg hogy oda Kenyeret nem is hiszem, hogy beengednék. - nézek a kutyára, majd vissza a gazdájára: -Akár csak Altdorfban, először itt is keressünk egy szállást, gondolom ti ketten jól ellesztek amíg én az egyházi ügyeimet meg a kutatásomat intézem. - nézek Manfredre illetve Chlodovechre, majd elpillantok az utca vége felé, Bögenhafen mélye felé: -Mehetünk?

Azaz először szeretném megtalálni a templomot, utána pedig ahhoz minél közelebb fogadóra lelnék.

A férfi megtörli gyöngyöző homlokát és elégedetten konstatálja, hogy a néhány napos hajóút során visszatértek a matróz-reflexek és gond nélkül megkötötte a bonyolultabb csomókat is. Bár sajgó háta emlékezteti a kevésbé kellemes részére a matróz életnek, ez még mindig egy szimpatikusabb érzés, mint amikor a kard a combjába vájt. Egy sóhaj keretében a csempész konstatálja, hogy ezzel véget ért az út valószínűleg legegyszerűbb része és csak most jön az igazi kihívás.

Amikor odalép Theodora, Johann felnéz a nőre és egy pillanatra elfogja az aggodalom, hogy esetleg a beavatott véleménye megváltozott valami ismeretlen oknál fogva. Egy kisebb kő esik le a szívéről, amikor aztán Theodora átadja a Kustosnál talált levelet. Kissé idegesen forgatja a kezében a papírokat, mintha attól tartana, hogy a levél hirtelen életre kell és megmarja, bosszúként tulajdonosa haláláért.
- Ha nincs ellenedre, akkor megírom a fejleményeket, ha kiderül valami. És bár tudom, hogy az irántam táplált bizalom nincs épp túlzottan megalapozva, minden esetre hálás vagyok érte, mondja Johann, majd az utóbbi napokban leginkább aggodalommal terhelt arckifejezése mosolyba vált. Olyan ez az átalakulás, mint amikor egy borongós, hideg éjszaka után reggel a nap arany sugarai felmelegítik a tájat. - Sok sikert kívánok a kutatásodhoz!

Miután elbúcsúzott Theodorától, Johann Manfrednek és Chlodovechnek is búcsút int, nekik is megköszönve segítségüket.
- Majd látogassatok meg a birtokomon, ott mindig szívesen látni foglak titeket, zárja egy meglehetősen optimista ígérettel Johann, mielőtt elfordul és csatlakozik Ameliához, Guntherhez és Josefhez. Meghallgatja a kapitány útbaigazítását, megköszöni az információt, majd maga is feltesz egy kérdést Josefnek.
- Mondja kapitány, merre érdemes megszállni a városban? Illetve tud esetleg egy jó szabót?

A bögeni reggel sápatag fényeinél, a raktárblokkok árnyékában, hol az egymásra rakott bálák takarásában az imént sebtiben átvedlettem most hátamat a hideg falnak vetve lehunyom szemeimet és pár pillanatig csupán a környezet rezdüléseire összpontosítva, hallásomra hagyatkozom. A vitorlák leeresztésének hangja, ahogy a kötelek megfeszülnek, lábak ostromolják a hajópallókat. Sokan bálákat rakodnak, gurulnak a hordók. Valaki locsol, más még napkelte előtt felönt a garatra. Strázsák fémveretes csizmája koptatja a halnyálkától bűzlő macskaköveket. Balra, messzebb egy hordón tengerészek kockáznak. Jobbra hol jóllakottan doromboló macska nyávog egy férfi halakat pucol, míg egy kofa fennhangon reklamál az ünnepnapi pluszbérért munkaadójánál.  Egy kislány szoknyát rángat: "-Menjünk máááár a vásárba...!" Majd egy női hang az ezer közül...
"Akár csak Altdorfban, először itt is keressünk egy szállást, gondolom ti ketten jól ellesztek amíg én az egyházi ügyeimet meg a kutatásomat intézem" - ...megragadja figyelmem, s ekkor ismét feltekintek. Sebesen szárnyaló sirályraj árnyéka vetül rám, mikor a bálák résein keresztül a hang forrása után kémlelek
Filigrán, atletikus alkat mely nemes testtartással párosul. Félig kibontott haj, zöld szemek, puha szinte hangtalan léptű csizma, finom szövésű ing és nadrág, báránybőrrel borított gambeszon és láncing. Hegyes lándzsája vészjóslón mered az égbe, míg pajzsa fennen hirdeti Myrmidia szentségét. Épp egy loncsos szőrű kutya halad előtte....várjunk...a kutya vele van...vagy mégsem?
Szúrós tekintetű katonához szól, kinek bal szeme alatt függőleges forradás húzódik az álláig. Sok csatát megjárt zsoldos. Egy...arquebus van nála, egyeneskard és tőr, kizárt, hogy csupán a gyávák elrettentéséül, s képzetlen használatukban. Egy rövid hajú, bőrkabátos férfi lépett a nőhöz. Az egyik lába sérült. Sánta. Mosolya már-már zavaró lehet...de szemlátomást bajtársak, mert a papnő (?) szemet huny felette.  "...megírom a fejleményeket, ha kiderül valami. És bár tudom, hogy az irántam táplált bizalom nincs épp túlzottan megalapozva, minden esetre hálás vagyok", - kapok el egy félmondatot. Hamar elbúcsúznak - haladok tovább a bálák takarásában, a rések közt kukucskálva a világra. A legfurcsább szerzet mégis a ragyogó napsütésben is barna esőkabát alá burkolódzó szótlan és ápolatlan, forradásokkal gazdagon büszkélkedő erdőjáró sziluettje. Övé a kutya, nem kizárt, ahogy az sem, hogy...megláttak.
Ruganyos léptekkel hagyom hátra a bálák és lézengő matrózók alkotta folyosót, majd -  értékeimre figyelve, s hamar levéve a fejemen felejtett moszatfonák füzért, gondosan elsüllyesztem azt iszákomba - elindulok a vásár irányába. Csak egy pillanatra tekintek hátra, de a következő percben mégis megtorpantok.
Gunther? - találkozik a fosztogatóval tekintetem. Egyszer már egérutat adtam a férfinak üldözői elől. Rá számítottam legkevésbé. - konstatálom magamban szarkasztikusan. A carroburgi hajsza bizonyosan még élénken él emlékeiben, s tudom milyen a modora, nem látnám szivesen viszont. Elindulok a vásár irányába.
This message was last edited by the player at 07:48, Thu 11 Feb 2016.

Bólintással jelzem Kastornak, hogy egyetértek azzal amit mond - igazság szerint tényleg érdekel, hogy megkapja-e az örökségét, hiszen én is segítségére voltam ebben, még ha nem is olyan indokból amilyenből szerettem volna: -Legyen! A levelet a Wolfenburgban található Myrmidia templomhoz címezd, oda fogok visszatérni küldetésem végeztél!

---

Ha a többiek rábólintottak az indulásra akkor nem is tétovázok tovább, az élükön elindulok befelé a városba. Rendszeres időközönként nézek el mind a két oldalra, a kirívó vagy rendhagyó öltözet nem ragadja meg különösebben a szememet, ahhoz rendhagyó fegyverre, páncélra vagy szimbólumra van szükség.
Az út alatt két útitársamnak mesélek, ha éppen egyikőjük sem ragad szót magához, hol valamelyik történelmi ütközetről, hol egy részt idézek fel a Bellona Myrmidia-ból hol pedig Myrmidia híres tizenkét csatája közül beszélek az egyikről. Minden esetre bármennyit is hagynak beszélni a számukra talán unalmas egyházi tanításokról, azt mindenképpen megosztom Manfreddel, hogy mit is keresek. Elmondom neki, hogy egy tileai pap nyomán járok, akit a katonák akikkel együtt harcolt csak a Ragyogó Lándzsa hordozójaként emlegettek a maguk idejében. A legendáról északon olvastam, így meglehetősen sok pontatlanságot kell majd kijavítanom, de annyi bizonyos, hogy a Szürke Hegység egy erődjénél esett el, egy ork ostromgyűrűből tört ki maroknyi bátor önkéntessel a védők közül és Myrmidia csodájának lehetett minden védő tanúja, ugyanis átjutottak rajtuk és megölték az ork harci főnököt, aminek következtében szervezetlenség alakult ki a zöldbőrűek között és az ostromgyűrű felbomlott. A fegyverről amit keresek nem tudni, hogy valóban egy akkor elveszett kegytárgy vagy csak a pap rendelkezett csodálatraméltó képességekkel, de akkoriban fontos esemény volt ugyanis segített megszilárdítani Myrmidia vallását a Birodalom földjein. És talán a katona legnagyobb lelkesedésére azt is hozzáteszem, hogy a fegyver valahol még mindig azon a környéken lehet és ha esetleg pontos feljegyzést találnák arra, hogy hol találhatnám meg, akkor expedíciót fogok indítani a felkutatására - remélhetőleg egyházam támogatásának hála jóval nagyobb volumenűt mint jelenlegi egyszemélyes kutatásom.
This message was last edited by the player at 22:55, Wed 10 Feb 2016.

In reply to Theodora Steinhoff (msg # 18):

Chlodovech bolint az otletre es vegul megindultok az embereket kerulgetve. Nem nehez utmutatast kapni, az utcakon tobbnyire helyi lakosok vannak.

Theodora, Manfred, Chlodovech, Kenyer
link to a message in this game

In reply to Johann Munroe (msg # 16):

Johann kerdesere Josef visszanez. Lathatoan eloszor nem is tudja miert aztan amikor szep lassan eljut hozza mit is akarsz megvakarja a fejet - Hat puccos hely van boven, de en jobban szeretem a Kakas es Ullo fogadot, vagy ha kicsit megszorulok akkor a Tancos Kandurba, az itt van nem messze. -
(Vehetjuk ugy hogy mindket helyre oda tudtok talalni, a Kakas egy kozepesebb szinvonalu hely mig ugye a Kandur olyan ahol olcso minden. Az elet is)
- Szabo? - nez megdobbenve rad a kislevi - Annak a nadragnak meg alig van baja, nem kell szabo, megfoltozza azt barki - veti fel, de aztan hozzateszi - de ha mindenkeppen uj gunyat akarsz az iparosnegyedben biztosan talalsz szabot, en meg sose probaltam erre ilyennel torodni, no persze nem mintha sokszor megfordultam volna, alig parszor jartam erre - majd megfordulva rarivall az egyik tulsagosan rohano rakodomunkasra - Vigyazz azzal, ha elejted a hordot a fejeden verek szet egy masikat mihaszna senkihazi -
This message was last updated by the player at 22:35, Wed 10 Feb 2016.

- Köszönöm az útba igazítást, válaszolja Johann és bólint társainak, hogy indulhatnak, ha már minden cuccukat összeszedték. Johann vállán is ott lóg hátizsákja, melybe belegyömöszölte kevéske ingóságát. Természetesen pénze, mint minden valamit is magára adó csempész esetében, nem a hátizsákjában van és még csak nem is övén lógó szütyőben van. - Jó szelet és nyugodt vizeket kívánok, kapitány, búcsúzik végül a férfi, ahogy két rakódómunkás közötti intervallumot kihasználva felsiet a kikötő kopott kövezetére.

Amikor Gunther és Amelia is csatlakoznak hozzá, kettejükre néz.
- Véleményem szerint kezdjük a szállással. Úgyis ránk fér egy kiadós reggeli és némi tisztálkodás, mondja Johann és útnak indul Josef iránymutatása alapján. Szemei jobbra-balra cikáznak a forgatagban, lépései pedig minden egyes megtett méterrel visszanyerik magabiztosságukat, elveszítve a matrózokra jellemző enyhe kacsázást.

In reply to Johann Munroe (msg # 21):

Amelia is felmálházta magát. A hátizsákja oldalára rögzítette a rövidíjat, a tegezt pedig a nyílvesszőkkel az övére aggatta.
A toldozott-foldozott külső pedig valószínűleg kellően szegényes kinézetet kölcsönöz a batyunak, hogy annak tömöttsége sem vonzza rá a fölösleges figyelmet.
Az utazás alatt -az evezést és egyéb bárka körüli munkákat leszámítva- elkényelmesedett, mondhatni teljesen elszokott a hátizsákja súlyától, ezért az első pillanatban kelletlenül érinti a teljes súly, majd összeszedi magát és felzárkózik Johann mellé.
- A Kakas és Üllő jól hangzik. - áll meg és a rakodókat figyeli, amíg el nem indul Johann.
This message was last edited by the player at 19:52, Thu 11 Feb 2016.

In reply to Cyl Sepha (msg # 17):

Cyl megindul az embereket kerulgetve a vasar fele. Nem tul nehez megtalalnia, neha kell csak utannakerdezni. Elhagyja a foteret, a templomok teret, mig vegul kier a varosfalon kivulre, ahol mar ugy nez ki egy ideje elkezdodtek a mulatsagok.

Cyl
link to a message in this game

In reply to Johann Munroe (msg # 21):
In reply to Amelia (msg # 22):

Amelia, Johann es Gunther osszeszedik a felszerelesuket es a kapitany utmutatasa alapjan elindulnak hogy megkeressek a viszonylag jomodu, de nem tulsagosan tekozloan draga Kakas es Ullo fogadot. A foteren es a templomok teren atvagva lekanyarodnak egy kisebb utcaba ami az iparosnegyed szivebe viszi oket.

Amelia, Johann, Gunther
link to a message in this game

Theodora, Chlodovech, Cyl, Manfred(?)

A varos utcain a reggeli orak ellenere mar javaban folyik az elet, bar valoszinuleg a vasar miatt igy is kevesebben vannak mint szoktak, es jo esellyel ez a nap tovabbi reszeben is igy lesz, vagy meg talan jobban megfogyatkoznak az emberek amint tobben es tobben eljutnak valamilyen uton modon a varosba. Mindenesetre most meg a legtobb uzlet ugy tunik nyitva van. Ahogy atvagtok az utcakon lathatoan senki nem tud semmit az ejszaka tortentekrol. Iparoslegenyek szaladnak kiszallitasra varo csomagokkal, koldusok keregetnek a kapualjakban, vagy rohannak eppen amikor egy-egy arra jaro jarorcsapat elkergeti oket.

A dokoknal is javaban folyik a munka. Tragar viccek hangzanak el mindenfelol, nemelyik eppen feletek (a jelenlevo holgyek iranyaba cimezve) celozva, de semmifele attrocitassal nem talalkoztok szembe. A Berebelit megismeritek konnyen. A molotol felreallt, ott most eppen mas hajokat pakolnak ki es be is, Josef hajoja a part menten kikotve vesztegel. Jelenleg uresen.

Chlodovech nem sokat teketoriazik es rogton fellep a hajora ahol Kenyer koszonti boldog ugatassal majd megkapja az eddig a vandor tarisznyajat gazdagito husos csontot amit buzgon kezelesbe is vesz.

Az ugatasra elokerul Josef is. Az eszaki karikas szemekkel es valamelyest meg alkoholszagot arasztva botorkal ki a kabinbol, a reggeli napfenyben erosen hunyorogva majd gyorsan egy vodor vizet felhuz a Bogenbol es belemartja a fejet hogy aztan csatakos hajjal es viztol csopogo szakallal alljon elottetek.

- Reggel van? - kerdezi majd megrazza a fejet hogy viz zaporozik mindenfele - Jo kis ejszaka volt. A Kakasban sajnos lemaradtam a mutatvanyokrol, de ittunk par poharral es aztan a kesobb meg itt par ejjeliorrel is eliszogattunk. - erosen megkordul a gyomra jelezve neki, hogy talan folyekony kenyer helyett valami szilardat is magahoz kellett volna vegyen - Merre mentek? Valami harapnivaloert indulnek - jegyzi meg majd hozzateszi halkabban - A Kakasban fura dolgokat meseltek. Azt mondjak a szegenyek kozott elegge gyakoriak az elhalalozasok, meg - es itt mar tenyleg atvalt suttogasba - vampirokrol meseltek - tur bele meg mindig viztol csopogo szakallaba
This message was last updated by the player at 21:57, Sun 22 May 2016.

Még a fogadóban, halkan felnevettem a nemeslány szavaira: -Tartok tőle, hogy így is minden egyházi befolyásomat be kellene vetnem, hogy egyáltalán odaengedjen a nemesség testőrgárdája a torna közelébe, nem hogy még kihívóként megjelenni is hagyjanak. - jegyzem meg, majd átsuhan az agyamon amit tegnap hallott az emberektől; ma karddal harcolnak javarészt a tornán.

Amíg a városon haladunk keresztül egyházi történetekkel tartom szóval társaimat, láthatóan rutinnal beszélek ezekről a dolgokról és könnyű elképzelni, hogy akár napokon keresztül képes volnék megszakítás nélkül beszélni Myrmidia tanításairól; ami természetesen nem meglepő. -A Bellona Myrmidia az Istennő történetével kezdődik, amely nagyon messzire nyúlik vissza a történelembe. Akkoriban még Myrmidia nem a Háború Istennője volt, hanem a Civilizációé, a Szépségé és a Becsületé. Tilea első jelentős városállama, Tylos megállapodást kötött az Istennővel akinek a segítségével hatalmas várost építettek. Azonban ez nem volt nekik elég, nagyobbat akartak, olyat ami lenyűgözte volna még az elfeket is. De Myrmidiának nem tetszett a pazarlás, s hiába figyelmeztette többször a város lakóit, azok hajthatatlanok voltak, az Istennő pedig végül elpártolt tőlük s azt mondta addig nem fog visszatérni míg az emberek újra meg nem ismerik a becsületet. - hallgatok el egy pillanatra a történet kedvéért. -A város sorsa pontosan nem ismert, azonban a legvalószínűbb, hogy hamarosan elesett a sötétségnek és átjárta a korrupció - a legtöbben azt mondják, hogy Tilea északnyugati részén volt, ott, ahol jelenleg a sok veszéllyel fenyegető sötét láp terül el. - magyarázom. -Évszázadok teltek el, Tylos lakosai szétszéledtek, majd az elfek és törpék háborúja után az emberek kezdték átvenni a helyét az ősi fajoknak: Myrmidia visszatért Tylos leszármazottai közé, de ezúttal nem istenként, hanem halandóként. - hagyok itt egy pillanatnyi hatásszünetet. -Kemény leckéket kapott Myrmidia az élettől, megtapasztalta a halandó emberek fájdalmait, majd szépen lassan maga mögött kellett hagynia pacifista látásmódját, s fegyvert kellett ragadnia a becsületének és az igazságnak védelmében. Köztünk járt, gondoskodott rólunk, harcolt értünk, vérét ontotta értünk, s egyesített megannyi embert a zászlaja alatt, többek között a ma ismert Tileát és Estaliát. Azonban ahogy megkoronázták mint Királynőt, egy mérgezett vesszővel lőtték meg. Halálos ágyán elrendelte, hogy építsenek számára egy hatalmas hajót, majd elhajózott nyugatra, s visszatért otthonába az Istenek közé, úgy, ahogy ma is ismerjük: A Háború Istennőjeként. - fejezem be a történetet. -Myrmidia sok mindent megtett értünk, hősöket toborzott zászlója alá, s civilizált életmódot, harcmodort mutatott nekünk. Ráadásul rengeteg csatája maradt fent dokumentálva idősebb korából, a legtöbbje taktikai tananyag amelyek a Háború Könyvében aprólékos részletességgel vannak kielemezve és... - folytatom, majd az út maradék idejében néhány általa vezetett csatáról beszélek. Láthatóan lelkesen sorolom nekik a számukra valószínűleg nem túl érdekes vagy éppen egyenesen semmit sem mondó, töménytelen mennyiségű számadatot, amely úgy tűnik, hogy engem viszont annál inkább lenyűgöz.

A kikötőben hallott trágár viccekkel nem különösebben foglalkozok, amennyiben valamelyik dokkmunkás esetleg túl közel jönne hozzánk, akkor úgyis meg kell tapasztalnia majd, hogy nem érdemes Myrmidia beavatottjával viccelődni. Amikor végre megérkezünk Josef bárkájához akkor befejezem a számadatok sorolását és a férfit kezdem szememmel keresni; mikor az ugatás hallatán megjelenik még egy darabig figyelem a láthatóan boldog, s egésszé összeálló Chlodovechet és Kenyeret, majd a kislevi férfire nézek, válaszolva kérdésére: -A vásárba tartunk, nyugodtan gyere velünk ha esetleg ott akarnál enni. - nézek rá, kicsit kényelmetlen arckifejezéssel a vámpír szó miatt. -Kik beszélnek vámpírokról? - kérdezek rá, én nem suttogva, láthatóan nem különösebben hiszek a dologban, de ez csak a látszat. A tegnapi démon után már lassan bármit hajlandó vagyok ha nem is igaznak, de lehetségesnek felfogni, minden esetre azt nem akarom, hogy ez egyértelműen látszódjon.

Már elég fáradtan írtam meg, hogyha valami baromságot írtam azt légyszí nézzétek el, de már nincs lélekerőm végigolvasni és javítani.

A gyöngyöző kacajt, turpisság követi részemről.
-Minden egyházi befolyást? Ahamm! Meghiszem azt! - cincogom szendén ökölbe szorított balommal gesztikulálva, de szívemben legbelül is őszintén hiszek benne, hogy a harcos papnő képes volna helytállni, hosszú lándzsája élével úgy mint egyenes karddal számtalan sebből kék vért fakasztani a tornán. Úgybiza, férfiúi büszkeség szorgalmazná csupán távol tartásod, míg nem láttak a küzdőtéren... - felelem slendrián, megtoldva az előbb elejtett szószösszenetet.

Elhagyván az Alabárdos fogadót, a város kacskaringós utcáit járva néma odafigyeléssel hallgatom Myrmidia beavatottjának grandiózus történeteit, utunk során egyetlen alkalommal sem szegve ékesszólását. Az elfek említésére egyenesen úgy iszom monológját mint jó nebuló mestere tanításait. A szónoklatban pillanatra beállt csendben mégis elkalandoznak gondolataim, ahogy a város ízei magukkal rántják érzékeim, mint Theodorát lassan a számoknak ideje története befejeztével.

Megannyi nincstelen ember ki nem hiányzik senkinek...tűt keresünk a szénakazalban - időzik el tekintetem két alamizsnáért kuncsorgó topronygos földönfutón, amint az árnyakban lapulva igyekeznek meglógni a városőrség fáradhatatlan vizslatekintetű, jókora alabárdokkal felfegyverzett tagbaszakadt pribékjei elől. Ha nincs a nipponi ronin, tanítóm Ejin Va és acélkeménységűre kovácsolt hitem Sigmarban, bizonyosan hamar elveszejt az utca kegyetlen törvénye. A Pörölyhordozó Sárkányárny Rend szimbóluma, minek stilizált mása vállamat ékíti, bár nem viselem nyíltam, akár egy címer, a heraldikában jártas tudód főnek, fennen hirdeti klánunk hatalmát a hitetleneknek. A céltalan lét, a lebegés...megannyi áldozat. Gottri, bár más utat választottál volna... - szakad félbe gondolatfonákom egy szemrevaló iparoslegény láttán a dokkok közeledtével, ki - közeledtünkre legnagyobb csalódásomra elszólásával - "nem csak szemét fúrná a lábaink közé...csak még azt nem döntötte el, hogy velem kezdje, vagy Myrmidia papnőjével" - inkább vért fakasztana, semmint mosolyt. Ám a másik érintett magabiztossága óhatatlan átragad rám, aprókat lépdelek hát mellette; Sigmar a tanúm nem is ér férfikéz míg oda nem érünk célunkhoz. Berebeli. Nem cseng ismerősen a név, ahogy a termetes kislevi sem, ám látván Theodora miképp szólítja magam is bemutatkozom.
-Üdvözlöm uram, Cecil Sepha becses nevem. -igyekezvén kerülni jó két öllel előtte járó odorát, mi - nem igényelve precíz számítást - meghatározhatatlan alkoholelegy, némi másnapossággal karöltve e reggeli órán.
Jó kis éjszaka volt, meghiszem azt...Kakas? Mutatvány? - csillan fel tekintetem, s épp kérdezném mit kukorékoltak amott, mikor ismerős témát feszeget a hajós. Gyakori elhalálozások, nade vámpírok..? Ugyan Sylvania messze van. Szerencsére... - vetem hitetlenkedő tekintetem loncsos bozontjára. Persze utóbb a kutyára is, ki mióta megjöttünk kitörő örömmel viseltetik Chlodovech iránt. Lehajolok megsimogatni a bolhazsákot, ha hagyja, míg a húscafatokkal gazdagon tarkított velős csonttal őgyeleg, újraértelmezve a 'felmosom vele a hajópadlót' szállóigét.

Mikozben Josef osszeszedelodzkodik ugy a valla felett szol hatra - A Siratok. Sirasok vagy mi - vonja meg szeles vallait, majd mikor erosen megkordul a gyomra elokotor valami felig szaraz kenyerdarabot es kisse ropogv beleharap, de rogton el is fintorodik.
Ekkor koszon neki Cyl mire Josef ugy nez ra mint aki eszre sem vette eddig, ami az allapotat elnezve nem kizart egyaltalan. Theodora es Chlodovech kozott ugral a tekintete kerdoen majd vegul ugy dont uszik az arral, es mikozben baltajat az ovebe tuzi valaszol - Josef. Ennek a csodas barkanak, a Berebelinek a kapitanya - huzza ki magat, pedig a Berebeli inkabb utott kopott mint kifejezetten lenyugozo.
Ekkor fut be Manfred is, ugy tunik nem sokkal utannatok indulhatott. Rovid beszelgetes utan megindultok a vasar fele, hogy talalkozzatok Magistrate Richterrel es Josef azert, hogy alaposan megreggelizzen

Theodora, Cyl, Manfred, Chlodovech, Kenyer, Josef
link to a message in this game
This message was last updated by the player at 21:17, Tue 24 May 2016.

Theodora, Johann, Manfred, Amelia

A dokkokhoz konnyen visszatalaltok, de a megfelelo helyet mar csak nemi kerdezoskodes utan talaljatok meg. Mint megtudjatok a folyo ezen felen levo dokkokat hivjak Ostendamnak mig a tulpartiakat Westendamnak. A negyes meg egyszeruen annyit jelent hanyadik raktarepulet a sorban. Habar a munka ma is kemenyen megy, ugy tunik a kereskedelmet az unnep sem allitja meg, de a sor vege fele levo negyes raktar kozeleben joval kevesebb a surges forgas. Egy nyilt csatorna vagy talan apro patak, hiszen a belole arado szag messze nem olyan durva mint a csatprnaban volt, felett keltek at es ott alltok a raktar ajtajaban. A hatalmas felig nyitott kapuk folott a mar korabban is latott S betuvel diszitett hordo szimbolum van felfestve. A Steinhager csalad tulajdona.

Rossz ómenként figyelem néhány szívdobbanásnyi ideig a félig nyitott kapu felett díszelgő S betűt - a dokkon végigpillantva sem igazán enyhül a tekintetem, meglehetősen sok Steinhager raktár lehet még a környéken amit csak azért találok problémásnak, mert ha az irodájuk alatt is démonokkal találkozunk, miért ne húzódhatna valamelyik raktár alatt is egy hasonló, kis méretű szoba? Körbenézek - a városőrség tagjait nem azért keresem tekintetemmel mert szeretnék besurranni, hanem azért, mert meglepőnek tartom, hogy milyen kevesen vannak jelen. Na persze valószínűleg a rakodómunkások maguk is meg tudják védeni az árút ha esetleg valaki lopni próbálna napközben egy zárt raktárból, ugyanakkor a törvény nem képviselteti magát, amit nem tartok kielégítőnek. Gondolataimat elhessegetve a többiekre nézek: -Én biztos bemegyek és szétnézek. Elvileg ebben a raktárban találták meg annak a goblinnak a tetemét amit valójában mi találtunk meg. Kíváncsi vagyok mi az igazság. - magyarázom, majd óvatosan elindulok befelé, arra is készen állva, hogy esetleg a dokkmunkások támadásnak veszik az idegenek jöttét - netalántán azért mert a fesztivál miatt esetleg részegek volnának. Odabent mellesleg néhány hangosnak nevezhető köszönéssel felhívom magamra a figyelmet, nem akarok úgy tűnni, hogy lopakodva érkezek; bárki is legyen itt, meggyőzőm majd, hogy szétnézhessek.

A raktarba belepve mozgolodast hallotok hatulrol, mintha valamit pakolnanak arrafele, de mielott nagyon beljebb menetek egy kisse bizonytalan mozgasu es eros cefreszagot araszto alak lep eletek
- Mit akarnak itt? Ez maganterulet. - mondja meglepoen tisztan, valoszinuleg annyira megsem reszeg mint amilyennek elsore tunt, de azert nem lehet nagyon messze tole.
This message was last updated by the player at 23:17, Mon 11 July 2016.

Mint ahogy azt mindenkivel teszem akivel először találkozom, néhány alapos szemmozdulattal mérem végig a férfit; bár nem tűnik úgy, hogy bármilyen fenyegetést jelentene Manfredre vagy rám nézve, ugyanakkor részegnek tűnik ami kiszámíthatatlanná teszi - ennek megfelelően kell majd kezelnem. Amikor arról érdeklődik mit akarunk, válaszolok: -Egyházi küldetésen vagyok. Az elmondottak szerint tegnap este meghalt ebben a raktárban egy háromlábú goblin. Ha lehet, szeretném látni hol találták meg a holttestet és érdekel bármilyen részlet az elpusztulásával kapcsolatban. - nézek a férfire a kicsit talán túlzottan formálisra sikerült beszédem után.

Az alak kis ideig nez, valoszinuleg az alkohol hatasara tovabb tart amig felfogja a dolgokat, de nem tudhatjatok biztosan, majd belekezd.
- A goblin. Az a goblin. Szoval vegulis nem titok, elmondhatom. - kozelebb hajol szinte osszeeskuvoien - En tal... kaptam el. - teketoriazik csak egy picit kozben majd egyre jobban belejon - En Anton Breugel. - huzza ki magat - Ugy volt hogy reggel mikor elsokent beertem a raktarba, eszrevettem a harcias zoldborut. A raktarkeszletet dezsmalta eppen, de en elokaptam egy vitorlabonto rudat es nekitamadtam, megse hagyattam ugye neki hogy itt garazdalkodjon. - dulleszti ki kicsit a mellet - Kemeny kuzdelem volt, de nem volt eselye. Bezuztam a kis mocsok fejet ahogy kell. - nez vegig rajtatok mintegy az amulat jeleit keresve.
This message was last updated by the player at 22:15, Tue 12 July 2016.

Az természetesen teljesen nyilvánvaló, hogy ez a férfi hazudik - csak abban nem vagyok teljesen biztos, hogy miért pont így. Az őrség ha jól tudjk akkor este lelte meg a goblin vélt maradványait ugyanakkor ez az ember reggelt hazudik - minden esetre ezt egyenlőnre nem akarom az alkoholista munkás orrára kötni, mert tetem hiányában nem tudom mit csinálhatott itt az őrség az este; de talán ha bentebb tudok menni, akkor lehet lesz valami árulkodó jel - akár egy vérfolt, akár egy törött, dulakodálsra utaló láda. Bármi, amiből tudok arra következtetni, hogy mit csinált itt az őrség. -Hogy nézett ki ez a goblin? - teszem fel a kérdést, s bár hangomban persze semmi érdeklődés vagy lenyűgözöttség nincsen, ugyanakkor valószínűleg a férfit már egy kérdés is több hablatyra fogja bírni. -Hol zajlott a küzdelem? - kérdezem, majd apró lépésekkel elindulok kicsit bentebb, hogy körbenézzek.