[IC] Act 2: Az Ordo Septenarius nyomaban
Chlodovech szavaira nem válaszolok: már éppen nyitnám a számat, azonban elakad a szavam, Magirius ijedtsége és ittléte számomra annyira megmagyarázhatatlan, hogy a hangulat komolysága miatt elakad a nyelvem - helyette inkább enyhén bólintok a mesélőnek miközben elkapom a tekintetét. Sejtem mire gondolhat a férfi, egészen biztosan ez lesz élete története amire mindig is vágyott.
A kereskedő mondandója pedig tovább fokozzák bennem a feszültséget. Az Ordo létrejöttének célja, a mi elterelésünk terve, ezek mind-mind komoly dolgok, de az még komolyabb, hogy Herr Magirius most elmondja ezeket nekünk. Majd amikor az emberáldozathoz ér, egyértelművé válik, mitől ijedt meg ennyire. Mondandója végeztével végigmérem a férfit, majd komoran figyelem egy darabig, kissé talán már kínosan hosszú hatásszünetet hagyva, de alaposan végig kellett gondolnom dolgokat: -Amikor a vendégei voltunk az Arany Kakasban nem mondtuk el, mert kinevetett volna minket, de a templomot amikor megtaláltuk, egy démon őrizte egészen addig amíg mi el nem űztük. - kezdek bele, ismét kicsit várva, hogy megeméssze a dolgot. -Nem vagyok jártas a mágiában, de a démon, a véráldozat, s higgyen nekem, nem babonás polgárként mondom, a Morrslieb aktivitás sem jelent jót. Ezek mind nagyon veszélyes és gonosz dolgok. Nem kívánom ezt soká ragozni, nyilván a maga ideje is értékes: segítünk magának, Herr Magirius. Myrmidiára esküszöm, ha időben meg tudja nevezni a rituálé helyszínét, akkor mi ott leszünk és megakadályozzuk, hogy Herr Teugen vért ontson a sötét praktikáihoz. Vannak még barátai az egyházamnak a városban akiken nem fog az arany vagy a befolyás, bárhogy is próbáljon majd minket az Ordo távol tartani, utat fogunk csinálni maguknak. - s bár valószínűleg annyira nem mint Magirius, de én is megkönnyebbülök amikor kimondom, hogy megkapja tőlünk a várt segítséget. Nem kívánok pálcát törni a férfi eddigi tevékenységei felett, de azért megvan a véleményem a dolgokról aminek hangját is adom: -Jól tette, hogy nem hallgatott tovább, nyilván nem ok nélkül fél, de bátor döntést hozott meg és higgye el nekem, ha a vágyott gazdagságot nem is kapja majd meg, de tiszta lelkiismerettel élhet majd tovább ha ennek vége. És ez a legfontosabb. - szólal meg belőlem ismét a leendő papnő, egy enyhe, biztató mosolyt is megengedve magamnak, hiszen sejtem, hogy a férfi fejében mondandójával ellentétben most nagyon sok vegyes érzelem dúl.