RolePlay onLine RPoL Logo

, welcome to Amund Amusement

18:51, 7th May 2024 (GMT+0)

Prológus.

Posted by VejnCsepmenFor group 0
VejnCsepmen
GM, 1 post
Wed 17 Jul 2019
at 06:25
  • msg #1

Prológus

Életetek 15. évében a templom főpapja magához hívat titeket tucatnyi másik ifjúval együtt, és a következő beszédet intézi hozzátok:

Gyermekeim, mi a Föld és a Tűz népe vagyunk. Testünk a Földé, lelkünk a Tűzé.

Őseink valaha teljhatalommal uralták ezen elemeket. A mi nemzedékünk már korántsem bír akkora erővel felettük. Elődeink tüzes lelke felkorbácsolta, vagy éppen lelohasztotta mások léleklángjait. Mára ez a tudás megkopott, ma már csak isteneink segítségével vagyunk képesek erre.

Apropó, istenek. Nem tudom, ismeritek-e elrejtőzésünk való történetét. Nem azt, mit az Árulók tekercseiben olvashattok, hanem az igazat.

Ezredévekkel ezelőtt népünk egységes és erős volt. Négy istenünk, miként a négy égitest ura együtt vezérelte elődeinket. Theemeth, a Napisten adta az éltető fényt, ő volt a legfőbb bíránk és ő szórta ellenségeinkre pusztító tüzét, mikor hadban álltunk. Reefith, a Földanya volt teremtőnk, ő adta éltető erejét belénk, ő látott el minket élelemmel és vízzel, és ő fogadta be testünket, mikor lelkünk visszatért Theemeth tüzébe. Nethiree, a Vörös Hold Úrnője volt a lélek igazi ismerője. Ő gyújtotta lángra szívünket, mikor megtaláltuk életünk párját, és időnk lejártával ő vette ki szánkból utolsó lélegzetünket, ő vigyázta lelkünket, míg az visszaért a Földben Izzó Örök Tűzbe. Amheraamen pedig, a Kék Hold Ura, ő kovácsolta eggyé, győzhetetlen egésszé népünket, ő vezetett minket diadalra a harcokban. Talán neki nem volt olyan látványos szerepe őseink életében, mint a másik három istennek, mégis ő volt a veleje győzelmeinknek, nélküle népünk széthullott volna, mint egy marék száraz homok.

Egykori otthonunkban ősi ellenségeinkkel, a hideg fejű, hideg szívű jannathikkal, a szél és víz népével vívtunk végeérhetetlen, de hiábavaló háborút. Népünk vezetői, a főpapok kisebb csapatokat küldtek el más, idegen világokba, köztük ide is, hogy nyugalmat találjanak számunkra. Itt, hol egykor burjánzó növényzet rejtett el ellenségeink elől, ideális lakóhelyet találtak felderítőink. A természet bőségesen ellátott élelemmel minket is, és az őslakó urrin-elíphimeket is, akik szívesen fogadtak minket. Ők is hadban álltak egy másik ősi néppel, az akh-virrokkal, a rejtőző Sötét Néppel. Népeink kölcsönösen segítették egymást. Győzelmet győzelemre halmoztak, és szövetségük még akkor is szilárdan állt, mikor a jannathik ránk találtak és újból kirobbantották a harcot népeink között. Népünk és szövetségünk egysége - mely tagadhatatlanul Amheraamen érdeme volt - megóvott minket attól a széthúzástól, amely ellenségeinket meggyengítette.

Azonban Amheraamennek egyszer elege lett abból, hogy ő a háttérben dolgozik. Látványos dicsőséget, hősi tetteket akart, amiért őt és csakis őt illeti minden elismerés. Papjai új, eretnek nézettel álltak elő. Azt hirdették, hogy az igaz egység csak akkor tud megvalósulni, ha népünknek csak egy istene van, és az nem más, mint Amheraamen. Szolgái zendülést szerveztek, lemészárolták vagy maguk közé csábították a másik három isten papjait és saját társaik közül is azokat, akik a régi rend eszméit vallották. Mindössze maréknyi hűséges maradt meg, akiket a hívek hiányában meggyengült istenek egyesített hatalma rejtett csak el a testvérgyilkos árulók vérszomjas tekintete elől. Az ő leszármazottaik vagyunk mi.

Persze ennél nagyobb ostobaságot nem is követhettek volna el. A belső viszályt és népünk árulását látva az urrin-elíphimek bizalma megrendült népünk felé és ők is ellenünk fordultak. Amheraamen új papsága elbizakodottságukban úgy hitték, hogy Theemeth, R-eefith és Nethiree meggyengülésével arányosan az ő istenük hatalma egyre nőtt, és önhitten felvállaltak egy őrült, háromfrontos háborút. Igaz, hogy az amundok elméje, akarata és ereje egyesítve hatalmas volt, de így sem bírtak ellenállni a három ősi nép együttes nyomásának. Hogy elkerüljék a végső pusztulást, cselhez folyamodtak. Amheraamen halandó testbe kényszerítette isteni lényegét, hogy közvetlenül tudja segíteni híveit. Papjai felkeresték a Sötét Nép vezetőit, és távoli rokonságukra hivatkozva - mindkét nép a Föld gyermeke volt az idők kezdetén - szövetséget ajánlottak nekik, amit azok el is fogadtak. Egyesített erővel az uralmuk alá hajtották és megidézték a Föld Elemi Síkjának urát. A Földúr mérhetetlen haragra gerjedt, amiért szolgaságra kényszerítették, és tomboló dühében ezer meg ezer mérföldes körzetben kietlen pusztasággá változtatta a vidéket. Az életterüket elvesztett urrin-elíphimek végső kétségbeesésükben felajánlották a segítségüket a Földúrnak, aki így ki tudott törni az uralom alól. A saját képére formálta az urrin-elíphimek népét, majd visszatért a saját birodalmába. Az akh-virrok népünket hibáztatták azért, hogy elveszítették egyik legerősebb csatlósukat, és újból ellenünk fordultak. Míg a papokat lekötötte az árulókkal való harc, a jannathik legjobb harcosaikból egy elit osztagot szerveztek, akik egy öngyilkos akcióban elpusztították Amheraamen halandó megtestesülését. Népünk ily módon annyira meggyengült, hogy a túlélés egyetlen lehetséges módját választották. A papok maradék hatalmukkal a templomvárosokat a homok alá süllyesztették és a föld alatt teremtették meg - olykor szó szerint - a feltételeket a fennmaradáshoz. Évezredek óta itt élünk, őrizzük és lehetőségeinkhez képest gyarapítjuk az őseinktől ránk maradt tudást.

Most ez a halvány remény a túlélésre is veszélybe került. Amheraamen lelke ismét a földet járja. Népünk árulói, kik egykori templomvárosaink elbitorolt csarnokaiban megszaporodtak, újfent háborúra készülnek minden és mindenki ellen. Ezért most titeket, isteneink kiválasztottait küldünk el, hogy urainktól útmutatást, majd a külvilág népeitől segítséget kérjetek az árulók megfékezéséhez. Imádkozunk isteneinkhez, hogy sikerrel járjatok. Ehhez bizonyítatotok kell alkalmasságotokat, amelyhez teljesítenetek kell templomunk kazamatáinak próbáit. Amennyiben szégyenseb nélkül sikerül visszajönnötök, isteneink áldásával felkenünk benneteket eme szent küldetésre. Most induljatok! Kettesével mentek be a kazamatákba, és amennyiben mindketten sikeresen tértek vissza, egy intenzív felkészítés után kibocsátunk benneteket a nagyvilágba. Járjatok sikerrel, gyermekeim!

Djoser
player, 1 post
Wed 24 Jul 2019
at 20:38
  • msg #2

Prológus

Kezdek türelmetlennél válni, nehezen tartom vissza magam ("Csak két meneth kell, meg Theemeth ereje és bárkinek nekimegyek aki az árulót szolgálja" - morgom oly halkan, hogy legfeljebb a mellettem levő hallhatja)...majd fölmerült bennem egy kérdés. Óvatosan jelzem hogy szólni szeretnék...amikor a főpap jelzi hogy szólhatok kezdek csak bele
- Mi mindannyian égünk a vágytól hogy bizonyítsunk és az áruló meg a talpnyalói ellen tehessünk - érdemesnek tartom ezzel kezdeni, hogy megfelelő alaphangot adjak gondolataimhoz - de mi lesz ha a párosból csak 1 teljesít sikerrel? Nem lehetne a fél-párokból újakat képezni, hogy minél többen mehessünk ellenük? - kissé idegesnek érzem magam, nem akarok tiszteletlen lenni - természetesen csak azokra gondoltam, akik szégyenseb nélkül, teljes sikerrel járnak.
A választ már türelmesebben várom, hogy kiengedtem magamból...("Remélem ezúttal nem léptem túl a tisztelet határát, most a szokásosnál is rosszabb lenne...a lehető legrosszabb. - gondolom magamban)
VejnCsepmen
GM, 3 posts
Wed 24 Jul 2019
at 20:56
  • msg #3

Prológus

A főpap komolyan bólint egyet, majd pár pillanatnyi töprengés után válaszol:

- Ha nyílt háborúba mennénk, javaslatod elnyerné tetszésünket. De itt most másról van szó. A párokra azért van szükség, hogy azt is bizonyítsátok, hogy az áruló nélkül is képesek vagytok gyakorolni népünk kilenc erényéből az ötödiket, az Összetartást. Mindazonáltal a többire is szükségetek lesz: az Alkalmazkodásra, a Hitre, a Mértékletességre, a Műveltségre, a Tisztaságra, a Tisztelettudásra, a Türelemre és a Vitézségre. Aki nem tudja megfelelően teljesíteni a próbát, az nem fog meghalni - népünk nem engedheti meg magának azt a pazarlást, hogy az életeket elkótyavetyélje -, viszont a hat-neb, a papság közül átkerül a hebet, a köznép közé. Az a páros, amely hibátlanul kel át a próbatermeken, érdemli ki, hogy olyan horderejű feladatokat kapjon, amely egész népünk sorsára befolyással van.
VejnCsepmen
GM, 4 posts
Thu 25 Jul 2019
at 08:15
  • msg #4

Prológus

A főpap odavezeti a társaságot a próbatermek bejáratához, aztán szólítja az első párost:

- Impo-Tenth és Inkon-ti-Nenth!

A két fiú bemegy az ajtón. A főpap leül törökülésbe, becsukja a szemét, mintha meditálna. Egy óra múlva kinyitja, majd szólítja a következő duót:

- Djoser és Toniotep!

Beléptek a két embernyi széles és magas kőajtón, amely bezárul mögöttetek. Egy kb. 10 méter hosszú folyosóra értek, amelynek két oldalán 2 méterenként fáklyák világítják meg a falakat. Az ajtó bezárulása után a folyosó szemközti falán - amely a bejárathoz és a folyosó többi részéhez hasonlóan 2 méter széles és 4 méter magas - egyetlen mondat jelenik meg:

MEGFELELŐ MENNYISÉGŰ OLVASÁS ÉS TANULÁS AZOKON A NEHÉZSÉGEKEN IS ÁTSEGÍTHET, AMELYEKKEL SZEMÉLYESEN NEM TALÁLKOZTÁL MÉG.
This message was last edited by the GM at 10:19, Thu 25 July 2019.
Toniotep
player, 1 post
Thu 25 Jul 2019
at 10:15
  • msg #5

Üdvözlet, és körültekintés

Ránézek társamra, és halkan szólok:
Áh Djoser testvérem! Úgy vélem most jól jön, hogy veled nézek szembe ezzel a próbával, talán itt pont hasznunkra válnak különbségeink.
Mielőtt olvasnivalót keresnénk, várj, körbenézek találok-e valami szokatlant, ami megzavarhatna ebben!


Először csak innen ránézek a falakra, hogy látszik-e bármily más halvány szöveg nyoma oldalt, fent a plafonon, lent a padlón, és használom a csapdakeresést, építészetet:
A padlót jobban megnézem, van-e valami ami gyanús, mozgó kő, hézagok ahol nincs anyag, csapdagyanús, illetve egyben szép lassan közelebb megyek a fáklyához a hozzám közelebbi falhoz írást keresve. Megnézem, hogy a fáklya rögzítve van-e, össze van-e kötve valamivel. Ha kivenném, akkor valamit megindítana-e...
Djoser
player, 2 posts
Thu 25 Jul 2019
at 10:21
  • msg #6

Üdvözlet, és körültekintés

Kissé meglepetten olvasom ezen sorokat. Ez annyira egyértelmű, hisz mindenben Őseink tudásából indulunk ki! Különösen fiatalon...aztán válaszolok
- Ebben igazad van. De ez a felirat olyan nyilvánvaló! Ez maga a tanulás lényege! - Hogy máshogy lehetne?

Amíg Toniotep terepszemlét tart, figyelem a folyosót, hogy mikor-hol-mi mozdul, hogy ne lepjen meg senki-semmi. Látom, hogy merre kellene továbbmennünk? Emlékszem bármire tanulmányaimból ami a próbákra vonatkozik?
VejnCsepmen
GM, 5 posts
Thu 25 Jul 2019
at 11:04
  • msg #7

Üdvözlet, és körültekintés

Djoser: Feleleveníted a tanultakat, összeveted a főpap szavaival, és arra a következtetésre jutsz, hogy a próbáknak valamilyen módon néped Erényeihez lesz köze.

Toniotep: Végignézed a fáklyákat: a tartók fixen rögzítve vannak a falban, a fáklyák pedig csak be vannak csúsztatva a henger alakú tartóba. A padló, a plafon és a falak is olybá tűnnek, mintha egyetlen kőtömbből lennének kifaragva: illesztéseket, réseket nem látsz. A fenti mondatot leszámítva írást sem találsz.
Toniotep
player, 2 posts
Thu 25 Jul 2019
at 11:37
  • msg #8

Tovább a teremben

Valóban, az olvasás, tanulás jelentőségét eddig is ismertük, ám úgy gondolom jelenthet ez a felirat többet is - ezen a helyen. Érdemes lehet akár rejtett szövegekre számítani, és keresni amik segíthetik utunk.


Lassan elindulok a következő terem felé, figyelve továbbra is a felületeket, illetve mikor odaérek az ajtóhoz megnézem, a következő teremben sötét van, világos, mit látok innen. Még nem lépek át.
VejnCsepmen
GM, 6 posts
Thu 25 Jul 2019
at 12:59
  • msg #9

Tovább a teremben

Ajtó nincs a túloldalon, csak a fal a felirattal. A mögöttetek levő zárt bejáratot leszámítva más nyílást nem láttok.
Toniotep
player, 3 posts
Thu 25 Jul 2019
at 13:22
  • msg #10

Tovább a teremben

Megnézem, hogy valahol a terem felületeinek eltérő-e a színezete a fáklyák árnyait leszámítva.
Sötétebb/világosabb.
Van-e valahol karcolásnyom, sérülés a falakon.
A bejáraton ahol bejöttünk van-e bármilyen vékony nyílás, vagy tökéletesen zár?
(Egy teljesen zárt terem sok fáklyával? Hmmm...Lehet nem sok időnk van gondolkozni.)
Ezen kívül főleg a szemközti falon és előtte a padlón azért kopogtatok a meneth-el, valami üreget sejtek-e.
This message was last edited by the player at 13:35, Thu 25 July 2019.
VejnCsepmen
GM, 7 posts
Thu 25 Jul 2019
at 17:36
  • msg #11

Tovább a teremben

A bejáratot egy igen pontosan illeszkedő, tekintélyes mérerű és tömegű kétszárnyú kőajtó zárja le. (Építészeti ismereteid szerint valószínűleg ellensúllyal oldották meg a nyitását.) A fal igen jó állapotban van, karcolásnak, díszítésnek nyomát sem látod (a feliratot leszámítva). A kocogtatás alapján az egész fal tömör kő, még illesztéseket sem fedezel fel benne, nemhogy üreget.
Toniotep
player, 4 posts
Thu 25 Jul 2019
at 18:11
  • msg #12

Tovább a teremben

"Elgondolkozom hangosan:
Teljesen zárt. Itt semmmi nincs, csak a fáklyák. Amik fogyasztják a levegőnket. Úgy tűnik ez, és a bezártság az amivel meg kell küzdenünk. Az egyetlen dolog ami itt változhat az a tűz és a fény a fáklyákból. Isteneink útmutatását itt tán méltatlan lenne kérni, tehát ez vagy a türelem próbája, vagy más. Lehet, hogy kevesebb fényben látszik a próba nyitja. Elkezdem kioltogatni a fáklyákat hátha látok változást. Egyet mindenképp égve hagyok, hogy a többit utána visszagyújthassuk."

Elkezdem, és figyelek...
Djoser
player, 3 posts
Thu 25 Jul 2019
at 19:32
  • msg #13

Tovább a teremben

Segítek a fáklyákat eloltogatni és elgondolkodom Toniotep ötletén.

- Szerintem nincs szükségünk fáklyákra...legalábbis nem feltétlenül. Egy darabig látunk a sötétben is. Lehet ebben is a megoldás...mert ahhoz hogy el tudd olvasni a szöveget látnod is kell...

Miközben csökkentjük a világítást igyekszem átgondolni, hogy a felirat utalhat-e valami régi mondásra vagy hasonlóra. Egy félig elfeledett mondóka, legenda vagy fejtörő...a legkevésbé ismertekre amit csak tudok is gondolok...
VejnCsepmen
GM, 8 posts
Thu 25 Jul 2019
at 19:46
  • msg #14

Tovább a teremben

Az írás közelében elkezditek eloltani a fáklyákat, onnan haladtok az ajtó felé. Ahogy a hátsó fal fokozatosan homályba borul, a felirat is egyre nehezebben kivehető. Következtetés: nem sötétben világító festékkel írták oda. Az utolsó fáklya eloltása után azt is konstatáljátok, hogy a szöveg ultralátással sem látható.
Djoser
player, 4 posts
Thu 25 Jul 2019
at 19:57
  • msg #15

Tovább a teremben

- Kezd kínossá válni azt hiszem - csóválom meg fejem - az előttünk levőknek is sikerült ezen túljutniuk...nem lehet olyan nehéz...
Körbenézek és megpróbálom így fölmérni a terepet, hogy ha a felirat nem látható, valami mást látunk-e. Márminthogy egymáson kívül...a falakat, a padlót és a plafont is megnézem alaposan
VejnCsepmen
GM, 9 posts
Thu 25 Jul 2019
at 20:01
  • msg #16

Tovább a teremben

Kopár falakat látsz, mindenféle dísz nélkül.
Toniotep
player, 5 posts
Thu 25 Jul 2019
at 20:01
  • [deleted]
  • msg #17

Tovább a teremben

This message was deleted by the player at 20:03, Thu 25 July 2019.
Djoser
player, 5 posts
Thu 25 Jul 2019
at 20:08
  • msg #18

Tovább a teremben

Kezd idegesíteni a dolog, így kissé mérgesen meredek a fáklyára meggyújtva tekintetemmel azt. Körbenézek vele...
- Lehet hogy rosszul olvastunk valamit a feliraton? Vagy valami rejtvény része lenne? - kérdőn nézek Toniotepre
Toniotep
player, 6 posts
Thu 25 Jul 2019
at 20:13
  • msg #19

Tovább a teremben

A feliratra ránézek, majd azt mondom...megfelelő "mennyiségű" olvasás, és tanulás...és egy ősi mondás szerint "Ismétlés a tudás anyja!"

Elkezdem a feliratot többször, egymás után ismételve kimondani... Változás?
VejnCsepmen
GM, 10 posts
Thu 25 Jul 2019
at 20:18
  • msg #20

Tovább a teremben

Toniotep: Nem látsz változást.
Toniotep
player, 7 posts
Thu 25 Jul 2019
at 20:24
  • msg #21

Csak tovább

Homlokon csapom magam...Djoser testvérem! Ez volt a megoldás, szó szerint...látod már a folyosót? Ha nem, akkor ismételd a mondatot türelmesen, elégszer... egyébként meg induljunk tovább!
Djoser
player, 6 posts
Thu 25 Jul 2019
at 20:36
  • msg #22

Csak tovább

Szabad kezemmel a fejem fogom...
- Túlkomplikáltuk.... - mondom majd szitkozódom eléggé csúnyán (mint rendesen az árulót szidom). - Menjünk. - mondom és a feliratot olvasom a javaslat szerint
VejnCsepmen
GM, 11 posts
Thu 25 Jul 2019
at 20:58
  • msg #23

Csak tovább

A feliratot folyamatosan olvasva a szöveg lassacskán összefolyik a szemetek előtt, majd a fal is áttetszővé válik és eltűnik, felfedve a mögötte folytatódó, majd derékszögben jobbra kanyarodó folyosót. Végigmentek rajta, a kanyar után nem sokkal egy süppedős, homokkal borított, 6m*6m-es, valamint szintén 6 méter magas terembe értek, szemben pedig a folyosó folytatódik egyenesen, majd egy balkanyarral. A terem mindegyik falán 2-2 fáklya ég. Amint mindketten beléptetek, egy vastag kőajtó lezuhanva elzárja a bejáratot.
Toniotep
player, 8 posts
Fri 26 Jul 2019
at 07:31
  • msg #24

A homok titkai...

"Biztos vagyok benne hogy a homok sokmindent elrejt..."
Némiképp csapdakeresés céllal letérdelek, és lassan dőlök a felsőtestemmel előre, közben a kezemet előrenyújtom és tényleg mint egyfajta úszó mozgás megpróbálom úgy testszélességben középről oldalra söpörni a homokot, minél kevesebb nyomást gyakorolva lefelé. Figyelek mi van alatta...
VejnCsepmen
GM, 12 posts
Fri 26 Jul 2019
at 08:39
  • msg #25

A homok titkai...

A homok mélynek tűnik. Ahogy közelebb érsz a közepéhez, örvényleni kezd, majd kiemelkedik belőle egy fakó, bő ruhába burkolt alak. Egy urrin-elíphim! De mit keres itt egy homoki elf? A fickó két keskeny, szinte törékenynek tűnő hajlított pengét húz elő és harci állásba helyezkedik, arccal felétek.
Djoser
player, 7 posts
Fri 26 Jul 2019
at 08:48
  • msg #26

A homok titkai...

Meglepetten pislogok, de nyúlok fegyvereimért, hogy előrántsam ha nem tudunk beszélni vele.
- Mit akarsz? - kérem, inkább meglepetten mint ellenségesen.
This message was last edited by the player at 08:56, Fri 26 July 2019.
Toniotep
player, 9 posts
Fri 26 Jul 2019
at 09:01
  • msg #27

A homok titkai...

Én egyelőre hátravetődök Djoser mellé, és felidézem gyorsan azokat az ismereteket, amik elsőre eszembe jutnak a homoki elfekről(KM?). Megvárom a választ Djoser kérdésére, addig is a fegyverem felé nyúlok, hogy elő tudjam rántani ha kell...
This message was last edited by the player at 09:02, Fri 26 July 2019.
VejnCsepmen
GM, 13 posts
Fri 26 Jul 2019
at 09:11
  • msg #28

A homok titkai...

Toniotep: Az urrin-elíphimekről nem tudsz túl sokat azokon kívül, amit a főpap is elmondott (lásd bevezető poszt). Valaha a kontinens nagy részét ők uralták, de ellenségeik, az akh-virrok mesterkedéseinek köszönhetően visszaszorultak. A sivatag helyén valaha zöldellő erdő volt, ami az Áruló praktikái következményeként kipusztult és a homok csapdába ejtette az urrin-elíphimeket. Azóta érthető okokból ellenségesek népetekkel.

Djoser: Az urrin-elíphim nem válaszol, csak felemeli a kardjait és láthatóan védekező állásba helyezkedik.
Djoser
player, 8 posts
Fri 26 Jul 2019
at 09:18
  • msg #29

A homok titkai...

Miután nem válaszol előhúzom fegyvereim és felkészülök a harcra:
- Ha harc hát legyen harc! Theemeth és népünk dicsőségére!
Amint Toniotep is fegyvert húz, támadok. Óvatosan, mert kemény ellenfélre számítok ettől az urrin-elíphimtől...
Toniotep
player, 10 posts
Fri 26 Jul 2019
at 09:45
  • msg #30

A homok titkai...

Várj Djoser, szerencsére van egy trükköm. Ha beválik, kövess!
Előhúzom fegyverem, ha védekeznem kéne, ám előbb egy Perzselő tekintet az elf szemébe.
Ha odakap, vagy becsukja a szemét, megpróbálom megkerülni, és be a folyosóra.
Ha nem hat, vagy egyéb, akkor más lesz.
Djoser
player, 9 posts
Fri 26 Jul 2019
at 11:18
  • msg #31

A homok titkai...

Bólintok és - ha sikeres a próbálkozás - az ellenkező irányba kerülök. Ha nem sikeres, a másik oldalról támadok mint Toniotep.
VejnCsepmen
GM, 14 posts
Fri 26 Jul 2019
at 13:39
  • msg #32

A homok titkai...

Az urrin-elíphim dúdolni kezd, mire a homok egy vékony, fátyolszerű rétegben kavarogni kezd körülötte. Ahogy rátámadtok kétoldalról, széttárja a karját és villámgyors, ám igen kecses mozdulatokkal hárítja a csapásaitokat. Az első pengeváltások után máris tudjátok, hogy jó néhány kategóriányi különbség van a ti vívítudományotok és az övé közt.
Toniotep
player, 11 posts
Fri 26 Jul 2019
at 13:51
  • msg #33

Homokos elf

Felhagyok a támadással, hátrébb lépek, és meghajlok tiszteletem, és egyfajta üdvözlés jeléül.
Eszembe jut esetleg valamely régi dallam, amit a népeink a viszály előtt együtt énekeltek?
This message was last edited by the player at 14:22, Fri 26 July 2019.
Djoser
player, 10 posts
Fri 26 Jul 2019
at 14:36
  • msg #34

Homokos elf

Mivel nincs ötletem követem társam példáját...
VejnCsepmen
GM, 15 posts
Sat 27 Jul 2019
at 10:37
  • msg #35

Homokos elf

Az urrin-elíphim is leereszti maga mellé a pengéit és derékból meghajol. Azért látjátok, hogy a szemöldöke alól gyanakvón néz rárok és a homokfátyol is ott kering még körülötte.
Toniotep
player, 12 posts
Sat 27 Jul 2019
at 10:59
  • msg #36

Homokos elf

Elteszem a fegyvereimet és megpróbálok telepatikusan üzenni.
Djosernek is ezt mondom. Ha sikerül:
"Üdvözöllek népünk egykori szövetségese! Elnézésed kérjük támadásunk miatt , úgy véltük, fegyvereiddel minden áron ellenünk törsz. Ám kezdő vehemenciánk ellenére nem ejtettél sebet rajtunk holott El kell ismerni magas szinten harcolsz. Mi csupán tovább szeretnénk haladni előre. Kérlek tisztelettel engedj minket tovább, avagy tudasd velünk ennek feltételét." Meghajolok.
Djoser
player, 11 posts
Sat 27 Jul 2019
at 11:54
  • msg #37

Homokos elf

- Valahogy a kivont fegyverekről a harc jut eszembe - üzenem mentálisan Toniotepnek miközben elteszem fegyvereim - de igazad lehet, nem csak az lehet...
Reménykedem benne, hogy legalább így sikerül...
VejnCsepmen
GM, 16 posts
Sat 27 Jul 2019
at 14:47
  • msg #38

Homokos elf

Az elf marad meghajolva, titeket nézve, de a pengéit X alakban keresztezi a lábai előtt.
Toniotep
player, 13 posts
Sat 27 Jul 2019
at 15:37
  • msg #39

Előre tovább

Mentálisan üzenek vissza Djosernek:
Igen, de ez szerintem a területének védelmét jelentette....Láttad? Egy tapodtad nem mozdult, csak védekezett, nem sebzett. Szerintem ez a tisztelet erényének próbája volt. Az ő területének tiszteletéjé. Elvégre homokon vagyunk, és tudjuk, hogy az elfek hogy védik területüket. Kerüljünk kellő távolságra, óvatos léptekkel, és menjünk.

Majd elkezdem jó két méterre az elftől, a terem széléhez minél közelebb körbekerülni az elfet, figyelve.
Djoser
player, 12 posts
Sat 27 Jul 2019
at 16:53
  • msg #40

Előre tovább

Elgondolkodva
- Igazad lesz. Ha meg akart volna sebezni minket megteszi könnyedén. - válaszolom mentálisan és követem az óvatos kerülőn.
VejnCsepmen
GM, 17 posts
Sat 27 Jul 2019
at 17:18
  • msg #41

Előre tovább

Az urrin-elíphim a tekintetével követ bwnneteket, de nem mozdul a helyéről. Ahogy a folyosóba beléptek, tiszteleg a kardjaival és visszasüpped a homokba.
A folyosón, ahová beléptek, pár lépés után a falakon, a padlón és a tetőn is lyukak borítják. A padlón és a plafonon ujjnyi lyukak egymástól tenyérnyi távolságra, a falakon ökölnyi lyukak egymástól arasznyira. Mindez vagy 10 méter hosszan.
Djoser
player, 13 posts
Sat 27 Jul 2019
at 19:28
  • msg #42

Előre tovább

- Ha jól sejtem a lyukakból itt az annyira "hiányolt" csapda. Márcsak a kioldóját kell megtalálni. - mondom és megpróbálok építészeti és mechanikai ismereteim alapján csapdakioldót keresni - te mennyire értesz a csapdákhoz?
Toniotep
player, 14 posts
Sat 27 Jul 2019
at 20:13
  • msg #43

Ementáli folyosó


- Azt tudtam, hogy kazamatákban lesznek a próbák, ezért valahol gyanítottam, hogy csapdákat is rejt. :\ Hát visszaemlékeztem, hogy néhai nagyapám régebben mesélt olykor kalandjairól, akadtak köztük csapdákról szóló részek is. Legutóbb meg építészet oktatóimtól kérdezősködtem, és azt a keveset összegyűjtöttem, amit ily módon szereztem.(15%)A semminél több talán.
- Azt gyanítom, a padlón kell keresni, mivel azon járunk, de lehet más is, akár mágikus, már ha ez az, aminek látszik, és nem valami más, mint eddig. Ha jól tudom neked a mágikus dolgokhoz jobb szemed van.
- Még semmiképp ne menjünk tovább, keressünk repedéseket, esetleg írást. Egyelőre a szemünkkel keressünk, illetve a menethünkkel az első lyukak mellett nyomjuk meg a padlót, de nem hajoljunk a lyukak elé semmiképp, csak a pengénk nyúlik előre.
- Ám előtte egy próba. Ez számodra bizarr lehet, elnézésed kérem!


Leoldozom ágyékkötőmet, és ha ez ilyen hosszú sálszerű kibontva, akkor így belengetem a lyukak elé, kb. mint egy ostort, úgy hogy a kezem kinn marad, csak a textil lendül be minél messzebb.
Történik valami? :)
Djoser
player, 14 posts
Sat 27 Jul 2019
at 21:11
  • msg #44

Ementáli folyosó

Kissé furcsálkodva nézem az akciót...de gyorsan túlteszem magam ezen, nem ez az első hogy "teljesen újszerű" megoldást látok tőle. Persze ha működik mégjobb.
- Igen, van ehhez szemem... - mondom és megnézem hogy mágikus-e a csapda...és remélem hogy nem haltak meg az előttünk jövők itt mert számomra kellemetlen következményekkel járna...bár akár segíthetnének is. "Hmm...végülis némi szerencsével és Theemeth áldásával jól is járhatunk az ilyesmivel" - villan belém.
Megpróbálok minden apróságot megvizsgálni, hátha rájövök a csapda működésére, vagy legalább találok valamit amiről Toniotepnek jut eszébe valami használható. Bár ilyesmikről is beszélgettem volna családommal és nemcsak harcról, tudományos kérdésekről...meg persze Theemeth-ről...mindegy, kettőnkből egy csak tud vagy talál valamit.
- Szerinted ehhez a csapdarendszerhez kötődik valami erős érzelem? Ha jól emlékszem az ilyesmit látni tudod - fordulok a lengő ágyékkötő tulajdonosához - talán valamire rájövünk belőle...
VejnCsepmen
GM, 18 posts
Sun 28 Jul 2019
at 07:36
  • msg #45

Ementáli folyosó

Djoser: Az egész folyosó süt a mágiától, a körülnézés szinte olyan érzés, mintha istened arcába próbálnál belenézni.

Toniotep: Ahogy az ágyékkötőt belendíted, egyszerre több hatás érvényesül: a plafonból zöldes gázfelhő csap ki, amitől a fehér szövet rohamosan barnulni kezd, a padlóból három méteres lángcsóvák csapnak fel, a falból pedig kődárdák szúrják át az anyagot, majd visszahúzódnak. Társaid alighanem furán fognak rád nézni, ha ilyen öltözékben mész vissza közéjük, ami érthető is lesz, lévén hogy az ex-ágyékkötő már nem sok takarást biztosít számodra.
Toniotep
player, 15 posts
Sun 28 Jul 2019
at 12:22
  • msg #46

Ementáli folyosó

- Hűű.../képedek el/ azért reméltem, hogy nem hiába pucérkodok itt, de ez azért jócskán felülmúlta várakozásaimat. Egy biztos, a tudásért szerintem megérte... bár jóval vidámabb lesz így a fogadtatásunk a végén, az biztos! :D
- Viszont az szinte biztos, hogy mágia! Látsz valamit testvérem? Érzelmek hmm...na hadd lássuk!


Léleklenyomatomat használom, és a még lyukaktól mentes falon is körbenézek, írást, repedést, mechanikus szerkezeteket keresve, meg megnézem, hogy a lyukak előtt szemmel látható-e bármilyen rés, mozgó/mozgatható elem, stb.
This message was last edited by the player at 12:23, Sun 28 July 2019.
VejnCsepmen
GM, 19 posts
Sun 28 Jul 2019
at 14:57
  • msg #47

Ementáli folyosó

Toniotep: A falak itt is mintha egy darabból lennének kifaragva. A lyukakon kívül semmilyen mozdítható szerkezetet nem látsz, azok pedig ugyanolyan stabilan állnak a falban, mint az eddigiek. Körbetapogatod a termet az auráddal: a legerősebb érzelem, amit érzékelsz, az a félelem, rettegés. Az eddig látottak alapján nem csodálkozol, miért.
Djoser
player, 15 posts
Sun 28 Jul 2019
at 15:35
  • msg #48

Ementáli folyosó

- Nagy, egybefüggő mágiafolyamnak látom...nem is tudom, talán egy isteni küldött sugározhat ily erős mágiát - óvatosan körbenézek - áramlatból is csak annyit látok, hogy ahol a csapdák lesújtanak ott erősebb. Viszont úgy néz ki, mintha itt senki se halt volna meg, plánenem a közelmúltban. Tehát itt is valami nem túl bonyolult lehet...

Körbenézve megpróbálom kitalálni hogy hol lehet ami kioldja a csapdát? Honnan "látja" a csapda hogy mikor kell támadnia?
Toniotep
player, 16 posts
Sun 28 Jul 2019
at 15:50
  • msg #49

Ementáli folyosó

- Csak félelmet észleltem, mint érzelem, de ezt nem csodálom. Ám azt mondod isteni eredetű ez a mágia.  Hmmm... eddig népünk erényeihez volt köze az eddigi termeknek. Úgy hiszem, akkor itt a Hitünket akarhatják próbára tenni.

Imádkozok, és a meglévő 4 Kegypontért egy 2 E-s mágiaoszlatást is eltolnék az alap segítségen kívül.
"Óóó Reefith, drága életadó istennőm, mindvégig kitartóan imádtalak, és foglak életem végéig! Nagy veszély leselkedik hű szolgádra. Kérlek, segíts most átkelnem az előttem álló csapdákon, és kérlek, oszlasd el az ezeket irányító mágikus erőt!"
VejnCsepmen
GM, 20 posts
Sun 28 Jul 2019
at 17:03
  • msg #50

Ementáli folyosó

Semmi változás.
Toniotep
player, 17 posts
Sun 28 Jul 2019
at 17:24
  • msg #51

Ementáli folyosó

Jó hát azért a csonkért már nem Kár.
Be lengetem még egyszer megmaradt foszlányt. Figyelek - ha ugyanaz - hogy esetleg vane intenzitás különbség, meg az alkimia alapján felismerek valamit hogy az milyen gáz felülről?
Djoser
player, 16 posts
Sun 28 Jul 2019
at 19:32
  • msg #52

Ementáli folyosó

Amikor belengeti, nagyon figyelek minden hangra, még a szemem is lecsukom hogy a hangokra koncentrálhassak. Arra vagyok kíváncsi, hogy valami kattanást ahogy a csapda kiold vagy bármit amiből a működésére következtethetek hallok-e.
This message was last edited by the player at 19:33, Sun 28 July 2019.
VejnCsepmen
GM, 21 posts
Mon 29 Jul 2019
at 06:42
  • msg #53

Ementáli folyosó

Djoser: Semmi kattanás. A csapdák valószínűleg tisztán mágikusak, még a kődárdák kilövése is.

Toniotep:

A gázt nem ismered fel, de a hatása alapján mérget vennél rá (pun intended), hogy mérgező.
Toniotep
player, 18 posts
Mon 29 Jul 2019
at 07:09
  • msg #54

Ementáli folyosó

Vissza próbálok emlékezni arra, amit a hitről tudok. Valami nagyobb mondás, szózat, tan a hit erejéről? (KM?)
VejnCsepmen
GM, 22 posts
Mon 29 Jul 2019
at 07:23
  • msg #55

Ementáli folyosó

Konkrét mondások nem nagyon maradtak fenn, de azt tudod, hogy sok ős volt, akit a hit ereje mentett meg. Néha nem csak a saját patrónusába, hanem a panteon többi istenébe vetett hit.
Toniotep
player, 19 posts
Mon 29 Jul 2019
at 07:29
  • msg #56

Ementáli folyosó

Djoser testvér mit is mondtál? Isteni küldött? Melyik isten erejét érezted benne?
Djoser
player, 17 posts
Mon 29 Jul 2019
at 07:33
  • msg #57

Ementáli folyosó

- Nem konkrét küldöttet mondtam, csak hogy akkora itt a mágia erőssége hogy szerintem egy isteni küldöttnek lehet ilyen... - válaszolom, majd megpróbálom megnézni, hogy rájövök-e kihez tartozik ez a mágia? (manalátó/vallásismeret kombinálása) Egyáltalán, milyen mágia ez?
VejnCsepmen
GM, 23 posts
Mon 29 Jul 2019
at 07:37
  • msg #58

Ementáli folyosó

Mindenképpen isteni eredetű, mint ahogy néped minden mágiája (a dús szavakat kivéve). Valószínűleg mindhárom isten (Themes, a nap- és tűzisten, Reefith, a Földanya és termékenységistenbő és Nesiree, a szépség szerelem és levegő istennője) hozzáadta a hatalmát ehhez a próbához is, mivel a patrónusustentől függetlenül minden jelöltnek végig kell járnia a próbákat.
Djoser
player, 18 posts
Mon 29 Jul 2019
at 07:44
  • msg #59

Ementáli folyosó

- Hmm...pantheonunk minden igaz tagja hozzáadta a maga hatalmát ehhez. De így is kell lennie, hisz mindenkinek át kell mennie a próbán! Innen nézve ez tényleg a Hit próbájának tűnik...viszont ez esetben imádkoznunk kell. Vagy átkelés előtt vagy közben...
Toniotep
player, 20 posts
Mon 29 Jul 2019
at 08:21
  • msg #60

Ementáli folyosó

Igen! Viszont nem szabad félelmet éreznünk, mert az azt jelentheti, hogy nem hiszünk eléggé.
Úgy kell tennünk, mintha az ágyékkötővel semmi nem történt volna, illetve az, amit ott láttunk, az nem hathat ránk, hiszen isteneink hű szolgái vagyunk. Tehát magabiztosan, bátran, és erős hittel előre, gondolva közben isteneink jóindulatára, és imádkozva is hozzájuk!


Ezután megvárom, míg társam is átlényegül, és a fentiek szerint elindulok előre!
This message was last edited by the player at 08:22, Mon 29 July 2019.
Djoser
player, 19 posts
Mon 29 Jul 2019
at 08:28
  • msg #61

Ementáli folyosó

Igazad van. Hitünk erős kell legyen! - *sóhaj* - Ha a Hit próbája, sikerrel járunk, nincs mitől tartanunk. Ha meg tévedtünk, megérdemeljük.

Imába mélyedve és bízva Theemeth pártfogásában elindulok.
VejnCsepmen
GM, 24 posts
Mon 29 Jul 2019
at 09:08
  • msg #62

Ementáli folyosó

Besétáltok a lyukak közé. A lángok, a gáz és a dárdák azonnal ömleni kezdenek... ti pedig sértetlenül sétáltok át közöttük. A folyosó egy terembe torkollik. Amint beléptek, az ajtó becsapódik. Szemben egy ajtót láttok, a teremben pedig egy kart, nem messze tőle pedig a padlóból két csőtorkolat mered ki, egymástól kb. fél méterre.
This message was last edited by the GM at 10:41, Mon 29 July 2019.
Toniotep
player, 21 posts
Mon 29 Jul 2019
at 11:17
  • msg #63

Csövezős karmester

Itt is körbelesek, milyen a terem:
- Egybefüggő kő az egész, vagy itt más a burkolás? Repedések, járólapok, ilyesmi?
- Szöveget látok?
- Ez a kar ez milyen? Ilyen falból kinyúló egyszerű fel-le fogantyú, vagy ilyen forgó présszerű? Milyen messze van a csövektől?
- Szemben az ajtó zárva van?
(Van esetleg valami rajz a teremről?)
VejnCsepmen
GM, 25 posts
Mon 29 Jul 2019
at 11:46
  • msg #64

Csövezős karmester

A terem a szokásos 6*6m, fáklyákkal, egybefüggő falakkal. A kar a padlóból áll ki a terem közepén, a csövektől kb. egy méterre. Olyasmi kar, mint amivel a nehéz ajtók ellensúlyait szokták működtetni. Az ajtó pedig igen, zárva van.
This message was last edited by the GM at 12:13, Mon 29 July 2019.
Djoser
player, 20 posts
Mon 29 Jul 2019
at 14:55
  • msg #65

Csövezős karmester

- kérdés hogy türelmünket a könnyű probákkal tesztelik-e, hogy mikor válunk ovatlanná - a termet nézem közben - szerintem elöször nézzük meg az eddigi óvatossággal és ha semmit se találunk várjunk bele...és húzzuk meg azt a kart.
Körbenézek, manalátással külön. Probálok óvatosan rejtett kapcsolókat keresni ha nem látok semmit.
- De most én húzom, nekem is kell próbálkozni
This message was last edited by the player at 14:57, Mon 29 July 2019.
Toniotep
player, 22 posts
Mon 29 Jul 2019
at 15:28
  • msg #66

Csövezős karmester

- Az jut eszembe, hogy eddig mindig valamely erényünket tették próbára. Azon gondolkodom, még mit nem. Jobban belegondolok,  a Türelem, és a Tisztaság még hátra van... és a csövekből általában folyni szoktak dolgok! Ez a kar biztos nem az ajtót nyitja, ugye a Hit próbája már megvolt.
Én meghúznám a kart...szerintem ez egy csap... remélhetőleg víz folyik belőle. Ha elég türelmesek vagyunk akkor az ajtó kinyílik, és még tiszták is leszünk!

De valóban, előbb nézzünk körül...


Körbetekintek, és nézem, hogy van-e itt bármi olyan eltérés, repedések, csapdák, vagy valami írás a falon, amit látok, bármilyen érzelem...
VejnCsepmen
GM, 26 posts
Mon 29 Jul 2019
at 15:52
  • msg #67

Csövezős karmester

Sem csapda, sem írás, a legerősebb érzelem a bizonytalanság. Semmi különöset nem találtok, így meghúzzátok a kart. Az kattan egyet, visszaáll az eredeti állásába, a csövekből pedig két lángoszlop csap ki, amelyek számokká alakulnak és váltakozni kezdenek:

60
59
58
...
Djoser
player, 21 posts
Mon 29 Jul 2019
at 15:57
  • msg #68

Csövezős karmester

Visszaazámlálás! - mondon meglepetten - ha lejár kinyílik az ajtó vagy...?
- Talán most tényleg a türelem...csak várjuk ki... - bár kicsit bizonytalan vagyok de reménykedem.
Toniotep
player, 23 posts
Mon 29 Jul 2019
at 16:01
  • msg #69

Csövezős karmester

Mozdulatlanul várok...
VejnCsepmen
GM, 27 posts
Mon 29 Jul 2019
at 16:17
  • msg #70

Csövezős karmester

02
01
00
Katt!

A szemben levő ajtó kitárul, mögötte folyosó. A következő terem jóval hosszabb,mint az eddigiek,és középen egy hatalmas, vagy 10 méter széles szakadék szeli ketté. A szakadék a termen túl haladva is tart, mintha az egészet egy földcsuszamlás tépte volna ketté. A túloldalon nyitott ajtó vár titeket.
This message was last edited by the GM at 10:23, Tue 30 July 2019.
Toniotep
player, 24 posts
Mon 29 Jul 2019
at 17:58
  • msg #71

Csövezős karmester

Én a mostani teremből falról elveszek egy fáklyát és belehajítom a szakadékba. Figyelek, hogy mit világít meg és számolom a szegmenseket fejben, hogy kb. mikor koppan... Még mindezt a bejáratból.
Djoser
player, 22 posts
Mon 29 Jul 2019
at 18:41
  • msg #72

Csövezős karmester

Megnézem a szakadékot hogy mágikusnak tűnik-e. Tudom hogy itt az a kérdés hogy mi NEM mágikus, épp ezért...
VejnCsepmen
GM, 28 posts
Tue 30 Jul 2019
at 04:38
  • msg #73

Csövezős karmester

Djoser: Igen, az is mágikus. Nagyon.

Toniotep: A fáklya lassabban esik, mint vártad, szinte csak szállingózik lefelé. Jó egy percig tudjátok követni a szemetekkel, mielőtt a már csak tűhegynyi fénypont eltűnik.
Djoser
player, 23 posts
Tue 30 Jul 2019
at 06:07
  • msg #74

Csövezős karmester

- Ha helyesen következtettünk csak a Tisztaság próbája van hátra. Ez alapján az útjutás kulcsa is így keresendő! Vagy csak az nem zuhan mint egy kő a - nem mágikus - szakadékba aki elég tiszta vagy az nem is zuhan. Esetleg lesz egy híd ahol valaki aki kérdéseket tesz föl és csak az arra érdemeseket engedi át... - osztom meg amire jutottam magamban
Toniotep
player, 25 posts
Tue 30 Jul 2019
at 07:34
  • msg #75

Légy Résen...

"Nana, ott van még az Alkalmazkodás, a Mértékletesség, és a Vitézség is. Ezek közül az első kettő valószínűbb... A fáklya esése elég Mértékletes volt! De lehet csak Alkalmazkodni kell az új körülményekhez... "

Megkapaszkodok a küszöbben, peremen,a szélén és kb. a testem kb.háromnegyedéig beleereszkedem hátrafelé a szakadékba,kb. Mintha a párkányon könyökölnék addig. Mi történik? Mit érzékelek?
Djoser
player, 24 posts
Tue 30 Jul 2019
at 08:11
  • msg #76

Légy Résen...

- Köszönöm, valóban elszámoltam magam a próbákkal! - válaszolom - A mértékletességet kizárhatjuk. Alkalmazkodás vagy vitézség...azok már inkább.
Ahogy Toniotep beleereszkedik a szakadékba odalépek mögé hogy szükség esetén segíthessek neki. Egyúttal bele is nézek hogy meddig látok le és mit látok ott...
VejnCsepmen
GM, 29 posts
Tue 30 Jul 2019
at 09:50
  • msg #77

Légy Résen...

Toniotep: Ahogy leereszkedsz, valahogy sokkal könnyebbnek érzed magadat, bár biztos vagy benne, hogy ha elengednéd a peremet, lezuhannál. A fal olyan sima, mintha csiszolt lenne, nem találsz a lábaddal kapaszkodót.

Djoser: Nem látod a szakadék alját, olyan mély. A falak kissé cikcakkosan, de olyan egyenesen futnak lefelé, mintha késsel vágták volna el őket. Toniotepnek viszont láthatóan nincs szüksége segítségre, erőlködés nélkül visszamászik.
Djoser
player, 25 posts
Tue 30 Jul 2019
at 10:03
  • msg #78

Légy Résen...

- Látom, hogy milyen könnyen másztál vissza. Mennyivel lettél könnyebb? Ha eléggel akkor a lelebegtethetjük egymást? - a szakadék falait nézem - túl sima a mászáshoz... Kár hogy nem tudjuk alaposabban tesztelni, mondjuk egymást beleereszteni egy kötélen...
Toniotep
player, 26 posts
Tue 30 Jul 2019
at 11:26
  • msg #79

Légy Résen...

Hmmm... Igen-igen, mintha könnyebb lennék ebben a szakadékban, nem lebegek, de lassabban ereszkedtem, és könnyebb volt felmásznom. Lehet, hogy az egész teremben ez érvényes?
Ami az ereszkedést illeti, a fáklya nem koppant, eltűnt a fénye. Azt mondta a főpap, hogy életeket nem pazarolnak, tehát lehet, hogy nem esnénk végzeteset, de attól még a leesés jelentheti a bukást, hiszen ott egy ajtó a túloldalon! Ráadásul nyitva!
Viszont lehet, hogy nem csak a szakadékban könnyű az ember, hiszen fölé még nem mentünk.

This message was last edited by the player at 11:29, Tue 30 July 2019.
Djoser
player, 26 posts
Tue 30 Jul 2019
at 11:36
  • msg #80

Légy Résen...

- Akkor próbáljuk meg egy másik fáklyával, átdobom és úgy célzok hogy ne repüljön át. Ha mégis átér akkor valahogy - nyilván mágia - máshogy esik minden a szakadék fölött is! Ez esetben ugornunk kellene és valószinűleg a vitézség próbája: elég bátrak vagyunk-e az ugráshoz. - Ha simán beleesik akkor még átgondolhatjuk. Lehet hogy úgy is át tudunk ugrani csak nagyobb lendület kell és kapaszkodni a túloldalon.

Ezzel megyek és hozok egy fáklyát és kipróbálom legújabb ötletünket.
VejnCsepmen
GM, 30 posts
Tue 30 Jul 2019
at 12:29
  • msg #81

Légy Résen...

A fáklyát szándékosan kis ívben dobod, hogy ne érje el a túlpartot... nem is éri el. Ezek szerint a súlycsökkenés csak a szakadék fölött érvényes, a két parton nem. Így viszont ha ugrotok, az ugrás íve is szükségszerűen rövid lesz, mert az ugrás lendülete megmarad ugyanakkorának.
Djoser
player, 28 posts
Tue 30 Jul 2019
at 15:01
  • msg #82

Légy Résen...

- Nincs más hátra, mint elöre - sohajtom - nekifutok amennyit lehet, te meg kérlek segíts rá telekinézissel amennyit tudsz. Ha sikerül te is átjössz így.
Amint Toniotep rábólint indulok is...
Toniotep
player, 28 posts
Tue 30 Jul 2019
at 15:08
  • msg #83

Légy Résen...

Koncentrálok, hogy minél több emelő telekinetikus energiát küldjek Djosernek ezáltal segítve az ugrást. Ha átért, várom a jelzést, hogy jöhetek-e.
VejnCsepmen
GM, 31 posts
Tue 30 Jul 2019
at 15:51
  • msg #84

Légy Résen...

Toniotep: Először kis híján nekicsapod Djoserr a plafonnak, de gyorsan korrigálsz és átemeled a szakadékon. Az átlebegtetés közben kap annyi plusz lendületet, hogy kényelmesen a perem után ér földet.

Djoser: Könnyedén átérsz, majd te is rákoncentrálsz az emelésre és könnyűszerrel átlendíted társadat a szakadék felett.

Továbbmentek. Az ajtó bezáródása után a folyosó egy kb. 3 méter hosszan kiszélesedik plusz egy méterrel a bal oldalon, ahol egy enni- és innivalóval megrakott asztal vár titeket. A folyosó tovább folytatódik egy balkanyarban.
Djoser
player, 29 posts
Tue 30 Jul 2019
at 19:51
  • msg #85

Légy Résen...

- Máris ennivaló? Nem korai? A végén lenne ünneplés, amikor akik teljesítették ünneplik meg hogy elég erősek voltak mindenben...nekem ez gyanús, én továbbmennék. Ha nem is mérgezett de legalábbis illúzió lehet vagy valami más csapdát rejthet - egyértelműen nem tudom hová tenni hogy a vége előtt ilyet látunk.
VejnCsepmen
GM, 32 posts
Wed 31 Jul 2019
at 04:12
  • msg #86

Légy Résen...

Djoser: Rutinból megnézed manalátással is: a folyosó és az asztal süt a mágiától, fe a rajta levő étel és ital nem.
Toniotep
player, 29 posts
Wed 31 Jul 2019
at 05:46
  • msg #87

Terülj terülj

"Vakarom a fejem én is... Tekintettel arra, hogy itt eddig minden egy erény próbája volt, szerintem ez is az, alighanem a Mértékletességé.
Ez jelentheti azt is, hogy ne habzsoljunk, meg azt is hogy ellen tudunk-e állni. Lehet frissítő bár akkor nem roskadozna a kajától. Mindenesetre ahogy mondod, gyanús.
Majd eszünk a végén, biztos ami biztos. Menjünk szerintem tovább."
Djoser
player, 30 posts
Wed 31 Jul 2019
at 06:03
  • msg #88

Terülj terülj

- Menjünk, nézzük meg mi van a kanyaron túl. Ha nem tudunk továbbjutni, ráérünk akkor az ennivalóval foglalkozni. - mondom és elindulok.
VejnCsepmen
GM, 33 posts
Wed 31 Jul 2019
at 07:48
  • msg #89

Terülj terülj

A folyosó végén egy nyitott ajtó van, amely egy sötét terembe vezet.
Toniotep
player, 30 posts
Wed 31 Jul 2019
at 09:01
  • msg #90

Terülj terülj

-Én először benyújtok egy fáklyát a nyitott ajtón. Van bármi változás?

Majd azt mondom:
Djoser testvér. Nézzük meg azt az asztalt, és az ételt még egyszer. Bár a következő ajtó nyitva volt, szóval lehet így cselekedtünk jól, de nem árt fürkészni.
Esetleg emeljünk meg egy ételt, hogy a súly változása okoz-e valamit.
Most azonban kicsit imádkozok, mert szent erőmet lemerítette a hit lyukas folyosója előtti segítségkérés, és lehet szükség lesz rá később.

Djoser
player, 31 posts
Wed 31 Jul 2019
at 09:09
  • msg #91

Terülj terülj

- Egyetértek, próbáljuk meg az ételeket - válaszolom - az én szent erőm még mind megvan, ha nem rontottunk el valamit nagyon szerintem elég kell hogy legyen. Imádkozni persze sohasem árt. Megpróbálhatom megnézni hogy a gyümölcsök esetleg mérgezettek-e, viszont utána nekem is szükségem lesz további lehetőségeket kérni...
VejnCsepmen
GM, 34 posts
Wed 31 Jul 2019
at 09:53
  • msg #92

Terülj terülj

Toniotep: Ahogy benyújtod a fáklyát, az eltűnik a kezedből, a terem változatlanul sötétségbe borul.

Djoser: Elmormolod a méregdetektálás igéit, közben észreveszed, hogy a fáklya, amit Toniotep kivett a tartójából, visszakerült a helyére. Az ételeken-italokon nem érzékelsz mérget.
Toniotep
player, 31 posts
Wed 31 Jul 2019
at 10:05
  • msg #93

Terülj terülj & Dark room

Elgondolkodok:
Hmmmm...lehet mi is visszakerülnénk a folyosóra, ha átlépnénk?
Eddig minden teremben volt valami eszme ami alapján cselekednünk kellett. "Mi vagyunk a láng"...lehet, hogy táplálni kell, mielőtt belépünk?


Visszalépek az asztalhoz, és egyelőre csak elemelek róla egy gyümölcsöt...
Djoser
player, 32 posts
Wed 31 Jul 2019
at 10:47
  • msg #94

Terülj terülj & Dark room

- Az ételek méregmentesek, nyugodtan ehetnénk belőlük. - mondom és fölveszek 1-et én is és bele is harapok (ha hámozni kell azt előbb teszem) - én mindenesetre teszek egy próbát, lévén a mértékletesség a keveset jelenti nem a semmit. Ha ez nem segít akkor próbálkozhatunk a folyosóval...
VejnCsepmen
GM, 35 posts
Wed 31 Jul 2019
at 11:20
  • msg #95

Terülj terülj & Dark room

Igen kellemes, felüdítő a gyümölcs, egy fél tucat ilyen akár a napi táplálékodat is biztosítani tudná.
Toniotep
player, 32 posts
Wed 31 Jul 2019
at 11:51
  • msg #96

Terülj terülj & Dark room

Eszek hát én is a gyümölcsből annyit, amennyi éppen csillapítja éhségem, és iszok annyi vizet, amennyi éppen csillapítja szomjam.
Majd szólok Djosernek:
Na nézzük, most van-e különbség.
Egyelőre csak a kézfejem nyújtom be a sötét szobába.
VejnCsepmen
GM, 36 posts
Wed 31 Jul 2019
at 12:11
  • msg #97

Terülj terülj & Dark room

A kezed szinte elmerül a sötétben, nem látsz semmit belőle.
Djoser
player, 33 posts
Wed 31 Jul 2019
at 13:01
  • msg #98

Terülj terülj & Dark room

- Hát ez jó...semmit se látunk. Legalább az enni-innivaló tényleg csak némi frissítő volt. Vagy imádkozunk hogy isteneink erejét kölcsönvéve szent fényt idézzünk, hátha az segít. Vagy tapogatózunk... - lévén más nem jut eszembe, kérdőn nézek társamra. - az eddigiek alapján lehet hogy simán tovább tudunk menni...
Toniotep
player, 33 posts
Wed 31 Jul 2019
at 13:34
  • msg #99

Terülj terülj & Dark room

Ránézek társamra:
Mivel épphogy isteneink előtt tesszük a próbát szerintem pont ők akarják, hogy mi magunk oldjuk meg a dolgokat. Sajnos az előző imádkozás során sem éreztem erőm visszatértét.
Még valamit megpróbálnék.

Bedugom a fejem az ajtón, hogy csak sötétséget látok, vagy mást is, illetve az egyik lábam előrecsúsztatom, hogy érint-e talajt.
VejnCsepmen
GM, 37 posts
Wed 31 Jul 2019
at 14:05
  • msg #100

Terülj terülj & Dark room

Toniotep: A lábad stabil talajt érint, a fejedet bedugva pedig vaksötétet tapasztalsz.
Toniotep
player, 34 posts
Wed 31 Jul 2019
at 14:14
  • msg #101

Terülj terülj & Dark room

Még a fejemmel a sötétben csak kicsit hangosabban kiáltok egyet:
"HoooooOOOO"
Figyelem, hallok-e valamit, esetleg visszhang?
VejnCsepmen
GM, 38 posts
Wed 31 Jul 2019
at 14:18
  • msg #102

Terülj terülj & Dark room

Toniotep: A hangodat kiválóan hallod, visszhang pedig csak annyi van, amennyi az eddigi termekben.
Toniotep
player, 35 posts
Wed 31 Jul 2019
at 14:24
  • msg #103

Terülj terülj & Dark room

Visszamegyek Djoser mellé:
Nos, Djoser, úgy néz ki, csak a fény az, aminek híján vagyunk, még odabent is. A lábam érzékelt talajt, és a hangom is hallatszott, csak annyira, mint az eddig termekben, és nem mozdult semmi a hangomra.
Lehet, egyenesen kéne átmenni, lábunkat lassan előretolva, vagy négykézláb, hogy a talajon van-e változás, számítván, arra hogy ugyanott lesz az ajtó, ahol eddig, szemben. Vagy a fal mellett körbe? Hmmm...Jobb ötletem nincs. :\

Djoser
player, 34 posts
Wed 31 Jul 2019
at 14:54
  • msg #104

Terülj terülj & Dark room

- nekem se - rázom meg fejem - lehet hogy ez az Alkalmazkodás próbája. Akkor mehetünk a fal mellett. És hogy ne veszitsük el egymást vagy kézenfogva vagy az ágyékkötömet kötélnek használva kicsit nagyobb távolsággal... - vigyorgok - de ilyen sötétben jobb közelebb.
Toniotep
player, 36 posts
Wed 31 Jul 2019
at 15:29
  • msg #105

Terülj terülj & Dark room

Az én ágyékkötőmet már amúgy sem ajánlanám erre a célra. Hehe. Szerintem induljunk a javaslatod szerint. Megyek előre, tapogatva a falat.
És akkor megyünk követve a falat, ágyékkötőnyire, hacsak társam még nem módosít.
Kezemet húzom a falon fel-le tapogatózva magam előtt.
This message was last edited by the player at 15:30, Wed 31 July 2019.
Djoser
player, 35 posts
Wed 31 Jul 2019
at 15:46
  • msg #106

Terülj terülj & Dark room

- Képzelem mekkorát fognak nézni, főleg a lányok, ha így lépünk be/ki... - halkan röhögve követem Toniotepet ágyékkötönyire
VejnCsepmen
GM, 39 posts
Thu 1 Aug 2019
at 04:20
  • msg #107

Terülj terülj & Dark room

Ahogy bementek, az ajtó bezáródik. Körbetapogatóztok. A terem kb. a szokásos 6*6 méteres. A túloldalon meg is találjátok a zárt ajtót, amelybe szemmagasságban valami ábra van belevésve. Továbbmenve visszajuttok a zárt bejáratig. Annak hátat fordítva elindultok egyenesen a kijárat felé, de ott a terem közepén egy kb. méter magas kőemelvénybe ütköztök, aminek a közepébe egy nem égő fáklya van beletűzve.
Djoser
player, 36 posts
Thu 1 Aug 2019
at 05:01
  • msg #108

Terülj terülj & Dark room

- Szerintem megpróbálhatnánk meggyujtani. És persze elvenni...a kérdés csak az, hogy mit akarnak próbára tenni ezzel? - mondom miközben megszokásból körbenézek. Közben rájövök, hogy ennek semmi értelme, mert csak sötétet és áradó mágiát láthatok.
Toniotep
player, 37 posts
Thu 1 Aug 2019
at 05:21
  • msg #109

Terülj terülj & Dark room

Kitapogatom kezemmel a fáklya helyét, elveszem a kezem, majd korábban megszokott kartávolságra fókuszálok perzselő tekintettel.
"Hát akkor LÁSSUK" - mondom.
VejnCsepmen
GM, 40 posts
Thu 1 Aug 2019
at 06:39
  • msg #110

Terülj terülj & Dark room

Ráfókuszálsz arra a pontra, ahol szerinted a fáklya végének kellene lennie. A fáklya először felparázslik, aztán meg is gyullad, mindössze gyertyalángnyi fényt árasztva.
Djoser
player, 37 posts
Thu 1 Aug 2019
at 06:48
  • msg #111

Terülj terülj & Dark room

Ez egészen kicsit meglep, bár nem számítottam túl sokra
- A semminél még ez is több, nézzünk körbe vele amennyire lehetséges. Kicsit közelebbről kell nézni mindent, lehetne rosszabb is. - és várakozóan nézek Toniotepre
Toniotep
player, 38 posts
Thu 1 Aug 2019
at 06:58
  • msg #112

Terülj terülj & Dark room

"Elsőnek nézzük meg azt a feliratot..."
Odaviszem a fáklyát. Már ha mozdul.
VejnCsepmen
GM, 41 posts
Thu 1 Aug 2019
at 07:10
  • msg #113

Terülj terülj & Dark room

Toniotep: Simán kiveszed a fáklyát a helyéről és odaviszed az ajtóhoz. A véset nem szöveg, hanem egy szemet ábrázoló rajz. Ahogy közel viszed hozzá a fáklyát, a pupillája elkezd felizzani.
Djoser
player, 38 posts
Thu 1 Aug 2019
at 07:20
  • msg #114

Terülj terülj & Dark room

- A tudás és bölcsesség jele, Theemet jele...és fénylik. A bölcsesség fénye a sötétben. Helytálló, teljesen. Hajtsunk fejet előtte. - mondom és meg is teszem - és álljunk kissé félre hogy lássuk mire világít számunkra. Hogy mit tudat velünk.
Ezzel félreállok és finoman húzom Toniotepet is.
Toniotep
player, 39 posts
Thu 1 Aug 2019
at 07:26
  • msg #115

Terülj terülj & Dark room

Követem Djoser példáját és várok.
VejnCsepmen
GM, 42 posts
Thu 1 Aug 2019
at 07:35
  • msg #116

Terülj terülj & Dark room

Vagy fél percig a szem gyűjti a fényt, majd mikor már szembántó fényességgel sugárzik és a fénye megvilágítja az egész termet, egy kattanás hallatszik és kinyílik az ajtó. Mögötte folyosó még rgy nyitott ajtóval, immár rendesen megvilágítva.
Djoser
player, 39 posts
Thu 1 Aug 2019
at 07:40
  • msg #117

Terülj terülj & Dark room

Meglepetten pislogok, majd társamhoz fordulok
- Mintha egyre könnyebb lenne. - megcsóválom fejem - vagy rájöttünk a megoldások logikájára vagy nagyobb a baj mint hittük és mindenkinek át kell mennie. Remélem az előbbi...

Ezzel elindulok a kijárat felé.
Toniotep
player, 40 posts
Thu 1 Aug 2019
at 07:59
  • msg #118

Terülj terülj & Dark room

"Igen, én is azt hittem hogy még van a teremben más... Pl. Egy másik szem, amiből általában kettő van. De menjünk csak tovább. Ha jól sejtem a Vitézség próba önmagában még nem volt. De menjünk..."
És megindulok/lunk...
VejnCsepmen
GM, 43 posts
Thu 1 Aug 2019
at 08:06
  • msg #119

Terülj terülj & Dark room

Beléptek a terembe, az ajtó azzal a lendülettel be is záródik mögöttetek. A terem sarkaiból pedig a két előttetek járó jelölt, Inkon-ti-Nenth és Impo-tenth, valamint két másik társatok, Balph-Ath és Phath-Phei csúnyán összeégett, kilyuggatott és zöldesre színeződött teste menet(h)el felétek, kivont menethtel.
Djoser
player, 40 posts
Thu 1 Aug 2019
at 10:44
  • msg #120

Terülj terülj & Dark room

Az első meglepetésből gyorsan ocsúdva javaslom:
- Próbáljuk meg amilyen messze csak lehet csalni őket egymástól és minél inkább 2-2-ellen felállásra menni. Úgy van esélyünk. Amíg gyorsabbak vagyunk náluk meg tudjuk csinálni.
Közben előhúzom mindkét fegyverem.
Toniotep
player, 41 posts
Thu 1 Aug 2019
at 11:05
  • msg #121

Seb-esség nélkül

Használd a perzselő tekintetet, és a fáklyákat!
Kiáltom neki, majd előkapom a meneth-et, és leemelem a közeli fáklyát a falról az ügyetlenebbik kezembe.
Elsőként a hozzám közelebb lévőhöz fordulok, és az arcára fókuszálok perzselő tekintettel, lehetőleg a szemébe, amíg még nincs menethtávolságban.
A következő mozdulatot attól teszem függővé, hogy mit csinál, odakap-e a szeme elé mindkét kezével pl.
Djoser
player, 41 posts
Thu 1 Aug 2019
at 11:12
  • msg #122

Seb-esség nélkül

A jobb kezemből elteszem a meneth-t és fáklyát veszek amit a lehető leggyorsabban meg is gyújtok. Eztán a legközelebbi csoszogót próbálom meggyújtani tekintettel - és szükség esetén fáklya-rásegítéssel.
VejnCsepmen
GM, 44 posts
Thu 1 Aug 2019
at 11:15
  • msg #123

Seb-esség nélkül

Toniotep: A csoszogó szeme füstölni kezd, majd kipukkan, végigfolyik az arcán, de ez láthatóan nem zavarja. Úgy fest, a fájdalomérzete vele együtt meghalt már.

Djoser: A csoszogó a fáklyával való első ütést nem reagálja le, de a menethjével alulról lendítve otrombán feléd csap. A mozdulatból hiányzik minden elegancia, de így is kis híján eltalál.
This message was last edited by the GM at 11:38, Thu 01 Aug 2019.
Toniotep
player, 42 posts
Thu 1 Aug 2019
at 13:04
  • msg #124

Seb-esség nélkül

Az előbb támadott "szemtelen" delikvenst veszem kezelésbe.
Először oldalazok, figyelvén, hogy fordul-e utánam. Majd telekinézissel fókuszálok a fegyverére, hogy oldalra a törzse mellé le tudom-e szorítani ezáltal, vagy csak ellendíteni abba az irányba. (Ha ki tudom venni a kezéből így, az még jobb...)
Közben oldalazok a fegyverével ellentétes oldalra, és csapok a fejére meneth-el.
Djoser
player, 42 posts
Thu 1 Aug 2019
at 13:16
  • msg #125

Seb-esség nélkül

Amig Toniotep kezelésbe vesz egyet, én a másikról gondoskodom. Ha nem a szemükkel tájékozódnak, nincs értelme trükközni, ezért előbb a fáklyával ütök majd a meneth. Ha módom adódik a végtagjait vagy a fejét ütöm.
VejnCsepmen
GM, 45 posts
Thu 1 Aug 2019
at 13:23
  • msg #126

Seb-esség nélkül

Toniotep: Ellököd oldalra a félszemű csoszogó kezét. Nagyon nem sikerül, de ahhoz elég, hogy lenyúzd a fél arcát az ép szemével együtt. A koponyája egy része is jön vele, egy fél tenyérnyi területen kilátszik az agy is.

Djoser: Te is odacsapsz kettőt a másiknak. A fáklyával épp csak sikerült meglegyintened - elakad az épp támadásra lendített menethben, ami így célt téveszt -, viszont a te menethed szó szerint szétcsapja a fickó fejét, aki össze is esik.
Toniotep
player, 43 posts
Thu 1 Aug 2019
at 13:27
  • msg #127

Seb-esség nélkül

Megpróbálok továbbra is a fegyverrel ellentétes oldalán maradni, úgy oldalazni, és hát akkor újra próbálom eltalálni a fejét!
Djoser
player, 43 posts
Thu 1 Aug 2019
at 13:37
  • msg #128

Seb-esség nélkül

Bízom benne hogy Toniotepet is gyözelemre segítik isteneink ezért elengedve a fáklyát előhúzom másik menethem és támadom a legközelebbi csoszogót.
VejnCsepmen
GM, 46 posts
Thu 1 Aug 2019
at 13:47
  • msg #129

Seb-esség nélkül

Toniotep: A második támadásod hatékonyabb, mint az első, te is széttrancsírozod ellenfeled fejét.

Djoser: Mindkét támadásod a levegőt szeli, szinte ösztönösen hajolnak el a csapásaid elől, cserébe viszont az ő támadásaik is célt tévesztenek, bár az egyik meneth igencsak a füled mellett húz el.
Djoser
player, 44 posts
Thu 1 Aug 2019
at 14:02
  • msg #130

Seb-esség nélkül

Még szitkokra se pazarlok időt, igyekszem úgy kerülni, hogy ne mind a kettő férjen hozzám és ütök.
Toniotep
player, 44 posts
Thu 1 Aug 2019
at 14:08
  • msg #131

Seb-esség nélkül

Nos akkor akkor használom még a telekinetikus erőm, és a hozzájuk legközelebbi fáklyát leemelek a falról, és azzal hátulról közelítve hozzájuk a fáklyát, megpróbálom felgyújtani a ruhájukat, hajukat, ami leginkább gyújtható rajtuk...
This message was last edited by the player at 14:10, Thu 01 Aug 2019.
VejnCsepmen
GM, 47 posts
Thu 1 Aug 2019
at 15:13
  • msg #132

Seb-esség nélkül

Toniotep: Sikerült, az egyik haja lángolni kezd. Rátámadsz a kardoddal is, de Djoser megbillen, így visszafogod a csapást, hogy ne őt találd el.

Djoser: Az első csapásod célt téveszt, a lendülettől megbillensz. Talán ennek köszönhető, hogy a bal lábszárát kettőbe csapod.
This message was last edited by the GM at 15:24, Thu 01 Aug 2019.
Djoser
player, 45 posts
Thu 1 Aug 2019
at 15:34
  • msg #133

Seb-esség nélkül

Miután kettévágtam lábszárát a sérült lába felé lépek, arra biztos nehezebben mozdul, és lesujtok. Egyszerre egy meneth-el, hogy legyen ismétlési lehetőségem.
Toniotep
player, 45 posts
Thu 1 Aug 2019
at 15:59
  • msg #134

Seb-esség nélkül

A meggyújtott tagot megpróbálom még egyszer fejbe csapni, korábbi taktika szerint a fegyveres karjával ellentétes oldaláról, ha lehet.
VejnCsepmen
GM, 48 posts
Thu 1 Aug 2019
at 16:41
  • msg #135

Seb-esség nélkül

Djoser: A sebesült lábára lépsz,. Az megpróbál felállni, így az első ütést elhibázod, de a másodikkal pontot teszel a próbálkozása végére és az agyalapi mirigyére. Placcs.

Toniotep: Az első támadással lenyúzos az égő fazon fél arcáról a bőrt, kecsesen elhajolsz az otromba csapás elől, aztán bezúzod a fejét.

Ahogy az utolsó csoszogó is összeesik, kitárul az ajtó és egy hosszú folyosó tárul fel, a végén jobbkanyarral.
Toniotep
player, 46 posts
Fri 2 Aug 2019
at 09:33
  • msg #136

Seb-esség nélkül

Ránézek Djoserre:
Aaazt hiszem, ez lehetett a Vitézség próbája, bár meg kell valljam, nemmm pont erre számítottam... Szerintem ezek itt csak illúziók lehetnek, de ha a valódi bajtársakról mintázták őket, nosss háát nem irigylem őket... Menjünk!


Majd elindulok a folyosó felé, természetesen továbbra is ügyelve a részletekre.
Djoser
player, 46 posts
Fri 2 Aug 2019
at 09:36
  • msg #137

Seb-esség nélkül

Visszanézek:
- Nagyon remélem hogy csak utánzatok voltak és nem ennyire csúnyán elbukták a próbát. Mint arra főpapunk emlékeztetett, túl kevesen vagyunk ahhoz hogy bárkit is elvesztegessünk. - körbenézek - én sem erre számítottam, de a lényeg hogy teljesítettük.

Ezzel továbbhaladás közben folyamatosan figyelem a környezetünket, keresve a következő próba jelét.
VejnCsepmen
GM, 49 posts
Fri 2 Aug 2019
at 13:10
  • msg #138

Seb-esség nélkül

A terem, ahová beértek, és aminek az ajtaja szintén bezáródik mögöttetek, nagyobb, mint a többi, majd' kétszer akkora. Gazdagon berendezett függönyökkel, szőnyegekkel, falfestésekkel, és vagy tucatnyi lakója van, amundok, elfek, emberek vegyesen, mindkét nemből. Egy gyönyörű amund nő, akiben felismeritek Nesiree papnőjét, lép oda hozzátok és így szól:
- Üdv néktek, ifjú jelöltek! Elérkeztetek próbátok utolsó vizsgájához. Az ajtót mindkettőtöktől egy-egy csók nyitja. Válasszatok, kinek szánjátok ezt, utána pedig élvezzétek teljesítményetek jutalmát odakint!
Toniotep
player, 47 posts
Fri 2 Aug 2019
at 15:02
  • msg #139

Csókkirály

Rendben, kihúzom magam, és igyekszem a legjobb, csajozós formámat mutatni (nem tudom mennyire zavarja őket az ágyékkötőm hiánya...), majd figyelmesen szemügyre veszem a termet, és a résztvevőket.
  • A társaság résztvevői minket néznek, és ránk várnak, vagy elvannak egymással?
  • Vannak-e párok? -> Van-e akinek nincs?
  • Melyik faj mit csinál? Van-e eltérés ebben?
  • Mit viselnek? Milyen különbségeket fedezek fel?
  • Látok-e a résztvevőkön feltűnő jeleket, szimbólumokat?
  • Van-e aki engem néz, esetleg mosolyog, próbál hatni rám, flörtölni? (Szemkontaktusra törekszek...)
  • Megnézem azért a Nesiree papnőt is, hogy ő flörtöl-e?
  • Léleklenyomattal mit érzek?
  • Észreveszek-e a szobában a díszítésen kívül valami különleges feliratot, jelet, ami eltérő, kitűnik?

Djoser
player, 47 posts
Fri 2 Aug 2019
at 15:04
  • msg #140

Csókkirály

Manalátással a teremben levök között látok különbséget?
VejnCsepmen
GM, 50 posts
Mon 5 Aug 2019
at 08:11
  • msg #141

Csókkirály

Djoser:
Nem.

Toniotep:
Rátok várnak.
Nincsenek.
Nincs eltérés, fajtól és nemtől függetlenül csábos(nak szánt) pillantásokkal méregetnek titeket.
Ágyékkötőt, illetve a nők mellkötőt is.
Nem.
Igen, mind.
Ő nem.
Vágyat.
A többi tererm falán nem voltak felfestve erotikus jelenetek...

Toniotep
player, 48 posts
Mon 5 Aug 2019
at 09:14
  • msg #142

Csókkirály

Elgondolkozok azon amit a papnő mondott.
"Az ajtót mindkettőtöktől egy csók nyitja...lehet szó szerint? Végül is vesztenivalónk nincs, ha az ajtónak adunk egy csókot..."

Majd egy csókot lehelek az ajtóra, ha van rajta mondjuk egy alak festve, akkor a figura szájára.
Djoser
player, 48 posts
Mon 5 Aug 2019
at 09:16
  • msg #143

Csókkirály

- Végülis logikus... - mondom és követem Toniotep példáját, miközben a teremben állókat figyelem. Kiváncsi vagyok, hogy mit reagálnak...
VejnCsepmen
GM, 51 posts
Mon 5 Aug 2019
at 09:31
  • msg #144

Csókkirály

Tömeges elfojtott kuncogás hallatszik mögöttetek, egy nyíltan vállalt csengő kacajjal együtt, majd a papnő hangját halljátok:
- Cukik vagytok, de nem az ajtót kell megcsókolnotok, hanem itt bent valakit. No nem engem, én csak azért vagyok itt, hogy elmondjam a feladatot. Legalábbis most. Aztán ha odakint is találkozunk, lehet, hogy más lesz a felállás.
Majd cinkosan rátok kacsint.
Djoser
player, 49 posts
Mon 5 Aug 2019
at 10:16
  • msg #145

Csókkirály

Elgondolkodva nézek körbe.
- "Kinek szánjátok" szólt a feladat meghatározás. Nem "hova". - társamra nézek - Ebből nem az következik, hogy személy akinek a csókot kell adnunk? Továbbá tisztának és hűségesnek kell lennünk, tehát csak népünk gyermeke lehet akinek adjuk. Mivel Nethiree, nemcsak a Vörös Hold Úrnője, Ő a szerelemé és a szépség istennője, így nyilvánvaló hogy kit, kikel kellene megcsókolnunk.
Ezzel elindulok a teremben levő amund nők felé és szemem sarkából figyelem Nethiree papnőjét, hogy mit szól ehhez...
Toniotep
player, 49 posts
Mon 5 Aug 2019
at 10:24
  • msg #146

Csókkirály

Hmmm...ez egyszerre hangzik túl egyszerűnek, és egyben teljesen ésszerűnek is. Bár lehet csak én keresek mindenben valami csavaros rejtvényt az iménti próbák után. :\ Legyen hát!

Elindulok én is a második amund hölgy felé.
VejnCsepmen
GM, 52 posts
Mon 5 Aug 2019
at 10:40
  • msg #147

Csókkirály

Meg is érkeztek a kiszemelt hölgyek elé. A teremben mindenki elcsendesedik, feszült várakozással figyelik a mozdulataitokat.
Djoser
player, 50 posts
Mon 5 Aug 2019
at 12:16
  • msg #148

Csókkirály

Népünk szokásainak megfelelően engedélyt kérek a csókra és amint megkapom meg is csókolom a lányt.
Toniotep
player, 50 posts
Mon 5 Aug 2019
at 12:31
  • msg #149

Csókkirály

Odamegyek a másik amund lányhoz, mélyen a szemébe nézek:
- Ki mást választhatnék, mint népem szép, és tiszta sivatagi rózsáját!
Majd megcsókolom a hölgyet!
VejnCsepmen
GM, 53 posts
Tue 6 Aug 2019
at 05:59
  • msg #150

Diadalmenet

Ahogy a második csók elcsattan, egy kattanás, és az ajtó kitárul. Tapsvihar közepette kisétáltok, ahol a főpap vezetésével több prominens személyiség vár titeket, valamint Impo-Tenth és Inkon-ti-Nenth, életben és egészségesen. Többen felhúzott szemöldökkel vizslatnak titeket deréktájon, de a többiek diszkréten úgy tesznek, mintha nem vennék észre, hogy egy szál mosolyban léptek ki az ajtón. A főpap felemeli a kezét, mire a taps és a sustorgás elcsendesedik, akkor pedig beszélni kezd:

- Gyermekeim! Kiemelkedően, sőt, mondhatni meglepően jól teljesítettétek az összes próbát, bár ahogy látom, némi anyagi veszteség azért akad. (Halk nevetés a többiek felől.) Az eredményetek magáért beszél, így mindenképpen bekerültök a kiválasztottak közé. Készüljetek, mert az elkövetkezendő hónapokban rengeteget fogtok tanulni, mivel olyan küldetésre indultok, amire még nem volt példa népünk történelmében: békét és szövetséget kértek az akh-virroktól, az urrin-elíphimektől és a jannathiktól is. Csak így tudjuk megállítani az áruló istent és elvakult híveit. Hosszú lesz utatok és nem kevésbé veszélyes is, és ennek során csak magatokra és isteneitekre számíthattok csak. Megmutattátok, hogy képesek vagytok helyesen dönteni, így elnyertétek isteneink jóindulatát is. Bizonyítsátok be, hogy éles helyzetben is megálljáttok a helyeteket! Most menjetek, pihenjétek ki magatokat, mert szükségetek lesz minden erőtökre és szellemi frissességetekre.
This message was last edited by the GM at 06:13, Tue 06 Aug 2019.
Sign In