Megkérem Sebee-Sethet és Cefretitit, hogy hozzák az ajándékot, melyeket Ialtulcuil jóvoltából visszakaptunk, majd elindulunk a sátorba:
- Jó estét Talleren nagyúr! Igen, ismét mi vagyunk... ezúttal azonban nem kérni szeretnénk, hanem adni! Ialtulcuil jóvoltából néhány társunk mellett visszakaptuk azt, mi az ideút során a vízbe veszett, és amit eredetileg a béke jegyében szándékoztunk a népének adományozni!
- Fogadja hát az ajándékot egyben hálánk jeléül is a sok jó szándékért, amivel fogadott bennünket, és hogy némiképp vígaszt nyújtson a veszteségekért.
- Grandiózus üzenetünk segítségével együtt, reméljük az érkező népünkkel is gyümölcsöző lesz majdan a kapcsolat!

Talleren kibontja a csomagokat, amelyben három színarany amund istenszobor van - Amheraamen szobra számotokra érthető módon hiányzik -, majd hitetlenkedő arckifejezéssel hátralép kettőt és mond valamit, ami kétségtelenül óelfül van, de a nyelvismeretetek valamiért nem tartalmazza ezeket a kifejezéseket. Aztán érthetően folytatja:
- Szóval tényleg ti vagytok azok. Nem gondoltam volna, hogy tényleg bekövetkezik, de Urria akarata kifürkészhetetlen, gondolatai nem a mi gondolataink. Ezek szerint jól tettem, hogy tudtomon kívül én is készültem a találkozásunkra.

Azzal odamegy a ládájához, mejd kivesz belőle két, kékes árnyalatban játszó, de aranyból készült tenyérnyi tárgyat és átadja nektek. A két tárgy egy-egy, aranyláncon lógó medál. Toniotep, a tiédnek a középső része szinte teljesen megegyezik a szent szimbólumoddal, viszont körülötte egy olyan shar-kahn tekergőző alakja van, mint amilyet idefelé úton legyőztél. Djoser, a tiéd hasonlóképpen középen a szent szimbólumodat tartalmazza, körülötte pedig három oroszlánarcot.

Meglepődve nézem a meglepődést, közben lassan átveszem a medált, egyelőre csak a kezemben tartva:
- A megérzésem azt súgja, hogy tegyem a meglévő szimbólum helyett a nyakamba... de előbb...ha megkérdezhetem: Miként lett megjósolva a mi jöttünk? Mert ezek szerint valamiképp előre lett jelezve érkezésünk...

- Nos, még ifjúkoromban - olyan 2500 éve - volt egy álmom, amelyben - akkor még elfszerű - vendégeim jöttek, ajándékot hoztak, én ezekkel a medálokkal viszonoztam a szívességet, és az álom szerint kalahoráink örvendeztek a cserének, mert igen elismerően szóltak róla, sőt népem megmentőjének neveztek érte. Azóta sem hallottam a hangjukat, de annyira megragadott ez az álom, hogy azóta, mióta ezt az általam csak kékedzésnek hívott kovácsolási technológiát kifejleszettem, ezeket a medálokat tökéletesítettem. A múlt héten fejeztem be őket jelen állapotukban, és amikor önök üzentek, hogy megjöttek, hirtelen ötlettől vezérelve elhoztam őket a műhelyemből. Most már tudom, hogy miért kellett őket elkészítenem.

Eszembe jut a szent szimbólum hosszas elkészítésének és felszentelésének folyamata.
Talán...lehet, hogy meg kéne áldani?
(Még röviden átfut a gondolataimon, hogy ez akár csapda is lehet, bár ahhoz túl gördülékenyen zajlik az átadás. )
A kapott medált egyelőre a meglévő szimbólum mellé lassan a nyakamba teszem, figyelve közben mindenfajta érzésre, rezdülésre.

Toniotep: érzed az aranylánc nyomását a nyakadon. Érzed a medál súlyát a mellkasodon. Érzed Talleren és Djoser kíváncsi tekintetèt magadon. Érzed a nyári este gyorsan hűlő levegőjét. De isteni reakciót, na azt nem érzel.

Leveszem a medált a nyakamból.
- Köszönjük, Talleren nagyúr!
- A jelen eseményei, és az, hogy ilyen ősi az üzenet, mindenképpen arra utal, hogy a sors, és isteneink akarata valósul meg.
- Az imént arra voltam kíváncsi, hogy netán kapok-e máris valamilyen jelet, ha eme medált a nyakamba teszem, de ha ez ugyanúgy működik, mint a meglévő szimbólumaink, akkor ehhez más szent ritusok lehetnek szükségesek.

Miután átvettem, megköszöntem és megcsodáltam (mondom is hogy milyen szépek!) a medált és megnéztem ahogy Tonio nyakába teszi a medált én is a nyakamba teszem.
 - Úgy gondolom, hogy népeink közötti béke jeleként viselnünk kéne, különösen mert valóban úgy látszik, hogy isteneink akarata valósult meg.

Mentális üzenet Tonionak
- És különben is, így a legegyszerűbb eltenni a medálokat...nem számítottam rá, hogy kapunk bármit hasonlót...

Eltöprengek a látottakon:
- Ez különös.
Pillantok Tallerenre, és Djoserre töprengve.

- Ez semmiképpen nem lehet véletlen, hisz a szent szimbólumunknak egy hasonló mását készítette el, Talleren nagyúr...

- Néppünk, és megszokott építményeink között teljesen egyértelmű, mit kellene tennünk vele, de  a jelen helyen, és időben már homályosabb.
- Ugyanis a felszenteléshez talán nincs is egy évünk, az általános eljárás szerint, de még egy isteneinknek szentelt hely sem, ahol véghez kéne ezt vinnünk.
- De talán...mivel az áldás mindenképpen része egy ilyen szertartásnak, engedelmeddel, Talleren, megáldanánk a medálokat itt, helyben...

- Abból még nagy baj nem lehet, de talán kapunk valamely bizonyságot, hogy mi a helyes út, és mikor!

Majd kérdőn Djoserre nézek, hogy egyetért-e, kezdjük-e.

Talleren kissé meghajol feléd.

- Mivel ajándékba kaptad a medált, azt teszel vele, amit jónak látsz. Bár a visszautasítása vagy megrongálása, eldobása meglehetősen sértő lenne számomra, de ha megáldod, azt megtiszteltetésnek veszem.

- Egy ilyen ajándék a mi népünk körében is megtisztelő és ennek megfelelően kell kezelnünk. Ha nem így tennénk, az nálunk is súlyos sértésnek számítana. - mondom - Az áldás szerintem is jó ötlet. Tegyük meg.

Megáldjátok a medálokat. Pozitív, megerősítő érzés önt el benneteket, isteneitek jóváhagyásukat fejezik ki az áldásra. Olyannyira, hogy még azt is el tudjátok képzelni, hogy valóban tudjátok majd szent szimbólumként használni őket.

"Ejjha" arccal:
- Hát...még nem tudjuk pontosan, hogy mikor lesz, és milyen új szerepe eme új medálnak, de mindenképpen megerősödtünk abban, hogy okkal kaptuk, küldetésünket szentesítve!
- Engedelmével, nyugovóra kell térnünk, holnap sok feladat vár ránk.

- Valóban nem rövid napunk lesz, nyugovóra kell térnünk. - ezzel én is udvariasan elköszönök és mehetünk is aludni, hogy holnap időben nekiláthassunk az elvégzendőknek.

Amikor már szállásunkra értünk, mondom Toniotepnek
- Javaslom, hogy holnap kezdjünk azzal, hogy megyünk az akh-virrokhoz és visszacserélünk engem a luminatarra, hogy gond nélkül elvégezhesd a szertartást...a továbbiakat ráérünk utána pontosítani.

Visszatérünk a szállásunkra, magam részéről elmormolok a jó rutinhoz képest egy imát Reefith-hez, majd másnap ébredéskor is, hogy adjon erőt a naphoz, és legyen velem, majd elindulunk a barlanghoz.
Közben Djosernek mondom halkan:
- Habár bízom benne, hogy isteneink kegyesek lesznek, és a terv, illetve a hitünk szerint megérkezik népünk, mielőtt áldozati bárány lennél Rhan Guul-nak, azért lehet, hogy nem árt óvatosan megnézni, nincs-e másik kijárata annak a barlangnak...

Majd visszamegyünk az akh-vírokhoz, és illendő köszöntés után jelentem, hogy jöttem a Llúminatarért, cserébe a megegyezés szerint társam itt marad.

- Igazad van, - válaszolom - az óvatosság nem árt és az akh-virrokat sem ismerjük olyan jól. Viszont nem hiszem hogy tudják, hogy látunk a sötétben - ez előny.

Visszatérve az akh-virrokhoz békésen várom a továbbiakat.

Az akh-virrokhoz visszatérve azt látjátok, hogy a luminatar feszült figyelemmel hallgatja a sa-quad beszédét, aki nagyságrendileg ugyanazt a történetet adja elő neki, amit Djoser egyszer már meghallgatott. Amikor odaértek, konstatáljátok, hogy a luminatar egyáltalán nem tűnik fogolynak, és nem is viselkedik akként. A csontpáncélos alak és a luminatar érkezésetekre feláll, majd odasétálnak hozzátok. A luminatar szólal meg elsőként:

- Rendkívül érdekesek ezek a lények. Azt hiszem, kölcsönösen félreismertük egymást. Bárcsak lenne időm és lehetőségem kijavítani ezt az évezredes hibát! De köt az adott szavam. Készen állok - fordul oda Toniotephez.

Miután mindenkit illendően üdvözöltünk, a luminatarhoz forduluk
- Valóban szomorú. Nem tudnál esetleg valami búcsúlevelet írni erről tieidnek? Az talán segítene, hogy belátható időn belül rendezni lehessen...

- Ez jó ötlet. Van nálatok pergamen és egy fémtű?

Némiképpen osztozva a sajnálatban előkotrom azt a pár ív papiruszt, amit magammal hoztam, az íróeszközzel együtt, majd átnyújtom:
- Ez bár nem ugyanaz, de hasonlóképpen alkalmas üzenetírásra.

Majd amíg ír elmerengek magamban:
Talán lehet, hogy elkerülhető lenne a Llúminatar áldozata, ha az itt töltött ideje alapján, megváltozna a két nép viszonya... és eleve béke várná az érkezőket. Habár...ismerve népünk vehemenciáját, meg azt, hogy a mi időnk előtt is eltelt pár évezred, hogy elf és aquir megismerje egymást, és ez nem igazán sikerült, lehet, hogy naiv elképzelés, ha legalább csillapodhat az üzenet által az évezredes feszültség. No meg ott van Rhan Ghul is, meg hogy a Llúminatar is felsőbb üzenetet kapott, hogy önként vállalja az áldozatot.

Megbékélek a gondolattal, hogy jó ez így, és várom a fejleményeket, hogy aztán megtehessem az áldozáshoz a szükséges előkészületeket.

Amikor Toniotep átadja az üzenetíráshoz szükséges kellékeket megköszönöm neki.
Majd csendben várom a továbbiakat - remélve, hogy nem tart szükségtelenül sokáig.

A luminatar lemondó, fancsali képpel néz a papiruszra és a tollra, majf felcsillan a szeme. Maga elé helyezi őket, mond néhány lágy hangzású, határozottan óelf nyelvű szót, amit nem értetek ugyan, de a hideg végigfutkos a hátatokon. A papirusz kisimul, előbb egy darab szarvasbőr lesz belőle, majd egy, a papirusznál is vékonyabb és hajlékonyabb lap. A tollból előbb egy vasgolyó, majd egy arasznyi hosszú fémpálca, amelynek végül felizzik a hegyesebbik vége. Azt a luminatar megfogja és elkezdi hozzáérintgetni a laphoz. Ahol a fémtű a laphoz ér, ott apró, kb. 3 mm-es hólyag keletkezik. Így írja tele a lap háromnegyedét, majd  átadja az őenek azzal az utasítással, hogy juttassa el Tallerenhez. Aztán feláll, és közli Tonioteppel, hogy indulhattok.

- Jöjjön, Llúminatar uram, mindent elkövetek, hogy az áldozat ne legyen hiábavaló, és a népek között béke uralkodjék, mikor a változás szele megérkezik...

Majd elindulunk a magaslat felé, és keresek egy nagyobb, jól látható, kellően magasztos, ha lehet kőemelvényt, amit fel tudok szentelni áldozóoltárnak...

Toniotep: A fennsíkon találsz egy nagy, félbehasadt követ, amely alkalmasnak tűnik oltárnak, mivel a törésvonal olyan egyenes, mintha késsel vágták volna el a követ. Az egyik fele töréssel lefelé egy nagyjából félgömb alakú buckát képez a földön, a másik viszont fordítva áll, sima felével felfelé. Azon elvégzed a felszentelő rituálét, és érzed, hogy Reefith átitatja áldásával a kőtömböt, amely ezáltal alkalmassá válik az áldozatbemutatásra. A luminatar felfekszik az oltárra, és bár látod szemében a félelmet, biccent egyet feléd, hogy kezdheted az áldozatot.
Nem teketóriázol sokat, tekintettel a luminatar becsületességére gyorsan elvágod a torkát, hogy ne szenvedjen. Ezután áldozókéseddel felnyitod a mellkasát, kivágod a szívét és felmutatod a szívet, majd a földre hajítod az oltár mellett, amely mintha átsuhanna a talajon, el is tűnik, az oltáron lévő testtel együtt. Reefith elfogadta áldozatodat, mindössze a kiontott vért hagyva hátra. Elmédben alakot öltenek a varázslat szavai, amelyeket elmormolsz, és már tudod a használatot: rámutatsz a katlan falára, majd a késeddel írásjeleket karcolsz az oltáron lévő vértócsába. A falon dombormű formájában megjelennek ugyanazok a jelek. Mikor kifogysz a helyből, újramondod a varázslatot, bal kezeddel elsimítod a vért és újrakezded az írást. Néha megszakítod az írást, hogy imával visszatöltsd a kegypontjaidat. A katlan másik oldalán megismétled a varázslatot a dzsenn írással is, majd kiegészíted a képekkel.

(Az egész művelet délig kitart.)


Djoser: miután visszatérsz az akh-virrokhoz, bőséges, bár egyszerű reggelit kapsz tőlük. Amikor végeztél, a csontpáncélos alak odamegy hozzád és megszólít:

- Ritka becsületről tettetek tanúbizonyságot azáltal, hogy visszatértél a fogságunkba. Ezért feljogosítunk arra, hogy elhagyd a táborhelyünket és szabadon járj-kelj a környéken. Szemmel tartunk, mint ahogy az elfeket is, így tudni fogjuk, hogy merre jársz, de amíg nem teszel felénk ellenséges gesztust, nem fogunk korlátozni a szabadságodban.

  - Köszönöm. Népünk úgy tarja, hogy egyenrangúak között az adott szó kötelez, így jelen helyzetben másképp nem lett volna helyes. - válaszolom, majd körbenézek - Míg várakozni kell, körbenéznék egy kicsit.

Miután a beszélgetést lezártuk, ténylegesen körbe is nézek és amint találok egy megfelelő méretű tisztást, nekilátok gyakorolni, hogy egyszerre 2 meneth-et is jól tudjak forgatni.