- Máris továbbítom kérdésed uram! - válaszolom, majd Ialtulcuilhoz fordulva - az óraéletűek nagyura kérdezi, hogy ki hozott először neked méltó ajándékot?

Az arc lehúnyja a szemét, majd válaszol:

- Az az óraéletű, aki elvezette ide a társait. Ő még manapság is tesz felajánlásokat nekem, és én el is halmozom őket éltető vízzel és halakkal. A társai Tyssa L'imenelnek nevezik.

- Nagyúr, Ialtulcuil azt mondja hogy Tyssa L'imenel volt az első, ő vezette ide néped és hozott elsőként méltó ajándékot. Ma is hoz még... - továbbítom az üzenetet Talleren-nek.

Talleren hasra vágja magát a parton, belemeríti a kezét a vízbe és a vizet a hajára hinti.

- Bocsáss meg hitetlenségemért, Ialtulcuil, Ősi Élethozó! Bár nem látom arcodat és nem hallom hangodat, elhiszem, hogy te szólsz hozzánk. Maradéktalanul intézkedem a gátról.

Majd feláll, kemény tekintettel rátok néz és szinte udvariatlanul odaveti nektek:

- Megbocsássanak, követ urak, de valamit el kell intéznem. Sürgős.

Azzal elvágtat olyan sebességgel, amit kétlábú halandóról nem feltételeztetek volna. Majd alig egy perc múlva valami furcsa, dallamos kántálás hallatszik a tábor felől, amit hamarosan elnyom a gát felől hallatszó dobhártyaszaggató recsegés, majd a magasról lezúduló víz bömbölése. Újabb egy perc múlva kissé kifulladva Talleren visszaszáguld hozzátok és immár sokkal derűsebb hangon szólít meg titeket:

- Elnézést a kis közjátékért, de igazuk van, ezt a lépést meg kellett tennem. A saját érdekünkben is, és az önök érdekében is. Fadalnokaink megvizsgálták a gátat alkotó fákat, és hatalmuknál fogva átalakítják a felépítésüket. Azt találtuk ki, hogy a gátból egy laza pillérrendszerré alakítjuk át őket, a tetejüket pedig megerősítjük. Így a tábort nem kell elbontani, cserébe amikor a folyó szintje lejjebb apad, egy lombváros lesz a földi táborból. Feljárókat is alakítanak ki a tábor szélein, amiket őrizni tudunk és fogunk. Amint végeztek, természetesen önöknek is megmutatjuk a fel- és lejutás módját, és szabad bejárásuk lesz a táborba. Most viszont megint csak el kell mennem, engesztelő áldozatot kell bemutatnom Ialtulcuil számára. Amennyiben szükségük lenne rám, három óra múlva a rendelkezésükre állok.

Azzal meghajol felétek és elsétál.

- Remélem, hogy ezzel sikerült rendezni a helyzetet és mindenki számára jó megoldást találni. - szavaimat Toniotepnek és Ialtulcuil-nak is címzem - viszont azt hiszem lassan vissza kell térnünk a luminatarért is. Toniotep, kérlek majd tájékoztasd alkalomadtán őt is a történtekről. Búcsúzunk és kívánjuk, hogy a továbbiakban zökkenőmentes legyen az óraéletűekkel a kapcsolat!

- Jó látni, hogy segíthettünk, és van megfelelő megoldás!
- Fadalnokok! Sosem gondoltam ilyen különleges összefüggésre... (merengek el)
Majd válaszolok is társam és Ialtulcuil felé:
- Igen, ez úgy néz ki jól alakul, no de igen, akkor ideje indulnunk...

A hang (és mellé az arc, még mindig nem teljesen szinkronban a hanggal) a következőt mondja:

- Várjatok! Azt ígértem, hogy nem leszek hálátlan. Adok nektek valamit, amiről alighanem azt gondoltátok, hogy elveszítettétek.

Azzal egy óriási buborékban feljön a felszínre egy elfeketedett csónakroncs, benne a gyermeki nyugalommal alvó Sebee-Seth és Cefretiti, az elfeknek szánt ajándék és az a fekete, mellszoborszerű testcsonk, ami Korwenből maradt. Aztán az arc belesimul a vízbe, és a hang halkulva, mintha távolodna, még megszólal:

- Valószínűleg nem fogunk többé találkozni. Minden jót kívánok nektek, és köszönöm, hogy segítettetek nekem!
This message was last edited by the GM at 17:29, Fri 05 Aug 2022.

- Szívesen segítettünk. Valószinűleg valóban nem fogunk, de találkozásunk emlékét őrizni fogjuk. És köszönjük a csónakot és a bennelévőket!

Meglepődéssel arcomon:
- Köszönjük, Ialtulcuil! Örülünk, hogy segítettünk!

A csónak felé menve eltöprengek, hallható gondolataimat Djosernek címezve:
- Hmmm...ezt jó látni, ám felvet néhányt kérdés!
- Sebee-Sethet és Cefretitit pl. talán be tudnánk váltani a Llúminatarra az akh-víroknál, hogy ne neked kelljen várakozni, amíg a dombormű elkészül, és amíg népünk megérkezik...
- Az ajándékot, amit hoztunk, most végre átadhatjuk búcsúajándékként az elfeknek, számítván a jó kapcsolatra, de kérdés, hogy a jelen helyzetben ne inkább az akh-vírokkal ápoljunk általa mélyebb kapcsolatot, hisz végső soron velük is békét akarunk.
- Bár, ha jobban belegondolok, amennyi elf náluk van áldozati tartalékként, éppen a mi kérésünkre, talán mégis az elfeket kéne engesztelnünk az ajándékkal, ha már ennyi izgalmat hoztunk az életükbe, és ilyen szépen együttműködtek, ráadásul áldozatkészek voltak!

Elgondolkozom...
- Nem tudom, hogy az akh-virroknak mennyire számítanak az ilyesmik. Nekem nagyon gyakorlatias népeknek tűnnek, nekik a célszerűség a fontos. Meg a biztonság, különösen a Lélekfalóval szemben! Talán a legjobb az lenne, ha meg tudnánk osztani...bár az is igaz, hogy ezt az ajándékcsomagot az elfeknek állítottuk össze, így nem tudom hogy mennyire lenne jó a másik félnek...lehet, hogy az összeállítása miatt eleve nem jó nekik.

- Hmmm meg ki tudja, mi történik, ha illetéktelenek nyitják ki a csomagot, az isteneink akarata ellenére, idő előtt...
(Gondolom magamban: Bár belegondolva az utóbbi tény azt hiszem garantált, tekintve a körülményeket...)

- Djoser! Én úgy hiszem, hogy az isteneink okkal küldtek minket ebbe az időbe, és éppen jókor fog érkezni a népünk ahhoz, hogy ne legyél a Világfaló áldozata... -.-
- Napi imáinkba foglaljuk bele majd eme reményt! Mindenesetre hozzuk el érted a Llúminatart.

- Eddig mind az elyphimek, mind az akh-vírok majdhogynem kételyek nélkül hittek nekünk, és eleget tettek kéréseinket. Ne éljünk vissza ezzel!
- Cefretitit és Sebee-Sethet beállíthatnánk egyenértékű áldozatnak, de ki tudja, mennyire látják a hamis szándékot, mennyire nem. Lehet, hogy meginogna a bizalom, tekintve, hogy eddig azt hitték, eddig mi vagyunk az egyetlen előhírnökök, és aztán  hirtelen előkerül még kettő tőlünk...
- Szolgáink segédkezhetnek az áldozati szertartásban.
- Az ajándékot, Tallaren visszatérte után, átadom neki. Vagy elrejtjük, és később... Esetleg...a Llúminatart jelenlétében is megnézhetjük, hiszen elf, népe egy jeles képviselője.
- A csónakot meg valahogy Korwen maradványaival együtt el kéne égetni a vízen, mielőtt az említett rontásmágia bárkire még tán átterjed.
- Mit gondolsz?

- Nagyrészt egyetértek. A bizalom eljátszása nagy eséllyel küldetésünk - legalábbis ezen részének - kudarcát jelentheti és valóban ellentétes isteneink tanításaival.

- Az ajándékok átadása jelenleg nem elsődleges, ráér...de ha várunk vele kerülgetnünk és hurcolnunk kell. Ezért jobb minél előbb átadni és a nagyúr visszatérte megfelelő alkalom erre.

- Valóban mi vagyunk a hírnökök, ez nem hiszem hogy csorbulna attól, hogy van velünk 2 szolgáló.

- Korwen maradványait a csónakkal együtt én visszaadnám népüknek hogy illő módon eltemethessék...bár valóban nem veszélytelen és lehet, hogy a jelen helyzetben az akh-virrokkal való kapcsolatnak sem tenne jót...

- Korwen halálának körülményeiről ők már tudnak. Elmondtuk nekik jöttünkkor. Adjuk oda nekik azzal, hogy Ialtulcuil hálája jeléül visszaadta kísérőinket, és Korwen maradványait, átadjuk őket a méltó búcsúra.
- Tallerent megvárhatjuk, addig is ott van Velun, aki érkezésünkkor elszállásolt, talán még neki is szólhatunk.

Megvakarom fejem
- Igaz, akkor mindenről beszámoltunk...így viszont egyértelmű, hogy mi a teendő. Velun meg...ha már befogadott tényleg szólhatunk neki. Amíg Tallaren visszaér talán van is időnk megjárni az utat...

Ahogy odaérünk a csónakhoz, ébresztgetni kezdem Cefretitit és Sebee Sethet, megnyugtatván őket, hogy a látszat, és a kusza emlékeik ellenére minden viszonylagos rendben van, az elfekkel legyenek barátságosak, és megkérem őket, hogy szálljanak ki a csónakroncsból, és hozzák az ajándékot is, ügyelve arra, hogy ne érjenek Korwen maradványaihoz.
Djoserrel, és az ő segítségükkel igyekszünk a csónakot kijjebb húzni a vízből, benne Korwennel.

Majd visszamegyünk az elfekhez az (immáron) hídra, és bebocsátást kérünk Velunra hivatkozva.

Ha beengednek, akkor értesítjük, hogy Ialtulcuil hálás volt nekünk, visszaadta két szolgálónkat, és Korwen maradványait, illetve az ajándékot, amit békénk jeléül adni terveztünk.

Tallarent megvárnánk vele a táborban, örülni fog az ajándékunknak a fárasztó nap után.

Illetve tájékoztatom, hogy Korwen maradványait lent hagytuk a parton egy csónakban.
Nem akartunk a testéhez érni, hiszen rontásmágia végzett vele, ki tudja, hogy még hatna-e ránk, ha hozzányúlnánk, vagy sem, de ezt bizonyára ők jobban ismerik az eddigi aquir-elf háborúskodás örökségeként. Gondoljuk, hogy méltóképpen el akarják temetni maradványait.
This message was last edited by the player at 18:14, Fri 16 Sept 2022.

Bebocsátást nyertek a táborba, Velun pedig rövidesen megérkezik, majd közli, hogy Talleren nagyúr rövidesen, alig több mint két óra múlva megérkezik. Amikor Korwent említitek, megnyúlik az arca, először a meglepetéstől, aztán a bánattól. Nem túl magabiztosan, de kijelenti, hogy szerinte már nem veszélyes a holttesthez nyúlni, mivel a rontásmágia már kifejtette a hatását, így megszűnt az aktív fázisa. Mindenesetre engedélyt kér, hogy a megtartóknak (az elfek papjainak) szóljon, hogy készítsék elő a méltó temetést Korwen számára.

- Ezért hoztuk vissza, hogy illő módon megkaphassa a végtisztességet. Nagyon sajnáljuk, ami történt - válaszolom.

A megtartók elviszik a holttestet, illetve egy fából készült fogószerű eszközzel a nyilat is. Az őrök közlik, hogy Talleren még bő két órán keresztül el van foglalva. Ha gondoljátok, megvárhatjátok, de ha addig szeretnétek valamit csinálni, gyertek vissza később. Szólni fognak neki, hogy kerestétek.

Tekintve, hogy már esteledik, úgy döntenék, hogy megvárjuk Tallerent.
Addig is megnézzük, mit csinálnak az elfek. Kínálnak esetleg vacsorával, vagy sem?
Látok lehetőséget arra, hogy megkérjem őket, hogy tanítgassanak íjjal lőni, míg ugye a fényviszonyok engedik?

A szállásotokon ugyanúgy, mint mindig, nagy tál friss gyümölcs vár titeket. Megvacsoráztok belőle, majd Toniotep, te megkeresed az elf íjászkapitányt, és megkéred, hogy tanítsanak meg lőni. Meglepődik a kérésen, de nem ellenkezik. Előszólítja két emberét, akik elvezetnek a lőtérnek kialakított tisztásra ami egy meglepően hosszú, közel 100 méter hosszú, de átlagosan alig 5 méter széles füves terület. Kb. egy méteres, szénabála jellegű céltáblák vannak ott. Hoznak neked egy egyszerű és viszonylag könnyű rövid íjat. Megmutatják, hogyan kell tartani, megfeszíteni, célozni vele, stb. Utána két órán át gyakorolsz, a végére mindkét karod sajog a szokatlan mozdulatoktól, gyanítod, hogy holnap izomlázad is lesz. A teljesítményed alapvetőrn Gauss-görbét mutat, kezdesz elég jól belejönni, de aztán fáradni kezd a karod és ettől kezdve romlani kezd a célzásod is. Az edzés végén megkérdezik,, hogy szeretnél-e saját íjat, hogy bármikor gyakorolhass a későbbiekben.

- Köszönöm, kapitány úr a lehetőséget.
- Nos, nálunk ritkaságnak számít az íj és nyíl használata, de ha kaphatok, akkor örömmel elfogadom, a nagy haszna mellett szép, és egyedi emléke lenne az itt töltött időnknek. Mivel tartozom érte?

A kapitány elővesz egy, az előzőnél kicsit nagyobb, de szépen díszített íjat.
- Mivel amit adni tudok, az egy senki által meg nem kötött, egyszerű gyakorló íj - kicsit erősebb, mint az, amit eddig használtál -, ezért nagy értéket nem képvisel népünk számára, mivel nálunk idővel minden harcos, aki igényt tart rá, saját, személyre készített és lelkéhez kötött íjat kap. Így bár fegyverként tökéletesen megállja a helyét, ez az íj gond nélkül továbbadható. Nem kérünk érte mást, mint azt, hogy népünk ellen semmi esetben ne fordítsd. Amennyiben ezt megígéred, úgy az íj a hozzá tartozó tegezzel és a nyilakkal együtt a birtokodba kerül.

- Köszönöm! Eredetileg is békekötési szándékkal érkeztünk, így mi végképp nem szeretnénk népetek ellen fordítani, és ha a sors úgy akarja, ez remélhetőleg a jövőben is így marad!

Majd megvárom Djoserrel Tallerent.

Miután elkísértem Toniotepet és végignéztem íjász-gyakorlatát - jobb dolgom nem lévén elkísértem - már nem lepődök meg kérésén. A kapitány kérését merőben formálisnak gondolva amint elment megjegyzem társamnak:
- Az elfek eddig barátságosak voltak velünk, alapvetően békés népnek tűnnek...nekünk meg szövetségesekre van szükségünk, nem ellenségekre. Nagyon remélem, hogy nem csak ezt az íjat, hanem semmilyen fegyvert sem kell ellenük fordítanunk. Bár a bizalmatlanságuk megérhető...végül is fegyverről van szó.
This message was last edited by the player at 19:26, Sun 12 Feb 2023.

Talleren futárja már a szállásotokon ér utol titeket. Közli, hogy a Nagyúr vár titeket a saját szállásán, ahová a futár elkísér titeket.