[IC] Act 1: Charybdion - Aidon - Upper hive
Haloványan elmosolyodok az őrmester szavai után: -Áldassék a Császár szent neve! - válaszolom az aquila jelét magamra vetve, persze nem gondolnám, hogy ehhez bármi köze van az Istencsászárnak; mindössze a Praetor valószínűleg minél hamarabb le akarja tudni velünk a találkozót, s ez egyaránt jelenthet jót és rosszat is, de ez rövidesen ki fog derülni, hogy melyik lehetőség áll fent. Várakozás közben leülök valahova, hogy kicsit pihentessem a lábaimat, majd amikor nagy felhajtás közepette megérkezik a rendfenntartó különítmény érdeklődve figyelem ahogy biztosítják a helyszínt, közben pedig azon jár az eszem, hogy a Praetor a felhajtást vajon csak nekünk szánja, esetleg a gyilkosságok miatt ilyen elővigyázatos egy olyan helyen, ahol elvileg nem lenne szabad semmi fegyveres atrocitásnak megtörténnie vagy csak alapjáraton véve szereti megadni a módját az érkezésnek. Aztán ahogy belép, beszél, a férfi kisugárzása, igencsak nyers bemutatkozása, ahogy fontosságát rögtön tudatja, elárulja, hogy valószínűleg az utolsó eshetőség az igaz, azaz a látványos megérkezést legalább annyira kedveli mint a figyelemfelkeltő viseletet. Várom még, hogy kicsit beszéljen a férfi, majd amikor nem folytatja, hagyom is, hogy némi csalódottság kiüljön az arcomra - nem úgy tűnik, hogy sokat akar velünk foglalkozni: -Nos, Praetor, azért engedje meg, hogy bemutatkozzak, Lucilla Nővér vagyok. - kezdek bele. -És engedje meg, hogy gratuláljak az ügy sikeres felgöngyölítéséhez illetve megköszönjem az idejét, hiszen feltételezem egyenesen a forró nyomról érkezhetett, ugyanis a Prefektus, akivel nem is olyan régen találkoztunk minden bizonnyal azért nem számolt még be a nyomozás lezárulásáról, mert még folyamatban volt az ügy? - próbálkozok a forró kása diplomatikus és hízelgő megközelítésével, óvatosan közölve vele, hogy az a benyomásom, hogy csak szeretne minket lekoptatni, de nyilvánvaló mód tisztában vagyok vele, hogy a nyomozás még nagyon is tart a valóságban. -Nehéz időket élünk, így aztán fontos mindenben biztosra menni, ezért is keltették fel a gyilkosságot Jakel Varonius kapitány figyelmét, esetleg volna oly szíves megtenni, hogy megoszt velünk néhány részletet a sikeres nyomozásból, hogy a kapitány is láthassa, az ügy a legjobb kezekben van? Volt? - érdeklődöm köntörfalazva, igyekezve minél jobb benyomást tenni a Praetorra.
This message was last edited by the player at 22:46, Thu 23 Mar 2023.