RolePlay onLine RPoL Logo

, welcome to Chaos and ORder

14:23, 7th May 2024 (GMT+0)

- 1- Akta.

Posted by AgniFor group 0
Agni
GM, 1 post
Gm
Sun 19 Sep 2021
at 12:34
  • msg #1

Bevezető

3798, az év utolsó napja. Az ünnepek ideje, Darton ideje, legalábbis a Pyaroniak szerint. Azt mesélik, hogy délebben és északabbra hó és jég is van ilyenkor, ami állítólag hideg, fagyott víz. Persze, itt nem, állítólag az elfek és a tenger miatt, motyogja a köznép, de igazán hiába faggatod őket, ennél több magyarázathoz nem jutsz. Tréfák, ízlésesek és annak ellenkezőjének ideje ez, mind megengedett, persze, csak a rangod bélivel, a nemesurakat a papokon kívül senki nem meri megtréfálni, persze ők is csak finoman, módjával.
 Az előző pár hét csendben, békésen telt. Talán túlságosan is. A csapott téglaszín tetőket az első hold véres fényével áztatja, csonka, gyenge. Mintha egy hatalmas szellem kiszívta volna minden erejét, de dacosan így is árasztja azt, ami megmaradt. Valahol az ember hálás, hogy nem dicsősége teljében ragyog, mivel az ereje felforralja a bőrváltók vérét, az életerővel táplálkozó holtak rendszeresen vissza térnek a sírokból miatta.
Öt, négy, három, kettő, egy. Teljes sötétség, legalább egy órán át, a békésnek, szerencsésnek mondható, hogy vörösét a hasonlóan csonka kék váltja.
This message was last edited by the GM at 09:07, Sat 06 Nov 2021.
Agni
GM, 2 posts
Gm
Tue 16 Nov 2021
at 09:23
  • msg #2

Bevezető

In reply to Agni (msg # 1):

Az őrtorony köveit szürkére festette kívülről a városi élet, állítólag úgy épült, hogy szükség esetén egy ideig egy fegyveres csapat támadásait is vissza tudja tartani. Több emelet magas és van egy alagsora, ahol a foglyokat tartják átszállítás előtt és egy jégverme, ahol a holttesteket.
A parti relatív nyugodtan telik, ahogy múlik az idő egyre többen mennek haza.
Csak az itteni toronyhoz tartozó kollégák vannak jelen, azok közül is azok, akiket senki sem várt otthon. Éjközépre már csak Alag Ibra, Cymar Lyalmur, Kais Kouro, Kinsley Linch és Soran Quann, a kerületi rendőrfőkapitány.
Az épületben nehéz aroma, ételek bukéja, amit virág illatú füstölökkel vegyítenek, hogy elnyomja az égett halolaj bűzét, amit olajlámpák ontanak magukból, hogy nappali fényt kölcsönözzenek a szobának. Az étel egyszerű, de finom, valószínűleg jelentős része „házi”. Rizs, hal, vanília szósszal sütemények, gyümölcsök. Datolya, sajtok, banán egy gazdag dzsad kereskedő ajándéka minden évben.
Majd amikor a Kék hold Lidércfénye lassan egy órája beragyogja a várost egy gyerekforma suhanc vágtázik a terembe be, lihegve, csak pár szót tud kinyögni: Borzalom! Halál! Darton Szentélyében, a papok küldtek, jöjjenek!
Soran rátok néz, és csak annyit mond, készüljenek fel és indulunk.
This message was last edited by the GM at 10:26, Wed 17 Nov 2021.
Cymar Lyalmur
player, 1 post
Tue 16 Nov 2021
at 18:10
  • msg #3

Bevezető

Nagyot sóhajtok:
- Ez az év is jól kezdődik...de maradnék a másnaposságnál. - lehajtom utolsó italom maradékát és egy darab süteményt veszek kezembe - essünk túl ezen mielőbb, menjünk...
Kais Kouro
player, 1 post
Thu 18 Nov 2021
at 18:23
  • msg #4

Bevezető

- Egy pár perc és jövök - szólok oda a társaimnak, majd elszaladol - szó szerint - a szállásomra. Összeszedek néhány szükségesnek ítélt felszerelést, majd visszafutok a társasághoz. Aztán a többiekre nézek:

- Indulhatunk?
Kinsley Linch
player, 1 post
Sat 20 Nov 2021
at 15:48
  • msg #5

Bevezető

- Minél több krémest a számba tömködve csekkolom az utolsó szimfónia (a fegyverem neve) zárszerkezetét és kapok a kabátom után.

- Hmmmhmhmhm - Próbálom kinyögni, majd nyelek és megismétlem mondandóm - Készen állok!
Alag Ibra
player, 1 post
Sat 20 Nov 2021
at 18:26
  • msg #6

Bevezető

Levszem a lábam az asztalról, Soran kapitányra nézek, haptákba vágom magam, majd ennyit mondok:
-Igenis kapitány, szolgálatra fel!
Agni
GM, 3 posts
Gm
Mon 22 Nov 2021
at 11:43
  • msg #7

Bevezető

In reply to Agni (msg # 2):

Amikor kiléptek az éjközép sötétje már feketébe ölelte a környező házakat, a várost. Az ifjú feltehetően a templomhoz tartozik, és a kimerültsége teljesen érthető, gyakorlatilag a Darton Ösvénye nevű templom közel húsz kilométernyire található az őrhelyetektől (az útvonal Dk arany 01- kék 03, térképen berajzolva).
Az biztos, hogyha ebben az órában sikerül kerítenetek egy kocsit, vagy lovakat az út akkor is legalább egy óra lesz az út, gyalog legalább három. Az ifjú titeket néz, zavartan, hogy innen „merre tovább” látszik rajta, hogy nem igazán fűlik a foga ma este még egyszer egy nagyobb járáshoz.
Soran parancsnok rátok néz, a vezetőknek azzal a magabiztosságával, ami azt sugallja; „Remélem azért meg tudjátok oldani, hogy szereztek valahol fuvart”. Felmerül bennetek, hogy nem kérdeztétek ki még a gyereket, hogy miről lehet szó,  egy biztos, időtök lesz együtt a gyerekkel akármelyik megoldást választjátok.
Kais Kouro
player, 2 posts
Mon 22 Nov 2021
at 13:23
  • msg #8

Bevezető

- Öcsi, mi a neved? Hogyan jutottál ide olyan messziről? - Kérdezem a fiútól.
Agni
GM, 4 posts
Gm
Mon 22 Nov 2021
at 21:48
  • msg #9

Bevezető

In reply to Kais Kouro (msg # 8):

Georn úram, és rohantam, ahogy a lábam bírta, fél óra alatt ide is értem! -Húzza magát ki büszkén a fiú-
Cymar Lyalmur
player, 2 posts
Mon 22 Nov 2021
at 22:33
  • msg #10

Bevezető

- Akkor siessünk... - csóválom fejem - és ne húzzuk az időt. Te meg Georn vegyél-egyél valamit ha már ennyit futottál. Míg odamegyünk lesz időd elfogyasztani.
Agni
GM, 5 posts
Gm
Tue 23 Nov 2021
at 17:41
  • msg #11

Bevezető

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 10):

A gyerek csillogó szemekkel rohan vissza, és egy marék süteménnyel a kezében, a szájában hörcsög módjára tömve a sült. Valószínűleg sokkal beszédesebb lesz az úton visszafelé.
Kais Kouro
player, 3 posts
Mon 29 Nov 2021
at 10:42
  • msg #12

Bevezető

- Nos, Georn fiam, ha idefelé futottál, akkor megérdemled, hogy visszafelé ne kelljen. Gyertek az istállóba, menjünk lóval. Georn, te ülhetsz elém a nyeregben, ha már nincs saját lovad, addig is el tudsz mondani mindent, amit az esetről tudsz.

Azzal futok az istállóba nyergelni, és amint mindegyikünk végzett, indulhatunk. Aztán hallgatom, mit mond Georn. Mikor látom, hogy magától nem akaródzik elkezdeni, barátságos mosollyal megveregetem a vállát és megbíztatom kicsit:

- Gyerünk, meséld el szépen, amit a gyilkosságról tudsz! Ki halt meg, milyen módon, ki a gyanúsított, kik látták a gyilkosságot, kik tudnak róla, ilyeneket.

Majd elkomolyodok és hozzáteszem:

- Kérlek, mindent mondj el, amit tudsz. Amit mondasz, ötünk között marad. Mivel te is tanúnak számítasz, kötelességünk téged is megvédenünk, így folyamatosan mellettünk maradhatsz, hogy senki ne tudjon hozzád férni, aki ártani akar neked.
This message was last edited by the player at 09:25, Tue 30 Nov 2021.
Kinsley Linch
player, 2 posts
Mon 29 Nov 2021
at 18:29
  • msg #13

Bevezető

A lovon ülve egy ideig malmozok, majd mivel már nyű az unalom, előkapom a Szimfóniát a vonójával és egy kellemes lassú dalt kezdek játszani, hátha nyugtatom az odafele úton addig is a kedélyeket.
Agni
GM, 6 posts
Gm
Tue 30 Nov 2021
at 10:37
  • msg #14

Bevezető

A gyermek kicsit össze húzza magát , de lassan bele kezd: rengeteg a halott, főleg a pénzesebb, vagy a nemesen születettek között, a teljes aréna nézőterét lemészárolta valaki, vagy valami
, ez azt jelenti, hogy mivel teltház volt akár ötszáz halott is lehet, -itt egy pillanatra elgondolkodik, majd kijavítja magát- inkább 499.
A hogyan már sokkal nehezebb, ahogy az idősebbek mondják , a legegyszerűbben a sokféle a helyes szó azt hiszem, a testeket nem láttam személyesen , de azt hallottam "mintha valami állat darabokra tépte volna őket"
.
A gyilkosságot senki sem "látta" és az elkövetőt is csak egy pillanatra érzékelte az egyik túlélő, akit a papok igyekeznek ott tartani, de mivel  nemesen születettek nem könnyű .
Egyenlőre a papok igyekeznek minden információt vissza tartani .
Ugye nincs köztetek francos mágia használó
?
This message was last edited by the GM at 08:10, Wed 01 Dec 2021.
Cymar Lyalmur
player, 3 posts
Tue 30 Nov 2021
at 10:47
  • msg #15

Bevezető

Megcsóválom fejem...
- Ugyan már, a mágia nem önmagában rossz. Épp úgy, mint bármi más attól függően jó vagy rossz hogy mire használják. - a srácra nézek - mi a városőrség emberei vagyunk, így minden eszközünket-képességünket a város védelmére használjuk.

Remélem, hogy valamennyire sikerül megnyugtatni ezzel.
This message was last edited by the player at 11:57, Wed 01 Dec 2021.
Alag Ibra
player, 2 posts
Tue 30 Nov 2021
at 20:10
  • msg #16

Bevezető

In reply to Agni (msg # 14):

Végighallgatom amit mondd, és annyit kérdezek:

-Ahogy mondtad te nem láttad a holttesteket személyese, de tudod esetleg ki láthatta őket? Valamelyik az említett papok közül esetleg?
Agni
GM, 7 posts
Gm
Wed 1 Dec 2021
at 12:57
  • msg #17

Bevezető

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 15):

(meggyőzés 19) Persze, hogy nem, -mondja a gyerek elgondolkodva- hiszen az atyák és a lovagok között is rengetegen tesznek csodákat, csak azt gondoltam, hogy a francos mágiahasználó, tudod, az olyan mint a necromata, vagy mint az Orwella imádó, ahogy az atya mondta indulás előtt, "reméli nem fognak azok a francos mágia használók rossz helyen kutakodni", mivel te azt mondtad nem vagy az elhiszem neked. Ezért gondoltam szólok, teszi az úját a szája elé, mivel rendesek voltatok, nehogy bajba kerüljetek, ha kérdezik.
-A gyerek boldogan ül tovább a lovon és várja a fejleményeket, ártatlan angyali arccal
Kais Kouro
player, 4 posts
Thu 2 Dec 2021
at 08:12
  • msg #18

Bevezető

Megveregetem a srác vállát és megjegyzem:

 - Georn, nagyot nőttél a szememben. Azt megígérem, hogy amíg nincs rá nyomós okunk, nem fogjuk beleártani magunkat az atyák dolgába. Mi a magunk egyszerűbb, hétköznapibb módján szolgáljuk az isteneket és az általuk fölénk helyezett embereket.

Majd mintha csak magamban beszélnék:

- Kyel urunk a végzetünk tudója, ő tudja halálunk óráját és módját. Ezt közli Darton Nagyúrral, aki a kellő időben intézkedik, hogy sorsunk beteljesüljön. És vannak emberek, akik megpróbálják kijátszani vagy felülírni az istenek akaratát. A mi feladatunk ezek megtalálása és ártalmatlanná tétele, hogy bűneikért azon istenek előtt feleljenek, akik fölé helyezni akarták magukat. Georn, te az isteneket szolgálod, akárcsak mi. Tudjuk, hogy az ő szolgálatukban meghalni majdnem ugyanakkora kegy, mint az ő szolgálatukban élni. De ahhoz, hogy mindannyian szolgálni tudjunk, élnünk kell és vigyázni egymásra, elsősorban a már említett lázadóktól. Ha valaki halandóként istent játszik, büntetést érdemel. Lehet, hogy egy ilyen személy éppen a papok között rejtőzött el. Ezért fontos, hogy mindent megvizsgáljunk, hogy minden ilyen személyt megtaláljunk, hogy elnyerhesse méltó büntetését. Ez a részünkről nem tiszteletlenség a papokkal szemben, hanem éppen ellenkezőleg, a legnagyobb tisztelet az istenekkel szemben, hogy bármilyen emberi akarat ellenében az ő akaratukat képviseljük. Az, hogy ezért a város fizet nekünk, és nem valamelyik egyház, az lehet, hogy éppen a Hallgatag Úr valamelyik furcsa tréfája, vagy éppen a komolyságát mutatja, hogy egyik isten papságával szemben se legyünk elfogultak.
This message was last edited by the player at 08:20, Thu 02 Dec 2021.
Cymar Lyalmur
player, 4 posts
Thu 2 Dec 2021
at 09:51
  • msg #19

Bevezető

Halkan megjegyzem
- Már-akié...az én végzetem, sorsom Sogronhoz tartozik, így sem Kyelnek sem Dartonnak nincs dolga velem. - majd vállat vonok - a többivel viszont teljesen egyetértek kezdve az istenek szolgálatával egészen a magukat istennek képzelőkig.
Kais Kouro
player, 5 posts
Thu 2 Dec 2021
at 16:05
  • msg #20

Bevezető

Vállat vonok:

- Hogy ki milyen néven tiszteli a Sorsot és melyik halhatatlanra bízza a lelkét, az az ő dolga, egészen addig, amíg megadja nekik a kellő tiszteletet és nem árt vele másnak. Ha viszont ezeket a határokat átlépi, akkor azért felelnie kell, istenek és emberek előtt egyaránt.
Kinsley Linch
player, 3 posts
Thu 2 Dec 2021
at 19:04
  • msg #21

Bevezető

A kezemben megáll a vonó és elhalkul a zene. Enyhe feszültséget észlelve Kais és Cymar állok és cseppet erőltetett mosolyal az arcomon ennyit mondok:

- Mi lenne, ha esetleg ahelyett hogy a feljebbvalókat méltatjuk- itt cseppet félénken megcsuklik a hangom- élveznénk ezt a pár piskótát amit még őrizgetek? Nem kell félni jut mindenkinek!

Itt már a vigyorom teljes, szinte sugárzó!
Alag Ibra
player, 3 posts
Thu 2 Dec 2021
at 21:11
  • msg #22

Bevezető

In reply to Kais Kouro (msg # 18):

Kais beszéde közben figyelem a ksifiú rakcióját, arcmimikáját, hátha le tudok szűrni valamit. Ezután Kinsley-hez fordulok, és fél számmal elmosolyodva ennyit mondok:
-Köszönöm, ez most jól jön!
Cymar Lyalmur
player, 5 posts
Fri 3 Dec 2021
at 08:41
  • msg #23

Bevezető

In reply to Kais Kouro (msg # 20):

- Jogos, elfogadom. - mondom mosolyogva - és most nem egy jó ital mellett, kényelmesen beszélgetünk felsőbb igazságokról, hanem helyzet van és cselekedni kell.
Kais Kouro
player, 6 posts
Sat 4 Dec 2021
at 15:39
  • msg #24

Bevezet&#33 7;

- Tényleg, Georn, melyik atya kérte, hogy ne zargassuk feleslegesen? Senkit sem szeretnénk zavarni hivatása gyakorlásában, ezért jó lenne tudni, ha valamelyik atyának olyan elfogaltsága van, ami miatt bem zavarhatjuk munkánk végzése közben - kérdezem ártatlan hangon, de közben jelentőségteljes pillantást vetek a többiekre.
Agni
GM, 8 posts
Gm
Sat 4 Dec 2021
at 15:50
  • msg #25

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 24):
Agni
GM, 9 posts
Gm
Mon 6 Dec 2021
at 13:28
  • msg #26

Bevezet&#33 7;

A gyerek gyanakodva elfogadja Kinsleytől a süteményt (ebben a pillanatban biztosak vagytok benne, hogy az a típusú gyerek, aki felszállna arra a bizonyos fekete szekérre gyanakodás nélkül és örökre eltűnne) és boldogan tömi a szájába. Miután végzett vele, talán félúton lehettek, amikor ismét rákezd: gondolja, hogy hamar végeztek, mert pár atyától hallotta, hogy csak megvizsgáljátok a helyszint, és kihallhatta, hogy hátha csak azt nézik meg amit kell, direkt a külsős őröket hívatták, azok nem annyira „kompetensek”, mint a bentiek, ráadásul talán felületesebbek is lesznek és alul motiváltibbak.
Majd egyhuzamban folytatja is: reméli hoztak csere lábbelit, mert dagonyás a föld a kifolyt vértől.
Ha nem akartok vele tovább beszélgetni, lassan oda is értek. A sós, halas szagú levegő egyre hűvösebb, így a parthoz közelebb jellemzően, bár a hullámzás hangja itt csak a folyóé, Danielláé (hogy a kerületet nevezték el a folyóról, vagy fordítva, arról a mai napig folyik a vita). A híd, amin át kell kelnetek az erős fa, kő elegy. Szélességében két halottas szekér elfér egymás mellett, hosszában legalább száz méter.
A templom kapuja impozáns látvány, teljesen eltér a környező épületektől, mint léptékben, mint kidolgozottságában, színeiben. A kék hold, ami bevilágítja az utatokat bár sápadttá teszi a mindenféle kultúra által összehordott épületeket, összemossa az erv, slan és dzsad építők által használt fehéret és szürkét, de hangulatában még mindig élőbb, mit ez a hegybe vésett katedrális fekete kapuja, hatalmas kétszárnyas ajtajával, Dartont dicsőítő imáival, a varjú különböző ábrázolásaival. Ahogy itt álltok ellőtte, elfog az az érzés, hogy a halottak birodalmába léptek be, az ajtón, ahonnan sokak számára nincs vissza út…
This message had punctuation tweaked by the GM at 13:29, Mon 06 Dec 2021.
Agni
GM, 10 posts
Gm
Mon 20 Dec 2021
at 15:34
  • msg #27

Bevezet&#33 7;

A gyermek lepattan a lóról és berohan a templomba, de előtte közli, hogy itt várjatok szólnia kell az atyáknak, hogy megérkeztetek, majd eltűnik. Valahogy az az érzésetek van, hogy meg fognak titeket váratni és itt a kapu előtt, ahol hangosan szoktak a gyászolók zokogni a kutya sem hallja a hangotokat.
Amikor a gyerek teljesen eltűnik Soran kapitány eletek áll és annyit mond, ez tanulságos út volt. És szinte játékosan de kihívás értékkel kérdezi, ki milyen kovetkeztetést vont eddig le?
Alag Ibra
player, 4 posts
Tue 21 Dec 2021
at 14:18
  • msg #28

Bevezet&#33 7;

In reply to Agni (msg # 27):

Soran kapitányra tekintek és válaszolok:

-Érdekes fiú az biztos, nem a legélesebb kés a fiókban, de értékes információkkal szolgált.
Ahogy levettem nem hazudott nekünk, a szavainak az értelmét néhol még ő se tudta, de jutalomért cserébe azért elmondta. A papok valamit biztosan el akarnak fedni, ha az "inkompetens őrök" örömöt okoztak nekik - Nézek gondolkodóan a többiekre
Kais Kouro
player, 7 posts
Fri 24 Dec 2021
at 13:25
  • msg #29

Bevezet&#33 7;

Elmormolok egy rövid imát Dartonhoz: köszönetet mondok, hogy beenged a felségterületére, és kérem a segítségét abban, hogy olyan éleslátással, igazságosan és pártatlanul tudjam megítélni azokat, amiket tapasztalni fogok, mint majd halálom napján ő fogja megítélni lelkemet és tetteimet. Aztán felnézek a többiekre és halk, de határozott hangon, hogy csak a társaságom hallja, én is megszólalok.

- Bűzlik a dolog. Véleményem szerint el akarnak titkolni valami nagyon csúnya dolgot. Mi valószínűleg csak arra kellünk nekik, hogy papírforma szerint lemenjen a vizsgálat, tisztázzuk őket minden gyanú alól és minden menjen tovább. Azt javaslom, hogy tegyünk is így, mintha tényleg inkompetensek lennénk: hallgasduk meg őket, bólogassunk mindenre, és hitessük el velük, hogy csak idő kérdése, és minden rendben lesz. Ugyanakkor húzzuk az időt, amennyire csak lehet, hogy minél többet megtudhassunk. Csináljunk úgy, mintha olyanok lennénk, mint a fiú: engedelmes jószágok, akik nem értik a kacifántos kifejezéseket, nem látják meg az összefüggéseket és nem dolgoznak össze. Ugyanakkor tartsuk nyitva a szemünket és a fülünket, és jegyezzünk meg mindent: minden elejtett szónak jelentősége lehet, minden véletlen gyanús. Szerintetek?
Cymar Lyalmur
player, 6 posts
Fri 24 Dec 2021
at 14:08
  • msg #30

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 29):

Társam szavaira bólintok:
- Nekem is hasonló meglátásaim támadtak, a mágiahasználók elleni elszólás is erre utal. Ha meg akarjuk tudni, hogy mi történt akkor nem hiszem hogy sok egyebet tehetnénk... legalábbis egyelőre.
Agni
GM, 11 posts
Gm
Mon 27 Dec 2021
at 12:36
  • msg #31

Bevezet&#33 7;

Örömmel hallom, hogy figyeltetek (hét szerencsepont Kais Kouro-nak, négy Cymar Lyalmur-nak, egy-egy Alag Ibra-nak és Kinsley Linch-nek), szerintem is a legjobb, ha játsszuk játékukat, így könnyebb megtudni, hogy mit rejtegetnek, illetve mit nem -itt mintha egy pimasz mosoly suhanna át a főkapitány arcán-, ha találunk valami kézzel foghatót akkor pedig fogást váltunk. Azt én feladatom az lesz, hogy lefoglaljam őket, amíg ti megnéztek mindent, amit érdemesnek találtok.
A kapitány folytatná ez eligazítást, de hirtelen lépteket hallotok. Mire észbe kaptok Soran arcára egy bárgyún mosolygó, enyhén spicces maszk ül.
Pár szívdobbanás után nyílik a hatalmas kapun a kicsi, és egy öregember hangját halljátok, „Gyertek beljebb”. A terem ahová beléptek (bár a csarnok sokkal pontosabb kifejezés lenne) hatalmas fekete oszlopokon fekszik az oldalán, onnan a boltív felett a terem középen kőgerendában találkozva. A terem méreteit mi sem emeli ki jobban, hogy a faragások és a díszítések szemmagasságban kezdődnek az oszlopok alján, és ez pusztán az első harmada.
A szagok keverednek, füstölő, alkohol, vegyszerek. Étel, valószínűleg sültek szaga, vegyesen, de az elegy így is szúrós végű, a tudat alatt kellemetlen, a katakombák és a pincék ígéretét hordozza.
Két öregebb papot láttok magatok előtt, aki közelebb áll hozzátok teljesen borotvált, sem állán, sem fején nincsen szőr, tekintete erős, az a típusú, ami kifürkészi az emberi gyengét. Nyakában viseli Darton szent szimbólumát. Ruhája tiszta, barna egyszerű, bő a leggyakoribb szerzetesi viselet. Testalkata egy könyvmolyé, legalábbis amit látni lehet belőle, pont, mint a mögötte állónak, aki egy vastag aranylánc végére erősítette Dartonhoz tartozása szimbólumát. A szerzetesi köntöse felett egy fekete köpenyt visel, az alól lóg ki őszinte és bánatos képe, amit körben őszülő mellkasáig érő szakálla övez. Bemutatkoznak, A kopasz Retorta Tiszteletes a szakállas pedig Tordu Tisztelendőként. A főparancsnok páncélos teste előre nyomul titeket az ajtóban hagyva, bemutatkozik, érdeklődik, kérdez, de nem túl sokat. Talán pár perc telik így el, mire felétek mutat, a gesztusaiból érződik, hogy a bemutatkozás pillanata közeleg, de mielőtt a kapitány oda intene maga mellé benneteket Retorta parancsolóan szól, „Nem látod, hogy az urak szomjasok Sara testvér? Azonnal hozz nekik valamit inni, de nehogy szégyent hozz Darton nevére és valami hitvány nedű legyen!”
A nő, aki az egyik oszlop mögül lépett elő, Sara a húszas évei elején járhat, haja élettelen szürke, kiengedve a derekáig ér (feltételezhetően kyr vérű, vagy legalább is voltak a felmenői között). Szeme ibolya kékje, arcának metszése intelligenciát ígér, ruhája egyszerű, fekete. Szó nélkül indul el (megtehette volna, hogy az oszlopok mögött marad, talán észre sem veszitek, csak, amikor visszaér), kimért léptekkel.
A beszélgetés közben kezd körvonalazódni számotokra az eset: a ma esti ünnep alkalmából rendezett „Aréna futam” (ez egy helyi szokás, Necropoliszban tartják, a nevezni kívánók csapatokba szerveződnek és küzdik át magukat az élőhalottak sorain egy jelképes trófeáért, amit ki kell hozni. A díj változó, a nevezni akarók számától függ, de ami miatt olyanok is jelentkeznek, akik pénz szűkét nem érzik az a lehetőség, a jól teljesítőket a helyi kalandozó istálló gyakran megkeresi utána munkával. A tehetősebb nézők pedig a biztonságos falak mögött nézik az attrakciót végig, mit újévi mulatságot.) tragikus kifejletbe torkolt, nem pusztán a nevezők jelentős része veszett oda, hanem egy kivételével a teljes nézőközönség, az őrség is. A papok csavaros beszédéből az derül ki, hogy a túlélők jelen vannak még, mulatságra és a díjra hivatkozva, de nem tudják, hogy az őrség ki fogja hallgatni őket. A holttesteket összegyűjtötték, a mauzóleumban vannak, közel százan. Az arénához és a nézőtérhez is hozzá férhettek, ha akartok. Ami a ti feladatok, hogy megállapítsátok baleset történt e vagy bármi más, ha igen az mi volt, és ki a felelős.
Ebben a pillanatban Sara vissza tér és ezüst kupákból borral kínál tálcáról mindenkit a csapatból, Soran elvesz egyet és alaposan meg is húzza azt, majd rátok néz, és kérdezi, ki hol akarja hasznossá tenni magát?

Lehetőségek a kezdők kedvéért:
-kihallgatás (nyomozás, átverés, emberismeret, diplomácia a várható chek),
-holttestek (fegyverismeret, anatómia, alkímia a várható chek),
-helyszín (észlelés, túlélés nyomozás, mozgékonyság a várható chek),
-„véletlen” elkeveredni az épületben (lopakodás, észlelés, rejtőzködés, kutatás, kézügyesség átverés a várható chek)
-egyéb kreatív ötlet (random Chekek)
Kais Kouro
player, 8 posts
Mon 27 Dec 2021
at 16:06
  • [deleted]
  • msg #32

Bevezet&#33 7;

This message was deleted by the player at 20:12, Mon 27 Dec 2021.
Kais Kouro
player, 9 posts
Mon 27 Dec 2021
at 16:07
  • msg #33

Bevezet&#33 7;

Köszönően meghajtom a fejemet a két atya felé, majd udvarias, elnézést kérő mosollyal Soran kapitány felé biccentek.
- Nagyon köszönöm, tisztelendő atyák! Sajnos most szolgálatban vagyok, így nem ihatok alkoholt, főleg a felettesem jelenlétében. Viszont ha jól tudom, a Hallgatag Úrnak vérrel kevert borral szokás áldozni, így kedves, vendégszerető gesztusukra így szeretnék válaszolni. Van olyan oltáruk, ahol a nem felszentelt hívek is áldozhatnak Dartonnak? Sara testvér, odavezetne, kérem?
Azzal elindulok a nő után. Menet közben halkan beszélni kezdek:
- Ne haragudjon, Sara testvér, én eddig úgy tudtam, hogy Darton papjai közé csak férfiak tartoznak, fogalmam sem volt, hogy hölgyekis bekerülhetnek közéjük, pláne ilyen gyönyörű hölgyek... (pár másodperces kínos hallgatás,  majd bocsánatkérően folytatom) Ne haragudjon. Kérem, felejtse el, amit az imént mondtam. Nagy udvariatlanság volt a részemről. Nem hagyhatom, hogy az érzelmeim befolyásolják a munkámat. Azt hiszem, a legjobb, hogyha arra fókuszálok. Elmondaná, hogy mi történt az Aréna futam során, ami a nézők és a versenyzők halálához vezetett? Egyáltalán, mi végzett a nézőkkel?
Cymar Lyalmur
player, 7 posts
Mon 27 Dec 2021
at 19:35
  • [deleted]
  • msg #34

Bevezet&#33 7;

This message was deleted by the player at 19:35, Mon 27 Dec 2021.
Cymar Lyalmur
player, 8 posts
Mon 27 Dec 2021
at 19:47
  • msg #35

Bevezet&#33 7;

- Üdvözlöm Önöket Retorta Tiszteletes, Tordu Tisztelendő! - köszöntöm "vendéglátóinkat" - társamnak sajnos igaza, hivatalos ügyben járunk itt. De legalább eljutottam ide is...
Sóhajtom és körbenézek.
- Már többször is terveztem, hogy megnézem az Arénát de még sohasem jutottam idáig... - és bár valóban igaz amit mondtam, nem csak mint érdekes és "híres" építményt nézem meg az arénát - bár igyekszem ennek álcázni - hanem a mágikus védelem jeleit (rúnák) keresve nézem meg, és amennyire módom adódik igyekszem lehetőségeimhez mérten sutyiban föltérképezni a mágikus védelmet - sokat hallottam az Arénáról és az Újévi Arénafutamról.
Alag Ibra
player, 5 posts
Tue 28 Dec 2021
at 23:23
  • msg #36

Bevezet&#33 7;

In reply to Agni (msg # 31):

Szelíd, illetve bárgyú mosollyal nézek az üdvözlőinkre, meghajtom a fejem
-Üdvözlöm önöket- majd a tisztelendő úrra nézek-Köszönöm a felajánlást Tisztelendő Úr, sajnos szolgálat alatt nem fogadhatom el az italt, de köszönöm a felajánlást. HAllottunk a történtekről, igazán sajnálatos. Önök mit tudnak a történtekről, esetleg látták mi okozta ezt a káoszt?
Kinsley Linch
player, 4 posts
Sat 1 Jan 2022
at 23:43
  • msg #37

Bevezet&#33 7;

- Leveszem a sisakom és sármomat kihasználva széles mosollyal az atyák felé nézek ezt mondva: Kérem ne haragudjanak, ahogy kollégám is említette, sajnos szolgálatban vagyunk, viszont esetleg meg tudnák mutatni a zsoltár gyűjteményüket? Természetesen ha kell hagyhatok addig is kauciót - kacsintok. Ezek után Sara testvért méregetem, de csak észrevétlenül, valami nem stimmel azzal a nővel…
Agni
GM, 13 posts
Gm
Tue 4 Jan 2022
at 14:03
  • msg #38

Bevezet&#33 7;

(Sara oldaláról némi játékosság, kegyetlenség villan, miután befejezted a mondatot Kais Kouro)
Sara testvér csak annyit mond, hogy sértés visszautasítani Darton házában bort, és mindenki kezébe nyomja a kupát, de ha fel akarod áldozni, javaslom a boncteremben elhelyezett oltárát használd. (némi rosszallás a papok részéről).
Elindul a boncterem felé, jelzi kövessétek. Legalább öt percet sétáltok az épület gyomrába, lefelé. közben több dartonita pappal és lovaggal is összefuttok, több közöttük fehér ork, az albínó arcukból rátok szegeződő tekintet kellemetlen hangulatot kelt bennetek. Elérkeztek a teremhez beenged titeket, maga elé. Az orrotokat vegyszerek szaga, sült hús illata fémes szag tölti meg. Az ajtó mögött hosszú, rosszul bevilágított terem, több tucat szekrénnyel és néhány kőasztallal a balra egy fekete madarat mímelő kőlap, vörös gyertyákkal, erős bor és fém szagot áraszt. Több holttest a jégen, a boncasztalokon, közöttük egy kopasz templomszolga, kezét kikezdte az idő és a vegyszerek, bólintással tudomásul veszi érkezéseteket és tovább vizsgálgatja a holttesteket, jegyzetel, de nem ér hozzájuk.
Innen hogyan kezdtek neki?

Cymar ha van is mágia, az isteni eredetű, hacsak nincs lehetőséged közelről megvizsgálni a rúnát, akkor esetleg az irányát találhatod meg a „mana” áramlásából, itt és most fókuszt nem érzel.
This message was last edited by the GM at 14:05, Tue 04 Jan 2022.
Kais Kouro
player, 10 posts
Tue 4 Jan 2022
at 15:19
  • msg #39

Bevezet&#33 7;

- Ó, tisztelendő atyák, eszem ágában sincs visszautasítani a bort és ezzel megsérteni a Hallgatag Urat és képviselőit! Ha ilyen alantas gondolat vert volna tanyát elmémben, saját kezemmel kellene véget vetnem nyomorult életemnek és lelkemet a Holtak Urának kezébe helyeznem, hogy ő rója ki rám méltó büntetésemet. Én csak szeretném továbbajánlani megtisztelő ajándékukat egy nálamnál sokkal méltóbb személynek.

Sara mosolyát tudomásul véve magamban elégedetten konstatálom, hogy ráharapott a horgomra. Tisztában vagyok vele, hogy piszkosul veszélyes és kockázatos játékba kezdtem, de nagyon remélem, hogy megéri és lesz eredménye azon kívül is, hogy egy potenciálisan halálos ellenséget szerzek magamnak. Mindazonáltal alaposan megfigyelem az utat, amelyen végigmegyünk, és a holttesteket, amiket a szolga vizsgál. Visszagondolok azokra az alkalmakra, amikor az istenek iránti tiszteletemet éppen Darton felé róttam le és felidézem az áldozati rítus folyamatát. Végiggondolom, hogy hogyan vághatom meg magam a karomon úgy, hogy az később egy esetleges harcban a lehető legkevésbé akadályozzon, majd az oltárhoz érve ezen a módon sebet ejtek magamon, a vérből jó néhány cseppet a kupa borba folyatom, majd a következő szavakkal az oltárra öntöm:

- Élők és holtak Bírája, Lelkek Vizsgálója,Igazságos Úr! Szolgád őszinte szívvel és hittel fordul hozzád kérésével. Éltető véremért, fájdalmamért és e nemes borért cserébe kérlek, támogasd csapatomat az igazság napvilágra hozatalában, a sötét titkok feltárásában és a bűnösök megbüntetésében! Életem és vérem a tiéd, Nagyúr!

Feszülten figyelem, hogy bár nem vagyok pappá szentelve, Darton elfogadja-e az áldozatomat, és abban a kevésbé valószínű esetben, ha igen, a szemem sarkából figyelem Sara testvér reakcióját.
Agni
GM, 14 posts
Gm
Wed 5 Jan 2022
at 08:07
  • msg #40

Bevezet&#33 7;

Alag kérdésére Torodu tisztelendő rezzenéstelen arccal újra elmeséli a történetet, nem hagy ki egyetlen részletet sem, bár nem szóról szóra ismétli mondandóját, majd nyomatékosan rámutat, hogy érdemesebb lenne a szemtanúkat kérdezned, ők nem faggaták őket, hiszen ez a rendőrség hatásterülete. (azt dobás nélkül is sikerült összetenned, ha hozzá nem értő hatását akartad kelteni, akkor a terved hibátlan és sikeres volt)
Kais monológja után Retorta Tisztelendő arcán előszőr döbbenet, kíváncsiság, majd elégedettség és öröm fut végig, bár, hogy ez most elismerés, vagy káröröm nem tudjátok szétválasztani.

Eléggé jó vagy anatómiából és a fegyvereket is jól ismered, hogy a sérülés pusztán pillanatnyi kellemetlenséget okozzon, de mégis a megfelelő mennyiségű vért le tudd venni (gyakorlatilag ez pusztán pár csepp vér, jelképes, komolyabb vétségek esetén sem több pár decinél), elkevered a borral.
Az oltár, ahogyan a vérrel kevert bort rá öntöd és kérésedet megfogalmazod szinte vörösesfekete fénnyel felizzik egy pillanatra, majd átmenet nélkül eltűnik. Érzed, hogy Darton figyelme rád irányul, bár ismered az isteneket, hiúak, kicsinyesek és a saját elképzeléseik szerint értelmezik a halandók minden kérését, egyben biztos lehetsz, ez a nyomozás emlékezetes lesz, vagy így, vagy úgy.

Sara álmatag arca kíváncsiságot sugároz, de ha valami mélyebben meg is mozdult benne nem látszik, bár az eddigi reakcióihoz képest kevésbé gólemszerű, álmatag, bár kezeit még mindig maga előtt összekulcsolva tartja, mit egy kiválóan nevelt cselédleány. Amikor jelzitek, hogy Kinsleyvel végig akartok nézni a holttestek kötött, bólint, nem szólal meg, majd előre enged titeket.

 A holtakat elsősorban úgy csoportosítottuk hol találták meg. Említi rezzenéstelen arccal a templomszolga.  A holttestek nincsennek még lemosdatva, sem vetkőztetve, teszi hozzá.

Vannak eltérőbb sérülések, de a ketté tépett kardművész testén kívül (a ruházata alapján) semmi kiugró (bár a kardját sehol sem látod a teremben).

Miután látja az öreg, hogy nézegetitek a testeket megjegyzik, hogy természetesen részletesebben is megvizsgálhatjátok őket, ha a fő boncmester az engedélyét adja, majd kimegy és hármasban maradtok Saraval, aki szinte kihívóan néz, a „na lássuk a tehetséged is van akkora e, mint a szád” tipikus női tekintetével, amit mindenki, akinek kering egy kevés vér az ereiben felismer, és rengeteg alkalommal ömlik is a vénák tartalma, áldozva a meggondolatlanság oltárán.
This message was last edited by the GM at 08:08, Wed 05 Jan 2022.
Cymar Lyalmur
player, 9 posts
Sat 8 Jan 2022
at 19:15
  • msg #41

Bevezet&#33 7;

Amíg társaim a hullákat vizsgálják az atyákhoz fordulok:
- Retorta Tiszteletes, Tordu Tisztelendő! Közelebbről is szemrevételezném az Arénát, magát a helyszínt. Vagy ezzel várjam meg míg társaim végeznek?
Agni
GM, 15 posts
Gm
Sun 9 Jan 2022
at 12:29
  • msg #42

Bevezet&#33 7;

Kinsley is nézelődik, feltűnik neki a szoba másik végében egy alkimista asztal.
Agni
GM, 16 posts
Gm
Sun 9 Jan 2022
at 13:02
  • msg #43

Bevezet&#33 7;

Kérlek, ti vagytok a szakértők -mondja Retorta Tisztelendő, és mutat neked egy ajtó felé az oszlopok között a csarnokban, ott találod Keyla Tisztelendőt is, aki segítségedre lehet bármivel kapcsolatban is van kérdésed. Látod, hogy Soran egy pillanatra megfeszül, majd egy pillanat rá figyelmeztetően rád néz, mintha azt akarná sugallani, hogy ez lehet valami veszélyt hordó csapda is, de gyorsan visszaesik a becsiccsentett, beszédes semmirekellő szerepébe.
Ahogy haladsz az úton lefelé, sokkal inkább tűnik ez az ösvény rakodó járatnak  sokkal inkább, mint egy templom folyósójának.
A végén egy lépcsősorhoz érsz, amit nehéz vasajtók zárnak el, de most nyitva vannak. Innen három ajtó, járat különböztethető meg.

Innen merre tovább?
-Az ajtó, ami körül homok van a padlón
-Vékony folyosó
-Csigalépcső felfelé?
-Bármi más?
Kais Kouro
player, 11 posts
Thu 13 Jan 2022
at 18:19
  • msg #44

Bevezet&#33 7;

A csúnyább sérüléseket vizsgálva émelygést tettetek, néha elkapom a tekintetemet, amely mintha véletlenül történne, mindig Sara testvéren állapodik meg. Úgy teszek, mintha nehezemre esne levenni róla a tekintetemet, majd a kihívó tekintetét látva összeszorítom a fogamat, hogy az állizmaim láthatóan megfeszüljenek, ránézek a Kinsley-re és elkezdek (úgy hangsúlyozva, hogy érezhető legyen, hogy a nagytudású nyomozót akarom alakítani kevés tudással) okoskodni:

- Lássuk, mit tudunk elmondani ezekről a sérülésekről. Mi okozhatta őket? Ezek - mutatok a vágásokra - fegyverekre, esetleg éles karmokra utalnak, bár mivel a sebek széle nem szaggatott, a vágófegyverek tűnnek valószínűbbnek. Ezeket - mutatok az égési sérülésekre - tűz, sav vagy más vegyszer okozhatta. Ezek alapján akár mágiatudók beavatkozását is gyaníthatjuk. Mi a véleményed, Kinsley?

Miközben a választ hallgatom, néhányszor lopva Sara testvér felé pillantok, figyelve arra, hogy észrevegye a pillantásaimat, mielőtt visszakapom a tekintetemet a társamra.
This message was last edited by the player at 07:34, Tue 18 Jan 2022.
Cymar Lyalmur
player, 10 posts
Sat 15 Jan 2022
at 08:32
  • msg #45

Bevezet&#33 7;

Némi gondolkodás után a csigalépcsővel kezdek. Lássuk mit hozott a szél...
- Talán föntről jó rálátás nyílik az arénára - mondom halkan magamnak.
Kinsley Linch
player, 5 posts
Sun 16 Jan 2022
at 19:43
  • msg #46

Bevezet&#33 7;

- Rostélyomat felcsapva, széles vigyorral a képemen közelebb megyek a holttestekhez, hogy jobban átvizsgáljam őket. Féltérdre ereszkedve megvizsgálom a vegyszermaradékokat és egy tátongó lykat az egyik áldozat mellkasán. -
Alag Ibra
player, 6 posts
Sun 16 Jan 2022
at 21:15
  • msg #47

Bevezet&#33 7;

Torodu tisztelendő beszámolója után bólogatva és utánba fejet hajtva ennyit mondok:

-Köszönöm a részletes beszámolót, így első kézből hasznos volt.

Ezután az aréna fele veszem az irányt,a merre cyamar ment. Mikor elérek az előbb nár említett "hármas elágazáshoz" az ajtóhoz lépek, melynél homok van a padlón.Belépés előtt megvizsgálom a padlón lévő homokot, hátha bármilyen nyom felvélhető benne, ezután ha lehetséges, benyitok, és szemre veszem a terepet
This message was last edited by the player at 22:01, Thu 20 Jan 2022.
Agni
GM, 17 posts
Gm
Tue 25 Jan 2022
at 14:20
  • msg #48

Bevezet&#33 7;

Alag ahogy sétálsz a célod felé egy pillanatra megállsz a homokkal bőven terített folyósón
Feltűnik, hogy a talaj nem egyenletes , harc közben komoly hátrányt is jelenthet, akár végzeteset is.
Ahogy haladsz befelé, egy kellemes illat üti az orrodat meg , egy pillanatra el is kalandozol, ami megment, hogy rá lépj a lábaid előtt húzódó -relatíve épp nyomokra.
A nő arca szív alakú, szimmetrikus, bőre hibátlan, halvány tónusú. Ajkait vörös tónussal emelte ki, szemei hideg kékek, a pusztulás és halál biztos ígéretével. Haja a varjú fekete színeiben borul vállára, hátára . Teste sötét bőrpáncélba zárva feszül, oldalán tőr, tollas buzogány. A nyakában egy skarlát madarat formázó  nyakék, amit ezüst keretez.
Te meg mi a fészkes fenét csinálsz itt Orwella kacsintana este rád! Majdnem össze tapostad az egyetlen értelmezhető nyomot! , hangzik határozottan, de hűvösen.

Lelátó

Elindulsz felfelé a lépcsőn, ami egy nagyobb helységbe nyílik. A falak a barlang természetes képződményei lehetnek, amibe a katedrális épült, a padló és a plafon is kő, a bútorok fa. A megvilágítás nagyon gyenge, valószínűleg azért, hogy a rácsos ablakokon (ezek a padlón és a falakon is egyaránt találhatóak) feléd táruló arénát jobban lehessen látni. A terek kvázi kupolaként öleli az arénát át, több bejárattal, relatív szimmetrikusan.  Valószínűleg ez a lelátó „páholya”.
A barlang, mint fal nincs lecsiszolva, egyfajta nyers érzést kölcsönözve a teremnek, ami annyira sötét, hogy világítás nélkül csak a rácsozott ablakok adnak valamennyit látható fényt. Jelenleg, csak vegyszerek szaga a kárpitból (sikeres észlelés) és sérülés nyomok a bútorokon.

Boncterem

Kinsley mintát veszel, az előre kikészített eszközökkel, az alkimista asztalhoz sietsz, az eredményekre várni kell, .

Sara Kinsley felé mutatva a fejével, de kérdését Kaisnak címzi:
-Mindig ennyire buzgó? A bonc mester engedélyével mi a helyzet? A hangjában nincs harag, felháborodás, inkább kis vidámság és kíváncsiság.
This message was last edited by the GM at 07:30, Wed 26 Jan 2022.
Kais Kouro
player, 12 posts
Sat 29 Jan 2022
at 09:47
  • msg #49

Bevezet&#33 7;

Zavarba jövök (látszólag), majd nagyot nyelek és Sara-ra nézek:
- Mindig buzgó, amikor esélye van megmutatni, hogy milyen jó is valamiben. Alighanem imponálni szeretne az atyáknak... vagy (és itt még jobban zavarba jövök) valakinek, aki figyelemmel kíséri a tevékenységét.

Majd visszafordulok a holttestekhez, vizsgálgatom őket pár másodpercig, majd felegyenesedek, elszánt tekintettel és és gyorsal, határozott léptekkel odasietek Sara-hoz és megkérdezem:

- Sara testvér, hibát követtem el és gyónnom kell. Meghallgatna négyszemközt, a szent gyónás titoktartásának keretei között?
Cymar Lyalmur
player, 11 posts
Sat 29 Jan 2022
at 22:19
  • msg #50

Bevezet&#33 7;

Körbenézek, megnézem a kiláátást.
Agni
GM, 18 posts
Gm
Mon 31 Jan 2022
at 12:06
  • msg #51

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 49):

Ha jól emlékszem Kais? Attól tartok, bár a csattanót értem, talán a viccet is elgondolkodtatónak tartom, de érdekedben javaslom ez pusztán ennyi legyen, mert ha tényleg ilyen könnyűnek és egyszerűnek tartasz, vagy esetleg valóban így telik tőled, akkor jelentősen kívül esel azon, amit nem pusztán Darton egyik újabb tréfájának látok.
Mielőtt ismét megkérdezem, hogy mit gondoltok, a boncmester mit fog ahhoz szólni, hogy az engedélye nélkül elkezdtétek a holttesteket csipkedni és vagdosni?
Még egy jó tanács, mivel szenvedélyed, bármi is a szándéka, megmosolyogtatott: az itteni nők napi szinten vannak szokva a dartonita testvérek vaskosságához, a romantikus érzésűeket Della vagy Alborn templomában keresd, ha pusztán magányos vagy akkor inkább Elena szentélyében.
Ha pusztán könnyíteni akarsz lelkeden, mert a feladat ami elötted áll, és Darton előtt fogadtad, hogy végig viszed megrémít egy tisztelendőt javaslok.
Alag Ibra
player, 7 posts
Thu 3 Feb 2022
at 17:15
  • msg #52

Bevezet&#33 7;

In reply to Agni (msg # 48):

Mikor belépek és meglátom Keyla tisztelendòt egy pillanatra meglepettség fut átvaz arcomon  ami egy enyhe mosollyá alakul rögtön utána.
- Szép estét kívánok, elnézést a hirtelen megjelenésemért, először nem gondoltam volna, hogy társaságom lesz, de belegindolva több szem többet lát. Én Alag Ibra vagyok, a városőrség alkalmazottja. A sajnálatos tragédia kivizsgálása végett lettem kirendelve, remélem tudunk sikeresen együtt dolgozni. -ezután a mondat után meghajtom enyhén a fejem és elmosolyodok. Az ajtóban lévő homok felé indulok mintavétel okán, és közben fürkészem a nő tekintetét válaszra várva.
Agni
GM, 19 posts
Gm
Fri 4 Feb 2022
at 11:02
  • msg #53

Bevezet&#33 7;

Aréna
Értem, -feleli Keyla Tisztelendő, megváltozott, már-már kedves hangnemben miközben fekete egyenes haja egy tincsét ujjai közé tekeri- ez sok mindent megmagyaráz. Én Keyla Tisztelendő vagyok, a Dartoniták rendjéből, úgy tűnik a célunk aránylag közös. Rendben, valóban, több szem többet lát, így javaslom menj beljebb kicsit, hátha kihagytam valamit, csak vigyázz ne tegyél semmilyen nyomot tönkre -a nő arcán sötét mosoly villan-.  (az aréna legalább száz négyzetméter, még ha nem is szabályos alakú).  Egy pillanatra a nézőtér felé emeli a tekintetét, mint aki elkalandozott.  Ha van bármi, amibe el tudod tenni, semmi akadálya, hogy a homokból összegyűjts egy keveset.
Fejben kilenc részre osztod az arénát, (a,b,c, 1,2,3) ebből most a (b2) szakaszt nézted át. Hacsak nem akarod a nő kérését visszautasítani melyik területet vizsgálnád jobban, újra át?

Lelátó

 A harapásnyom és a karmolás több szempontból is nagyon furcsa, de feljegyzed a pontos harapás méretét, mélységét és a karmolásét is, lekaparsz egy keveset az elfeketedett szélű bútorból, hogy később jobb eszközökkel és a könyveid társaságában újra átnézhesd.
Cymar Lyalmur
player, 12 posts
Fri 4 Feb 2022
at 18:15
  • msg #54

Bevezet&#33 7;

Amint látom, hogy mit művelt a nő, mentális üzenetet küldök Alag-nak:
- Itt Cymar, vigyázz mert a nő rejteget valamit a kezében, lehet fegyver.

Majd magamban fohászkodom:
- Sogron, tüzed fénye világítsa utam!

Ezzel megpróbálom a nyomokból meghatározni, hogy ami megzavarta az idegeneket mekkora lehetett...és most merre lehet.
Agni
GM, 20 posts
Gm
Fri 4 Feb 2022
at 18:21
  • msg #55

Bevezet&#33 7;

Ami igazán össze zavar, hogy olyan, mint, ha nőtt volna, miközben a harc tartott. Amikor az utolsó nyomot vizsgálod akkor lehetett egy gyerek méretű, már ha az anatómiáját jól saccolod meg. Sajnos, vagy szerencsére csak lyukakat látsz a falban, plafonon, lehetőleg a jobb levegőzés miatt. Legalább ötöt. (Később újra vizsgálható a helyszín, akkor dobhatsz újat is)
This message had punctuation tweaked by the GM at 18:22, Fri 04 Feb 2022.
Cymar Lyalmur
player, 13 posts
Fri 4 Feb 2022
at 18:27
  • msg #56

Bevezet&#33 7;

Nagyot sóhajtok...magamban hozzáteszem "Ide még visszatérünk"
Agni
GM, 21 posts
Gm
Sat 5 Feb 2022
at 08:14
  • msg #57

Bevezet&#33 7;

A vékony folyosó feltehetőleg az aréna oldalában futhat, innen időnként apró (10x5 cm kb) kitekintő látható az aréna oldalára. A folyosó körülbelül egy ember széles, inkább tűnik karbantartó járatnak, mint nézőtérnek. Semmi sem világítja ki, valahonnan a járat mélyéről halk neszezés hangját hallod, egy vasrács, ami el van az oldaladon torlaszolva zárja le a járatot (ez egy zárszerkezet, pusztán el kell fordítani a vaslapot és nyitva)
Kais Kouro
player, 13 posts
Sat 5 Feb 2022
at 09:17
  • msg #58

Bevezet&#33 7;

- Sara testvérnek igaza van, Kinsley. Várjuk meg ezzel a boncmestert! - szólok oda társamnak. Majd legalkítom a hangomat, hogy csak Sara testvér hallja, és elszánt tekintettel, de egyre gyorsabban és kapkodóbb légzéssel mondom:

- Ez esetben jobb lesz, ha a tisztelendő atyákat kihagyom a dologból. Ugyanis nem a feladatom az, ami megrémít, hanem az ön rám gyakorolt hatása, akár szeretné bármelyikünk, akár nem. Hívő ember vagyok, tisztelem Pyarron összes istenét, de úgy gondolom, ez nem Darton nagyúr vicce, hanem Ellanáé, és ezt a húzást az ő részéről nem tartom tisztességesnek, főleg nem a jelen helyzetben. Egyfelől azért, mert a legtávolabb az áll tőlem, hogy önt olcsó, könnyen megkapható nőcskének tartsam, másrészt már van egy hölgy, akivel annak rendje és módja szerint szorosabbra kéne vonnom a kapcsolatot. Mindazonáltal ez a tűz, amelyet az istennő orvul felgyújtott bennem, arra késztet, hogy egy választásra kérjem önt: vagy legyen szíves és küldjön mást ide felügyelni a munkánkat, hogy a lehetőségekhez képest tudjak koncentrálni a munkára, vagy egyezzen bele, hogy - ha nem is azonnal, de belátható időn belül - kapcsolatunk több legyen egyszerű munkakapcsolatnál. Bocsássa meg őszinte és faragatlan szavaimat, de úgy hiszem, hogy az ilyen esetben a lehető legjobb, ha rögtön az elején tisztázzuk a dolgokat, még mielőtt félreértések, sértődések és engesztelhetetlen gyűlölet származik az eltitkolt és elfojtott vágyakból. Mi a válasza erre, Sara testvér?
Agni
GM, 22 posts
Gm
Sat 5 Feb 2022
at 09:31
  • msg #59

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 58):

Bár őszinteségedet köszönöm, de sajnos nem te vagy az egyetlen, aki már elkötelezte magát. De az őszinteség kedvéért, nem vagy a típusom. Ha egyetlen szavadat is komolyan gondoltad, ennek vége, és még élsz, keress meg, és meglátjuk mint ember milyen vagy, kiderül meg tudsz e győzni és a családommal hogy boldogulsz. .
De ha ennyire nem bír magával, legyen, megadom az engedélyt- majd oda lép a boncmester számára kikészített eszközökhöz és kezébe veszi azokat. Itt az ideje, hogy az elméddel is próbálj lenyűgözni, ne csak a szávaiddal- itt már a kyrekre jellemző majdnem gonosz boldogság ül a szemében. Lássuk, milyen titkaikat rejtik ma a holtak.
Cymar Lyalmur
player, 14 posts
Sat 5 Feb 2022
at 20:15
  • msg #60

Bevezet&#33 7;

Megnézem a zárat és ha lehet megpróbálom óvatosan kinyitni, hogy ne nyikorogjon...legalábbis a neszezésnél mindenképp halkabb legyen. Ezt követően belépek és a neszezés felé óvakodom.
Agni
GM, 23 posts
Gm
Sun 6 Feb 2022
at 09:13
  • msg #61

Bevezet&#33 7;

A zár olajozott, feltehetően fendszeresen használt. Gond nélkül, halkan haladsz tovább a célod felé. A mozgás továbbra is bizonytalan,mintha valaki, vagy valami az üres folyosón ütközne akadályba, de amig a szemed ellát teljesen üres minden. Végül megközelíted az alakot (ez körülbelül három perc lehetett) . A sötétben látod, ahogy egy emberszerű alak botladozik faltól falig, mint aki nem lát. Feléd nyújtja a kezét, mint aki segítségre szorul és botladozva indul. A sötétben mást nem látsz, az illetőnek is pusztán a vonalait.
Cymar Lyalmur
player, 15 posts
Mon 7 Feb 2022
at 09:00
  • msg #62

Bevezet&#33 7;

Magamban szitkozódom saját ostobaságomon...de igyekszem megoldani a helyzetet. Végül csak beugrik hogy mi a legjobb megoldás: tűzgyújtás. Ha csak pár szívverésnyi időre is de ad némi fényt, hogy lássam kivel-mivel van dolgom. A többit meglátjuk - ha a közeledő se lát belőlem többet mint én belőle lehet problémás...
Hogy lássam mi van, föllobbantok egy gyújtólángot ("cantrip" szintű tűzteremtés).
Agni
GM, 24 posts
Gm
Mon 7 Feb 2022
at 15:08
  • msg #63

Bevezet&#33 7;

Egy ember botorkál feléd, sebeiből vér szivárog, gyengén. Testét alig bírja vonszolni, de feléd tart. Pár szívdobbanás, és el ér hozzád. Hangot nem ad ki, szenvedés van arcán, a gyertya fénye síron túli külsőt kölcsönöz neki. Ruhája több helyen sérült, a sebeknek megfelelően.
Cymar Lyalmur
player, 16 posts
Thu 10 Feb 2022
at 06:49
  • msg #64

Bevezet&#33 7;

Magamban szitkozódom, hogy milyenek a látási viszonyok...na, de ha már találkoztam valakivel próbáljunk meg tenni valamit...
- Mi történ magával? - kérdem, majd hozzáteszem - jöjjön, kerítünk segítséget!

Először arra gondolok, hogy kikísérem és kerítünk neki segíséget...aztán észbekapok. Mi van, ha ez nem egy szerencsétlen túlélő hanem egy élőholt? FRANCBA! A távolságot tartom amíg meg nem győződöm arról, hogy él-e még a közeledő...minden sértegetés nélkül, de Darton területein sohasem lehetünk biztosak az ilyesmiben...
This message was last edited by the player at 07:50, Thu 10 Feb 2022.
Agni
GM, 25 posts
Gm
Thu 10 Feb 2022
at 17:27
  • msg #65

Bevezet&#33 7;

Jól sejtetted, sajnos vagy a halál ragadta el, vagy valami teljesen más bonhatta meg elméjét, de gondolkodás nélkül rád támad. Az első csapását emiatt tudtad időben hárítani. Sőt, esetleg az is felmerűl benned, hogy nem e fertőző. (Vannak előhalott típusok, amik tovább tudják adni az okot, ami halottá tette őket)
Cymar Lyalmur
player, 17 posts
Fri 11 Feb 2022
at 21:12
  • msg #66

Bevezet&#33 7;

Első reakcióm egy igen hangos "BASSZAMEG"
Aztán Sogronhoz fordulok és segítséget hívok a Tűz síkjáról: Tűzpárducot idézek, majdnem minden tartalékom beleteszem, hogy 2x erősítéssel dupla ideig legyen (2Mp az alap, az erősítést és az időtartamot is duplázva 8Mp-ra jött ki). Magam részéről védekező harcot folytatok és remélem hogy az idézett segítség elintézi a zombit...
Agni
GM, 26 posts
Gm
Mon 14 Feb 2022
at 17:55
  • msg #67

Bevezet&#33 7;

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 66):

A lény eléggé ostoba ahhoz, hogy saját testi épségére fittyet hányva megpróbáljon elérni téged, minden áron, de pár kör harc alatt, amig az üres test téged ostromol az idézett entitás módszeresen felemészti.

Lihegve nézed végig, amint az utolsó csont is szenesre ég, orrodat betölti a haj, szőr és textil felemésztett szaga, a szemed vissza áll a folyósó ében sötétjéhez és a test többet nem mozdul.

Most már biztos vagy benne, hogy a folyósón több is kószálhat, lennebb, ha ebbe az irányba haladsz tovább.
Cymar Lyalmur
player, 18 posts
Thu 17 Feb 2022
at 11:40
  • msg #68

Bevezet&#33 7;

Magamban szitkozódva kimegyek a folyosóról és miután bezártam az ajtót szétnézek, hogy jelezve van-e valahol, hogy itt mindenféle élőholtak mászkálnak.

Ha nem találtam megjegyzem, hogy rákérdezzek...

Eztán az ajtó, ami körül homok van a padlón következik, mert a többi már volt. Itt először alaposan körbenézek, hogy mit takar a homok - talán valamit elfed, talán csak a küzdőtér bejárata...meg hátha valami feliratot találok...
Agni
GM, 27 posts
Gm
Sun 20 Feb 2022
at 16:45
  • msg #69

Bevezet&#33 7;

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 68):

Sajnos semmilyen felirat nem figyelmeztet a járatban kószáló éjjeli rémekre, de sikerült gondosan vissza zárnod.

Az az ösvény vezet bajtársadhoz és a titokzatos nőhöz. Az a benyomásod a nyomok alapján, hogy inkább bentről kifelé szoktak innen menni, mint fordítva. A homok egyenetlen padlót fed, akár el is lehet csúszni rajta, ha nem vigyázol, feltételezed beljebb is ez a helyzet.
Alag Ibra
player, 8 posts
Sun 20 Feb 2022
at 16:53
  • msg #70

Bevezet&#33 7;

In reply to Agni (msg # 53):

-Rendben, te lefedted már az egész területet. Ha nem akkor, akkor haladhatnánk ellentétes irányba, sokkal gyorsabban végzünk. Ha igen, akkor felveszem a tempót- Ezután a mondta után elmosolyodok. Ha lefedte az egészet, akkor haladok tovább b1 fele, utána b3, a1, a2, a3, c1, c2, c3
Cymar Lyalmur
player, 19 posts
Sun 20 Feb 2022
at 18:34
  • msg #71

Bevezet&#33 7;

Látvány hogy milyen a helyzet vigyázva megyek beljebb...és emlékezve a titokzatos nőre társam "mellett" még óvatosabban nyitok be és nézek körül.
Kais Kouro
player, 14 posts
Tue 22 Feb 2022
at 09:10
  • msg #72

Bevezet&#33 7;

No akkor lássunk munkához, most valóban komolyan, nem elbohóckodva. Látványosan legyűröm a zavaromat, nyelek egy nagyot és megkeményítem a hangomat.

- Nos, a  legtöbb seb ezeken a testeken - mutatok az izmosabb, közönségesebb ruházatú testekre - a halál beállta előtti vágások, zúzódások. Alighanem ők voltak a versenyzők, akik keményen próbálkoztak, de végül sikertelenül. A halál után alaposan megégtek, ami a szag alapján lehet akár vegyszer okozta égés is. Erre több elképzelésem is van. Vagy varázshasználó engedte szabadjára a hatalmát, aki nem vesztegette a figyelmet a járulékos veszteségekre, esetleg "nekik már minden mindegy" alapon területre ható mágiát használt. Másik lehetőség, hogy valami hasonló, területre ható, tűz vagy sav alapú képességgel bíró szörny, akár mágiahasználó élőholt vagy akár démon bánt el így velük. Harmadik lehetőségként arra tudok még gondolni, hogy a papok hasonló, területre ható isteni varázslattal igyekeztek megfékezni, vagy legalábbis kontrollálható keretek közé szorítani az elszabadult helyzetet, amelyről egyelőre sajnos még senki nem adott részletesebb információt, hogy egyáltalán mivel találták szemben magukat.
Ami ezeket a díszesebb ruházatú testeket illeti, ők alighanem a nézők és szponzorok voltak. Ahogy nézem, velük nem fegyver végzett, viszont akármi is volt az, elég erős volt ahhoz, hogy átüsse az áldozatok koponyáját. Továbbá itt vannak ezek a mellkasi lyukak, amelyek szintén nem fegyverre utalnak, illetve olyan varázslatra sem emlékszem, ami hasonló nyomokat hagyva pusztít - bár tekintve, hogy magam nem vagyok jártas a mágiahasználatban, ez nem sokat jelent.
Mindenesetre egyelőre ennyi idő alatt ennyire jutottam, viszont ahhoz, hogy elkezdjen összeállni jobban a kép, szeretnék beszélni egy szemtanúval. Sara testvér, lenne szíves elvezetni egy olyan tanúhoz, aki látta és túlélte az eseményeket, és képes azokat felidézni és érthető formában előadni?
Agni
GM, 28 posts
Gm
Tue 22 Feb 2022
at 10:30
  • msg #73

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 72):

Sara elismerően mosolyog, élesebb a szemed, mint amennyire elsőre látszott, -és ismét hideg kegyetlenség villan a szemében , némi érdeklődéssel fűszerezve - ráadásul örömmel hallom, hogy a fejed sem üres.
Rendben, a megfigyeléseid hasonlóak az enyémhez. Cserébe ezért a kellemes szórakozásért amit nyújtottál hajlandó leszek ezeket az állításaidat az Ítélők Széke előtt is megerősíteni, illetve írásban is megkapjátok, ahogy végeztem -majd rád kacsint melléd lép, olyan közel, hogy szinte érzed a bőre melegét, ami sugározza bőre a halál és parfüm illatát, és halkan csak ennyit mond  úgy, hogy senki más ne hallhassa, pedig csak hárman vagytok a teremben.

Sara testvér a boncteremben marad, folytatja a testek megvizsgálását, de kikiált, -KRONK!
Már pillanat múlva egy nehéz, fekete páncélba öltözött férfi lép be a terembe, szőke haját és ősz szakállát gondosan ápolja, arcán sebhelyek. Jelenléte erőt parancsoló, hátán kétkezes kardja, ami majdnem ugyan akkora, mint ő maga. A hideg ellen prém palástot visel, nyakában vaskos arany láncon Darton stilizált varját. Már már erőltetett udvariassággal maga elé enged, miután Sara sietve, tőmondatokban elhadarta neki, hogy hova vigyen.

Több perc séta után, váltakozóan fel és le elkísér egy teremhez, ahol fennről lehet rálátni négy alsóra. Négy terem, négy  ember.
Egy Dartonita Ork (hófehér, tetoválásokkal teli testén bőr vért, a teremben van a fegyvere, amit szemmel láthatóan használt is, egy láncos buzogány. Arcát egy maszk borítja, egészen a páncél tunikájáig.
Egy Dzsad, díszes egyenruhában, , egy hosszú lándzsa van a teremben mögötte és pár szabja. Mind a fegyvereken, mind a testén látszanak az ütközet nyomai. .
Megnyerően mosolyog, magabiztosan, mintha a világ  csak azért létezne, hogy maga alá gyűrje. Kit kit és mit másképp. Az erős hatása, amit másokra gyakorolni tud innen is szinte érezhető, bár nem természet ellenes.
Elf, nyakában Gilron medálja. övén kalapácsa, ami úgy tűnik egyszerre fegyvere és szent hivatása eszköze. Kevésbé tűnik "leharcoltnak" mint a többiek. ruházata hétköznapi, a városiak viselete, de a középosztály jegyeivel.
Az utolsó teremben egy gazdagon ékszerezett dzsad nő ül, ruhája alapján nemes, színes selymek, drága kelmék, hosszú fekete haj, amit hátra vetve hord. Arcát szépnek mondanád, de felismered rajta az uralkodók gőgjét és érzéketlenségét a kisember problémáival szemben. Több címert is látsz rajta, amit szinte tüntetően visel, türelmetlenül.
Kronk óvatosan, halkan megemlíti, hogy nem fogjok, nem tudják, hogy kihallgatásdon vannak, a "papírokat várják" a díjjal kapcsolatban és a "szokatlan végkimenetel miatt" kérdéseket fognak nekik feltenni.

Hol kezednél, kérdezi a paplovag?
Agni
GM, 29 posts
Gm
Tue 22 Feb 2022
at 10:50
  • msg #74

Bevezet&#33 7;

Ahogy fésülöd át a területet Alag túl észre veszed, hogy Cymar csatlakozik hozzád, gyorsan említed neki a lábnyomokat, nehogy rájuk lépjen, bemutatod kollégád (ha akarod részletezni csak írd). Ketten relatív gyorsan haladtok, a nő "csak" áll és néz a hátát a falnak vetve egy üres oltár mellett, figyelve mit csínáltok.

A helyiség tényleg kaotikus, kifolyt testnedvek (vér?) miatt sáros a homok, néhány helyen üveg darabkák is találhatóak , ismeretlen eredetűek, de furcsák, csepp alakúak
Néhány nyom értelmetlen: mit keresett volna itt egy nehéz, többszáz kilós tárgy, ami azokat a kör alu nyomokat hagyta? Miért lenne körülötte fém forgács?
Hogy a fenébe jelenhet meg egy többszáz kilós feltehetően férfi nyoma az aréna közepén egy kisebb, majdnem gyerek nyomával?
miért néz ki egy terület úgy, mintha valaki össze-vissza táncolt volna rajta, köröket rajzolva, valami tompa hengeres tárggyal? Bár a nyomok alapján úgy tűnik bárki próbálta a kőrt megközelíteni, az csúnyán megsérült.

A többi nyom vonszolás, valószínűleg a testeké.
Agni
GM, 30 posts
Gm
Tue 22 Feb 2022
at 10:51
  • msg #75

Bevezet&#33 7;

Több NPC feloldva azoknak, akik találkoztak velük roll 20-on, lehet jegyeztet írni hozzájuk, illetve eddig 5 extra szerencse pont mindenkinek
Cymar Lyalmur
player, 20 posts
Sat 26 Feb 2022
at 18:13
  • msg #76

Bevezet&#33 7;

Ahol az üvegcserepeket látom, fölnézek hogy egyezik-e azzal ahol leugrottak. Gondolom az okozta...
Ezt követően óvatosan, nehogy valami nyomot akárcsak érintsek is megpróbálom a homokba "rajzolt" rúnamágikus és rejtjelfejtési ismereteim alapján behatárolni.
Közben persze részben Alagnak, részben magamnak arról motyogok, hogy milyen harc folyhatott itt...az események pontosabb koreográfiáját próbálom összerakni.
Alag Ibra
player, 9 posts
Sat 5 Mar 2022
at 11:57
  • msg #77

Bevezet&#33 7;

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 76):

-Én sem értem mi történhetett még, de a történet még nem áll össze a fejemben.- A nyomokat megvizsgálom a rejtélyes körben. A hengeres nyomokat pontosan hogy képzeljem el? bármely lábnyom felfedezhető e ott, vagy más fajta "dolog" körözött? a testnedvek spricceléséből felvélehtő bármi pattern?
Cymar Lyalmur
player, 21 posts
Mon 7 Mar 2022
at 14:00
  • msg #78

Bevezet&#33 7;

Fejem csóválva válaszolok
- Attól tartok elsiklottunk valami fölött, nem vettünk észre valamit - persze halkan, mintha csak neki szánnám, de ahhoz nem elég halkan, hogy ne hallhasson belőle legalább részletek kísérőnk - a fentről leugróknak kell valami nyoma legyen, hogy kik-mik lehettek.  Szerinted mennyire merték megközelíteni az oltárt?

Ezzel a következő körben - felkészülve a legrosszabbra is a nőtől (hiszen akár bizonyítékot, akár fegyvert rejtett el nagyon komoly bajt okozhat) - megnézem a nyomokat az oltár körül. Közben persze mintegy "mellékesen-véletlenül" az oltárt is.
Agni
GM, 31 posts
Gm
Mon 7 Mar 2022
at 15:23
  • msg #79

Bevezet&#33 7;

Az oltárnak megközelíthetőnek kell lennie, a futam győztese az, aki a szent madarat kiviszi a bírák számára. Sajnos a nyomokat össze járták, "lábnyomod" legalábbis nincs.
Ami annál inkább szembe tűnő, hogy az oltár gyanúsan "friss", a gyertyák, a füstölő. Se egy vérspricc, se egy porszem. Egyetlen egy kegytárgy van rajta, Darton szent madara, a Varjú. A készítő vasból formázta meg a madarat, ritkán látni ilyen mestermunkát, még egy ilyen szentélyben is. De teljesen minden a Pyaroni értékeknek van berendezve, még, ha "egyszerű" is, Dartonnak ajánlva.
Gyönyörű, tiszta, mint a friss hó. A madár is tiszta, szinte látható rajta az olaj, amivel a rozsdától védik, vélhetően fegyvernek való fémből készült.
Keyla Tisztelendő félreérthetetlen módon azt nézi ki vizsgálja a kegyhelyet, de mivel már ketten vagytok nem tűnik annyira magabiztosnak, , de arca töretlenül sima, szép mint egy szobor, ami belül teljesen üres.
Amikor megközelíted az oltárát egy pillanatra megfagy a levegő, de semmilyen ellenséges mozdulatot nem tesz, amig azt nézed.
Kais Kouro
player, 15 posts
Wed 9 Mar 2022
at 07:14
  • msg #80

Bevezet&#33 7;

Először a nemesasszonyhoz megyek oda. Nem az ő tanúvallomásában bízom a leginkább, de mivel nőből van, ráadásul nemes, gondolom, hogy elvárja, hogy vele foglalkozzak először. Bár nem vagyok igazán otthon az udvari körökben használatos stílusban, igyekszem inkább több, mint kevesebb tiszteletet adni neki, mint ami a rangja alapján jár.

- Nemes hölgyem, szívem hálát rebeg az isteneknek, hogy önt épségben láthatom. A nevem Kais Kouro és az lenne a tiszteletteljes kérésem, hogy legyen oly kegyes hozzám és ossza meg velem azokat a tapasztalatait, amelyek itt történtek önnel. Fontos lenne, hogy minél pontosabban és részletesebben mondja el, hogy mi történt, mit látott és hallott, hogy minél pontosabban tudjuk rekonstruálni az események menetét. Nagyon hálás vagyok a segítségéért.
Alag Ibra
player, 10 posts
Mon 14 Mar 2022
at 00:01
  • msg #81

Bevezet&#33 7;

In reply to Agni (msg # 79):

Az oltárt lassan megközelítve Keyla Tisztelendő felé fordulok, és megkérdezem: -A futam lényege, ha jól informálódtam, a varjú kivitele Darton szent oltáráról. Hogyha volt nyertese ennek a futamnak, akkor hogy lehet, hogy a szent állat vasszobra még mindig az oltáron fekszik?
Agni
GM, 32 posts
Gm
Mon 14 Mar 2022
at 08:04
  • msg #82

Bevezet&#33 7;

In reply to Alag Ibra (msg # 81):

Természetesen, mivel a futamnak már vége a templomszolgák vissza hozták -válaszol az asszony- Mivel fontos elemét képzi a szakrális központnak, ami az előhalottakat befolyásolja.
Agni
GM, 33 posts
Gm
Mon 14 Mar 2022
at 08:15
  • msg #83

Bevezet&#33 7;

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 78):

Az észlelés chek eredménye
Agni
GM, 34 posts
Gm
Mon 14 Mar 2022
at 08:52
  • msg #84

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 80):

A nő rezzenéstelen arcán az érzelem legkisebb jelét sem látod, de bele kezd a történetébe.
Meriem em Ibara vagyok, az em Ibara ház Effendije, Oma al Aziz Lánya, Yakur em Ibara Nagyvezír lánya, Doran nemese .
Nézőként vettem részt eredendően a játékokon (ezt igazolja is a jegyével amit eléd helyez), és amikor már nem lehetett az emelvényről látni (valószínűleg ez a temető kert másik oldalán található bejáratnál lehet, ami össze a két kerületet, de még nem jártál ott) beljebb haladtam, hogy az aréna felett figyelhessem meg a harcokat. Valami oknál fogva, mire be értem a nézők nyugtalan holtakká elevenedtek, így kénytelen voltam mágiam erejével elpusztítani egy részüket, amikor megjelent egy Fehér ork és elkezdte a maradékot eltakarítani. Volt a sötétben még valami rajtunk kívül, de feltehetően hatalmam ereje elrettentette. Ha le kellene írnom, furcsa elegye lehetett volna egy insectának és méretében egy Canis lupus familiarisnak. Utána csaptam ignis-em erejével, és a falak közötti rések egyikébe menekült. Utána, látván, hogy itt már nincs értelme tovább várnom fenn, illetve a lentiek inkompetenciáját megelégelve  újonnan szerzett segédemmel alá szálltunk a rácsokon keresztül, megmentve őket a biztos haláltól, vezetésemmel.
Lenn magunkhoz vettük azt a madarat, és csatlakoztam a kompániához, hiszen ha már részt vettem a feladatokból, legalább érezzék ára van a segítsegnek.
Cymar Lyalmur
player, 22 posts
Tue 22 Mar 2022
at 09:09
  • msg #85

Bevezet&#33 7;

Egyenlőre igyekszem minél jobban megjegyezni a fertőtlenítő szagát, hátha van jelentőssége, hogy milyen fertőtlenítőt használtak. Feljegyzem magamban, hogy a többieket mindenképp tájékoztassam a gyanús tisztaságról-takarításról.
Alag Ibrát mentális üzenetben figyelmeztetem:
- Itt valamit nagyon takargatni akarnak: festés, fertőtlenítés...
Kais Kouro
player, 16 posts
Wed 23 Mar 2022
at 19:49
  • msg #86

Bevezet&#33 7;

In reply to Agni (msg # 84):

Fapofával bólogatok a nő összegzése hallatán, majd meghajlással köszönöm meg a segítégét. Felegyenesedve folytatom:
- Nagyon köszönöm a rövid és velős összefoglalót, Meriem úrnő. Kérem, engedje meg, hogy néhány részlet világossá tétele és a félreértések elkerülése érdekében feltegyek néhány kérdést:
-Mi az az ignis?
-Mi az az insecta?
-Mi az a canis lupus familiaris? (Off megjegyzés: ezekre a kérdésekre a játékos tudja a választ, de a karakter nem.)
-Jól értem, hogy mire ön odaért, a nézők (egyszerűen szólva) élőholtakká változtak (amennyiben nem a megfelelő kifejezést használom, nyugodtan javítson ki)?
-Csak az aréna feletti emelvényen levő nézők változtak át élőholttá, vagy előbb-utóbb mindenki a jelenlevők kivételével?
-Amennyiben nem mindenki változott át, akkor tudna valami logikát felfedezni abban, hogy mi határozhatta meg, hogy ki változik át és ki nem?
-Részt vett már ön nézőként valamely előző játékon?
-Amennyiben igen, ott nem történt hasonló incidens, azaz nem mondhatjuk, hogy ez a jelenség (a nézők átváltozása) "természetes" dolog az ilyen eseményeken?
-Ön Doran nemeseként nem érzékelt bármiféle mágikus hatást, amely indokolhatná a nézők átváltozását?
-Önnek milyen módon (milyen típusú varázslatokkal) sikerült legyőznie az élőholttá változott nézők seregét? Azok, akik nem olyan kiemelkedettek, hogy Doran nemesei lehetnek, mi módon vehetik fel velük eredményesen a harcot? (ezt elsősorban azért kérdezem, hogy amennyiben mi is hasonló szituációba kerülünk, tudjuk, hogyan érdemes küzdeni ellenük)
-A sötétben bújkáló lényre van tippje, hogy mi lehetett? Magam nem találkoztam ilyennel és nem is hallottam még hasonlóról. Önnek van elképzelése arról, hogy mi jellemzi azon kívül, amit említett? Volt valami megfigyelhető ismertetőjegye? Hang, szag, jellegzetes mozgás, ilyesmi?
Agni
GM, 35 posts
Gm
Tue 29 Mar 2022
at 10:22
  • msg #87

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 86):

-Efendi- ismétli meg a nő szintén rezzenéstelen arccal és hangszínben, majd folytatja- Nyilván, nem várhatom, hogy ilyen egyszerű gondolatara néhány alul fizetett őr fel legyen megfelelően készítve, -majd bele kezd hossza mágiaelméleti, természetismereti kategóriák felépítéséra, majdnem az alapoktól, alaposan, semmit sem kihagyva. Az információ mennyisége és ideje szinte hihetetlen, a nő mintha fejből ismerné az érintett könyveket, témákat.
Amit a karaktered letud szűrni az „ignis” valamiféle tűzvarázslat alap alkotó eleme, amit formázni tud, mint a kirakóst.
Az insecta-t mint általános rovarszerű felépítést használja, a lény mozgását, kitines vázát igyekezett szemléltetni vele. Canis lupus familiaris pedig egy nagy testű kutya, talán inkább kisebb ló, de a mozgása miatt inkább a ragadozó illene rá.
Valóban, az eseményeket ilyen sorban is ősze lehet illeszteni, ahogy a kérdései mutatnak, hogy az események hozzám köthetők. A válaszommal szét kell zúzzam a képzelgéseit, mire oda értem mindenki halott volt, vagy élőholt,  -egy lélegzetnyi idő után folytatja- és valóban jó a feltételezése, hogy rajtunk kívül azok is holtakká elevenedtek, akik meghaltak és a testük volt olyan állapotban, hogy erre képes legyen, csak gyorsabban, mit azt a „természetes” módon esetleg megtörténhetne (a városban a halottak vissza térnek, ha nem megfelelő a temetés,  ezért nagy divat a hamvasztás, ha valakinek nincs pénze drága papi ceremóniára pl).
Ez az első alkalom, hogy részt veszek hasonló eseményen, és nyilván nem normális ami jelenleg történt, ez, amire utal nekromancia, ami tiltott iskola, én magam pedig tőrvény tisztelő állampolgár vagyok.

A lény, mit említettem ragadozó módjára viselkedett, prédát ejtett, feltehetően vadász. Az elő vagy holt hús között nem tett különbséget, amikor elzavartam éppen az egyik áldozatát fogyasztotta a sötétben, villámgyorsan felugrott a falra, mint egy bogár (gyík?) és elkerülte a halálos ignisem. Feltehetően négy, vagy hat végtagja lehetett, hosszú farka, ami legalább a törzsére arányos hosszában, vékony, ölésre alkalmas. Szemeket, vagy ahhoz hasonlót nem láttam rajta, sötétséget kedvelőnek tűnt.  Fekete, szinte fényt elnyelő volt a kitinje, semmiféle tükröződés nem volt rajta. További találgatásokba nem mennék bele, pláne, hogy még hasonlót sem láttam eddig. Sajnos alaposabban nem volt lehetőségem megfigyelni, talán egy szekundumom volt rá, ráadásul sötét volt.
(Még mindig nem látszik semmi érzelem rajta, de a gesztusai őszintének hatnak arroganciája ellenére is)

Mint említettem össze futottam egy templomszolga fehér orkkal, remélhetőleg van némi velő az agyában, nem csak izom és meg tudja erősíteni az állításaimat. Tapasztaltabb harcos mint én, más szemszögből is láthatja az eseményeket, ráadásul a szaglásuk egy farkasé.
Kais Kouro
player, 17 posts
Thu 7 Apr 2022
at 12:06
  • msg #88

Bevezet&#33 7;

Meghajolok köszönetem jeléül, majd így szólok:
- Nagyon köszönöm, Meriem úrnő, hogy segítségemre volt. Nagyra értékelem segítségét és rendkívül hálás vagyok érte.
Néhány másodpercig még hajbókolok felé, amennyi egy rangban felettem álló hölgynek kijár, majd odamegyek a fehér orkhoz és szintén rangban felettem állóknak kijáró módon köszöntöm (elvégre már csak a faját tekintve is egy isten kiválasztottja):
- Üdvözlöm, uram, a nevem Kais Kouro. Kérem, legyen szíves összefoglalni, hogy mi történt a futam ideje alatt!
Agni
GM, 38 posts
Gm
Tue 12 Apr 2022
at 11:53
  • msg #89

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 88):

A Fehér Ork
Amikor belépsz megüt a savanyú izzadt kutyaszag, ami félreismerhetetlen, ha valaki hosszabb időt tölt a vadak között. Arcát fekete szövettel fedi el az izomkolosszus, a szemeiből sunyi, erőszakos szempár villan rád, egy született ragadozóé. Bár semmiféle ellenséges gesztust nem tesz, az az érzésed, hogy bármelyik pillanatban feléd kerülhetne erőben, és ennek tudatában is van. Fegyvere tisztítatlanul hever a sarokba dobva, egy láncos buzogány vérrel és egyéb szövet darabokkal bőven borítva, pajzsán is harcnak nyomai, régiek és újak. A vértje bőrből maga köré tekert , hogy a mozgást ne nehezítse, mégis védje a létfontosságú szerveket.
A felszólításodra neki is kezd, kissé ugatva formálva a szavakat: Én itt dolgozom. A feladat, hogy ki legyen takarítva bármi, ami marad a harcok után. Most este is indultam, gondolom csak szokásos. Hallom neszezés, gondolom biztos megint valami burzsuj nem bírt a vérével, kinyitotta a hullazárat, azt megették őket. Nosza veszem a fegyverem, verem őket rendesen, ahogy kell érti ugye? Megyek folyósó ki, folyosó be. A zaj egyre nagyobb, Képzelheti mennyire meglepődtem, amikor látom a pöttöm nőt egyedül küzdeni az életéért a többi eleven test között, nem tűnt harcosnak, mégis szanaszét körülötte égett hús, mintha a magjáról estek volna le. -Itt látod, hogy az emlékbe bele remeg- majd tüzet rajzolt a levegőbe, és az lecsapott a holtakra boszorkányos erejével -ekkor egy rossztól védő szimbólumot tesz a bal kezével a levegőben- majd eszembe jut nehogy már szégyenbe maradjak egy pöttöm asszonnyal szemben és neki álltam én is, hogy azok többé ne kelhessenek fel. Ahogy fogytak egyre inkább éreztem, hogy van még valami velünk, ami vár, hogy elfáradjunk, figyel minket. Olyan volt, mint a halál! Nem láttam, mert fekete volt, de éreztem -itt már önkívületben majdnem üvölt, a mondat végére kezd lehiggadni-!
Utána akartam menni, de az asszony mutatta, hogy lenn még vannak, kevesen, de élnek. Mondom neki nincs értelme, ezeknek már befelegzett, a horda el fogja sodorni őket, mire körbe érünk, de noszogatott tovább, hogy nálam vannak a kulcsok, nyissam fel a rácsot. Olyan határozatott volt, gondoltam tudja mit csinál. Ami utána jött az a tűz szárnyakon égés és halál. Mire végeztünk mennék vissza a helyemre , de a vajákos utánam szól, hogy ne merjek, ne legyek marha, segítettem ezért jár a jutalomból nekem is.
Aztán ide hoztak, etetnek, itatnak, most meg jött maga.
This message was lightly edited by the GM at 11:53, Tue 12 Apr 2022.
Kais Kouro
player, 18 posts
Sun 1 May 2022
at 18:14
  • msg #90

Bevezet&#33 7;

Újabb udvarias meghajlás után mondom:
- Köszönöm az összefoglalót, uram. Viszont van néhány dolog, ami a beszámolójával kapcsolatban kérdéseket vet fel bennem:
- Mi az a hullazár?
- Úgy tudom, hogy az ön népe hozzánk, egyszerű emberekhez képest nagyszerűen lát a sötétben. Ezt a valamit, aminek a jelenlétét érezte, ennek ellenére sem látta?
- Azt mondta, hogy ez a valami azt várta, hogy önök elfáradjanak. Ezek szerint valami ragadozó lehetett, ami a megfelelő alkalomra várt a támadáshoz? Vagy esetleg valami dögevő, ami az önök halálát várta, és ön így értette az elfáradást?
- Ez a valami végül merre ment el, ahová ön utána akart menni?
Cymar Lyalmur
player, 23 posts
Mon 2 May 2022
at 09:23
  • msg #91

Bevezet&#33 7;

Kissé szinpadiasat sóhajtok
- Itt már körbenéztünk, amit lehet megtaláltuk. Megnézem hogy haladnak a többiek.

Ezzel elindulok a kiindulóhelyre, megkérdezni Sorant, hogy ő meg Kais Kouro mire jutottak, illetve hogy az utóbbi merre jár...
Agni
GM, 39 posts
Gm
Tue 3 May 2022
at 07:40
  • msg #92

Bevezet&#33 7;

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 91):

Soran elirányít Kais-hoz, pont akkor lépsz be, amikor elkezdi feltenni a kérdéseit, a szituáció olyan, hogy akár az egyik üres terembe is elvonulhattok beszélgetni, ha erre van igény, de hallod az elhangzott kérdéseket.
Cymar Lyalmur
player, 24 posts
Tue 3 May 2022
at 08:43
  • msg #93

Bevezet&#33 7;

Egyenlőre udvariasan várok, míg olyan lesz a helyzet, hogy odaléphetek kollégámhoz és bekapcsolódhatok.
Agni
GM, 40 posts
Gm
Thu 5 May 2022
at 12:38
  • msg #94

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 90):

A hullazár? Hát azok a részek -itt kicsit elgondolkodik- amik elválasztják az arénát az azt körülvevő folyosót és a nézőteret, sok minden az benne, legalábbis így szokták a papok mondani.
Szokták-szokták mondni, hogy jobban látunk a sötétbe, látni, megfigyelni és felfogni,hogy mit látsz nem egyformán jut mindenkinek. -ez valószínűleg az élet adta bölcsesség számára, ami még mindig fájlal valami miatt.
Láttam a dögöt, de későn és rövid időre, ha egyedül vagyok valószínűleg végem -ezt kézzel is jelzi, a saját nyakánál, a szégyene őszintének tűnik.
Nem vagyok szakértője ezeknek a bonyolult szavaknak, egyszerű hajoácsként keresem a kenyerem, amikor nincs munka a templomban, dögöt evő? Nem tudom, nem tűnt úgy, mint aki a hullákra fanyarodna. Csak azt tudom, amit láttam -itt megint feldúlt lett- ott kapaszkodott a falon, megbújva várva arra, hogy valaki hibázzon, hátat fordítsunk neki.
Úgy értettem a fáradást, hogy taktikázott, kivárt (tipikusan ketrecharcos kifejezések meccs közben, valószínűleg a pontos jelentését inkább érzi, mint tudja, a csontjaiban érzi, hogy az ellenfél arra vár, hogy elfáradjon, mert akkor kisebb kockázattal tud nyerni ellenfele ellen).
Vissza a helyemre, ahogy szokásos,hogy a takarítás után megkapjam a pénzt és a moslékomat.
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 1 post
Sat 7 May 2022
at 18:21
  • msg #95

Bevezet&#33 7;

Belépek a kihallgatószobába, majd miután örömmel konstatálom azt, hogy megtaláltam végre az egyik rendőrkollégámat. Közelebb megyek hozzá megbökdösöm a vállát majd jelvényemet felmutatva a következőket mondom:
 -Üdvözletem drága kolléga, nevem Sir Wolfrenzor Colvidge, a 9. Toronytól jövök azon okból hogy együtt dolgozzunk ezen az ügyön. Körbejártam az Arénát megvizsgáltam amit szakértelmemmel meg tudtam.
Uwel egyik paplovagja vagyok, és remélem, hogy jó munkát tudunk majd együtt végezni.
 Megkérlek téged hogy miután végeztél az orkkal való kihallgatással ki tudna e velem jönni hogy megoszthassuk egymás között a szerzett információnkat.
Addig is kint megvárom.
Cymar Lyalmur
player, 25 posts
Sun 8 May 2022
at 18:06
  • msg #96

Bevezet&#33 7;

Ahogy az érkező kilép a teremből én is kilépek, majd odalépek hozzá és illendően üdvözlöm
- Üdvözlöm Sir Wolfrenzor Colvidge! Én Cymar Lyalmur vagyok, elnézését kérem, de nem tudtam nem meghallani amit kollégámmal beszélt. - meghajlok - mivel magam is a vizsgálócsapat tagjaként jártam az Arénában és környékén. Mi az 1-es toronyból jöttünk. Örülök, hogy Ön is itt van.
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 2 posts
Mon 9 May 2022
at 16:28
  • msg #97

Bevezet&#33 7;

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 96):
Gesztusra reagálva Wolfrenzor is illendő köszönő gesztust alkalmaz, majd:
-Igen, ezek szerint jók voltak az értesüléseim, hogy az 1. toronnyal lesz közös feladatom. Üdvözöllek Cymer Lyamur.
Szólíthatom önt Cymer-nek?
Cymar Lyalmur
player, 26 posts
Tue 10 May 2022
at 11:40
  • msg #98

Bevezet&#33 7;

In reply to Sir Wolfrenzor Collvidge (msg # 97):

- Igen, szerintem az meg fog felelni. Én hogy szólíthatom Önt?
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 3 posts
Tue 10 May 2022
at 17:38
  • msg #99

Bevezet&#33 7;

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 98):

Szólítson nyugodtan csak Colvidge-nak, Cymar.
Kais Kouro
player, 19 posts
Fri 20 May 2022
at 08:44
  • msg #100

Bevezet&#33 7;

Bólintok az ork válaszára, majd sajnálkozó mosollyal visszakérdezek:

- Elnézést kérek, alighanem én tettem fel rosszul a kérdést. Az a fekete lény hová ment? Az előbb azt mondta, hogy az a valami elment valahová és ön szerette volna követni. Hová?
Illetve - ahogy egy legendás idősebb kollégám, a legmenőbb a városban, Cool Ombo mondaná: xsak még egy kérdés. Illetve valójában kettő. Ön mióta dolgozik itt a katedrálisban? És amióta ön itt dolgozik, milyen személyi változások voltak itt? Értem ezt úgy, hogy kik távoztak másik templomba - azaz kik azok, akik nem a haláluk miatt fejezték be itt a szolgálatukat, hanem elmentek valahová máshová, vagy akár felhagytak a Hallgatag Úr szplgálatával - és kik azok, akik érkeztek? Akár tanoncként, novíciusként, vagy már felkent papként.
Agni
GM, 41 posts
Gm
Fri 20 May 2022
at 09:24
  • msg #101

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 100):

Itt látod, hogy a tekintete zavartá válik, nem tudom kik jönnek, mennek, vannak arcok akiket látni, másokat nem. A fejesek körül nem ismerek újakat, én főleg Darawa Uon-t ismerem (a férfi neve nem ismerős, nem találkoztál vele az éjszaka) ő tanított, nevelt fel, időnként ad munkát, jót is, harcosnak valót, vadásznak valót azaz mondhatni a városban, itt a katedrálisban születtem, de nem a papok között élek, igyekszem rajtuk kívül is boldogulni.
A többiek?
Iocust a vénet ismerem, senki sincs olyan régen, mint ő, azt hiszem láttam is minap. Droit talán a régiek közül? Az ember lovagok nem velünk rohadnak a sárban, valami "Sir" képzés vagy mi a fene (látod, hogy köpne egyet, de valami vissza tartja). Kronk? Jóindulatú nagy melák, mint én, viccelődünk vele, hogy ork ő is csak ember bőrben, mint Darton egy tréfája (itt őszinte öröm és vidámság van a szemében egy pillanatra), remélem még egyben van, a héten még láttam.
A papok más tészta, őket végképpen nem látom mer vagy a templomban koptatják a padot, vagy a könyveket és tekercseket kutatják. Retorta és Tordu? Az ő neveikre emlékszem korábbról.
De mióta kiderült nincs bennem varázslatosság, azóta nem foglalkoznak velem, sőt a benső termekbe sem kell bemennem, ne zavarjam a tehetségeseket.
Új Orkokat nem láttam mostanában, nincs fa, szén valami történt a falakon kívül így nincs új felszerelés és harcosok sem. Talán Darawa tudja a harcosok oldaláról a választ, a papok vagy lovagok esetében Veritas Atya talán.

A fekete lény beszaladt a nézőterem természetes barlang falának a repedéseibe. (Cymar látta a helyet)
A pénzemért akartam menni, amikor láttam, hogy mindenki halott, az esti munkámnak vége akkor, csak agyon kellet volna mindent vernem, ami menthetetlen és az élőket kihoznom.

Nem tudom hová vezetnek a falakban a nyílások.

Nincs másik Dartonita templom a városban a Sina negyeden kívül (a hercegi palota kertje), de azon mind osztoznak az istenek.
Kais Kouro
player, 20 posts
Tue 24 May 2022
at 18:22
  • msg #102

Bevezet&#33 7;

Újfent udvariasan megköszönöm az orknak a válaszokat és a segítséget, majd kimegyek a teremből. Mikor meglátom, hogy Cymar kolléga már vár rám, odalépek hozzá, majd szemügyre veszem az újonnan jött személyt is. Az egyenruhája alapján rangjának megfelelően köszöntöm, majd félrevonom őket egy üres helyiségbe.

- Üdvözlöm, kolléga, Kais Kouro vagyok. A magam részéről a következő részeredményekről tudok beszámolni: eddig a holttesteket vettem szemügyre és a tanúk közül kettőt kihallgattam. Igen érdekes dolgok derültek ki eddig számomra, bár messzemenő következtetéseket még nem szeretnék levonni.
Az áldozatok nagy részével fegyverek, vágások és karmolások végeztek, ők valószínűleg a versenyzők voltak. A többi holttesten, amik a ruházatuk maradványai alapján inkább a nézők közül kerültek ki, sok olyan sérülés is volt, amely a halál után keletkezett, de nem hasonlítottak fegyver okozta sebekre. Ezek furcsa lyukak mellkason, illetve koponyasérülések, illetve sok az égésihez hasonló seb, de a szag alapján inkább vegyszer, valószínűleg sav okozta ezeket. Utóbbi forrása lehet ugyan az általam kihallgatott dorani magiszter hölgy, de a tűzmágia tudtommal nem okoz vegyszerszagot (nézek kérdőn Cymarra megerősítésért).
Továbbá nagyon úgy fest, hogy volt ott még valami, egy rejtélyes, fekete rovarszerű, de kutya nagyságú és testfelépítésű lény, amit sem a templomban dolgozó ork fegyverforgató, sem a nézőként részt vevő dorani magiszter sem tudott beazonosítani. Az elmondásaik szerint a lény otthonosan mozgott a sötétben, intelligens elmére és ragadozóra utaló módon viselkedett és a nézőtérre nyíló barlangnyílásokon keresztül távozott ismeretlen helyre. Magam nem ismerem behatóan a környék állatvilágát, de ilyen lényről eddig még nem hallottam, így úgy érzem, önöktől is megkérdezem: vajon a környéken, vadon él ilyen?

Aztán lehalkítom a hangomat és úgy folytatom, hogy még a két kolléga is csak alig hallja:

- Ráadásul több, egymástól független forrásból is kaptam olyan tippet, miszerint a probléma megoldását az oltár körül érdemes keresni. Ez sajnos óhatatlanul is felveti a gyanút, miszerint Darton papsága áll a dolog mögött. Ezt megerősíteni látszik az a tény, hogy az atyák teljesen úgy viselkednek, mintha semmi különös nem történt volna, és nem halt volna meg ennyi ember. Úgy vélem, hogy érdemes őket ekként kezelni, és az összegyűjtött információknak csak a töredékét osszuk meg velük, illetve hitessük el magunkról, hogy fogalmunk sincs a titkukról, nem is lennénk képesek felfedezni és felderíteni, illetve arról, hogy eszünk ágában sincs őket gyanúsítani, inkább csak egy éjszakai kirándulásra jöttünk a katedrálisba és inkább csodálkozunk a látottakon, mintsem elgondolkodunk.
Cymar Lyalmur
player, 27 posts
Tue 31 May 2022
at 07:22
  • msg #103

Bevezet&#33 7;

- Szerintem is fontos az oltár, nem éreztem rajta semmiféle mágiát, még az egyszerű hívek imáiból származó minimálisat sem. ...és arrafelé frissen rendezték a volna terepet, semmilyen nyoma nincs a történteknek. Festékszag viszont van, meg valami fertőtlenítő. Valamit nagyon el akartak tüntetni. Még egy: a nő aki az oltárnál, az arénában volt se épp barátságosnak tűnt amikor fentről néztem és Alag-al beszélt. - válaszolom suttogva.
Kais Kouro
player, 21 posts
Tue 31 May 2022
at 13:29
  • msg #104

Bevezet&#33 7;

Megdörzsölöm az államat.
- A magam részéről szeretném befejezni a tanúk kihallgatását. Eddig igen sok érdekes információt adtak, és hála az isteneknek rendkívül segítőkészek voltak. Utána Cymar, szerintem próbáld meg elcsalni azt a nőt az oltár mellől, Colvidge kollégával megvizsgálnám az oltárt. Ja és még valami, ami kósza ötletként jutott eszembe, de fontos lehet. Azoktól, akik az itteniek közül esetleg megbízhatónak ítéltek, próbáljátok meg kideríteni, hogy voltak-e az elmúlt időszakban személyi változások. Van egy olyan gyanúm, hogy nem mindenki Darton igaz papja, aki annak mondja magát. Nekem felettébb furcsa, hogy a halál istenének papjai egy ennyi halállal járó eseményt jelentéktelen semmiségnek próbálnak feltüntetni. Úgy viselkednek, mintha sem nekik, sem a Hallgatag Úrnak nem lenne köze az egészhez, pedig ha valakinek, hát nekik van. Ahelyett, hogy a Nagyúr figyelmébe és kegyelmébe ajánlanák az elhunytak lelkét, egyszerű járulékos veszteségként kezelik őket, alighanem valami szerintük fontosabb mellett. Aehtésem szerint köze lehet ennek az egésznek ahhoz a rejtélyes lényhez, amit említettem. Ezek az atyák úgy viselkednek, mint a tanmesebeli Weyland-Yutani báró, aki emberevő szörnyetegeket akart megszelídíteni, és a saját házikedvencei okozták a vesztét.
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 4 posts
Wed 1 Jun 2022
at 16:31
  • msg #105

Bevezet&#33 7;

Igen, én is hasonlókat tudok, hasonlókat vizsgáltam meg.-mivel ők is ezért én is suttogóra veszem beszédemet.
 Az oltárt való megvizsgálásra visszatérve ideérkezésemkor már megtettem, az a fura fertőtlenítő-szag amit ti is éreztetek, az kifejezetten a vér eltakarítására szolgáló vegyszer, amit ugyan a dartonita testvéreink használnak ugyan, dehogy oltáron? Minek, ha áldozáskor odafereccsentett borral kevert vért a Hallgatag Úr elfogadja, majd a mi fizikai síkunkon megszűnik létezni? Valóban jók a mágiára való vonatkozó megfigyeléseid az én véleményem szerint, több köze van ennek Dartonhoz -bökdösök meg néhány kavicsot a fölön a csizmám hegyével, miközben apró undorodó kifejezés ül arcára a következő szó keresése közben- mint a lenti oltárnak csúfolt emelvényükön. Nem mindenki Darton papja aki mondja magát? Ebben is lehet valami, bár eddig csak egy emberrel találkoztam eddig itt.
Egy fekete hajó hajadonnal futottam össze, szintén az ol... hadd használjak inkább más szót rá, a kőhalmaz jobban kifejezi... tehát annál a kőhalmaznál futottam össze vele. Ha jól emlékszem kék volt a szeme, olyan gyilkosat is ritkán pillantottak rám amilyet ő produkált, mikor észrevette mit is vizsgálok éppen. Az egész testemben beleborzongtam, és szégyellem bevallani de jobbnak láttam inkább arrább menni. Így már biztosan értem reakcióját.
Sőt... most, hogy belegondolok mintha neki is finom takarítószer illata lett volna. Miért nem lepődnék meg azon ha ő maga takarította volna frissibe?
Azt sajnos nem tudom eldönteni hogy valóban papnő e vagy sem, de hogy egy Isten szívén viseli sorsát azt biztosan éreztem rajta. Talán többet tudhatnék ha egy kicsit jobban megvizsgálnám, de bizonyos vagyok benne, hogyha észreveszi gondja legyen rá, ne kelljen többet a túlórák miatt aggódnom. Aminek állnék helyébe... ha valami oknál fogva nem állna égnek a szőr a hátamon. -rövid borzongás rovatunk kis időre való bemutatása következik.
 A kalandózócsapat szerintem egyáltalán nem bűnös a nézőtérben történtek miatt, ez nyugodt szívvel jelenteném ki Istenem színe elött is, sőt szerintem nekik köszönhetjük hogy az élőholtak tömkelege nem rajzott teljesen szét. Szívem szerint elengedném őket hacsak nincs több kérdésük, bár nem én kérdeztem ki őket így ez az Önök döntése.
 Ami Kais kolléga, ha szólíthatom így, ötletét illeti támogatom, hogyan kezdjünk neki?- majd monológommal véget érve nézek két társamra várón.
Kais Kouro
player, 22 posts
Wed 1 Jun 2022
at 17:20
  • msg #106

Bevezet&#33 7;

Együttérzőn elmosolyodok.
- Nos, a kalandozócsapat és a Hallgatag Úr orkja ártatlanságában én sem kételkedem, nem is emiatt szeretném folytatni a kikérdezést. Sokkal inkább amiatt, mert csak a magiszter hölgytől több segítséget kaptam, mint Darton teljes állítólagos papságától összesen... tisztelet a kivételnek - teszem hozzá kissé elpirulva. - Viszont ha tényleg kegyeltekről van szó, akkor az felveti a következő kérdést, hogy azt tudjuk-e bizonyítani, hogy tényleg Darton papjairól van-e szó, vagy valamely más sötét istenség szolgái férkőztek be közéjük... vagy a helyükre. Viszont egyelőre szerintem koncentráljunk az éppen aktuális feladatra. Én folytatom és befejezem a kihallgatást, illetve ha önöknek is vannak kérdéseik a tanúkhoz, kérem hogy tegyék fel nekik. Miután végeztünk, újból találkozzunk itt és összegezzük a hallottakat, és egyúttal megbeszéljük a következő lépéseket is. Megfelel így önöknek? Illetve kedves Collvidge kolléga, bár rangunk szerint elméletileg egyenrangúak vagyunk, az ön nevéből arra következtetek, hogy nemesi származású, míg jómagam közrendű családból származom. Mégis lenne egy olyan tiszteletteljes kérésem, hogy tegeződhetnénk? - és a szavaimat egy udvarias, feljebbvalónak kijáró meghajlással kísérem.
Cymar Lyalmur
player, 28 posts
Thu 2 Jun 2022
at 13:30
  • msg #107

Bevezet&#33 7;

Az államat dörzsölgetve elgondolkodom...
- Mégis, mivel csaljam el az oltáról elég távol, hogy alaposan vizsgálhassátok és véletlenül se nézzen vissza? - morgom nagyon halkan, majd hozzáteszem - lejtsek násztáncot??
Kais Kouro
player, 23 posts
Sun 5 Jun 2022
at 18:22
  • msg #108

Bevezet&#33 7;

Nem bírom visszafogni a vigyoromat:
- Azt mondjuk én is megnézném. Viszont komolyabbra fordítva a szót inkább mágiára gondoltam. Tudsz olyan varázslatot létrehozni, amin nem látszik, hogy te varázsolod? Azzal felkelted a figyelmét, ráfogod az egészet egy állítólagos talált nyomra. Ha tényleg megrendezett volt a baleset, akkor gyanús lesz neki, hogy ez nem volt benne a forgatókönyvben, és jó eséllyel elindul veled kivizsgálni a jelenséget. Addig mi Collvidge kollégával amilyen gyorsan csak tudjuk, megvizsgáljuk az oltárt. Esetleg Ibrának és Kinsleynek szólunk, hogy biztosítsák a környéket, nehogy a többi pap megzavarja a vizsgálódásunkat.
Cymar Lyalmur
player, 29 posts
Sun 5 Jun 2022
at 18:36
  • msg #109

Bevezet&#33 7;

Sóhajtok egyet
- Elvileg igen, tűz- vagy lángteremtés a megfelelő helyen fellobbanthat egy kis tüzet ami erre jó lenne. De újra kell tölteni magam mielőtt újra tudok varázsolni, jelenleg kifogytam. Az egyik folyosón összefutottam egy zombival...
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 5 posts
Mon 6 Jun 2022
at 09:24
  • msg #110

Bevezet&#33 7;

Az valóban kellemetlen tud lenni. Akkor ha jól értem az a terv hogy varázsolsz egyet amire ráfogjuk hogy nem mi voltunk, és lejtesz egy randevút addig is a mi hőn szeretett papnőnkkel.
Majd mi ezt kihasználva szétszedjük az oltárt és megvizsgáljuk ha meg belefér akkor talán még mindent vissza is rendezünk. Hmmmm... -szemöldökráncolás- Ugyan benne vagyok, de milyen fura már hogy rendőrként titkolnunk kell hogy végezzünk a munkánkat azok elött akik idehívtak minket?  Mindegy is. Ha valóban sikerül mindezt kivitelezni utána mit csinálunk a megszerzett infóval? Jó eséllyel olyat áldozott az oltáron amit utána nem akart hogy mások lássanak és miután ezt kiderítettük, hova megyünk tovább? Vagy improvizálunk? Nincs ellenemre nehogy azt gondoljátok, jobb ötletem híján.
Kais Kouro
player, 24 posts
Tue 7 Jun 2022
at 12:08
  • msg #111

Bevezet&#33 7;

Még mindig Cymarnak:
- Nos, eggyel több ok arra, hogy mielőtt bármi másba belekezdenénk, fejezzük be a tanúk kihallgatását. Addig igyekezz feltöltődni, bárhogyan is csinálod... én nem értek hozzá.
Collvidge kolléga, ami az oltár vizsgálatát illeti, kényszerhelyzetben vagyunk, mert a tisztelendő atyák és anyák - ahogy tapasztaltátok is - látványosan nem működnek együtt velünk, emiatt döntöttünk úgy, hogy csúnyán fogalmazva ha ők nem játszanak tisztességesen, akkor mi sem, és ha kell, akkor a hátuk mögött is, de kiderítjük, miben sántikálnak.
Cymar Lyalmur
player, 30 posts
Tue 7 Jun 2022
at 12:15
  • msg #112

Bevezet&#33 7;

- Szerintem túl sokat nem tudunk előre tervezni, mert nem tudjuk biztosra, hogy mit találunk. A lehetőségeink pedig ettől függenek. Persze kidolgozhatunk pár lehetőséget, az segíthet...mondjuk, arra az esetre, ha helyben nem értelmezhető amit találunk, ha teljesen egyértelmű bizonyíték adódik...meg ha semmi nincs ott...
Körbenézek
- Hogy újra tudjak varázsolni, mindenképp időigényes. Ha azt akarjuk hogy még ma legyen belőle valami egy tűz kell. Minél nagyobb, annál jobb...De még egy tábortűzzel is 3/4-ed óra. Mennyi idő kell még a kihallgatások befejezéséhez Kais? Addig én keresek egy műkődő kandallót és "pihenek" egyet...
This message was last edited by the player at 06:58, Mon 07 Nov 2022.
Kais Kouro
player, 25 posts
Tue 7 Jun 2022
at 13:10
  • msg #113

Bevezet&#33 7;

- Nos, ez a tanúk beszédességétől és a tőlük megszerezhető információk mennyiségétől függ, de menj csak pihenni. Ha készen vagyunk vele, üzenek neked - kopogtatom meg a mutatóujjammal a halántékomat.
Cymar Lyalmur
player, 31 posts
Mon 20 Jun 2022
at 13:40
  • msg #114

Bevezet&#33 7;

Bólintok
- Rendben, keresek egy nagyobb tüzet... ha elkészültem és még nem jeleztél akkor keresni foglak.

Ezzel elvonulok a lehető legnagyobb tűzhöz töltődni. Persze igyekszem azt a látszatot kelteni, hogy a sok mászkálásban kicsit fáradtam és "csak" leülnék összegezni a látottakat (afféle "lassan forgó rendőr-ész" stílusban)
Kais Kouro
player, 26 posts
Tue 5 Jul 2022
at 12:32
  • msg #115

Bevezet&#33 7;

Odamegyek a dzsadhoz és a rangnak kijárónál jóval mélyebben hajolok meg előtte.
- Üdvözlöm, nagytiszteletű Garm Iblis effendi! Kais Kouro vagyok, az ön arénai pályafutásának egyik nagy rajongója, másrészt viszont részt veszek ennek a mai furcsa esetnek a kivizsgálásában is. Lenne szíves válaszolni néhány kérdésre?

- Tudja, hogy mi okozta a kavarodást és a rengeteg ember halálát akár a versenyzők, akár a nézők között?
- Kik voltak még azok, akik eséllyel indultak a versenyben? Tud róluk valamit, hogy élnek-e még?
- A többi tanú említett egy furcsa, sötétben osonó, intelligensnek tűnő, vadászó típusú lényt, amely nagyjából kutya nagyságú, de rovarszerű jegyekkel bír. Találkozott vele itt, vagy már bármi hasonlóval a pályafutása során?
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 6 posts
Thu 7 Jul 2022
at 08:03
  • msg #116

Bevezet&#33 7;

Collvidge -hacsak meg nem kérik, hogy ne- Bemegy a kihallgatószobába Kais kollégájával és egyenlenlőre nem szól semmit csak figyel de hogy ő is feltesz egy-egy kérdés majd az úrnak.
Addig is csöndben ott ül kihallgató társa mellett.
This message was last edited by the player at 08:09, Thu 07 July 2022.
Agni
GM, 42 posts
Gm
Thu 7 Jul 2022
at 08:36
  • msg #117

Bevezet&#33 7;

Amikor beléptek Garm magabiztosan rátok mosolyog, fehér tökéletes fogsora a híres bárdok megjelenését kölcsönözi számára még itt a kihallgatóban is. A jelenléte erős, vonzó, bár természetellenesnek nem mondanátok. Amikor megemlíted, hogy rajongója vagy sötét szemei gyémántként ragyognak, őszinte boldogság tükröződik rajtuk.
- Természetesen, válaszolok, bármire pláne a rajongóimnak! Meghaltak a nézők? Ez szörnyű! Mi történt? Hááát ahonnan én láttam, az akció közepéről akinek esélye volt azok mi négyen azaz Én, az Ork, a kedves ismerősöm az egyik Gilron kovács az Elf, és az a csinos Dzsad nő, ha jól tudom itt vannak a szomszéd szobákban, várják az ünneplés végét. Mindenki más az aréna homokját itatja, ahogy a vesztesek szokták. (Valahogy ebben a pillanatban ezek teljesen helyén való mondatnak tűnnek, biztos igaz, hiszen olyan őszinte és egyenes embernek tűnik)
-Hát rengeteg furcsaságot győztem le az évek alatt, lehet, hogy volt valami ilyesmi is. (A zavar őszintének tűnik)
-Itt és most? Nem emlékszem, bár volt pár rusnya arc ha értitek mire gondolok, és rátok kacsint.
This message was last edited by the GM at 16:16, Sat 09 July 2022.
Kais Kouro
player, 27 posts
Wed 20 Jul 2022
at 12:09
  • msg #118

Bevezet&#33 7;

Meglehetős csalódással veszem tudomásul, hogy a nagyszerű arénaharcos, Garm fejben biza alighanem jóval kevésbé penge, mint vívásban. Nem gondolom, hogy ennyire fatalista vagy kegyetlen lenne, hogy semmibe nézi mindazokat, akik nem voltak olyan tehetségesek, vagy egyszerűen csak szerencsések, mint ő, inkább azt gyanítom, hogy vagy a saját egója, vagy bődületes ostobasága nem engedi, hogy a saját ünneplésén és győzelmén - ha ezt annak lehet nevezni - kívül mással is foglalkozzon. Mindazonáltal kiábrándultságomat nem engedem kiülni az arcomra, hanem az eddigihez hasonló lelkesedéssel folytatom:

- Értem. Mondana néhány szót arról, hogy itt a verseny során milyen nehézségekkel nézett szembe, és milyen módszerekkel kerekedett felül rajtuk?

(Ha esetleg mi is szorult helyzetbe kerülnénk, nem árt tudni, hogy miket szabadíthatnak ránk...)
Agni
GM, 43 posts
Gm
Wed 20 Jul 2022
at 14:56
  • msg #119

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 118):

Hát, előhalottak voltak, sokan -gondolkodik el- a landzsámmal tartottam távol őket, hogy ne tudjanak se megharapni (annak mindig csúnya a vége) és haladni is tudjunk előre. Persze előtte álldást kértem (fejével int a pap szobálya felé) így apránként fogytak is. Persze így én biztonságban voltam, hiszen amikor harcoltam nem tudtak belépni a "körömbe".
Egészen a végéig nem volt semmi nehézség -mereng egy pillanatra el.
Azt hiszem nem maradt szinte semmi az arénában - itt látsz egy pillanatra egy hideg kalkuláló szempárt - időnként nézzétek fel is, az egyik kardművész csapattársam valami felrántotta és ketté tépte.
Kais Kouro
player, 28 posts
Wed 20 Jul 2022
at 18:15
  • msg #120

Bevezet&#33 7;

- Hmm, ez fontos információ. Amikor ez történt, akkor pontosan hol voltak? Az arénában, nyílt terepen, vagy valami épületben?
Agni
GM, 44 posts
Gm
Mon 25 Jul 2022
at 15:33
  • msg #121

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 120):

Van egy kis "híd" ami össze köti a külső a benső arénát, talán 10 méter hosszú?
Ott történt.
Kais Kouro
player, 29 posts
Mon 25 Jul 2022
at 16:04
  • msg #122

Bevezet&#33 7;

- Lerajzolná vázlatosan, hogy hogyan néz ki az a híd? Akár az ujjával a falra is. Elsősorban az érdekel, hogy a járófelület fölött mi van. Van teteje? Vagy csak pillérek, esetleg a pillérek között összekötő elemek, kötelek vagy láncok? És a híd fölött szabad égbolt van?
Kais Kouro
player, 30 posts
Mon 26 Sep 2022
at 17:10
  • msg #123

Bevezet&#33 7;

A magyarázatot és a felvázolt rajzot (off: lásd Messengeren, off vége) végighallgatva/nézve elgondolkodom, majd odafordulok Collvidge-hez.
- Akkor valami lény, ami elég combos ellenfél lehet, képes a falon, illetve a plafonon is mászni, mert kétlem, hogy Garm mester arra utalna, hogy a felső hídról nyúlt le valaki vagy valami. Mivel itt ellenségként tudtommal csak élőholtak, illetve az a bizonyos titokzatos lény tűntek fel, így gyanítom, hogy ezek közül volt valami. Amennyit az élőholtakról tudok - ami nem sok -, az alapján azok nem képesek a plafonon mászkálni, így kizárásos alapon, de nem teljes meggyőződéssel azt merem kijelenteni, hogy az a bizonyos lény volt a tettes, amiről nagyságrendileg semmit nem tudunk.
Visszafordulok az arénák legendájához:
- Garm mester, nagyon hálásak vagyunk a segítségéért. További jó éjszakát kívánok önnek, és dicsőséges sikereket a küzdőtéren!
Mélyen meghajolok, bár nem olyan mélyen, mint jövetelemkor, és társamra nézek, hogy van-e kérdése. Amennyiben van, megvárom, hogy feltegye őket, ha nincs, akkor visszamegyek az előtérbe.
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 7 posts
Wed 5 Oct 2022
at 15:40
  • msg #124

Bevezet&#33 7;

-Hmmm... Ha mást nem is, de azt hogy elég erős és fürge volt ahhoz hogy egy kardművészt elkapjon és kettétépjen. Nem beszélve arról hogy nem nagyon látta pontosan senki mi is volt az, bár a káoszt mint tényezőt is bele kéne számítanunk.-sóhajt egy nagyot- Vagy esetleg félreértettem és valaki tudna arról a lényről pontosabb leírást adni? Személy szerint én nem mentem fel a hídra, de lehet érdemes lenne ott is vizsgálódni hátha többet megtudunk. Esetleg Garm úr érez valamit még fontosnak amit megemlítene?
Kais Kouro
player, 31 posts
Sun 16 Oct 2022
at 15:13
  • msg #125

Bevezet&#33 7;

Ha Garm mást nem akar mondani, átmegyek - gondolom a társammal együtt - az utolsó tanúhoz, az elfhez. Mivel Gilron medálját viseli, de más rangjelzést a ruházatán kívül nem látok rajta, közepesen magas rangú papnak kijáró tisztelettel köszöntöm. Bemutatkozok, majd megkérem, hogy mondja el, hogy:
- Először vesz részt a rendezvényen vagy versenyzett már régebben is?
- Ha régebbi versenyző, akkor milyen különbségek voltak az eddigi versenyekhez képest?
- Az ő szemszögéből milyen fontosabb események történtek a verseny során?
- Van ötlete, hogy mi okozhatta ennyi ember halálát? Főleg azért, mert a nézők között is rengeteg a halott.
- Milyen régóta ismeri a helyi dartonita papságot?

Egyelőre ennyi, a válaszai után még lehet, hogy teszek fel kérdéseket.
Agni
GM, 45 posts
Gm
Thu 20 Oct 2022
at 08:54
  • msg #126

Bevezet&#33 7;

A másik helyiség akár az előzők tükörképe is lehetne, a falban a kövek kivételével minden azonos. Az elf szintén meghajol (valahogy az az érzésed pontosan lőtte be a mélységet és a tempót, ami a rangodnak és a helyzetnek jár). Bár be nem mutatkozik, de ezen kívül hibátlan a modora, megjelenése. Rendelkezik azzal a kisugárzással, ami a szépek népének sajátja. Talán többel is, valamivel, ami örült féltékenységeket szokott okozni és a fehérnépet ostobaságra sarkallja.
Kezein látszik az évek munkája, a kalapácsa, amin látszik mind a harc, mind a műhely nyoma, már gondosan kezelve, karban tartva, de sarokban hever, ahol az összes többiek fegyverei is.
- Valóban először vettem részt az idei versenyen (a hangja olyan, mint ha egy angyal szárnyának suhogását hallanád, ahogy a nagy bárd Johnny Cash is megénekelte). Gyakorlatilag majdnem szóról szóra ismétli meg Garm, Meriem és az Ork vallomásából össze ollózott beszámolót, azoknak ellent nem mondva, de csak azokat a részleteket mondja el, amit ő is láthatott, egészen a pillanatig, amikor az oltárhoz érnek, ott befejezi a történetet.
Az előadása erős, velős. Azt veszitek észre, hogy megigézve isszátok a szavait, és könnyen idézitek a részleteket fel, amiket elmondott.
- Mi okozta ennyi ember halálát? Ez szerintem összetett kérdés. Nyilván, aki letér ide elfogadja ennek a lehetőségét. A nézők között rengeteg halott? Valóban, említette az Efendi, de nem kérdezősködtem, valahogy olyan gyorsan történt minden.
- Csak teóriáim vannak.
- Gondatlanság (ebben teljesen biztos, a reakciói és testbeszéde alapján gondoljátok)?
- Bosszú (ezzel kapcsolatban már vannak kétségei)?
- Rossz csillagállás (ezt mintha viccnek szánná, de valahol rettegést, mély meggyőződést is látsz, viszont a kétség, a tudatlanságé és a bizonyosságé is vegyül a szemében)?
Feltehetőleg vannak még gondolatai, de mintha a megfelelő kérdésekre várna, hátha meg tudja úszni, hogy ne mondjon többet, mint ami kell, de hazudni nem fog, nem az a típus.
-Nem ismerek senkit sem a Dartoniták közül, eléggé elzárkózott népség itt benn a hegytemplomukban. Gyakorlatilag külön rendként funkcionálnak, de az biztos, hogy egy ekkora élőhalott tömeg a hanyagság jele és biztosan ha Lady Florance Chatarine di Medici fülébe jut az ügy alaposan a körmükre fog nézetni (ebben a kijelentésében nagyon biztos)!
Kais Kouro
player, 32 posts
Sun 23 Oct 2022
at 15:04
  • msg #127

Bevezet&#33 7;

Lehalkítom a hangomat úgy, hogy társamon és az elfen kívül más ne hallhassa akkor sem, ha esetleg valaki (nem mágikus úton) hallgatózik.

- Tisztelendő uram, a csillagállásokhoz nem értek, de nekem az, hogy és ahogy a tisztelendő dartonita atyák kezelik ezt a tragédiát, még akkor is, ha ők a halál istenének szolgái, alapos gyanúra ad okot, hogy a felelősség zömét rájuk hárítsam. Amennyire Darton Nagyúr értékrendjét ismerem, ő nem a tömeges mészárlásban leli örömét, hanem annak, ha minden halandó megbékél azzal, hogy a halál elkerülhetetlen, ennek megfelelően tisztességben éli le az életét és nem próbálja kijátszani az Ő ítéletét sem az élete hosszát, sem annak értékelését és következményeit illetően. Ahhoz képest nekem már az gyanús lett, hogy mennyire félvárról kezelik ezt a tömeges tragédiát, illetve mennyire nem együttműködőek a részletek kiderítését illetően. Ez véleményem szerint több mint gondatlanság, ez a lapítás nekem több szándékosságot sugall. A bosszút nem tartom kizártnak, de innentől számos további kérdés is felmerül: ki akar bosszút állni kin, és miért. Amiért azt kérdeztem, hogy mennyire ismeri az atyákat, az az, hogy őszintén szólva abban sem vagyok száz százalékosan biztos, hogy ők mind Darton Nagyúr felkent papjai. Lehet, hogy az én teológiai nézeteim hibásak - ami könnyen meglehet, nem kaptam papi képzést -, de nekem már az élőholtak puszta jelenléte is a Halál Istenének megcsúfolásának tűnik. Ez, illetve a pusztítás iránt való teljes közönyösség nekem inkább egy boszorkánymesteri nekromanta szektát juttat eszembe, mintsem a Pyarroni Egyházközösség egyik oszlopos tagságát. Ön sokkal inkább ért ezekhez a dolgokhoz - mutatok a Gilron-szimbólumra -, így meg tudja  erősíteni vagy cáfolni a gyanúmat, hogy itt valódi isteni hatalom munkál vagy pedig azt utánzó, szentséggyalázó vajákosság. Ennek kiderítésében kérném még a segítségét, illetve abban, hogy legyen szíves, fejtse ki bővebben, hogy mit értett a rossz csillagállás alatt. Mint említettem, nem értek ezekhez, de szeretnék többet tudni mindenről, ami közelebb visz ennek az ügynek a megoldásához. Lehetséges, hogy más síkok lakóinak vagy egyéb természetfeletti hatalmaknak is van közük a történtekhez? Vagy egyszerűen csak a sors, Kyel nagyúr ítélt így a résztvevők és a nézők felett Darton Nagyúrral egyetértésben?
Agni
GM, 46 posts
Gm
Tue 1 Nov 2022
at 09:59
  • msg #128

Bevezet&#33 7;

A pap a homlokát dörzsöli a szavaid után. Némileg megkönnyebbültnek tűnik és bele kezd:
- Az élőhalottak jelenléte sajnos régi probléma a városban, már az újra alapítás előttről is. Mint Yneven szinte bárhol probléma a holtak megbékéltetése, pláne nagyobb városokban, akár, hogy a távoli Eriont említsem, a híres-hírhedt Nekropoliszával, ami önmagában egy kisebb várost és több lovagrendet mondhat magáénak hasonló problémák leküzdésére, több és gyakran kevesebb sikerrel, elég, ha csak a temető felkeléseket említem, amit Bella Swan bárónő vezetett vámpírrá lényegülése után az élők ellen, amíg az Alkonyat rendje meg nem állította.
- Ennek a meghatározó tapasztalatnak nyomán alakultak a temető játékok a herceg parancsa nyomán, áldassék a bölcsessége, legyen családja számára könnyű a föld. A mindenkori Dartonitákra bízta, hogy évente legalább egyszer az el nem hamvasztott testeket (ezek jelentős része amúgy is haramia vagy nincstelen, akiket senki sem sirat meg) legjobb belátásuk szerint, legvégső esetben katonai ütközetben, de semmisítsék meg. Eleinte ezek benső ügyek voltak, amíg a Független Kereskedők (a város vezető 12 nemesi házának egyike, Dzsad populációjú majdnem teljesen) háza nem tett egy olyan ajánlatot, amit az akkori nagymester egyszerre látott jelentős lehetőségként újoncok toborzására, a holtakkal vívott végtelen háború szinte organikus finanszírozására. Egyben azt beszélik, hogy ami végképp meggyőzte, hogy ezt teljesen a Hallgatag Nagyúrhoz méltó, vaskosabb, sötét tréfa, ami még működhet is.
- Miért ennyire kimért a viselkedésük? Rengeteg gazdag befolyásos család vesztett el hozzátartozókat ma este és ennek következményei lesznek, akár hibásak, akár nem, a nyomozás végeredményeként akárkit jelölnek is meg a nyomozó urak, -mutat ujjával körbe, rátok- az akár jobbik esetben élete végéig járhat a bíróságra, akár rosszabb esetben megkéselve egy elhagyatott sikátorban végzi. Nem is beszélve -itt megint a homlokát dörzsöli, mint aki fejfájással küzd- lehetséges kimenetel házak közötti árnyékbáború is, ha a gyanúsított, ahol a szálak összefutnak direkt támadást sejtet.
Ezért viselkedésük érthető, ha morálisan meg is kérdőjelezhető, de mit is várunk pár kérésztől, akik szabadidejük jelentős részében borba fulladva viccelődnek a holtak és élők rovására -ez inkább tűnik megállapításnak, mint vádaskodásnak, vagy indulatos beszédnek-?
Ami ettől rosszabbnak tűnik, ha kiderül a vád hamis volt, ne adj isten téves. Önök szerint mi történne a vizsgálatban aktívan reszt vett személyekkel, családjukkal és karrierjével, pláne, ha tényleg hibáztak, tudtak róla?
Szerintem, amikor látják, hogy nyomon vannak az érdekeik mentén, de cselekedni fognak.
- A papok, a felkenteké (akik tudnak bármilyen mágiát használni) legalábbis, - akiknek ma este jelen kell lenniük az események okán- mint név és rang fel van vésve az emlékek falára, útban a Dartonita kripták felé, ahol a hamvakat tartják, szokás szerint.
Bármilyen kellemetlen is az Efendi, de képes lehet azonosítani a hatalmuk forrását, de ha van megbízható mágiahasználója a nyomozóknak, inkább őket javasolnám. A nekromancia nyomai évekig kimutatható a lélekvirágban, mint a leggyakrabban használt mágiaforma is, sőt még a kezdők is meg tudják különböztetni azt, hogy honnan származik a hatalma (szakrális, tapasztalati, magasmágia pl.).
-A nagyok játékait nem tudom megítélni, magam sem (itt megint idegessé, paranoiddá válik).
Cymar Lyalmur
player, 32 posts
Mon 7 Nov 2022
at 18:47
  • msg #129

Bevezet&#33 7;

Miután a kollégákkal kölcsönösen tájékoztattuk egymást a fejleményekről, hogy ki-mit talált megpróbálom összefoglalni eredményeinket:
- az arénában egyenlőre ismeretlen okból elszabadul valami, sok halott közöttük fontos családok tagjai is
- mindenki titkolózik, a dartoniták is…és itt nem a szokásos egyházi belső ügyekről van szó
- dartoniták viselkedése nem épp barátságos-együttműködő, csak amennyire feltétlenül muszáj, pl.: Keyla tisztelendő láthatóan nem örült, hogy a kegyhelyet vizsgáltuk alaposabban
- az oltár és az ereklye sem érződik mágikusnak, ráadásul lehetetlenül tiszta fizikailag is – látható és érezhető hogy frissen meszelve
- egy 4-6 végtaggal rendelkező, gyíkszerű – legalábbis a farok alapján – lény ami falra tud mászni és kültakarója elnyeli a fényt…talán valami szalamandra-féleség, extra méretben, nem evilági eredettel
- Független Kereskedőkkel kötött megállapodás lehet hogy nem tetszett Dartonnak és ezért megvonta kegyét a helyiektől és ez okozza a bajt? vagy több, más van emögött mint csupán egy megállapodás?
Ha valamit kihagytam, szóljatok…
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 8 posts
Sun 13 Nov 2022
at 10:18
  • msg #130

Bevezet&#33 7;

Szerintem pontosan összeszedted azon információkat, melyeknek birtokában vagyunk. Viszont ezekből még nem tudjuk egyértelműen kijelenteni dartonita papok bűnösségét, vagy épp ártatlanságát. Valakinek viszont ezért bűnhődni kell ezért. Hmmm... Jómagam, ilyenkor inkább nem a már megszerzett ismeretekből szoktam megpróbálni összerakni egy hiányos kirakóst, hanem megpróbálok rájönni arra mit is NEM tudunk még, és hogy mi bizonyítaná be hipotézisünket, vagy épp cáfolná meg azt.
Cymar Lyalmur
player, 33 posts
Tue 15 Nov 2022
at 13:22
  • msg #131

Bevezet&#33 7;

- Valóban, lehet hogy "csak" tettek valamit a dartoniták, amivel elvesztették uruk kegyét és ez okozza az erők hiányát...csak épp a Hallgatag Úr stílusa miatt jelentős járulékos veszteséggel, már elnézést a kifejezésért. - válaszolom - amit nem tudunk
1) miért olyan tiszta minden - fizikailag és mágikusan is? nyilván nem a takarítás ténye a kérdés hanem annak oka
2) honnan és hogyan került ide az a lény és mi az?
3) a Független Kereskedőkkel kötött megállapodás pontos tartalma mi lehet?
- Szerintem ezek alapján közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy kinek és miért érdeke eltitkolni a történteket...
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 9 posts
Sat 26 Nov 2022
at 12:01
  • msg #132

Bevezet&#33 7;

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 131):

Azt elég könnyen ki lehet deríteni, hogy valóban van e a papok között egy kegyét vesztett lék, egyszerűen körbejárhatok és megvizsgálhatom auráikat, amit ha végeztünk a beszélgetéssel rögtön meg is teszek.
Kais Kouro
player, 33 posts
Sat 26 Nov 2022
at 18:48
  • msg #133

Bevezet&#33 7;

- Ez jó ötlet. Cymar kolléga - fordulok oda társamhoz -, ha jól tudom, te jártál, vagy legalábbis elindultál a katakombákba. Van esetleg információd arról, hogy mennyire kiterjedt helyiségrendszerről van szó? Át tudjuk vizsgálni belátható időn belül? Esetleg van az engedélyen és a terjedelmén kívül akadálya, hogy végignézzük őket?
Cymar Lyalmur
player, 34 posts
Tue 29 Nov 2022
at 07:29
  • msg #134

Bevezet&#33 7;

- Az nagyon jó lenne Wolfrenzor kolléga, pláne ha nem veszik észre. - majd Kais-hoz fordulok - Sajnos a katakombák méreteiről semmit sem tudok, nincs térképem...az viszont biztos, hogy nem üresek, találkoztam is egy bentlakóval, szerencsére nem volt tűzálló. Tehát ha bemegyünk nagyon óvatosnak kell lenni...
Kais Kouro
player, 34 posts
Sat 10 Dec 2022
at 15:54
  • msg #135

Bevezet&#33 7;

- Bentlakó? - Húzom fel a szemöldökömet. - Laknak valakik a katakombákban? Vagy talán egy sétáló halottal találkoztál? - Vigyorgok, majd komolyra fordítom a szót. - Amennyiben tényleg vannak lent kóbor élőholtak, lehet, hogy nem ártana engedélyt, illetve ha arról van szó, védelmet kérni ellenük az atyáktól. Ha mindkettőt adnak, az jó alkalom lenne arra is - hunyorítok Collvidge felé -, hogy megvizsgáld, kedves Wolfrenzor, hogy ténylegesen isteni hatalommal rendelkeznek-e az atyák.
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 10 posts
Sun 11 Dec 2022
at 08:41
  • msg #136

Bevezet&#33 7;

Valóban, ámbár ha tényleg bolondot akarnánk az áldás kérésével játszani azt hiszem nem lesznek kétségeik elmeállapotunkról. Mint ahogyan én is meg tudom az igaziakról állapítani, ők is meg tudják rólam hogy egy vagyok Uwel lovagjai közül. Felmerül a kérdés. Ha én ott leszek az akció közben- és ott kéne legyek ha már én ellenőrzöm az illetőket, miért nem egy kollégátok áldását kérnétek?
Kais Kouro
player, 35 posts
Sun 11 Dec 2022
at 09:01
  • msg #137

Bevezet&#33 7;

- Azt hiszem, erre igen kézenfekvő a válasz. Egyrészt mivel engedélyt kérünk tőlük, kézenfekvő, hogy őket kérjük meg az áldásra is. Másrészt úgy gondolom - már meg ne haragudj, kedves kolléga, nem sértésnek szánom -, hogy ki lenne a legkompetensebb holtak elleni védelem nyújtására, ha nem a holtak istenének papjai? Harmadrészt meg egyáltalán nem kell nagydobra verni, hogy te most őket ellenőrzöd, hogy milyen áldást kérünk, sőt szerintem neked nem is lenne bölcs ötlet kérned, elég csak jelen lenned, mondván hogy elkísértél minket. Szerintem istened nem venné jó néven, ha más isten segítségét kérnéd, nem az övét.
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 11 posts
Sun 11 Dec 2022
at 09:09
  • msg #138

Bevezet&#33 7;

Eszemben sem volt nekem is áldást kérni. Jómagam is úgy gondoltam, hogy a háttérből figyelném meg az eseményeket
Kais Kouro
player, 36 posts
Sun 11 Dec 2022
at 09:52
  • msg #139

Bevezet&#33 7;

- Akkor menjünk.

Azzal elindulok a csapatot vezetve. Mivel A bejáratnál minket fogadó papok tűntek a legkompetensebbnek az engedély megadásához, hozzájuk indulok. Megállok előttük és meghajtom a fejemet.

- Mélyen Tisztelt Retorta és Tordu atyák! Az engedélyeteket szeretném kérni ahhoz, hogy társaimmal körülnézzek a katakombákban. Státuszunk ellenére nem éreztem volna illőnek, ha a saját szakállunkra bemerészkedünk a tudtotok nélkül olyan területre, amely esetleg a sírok miatt Darton különleges figyelmét bírja. Emellett tisztelettel kérlek titeket, adjátok áldásotokat rám és társaimra, hogy a holtak holt őrzői ne tekintsenek minket behatolónak, hanem engedjék ők is, hogy elvégezzük a feladatunkat. Bízom abban, hogy a Hallgatag Nagyúrtól kapott hatalmatoknál fogva fel tudtok minket vértezni olyan védelemmel, amellyel a járkáló holtaktól biztonságban leszünk.
Agni
GM, 47 posts
Gm
Mon 2 Jan 2023
at 10:42
  • msg #140

Bevezet&#33 7;

A kihallgatóktól az út a fő csarnokba több hosszú, gazdagon faragásokkal dekorált folyóson vezet át .Ahogy haladtok előre egy édeskés faragáson akadt meg a  csapat szeme, ami az atyák neveit tartalmazza, akik itt szolgálnak, szolgáltak.  Két pap nevét látjátok még, akik nem voltak jelen, Iocus főpapét és Veritas atyáét   .
Megérkeztek a kolostorerőd fogadó csarnokába, ahová a Pyarroni egyház híveinek porhüvelyei jutnak. A lovagok a kapuban állnak, akadályozva ezzel az új testek érkezését, fél szemmel figyelve őket, ha esetleg megmozdulnának. Kronkot ismeritek fel azok közül, akiknek engedelmeskednek az ifjú növendékek és Egy másik tekintélyt parancsoló alak, akit Ius-nak szólítanak .
A papok végig hallgatják mondandótokat és a lovagok felé biccentenek  , Ius lép előre, előveszi szent szimbólumát, az felvilágít és érzitek az áldás erejét, Kaisnál megáll, felhúzza a szemöldökét .
A jelenet végén Retorta nyájasan (talán túlságosan is kedves, a mosolya túl őszinte) folytatja, bár értékelem, hogy engedélyt kértek, de Megboldogult hercegünk kívánságára a sírkert és a kripta szabadon látogatható, sőt az arénából kifelé (illetve oldalra) a kripták is. Természetesen igyekszünk mindenkinek felhívni a figyelmét az ezzel járó veszélyekre, de hát – sóhajt -ismeritek az emberi természetet -és szét tárája a karjait.
Az áldást illetően, Úrunk, a Hallgatag, örömét leli abban, ha edzésben maradunk, így a hatása nem az, hogy távol maradnak a halottak, hanem pont az ellenkezője, de a hétköznapi fegyvereitek is képesek lesznek holt húsukat elevenként vágni (Tordu halkan elröhögi magát).
Kais Kouro
player, 37 posts
Mon 9 Jan 2023
at 12:39
  • msg #141

Bevezet&#33 7;

Ha már a papoknál vagyunk, ártatlan arccal felteszem a kérdést.
- Tisztelendő atyák, amikor idefelé tartottunk, akkor láttam a táblát, amelyen az itt szolgálatot viselő tisztelendők nevei vannak felsorolva. Az ott látott nevek közül Iocus főtisztelendő atyát és Veritas tisztelendő atyával nem találkoztunk, mióta ideértünk. Ők jelenleg merre tartózkodnak? Illetve Keyla tisztelendő anya neve, akivel viszont találkoztunk, nem szerepel a listán. Ő mostanában került ide, azután, hogy utoljára frissítették a névsort? Azt mikor frissitették utoljára? Ő pontosan milyen tisztséget tölt be itt a templomban?
Agni
GM, 48 posts
Gm
Mon 9 Jan 2023
at 13:10
  • msg #142

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 141):

Sajnos Veritas atya gyengélkedik és a szállásán pihen, Iocus főpapot nem zavarnám addig, amíg nincs eredmény, vagy valamelyik kollégám nem lesz gyanúsított-válaszolt Retorta.
Keyla tisztelendő nem szoros része az egyházunknak, noss erről inkább öt kellene faggatni.
A táblát lehetőségeinekhez képest azonnal frissítjük, ahogy az alkalom diktálja, jelenleg aktuális.
This message was last edited by the GM at 09:29, Tue 10 Jan 2023.
Cymar Lyalmur
player, 35 posts
Mon 9 Jan 2023
at 13:16
  • msg #143

Bevezet&#33 7;

Ahogy elhangzanak a válasz szavai eszembe jut, hogy mit felejtettem el: felfedezéseimet megosztani társaimmal. Rögtön pótolom is és küldöm a mentális üzenetet:
 - A következőket sikerült észrevennem - üzenem -  bizalmatlanság egymás felé tagadhatatlan, önmagát mind igaznak hiszi. Retorta bosszúálló, Tordu kifejezetten morbid humorral rendelkezik egy Dartonitához képest is, Kronk egyszerü, mint egy kő, de hűséges, Ius kötelességtudó. Retortának erős érzései vannak Keyla tisztelendő felé...hogy pontosan milyen és miért azt nem látom.
This message was last edited by the player at 10:53, Tue 10 Jan 2023.
Kais Kouro
player, 38 posts
Sun 15 Jan 2023
at 21:16
  • msg #144

Bevezet&#33 7;

- Nagyon köszönöm a segítségüket, tisztelendő atyák! - Mondom, aztán társaimnak intek, hogy induljunk a katakombák felé.

Miközben együtt megyünk a katakombákhoz, úgy kanyarodok, hogy azt a helyet, ahol Keyla volt, útba ejtsük, és menet közben halkan beszélni kezdek a többiekhez:

- Ez az egész nem akar nekem összeállni. A papok úgy általánosságban segítőkészek, és ahogy észreveszem, az igazat mondják, ha valamit kérdezünk... de sosem a teljes igazat. Süt róluk, hogy valamit titkolnak, és egyre inkább piszkálja a csőrömet, hogy mit. A főpap elzárkózik előlünk, elhatárolódik az egész ügytől, és szerintem arra játszik, hogy minél kevesebb mindenről tud, ami az éjszaka folyamán történt, annál kevesebb mindenért vonható felelősségre. Ami egyrészt igaz, másrészt viszont a vezetői képességeiben való bizalmat ássa alá az, hogy felelős vezetőként nem tudja, mi folyik a rá bízott templomban. Keyla, aki nem tartozik szorosan Darton egyházához, valamiféle befolyásra tett szert Retorta felett, ami miatt a tisztelendő atya igen ellentétes érzelmeket táplál iránta... mintha egyszerre félne tőle, szeretné és gyűlölné őt. Wolfrenzor, Cymar, ha "véletlenül" ismét összefutunk vele, kérlek, nézzétek meg ti is az auráját! Ha pap, főleg ha Darton papja, érdekes helyzet áll elő, lehet hogy Keyla egy másik egyházi irányzatot követ, mint a többiek, de ha netán másfajta mágiahasználó, akkor az magyarázattal szolgálhat arra, hogy milyen befolyása van Retortára... persze lehet sokkal közönségesebb jellegű befolyás is, lévén Keyla nő, Retorta pedig férfi, illetve az érzelmeken és esetleges testi kapcsolaton kívül közös múltból adódó közös titok is lehet a dolog, amivel Keyla sakkban tartja a papot. Visszatérve az ügyre pedig nekem még mindig gyanús az a lény, amiről a papok nem akarnak beszélni - bár még korainak tartom megkérdezni őket erről, amíg nem láttuk mi is az adott lényt -, akiről még a dorani magiszter sem tudott semmi konkrétat mondani az általa látottakon kívül. Nagyon halálos, a sötétben érzi jól magát, nagyobb kutya méretű de rovarszerű, matt fekete kitines a külseje, a keskeny résekben elég jól közlekedik, valószínűleg fél a tűztől, ragadozó és dögevő is, de inkább az előbbi, képes a falon felmászni és nem kizárt, hogy a plafonon is meg tud maradni, négy vagy hat végtagja és hosszú, rugalmas, ölésre alkalmas farka van, intelligensnek tűnt, született vadásznak. A leírás alapján én sem hallottam még hasonló lényről... járatos valamelyőtök a legendás lények, isteni küldöttek vagy démonok ismeretében, és esetleg ráismer valami, már dokumentált lénynek a leírására?
Cymar Lyalmur
player, 36 posts
Mon 16 Jan 2023
at 14:49
  • msg #145

Bevezet&#33 7;

Próbálom átgondolni a helyzetet, összeszedni mindent amit tudok...
- A dartoniták közötti problémának lehet köze a maremitákhoz? Amennyire tudom a 2 irányzatuk nem túlzottan kedveli egymást. De így hirtelen nagyobb balhé közöttük nem jut eszembe. - mondom halkan - Ha találkozunk Keylával nézni fogom az auráját, nekem is gyanús. Még annyit tudok hozzátenni lehetőségeinkhez, hogy szükség esetén idézhetek familiárist, csak a megfelelő állatból kell valami amin keresztül idézek. Ezzel is felderíthetünk, talán helyenként kevésbé feltünő. De amíg irányítom meditálok és nem tudok mást csinálni.
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 12 posts
Mon 16 Jan 2023
at 17:22
  • msg #146

Bevezet&#33 7;

-Véleményem szerint problémánknak kevés köze lehet a távoli délen meghúzódó maremitákhoz. Valóban igaz, hogy egyházszakadásuk nem éppen a legszeretetteljesebben következett be, ami a mai napig nem oldódott fel, ámbár nem hinném hogy ez jelen helyzetben érintene esetleg minket.
Egyenlőre, én is csak meg tudom Önt abban erősíteni kolléga, hogy akikkel eddig találkoztuk, mind továbbra is élvezik Darton áldását, kapcsolatuk továbbra is töretlen. Bár erős tréfa lenne ha esetleg mindketten tévednénk. Nem tudom pontosan még mindig hogy miért történt ez az egész, ámbár -ezek csak puszta intuíciók, semmi kézzelfogható bizonyítékom nincs- de szerintem nem a papok csinálták. Elhallgatják amit tudnak? Nem hoznak szégyent uruk nevére, mint Hallgatag Úr. Kellemetlen nekik az egész? Miért? Úgy gondolom nem ők okozták szándékosan közvetlenül a balesetet. De ha ez igaz akkor mi okuk titkolózni? Mi van ha amúgy egy teljesen más fajta vaj olvad fülük mögött? És inkább nem akarják hogy ott szaglásszunk. Nem e miatt a baleset miatt, hanem talán valami sokkalta kelletlenebb dolog miatt, amibe esetleg belefuthatunk. Bár ezek csak teóriák. Mint említettem nem tudom bizonyítani egyiket sem, csak újabb kérdéseket vetek fel vele. És ezek a kérdések válaszok nélkül *lemondó sóhaj* csak sima kérdések amik csak belezavarnak a dolgokba. Mindegy is, menjünk akkor tovább, ha több dolgunk itt nincs.
Kais Kouro
player, 39 posts
Wed 18 Jan 2023
at 19:30
  • msg #147

Bevezet&#33 7;

Elgondolkodom Wolfrenzor szavain, majd kb. fél perc csönd után válaszolok.

- Van igazsága az érveidnek. Viszont ez a rengeteg haláleset az ő templomukban történt, és mint házigazdák felelősséggel tartoznak a vendégek testi épségéért. És itt most nem a versenyzőkről beszélek, mert ők vállalták a kockázatot azzal, hogy jelentkeztek a megmérettetésre, hanem a nézőkről. Viszont - torpanok meg és vigyorodok el - ennyi erővel meg is kérdezhetnénk őket, hogy mit tudnak erről a titokzatos lényről. Ha bizonyíthatóan semmit, akkor azzal részben tisztázzák magukat a felelősség alól, továbbá több alapjuk lesz arra, hogy a segítségünkre legyenek az - ezek alapján - harmadik fél ellen. Ehhez mit szóltok? Egy kérdést megér, mielőtt lemegyünk, nem?
Cymar Lyalmur
player, 37 posts
Fri 20 Jan 2023
at 14:28
  • msg #148

Bevezet&#33 7;

- Egy kérdést mindenképp megér - válaszolom - de nem biztos hogy lemenés előtt. Ha igazatok van, és harmadik fél keveri a bajt, akkor jó ha előtte tisztázzuk a dolgot. De ha ők felelősek ezért akkor ronthat is a helyzeten.
Kais Kouro
player, 40 posts
Fri 20 Jan 2023
at 17:24
  • msg #149

Bevezet&#33 7;

- Igazad van, mindent a maga idejében. Akkor egyelőre foglalkozzunk Keylával és a katakombákkal.

Azzal átadom a vezetést társaimnak, merr ők tudják, hogy hol látták Keylát. Amint odaérünk hozzá, megszólítom, közben figyelem a reakcióit:

- Jó estét kívánok! Keyla tisztelendő anyához van szerencsém, ha nem tévedek, ugye?
Agni
GM, 50 posts
Gm
Sat 21 Jan 2023
at 16:41
  • msg #150

Bevezet&#33 7;

Keyla felétek fordul a kérdésre (úgy tűnik végzett a homok elemzésével és most az oltárt és környékét nézegeti szúrós és kutató szemekkel) (Keylárol képet lehet látni roll20on, ha esetleg valaki keresi és nem látja jelezzen)
Valóban nem tévedsz (halk sóhaj hagyja el a száját),  gondolom nem úszom meg a kérdéseket és a társaságot (ajkait össze húzza, szinte penge szélesre).
Rendben essünk túl rajta, miben lehetek a rendőrség szolgálatára?
(Mágia használók chek: dartonita, istene vele van és talán eddig az ő kapcsolata a legintenzívebb istenével. Ami meglepő, mert az egyszerű papoknál nem szokás, hogy elmélyét erős pszi pajzs veszi körül)
Kais Kouro
player, 41 posts
Wed 1 Feb 2023
at 20:08
  • msg #151

Bevezet&#33 7;

- Nem szeretném önt sokáig fenntartani a munkájában, de észrevettük, hogy az ön neve nem szerepel azon a névsoron, amely a templom szolgálattevőit tartalmazza. Elmondaná kérem, hogy ön pontosan milyen pozíciót és feladatkört tölt be jelenleg itt a templomban?
Agni
GM, 51 posts
Gm
Thu 2 Feb 2023
at 15:22
  • msg #152

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 151):

Keyla kedvesen elmosolyodik (valamiért természet ellenesnek hat) és folytatja. Ez teljesen érthető, hiszen nem tartozom szorosan a templom kötelékébe és nem a templom megbízásából vagyok jelen. Ha további kérdések nincsennek folytatom a feladatom.
Kais Kouro
player, 42 posts
Thu 2 Feb 2023
at 16:07
  • msg #153

Bevezet&#33 7;

Az én mosolyom is ilyen mézesmázos, áludvarias mosollyá szélesedik.

- Nos, nagyon köszönöm, hogy ránk szánta az idejét, de válaszából újabb kérdések merültek fel. Kifejtené kérem bővebben, hogy ez esetben kinek a megbízásából, milyen célból, milyen státuszban és pontosan milyen feladattal tartózkodik a templom területén?
Agni
GM, 52 posts
Gm
Thu 2 Feb 2023
at 16:23
  • msg #154

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 153):

A megbízásomat Catharine di Medici (a jelenlegi pyarroni főpapnő a városban) rendelte el, (felmutatja a levelet a pecséttel, de azt a kezéből nem adja ki, ki sem tekeri teljesen), attól tartok az bizalmas és ragaszkodnom kell hozzá, hogy amíg a nyomozást nem befolyásolja, ez így is maradjon. Természetesen a kérdéseikre a helyzetre mérten igyekszem válaszolni. Amennyiben ezzel bármilyen probléma adódik, kérem személyesen a hercegnő felé jelezzék panaszukat (a hercegnő és a főpapnő egy személy, egyszerre tölt be világi és spirituális posztot, bár a hercegi címe "formális" a város élén egy 12 házból álló tanács a döntés hozó szerv, aminek Catharine egyik tagja)
Kais Kouro
player, 43 posts
Thu 2 Feb 2023
at 20:00
  • msg #155

Bevezet&#33 7;

A mosolyom egyre szélesedik (kissé talán már cápavigyor benyomását keltheti).

- Ez csodálatos, akkor mivel tulajdonképpen ön is ugyanannak a személynek a megbízásából van itt, mint mi  - elvégre ki másnak tartozna felelősséggel a rendőrség, mint a város úrnője felé? -, feltételezem, hogy megoszthatjuk önnel eddigi eredményeinket, illetve gyanúinkat.
Közelebb lépek és hajolok hozzá, és társaimat is közelebb húzom, amelyet vehet egyrészt bizalmaskodásnak, másrészt viszont tudatosan kellemetlen helyzetbe akarom hozni egyfelől azzal, hogy mindhárman behatolunk az intim szférájába, másfelől azzal, hogy a puszta jelenlétükkel, számbeli fölényünkkel és az őt körbezáró pozíciónkkal megfélemlítsem, védekező pozícióba kényszerítsem. Lehalkítom a hangomat, és halkan, lassan, de minden szót tisztán és érthetően ejtve, mereven őt nézve beszélek tovább. Figyelem a tekintetét, arcizmai minden rándulását, hogy mik azok a pillanatok, amikor meglepődik, amikor megijed, amikor terelni próbál, izzadni kezd, stb. Bármilyen reakcióra feszülten figyelek ,(ezért is beszélek lassan).
- Több szemtanú egybehangzó állítása szerint itt a templomban garázdálkodik egy ismeretlen eredetű és fajú lény. Nagyon halálos, a sötétben érzi jól magát, nagyobb kutya méretű de rovarszerű, matt fekete kitines a külseje, a keskeny résekben elég jól közlekedik, valószínűleg fél a tűztől, ragadozó és dögevő is, de inkább az előbbi, képes a falon felmászni és nem kizárt, hogy a plafonon is meg tud maradni, négy vagy hat végtagja és hosszú, rugalmas, ölésre alkalmas farka van, intelligensnek tűnt, született vadásznak. Valószínűnek tartom, hogy vagy a verseny alatt, a kitörő káoszban szabadult el, vagy már eleve az ő megjelenése okozta a káoszt. Mivel a halottak közül számosan nem fegyver által és nem is természetes halállal haltak meg - és nem is betegségben vagy mérgezésben -, ezek a halottak ennek a lénynek eshettek áldozatul. Szóval ha a ma esti mészárláshoz bűnbakot keresünk, akkor ez a lény lehet az. A tettestárs, illetve fő bűnös pedig az, aki ezt a lényt létrehozta, elszabadította, megidézte, vagy akármi más módon alkalmas helyzetet teremtett a számára ahhoz, hogy kedvére gyilkolhasson. Még ha adott esetben ez tudományos céllal történt is, a lény tanulmányozására, de ahogy Uwel atya tanításai mondják, az ártatlan áldozatok kiontott vére bosszúért kiált, és a Hallgatag Nagyúr sem kedveli, ha az emberek őáltala megszabott életfonalát valaki, az Ő akarata fölé helyezve magát, idő előtt elvágja. Ezért kérem az ön segítségét, hogy ha tud bármit erről a lényről, akkor legyen olyan szíves és ossza meg velünk, hogy ne legyen a nyomozást segítő információk visszatartása miatt bűnpártolással gyanúsítható.
Agni
GM, 53 posts
Gm
Fri 3 Feb 2023
at 11:22
  • msg #156

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 155):

Keyla felkacag, hangosan, hosszan. Ó Darton hogy mennyire kedvelem az ízetlen humorodat -az első mondat, ami elhagyja a száját, majd folytatja- kicsit keményebben kellene próbálnod, ha meg akarsz ijeszteni, gondolom sejted, hogy Dartoniták között nevelkedtem, akik között rengeteg volt az ork, vagy olyan nemes ficsúr, aki belül pedig talán még trol is volt, ha meztelenre vetkőzött.
Annak örülök, hogy legalább jó megfigyelők vagytok, és van bátorságotok kényelmetlen kérdéseket is feltenni, de legnagobb szerencsétlenségetekre pont ma diszkréció az utasításaim között van, így ez az erény hátránnyá is válhat.
A lény létezéséről a nyomokból magam is megbizonyosodtam, eddig egybe vág, amit találatunk, mivel erre rájöttetek, nincs okom visszatartani tovább a tudást, talán gyorsabban is tudunk így haladni. Egyenlőre magam más vizsgálatok mellett az okokat keresem, legyen elég ennyi, ameddig ti magatok nem álltok elő olyan teóriával, ami érdemessé tesz titeket a további tudásra.
Nem javaslom, hogy összekeverj engem egy Krad pappal, aki a tudást szomjazva és a tudományra hivatkozva lelketlen kísérleteket végez a negyedben !
De folytathatjuk a kezdeményezésed szellemében is, valószínűleg, ha kardot rántasz, azon fog múlni te magad milyen gyors vagy, mert ha én leszek a gyorsabb, a varázsló torkát egy pillanat alatt tudom elmetszeni, a következő csapással kettőnk között dől el a jobb kardvívó címe, majd végez veled a mesterlövészem, aki az árnyak között bujkál, ha esetleg én lennék mégis a rosszabbik. . Nos az Uwelita a kérdés utána nemde? Mihez erősebb a hűsége, a posztjához vagy a hitéhez?
Vagy folytathatjuk civilizált módon és megkéritek a kopót, hogy szimatolja ki bűnös vagyok e az általad felhozott vádakban?
A labda nálad - nevet tovább, de egy pillanatra sem veszíti el a tekinteted.
Kais Kouro
player, 44 posts
Fri 3 Feb 2023
at 16:34
  • msg #157

Bevezet&#33 7;

Változatlanul mosolyogva válaszolok.
- Ugyan, kedves Keyla tisztelendő anya, úgy vélem, kissé félreértett. Amennyiben párbajról beszélünk, úgy kizárólag elmék párharcát áll szándékomban folytatni önnel, és most nem mágiára gondolok, hanem logikára. Az ilyen jellegű összecsapásokat legalább annyira élvezem, mint a fegyvereseket, alighanem ezért is kötöttem ki a rendőrség soraiban. Rendkívüli örömömre szolgál, hogy önben méltó ellenfélre leltem, és hogy ez a párbaj kettőnk között nem egyoldalú, legalábbis nem az én javamra - hajolok meg kissé. - Így aztán eszem ágában sincs kardot rántani önre, és biztos vagyok benne, hogy ellenünk sem az ön pengéjére, sem a mesterlövészére nem lesz szükség. Ami a vádakat illeti, mint gondolom azt ön is tudja, mindenki gyanús, amíg nem tisztázza magát a vádak alól. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy mindenki az ellenségem, aki nem közvetlenül velem van. Önre sem ellenségként tekintek, hanem pusztán egy lehetséges gyanúsítottként. Ez természetesen változhat és bizonyára változni is fog az összegyűjtött információk alapján. Szavai igazságában egyelőre nincs okom kételkedni, mint ahogy megbízásának valódiságában sem. Nem állítom, hogy ön volt az, aki szabadjára engedte a lényt, pusztán megjegyeztem, hogy a nyomozás szempontjából fontos információk visszatartása a mi szemünkben felér egy bűnrészességgel. Amennyiben erre felsőbb utasítása van, megértem a hallgatását, az ön helyében alighanem én sem tennék másként. A hercegnőnek minden bizonnyal nyomós oka van arra, hogy utasításba adja önnek azt, hogy ne ossza meg a hivatalos vizsgáló szervvel a rendelkezésére álló információkat, mindenesetre rettenetesen sajnálom, hogy nem működhet velünk együtt teljes mértékben, igazán szívesen venénk hasznát a tudásának. A Krad-hitűekre való célzása viszont őszintén szólva kissé meglepett. Talán őket gyanúsítja a lény elszabadulásáért? Annyiban helytálló lenne a gyanú - és legalább részben tisztázná a templom papjait, hogy igencsak botor tervezésre vallana, ha valaki a saját felségterületén végezne egy ennyi áldozattal járó kísérletet, főleg hogy a sok civil veszteség óhatatlanul is magával vonja a hivatalos vizsgálatot. Viszont arra megkérném, hogy minden, a lénnyel kapcsolatos olyan információt, amire nem vonatkozik a titoktartási kötelezettsége, legyen szíves megosztani velünk.
Agni
GM, 54 posts
Gm
Wed 8 Feb 2023
at 14:10
  • msg #158

Bevezet&#33 7;

Collvidge: "szerintem itt akkor megkérdezi Uweltől a következőket:
 -Bűnös e közvetetten vagy közvetlenül a nézők haláláért
 - Bűnös e az ismeretlen lény létrehozásáért/ idehozásáért, vagy ha ezek nem akkor bűnös e abban hogy mindezt tudta, de nem tett ellene?
 - Bűnös e a információk szándékos elhallgatásában, melyekkel elősegíthetné pedig a nyomozást, és ezzel a Jogos Bosszú bekövezetettét?

Valakinek bármi ötlete amit érdemes lenne még összeszedni amire mondjuk tudna egyértelműen válaszolni anélkül, hogy bezavarna a gondolatainkba?"

Az összes fenti kérdésre Uwel egyértelmű válasza "Nem"
Agni
GM, 55 posts
Gm
Thu 9 Feb 2023
at 16:48
  • msg #159

Bevezet&#33 7;

Valóban, mondja Keyla- látod rajta, hogy valóban foglalkoztaja a gondolat és szereztetek egy kis respectet, de nem bizalmat- ez a kérdés nem? Kinek állt ez az érdekében? Ha valóban tudás a cél, a Krad hiveinél nem tudok kiválóbbat, ráadásul mind a ketten, akik szóba jöhetnek a rendőrséggel szoros kapcsolatot tartanak, ráadásul előnyöset. Elemzők, szakértők gond nélkül be tudnak járni ide is akár, láthatatlanul. Ráadásul az átkozott mágiahasználók el tudják tüntetni, de meg is hamisítani a saját nyomaikat.
Persze ez csak egy megközelítés, hiszen semmit sem hagytak -biccentett a az oltár felé- ami ezt alá tudná támasztani. De ki volt-ebben van egy kis kíváncsiságis felétek-, hiszen az nyilván nem azonos az elkövetés időpontja és a renoválásé? Itt van még az elkövető vagy a cinkosai és figyelik a végeredményt? De akkor ki lehet az? Senki sem új, vagy hiányzik, a nyomok egybe vágnak egy apróságtól eltekintve -pillant a fémdarabok felé- minden szemtanú vallomásával. Van itt egy konkrét narratíva a háttérben, vagy több véletlen egybeesés lenne?
A kalandozók? A Krad papok? A Dartoniták? Persze,  mindenki titkol valamit, csak kérdés, hogy mit és miért -Keyla oldalra lép, nem akadályozza, hogy ti is megnézzétek, vagy további kérdéseket tegyetek fel, akár elméleti szinten is
Kais Kouro
player, 45 posts
Thu 9 Feb 2023
at 20:48
  • msg #160

Bevezet&#33 7;

- Engedelmével... - biccentek Keyla felé köszönetképpen, majd megnézem az általa mutatott fémdarabokat. Ügyelek arra, hogy ne nyúljak semmihez, csak szemmel vizsgálódok, illetve bár a nyomok össze vannak taposva, ne rongáljam meg őket még jobban. Mivel a kovácsmesterséghez értek, szeretném szakmai szemmel nézni a maradványokat. Milyen jellegű sérülések vannak rajtuk? Vágás, ütés, karmolás, marás, égés, gyűrés, stb. Illetve milyen réginek tűnnek ezek a sérülések!? Közben lassan, mivel a figyelmem elsősorban most nem a beszédre összpontosul, válaszolok.
- A ki és a kiért kérdések gyakran megadják egymásra a választ, így ha az egyikre megleljük a megoldást az egyikre, sokkal közelebb jutunk a másikhoz. Gyanítom, hogy ha tényleg ez a lény rendezett ekkora mészárlást, és az, aki idehozta, tisztában volt a képességeivel, kétlem, hogy a közelében akart volna lenni, kivéve abban az esetben, ha teljes kontrollja volt a lény fölött. Ha viszont nem volt tisztában a lény képességeivel, de látta, miféle pusztítást tud véghez vinni, akkor kétlem, hogy sokáig maradt volna jegyzetelni - a kivétel újfent a teljes kontroll esete. Érdemes lenne összevetni a vendégek névsorát, amennyiben van ilyen, az áldozatok névsorából. Ha a lény kontroll alatt gyilkolt, akkor az áldozatok kapcsolatai nyomra vezethetnének minket az irányító kilétével kapcsolatban. Őszintén szólva viszont nem gondolom, hogy volt irányító. Megfigyelő lehet, hogy volt, de irányító nem. Amit viszont még el tudok képzelni, hogy az illető, aki idehozta ezt a lényt, az nem volt tisztában, mit hoz ide, sőt még az is lehet, hogy nem ebben a formában hozta ide. A tanúk szerint rovarszerű lényről van szó, azok fejlődése viszont - bár ebben a témában az ismereteim meglehetősen korlátozottak - több szakaszban zajlik, és több formában is életképes. Aki nem ismeri a hernyókat, az nem tudja, hogy amit talált, abból gyönyörű pillangó, falánk krumplibogár vagy vérszomjas darázs lesz. Vagy hogy egy tojásból, petéből mi kel ki. Ha valaki a papok tudtával hozott ide valami ismeretlen tárgyat, akkor annak lehetséges, hogy van valahol nyoma, ha máshol nem, akkor annak emlékeiben, aki engedélyezte ismeretlen eredetű tárgy behozását engedélyezte. Amúgy tisztelendő anya - fordulok vissza Keylához -, ezt az oltárt - vagy esetleg az elődjét, ami valahol errefelé állhatott, lévén hogy ez teljesen újnak tűnik - szokták áldozásra is használni?

További kérdés a Mesélő felé: Cymar említette már, illetve gondolom ezt magam is látom, hogy az oltár gyanúsan tiszta, sehol egy vércsepp rajta. A nyomok körülötte küzdelem nyomai vagy csak közlekedésé? (Ha küzdelem nyomai, ott bizony kellenek hogy legyenek vércseppek és -foltok.) Ha a fémdarabok, amik fegyverekből és vértekből származnak, frissek, valamint a nyomok küzdelemre utalnak, akkor lehetséges, hogy találok olyan helyet, ahol a nyomok alapján a vérnek az oltárra kellett volna fröccsennie?
Agni
GM, 56 posts
Gm
Fri 10 Feb 2023
at 16:52
  • msg #161

Bevezet&#33 7;

In reply to Agni (msg # 159):

A fém megmunkálás nyomait viseli magán, mint amikor valaki nagy szakértelemmel kiszedegeti a megmunkálásrá alkalmas darabokat és a felesleget ott hagyja, mintha valami nagyobb fémtárgyat rakott volna össze valaki? De ha ez így történt, akkor hová tűnt a kohó? A fémhulladék alapján valamit aprólékosan munkáltak meg, és kezeltek fegyver olajjal.
Az oltár gyanúsan tiszta, Még Darton szent madara is teljesen le van takarítva, kiváló mestermunka. A környéke is frissen van festve, se vér se harci nyomok. Az aréna többi része is le van festve, de nem ilyen mértékben, nem ilyen alaposan, a homok átforgatva az oltár előtt. (Keyla ruhája és felszerelése nem szennyezett se vérrel, se festékkel se homokkal)
Egyértelmű, hogy kellett volna keletkeznie harc közben nyomoknak, a festék még friss, enyhén fog.
Kais Kouro
player, 46 posts
Tue 14 Feb 2023
at 14:16
  • msg #162

Bevezet&#33 7;

Nekem gyanús a túlzottan rendezett és nyomtalan homok, illetve a frissen újramázolt oltár. Amíg Collvidge istenével kommunikál, addig halkan odaszólok Cymarnak:

- Kapargasd meg kicsit azt a friss festéket az oltáron, szerintem itt el akartak takarni valamit.

A magam részéről a ruhám ujjával és a csizmámmal a homokot kezdem el elkotorni egy szélesebb sávban, az oltártól indulva sugárirányban. A nagyját lábbal kotrom arrébb, ha valami olyasmit találok, ami érdekes lehet, akkor a ruhaujjammal mint valami seprűvel/ecsettel próbálom finoman letisztítani.
Cymar Lyalmur
player, 38 posts
Tue 14 Feb 2023
at 14:47
  • msg #163

Bevezet&#33 7;

- Bár nem Dartont követem, azért nem szeretném megharagitani - válaszolom kis mosollyal - mindazonáltal igazad van, megnézem alaposabban.

Ezzel az oltárhoz lépek és miközben magamban elnézést kérek Dartontol megkapargatom az oltár festését.
Agni
GM, 57 posts
Gm
Tue 14 Feb 2023
at 15:00
  • msg #164

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 162):

Ahogy megközelítitek az oltárt, egymásra néz Kais és Cymar oltár és a szent szimbólum nem mágikus? Mi történhetett itt? Ráadásul ez nem is a hagyományos hidegen öntött és vésett vasmadár, hanem kiváló minőségű fegyveracélból készült mestermunka, ami még tartalmaz, valahol nagyon mélyen, hátul papi mágiát, de az nem Dartoné. Talán el is kerülte volna Cymár figyelmét, ha most nem összpontosítottatok minden figyelmeteket az oltárra.
Ahogy "takarítotok" elő kerülnek a festék alól a vérrel mázolt rúnák, amik minden templomot megcsúfoltak volna, ahol nem Tharnak, vagy Ranagolnak áldoztak.
Mire végeztek egy kört láttok magatok előtt, és rúnákat abban, amiket valaki mágikusan hatástalanított. A vér az elmúlt pár napban kerülhetett ide, a színe alapján. A szobor pár miniméterrel nagyobb, mint a kikopott hely az oltáron, szinte alig észre vehető.

Keyla fagyos, édes hanggal felétek intézi a következő mondatot: Kedves rendőreim tulajdonképpen mit is találtatok, és pontosan ezzel kapcsolatban mi is lesz a jelentésben? - Hangja egyszerre kíváncsi és fenyegető, érzitek két külön kérdést tett fel.
Kais Kouro
player, 47 posts
Tue 14 Feb 2023
at 18:09
  • msg #165

Bevezet&#33 7;

A fagyos hangra az eddigi mosolyomat hagyom lehervadni az arcomról, és komor tekintettel nézek fel.

- Ezek jó kérdések, és azt hiszem, mindkettő olyan, amelyekre még nincsenek kész válaszaink. Mindenesetre egyelőre úgy látom, hogy az itt találtak nem igazán vetnek jó fényt a templom szolgálattevőire, mivel azt a benyomást keltik, hogy vagy tudtak ezekről a dolgokról és tűrték, esetleg még támogatták is ezeket a szentségtelennek tűnő dolgokat, vagy nem tudtak róla, ezáltal pedig mondhatni inkompetensnek bizonyultak abban, hogy rendben tartsák a Hallgatag Úr szent helyét. Egyelőre nem kívánok állást foglalni abban, hogy melyikről van szó.

Majd mágiatudó kollégáimhoz fordulok:

- Konkrétan milyen jelek is ezek? Mire használhatták őket?
Agni
GM, 58 posts
Gm
Tue 14 Feb 2023
at 18:17
  • msg #166

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 162):

Valamiféle vér rituálé, amit a holdak mágikus hatását (előhalottakat feltámadása, képességeik novekedése pl) erősítette fel, akárki is hatástalanította, profi lehetett, hideg logikával és erős összpontosítással, ha erre harc közben képes volt. Mostanra nem több, mint paca a festék alatt (illetve jelenleg felette)
Kais Kouro
player, 48 posts
Tue 14 Feb 2023
at 20:14
  • msg #167

Bevezet&#33 7;

Pszi-üzenet társaimnak:

"Erről érdemes lenne megkérdezni Mertem em Ibara magiszter őt, az egyik tanút."

Azzal mentálisan emlékezetembe vésem a rajzolatokat (pszi: emlékbevésés), hogy pontosan fel tudjam idézni ha szükségem lesz rá, majd meghajolok Keyla felé:

- Engedelmével most távozunk egy rövid időre. Meg kell beszélnünk a látottakat.

Azt szándékosan nem mondom ki, hogy egymással vagy valaki mással is, majd kissé kerülőúton (hogy ne legyen egyértelmű, hogy a tanúkhoz megyünk) elindulok, hogy kikérdezzem a magisztert a látott varázsjelekről.
Agni
GM, 59 posts
Gm
Tue 14 Feb 2023
at 20:29
  • msg #168

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 167):

Kinn kapjátok őket el a papok és Soran előtt, ahol éppen fizetik őket ki, de valamiért a papok röhögnek, Soran el van képedve, a kalandozók kicsit húzzák a szájukat, egyedül az Efendi arca nem árul érzelmeket el.
Ránézésre minden rendben, a pénz a helyén a papírok nálunk, szabadon távozhatnak.
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 13 posts
Wed 15 Feb 2023
at 09:32
  • msg #169

Bevezet&#33 7;

In reply to Agni (msg # 164):

Amint alaposabban végigkémleljük, az oltárt, valamint a hollót Collvidge már-már dülöngélve de hátralép kettőt. Majd minden előjel nélkül hangosan felkacag.

 -Hááát,*nevetéstől fuldokló hangok* ezt valóban egyedül csak itt játszhatták be, úgy hogy meg is ússzák azt... *kezd megnyugodni* Ez a csapat aztán megéri a pénzét. De azért biztos ami biztos rákérdezek. Kedves Keyla: mondja csak nem tudja mikor cserélték ki a Szent Hollót? Mert nekem ez nagyon úgy tűnik hogy friss iparos munka ha érti mire célzok!- itt a többiekhez fordul- tudják, a Gilron papoknak megvan az a képességük hogy egy teljes műhelyet lehíjanak azért, hogy gyakorolhassák szakmáikat. És itt valaki eléggé gyakorlota itt azt. De le lehet-e ezt is gyorsan tudni ugyancsak mint az ön esetében? Egy percre ha megengedi!

Imádságba ül, és következőket kérdezi Urától: A kalandozó csapat bűnös e a holló meghamisításáért?

Majd még mindig  kuncogva a csínyen várja az Uwel szavait, és élvezettel figyeli a kollégái vizslató tekintetét, valamint a kalandozócsapat reakcióit, már-már egy picit kajánul vigyorog az Effendire.
Cymar Lyalmur
player, 39 posts
Wed 15 Feb 2023
at 11:54
  • msg #170

Bevezet&#33 7;

Kicsit furcsán néznek a heves reakcióra, de végül is teljesen igaza van. Egyértelmű a csalás.
- Mindannyian úgy látjuk, hogy valamit elfednek, tehát legalább ebben nincs különbség. Sajnos a kérdéseket ez még nem válaszolja meg, hogy kinek állt érdekében és ki tette. Bár ha tényleg az a Glron-pap akivel beszéltünk meglepő hogy itt maradt.
Agni
GM, 60 posts
Gm
Wed 15 Feb 2023
at 11:56
  • msg #171

Bevezet&#33 7;

In reply to Sir Wolfrenzor Collvidge (msg # 169):

Uwel válasza, a kérdésre ebben a formában nem.
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 14 posts
Wed 15 Feb 2023
at 11:57
  • msg #172

Bevezet&#33 7;

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 170):

-Mindenképpen itt kell maradnia ha átveszik a díjat érte.
Inkább valóban az ok a kérdés, hogy miért kellett meghamisítania? És akkor hová tűnt az eredeti?
This message was lightly edited by the player at 12:01, Wed 15 Feb 2023.
Cymar Lyalmur
player, 40 posts
Wed 15 Feb 2023
at 12:00
  • msg #173

Bevezet&#33 7;

- Szerintem ha egy ilyen lényt be tudtak hozni, akkor a hamis ereklyét is hozhatták. Akkor helyben már csak le kell tenni. Viszont felmerül a kérdés hogy mire kell nekik az eredeti...
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 15 posts
Wed 15 Feb 2023
at 12:03
  • msg #174

Bevezet&#33 7;

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 173):

-A hamis ereklyét egészen biztos hogy itt csinálták. Erre utal legalábbis az oltár.
Sőt az is biztos mivel, nincs műhely a közelben, hogy egy Gilronita készítette azt.
This message was last edited by the player at 12:03, Wed 15 Feb 2023.
Agni
GM, 61 posts
Gm
Wed 15 Feb 2023
at 12:06
  • msg #175

Bevezet&#33 7;

Uwel válasza, hogy gyorsabb lehessen az igazságszolgáltatás, a kalandozók nem bűnösök a szimbólum eltűnésében.
Keyla: -Valóban ez az érdekes kérdés nem?ki vitte el, hol van most, ki dolgozik kivel és ki ellen?
Fyi nem volt a kalandozók aurájában vérmágia/nekromancia, nincs dartonita varázstárgy kisugárzása senkinek sem, vérmágia egyedül Kaison érezték
This message was last edited by the GM at 12:21, Wed 15 Feb 2023.
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 16 posts
Wed 15 Feb 2023
at 12:16
  • msg #176

Bevezet&#33 7;

-Akkor vázolnám az elméletemet:
  Csapat jön harcol az arénában az élőholtak ellen. Közben valaki(k)/valami(k) hatására az  amúgy elméletileg biztonságos nézőteret ellepte a zombihorda, így lemészárolván azt. Valahol még kettétép egy fura ismeretlen szörny egy kardművészt. Az Effendi, aki fent van a lelátón, és annyira nem akar meghalni tűzmágiával felégeti az amit csak tud. Ezután találkoznak esetleg lent a többiekkel? ez itt egy kicsit homályos te talán nem is lényeges. Majd miután küldetésük az volt hogy megszerezzék a szent szimbólumot az aréna közepéről elindulnak oda. Igenám csak az nincsen ott. Ők meg ahelyett hogy szóltak volna erről, inkább csinálnak egy újat. Darton meg jót nevet a tréfán és azt mondja egy fene legyen.
 Ha ez igaz akkor tudjuk mi történt az oltárral és az új ereklyével. Amit nem az az hogy mi történt a régivel, mi miatt szabadult el a sok zombi, valamint az a fura nagy izé ami megölte a slan-t.
 Esetleg valakinek ellenvéleménye?
Kais Kouro
player, 49 posts
Wed 15 Feb 2023
at 12:25
  • msg #177

Bevezet&#33 7;

- Keyla tisztelendő anya, ha szabad kérdeznem, ön mennyivel előttünk és mennyivel a verseny vége után érkezett ide? Látta, hogy ki takarította össze ilyen szépen a terepet?
Illetve Collvidge, kérdezd meg kérlek Uweltől azt is, hogy a hamisítvány IDEkerülésében bűnösök-e a kalandozók. Lehet, hogy nem ők vitték el az eredetit, de a hamisítványt attól még idehozhatták. Még talán az is lehet, hogy a verseny alatt végig náluk volt, és a káoszt kihasználva elővették és kivitték, mert a zűrzavarban senkinek nem jutott eszébe utánanézni, hogy a madár tényleg eltűnt-e az oltárról. Az, hogy a szobor helyben készült, lehetséges, mert ugye itt vannak ezek a fémforgácsok is, ezek az elkészítés során is keletkezhettek, mindazonáltal nem biztos - ez sem.
Agni
GM, 62 posts
Gm
Wed 15 Feb 2023
at 12:51
  • msg #178

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 177):

Keyla: Mire ide értem már le volt takarítva, fizikailag, szerintem az eset után fél órával.
Sajnos két félkegyelmű ork jött ki, festékkel és szerszámokkal. Az egyik szívnak, aki festett, a másik nem érez szagokat. A beosztásuk a szokásos, senki sem varjált vele, jelenleg a barátaim védelmébe helyeztem őket, nincsenek újra kikérdezhető állapotban, kicsit szenvedélyes voltam -enged meg egy ártatlan,  kedves mosolyt.

Uwel válasza nem az utolsó kérdésre. (Sir Wolfenzor érzi, hogy "fogy" a mana)
Emlekezet chek: a kalandozóknál nem volt hatizák, festék, a ruhájuk, kezük annak ellenére, hogy vért lehetett látni. Az arénában nincs gazdátlan hátizák, szövet szétdobálva.
A szent szimbólum kb 60cm magas, a szélesség a szárnyak nélkül 20cm, szárnyakkal 60-80 széles, súlya 10-20kg kb.
Cymar Lyalmur
player, 41 posts
Wed 15 Feb 2023
at 12:56
  • msg #179

Bevezet&#33 7;

- Keyla tisztelendö, az mennyire lehetséges, hogy az eredeti ereklyének szerepe volt az élöholtak kordában tartásában?
Agni
GM, 63 posts
Gm
Wed 15 Feb 2023
at 13:02
  • msg #180

Bevezet&#33 7;

In reply to Cymar Lyalmur (msg # 179):

A kérdés gondolom elméleti, természetesen a Halottak Istene elsődleges áldása hogy segít nyugovóra térni a nyugtalanoknak, gyengíti a kapcsolatukat a fizikai síkkal, sőt még sem tudják közelíteni a szobrot 10-15m körben.
Kais Kouro
player, 50 posts
Sat 25 Feb 2023
at 17:32
  • msg #181

Bevezet&#33 7;

- Engedelmével magammal vinném a madarat pár kérdés erejéig, szembesítés céljából . Amint végeztem, természetesen visszahozom és visszaszolgáltatom önnek - bólintok Keyla felé, majd társaimhoz fordulok. - Keressük meg a tanúkat
és az atyákat!

Azzal meghajolok Keyla felé, immár rangjának kijáró tisztelettel, és elsietek a kihallgató helyiségek felé. Amennyiben nincsenek ott a tanúk, megérdeklődöm hollétüket attól, akit ott találok, majd akár futva is igyekszem utolérni őket. Mikor sikerül, utánuk kiabálok.

- Tisztelt tanúk! Engedelmükkel szeretnék még néhány szót váltani Meriem em Ibara magiszterrel és Gilron atya felkentjével! Diszkrét körülmények között, ha nem gond - mondom, még mindig feléjük fordulva, de inkább a papoknak célozva.
This message was last edited by the player at 19:53, Sun 26 Feb 2023.
Agni
GM, 64 posts
Gm
Sun 26 Feb 2023
at 20:00
  • msg #182

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 181):

Ez pont az, amit nem engedhetek meg addig, amig én nem döntöttem el mi szolgálja az ügyem érdekét a legjobban, gondolom egyet értesz azzal, hogy egyszer tudunk hatékony, meglepetésszerű szembesítést eszközölni. Mivel azt hiszem holt pontra érnénk, hogy kinek mi a hatásköre, mit tehet meg és mit nem üzletet ajánlok. Ha kiderítitek nekem együtt dolgozik a kalandozó csapat és a papok, akkor én is a végére értem a saját nyomaimnak és távozhatunk, nem kell tovább őrt állnom itt, vihetitek az átkozott madarat, vagy úgy is mindegy lesz.

Keyla rátok néz a választ várva
Kais Kouro
player, 51 posts
Sun 26 Feb 2023
at 20:58
  • msg #183

Bevezet&#33 7;

- Mivel a következőnek tervezett lépésemnek ez lenne az egyik célja, részemről áll az alku. Lehet, hogy kezdem magamat túlságosan beleásni ebbe az ügybe, és szinte személyes kihívásként megélni, de szeretnék a mélyére érni a dolgoknak, nem szeretném annyival lezárni az ügyet, hogy "a nézők megölésében a kalandozók nem bűnösök, ezért mi mehetünk vissza fánkot zabálni meg elkóborolt házikedvenceket visszajuttatni aggódó gazdáikhoz", hanem tényleg érdekel, mi folyik itt. Nem teológiai, hanem pusztán nyomozói okokból, illetve azért, hogy egy esetleges újabb, hasonló katasztrófát elkerüljünk. Először a kalandozókkal szeretnék beszélni, utána s papokkal. Ha szeretne velünk tartani, akár valamilyen szinten feltűnés nélkül is és végighallgatni a beszélgetést, részemről nincs akadálya, sőt még ha a beszélgetés közben ön megjelenik, az újabb taktikai lépés lehet a hazugságok kiszűrésére és az esetleges szerepjátszás megzavarásában. Így megfelelő önnek?
Agni
GM, 65 posts
Gm
Fri 3 Mar 2023
at 15:54
  • msg #184

Bevezet&#33 7;

Sajnos nekem mindenképpen inkognitóban itt kell maradnom, amig nem kaptam meg az információt, és sajnos a madár is marad, hátha valaki vissza téved ide érte, ha azt gondolja szabad a terep, de ha jól emlékszem volt veletek egy bárd aki tud élethű illúziót készíteni (mint npc akció igénybe vehető, jelenleg a boncreremben van)

Mindenkinek 5 szerencsepont
Kais Kouro
player, 52 posts
Sat 4 Mar 2023
at 20:43
  • msg #185

Bevezet&#33 7;

Kényszeredett mosolyra húzom a számat.

- Nos, a hamisítvány hamisítványával érdekes dolog lesz a szembesítés... no de legyen.

Pszivel üzenek Kinsley-nek (off: ha jól sejtem ő a bárd), hogy nagyon sürgősen teremjen itt nálunk, megadva neki a helyet ahol éppen vagyunk. Amikor megérkezik, rámutatok a madárra, majd a jelekre:

- a madarat és a varázsjeleket próbáld kérlek minél részletesebben emlékezetedbe vésni, mivel valószínűleg hamarosan reprodukálnod is kellene ezeket, szembesítés céljából.

Amint a kolléga jelzett, hogy megvan, indulunk a papokhoz és a tanúkhoz (a fenti szöveggel).
Kais Kouro
player, 53 posts
Sat 11 Mar 2023
at 11:40
  • msg #186

Bevezet&#33 7;

Félrevonulok a társaimmal és az elf pappal egy kis privát helyre, majd így szólok hozzá:

- Elnézést kérek, hogy újfent kérdésekkel zaklatom, de fontos új információk kerültek elő, amelyek új megvilágításba helyezik a dolgokat. A következőkre szeretném, ha válaszolna:
- Tudták önök, hogy a madárszobor, amivel megnyerték a versenyt, hamisítvány?
- Mit tudnak elmondani azokról a rúnákról, amelyekkel az oltár és környéke össze volt rajzolva? Mire szolgáltak pontosan, ki és hogyan hatástalanította őket?
- Kaptak ezekről a rúnákról előzetes információt, akár a működésükről, akár a létezésükről?
- Ki látta el önöket a feladat elvégzéséhez szükséges információkkal?
Kérem, őszintén és részleteket nem elhallgatva válaszoljon, mivel egyrészt Uwel felkentje - intek Collvidge felé - figyeli válaszai igazságtartalmát, másrészt a válaszai nagyban befolyásolhatják az önök csapatának bűnösségét vagy ártatlanságát taglaló érveket.
Agni
GM, 66 posts
Gm
Sun 12 Mar 2023
at 13:17
  • msg #187

Bevezet&#33 7;

Gilron papja nagyot nyel, a lovagra sandít, majd belevág, kihúzza magát, meggyőzen beszélni kezd. - Lehet, hogy hamisítvány, de a verseny nem tiltja (ebben nagyon őszintén hisz), az atyák megtekintették, jóvá hagyták a győzelmet amikor eléjük vittük (bár hangosan röhögtek mormolja maga elé).
Ha hamisítvány is, valószínűleg ezt fogják használni innen (büszkén felemeli a fejét, nem hivalkodóan, inkább elégedetlen). Különben is, a Szent szimbólumok, kegytargyak jelentős részét mindig is a Gilron papok készítettek. (ez kicsit már értelmesebb, de Uwel még mindig nem jelez hamisságot, vagy megtorlásra váró bosszút).

Azok a szentségtelen rajzolatok vérrel voltak az oltár köré kenve, és mire oda verekedtűk magunkat azok éktelenkedtek az üres oltár körül, aki a közelében volt megvadult, a társaira támadt. (Itt látszik, hogy megborzong). Nem tudom a pontos célját, de megközelítőleg sem ismerem a jelmágiát, a vért pedig csak hírből. Szétszedni relatív egyszerű volt, miután senki sem próbált megölni, a papok képesek a mágiát szétoszlatni akkor is, ha nem tudják pontosan mit csinál.
Azt biztosra kijelenthetem, hogy senki sem látta a túlélők között előtte, abban biztos vagyok, az aurán nyoma marad egy ideig a sötét mágiának.
Kais Kouro
player, 54 posts
Sun 12 Mar 2023
at 19:03
  • msg #188

Bevezet&#33 7;

- "a szent szimbólumok, kegytargyak jelentős részét mindig is a Gilron papok készítették." Ezt vehetem utalásnak arra, hogy ön készítette a - nevezzük így - másolatot? Illetve ha már itt tartunk, tud valamit arról, hogy hová lett az eredeti példány? A másoláshoz gondolom latnia kell, hogy hihető minőségű másolatot tudjon készíteni, így ha valóban ön az "alkotó", akkor tudnia kell azt is, hogy mi van az eredetivel, hol van, stb.
Agni
GM, 67 posts
Gm
Mon 13 Mar 2023
at 06:32
  • msg #189

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 188):

Mint mondtam, az oltár üres volt amire ide harcoltuk magunkat, semmit sem tudok arról, hogy bármi ami rajta kellett volna lennie jelenleg hol tartózkodik (emberismeret siker: szavakkal nem fogja elismerni, de valószínűleg az újat ő készítette, a másik hiányában, nem megjavitotta, vagy felhasználta a darabjait, hanem a harctéren képes volt emlékezetből egy újat alkotni, ami valószínűleg jobb is lett mint az eredeti, ezért nem tudta a büszkeségét leplezni, de nem olyan ostoba, hogy el is ismerje itt és most)
Majd folytatja: a rendünk kézműves rend, arra tettük az életünket fel, hogy tökéleteset alkotunk, vagy törekszünk rá. (Emberismeret siker: nem úgy néz ki a szobor mint az eredeti, a pap viselkedése elárulja, hogy még az ő szemével is érezhető, látható a minőségi "csere")
A pap igazat mond, de ha jól emlékszik a km jogi szakértője nincs a csapatnak a játékosok között.

Az Univerzum Hangja:
Amennyire tudjátok nincs miért letartóztatni, nem lopott, nem ölt, nem adta ki magát nemesnek/ hivatali személynek

A nyeremény összege fejenként 1 arany, (ez kb 1-2 m forint infláció függően). Egy ilyen mestermunka ára 10-50 arany között mozog, és nincs benne az "sos" díj.
Egy zsoldos/katona havi bére 8-20 ezüst között mozog (a tietek szituációtól függően 8-12 ezüst havonta).
This message was last edited by the GM at 06:04, Mon 20 Mar 2023.
Kais Kouro
player, 55 posts
Tue 21 Mar 2023
at 14:27
  • msg #190

Bevezet&#33 7;

- Köszönöm szépen a válaszait. Néhány perc türelmet kérek még öntől, aztán remélhetőleg az éjszaka többi részére elköszönhetünk egymástól.

Azzal magam után intem tarsaimat és felkeresem a dartonita papokat, privát beszélgetésre invitálom őket (megkérem őket, hogy vezessenek minket erre alkalmas helyre, ők ismerik a járást), és a következő tiszteletkörök után nekik szegezem a kérdést:

- Tisztelendő atyák, lenne önökhöz is néhány kérdésem:
- Önök tudták, hogy a "győztes" csapat nem a valódi madarat hozta ki az arénából?
-Ha tudták, hogy a madár hamisítvány, miért nyilvánították őket győztessé?
- Hol van az eredeti szobor? Miért n volt az a helyén sem akkor, amikor a hivatalosan győztes csapat odaért az oltárhoz, sem akkor amikor a nyomozóhatóság, azaz mi, illetve Keyla tisztelendő anya odaért?
- Mit kerestek ezek a rúnák ("mitasd meg", súgom oda a bárdnak) az oltár körül, mire szolgálnak, illetve ki rajzolta oda őket?
- Miért próbálták olyan hirtelen és gyorsan eltűntetni ezeket a nyomokat?
This message was last edited by the player at 14:58, Tue 21 Mar 2023.
Agni
GM, 68 posts
Gm
Tue 21 Mar 2023
at 15:38
  • msg #191

Bevezet&#33 7;

Miután megérkeztek egy helyre, ami akár gyóntatónak is beillene, egy szoba aminek egy ajtaja van, félre esik, csendes. (látod, hogy Keyla említése érzelmeket vált ki, most is)
Torodu és Retorta figyelmesen végig hallgatnak, össze néznek és ízesen röhögni kezdenek. (Emberismeret siker megkönnyebbülés látszik rajtjuk).
Technikailag ahogy az a csavaros nyelvű dzsad is rámutatott, a szabályok nem említik hogy lenne "eredti" a verseny szempontjából, és valóban, nehéz lenne elvéteni, mivel a két madár teljesen eltérő testhelyzetben van -reagál Retorta.
- Az ok egyszerű, kedves Kais Kuro (itt látszik rajta, hogy megjegyzi a nevet jó időre), rengetegen meghaltak, egyetlen csapat jött ki, náluk volt a madár. Ha betűjében veszem a  jelentkezés szabályait akkor nyertek. Hidd el, magunk is gondolkodtunk az egészen: a szobor nem egy olcsó utánzat, több szempontból is figyelemre méltó, Darton nem hiszem, hogy ellenezné a csapat kis tréfáját úgy, hogy senkit sem ért benne kár. Pár hónap múlva ez lesz a felszentelt szimbólum, ami méltóbb is mint az előző, de ne aggódjanak, ha a kalandozók megvizsgálják a nyereményüket, akkor észre vehetik majd, hogy ennek a típusú humornak is két oldala lehet (olyan mosolyt látsz az arcán, ami kimeríti a kárörvendés és majd még megbánják fogalmát, a másik pap kis fuldokoló hahotázást igyekszik elfolytani).
- Ezek a szentségtelen rúnák nem tudom hogy kerülhettek az oltár köré, sajnos akik esetleg láthatták, azok már Dartonnal vannak, amennyire tudom (őszintének tűnik, a szokásos kárörömnek nincs jele, de a sajnálatnak sincs).
-A takarítás oka a kérdés maga nem? Ki rajzolta őket fel? Mit kerestek itt? Hová lett az első szobor? Ha már úgy döntöttetek, hogy bele ütitek az orrotokat és nem elégedtek meg a felszínes válaszokkal akkor keressétek meg őket, mielőtt az inkvizíció úgy dönt mindent és mindenkit láncra veret és elhurcol aki csak látta az eredeti állapotot, hogy a Nagyasszony hírnevén ne eshessen csorba (itt megint káröröm az arcán, és némi keserűség is, Retorta valószínűleg tudja ki Keyla, a többiek nem).
Kais Kouro
player, 56 posts
Tue 21 Mar 2023
at 19:32
  • msg #192

Bevezet&#33 7;

Nagyot sóhajtok, majd kicsit rezignáltan felteszem az újabb kérdést:

- Tisztelt atyák, esetleg van valaki a templomban, aki ismerheti ezeket a rúnákat és segíthetne megfejteni a jelentésüket? Talán az alapján el tudunk indulni a tettes után.
This message was last edited by the player at 07:03, Wed 22 Mar 2023.
Agni
GM, 69 posts
Gm
Thu 23 Mar 2023
at 09:00
  • msg #193

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 192):

Attól tartok, hogy ez tiltott és titkos tudás még számunkra is (kissé elkomorodik, a korábbi jókedve szertefoszlik) akik elképzelhetően segíthetik a pontos jelentését azok talán a tudás istenének papjai (Krad papok) vagy mágiahasználók, akiket nem riasztanak el a sötét praktikák.

Számomra csupán annyi nyilvánvaló, hogy a rúnák a vérhez és a halálhoz kötődnek, de mi papok nem használok mágikus szimbólumokat -válaszol Torodu- de ezek általában tiltott és titkos tudás számunkra.

Hang az égben: a nekromancia nem pusztán az aurában olvasható, nyomot hagy a személyiségen és a testen is ha gyakran gyakorolják, ilyen mértékű ismerete, ami az egész mészárlást előidézte alapos ismeretet és gyakorlatot sejtet, azaz a jelenlévők közül senki sem tudná ezt elrejteni egyszerű módon, pláne nem gyakorlott szemek előtt.
Feltehetőleg az elkövető, a valódi ezt most megússza, hiszen a "végeredmény előtt" elhagyta az erőd templomot, vagy már régóta a holtak között "pihen". A rúnákat alaposan megjegyeztétek és ha egy másik nyomozás kapcsán felmerülnek megint, akkor az égi hang automatikusan megjelenik és emlékeztetni fog.
Közeledik a reggel, lassan 16 órája ébren vagytok, az űgyben úgy tűnik egy elvarratlan száll maradt csak.
Kais Kouro
player, 57 posts
Thu 23 Mar 2023
at 10:10
  • msg #194

Bevezet&#33 7;

- Köszönöm, atyám. Majd nyitva tartjuk a szemünket, hogy megtaláljuk azt, aki ilyen förtelmes praktikákkal megcsúfolta a Hallgatag Úr templomát.

Aztán társaimhoz fordulok:

- Nos, akkor zárjuk le a nyomozást egy hajtóvadászattal, kapjuk el a gyilkosunkat.

Azzal elindulok a kripták bejárata felé. Keyla posztját most elkerülöm, majd később adott esetben beszámolok neki arról, mire jutottam a papokkal, de most már kezdek fáradni, így amíg tudok koncentrálni, azt nem szellemi pankrációra szeretném fordítani, hanem a lény elpusztítására.

A javasolt sorrend a haladáshoz: megyek elöl kivont karddal, mögöttem a bárd fegyverrel és fáklyával, végül Cymar és Wolfrenzor. Nekem elöl lényeges, hogy ha harcra kerül a sor, lehetőség szerint ne legyen szemből fényforrás, ami elvakíthat engem. A harcból a bárdot és Cymart amennyire lehet, kihagynám, viszont hátulról tudnak segíteni a mágiájukkal, hátvédként pedig Wolfrenzor fegyverrel és pajzzsal (ha van neki) tudja védeni őket, illetve ha meg kell fordulnunk, neki is a háta mögött lesz a fényforrás.
Ami fontos, hogy lassan, amennyire csak lehet halkan haladunk, kommunikáció halkan és szóban, valamint minden irányba figyelüni, felfelé is, valamint a nyomokat is figyelem. Ha van olyan hely, amibe egy nagymacska vagy annál kicsit nagyobb lény el tudna rejtőzni, ott felhívom rá a figyelmet és megjegyzem mint lehetséges támadási pontot. A bárd tartsa magasra a fáklyát, hogy minél nagyobb területet belássunk, és legyen nála legalább két tartalék fáklya, ha ez kialudna vagy valami oknál fogva elveszítenénk. Fáklyát ha kell kérek a papoktól.
Agni
GM, 71 posts
Gm
Thu 23 Mar 2023
at 10:19
  • msg #195

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 194):

Jó fél óra keresgélés után belebotlotok valamibe, ami lehetett volna akár a lény is valaha.
Fekete, kutya méretű és sötét kitinpáncél borítja, koponyája hosszúkás, egy elnyújtott zöldségre emlékeztet, legalább fél méter. teste valaha humanoid lehetett, leszámítva a lándzsaszerű farkat, aminek úgy tűnik nem sok hasznát vette, mert ami végzett vele eltörte azt. Vére valószínűleg savas volt, mert ahol kifröccsent ott mélyen megmarta a padlót. ennek ellenére egy ismerős varázskörben végezte, a maradványai megcsonkítva.

Várható "tesztek"

-Anatómia
-Nyomozás
-Vadászat
-Fegyverismeret
-Vallásismeret

Bármi kreatív ötlet.
Sir Wolfrenzor Collvidge
player, 17 posts
Thu 23 Mar 2023
at 21:20
  • msg #196

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 194):

Természetesen, bár érzésem szerint, a szent fény annyiban praktikusabb mivel nem annyira feltűnő, valamint veszély esetén jelez is. Jómagam úgy gondolom hogy mint a legjobban ütésedzett személy menjek elöl, ámde ha úgy gondolod kolléga, ám legyen, remélem lesz még szerencsénk kitapasztalni egymás harcmodorán az együtt való munka során
Kais Kouro
player, 58 posts
Fri 24 Mar 2023
at 07:50
  • msg #197

Bevezet&#33 7;

- Köszönöm, kedves kolléga, de mestereim alighanem letagadnák, hogy a tanítványuk voltam, ha nem tudnám megvédeni magamat ezzel - emelem meg a kardomat.

Amikor megtaláljuk a kört és a dögöt, a bárdot újfent megkérem, hogy a képet rögzítse.

A többieket megkérem, hogy maradjanak egyelőre távolabb, majd körbenézek a kör körül, először azért, hogy olyan nyomokat keressek (Észlelés, vége 25), amelyek ahhoz tartozhattak, aki a kört készítette és a lényt megölhette. Ha találok valamit, gondosan méretet veszek róla, illetve megnézem, milyen irányba tarthatnak és megjegyzem azt. Amennyiben nem találok nyomot, intek a többieknek, hogy jöhetnek és a dögöt vizsgálom meg. Próbálom megállapítani, hogy milyen fegyverrel végeztek vele (fegyverismeret, vége 28), illetve az eddigi információkat felidézve és a lény maradványait látva próbálom magamban rekonstruálni, hogy milyen harcmodor vezethet eredményre ellene (anatómia, vége: 28, túlélés, vége: 25).
This message was last edited by the player at 07:55, Fri 24 Mar 2023.
Agni
GM, 72 posts
Gm
Fri 24 Mar 2023
at 09:38
  • msg #198

Bevezet&#33 7;

Rúnamágia: az oltár körül találtál rúnákat, amik hasonlóak. Az "egyész" szót és a "minket" felismered, de a többi kissé homályos, halásában áldozati körnek mutatkozik, vér és talán betegség, gyengítés funkció

Vallásismeret: a kör valamiféle vallási szertartást idéz fel benned, van benne egy kevés a papok étel teremtéséből, áldásból és egy kevés a szétzúzásból is. Ennek ellenére nagyon primitív maga a munka, mintha valaki egy imát rajzolt volna fel az ujjaival, vérrel.

Extra infó: nincs nyoma élőhalottaknak, a Dartonita litániák jól végzik a dolgukat.

Észlelés: A harc nyomai két ragadozóéra emlékeztet, akik élet halál harcot vívtak. Karom és testpáncél okozta sérülések a falakon (a kutyaszerű lényét felismered) és szürke rövid szőr (bunda? haj) 1-2mm hosszúak szanaszét. Úgy látszik a lény szőre egy ideig saválló volt, a körön belül nem égett meg, a kör szélén ahol találkozott a savval már igen. A vér hiánya, legalábbis a győztes félé szembetűnő, mivel biztos vagy benne, hogy kapott sebet.

Extra infó (20+) Valószínűleg a fekete kitines lényen rajta ütött, az mintha a fészkét védte volna, (talán 2-3 hiányzó tojások nyomai a helyszínen) feltehetően "vak" volt a mágikus körre, ha simán "bele feküdt pihenni"

Extra infó (25+) feltehetően fizikai erőre és természetes védelmére hagyatkozott a támadó. Nem találsz utána a kihullott szőrön kívül semmi más nyomot, azaz a támadó tudta mit csinál, relatív felszerelten érkezett, lesből csapott le, a dulakodás rövid volt. Feltehetően magas volt (a kripta ahol álltok 15 méteres belmagasságot enged meg, és legalább 20x20 méteres, a szörny kiváló érzékkel választott fészket), ha fel tudta emelni az ellenfelét, jelentősen magasabb mint ti. A helynek csak egy kijárata van, de míg idáig eljutottatok rengeteg leágazást láttatok, a város több száz éve áll itt, és a hely a kedvelt temetkezési formák közé tartozik, azaz feltérképezhetetlen a járatok valódi hossza.

Fegyverismeret: törő, zúzó csapások és mágia végzett a lénnyel, postmortem meg lett csonkítva, jelentősen. A kitinpáncél nem lett felsértve, a saját páncélján belül verte pépesre a lámadója (Kais eszébe jutnak legendák mesterekről, akik állítólag képesek voltak erre, de eddig metaforának gondoltad őket)

Extra infó (20,25+) Az ököl mérete ami leterítette akár 30-40 cm is lehet. A rituális csonkítás és az áldozatból való fogyasztás beavatási szertartást sugall, azaz az elkövető növésben lévő "gyerek"!!!

Anatómia 25+: a lényt gondosan péppé verte a támadója, majd utána felnyitotta. Először valószínűleg a farkát tépte le, majd valamilyen késsel gyakorlott mozdulatokkal "kipakolta" miután végzett fogyasztott belőle (késsel, villával, igy harapásnyom nincs). Miután ezzel végett a kitinből tört le darabokat és majszolhatta el (a törmelék enged erre következtetni)

Túlélés: 25+: a szörny fészket készíteni és valószínűleg bebábozódni jött ide, de előtte gondosan előkészítette a terepet, látszik a gondos és tudatos választás, valamit, valamiket ide hurcolt. Feltehetőleg nem élelem volt, maradványokat nem találtatok. Az állatról a maradványok alapján lehetetlen megállapítani, hogy emlős vagy hidegvérű (vagy bármelyik másik állai királyság tagja lenne), de az igényei jól körül rajzolhatók: sötét helyeket kedveli, relatív közel az élelem forráshoz. Vízre kevésre, vagy alig van igénye. Ciklikus az élete, parazita vonásai vannak.
Kais Kouro
player, 59 posts
Fri 24 Mar 2023
at 10:21
  • msg #199

Bevezet&#33 7;

A következőket vizsgálnám még meg:

- Milyen vastagok a kör vonalai? Ha az rajzolta fel, aki a lényt megölte, és az ujjával rajzolt, akkor valószínűleg jó 3-4 cm vastagok. Ha ennél jelentősen vékonyabbak, akkor 1. vagy karma is van és azzal rajzolt, 2. vagy valamilyen eszközzel.
- A lényben még van valamennyi a savas vérből vagy ki lett folyatva mind? Ha ki lett folyatva, akkor leveszem a felsőruházatomat a maradványokat belecsomagolom és batyuként a hátamra kötöm. Tervezem megmutatni nálam szakértőbb anatómusoknak is, illetve először mindenféle mágiában jártas egyéneknek, hogy egyrészt felismerik-e, milyen lény ez, másodszor pedig hogy találnak-e rajta bármilyen mágikus lenyomatot.
- A lény kitinpáncélja mennyire ellenálló a fegyverekkel szemben? Ezt itt helyben szeretném kipróbálni a késemmel egy levágott végtag- vagy farokdarabon.
Agni
GM, 73 posts
Gm
Fri 24 Mar 2023
at 10:59
  • msg #200

Re: Bevezet&#33 7;

Kais Kouro:
A következőket vizsgálnám még meg:

- Milyen vastagok a kör vonalai? Ha az rajzolta fel, aki a lényt megölte, és az ujjával rajzolt, akkor valószínűleg jó 3-4 cm vastagok. Ha ennél jelentősen vékonyabbak, akkor 1. vagy karma is van és azzal rajzolt, 2. vagy valamilyen eszközzel.

Az ujjak vastagok, a logikának megfelelően, de hogy ujjperccel vagy ujjvéggel rajzolta sajnos nem eldönthető, hacsak nem láttad a lényt előtte (a km meggyőzhető, nem természet ismeret szakos)

- A lényben még van valamennyi a savas vérből vagy ki lett folyatva mind? Ha ki lett folyatva, akkor leveszem a felsőruházatomat a maradványokat belecsomagolom és batyuként a hátamra kötöm. Tervezem megmutatni nálam szakértőbb anatómusoknak is, illetve először mindenféle mágiában jártas egyéneknek, hogy egyrészt felismerik-e, milyen lény ez, másodszor pedig hogy találnak-e rajta bármilyen mágikus lenyomatot.

Semmi akadályba nem ütközől, a lény teljesen "üreges", semmit sem hagytak a belsöjéből, a savas vére folyékony formájában sehol nem lelhető már fel. Lehet nálad "hullazsák" is, nem kell a ruhádat használni. Jelenleg "bűzlik" a szakrális mágiától, némi természetivel keverve, ezt mind a két mágia használótok meg tudja erősíteni.

- A lény kitinpáncélja mennyire ellenálló a fegyverekkel szemben? Ezt itt helyben szeretném kipróbálni a késemmel egy levágott végtag- vagy farokdarabon.


Jelentős ellenállása van a szóró sérülések ellen (immunis), a vágó tud kárt okozni (kb 4-6 sfé körül tippelsz vágó ellen), a zúzó sem teljesen érvényesül (1-4 között mozog), de ez egy "fiatal" példány, ha esetleg túl van a következő "báb" fázison ezek lehet változnak, lehet nem.

Project nyitva: Szörny vázának elemzése (ez nyomozás utáni tevékenység)

10 Szerencsepont mindenkinek
This message was last edited by the GM at 11:00, Fri 24 Mar 2023.
Kais Kouro
player, 60 posts
Fri 24 Mar 2023
at 15:35
  • msg #201

Re: Bevezet&#33 7;

Ha varázsértő társaimtól megerősítést kapok, hogy a dög testén szakrális mágia lenyomatai találhatóak, megkérem őket, hogy próbálják meg behatárolni, mely istenséghez tartozó bűbáj is lehet ez. Ha esetleg Wolfrenzor mint szintén isteni mágiát használó személy meg tudja állapítani, akkor azt is szeretném tudni, hogy pontosan milyen hatása van a varázslatnak.
Kais Kouro
player, 61 posts
Sat 1 Apr 2023
at 19:13
  • msg #202

Re: Bevezet&#33 7;

A látható nyomokat megjegyeztetem a bárddal és én is az emlékezetembe vésem (pszivel), hogy a későbbiekben is szükség esetén össze tudjam hasonlítani más, talált nyomokkal.

Ezután ugyanazon az úton - amennyiben Darton atya tréfája az áldással nem hoz nekünk hívatlan vendégeket - visszavezetem a társaságot a bejárathoz. A haladási sorrend ugyanaz, mint idefelé jövet.
Agni
GM, 74 posts
Gm
Sat 1 Apr 2023
at 19:15
  • msg #203

Re: Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 202):

Vissza értetek gond nélkül, Sotan és a papok a szokásos helyükön.
Kais Kouro
player, 62 posts
Sat 1 Apr 2023
at 20:17
  • msg #204

Re: Bevezet&#33 7;

Amint nyugodt helyre érünk, pergament és írószerszámot veszek elő, és a következőket írom rá:

Jelentés a Darton Székesegyházában végzett nyomozásról, a 3798. év utolsó napján.

A nyomozásban részt vett személyek:
Soran Quann
Kais Kouro
Cymar Lyalmur
Kinsley Linch
Alag Ibra
Sir Wolfrenzor Collvidge

A nyomozás célja:
Kideríteni, hogy mi okozta a mészárlást, amely az aznap megrendezett temetői játékok során esett meg.

Eredmények:
A nyomozás során előkerült bizonyítékok alapján a következő események történtek meg, a következő sorrendben.
1. Ismeretlen elkövető, feltehetően a játékok előtt, ismeretlen időpontban az oltárt, ahol a verseny célját, a kihozandó szent madárszobrot tárolták, szentségtelen mágikus rúnákkal meggyalázta, feltehetően csapdát állított velük. A szent szobrot ugyanaz vagy másik ismeretlen elkövető eltüntette.
2. Egy kalandozócsapat felfedezi a szentségtelen rúnákat, hatástalanítja azokat, készít egy hihető másolatot a szoborról és kiviszi azt a játékokat felügyelő papokhoz, akik elfogadják azt és győztessé nyilvánítják a csapatot.
3. Ezzel kb. egyidőben, a verseny alatt egy ismeretlen fajú lény ismeretlen módon elszabadul a nézőtéren és halomra gyilkolja a nézőket. Az áldozatok tetemes része (nem szándékos szóvicc) sétáló halottként "újraéled".
4. A kalandozók elűzik a lényt és ártalmatlanítják a sétáló holtakat.
5. Ismeretlen tettes a katakombákban elpusztítja a lényt, feltehetően táplálkozik is belőle. Szakrális eredetű varazskörbe helyezi a maradványokat. Ezután a gyilkos ismeretlen helyre távozik.
6. A templom papjai segítséget kérnek a városi hatóságoktól, akik haladéktalanul a helyszínre sietnek és nekilátnak a történtek rekonstruálásának.
7. A nyomozók megvizsgálják a helyszínt, az áldozatok maradványait, a bizonyítékokat és kihallgatják a tanúkat.
8. A nyomozók a nyomok alapján a katakombákban kutatnak a lény után, ahol annak maradványait megtalálják, további vizsgálatok céljából elszállítják és a helyszíni nyomozást lezárják.

A nyomozás során a nyomozók a következő következtetésre jutottak:
- Darton papsága a halálesetek előidézésében nem bűnösek. Azok, akik versenyzőként haltak meg, a jelentkezéskor vállalták az elhalálozás kockázatát, a nézők között végzett pusztítás pedig jelen álláspont szerint rajtuk kívül álló okokból következett be. A nyomozás során együttműködtek a nyomozókkal.
- A kalandozók, bár rendhagyó módon, de győztek, a versenyt felügyelő papok elismerték őket győztesnek. Továbbá segítséget nyújtottak a lény megállításában és az elszabadult sétáló holtak megfékezésében. A halálesetekért ők sem vonhatók felelősségre.
- Bár a nyomozás helyszíni része hiányos bizonyítékokkal és információkkal szolgált, ezért a nyomozók javasolják a helyszínelés lezárását, de az ügy nyitva hagyását.

A nyomozók az ügy továbblendítése érdekében a következő vizsgálatokat tervezik (adott esetben külső szakértők bevonásával) lefolytatni:
1. A lény maradványainak vizsgálata annak érdekében, hogy faját, élettani jellemzőit kiderítsék.
2. A kommunikációs kapcsolat fenntartása Darton egyházával a további információcsere céljából.
3. Az oltárnál és a katakombákban talált varázsjelek tulajdonságainak, tartalmának, jelentésének és működésének kiderítése.
4. Annak kiderítése, hogy a lény hogyan jutott be a nézőtérre, esetleg ki engedte ott szabadon és miért.
5. A lény gyilkosa kilétének kiderítése, megtalálása és kézre kerítése.



Ami szándékosan nem kerül bele a jelentésbe, de továbbra is kiderítendő feladatként tartom számon (és ezt a társaimnak is elmondom, ha rákérdeznek, hogy miért nem írom le):
- Miért titkolóznak ennyire a dartonita papok a lénnyel, illetve a takarítással kapcsolatban?
- Kicsoda Keyla pontosan és mit keresett ott konkrétan?
- Keyla milyen kapcsolatban áll Retortával?
Agni
GM, 75 posts
Gm
Sat 1 Apr 2023
at 20:39
  • msg #205

Re: Bevezet&#33 7;

Miután visszaérkeztek az őrségetekbe Soran elismerően olvassa a jelentéseteket. -Nem gondoltam volna, hogy így nyitjuk az új évet. Örülök, hogy senki sem sérült meg, ráadásul ilyen kiváló munkát végeztetek. Egyet értek azzal, hogy tovább is keressük a tettest, tartsuk a kapcsolatot. Egyenlőre szabad kezet kaptok a szakértők bevonásával.

Az univerzum hangja: szintlépés, 1 arany fejenként (az 100 ezüst nálam) és 30 szerencsepont.

A kamera elfordul: egy gyermek hangja, talán kislány -Érdekes játékaid vannak- akinek cimzi egy föld alatti rejtekhelyen ül, a kommunikáció tükröződő felületeken zajlik kettőjük között- Ó még semmit sem láttál. A kamera kifordul és végig pásztázza a szobát ahol három káposztafej méretű tojáson nyugszik végül még.

Ha a többiek reagálnak updatelek
Cymar Lyalmur
player, 42 posts
Mon 3 Apr 2023
at 08:52
  • msg #206

Re: Bevezet&#33 7;

Ahogy a jelentést írja Kais kolléga amellett, hogy örülök, hogy nem nekem kell, próbálok segíteni.
Viszont egy kérdés felmerül bennem:
- Kais, mi a jelentőssége a Keyla tisztelendő és Retorta tisztelendő közötti kapcsolatnak?
Kais Kouro
player, 63 posts
Mon 3 Apr 2023
at 09:58
  • msg #207

Re: Bevezet&#33 7;

Nos, kedves kolléga, ahogy azt a híres Krad-hitű bárd, Stephen Cutter mondaná: ez a kétezüstös kérdés. És a négy válaszlehetőség közül (A. Nem tudom, nem is érdekel, B. Tudom, de nem mondom meg, C. Nem tudom, de szeretném kideríteni, D. lecsós nudli) én megjelölném a C-t.
Cymar Lyalmur
player, 43 posts
Mon 3 Apr 2023
at 10:11
  • msg #208

Re: Bevezet&#33 7;

Elmosolyodom.
- Hát szerintem a lecsós nudli jobban hangzik...kezdek éhes lenni. Annyiban igaza van, hogy ha van valami kapcsolat és az hatással van a helyzetre, munkára akkor számít.
Kais Kouro
player, 64 posts
Thu 13 Apr 2023
at 06:19
  • msg #209

Re: Bevezet&#33 7;

Az elkövetkezendő napokban a következő dolgokat szeretném megejteni:
- edzeni,
- gyakorolni a kovácsolást mint szakmát,
- felkeresni a Gilron-pap által megadott címet (a magányos tornyot a város szélén), és kideríteni, ki lakik/dolgozik ott, illetve udvariasan bekopogni, meglátogatni az illetőt,
- felkeresni Sara testvért, ha már volt olyan kedves megadni a címét. (Ki tudja, hátha jobban megismerve a jelenlegi menyasszony-jelöltemet feladom a kedvéért :) ),
- keresni olyan mágiaértőt, aki bővebb információt tudna adni a lény maradványain érzékelhető mágiáról,
- keresni olyan anatómust, aki segíthet megvizsgálni a lény maradványait,
- keresni olyan bőrművest vagy páncélkovácsot, aki ha méretéből adódóan sisakot nem is, de mondjuk alkar-lábszárvédőt tudna készíteni a lény kitinpáncéljából.

(Utóbbiakhoz adott esetben helyismeretre 6-ra dobok, de hajlandó vagyok - amennyiben időm engedi - akár napokat szánni az utánajárásra, érdeklődésre, kapcsolatok kihasználására, hogy találjak megfelelő szakembereket. Kezdeném a mágiatudorral, mert tartok tőle, hogy azok a nyomok hajlamosak a leggyorsabban eloszlani a testről.)
Agni
GM, 76 posts
Gm
Thu 13 Apr 2023
at 09:34
  • msg #210

Re: Bevezet&#33 7;


Az elkövetkezendő napokban a következő dolgokat szeretném megejteni:
- edzeni,

Az őrtorony, ahol dolgoztok rendelkezik létesítményekkel, ahol gond nélkül tudsz gyakorolni a jelenlegi szinteden és fejlődni, az edzés kielégítő, érzed, hogy haladsz, fejlődsz.

- gyakorolni a kovácsolást mint szakmát,

A kovács barátod Gundar, az Acél és Pörölyben sok szeretettel lát (értsd nem zavar el és morog folyamatosan), van elég szabad óra, ahol diáknak való munkát tud adni és felügyelni, relatív elégedett a teljesítményeddel (már átenged minden ötödik szeget és nem várja el, hogy teljesen szimmetrikus hatszöget üss kalapáccsal a szögek végére, megelégszik a négy közel hasonló oldallal, amit jelenleg meg tudsz csinálni, de hangos sóhajok jelzik látja még a fejlődési lehetőséget). Érzed, hogy értékes tapasztalatot építesz minden itt töltött nappal.

- felkeresni a Gilron-pap által megadott címet (a magányos tornyot a város szélén), és kideríteni, ki lakik/dolgozik ott, illetve udvariasan bekopogni, meglátogatni az illetőt,

A torony üresen áll, a tenger és a kikötő legszélén, a hely oldalában. Már maga a feljutás is komolyabb fizikai kihívás, nem beszélve a bejutásról. De téped nem olyan fából faragtak, mint akinek ez gondot okoz. Amíg mászol felfelé a sós szél, a rothadó hal és a kikötő szaga ivódik az orrodba. Ujjaid a faragott köbe kapaszkodnak, ami valaha fehér és sima lehetett, de mára szürkére és barázdáltra koptatta az időjárás. A tapintása hideg, nyirkos és szemcsés a sótól. A második emeleti ablakig kellet magadat felhúzni, mert az ajtót eltemette egy kőomlás, gyakorlatilag az alsó szint külsőjével együtt. [innen új kalandrész nyílik jelezd, ha folytatni akarod]

- felkeresni Sara testvért, ha már volt olyan kedves megadni a címét. (Ki tudja, hátha jobban megismerve a jelenlegi menyasszony-jelöltemet feladom a kedvéért :) ),

Sara címe az első falon belül van, a kapuvám egy ezüst. Csónakot bérelsz, ami a belvárosban felevez veled a keresett címre, hosszú napnak ígérkezik, az oda út önmagában negyven kilométer. [innen új kalandrész nyílik jelezd, ha folytatni akarod]

- keresni olyan mágiaértőt, aki bővebb információt tudna adni a lény maradványain érzékelhető mágiáról,

Sajnálatos módon a mágia pár órán belül teljesen eloszlik, nem állandó, de a társaid fel tudják idézni bármikor mit láttak, de fel fogják ismerni, ha megint találkoznak vele.

- keresni olyan anatómust, aki segíthet megvizsgálni a lény maradványait,

A lényből két-három centis kitindarabok maradtak pusztán, sajnos nem találsz olyan anatómiában jártas szakembert, aki felelősen vállalná a hiányos 3d-s kirakós elemzését. A legnagyobb megmaradt darab a "sisak", de abból is általában valami rovarfélére következtetnek, azt javasolják érdemes lehet egy médiumot keresned, talán nagyobb sikered lesz (vagy egy alkimistát aki a darabokat tudja elemezni)

- keresni olyan bőrművest vagy páncélkovácsot, aki ha méretéből adódóan sisakot nem is, de mondjuk alkar-lábszárvédőt tudna készíteni a lény kitinpáncéljából.

Ezt gond nélkül is el tudod magadnak végezni, egy darabot tudsz készíteni, úgy, hogy "karperecekkel" és normál bőrrel körbe tekered és a közepébe azt, mind védő lemezt helyezed. Válaszd ki melyik végtagodon akarod viselni, úgy kezelem, hogy nem kellet se levágni se másképp megmunkálni.

(Utóbbiakhoz adott esetben helyismeretre 6-ra dobok, de hajlandó vagyok - amennyiben időm engedi - akár napokat szánni az utánajárásra, érdeklődésre, kapcsolatok kihasználására, hogy találjak megfelelő szakembereket. Kezdeném a mágiatudorral, mert tartok tőle, hogy azok a nyomok hajlamosak a leggyorsabban eloszlani a testről.)

A test tartós, makacsul nem akar eloszlani, a mágia sajnos mire vissza értek az őrsre eloszlik. A fenti kalandokba bármelyik pc-t/npc-t bevonhatod. Bármelyik részhez lehet további kérdésed.
Kais Kouro
player, 65 posts
Thu 13 Apr 2023
at 20:14
  • msg #211

Re: Bevezet&#33 7;

Első körben a torony az, ami gyorsabban bejárhatónak tűnik - feltéve, hogy nem egy ősi katakombarendszer kijáratát takarja. Az első felfedező út után nem megyek be, hanem hazamegyek az őrsre felszerelkezni, illetve szólok Cymarnak és Wolfrenzornak (mint olyan társaknak, akikkel a szilveszteri nyomozás után is szívesen tartom a kapcsolatot, és kompetensnek is tartom őket egy expedícióhoz), hogy ha van kedvük, tartsanak velem. Megmondom nekik, hogy mivel az elf Gilron-paptól kaptam a címet, lehet köze a katedrálisban történtekhez.
Cymar Lyalmur
player, 44 posts
Sun 16 Apr 2023
at 17:12
  • msg #212

Re: Bevezet&#33 7;

Mivel leginkább a mágikus problémák megoldásában találtam magam nem megfelelően felkészültnek, így erre igyekszem képezni magam.
- Varázstárgyakból igyekszem képezni magam
- Aura-ismeretből is van még mint tanulnom (ráadásul több mint hasznos volt)
- Mágia-ismeretből sosem lehet eleget tudni, ráadásul minden egyéb mágikus jellegű ismerethez jól jön
- Rúnamágia, hátha idővel fel tudom ismerni az ilyen extra rúnákat vagy legalábbis rájövök róluk valamire...
- Idézés, miután egy megidézett valamivel volt gond ez evidens...


Közben Kais Kouro ötletét örömmel fogadom és szívesen megyek az új - vagy folytatott? - nyomozásban részt venni...
Agni
GM, 79 posts
Gm
Sat 29 Apr 2023
at 11:17
  • msg #213

Bevezet&#33 7;

In reply to Kais Kouro (msg # 211):

Folytatás a saját topicban
Sign In