Chapter 2
Fraien: bal kézben tartott hiequarodat védekezésre emeled az arcod elé. A katonát megtéveszti a mozdulat, két kézre fogott kardját oldalra hátrahúzza egy alacsony, oldalirányú has- vagy lábvágáshoz. Ekkor elővillan a jobb kezedben tartott fegyvered. Tökéletesen kivitelezett vízszintes vágásod elsuhan a katona harmadik és negyedik bordája között, átvágva a szívet, majd a szegycsontot. Majd a túlsó oldalon akadálytalanul kisuhanó pengét visszarántva egy elegáns oldallépés után, kitérve a melletted robogó robosztus (immár csak) holttest elől, még egy kecses mozdulattal lecsapod a fickó fejét. A nagydarab katona két részletben omlik Jalin lábai elé.
Niddin: A katona fejére sújtasz, ezúttal függőlegesen. Sikerül szabályosan, függőlegesen kettévágnod. "This is the way", gondolod, ahogy elégedetten nyugtázod, hogy az előzővel együtt tulajdonképpen tökéletes kereszt alakú vágást hajtottál végre. Azért harc közben nem megy ez mindenkinek, így meglehetősen büszke vagy magadra. Joggal. Egyedül azt sajnálod, hogy a fej darabjait nem tudod magaddal vinni, mivel barna trutyi, majd gőz formájában eloszlik a padlón, majd a levegőben. Aztán a gondolatmenetedből kizökkent a tőled alig egy méterre előbukkanó katona, aki a padokkal párhuzamosan fordulva, magához ölelve a kardját gurulva érkezik ki hátra. Arrébb lépsz kettőt, jobb kezedben megpörgeted a kardot és lefelé fordítod a pengéjét, majd azzal és a pajzzsal egyszerre sújtasz le. A karddal a katona mellkasát szegezed a földhöz, a pajzs alsó élével pedig a nyakcsigolyáját roppantod ketté. Nagyot nyekken akkor, azután elhallgat. Ja, és a mozgást is abbahagyja. Kivéve a szublimálást. És ezzel ezen az oldalon el is fogytak a padok alatt sunnyogó katonák.
Venoritum: Féltérdre ereszkedsz és alig két méterről farkasszemet nézel a legközelebbi katonával. Elsütöd a tűzgyűrűdet, amitől kicsit úgy érzed magad, mint Wheeler Észak-Amerikából, bárki is legyen az. A katonát fejbetalálod a tűznyíllal, akinek kinyullad a haja. "Segítség, forrófejű vagyok!", kiált fel, majd a következő, immár sokkal anyagibb jellegű nyíl a szeme közé érkezve meggyőzi arról, hogy a forró fej számára már nem említést érdemlő probléma, így ha nem is megnyugodva, de elcsendesedve heveredik el a padok alá, egészen szétoszlásáig. Ami amúgy elég hamar bekövetkezik.
Jalin: Belépsz Thet mögé, majd célba veszed a gyűrűddel a rohamozó katonát és már csak a villám elsülésének a pillanatában veszed észre, hogy csak hullagyalázol - mondjuk képzett nekromantaként ez nem okoz komoly lelkiismereti válságot. Ami viszont azonnal feltűnik, az az, hogy Thet meglehetősen megváltozott az alatt a pár másodperc alatt, amíg nem figyeltél rá. A másfélkezes kard, ami eddig nála volt, másfél arasznyira zsugorodott, a csontváz pedig éppen egy láncot erősít a markolatához, amelyet ki tudja, honnan szerzett. Valamint az is rejtély, hogy honnan szerezte azt a fekete nadrágot és kénsárga tunikát, amelyet visel. Ráadásul hallható hangon válaszol, nem a holtak nyelvén, de ugyanolyan mély, hideg, érzelemmentes hangon, ahogy eddig hallottad szólni:
- Úgy látom, ezekkel a nyikhajokkal kényelmesen elboldogultok. Én a hercegre fenem a fogamat. Még nem szabadultunk meg tőle, érzem.
Mindenki: elölről, az emelvény felől női sikoly hallatszik, amely élvezet és fájdalom kifejezésének is tűnhet, egyelőre nem tudjátok megállapítani, melyik lehet. A következő pillanatban kilép a függöny különlegesen ráncolt hullámai közül egy alak, amely meglehetősen hasonlít a hercegre, de mintha fémdarabok lennének beleépülve a bőrébe, a teste és az arca jelentős részét beborítva.
Thet rezignáltan megszólal:
- Nem megmondtam?