Nagyot sóhajtok...
- Ha nem csak ketten, kocsisunkkal hárman, lennék még mondanám is, hogy segítsünk a kocsmárosnak rendet tenni...de azt tudom, hogy nem könnyű és sokszor az a vége, hogy aki rendet tesz azt fogja mindkét fél gyűlölni...nem a legegészségesebb - csóválom fejem, majd igen halkan hozzáteszem - ráadásul minden valószinűség szerint egyikkel sem értenék egyet hitben...

A kocsisotok egyelőre a lovakat kezeli, és várja az utasítást, hogy továbbhaladtok-e vagy sem.

Egyébként sikeresen kívül maradtok a csetepatéból.
Ahogy kintről figyelitek az eseményeket az ajtón túlról még halljátok, ahogy fém siklik fémen, mint mikor valaki kardot ránt, majd fém fúródik fába tömör koppanással, majd végül a fogadós hangját:

- Na azt már nem! Itt nem fogtok ti is megint hadakozni, meg széttörni mindent, még az hiányzik, hogy vért kelljen sikállnom! Kifelé!

Majd hallotok egy nagy, tompa puffanást, káromkodások zsivalyát, és hogy odabent egy sűrű, sötétzöld felhő kezd terjengeni, ami szép lassan utat talál magának az ablakokon, és az ajtókon keresztül.

Elsőként az elébb tőletek jobbra lévő ifjonc vágódik ki az ajtón, kezét az arca elé tartva, köhécselve, az undor jelével, odabentről szintén nagy, mély köhögések hallatszódnak, majd látjátok, ahogy egy ködfelhőből az arcuk előtt a ruhájukkal undortól eltorzult arccal sorra kifelé tódulnak a bent lévők.

A ködfelhő foszlányait ti is érzitek, ormótlan bűzt éreztek, és némi kábulatot...

- Menjünk vissza az erődbe, fiúk! - Halljátok a félvértesektől - Azok a mocskos shadoni rákfajzatok!

Hátrébb lépek párat, hogy kikerüljek a bűzfelhő hatóköréből, kicsit várok, hogy a vérteseknél jelentkező hevesebb biológiai reakciókat (pl. hányás) elkerüljem, majd biztonságos távolságból megszólítom őket:

- Elnézést kérek a zavarásért, vitéz urak, de hadd kérdezzem meg: önök melyik erődhöz tartoznak?

Rátok néz furcsállóan, kezével a térdén, lihegve, végignéz rajtatok, főleg Naurylon, majd kiegyenesedik, vesz egy mély levegőt, és azt mondja:
- Ahogy látom maguk sem környékbeliek... nade jöjjenek csak, mutatom! - Majd int a kezével, és a fogadó mögött alig 300 lábnyira lévő nagy kőépítményre mutat 4 magas bástyával:
- A Guserad erődje! Évszázadok óta Edorl déli határának, és a shadoni út egyik őrizője!
- Osztán maguk honnan jöttek? Sokféle nép jár erre, de ilyen nagy fehér szerzetet még nem láttam...(állapodik meg szeme Naurylon)

- Ejnye no, hogy tünde szemeim mit látnak... erődöt néha nem. Ami engem illet, én délvidéki vagyok, társam a messzi Észak szülötte... mondjuk annyira nem északi, hogy jeti legyen, de eléggé északi ahhoz, hogy ne szeresse azt, hogy fura szerzetnek nevezik teljesen emberi kinézete ellenére - hunyorítok cinkosan Naurylra. - Jut eszembe, vitéz urak, nem találkoztak errefelé egy zárt szekérrel, éjjel utazó társasággal?

Odalép az előző mellé egy másik harcos, kicsit dorgálva a másikat:
- Ehh Gwindur, azért óvatosabban fogalmazz bajtárs! Tudom, hogy nemrég jöttél a határra, és sok az újdonság, de mindenkinek igyekszünk megadni a tiszteletet!

- Elnézést uraim, ki még csak pár napja szegődött a határ védelmére, időbe telik, míg megszokja e szolgálat különleges elemeit, köztük a sokféle új arccal, tapasztalattal! :)

- No, hát a kérdés, ami a zárt szekeret illeti, volt itt jó pár zárt szekér, meg nyitott is, meg egyéb utazók, bár elég ritka, amelyik kifejezetten éjjel akar utazni.

- Főleg, hogy az utóbbi időben mintha megcsappant volna a biztonság az úton. Az elmúlt napokban egyre többen keresték itt kétségbeesetten társukat, hozzátartozóikat, innen is, meg amonnan is!
This message was last edited by the GM at 14:12, Wed 05 Apr 2023.

- Nos, mi is elveszett személyeket keresünk. Méghozzá őket itt - kotrom elő a fiúkról készült képeket. - Látták őket?

Átnyújtod neki a képeket, megszemléli összeráncolt homlokkal, majd megmutatja a társának, és így szól:
- Te, nem ezek voltak azok a furcsa nagyfülű úrifiúk, akikről a többiek meséltek? Tudod, hogy halál másnaposan szunyókáltak egy kocsiban a határon túlra menet...

Gwindur:
- Deee igen, még szerencse hogy volt két józan ember is velük, rendesen felönthettek a garatra! Úgy hírlik nagy tivornya volt a Pajkos Palotában előttevaló este, pajkosabb volt, mint általában!

...Neveti el magát...

- Nagyszerű, hogy látták őket! Merre távoztak? És mikor? És le tudnák írni, hogy hogy nézett ki az a két józan társuk, akik segítettek nekik a távozásban?

Gwyndur elkezdi:
- Úgy hat napja. Nem igazán reggel, inkább úgy a délelőtt derekán lehetett, a nap már jócskán fent volt.
- A fiúk, bár többszörös bökdösésre a nevüket még el tudták motyogni, de tiszta kábák voltak, rottyabb állapotban, mint a tintás Humbald bajtársunk a járandóságunk kifizetése után.
- Aztán lovagolt mellettük egy predoci páncélos keménylegény, a bakon meg egy bajszos, köpcös bácsika kalapban.
- Haladtak komótos tempóban Shan-Alion felé.

- Nagyon köszönöm a segítségét! Lenne szíves még útbaigazítani minket Shan-Alion felé? Illetve milyen messze van a következő vendéglátó hely abba az irányba? És még egy utolsó kérdés: önök most szolgálatban vannak?

- Hát nézzék uraim, vannak itt kisebb ösvények, de azokra az eddigi megfigyeléseink alapján ritkán vállalkozik az átlag utazó, mivel a legközelebbi, és legértelmesebb úticél bizony Shan-Alion. Oda pedig ez az egyedüli, kövezett út vezet, amin most is állnak, és ami elvezet az ottani határőrhelyig, majd onnan haladjanak csak tovább ezen a sárgaköves úton.

- Ami a vendéglátóhelyeket illeti, Shan-Alion úgy nyolc órányi járóföldre van, így ott tervez éjszakázni a legtöbb vándor, nem elébb.
A legtöbb vendéglátó is ott alakítja ki a fogadóját, hisz' az a legbiztonságosabb.

- De persze ez nem gátolja a többi vállalkozókedvű jómadarat, hogy haszonra éhesen néha-néha megnyissa a maga kis megálló krimóját, ami nagyon szerencsés esetben bír ki egy évet, tekintve, hogy nem csak állnak az úton útonállók...

- Úgy 3 órányira van innen a Bátor Batár, ahol lehet lovakra szert tenni, meg szekeret javítani, ha köll. Az úgy 3 hónapja megvan. Gondolom mer' a ló meg a kordé hasznos...mindenkinek.

- Aztán úgy hallottuk, hogy újabban, kb. egy hónapja láttak az út mentén egy vörösen rikító, elég bájos kis fogadót onnan szintén 2-3 órányira, a neve... lássuk csak... Paj-kos-toló!
Valami hasonló jellegű jószágtaszajtó játékot találtak ki, hogy versenyezzenek a betérők, és pár jó fehérnép is van azt mondják.

- Hát ezekről tudunk, jó utat, urak!
This message was last edited by the GM at 20:02, Wed 19 Apr 2023.

A katonákat és útitársamat nézem miközben a kapott információkat igyekszem megjegyezni. Mikor Gwyndur elbúcsúzik tőlünk Taika Hevonenhez fordulok
- Azt hiszem mielőbb indulunk annál jobb...mi azért gyorsabban haladunk mint ők a szekérrel. Ráadásul itt még mintha nagy gond nem lett volna. Inkább út közben, részegen...vagy a következő állomásnál. Szerinted?

Beinvitálom a két ott maradt katonát a fogadóba:
- Uraim, engedjék meg, hogy az útbaigazításért hálámat egy kupa borral háláljam meg!
Azzal benyitok a fogadóba, óvatosan, az ajtó takarásából körbenézek, és ha nincs balhé, odasétálok a pulthoz és rendelek!
- Fogadós uram! Kérek négy kupa dormanti mélyvörös bort, és sültet két főre!
A borral koccintok a katonákkal és Nauryllal, majd evés előtt illően elköszönök tőlük. Aztán nekiáltok a késői ebédnek vagy korai vacsorának, kifizetem az enni- és innivalót, majd válaszolok társamnak:

- Szerintem is. Bár megmondom őszintén, van egy olyan sejtésem, hogy az nem feltétlenül alkohol volt, hanem valami más kábító szer. Mindenesetre először menjünk el a Bátor Batárig, ott érdeklődjünk utánuk megint. Ha látták őket, az jó, mert akkor jó nyomon vagyunk, ha nem, akkor vagy útközben tértek le az útról, vagy ott már nem engedték ki őket. Mindenesetre még emlékszem arra a tájra, amit a fiúk szemével láttam, majd nézelődök, hogy látom-e ugyanazokat a jellegzetes tájelemeket, mint ők, illetve mivel egy elejtett szavukból arra következtetek, hogy éjszaka vannak ébren, esténként lefekvés előtt megismétlem a rituálét, amellyel a szemükkel tudtam látni, hátha sikerül valamit kiderítenem, illetve remélhetőleg újra szemügyre venni azt, hogy merre járnak.

Bólintok:
- Egy jónak hangzik, legyen így. És ezen felül csak remélhetjük a legjobbakat és hogy Weila kegyes lesz hozzánk.

Evés után rendezem a számlát (a katonáknak egy kupa dormanti mélyvöröset, ha ezen felül fogyasztanak azt a saját kontójukra teszik, Naurynak és magamnak mindent én fizetek most), majd megköszönöm még egyszer a segítségüket és útnak indulunk az útbaigazítás alapján a Bátor Batár felé.

Visszamentek a fogadóba. Odabentről csak egy csendes párbeszéd hallatszik, semmi ricsaj.
Benyittok az ajtón.
A pult mellett az imént látott shadoniak támasztják a pultot, mögötte a fogadóssal.
(A félvértbe öltözött ifjú, oldalán másfélkezes karddal, és a díszes, aranyozott teljes vértben egy csak kicsit idősebb, de húszas éveiben járó lovag a vérten egy hétfejű figurával.)
Éppen némi kompenzálásról folyik szó, az iménti járulékos kárról a berendezésben, nyugodt hangnemben.

Oldalt egy bárd tisztogatja éppen a kobzosát, a pult mellől az emeleti lépcsőről egy kissé csapzott, bár annál boldogabb arcú határőr támolyog le, fentről egy női hang:
- Aztán gyere máskor is, aranybogaram!^^

Mikor a pultnál  meglátnak titeket a városőrökkel, felétek fordulnak, és mindegyiktől szúrós, kérdő tekinteteket kaptok. Főleg a fogadóstól, a shadoniakéba inkább aggodalom vegyül.

A fogadós így szól:
- Üdvözlöm Önöket! Remélem ezúttal a vallási nézeteltérések kinn maradnak! Ha tudják kulturáltan élvezni a fogadóm szolgáltatásait, bejöhetnek!

Feltartott kézzel, szabadkozva válaszolok a fogadósnak:

- A magam részéről sem eddig, sem ezután nem terveztem vallási vitába bonyolódni senkivel, mindössze útbaigazítást kértem az uraktól, és ezt szeretném számukra egy-egy kupa borral meghálálni. Bízom benne, hogy az urak is a kulturált, kizárólagosan szóbeli társalgásra szorítkoznak a bor elfogyasztása után is.

Azzal kettőnknek a bor mellé rendelek ebédet is, majd a fejenként egy kupa bort és a két ételt fizetem.

(Árat majd írj kérlek, nem tudom, hogy mennyi pénzem van, de a maradékból meg az előlegből remélhetőleg kikerül.)

- Nem is elsősorban maguk miatt aggódtam, friss betérők, bár sose lehet tudni, itt eme két shadoni jómadár is új vendég volt, ez nekik - pillant rájuk - illetve a maguk mögötti két jómadárra vonatkozik - néz szigorúan.

A shadoniak feltartják a kezüket bocsánatkérően, és mellkasukra tett kézzel mondják:
- Hagyjuk a vallást a templomokban, csak élvezzük az italt, becsszó!

Mögöttetek a frissen meghívottak elhúzzák a szájukat, de mosolyra, és azt mondják:
- Igyunk, urak! Lazítani jöttünk, és meghívásra...

Miután mindent elfogyasztottunk, amit rendeltünk, elköszönök mindenkitől és útnak indulok a Bátor Batár felé. (Megint. Vagyis még mindig. :D)

Miután végeztünk az ebéddel és az itallal elbúcsúzok és folyatom utam a Bátor Batár felé.

Megeszitek az ebédet, megisszátok a nedűt, kellemesen belakmároztok.

Az őrök, és a fogadó népe élvezi a frissen kialakult nyugalmat, semmi különös nem történik, és a "Idedobnád a sót, kérlek?" -en kívül nem sok minden hangzik el.

A fogadós megköszöni a látogatást, a katonák a meghívást, elbúcsúztok, és mentek tovább újult erővel Shan-Alion felé, illetve közvetve a Bátor Batárhoz.

Átlépitek a határt. A táj csak enyhe domborulatot mutat, köszönhetően balról a Ferrelos-hegységnek, az út mellett kisebb facsoportok, ligetek láthatóak, itt-ott pár nagyobb szikla.
Jobbra (nyugatra) hatalmas síkság terül el, a távolban a Nammanos-dombság emelkedik, de javarészt sztyeppe terül el, látjátok, ahogy egy nyulat üldözni kezd egy aranysakál.

Ám ez az idill nem tart sokáig, ugyanis mind prédaállat, mind a ragadozó sebesen menekülni kezd, és az okát ti is távolról látni vélitek.

Irdatlan, egyre erősödő lódobogás, kurjongatás hallatszik, porfelhő emelkedik a távolban.
Az alakokat még nem tudjátok kivenni, de sokan lehetnek, és határozottan közelednek...

- Szerinted kik lehetnek a közeledők? Miképp fogadjuk őket? - kérdem Taika-t miközben próbálok valamit kivenni a távolból, hogy egyáltalán rablóbanda vagy csak egy zoldoscsapat...

- Azt hiszem, ezt biztonságosabban kideríthetjük, ha nem állunk az útjukba - mondom, azzal letérek az útról és elkezdek sétálni a legközelebbi bokor vagy facsoport felé. Ott valamennyire elrejtőzök, onnan figyelem, hogy kik és hányan jönnek, illetve figyelek arra, hogy van-e rajtuk valamiféle azonosító jelzés (egyenruha, címer, stb.).

Gárió apó a kocsival szintén bevonul a susnyásba (nyárfás liget sűrű bokrokkal), a sűrűbb növényzet takarásába, amennyire csak tud.

Kisvártatva a sereglet megérkezik, és kicsit elcsendesedik.
52 lovas nomádot számoltok, némi utazó felszereléssel, és változó fegyverekkel, láttok hajítódárdát, szablyákat, néhol harci fejszéket, és íjászokat is, nagyjából egyforma arányban. Fejükön szőrmés, kétoldalt szarvas kucsmák vannak a fejükön, könnyű bőrvértezetet viselnek.

Számotokra ismeretlen, nomád nyelven beszélnek. Közülük kitűnik két, ékesebb öltözéket viselő egyén, több ékszerrel, díszesebb hímzéssel, tarsolyokkal, medálokkal, drágakövekkel.

Amikor az úthoz ér a lovascsapat, megállnak, majd a két ékesebb egyén, feltételezhetően vezetőik, utasításokat adnak, mutatva mellétek, az úttól beljebb lévő a tisztásra.
Majd mutatnak nagyjából felétek is, és a másik susnyásra is az út túloldalán.

Majd leszállnak lovaikról, és megindulnak a tisztásra, kivétel úgy 5-5 íjászt, akik megindulnak a susnyásokba lassú léptekkel, fürkészbe, ebből 5 elszórtan felétek.