Új utakon - Huey Ruckus
Kocsit az út szélén leparkolva, gyalogosan közelíted meg a car shop-ot. Nem lehetsz messzebb, mint 1 sarokra, amikor éjszakába nem illő zajokat hallasz, véleményed szerinted pont abból az irányból, onnan, ahol a műhely kell, hogy legyen. A szokásos reflexek azonnal működésbe lépnek, az utca árnyékos oldalát, a rejtett fedezékeket keresed. Szerencsédre parkol pár kocsi is az utca szélén, így van hely ólálkodni.
Közelebb osonva látod a műhely bejáratát, kétszárnyú fém kapu, mely akár két kocsit is be tud engedni egymás mellett. A zajok viszont nem a műhelyből jönnek, ott éppen nem látsz sem fényeket, sem mozgást. Úgy tűnik mintha már zárva lenne a hely, ami nem csoda, lévén jócskán elmúlhatott éjfél is.
A zaj forrása egyértelműen egy zárt mikorbusz érkezése. Lekapcsolt lámpákkal a sötétben araszolva közeledik az utcán, majd a műhely bejáratától 30 méterre megáll. Az oldalsó tolóajtó azonnal nyílik és a kocsi oldalából három alak ugrik elő összehangolt, óvatos mozgással. Egyikük a tolóajtót lassan visszatolja, majd amikor már csak résnyire marad nyitva az alábbiakat mondja:
- Ahogy megbeszéltük te itt maradsz és ügyelsz rá. Semmi zűrzavar, ne hergeld, ne basztasd, csak nyugi. Hárman elegen leszünk, bemegyünk, megkeressük és jövünk. Figyelj mindenre, ha zűr lenne, jelezz. A dúvadat csak akkor engedd el, ha jelzek, utána én fogom irányítani.
Egyszerű meló, nem baszhatjuk el, ahogy sejtem a cucc az irodai részben lesz...
A fényviszonyok kedvezőek, jól látod a csávót, aki az imént beszélt. Magas, hórihorgas kopasz, körszakállas férfi, akinek bal keze feje hiányzik, illetve egy éles, hegyes penge helyettesíti azt. Jobb kezével egy vörös maszkot húz elő az övéből és fejére húzza. Két társa ugyanezt teszi, majd az egyikük röhögve hozzáteszi:
- A biztonsági rendszerük egy szar, teljesen kiütöttem. Mehetünk.
A kopasz faszi int a másik kettőnek, lassan megközelítik a masszív kaput, majd gyakorlott mászás kíséretében átugranak rajta. Jól megfigyelted, a kopasznál nem volt más látható cucc, vagy fegyver. A másik két faszinál arasznyi nagyságú szögekkel preparált baseball ütőt láttál.
Mikor hárman eltűnnek a kapu mögött a kocsi tolóajtaja halk kattanással becsukódik, ugyanebben a pillanatban a járgány belsejéből olyan hang hallatszik, mint mikor egy kemény tárgy a karosszéria belső felületéhez csapódik. Majd a zajok elhallgatnak...