Az ébredés után fél, vagy tán 1 órával - mikor próbálod magad és a lakásnak nevezett kuplerájt magad körül rendbe tenni - kopogtatnak a bejárati ajtón. Mit kopogtatnak, szinte ütlegelik, verik. Lassan eszmélsz fel a bágyadt merengésből, ki a fasz lehet az ilyenkor? Azután felcsattan egy ismerős, reszelős, idős hang:
- Hol a pénzem te anyaszomorító?

Nem tart sokáig, hogy összerakd a képet, a patkánynegyed 212-es blokkjának házibácsija, Julius fater keres nem épp kedélyes módon. Ismered az öreget, fontoskodó, visszeres lábú, láncdohányos vén tata, akihez lehet fordulni a kecókkal kapcsolatban - mittudomén ha nincs áram, leolvadt a biztosíték, vagy éppen szar a zár, stb. - bár általában nem csinál semmit, csak gittet rágja egész nap.

- Megint ide kellett fáradnom miattad. - köhögés, némi harákolás - hányszor játszod el ezt velem, te büdös nigger? Tartozol a lakbérrel, nem adod időben. Tudom, hogy bent dekkolsz és hallasz, ha nem adod a lóvét szólok az unokaöcséimnek, akik majd szétkapják a löttyedt valagad.

Kis szünet, majd mintha távozna, de még hallod a röhögéssel megspékelt zsörtölődést:
- Mi van már nem kell a segged a fehér buzifejűeknek...

Kicsit csóválom a fejem...
- Kell az, csak fizetni nem akarnak a köcsögök...most is lógnak nekem. Ha beszedem tőlük, tudom az egészet kifizetni. Most csak 60-at tudok adni. - mondom - Így megy a tápléklánc: mindenkivel szívózik valaki. Amúgy meg, mikor volt, hogy nem fizettem neked? Mindig megadom - csak kapjam meg ami jár. Különben sem én tartozom a legtöbbel...

Kezdem kicsit - najó, nem kicsit - unni ezt a műsort. Kell valami jobb, muszáj lesz Jasont sürgősen felkeresni.