Thanatos Klub
Leülök az asztalra és szembefordulok a másik két vértestvérrel.
- Azt hiszem, hogy az elhangzottak alapján a helyzet rosszabb, mint gondoltam. Azért hívtalak be mindkettőtöket ide, mert ez hangszigetelt szoba, itt nyugodtan tudunk beszélni. Egy javaslatot szeretnék tenni mindkettőtöknek, mivel ti még - velem együtt - a város régi tagságából valók vagytok, nem vagytok benne az egykori vezetőségben, ezért jelenleg bennetek tudok a leginkább megbízni. Ahogy Jason szavaiból kitűnik, azok, akik újabban itt tevékenykednek, azok nem szarral gurigáznak, egyenként valószínűleg megennének minket reggelire. Ezért a javaslatom a következő: dolgozzunk össze, támogassuk egymást és tartsuk folyamatosan a kapcsolatot, osszuk meg egymással az információinkat. Noha én hivatalosan nem tartozok a Kamarillához, mégis jól megfértünk egymás mellett. Ezek az új arcok, legyenek akár anarchok, akár szabbatosok, nem úgy viselkednek, mint akik hasonló jószomszédi viszonyt akarnak kialakítani, így a magam részéről köszönöm szépen, nem kérek belőlük. Amennyiben ti is hasonlóan viszonyultok a kilátásokhoz, fontoljátok meg az ajánlatomat. Amennyiben nem érdekel titeket, vagy úgy gondoljátok, hogy titeket nem érint, akkor szépen kisétálunk innen, mintha mi sem történt volna és felejtsük el, amit mondtam. Mit szóltok?