Volokarnosz sirkamrai
Volokarnosz sírkamrái egykor divatos zarándokhelynek számítottak a partvidéken: a látogatók hőforrásokra emelt fürdőbarlangokban kúrálhatták ki nyavalyáikat, és megfelelő vezetőkkel látogatást tehettek a régi hősök és patríciusok sírjait rejtő katakombákban is. Ezeknek az időknek régóta vége. Arak Brannia szigetre épült városát elkerülték a Kassádiai Birodalom déli magterületeit érő nagy megpróbáltatások, de a tartós hanyatlás itt is éreztette hatását: egyre kevesebb vendég jött a kereskedőhajókkal, majd a sírkamrákat a helyiek is teljesen magukra hagyták. A konzervatív szokású városkában csak a régiek tisztelete miatt nem fosztották ki az egykori sírokat, megbízva a hagyományok, a sírokat védő átkok, és a hátrahagyott halálcsapdák hatékonyságában. Legalábbis eddig.A közelmúltban a sziget partvidékén, ahol az elvadult tájon már csak pásztorok legeltették nyájaikat a cserjék, olajligetek és elégikus romok között, orkok felbukkanásáról terjedt a hír Arak Brannia apró tavernáiban és falmenti borkiméréseiben. Sőt, az a hír járja, hogy az orkok nem csak megjelentek, hanem meg is telepedtek a sírkamrák útvesztőjében, és ki tudja, ebből mi lesz majd. A kisváros szigetére az évszázadok során nem tették a lábukat idegen fosztogatók (a kisebb kassádiai zsarnokok és légióparancsnokok pedig a mieink voltak), ezért a város nyugtalan patríciusai, a Tanácsnokok rögvest kihirdették, hogy akik az orkokat kifüstölik, szabadon rendelkezhetnek a kincseikkel is. És ha a kincsek közé a régi sírok értékei is vegyülnek? Ez a részletkérdés ezúttal senkit nem fog zavarni...