[IC] Act 2: Vegelszamolas - Teugen nyomaban
-A választ e kérdésre egyelőre fedje jótékony homály herr Teugen... - szólok a távozni kész Johannes-hez. -...kérem ne maradjon el soká.
---
Mihelyst a ház ura távozik színtelen hangon szólok a rókaképű Gideonhoz.
-Kiváló ízlésre vall. - majd minden bájt nélkülözve leoldom tunikaruhám és átvedlek a kapott gúnyába. Szinte égeti mellkasom a szentségtelen pentagrammára karcolt üreges, világtalan szemgödrű kosfej motívuma, de hitembe kapaszkodva, szemlátomást elégedettséggel tölt el a 'kegy' beavatottá lehetek hamarosan...
Meghasonlok, de pisszenés nélkül tűröm, hogy megvágjanak. A tálca melynek tükre felfedi vércsíkos ábrázatomat, az ezüst kés látványa mocskos - egyaránt felejthetetlen és eltörölhetetlen - emlékeket idéz, a torokhangú szavakra gyomrom összeszűkül az elfojtott félelemtől, mantrám ismétlem, hogy megőrizzem józan elmém. Végül már csupán a cérnaszálon függő halovány remény tartja bennem a lelket, közelebb kerültem végcélomhoz, végzetemhez. Mire megszárad a vér a koponyán, előbbiről Johannes Teugen megerősít.
-Köszönöm. - suttogom áhitattal, majd nem sokkal később arcomba húzom a kámzsát követve a két Teugen példáját. Nincs helye kérdésnek...
--
A testőrség tagjainak nem szentelek a kelleténél több figyelmet, ám viselt fegyvereik a bő csuha dacára sem kerülik el éles tekintetem. Némán, udvariasan biccentek feléjük. Rövid tőröm és garottom hű társam csupán, minden más gyanút keltett volna, a vágástól lüktető tenyerem, várja a feloldozást, hogy Sigmar nevében markolatot ragadjon és nyomban a hitetlen pribékek torkának szegezze a jéghideg acélt...de még nem érkezett el az idő. Keserű fájdalommal gondolok a az összekötözött lányra, kit - talán - esélyem sincs megmenteni. Imádkozni fogok lelki üdvéért a Kalapács előtt.
Elhagyva a Teugen birtokot vissza se nézek, a testvérpár után felpattanok a jelöletlen kocsira, nem alkalmatlankodom leskelődéssel, kifinomult hallásomra hagyatkozom merre is megyünk...
---
Tehát a dokkok, nem hallgattak rám a Teugenek. - csillan fény szememben ahogy Morrslieb arcába tekintek kiszállva a fekete batárból. Adja néki Myrmidia, Theodora is rájött... - reménykedem, igazi arcom a kámzsa takarásában. Szemfülesen körüllesek a dokkokra ült kísérteties, gomolygó ködben. Megfigyelem a jelzést a raktárépületen, nem úgy a tagba szakadt csepűrágókat, rakodómunkásokat...ha Theodora több embere köztük van, nem kívánom a felismerés látszatát sem keltneni. Gideon Teugen mellett maradok, miután csukódott a kapu mögöttünk...
Fontos: Mióta elindultunk már rajtam a csuklya és próbálok úgy helyezkedni, hogy Gideonhoz legyek közel...
Nem fordítom el tekintetem a lányról, csupán míg felmérem mennyi időbe telne míg a lángok martalékává lenne e hely. Kétségem sincs Gideon fogja vezetni a szertartást, így halálával megtörne a rítus. De miképp öljem meg..?
Apró léptekkel közeledve, magam is utánozva hangjait, mormolva a szentségtelen szöveget, csatlakozom a kántálókhoz...